Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)

1958-01-30 / 30. szám, csütörtök

t t-m ffMUJZ.CJ ÍLOHA: OSTRAVAROL DALOLOK FTTTTTTT Da'í omas f Nagy utat tettem, hitetlen voltam, pogány. Vértelenné vált a szám. Szívem borús volt, magányos és árva és halovány. Valamit mindig kerestem, magam sem tudtam mit keresek. Norvég és svéd fjordoknak képzeltem magam s mint a szél úgy kószáltam boldogtalan. Pusztákon jöttem keresztül, elhagytam sok várost, kertet. S egyre mentem, mint akit nagy szomjak kínja kerget. H'úvös dómokat jártam végig, gőgös tornyaik égig értek. Jéghegyek csipkéit láttam s magasba törni az Alpok ormait. Láttam a tengert, a végtelen vizet alkonytájt opálban ragyogni s azt hittem már semmiben sem hiszek. Hallgattam a nagy hullámok lomha muzsikáját, halott zenéjét a csendnek, múló szavát a végtelennek. Ismertem dzsentrit, mágnást, tűrő cselédet és papot. Láttam meghalni útszélen szegényt, láttam meghalni fösvény gazdagot. Füstös kocsmák zajába tértem, hol a pára sűrű volt és a bűz s mikor a fényes nap alá értem, letérdepeltem imádni a napot. Nagy utat tettem meg, most megálltam. -Hite Nagy hajnalok feslését érzem. Teljesedését régi nagy hiteknek. Az én hitem nem puszta szó, de való. Nem divat, mi néha pénzért is szokás. Az én hitem acél, ezüst a színe, s csodálatos nagy látomás. Látom a kohók égbe nyúlnak. Oj nagy tárnákat látok nyílni, mind eljön a sok büszke férfi világosságot vágyva s makacs erőt, hogy új tűzzel gyúljanak az agyvelők. Eljönnek mindazok, akiket hívó szózatod betölt Te Föld! Hazámban vagyok, a szívéhez értem. Ajkaim a puszta földhöz értek; megismertem őket: a társaim! Lelkükben fény van és bánat, lelkükben vágy van, bűn és erény. Az övék lettem és ők az enyém. Szénporos bányász, gyárilányok, vasutas, pallér, vasöntő, pincér, magyar, lengyel, német s morva, kik a szebb jövőért élni vágytok, testvéreim vagytok; az én népem! Láthatárom kéklő távolában megcsillanó drága büszkeségem. Már nem vagyok magam. Fölemésztettem magányom s hálából imádom társaim s újra erősnek érzem magam. És most: hiszem az embert! Ki istene lett önmagának. Rájöttem végre mit kerestem s most tudom csak kezdettől fogva magamban hordtam öshitem. Vértmig ömölt az élet, először érzem, hogy élek. Ojjongok, sírok, dalolok, elém jöttek mind a távolok. Űj himnuszoktól részegülten állok. Parányi lett előttem a világ és parányik lettek az óceánok. Hazámban vagyok a drága földön. Lángoló, izzó nagy szívében élek. Elém jöttek mind a távolok, ujjongok, sírok, dalolok, véremig ömölt az élet. m Tudom sokan jönnek még és nagyra nő a bányák városa. Élni fog, mint ahogy hitem lángol, melyet el nem olthat semmi már soha. Kötelességét felfogta az elme. Egyik fényes fejedelme leszel Európának Ostrava. Fekete gyémántok városa Te, nagy város leszel és büszkeség a bányász ajakán. A kaján sors többé ki nem fog rajtad. Dicsőséged az emberrel arattad s fekete kincseddel gazdag pompává és arannyá változol. /++++H t > i A Szlovák Filharmónia belgiumi hangversenykörútjáoak műsorából A Szlovák Filharmóniánál az utóbbi napokban nagy volt a sürgés-forgás. Filharmóniánk tíznapos belgiumi hangversenykörútra készült. Ez idő alatt nyolc hangversenyt tartanak, éspedig kettőt Brüsszelben, a többit Belgium más városaiban. Dr. Rajter Lajos négy, Edgard Doneux három, Zdenek Bílek pedig egy hangversenyt vezényel. A Szlovák Filharmónia szólistái, Gasparek Tibor, Karin Michal és Berky Albin szintén részt vesznek a külföldi vendégszereplésen. Az adminisztratív tényezőkkel együtt kereken száz ember indult útnak a belga főváros felé. A szlovák zeneszeržpk műveiből Eugen Suchoň zenekarra és hegedűre írt „Fantáziája" és Ján Cikker „Koncertinója" kerül Belgiumban előadásra. A harmadik januári bérlethangversenyen a nyolc belgiumi hangverseny műsorából kaptunk ízelítőt. Johannes Brams I. és Ludwig van Beethoven VII. szimfóniáját hallottuk. Brahms negyvenhároméves volt, mikor első szimfóniáját nyilvánosságra hozta. Életrajzírói szerint két .évtizeden át foglalkozott ezzel a művel, mialatt egyéb kompozíciókban, pl. a Haydnvariációkban „szimfonikus tanulmányokat" folytatott. Húszévi viaskodás a formával és az anyaggal meghozta gyümölcseit: Brahms c-moll szimfóniája a szimfóniairodalom egyik legnemesebb hajtása. Brahms soha nem keres külső hatásokat. Gondolatmenete mélyenjáró, mintha férfiasan nehézkes, érdes-fanyar egyénisége nem engedné meg, hogy nyíltan, fesztelenül beszéljen az érzelmeiről. Ezért a zenéje is csak fokozatosan nyílik meg a hallgató előtt, mert őszinte, mély érzéseket rejt, amelyek nincsenek a felszínen. Dr. Rajter Lajos, a Szlovák Filharmónia első karmestere a c-moll szimfóniát elmélyülten és komoly megértéssel vezényelte. Felépítése folyamatos volt és alaposan átgondolt. A fő súlyt nem annyira a részletekre fektette, inkább egyöntetűségre, a mű szellemének visszaadására törekedett és ez sikerült is. A zenészek kifogástalan összjátékban figyelmesen és érzékenyen reagáltak karmesterük intencióira. A szenvedélyesen komoly hangú első tétel után meleg érzéssel játszották az Andantét, lágyan csendült fel az oboa tiszta dallama, finom és gyöngéd volt a hegedűszóló, a vonósok hárfaszerű pizzicatői szépen fejezték be a poétikus tételt. Az Allegretto, a szimfónia legáttetszőbb tétele szelíd, közvetlen kedvességével nem tévesztette el hatását. Ezután Beethoven VII. szimfóniája következett. A szimfónia költői „programja" nem olyan egyértelmű, mint például az Eroica vagy a Sors-szimfónia vezérgondolata, de töretlenül egységes zenei lendülete ellenállhatatlan. A VII. szimfónia a humor, a kicsattanó jókedv, a tomboló életöröm olyan kirobbanása, amely egyedülálló a világirodalom szimfóniái között. A zenekar Rajter Lajos céltudatos, erőskezű vezetésével tűzzel és hévvel játszott, minden hangszercsoport és minden egyes játékos feladata magaslatán állt. Befejezésül csak egyet mondhatunk: örülnénk, ha Rajter karmester mindig ilyen odaadással vezényelne és szeretnénk, ha Filharmóniánk nemcsak kivételes alkalmakkor, hanem minden hangversenyén ilyen kiváló teljesítménnyel örvendeztetne meg bennünket. A hangversenyből ítélve a Szlovák Filharmónia Rajter Lajos vezetésével kitűnő felkészültséggel és kitűnő formában indult el külföldi hangversenykörútjára, amelyhez sok sikert kívánunk. Havas Márta I SZOVJET MŰVÉSZI ALKOTÁSOK E'sö képünk L. G. Rojlver Aratáson című müvét Kabalnyikov Majakovszkij-mellszobrát ábrázolja. (F. Ježerský felvételei) uovziruwk levelei Szerkesztőségünkbe mindennap jelentős számú levél érkezik. Ezeket a leveleket levelezőosztályunk témakör szerint csoportosítja és szétosztja. A mezőgazdasági vonatkozású leveleket a mezőgazdasági rovat, az ipari vonatkozású leveleket az ipari rovat és így tovább: a külpolitikai, belpolitikai, propaganda, pártélet, sport, és kulturális rovat kapja meg rendszeresen a maga témakörének megfelelő leveleket. A panaszok, kérések és ezekhez hasonló vonatkozású levelek a levelezőosztályon maradnak. Ezeket a levelezőosztály dolgozói intézik el. A rejtvény-megfejtések kivételével minden levelet kartotékolunk és megválaszolunk. Olyan munka ez, melyet különös szeretettel végzünk. Hiszen újságunk sokirányúbbá, színesebbé, olvasmányosabbá, szóval: Jobbá tételéhez hatalmas segítséget nyújtanak a dolgozók sorai. S ha közhelynek is tűnik, újra és újra ismételjük: nem lennénk kommunista sajtó a dolgozók levelei nélkül. Most, hogy a beérkezett leveleket új évszámmal jelöljük, visszapillantunk a múlt évben kapott levelekre. Egy évfolyam levelein keresztül próbáljuk megvizsgálni: kik, miről, mennyien írtak, miben segítették munkánkat? Fizikai lehetetlenség a szerkesztőségünkbe érkezett összes, tehát több ezernyi levelet értétoítni. Le is mondunk erről. Csak egy: a kulturális rovat leveleiről, szólunk, elsőnek arra próbálva válaszolni: kik és mennyien írtak rovatunknak az elmúlt évben. Levelezőink zömét természetesen a munkások és parasztok képezték. Munkás- és parasztlevelezőink azok, akik átszövik az egész országot. írt a gömöri bányász, a csallóközi paraszt. A magyarlakta vidékek magyar dolgozóin kívül gyakran felkerestek leveleikkel a cseh és morva országrészek különböző helyein dolgozó magyar nemzetiségű munkások, parasztok és küldték irodalmi próbálkozásaikat, valamint beszámolóikat az ottani kulturális eseményekről. Az ország különböző helyein történtekről munkás- és parasztlevelezőink nyújtottak a legtöbb tájékoztatást. Leveleinkre — ha nem is kerültek mind nyilvánosságra — mint különös értékekre tekintünk. Számos levelet kaptunk az értelmiségi dolgozóktól is. Ezek legtöbbjét tanítók írták. Emellett sok levelet küldtek a más beosztásúak, nem keveset a nyugdíjasok. Örvendetesen sok levelet kaptunk a fiatalságtól, főként a diákoktól. E leveleknek azonban akkor örülnénk a legjobban, ha számuk az idén mégsokszorozódna. Összevetve: rovatunknak a múlt évben mintegy 350—400 levelezője volt. Ha figyelembe vesszük lapunk százezernél Is több olvasót kitevő táborát, gondolhatjuk: levelezőink száma több is lehetne. Ha azonban meggondoljuk azt is, hogy a többi rovatnak ugyanennyi, vagy még több a levelezője, akkor nyugodtan állíthatjuk: lapunknak jó az olvasóival való kapcsolata, levelezőink száma nem sok, de nem is kevés. Poéta nép vagyunk — mondjuk gyakran s ezt bizony a hozzánk érkezett levelek is bizonyítják. A múlt évben levelezőink legtöbbjétől ugyanis verskísérleteket kaptunk, de ezt aztán minden formában. írtak a lehető legrövidebben és leghosszabban: ódát, balladát, románcot, mindenfélét, amilyenhez hasonlót legalább külalakra nézve valamikor valahol már írtak. Jóval kevesebb volt a novellakísérlet, ebből is érkezett azonban bőven. Amit szintén sokat kaptunk, ezek: megjegyzések, riportok, beszámolók, a különféle kulturális rendezvényekről. Legnagyobb örömünkre ezek között már sokkal több volt a nyomdaképes írás, mint az előbbieknél. Akadtak olyan levelek is, amelyeknek tartalma inkább derűt, mint értéket jelentettek számunkra. Volt, aki levelezőlapon küldött egy „szabad verset", ezekkel a sorokkal: „Itt küldök egy slágerszöveget, szerezzenek hozzá zenét". Máskor hat teleírt irkalapot hozott a posta, a végére odaírva: „Itt küldök egy kisregényt, közöljék folytatásokban". Egyszer egy „versíró" tíz oldalon magyarázta, hogy milyen nagy zseni, de nincs, aki felfedezze — ha tudjuk, fedezzük fel. A „drámaírók" sem maradtak el. Valaki egy párbeszédet küldött, nyolc gépelt oldalon, ezzel a szöveggel: „Mellékelten küldöm drámámat. Szeretném, ha elolvasnák és segítségemre lennének, hogy előadják valamelyik magyar színpadon. Honoráriumot nem kérek, a fordítás jogát azonban fenntartom". Az egyik „versíró", „művelt" különféle bélyegzőkkel lebélyegeztetve és öt-tíz emberrel aláíratva küldte be. Mindenesetre a beérkezett levelekre nem ezek a AkUlöncségek" a jellemzők. Az itt felsorolt esetek csak elvétettek. Említeni csak érdekességükért említettük őket, remélve: e szerzők máskor szerényebbvk lesznek. A levelek túlnyomó többsége ,iózan segítenlakarással íródott, s legtöbbjük segítségünkre is volt. A legtöbb segítséget lapunk szerkesztésében azok a levelek nyújtották, amelyek — rámutatva a fogyatékosságokra — megírták: hogyan ezután. Naqv segítségünkre voltak azok a levelek is, melyeket tudósítóink különféle rendezvények alkalmából írtak, tömören, konkrétan, s mi ezeket hírként nyomban használhattuk. Nagy hasznát vettük a Csemadok-csoportok, a népművelési otthonok, a könyvtárak, az üzemi klubok, az iskolák stb. tevékenységéről írt leveleknek. Természetesen nem lebecsülendő seqítséget nyújtottak azok a levelek, amelyek nynmdaérett verset, elbeszélést, karcolatot, stb. tartalma7fk. Sőt árok a leve'ek is ó

rt»kpt jelentettek számunkra, nie'vek a lapban nem jelentek meq, de tájékoztattak, hol, ml történt. Azok a levelek pedig, amelyekben írói tehetsénet láttnnk mencsillanni, a segítségnyújtás örömén kívül megszerezték azt az örömet is, amelyet a jövő íróígérete szerezhet. Ezen levelezők írásaira különös gonddal válaszoltunk, fejlődésüket is érdeklődéssel figyeljük. Szóval: egy-két levélen kívül, minden levél hasznos, és segítségünkre volt, amelyekért ez úton is köszönetet mondunk minden levélírónknak. Az idén is legalább annyit várunk tőlük, mint tavaly. Mielőtt azonban erre rátérnénk, tisztáznunk kell egy-két problémát. Mivel az Oj Szó csütörtöki számában két,- szombati számában pedig háromoldalnyi kultúranyag van, egyesek úgy látják' az Üj Szó kultúrrovatában domináló szerepe kell legyen az irodalomnak. Tény, hogy az Oj Szó kultúrrovatának — nem lévén önálló magyar nyelvű Irodalmi újságunk — különös szerepe és küldetése van az irodalommal kapcsolatban. Hogy a fejlődést elősegítse, helyet ad a hazai írók és költők müveinek. Ez a „helyadás" azonban az Oj Szó kultúrrovata „különös szerepe" ellenére sem léphet át bizonyos kereteket. Politikai napilap lévén kultúrrovatunk elsősorban kultúrpolitikai dolgokkal foglalkozik. Művelődési otthonok, könyvtárak, iskolák, üzemi klubok és a különféle hazai kultúregyüttesek munkájáról szóló beszámolókon kívül hírt kell adnunk a napi politikával összefüggő bel- és külföldi kulturális eseményekről, a színház, a film, képzőművészet, zene világában történtekről stb. A szoros értelemben vett irodalom tehát (elbeszélés, vers) kultúrrovatunkban nem dominálhat. Első mindig a lap jellegének és vonalának megfelelő kultúrpolitikai vonatkozású írás, s ha feladatainknak ezen a téren eleget tettünk, rovatunk nyitva áll az irodalom előtt és szívesen közlünk verset, elbeszélést. Mint követelményt azonban itt is fenntartjuk, hogy ezek az írások lapunk jellegének megfelelő pártos írások legyenek. Az Üj Szó kultúrrovata tehát nem irodalmi újság, s nem is vállalhatja az irodalmi újság szerepét. Az írók, költök munkáinak szániára biztosított hellyel segítheti és segíteni is akarja íróink fejlődését. Ezt azonban csak olyan mértékben teheti, amilyen mértékben az elvégzésre váró kultúrpolitikai munka ezt megengedi. Ezért külső munkatársainknak is meg kell értenlök, ha esetenként nem közöljük olyan irodalmi próbálkozásaikat, amelyek elérik ugyan a közölhetőség mértékét, és egy kulturális lapban megjelenhetnének, az Üj Szóba azonban, mint politikai napilapba, nem valók vagy terjedelmüknél, vagy mondanivalójuknál fogva. Nem nehéz most már válaszolni, hogy mit várunk levelezőinktől a jövőben. Természetesen minden levélnek örülünk, minden levél érték. Az elmondottakból következtetve azonban az lenne jó, ha tudósítóink leveleikben a jövőben elsősorban környezetük kulturális eseményeiről, a különféle kulturális rendezvényekről, a Csemadok csoportjainak, a művelődési otthonoknak, az iskoláknak, az üzemi kluboknak stb. tevékenységéről írnának, röviden, konkrétan, hogy írásaikat mielőbb nyilvánosságra hozhassuk. A hosszú beszámolókban általában elsikkad a mondanivaló s ezek helyszűke miatt sem kerülhetnek olyan hamar közlésre, mint a rövidebb írások. Az újság csak akkor újság, ha friss és eleven a hírrovata. A jövőben jobb hírrovatot szeretnénk szerkeszteni. Ebben ismét nagy segítségünkre lehetnének levelezőink. Ha leveleikkel az események után nyomban felkeresnek, és 4—5 sorban leírják a történteket, tehát a szó eredeti értelmében: tudósítanak — hírrovatunk rögtön jobbá lesz. Várjuk ezért a nagy segítséget nyújtó rövid, hírszerü tudósításokat. Örömmel vesszük a jövőben is a versés novellakísérleteket. Ha a fentiekben vázolt okok miatt lapunkban nem is kerülhetnek mindig közlésre, szívesen válaszolunk rájuk, tanácsot, útmutatást adva. Célunk: ahogy nekünk segítségünkre vannak a levelezők, mi is segítségükre legyünk a levelezőknek. Általános a vélemény, hogy lapunk az utóbbi időben színesebb, tartalmasabb, olvasmányosabb lett. Ebben nem kis szerepe van olvasóinknak, akik mind leveleikben, mind a különfáfe olvasó-levelező konferenciákon elmondták újságunkkal kapcsolatos véleményeiket, javaslataikat. Most új feladatok várnak ránk. Ezeknek sikeres elvégzéséhez ismét sokban számítunk levelezőink segítségére. Ezért várjuk az idén is az élet minél több teréről, minél több olvasónk minél több levelét. (b) Magyar operaénekes sikere Jámbor László, a budapesti Állami Operaház magánénekese a napokban nagy sikerrel lépett fel Bratisíavában, R. Wagner Bolygó hollandijában. (J. Herec felv.) ÍJJ S7.0 6 6 1958 január 30.