Új Szó, 1958. január (11. évfolyam, 1-31.szám)
1958-01-25 / 25. szám, szombat
• Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1958. január 25. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 25. szám. A gépipari dolgozók nagy felelőssége Gépipari dolgozóinkra az idei' nemzetgazdasági terv teljesítésében jelentős feladat hárul. Miért beszélünk éppen gépipari dolgozóinkról ? Tudatosítsuk csak, ebben az évben el kell érnünk a nemzeti jövedelem jelentős gyarapodását. Természetes, hogy e cél elérését a legnagyobb mértékben azon ágazat munkája befolyásolja, amely iparunkban a döntő szerepet játssza. Ez az ágazat éppen a gépipar. Hiszen köztársaságunkban vagy másfél millió munkást foglalkoztat az ipar. Ebből négyszázhúszezer a gépiparban dolgozók száma. A múlt évi eredményekről szóló előzetes jelentések azt bizonyítják, hogy a hatékonyság terén éppen ebben a döntő ágazatban nincs minden a rendjén. Nemcsak a gépipar hatékonyságáról van azonban szó. Sokkal jelentősebb az a tény, hogy a gépipar a gyártmányainak műszaki színvonalával, vagy az idejében történő szállításokkal — dönt végérvényesen arról, hogy más ágazatok milyen hatékonyságot érnek el munkájukban, sőt még arról is, milyen lesz külkereskedelmünk hozzájárulása a nemzeti jövedelem gyarapításához. Nem ismételjük most el azokat a vitathatatlan eredményeket és sikereket, amelyeket dolgozóink a gépiparban elértek és amelyekért megérdemelten nagy elismerésben részesültek, különösen az évente megrendezett brnói gépipari kiállításokon. Mindezekért a jelentős sikerekért forró köszönettel tartozunk a gépipar munkásainak, technikusainak és minden dolgozójának. Az idei terv szempontjából nézve azonban tudnunk kell azt a tényt, hogy gépiparunk az új évet mind a minőség, mind pedig a mennyiség terén jelentős adóssággal kezdte. Tény az is, hogy nehézgépiparunk ban a nem teljesített megrendelések értéke százmilliókra rúg. De nemcsak ezekről a százmilliókról van szó. A lényeges az, hogy a gépipar a megrendelések nem teljesítésével közvetve késleltette például új villanyerőművek üzembehelyezését, a régi villanyerőművek bővítését, úgyhogy az energetikában az idei évet kisebb kapacitással kellett megkezdeni, mint ahogy terveztük. Mindemellett figyelembe kell venni, hogy villanyáramtermelésünknek ebben az évben 10,4 százalékkal kell növekednie, ha azt akarjuk, hogy nemzetgazdaságunk követelményeit kielégítsük. Tehát nem sok millió kilowattóra áramról nem sokmilliő kilowattóra áramról is sző van. Bizonyára nem kell gépipari dolgozóinknak leckét adnunk abból, milyen fontos a hengerelt anyag gyártásának növelése. A tény azonban az, hogy gépipari vállalataink nem teljesítik a kívánt mértékben ezt a feiadatot. Mindezeket a hiányosságokat tekintve nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a nehézségeket, amelyek a gépiparban, nevezetesen a nehézgépiparban fennállnak. Gépipari dolgozóink évente nagyobb és nagyobb feladatokat kapnak. Iparunk kevés ágazatában gördülnek a dolgozók útjába olyan nehézségek, Rangunban csehszlovák-burmai Fejlődő Litvánia m m. mmmmmmm mm~mmm-mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm~mmmmmM közös nyilatkozatot írtak alá mint éppen a gépiparban. A különböző nehézségek arra „ösztönzik" sok gépipari üzem igazgatóját, technikusait és vezető gazdasági dolgozóit, hogy minden hibát az objektív nehézségekre hárítsanak. Pedig éppen ezen a téren áll módunkban gyors és jelentős javulást elérni. Vegyük például az anyaghiányt, amely annyi panasz tárgya. Tény és való, hogy a gépipar lemaradozásából nagy rész jut a kohászat dolgozóinak is, akik a múlt évben több tízezer tonna kohászati anyaggal maradtak adósai gépiparunknak. A másik oldalon azonban látnunk kell a normán felüli készleteknek azt a nagy mennyiségét, amely a gépipari üzemekben és vállalatokban felgyülemlett. A normán felüli készletek értéke meghaladja a több száz milliós összegeket. Miközben sok vállalatban a hengergörgős csapágyak hiányára panaszkodunk, addig ugyanazon reszort más vállalatában tízezer számra hevernek kihasználatlanul. De így van ez a villanymotorokkal és más alkatrészekkel, anyagokkal is. Ezzel szemben a munkások és technikusok sok vállalatunkban megmutatták, hogy a tervezett feladatokat teljesíteni lehet a rendelkezésre álló anyaggal is, sőt kevesebbel is, s a megtakarított anyagot vissza lehet adni, vagy átutalni más rászoruló üzemnek. Esetleg további gépeket lehet gyártani belőle, olyanokat, amelyre nemzetgazdaságunknak szüksége van. Ilyen kezdeményezés pél.dáját állítják elénk a Kysucké Nové Mesto-i finomgépipari vállalat dolgozói, akik a csapágyak gyártásában jelentős anyagmegtakarítást értek el. Hasonló kezdeményezéssel álltak elő a Považská Bystrica-i Klement Gottwald Üzem dolgozói is, akik tavaly az anyagmegtakarítási felajánlásukat sikeresen teljesítették és idei kötelezettségvállalásukban is merész célokat tűznek maguk elé ezen a téren. Hasonló a helyzet a munkaszervezés és a tervezés irányításában is. Bizonyára nem véletlen, hogy a CSKP KB leveléről folyó vitában a dolgozók hozzászólásainak fele, sőt sok helyen háromnegyed része az üzemen vagy vállalaton belüli munkaszervezésre, irányításra vonatkozik. Éppen itt mutatkozott meg, hogy a vállalat, az üzem az, ahol a munkaszervezés, az irányítás megjavítására szükség van. És éppen az a 420 000 gépipari dolgozó az, akik ezt a javulást véghez vihetik. Most egyedülálló alkalom kínálkozik erre. Álljon előttünk feladatul a vita anyagában összpontosuló hatalmas kezdeményező erő kihasználása, a vitában elhangzott hozzászólások és javaslatok mielőbbi és gyors el intézése. Ez a legjobb útja annak, hogy a nehézségekkel mielőbb megbirkózzunk és a hibákat hiánytalanul kiküszöböljük. Mind a prágai Jawa-üzem dolgozóinak, mind pedig a žilinai kerület gépipari üzemeinek felhívása és kezdeményezése jelentős lépés a gépipar munkája megjavításának útján. Ezt követve és a dolgozók javaslatait felhasználva minden bizonnyal sikeresen fogjuk végezni e jelentős ipari ágazatunkban is a munkát. Be kell tiltani az atomfegyvereket • Ellenőrzött leszerelést • A katonai tömböket váltsa fel a kollektív biztonsági rendszer * A közel-keleti problémákat tárgyalások útján kel megoldani • A Kínai Népköztársaságnak az ENSZ-ben a helye * Tovább erősítik a két ország baráti kapcsolatait * A burmai miniszterelnök hazánkba látogat Rangún (ČTK) — Közvetlenül Viliam Široký miniszterelnök Burmából Indonéziába utazása előtt a ranguni elnöki palotában csehszlovák-burmai közös nyilatkozatot írtak alá. A csehszlovák kormány nevében a nyilatkozatot Viliam Široký miniszterelnök, a Burmai Szövetség nevében U Nu, Burma miniszterelnöke írta alá. Az aláírásnál jelen volt V. Dávid külügyminiszter, E. Sýkora iskola- és kulturális ügyi megbízott, J. Kohout, a külkereskedelmi miniszter helyettese és Bartuška burmai csehszlovák követ. Burma részéről jelen voltak a kormány tagjai. A nyilatkozat szövege így hangzik: A Burmai Szövetség kormányának | tételek között a világbékét csakis a békés j meghívására őexcellenciája, Viliam í egymás mellett élés elveinek elfogadásával Široký úr, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke, őexcellenciája Václav Dávid külügyminiszter és más hivatalos személyiségek kíséretében 1958. január 20-21-én baráti látogatást tett a Burmai Szövetségben. A csehszlovák kormány miniszterelnöke burmai látogatása során megbeszéléseket folytatott a Burmai Szövetség miniszterelnökével és a kormány többi képviselőivel. A baráti és szívélyes légkörben folytatott tárgyalások folyamán széleskörű eszmecserére került sor a két országot érdeklő kérdésekről és az egyes nemzetközi jellegű fő problémákról. A két kormány miniszterelnökei azt a nézetet vallják, hogy a leszerelés, valamint az atom- és a termonukleáris fegyverek gyártásának, kísérleteinek és felhasználásának feltétlen betiltása égető szükség, hogyha az emberiséget és a civilizációt meg akarják menteni a szörnyű nélkülözésektől és pusztítástól. A miniszterelnökök kifejezik szilárd elhatározásukat, hogy minden erejükkel elősegítik a leszerelési egyezmény megkötését. Múlhatatlanul fontosnak tartják, hogy bizonyos nemzetközi ellenőrzést létesítsenek, amely biztosítaná a leszerelést s az említett betiltás betartását és hogy ezen cél elérésére határozott és lankadatlan erőfeszítést fejtsenek ki. Szilárdan állást foglalnak amellett, hogy elsó lépésként az atom- és termonukleáris Fegyverkísérleteket kell azonnal beszüntetni. Az ilyen intézkedés nemcsak, hogy közvetlenül elhárítaná az emberiség jövőjét fenyegető veszedelem forrásainak egyikét — az atomsugárzás hatásalt —, hanem új nemzetközi légkört teremtene és megtalálná a zsákutcából kivezető utat, amelybe az általános leszerelésre vonatkozó tanácskozás került. A két kormány miniszterelnökei meg vannak győződve arról, hogy a katonai tömbök megalakításának politikája nem járul hozzá a világbéke megszilárdításához, sőt ellenkezőleg, a nemzetek közötti bizalmatlanság forrása. Cgy vélik, hogy ezért le kell mondani a katonai csoportosulások megalakításáról és hogy a fennálló katonai szövetségeket a kollektív biztonság rendszerével kell pótolni. A két kormány miniszterelnökei meg vannak győződve róla, hogy a jelenlegi felés mindennapi megvalósításával lehet megtartani és megerősíteni. Megelégedéssel utalnak arra, hogy a békés egymás mellett | élés öt elvét nemcsak a Bandungi Értekezlet történelmi nyilatkozatában, hanem az Egyesült Nemzetek közgyűlése legutolsó ülésén egyöntetűen jóváhagyott nagy jelentőségű nyilatkozatban is megerősítették. A két kormány miniszterelnökei kifejezték állandó nyugtalanságukat a közel- és közép-keleti helyzet miatt. Azt a nézetet vallják, hogy ezen terület súlyos problémáit csupán azon nemzetek közötti tárgyalással lehet megoldani, amely államokat e problémák közvetlenül érintik. A két kormány miniszterelnökei meg vannak győződve róla, hogy az ezen terület belügyeibe való bármilyen beavatkozás, vagy az ezen államok függetlensége és szuverenitása megsértésére Irányuló kísérlet csupán a már meglevő problémák fokozására és új problémák felmerülésére vezet. A két kormány miniszterelnökei megerősítették azon közös meggyőződésüket, hogy a Kínai Népköztársaság ENSZ-beli törvényes jogának megtagadása jelentós mértékben gátolta ezen világszervezet fejlesztését, mert megfosztotta az egyetemességtói, amely egyedül képes e szervezetet reálissá és hatékonnyá tenni. Figyelembe véve az ENSZ megerősítését és v a világ lakosságának egy negyedén elkövetett komoly igazságtalanság kiküszöbölését. a két kormány miniszterelnökei kötelezik magukat, hogy minden erejükkel odahatnak, hogy a Kínai Népköztársaság mielőbb képviseletet nyerjen az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A két kormány miniszterelnökei értékelték a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat és a technikai együttműködést Is. Megelégedéssel vették tudomásul, hogy a Burmai Szövetség és a Csehszlovák Köztársaság közötti szilárdabb kereskedelmi kapcsolatok nemcsak lehetővé teszik - a két ország közötti gazdasági kapcsolatok teljes kibontakozását, hanem hozzájárulnak a közöttük fennálló kulturális, tudományos és technikai együttműködés kibővítéséhez is. A Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke őexcellenciáját, U Nu urat, a Burmai Szövetség miniszterelnökét látogatásra hívta meg Csehszlovákiába. Őexcellenciája, a Burmai Szövetség miniszterelnöke a meghívást elfogadta. A két kormány miniszterelnökei meg vannak győződve arról, hogy a szívélyesség és baráti megértés szellemében folytatott tanácskozások és megbeszélések hoz. zájárulnak a két ország közötti kölcsönös kapcsolatok további elmélyítéséhez. Litvánia fővárosa, Kaunasz, a Szovjetunió jelentős ipari városává fejlődik. Képünkön egy 1500 kW teljesítményű turbina szerelésén dolgoznak. (M. Regykin felvétele — TASZSZ) fr********"» ************* *** Tüntetések Angliában a rakétalássiaszpontok ellen London (ČTK) — A londoni dolgozók január 23-án este a brit békebizottság felhívására tiltakoztak a rakétatámaszpontok, a nukleáris bombákat hordozó repülőgépek légiútjai ellen, és a legmagasabb szintű értekezlet mellett. A tömeg London középpontjától rendezett menetben az alsóházhoz vonult fel. Egy 12 tagú küldöttség J. D. Bernal professzor vezetésével a konzervatív, a munkáspárt és liberális párt vezetőjének az alsóházban átadta a béke megőrzésének tervét, amelyet 31 jelentős angol tudós és közéleti tényező írt alá. A terv a béke megőrzésének és megszilárdításának ezen hat követelését foglätja magában: 1. A hidrogénbombákat hordozó repülőgépek légiútjainak beszüntetése; 2. a nagy-britanniai rakétatámaszpontok építéséről szóló valamennyi egyezmény hatályon kívül való helyezése; 3. a nukleáris fegyverkísérletek azonnali beszüntetése. Az államférfiak legmagasabb szintű értekezletén törekedni kell: 4. a kísérletek végleges beszüntetéséről szóló egyezmény elérésére; 5. a közép-európai atomfegyvermentes övezet megteremtésére; 6. leszerelési egyezmény elérésére, amely magában foglalná a nukleáris fegyvereket, a szokásos fegyverzeteket, valamint az egyes nagyhatalmak haderőinek létszámát. Szlovákiában az EFSZ-ek a földterület 54,7 százalékán gazdálkodnak A Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági bizottsága a napokban tartotta 15. ülését. Michal Chudík mező- és erdőgazdasági megbízott jelentést tett az új, valamint bővült szövetkezetek gazdálkodásának biztosításáról és továbbfejlesztéséről. A vítkovicei kohászok 23 500 koronát takarítottak meg A vítkovicei Klement Gottwaíd Vasműben nincs olyan munkahely, ahol a kohászok és a kovácsok ne _ tettek volna kötelezettségvállalást j a Februári Győzelem 10. évforduló, jának tiszteletére. Több mint U ezer munkás, mester és technikus tett ígéretet — aláírásával megerősítve — arra, hogy ebben az évben, amelyben az üzem megalapításának 130. évfordulóját ünneplik, többet, jobbat, és olcsóbban fognak termelni. Eddig már 490 személyi megtakarítási számlát nyitottak, melyek értéke túlhaladja a 23 500 koronát. E kötelezettségvállalások" teljesítése főleg a nagyolvasztókban, az acélöntődékben és hengerdékben nyilvánul meg kedvezően, amelyek e legnagyobb kohászati és gépipari kombinátunk alapját képezik. A múlt év gyümölcse A szövetkezeti mozgalom a múlt évben lényegesen fejlődött. Különösen az év második fele — az augusztusi és szeptemberi napok voltak gyümölcsözők. Szlovákiában a múlt évben összesen 437 új szövetkezet alakult és 767 kisebbségi szövetkezet bővült. A január 21-i adatok szerint Szlovákiában már 2088 szövetkezet működik, és a földterület 54,7 százalékát müvelik meg. Használjuk ki jobban az állam támogatását Az új szövetkezetek megalakulása után a tagosításon kívül nagy gondot fordítottunk az állatállomány összpontosítására. Ezek feltétele természetesen a közös istállók építése és adaptálása. Erre a célra az állam 98 300 000 koronát bocsátott a szövetkezetek rendelkezésére, azonban ezt az összeget csak 80,1 százalékban merítették ki. A beruházási építkezések tervének nem teljesítését főleg az akadályozta, hogy az új szövetkezetekben megkésve szervezték meg az építkezési csoportokat. Továbbá az, hogy a beruházás kimerítését az illetékesek nem kezdték meg mindjárt az év elején. Ebből az következik, hogy ebben az évben már az év elején meg kell kezdeni az építkezéseket, amivel kiküszöbölhetjük az évvégi hajrát és a köz javára célszerűen kihasználhatjuk az állam támogatását. Igényességet, de ... Az állatállomány összpontosítása körül az egyes szövetkezetekben nagy igényesség mutatkozik: sok esetben a meglevő nagyobb istállókkal vagy olyan épületekkel, amelyek megjavítása után istállóként szolgálhatnának — nem elégszenek meg, hanem mindjárt új, modern istállókat akarnak építeni. Ez az igényesség különösen a füleki járásban tapasztalható. Meg kell mondanunk, hogy a nemzeti bizottságok mulasztást követtek el ebben a tekintetben, mert nem győzték meg a szövetkezeteseket arról, nem magyarázták meg nekik, hogy igényeik csak adott körülmények között teljesíthetők. Egy másik dolog. Ami a szövetkezetek számára kedvezőtlen körülményeket szül az, hogy az istállókat a falutól túlságosan messze építették és építik még ma is, sokszor az egészségügyi szempontok eltúlzása következtében — és a legtermékenyebb földre. A jövőben az ilyesmit kerülni kell. A szövetkezetek támogatása mindennapi feladat Több hiba mutatkozik az új szövetkezeteknek nyújtott segítség terén különösen a termelési terv biztosításában, az állatállomány, a takarmányés vetőmag összpontosításában, a munka megszervezésében, a szövetkezetek saját alapszabályzatainak kidolgozásában, stb. j Ennek pedig az az oka, hogy a szövetkezetek megalakítása, illetve bővítése után a faluban lankad a politikai-szervező munka. A mezőgazdasági vonalon dolgozó funkcionáriusok — de a többiek is — ha már megalakult vagy kibővült a szövetkezet, feladatukat befejezettnek tekintik. Tíz és tíz agitátor járta a falut, míg meg nem alakult a szövetkezet, de azután a szövetkezetesek magukra maradtak. Ezért szükséges felhívni a funkcionáriusok figyelmét arra, hogy a szövetkezetek támogatása mindennapi feladat. , * * * Az elmondottakból következik, hogy a meggyőző munkában szerzett jó tapasztalatokat további munkánkban hasznosítsuk és hogy a földművesek körében célravezető és állandó tömegpolitikai munkát végezzünk. Szükséges, hogy ebben a munkában minden tömegszervezet aktívan részt vegyen.