Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-12 / 344. szám, csütörtök

Áz iMS£ közgyűlése jóváhagyta az algériai kompromisszumos határozatot A mandátumbizottság provokációs javaslata New York (CXK) — Az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének plénuma december 10-i délelőtti Ülésén a mandátumbizottság jelentéséről és az algériai kérdésről tárgyalt. A mandátumbizottság jelentésében azt ajánlja, hogy az ENSZ közgyűlésének plénuma hagyja jóvá valamenynyi küldött teljhatalmát, kivéve a Magyar Népköztársaság küldöttét, továbbá, hogy Kína küldöttjévé ismerje el a csamgkajseki rendezer képviselőjét, és a Magyar Népköztársaság küldötte teljhatalmára vonatkozólag egyelőre ne hozzon határozatot. E. Sík magyar küldött, a külügyminiszter első helyettese erre vonatkozólag kijelentette, hogy a magyar küldöttek megbízólevelét a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar alkotmánnyal és az ENSZ alapokmányával összhangban adta ki. Amennyiben az ENSZ közgyűlése továbbra is megengedi, hogy a nagyhatalmak valamelyike diszkriminálhasson kisebb államokat, annak káros következményei lesznek az ENSZre nézve. A. Szoboljev állandó szovjet küldött felhívta a figyelmet arra, hogy teljesen ésszerűtlen, hogy Kína helyét az ENSZ-ben olyanok foglalják el, j akik önmagukon kívül senkit sem képviselnek. A magyar küldöttség teljhatalmára vonatkozó mandátumbizottsági dön- j téssel kapcsolatban A. Szcboljev rá- ! mutatott egyes kormányok, mint pl. ! az USA kormányának álszenteskedó ' és kétszínű álláspontjára, amelyek a magyar kormányt elismerik, Budapesten diplomáciai képviselettel rendelkeznek. az ENSZ-ben azionban neen akarják elismerni a magyar küldötteket. Ausztrália, Hollandia és a csangkajsek-klikk küldöttei kifejezetten reakciós álláspontra helyezkedtek. A csehszlovák küldöttsért nevében vezetője J. Ullrich nagykövet kijelentette, hogy Csehszlovákia csupán Kínát és a Kínai Népköztársaság központ ' kormányát ismeri el egyedüli törvé- ' nyes kormánynak, A Csehszlovák Köztársaság csakis az ezen konmány által kiadctt teljhatalmakat ismeri el jogérvér-eseknek. A csehszlovák küldöttség nem ért egyet a mandátumbizottságnak a Magyar Népköztársaság küldöttségével szemben elfoglalt álláspontjával sem. Az ENSZ közgyűlésének plénuma ezután vita nélkül hagyta jóvá a 16 nyugat-európai, latin-amerikai és ázsiai állam csoportja által előterjesztett határozati javaslatot az algériai kérdésben. A határozati javaslat kompromiszszum, amelyet az imperialista hatalmak küldöttségének az USA által sugalmazott határozati javaslat szavazásánál elszenvedett veresége után megváltoztattak olyképpen, hogy ne tartalmazzon közvetlen francia szövegezést. A határozati javaslat nem fcglalja magában azt az ajánlást, hogy Algéria népe demokratikus módon döntsön jövőjéről, amelyet az algériai kérdés megoldására irányuló francia javaslót jóváhagyásának minősítettek. A jóváhagyott határozati javaslat felemlíti a tuniszi és marokkói kormány közvetítési ajánlatát, amelyet Franciaország elutasított. Az ENSZ közn.vülésének plénuma az Algériáról szóló határozati javaslatot egyhangúlag efogadta. II

MM

It

Mt

Mt

MW

tt

MIHtMHMMHH

MWWW Kép o Szovjetun ól B

écsi tudósítónk ú

ja: J

@rro

r Dél-Tírolban Az olasz neofasiszták elnyomják az osztrák kisebbséget A leningrádi fémkohászati Üzem turbina részlegének dolgozói elhatározták, hogy év végéig terven felül elkészítik a sztálingrádi vizierőmű turbináit. Képünkön már a negyedik turbinakereken dolgoznak. (A. Mihajlov felvétele — (TASZSZ). DÉL-TIROLBAN — Olaszországnak Ausztriával határos részében — a nacionalista szenvedély forrpontjához közeleg. Egyik tüntetés a másikat követi, a tettleges összetűzések napirenden vannak. Ezt a tőkés országokat jellemző nemzeti kisebbségek elnyomása okozza. Az első világháborúig Észak-Olaszország nagy része Ausztriához tartozott; 1918-ban ez a jogtalanság megszűnt, de egyúttal újabb keletkezett: nemcsak a túlnyomórészt olasz lakosságú területeket szakították el Ausztriától és csatolták Olaszországhoz, hanem Dél-Tirolt is, amelynek lakossága 80 százalékban osztrák. Ezeknek az osztrákoknak, akik most Olaszországban kisebbségek, nincsenek semmilyen nemzetiségi jogaik. Amikor a fasiszták Olaszországban hatalomra jutottak, minden eszközzel megkísérelték, hogy Dél-Tirolt elolaszosítsák. Az olaszok tízezreit telepítették le Dél-Tirolban. Amikor Ausztriát 1938ban megtámadta Németország, Hitler megígérte szövetségesének, Mussolininek, hogy a dél-tiroli kérdésben támogatni fogja. Hitler azt tanácsolta a dél-tiroliaknak, hagyják el hazájukét és „Keleten" hódítsanak maguknak új életteret", ötvenezer dél-tiroli, akiSzfriai kormányküldöttség Moszkvában Chaled Azem miniszterelnökhelyettes, államminiszter, nemzetvédelmi és pénzügyminiszter vezetésével december 10-én Moszkvába érkezett a szíriai kormányküldöttség. A szíriai kormány megbízásából a küldöttség Moszkvában kicseréli a szovjet-szíriai gazdasági egyezményre vonatkozó ratifikációs okiratokat. Egyúttal tárgyalni fog Moszkvában ezen egyezmény realizálásáról és a szovjet-szíriai kereskedelem kibővítéséről. A szíriai kormányküldöttség és a magyar kormány megbízottai közös közleményt adtak ki, amelyben hangsúlyozzák, hogy mindkét ország nagyra értékeli a kölcsönös baráti kapcsolatokat. A két tárgyaló fél előnyösnek tartja, hogy a közeljövőben magyar kormányküldöttség látogassa meg a Szíriai Köztársaságot és megkössék a magyar-szíriai gazdasági és kulturális egyezményt. A közlemény hangsúlyozza továbbá, hogy a két kormány külpolitikai céljai azonosak és hogy a békés egymás mellett élés elvein alapulnak. ket megtévesztett a fasiszta propaganda, eleget tett ennek a felszólításnak. AMIKOR A FASISZTA ALMOK SZERTEFOSZLOTTAK, Dél-Tirol olaszosítása már jelentősen előrehaladt, de e terület lakosságának háromnegyede még mindig osztrák volt. Ezek az osztrák lakosok remélték, hogy az ígért demokrácia végre megadja nemzeti jogaikat. Valóban, 1946-ban Ausztria és Olaszország között aláírták az úgynevezett „párizsi egyezményt", mely az Olaszországban élő osztrákoknak legalább szerény nemzeti autonómiát biztosított. Azonban hamarosan kitűnt, hogy az olasz kormány nem tartja be az egyezményt, amely például kimondta, hogy Dél-Tirolban nemcsak az olasz, hanem a német is hivatalos nyelv lesz. A tiszta német nyelvű községek polgármestereinek is olasz nyelven kell egymással írásban érintkezniük. Megegyezés történt arra vonatkozóan is, hogy a közigazgatási funkciókat bizonyos arányban osztrákokkal és olaszokkal, töltik be. A valóságban azonban ezekre a helyekre csak olaszokat alkalmaznak, akiktől még azt sem követelik meg, hogy németüi tudjanak. Ez vonatkozik a körorvosokra és szülésznőkre is. Mindennapos eset tehát, hogy az orvos betegeivel csak jelbeszéádel tudja megértetni magát és a szülésznő nem tud beszélni az asszonnyal, akinek gyermekét világra segíti. A DÉL-TIROL regionális autonómiájáról szóló rendelkezés alapjait ugyan betartották, a gyakorlatban azonban megkerülték. Ugyanis az eredeti ígéret ellenére nem létesítettek regionális parlamentet Dél-Tirol számára, hanem csupán Észak-Olaszország egy nagy része lett, amelyben az osztrákok reménytelen kisebbségbe szorulnak. A szerződés további megállapodásait sem tartják be — pl. az iskolaügyek és a kisebbség kulturális jogainak egyéb kérdései, a határforgalom megkönnyítése stb terén. A dél-tiroliak egyre erélyesebben lépnek fel kisebbségi jogaik követelésében. Ausztriában egyre behatóbban foglalkozik a problémával a közvélemény. Az osztrák kormánynak figyelembe kellett vennie e tényeket s ezért a külügyminisztériumban külön államtitkárt neveztek ki Dél-Tirol részére. Azonban ez nem volt elegendő. A valóságban az osztrák kormány a déltiroliaknak nem ad mást, csak szép szavakat. Ugyanis Olaszországban éppúgy, mint Ausztriában a Keresztény Demokraták (akik Ausztriában Néppártnak nevezik magukat) és a szociáldemokraták koaiíciőja uralkodik. Az osztrák kormánypártoknak fontosabb az olasz testvérpártjaikhoz való jó viszonyuk, mint a dél-tiroliak. AZ UTÓBBI HETEKBEN még jobban kiéleződött ez a kérdés az olasz neofasiszták tömeges fellépése következtében, akiknek Dél-Tirolban jelentős befolyásuk van. A neofasiszták a következő gondolatokat propagálják :

v Dél-Tirol a NATO számára nagy stratégiai fontosságú. A dél-tiroliakat azonban Ausztria befolyásolja. Mivel Ausztria semleges állam ez nagy veszély a NATO számára, mert semmi sem csökkenti jobban ütőerejét, mint a semlegesség gondolata. Ezét t a déltiroliaknak semmilyen nemzeti kisebbségi jogot sem szabad megadni. E gondolat értelmében tartotta a NATO a múlt nyáron Dél-Tirolban. Ausztria határának közvetlen közelében nagyszabású hadgyakorlatát, amelyen amerikai atomtüzérség is részt vett. A hadgyakorlat parancsnoka ez alkalomból kijelentette, hogy Ausztria semlegességét háború esetén nem lehet biztosítani, mivel Ausztria — mint Olaszország és Nyugat-Németország közötti összekötő kapocs — a NATO számára a legnagyobb jelentőségű. IGY DÉL-TIŔÓL példája éppúgy, mint Ciprusé, megmutatja, hogy a tőkés országok erőpolitikájukat követve könyörtelenül keresztülgázolnak mindazon, amit ők maguk a „szabadság" jelszava alatt hirdetnek. A legdurvábban Fanfani, az Olasz Kereszténydemokrata Párt főtitkára, volt miniszterelnök fejezte ki ezt a gondolatot. Fanfani kijelentette: „Nem engedhető meg, hogy Olaszországban idegenajkú kisebbségek védett területei létesüljenek." Olaszországban éppúgy, mint Ausztriában csak a kommunisták azok, akik a dél-tiroliak jogaival törődnek. Az Osztrák Nemzeti Tanácsban Ernst Fischer kommunista képviselő hangsúlyozta: „A nemzeti kisebbség védelme és jogainak megőrzése az emberi jogok egyik alapvető követelménye. Ez a mi irányelvünk Dél-Tirol kérdésében is." Ebben az értelemben az osztrák és olasz kommunisták egyaránt követelik a párizsi egyezmény betartását. KURT STIMMER A külpolitikai kommentátorok igazán nem panaszkodhatnak: a fontos, szinte sorsdöntő események áradata egyre bővebben ömlik s a nehézség csak az, hogyan választja ki az ember a legfontosabbat és a legjellemzőbbet. Valóban, mintha az események rokkéjának pergése az idő szövőszékén az utóbbi években meggyorsult volna. Kétségtelen, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa számos alljotó erőt tett teljesen szabaddá, s távolított el a szocialista világ fejlődésében itt-ott fcmerülő, fékező momentumokat. Mind ennek következtében a világ békés felének építése lényegtsen meggyorsult. Ugyanakkor ez az építő tényező a másik oldalon, a hanyatlóban levő tőkés világban ideges kapkodást, lázas ellenintézkedéseket váltott ki. E két folyamat együttesen okozza a világesemények megbolygatott, pezsgő képét. Hogy ez így van, azt bizonyítja az elmúlt hét fontos külpolitikai eseményeinek egyszerű felsorolása. Az algériai háború, amely Tunisz és Marokkó belesodródásával egyre inkább az észak-afrikai népek imperialista, elsősorban Francia- és Spanyolország-ellenes háborújává növi ki magát, a ciprusi viszály kiéleződése, amely újra felhasítja a három NATO-tagállam: Görögország, Törökország és NagyBritannia viszályát, az egyre élesebb formákat öltő osztrák-olasz vita DélTirol német vagy olasz jellege miatt, huzavonák, gyanúsítgatások, sőt fenyegetőzések a Nyugat-Németországban állomásozó angolszász csapatok költségeinek viselése miatt Nyugat-Németország, valamint Anglia és az Egyesült Államok között, az Eisenhowerdoktrina és a belőle származó török támadó tervek összeomlása a középkeleti térségben, Indonézia hősies harca a holland gyarmatosítás utolsó, de annál fontosabb állásainak, az indonéziai holland gazdasági pozícióknak felszámolásáért, a nem kevésbé fontos hírek a nyugati tőkés államok, elsősorban az USA gazdasági életének egyre fokozódó nehézségeiről és végül, de korántsem utolsósorban az az ürömcsepp, amellyel túlcsordult az imperialisták keserűségpohara: a kaputnyik fiaskója a szó szoros értelmében az< egész világ szeme láttára. Nem hisszük, hogy ez a fölsorolás — bármennyire hézagos is — sok örömet okoz az imperialista berkekben. E sok fontos, de mégis csak részletkérdés helyett ezúttal olyan problémát vetünk fel, amely valamenynyinek végeredményben közös gyökere. Ez a két rendszer együttélésének — ahogy mi mondjuk és hangsúlyozzuk: békés együttélésének a kérdése. Talán így lehetne a dolgot megfogalmazni: Mennyiben befolyásolták az utóbbi hónapok eseményei az imperialista világ hivatalos tényezőit és közvéleményét annak belátására, hogy a távolbahordó, atomtöltéssel ellátott rakéták korában az emberiség számára más út, mint a békés együttélés, a békés verseny útja nem létezik. Kétségtelen, hogy e ténýek és a szputnyikok világánál e téren az imperialista világban is némi fejlődés tapasztalható. Nagyon jól jellemzi a dolognak ez irányú változását az a cikksorozat, amelyet Jules Moch, Franciaország főküldöttje az ENSZ leszerelési albizottságában, írt a Le Monde legutóbbi számaiban. Moch cikksorozatának a címe is sokatmondó: „A világ, amelyben élnünk kell". A bevezetőben megállapítja, hogy a helyzetet a második világháború befejezése óta az Egyesült Államok gazdasági, katonai és így politikai fölénye jellemezte és az

1 amerikai köröknek az a számítása, hogy ez a fölényük egyre nagyobb lesz, vagyis hogy az idő számukra dolgozik. Ez a hiedelem volt a melegágya az erőpolitika dullesi tételének: „Néha a béke megvédése céljából el kell menni egészen a háború küszöbéig". Az erőpolitikának ebből a megfogalmazásából következett azután az imperializmus stratégiája, amely az Egyesült Államok és a Szovjetunió között levő közbeeső világban — Moch szerint — három fő felvonulási vonalat épített ki. Az első a NATO, amely a nyugat-európai nehéziparra s a német reakciós körök revánsvágyára támaszkodik. A második a Bagdadi Paktum, amelynek kettős célja a közép-keleti kőolaj megszerzése és megtartása s a Szovjetunió elleni legközvetlenebb támadási irány nyitvatartása. A harmadik pedig a SEATO Délkelet-Ázsiában, amelynek hivatása a kínai nemzeti felszabadító harc hatásának fékezése a többi ázsiai és afrikai népre s közvetlen támaszpontok fenntartása a népi Kína ellen. Ez a hármas gazdasági és katonai alap — Moch fejtegetései értelmében is — lényegében értékét vesztette. Az< esetleges harmadik világháború színtere ezekről az ütköző-területekről az utóbbi hónapok folyamán mindenki Szerinte az Egyesült Államok manapság még jobban veszélyeztetett, mint a Szovjetunió. Egyszerű tények igazolják ezt. Jelenleg az Egyesült Államok ipara közel kétszer akkora, mint a Szovjetunióé, viszont az a Szovjetunió területének a felénél is kisebb területen van elhelyezve. Ebből az következik, hogy az ipartelepek sűrűsége az Egyesült Államokban legalább négyszer nagyobb, mint a Szovjetunióban. ' Hogy ez így van ezt Hruscsov is hangsúlyozta egyik legutóbbi nyilatkozatában, sőt, hozzátette, hogy a legutóbb felfedezett mérhetetlenül mében is: — Ezen a világon békésen együtt kell élni! De a'békés együttélésnek egyik legfontosabb — mondhatnánk döntő — feltétele a leszerelés, az, hogy a tömegpusztító fegyvereket minél előbb és minél alaposabban kizárjuk a felmerülő vitás kérdések elintézésének eszközei közül. A leszerelés kérdését eddig az ENSZ albizottsága tárgyalta, amelynek öt tagja volt, négy imperialista állam és a Szovjetunió. Most már Moch is bevallja, hogy a négy imperialista állam képviselője nem törekedett a leszerelésre, mert hitt Amerika gazdasági és katonai fölényében és mert a fegyverkezésre, ipara foglalkoztatottságának biztosítására múlhatatlan szüksége volt. Ez az albizottság azonban távolról sem fejezte ki a békeerők és az imperialista erők arányát a világban, amiért is alkalmatlanná vált e kérdés komoly és eredménnyel kecsegm wwwr ÍTO 191? 19W 1949 m

? MMM tmmm » Szocialista országok Ô Aniiimperialista | országok Gyarmati és függő országok így figura ~ 100 millió ember ] számára félreérthetetlen határozottsággal áttolódott közvetlenül az Egyesült Államok területére. Tehát ha az Egyesült Államok eddig veszélyeztethette bombázó gépeivel az előretolt támaszpontokról kiindulva a Szovjetunió területét, akkor ma már a Szovjetunió legalább ugyanolyan mértékben veszélyezteti az Egyesült Államok bármely pontját. Ezt az új helyzetet Moch a következő mondattal ^ fejezi ki: „A sztratégiai egyensúly helyreállott a két világtábor között". Sőt Moch tovább megy eszmefuttatásában s ő, az imperialista, a Szovjetunió kialakuló fölényét mutatja ki. nagy természeti erőforrások alapján a szovjet iparnak elosztása az ország hatalmas területén az elkövetkezendő hétéves terv folyamán még csak tovább fokozódik. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt is, hogy magában az USA-ban az ipar döntő része a keleti partok közelében, a Boston és Washington közötti, alig hétszáz kilométeres távolságban összpontosul, világos, hogyan változik meg s változnak nap nap után a katonai erőviszonyok a szocialista tábor javára. A következtetés, amit a francia főmegbízott mindebből levon, egyszerű, s már benne van cikksorozatának cítető további tárgyalására. A fent; ábra szemléletesen mutatja, hogyan oszlik meg a Föld lakossága a döntó kérdés, a békés együttélés problémája tekintetében. Amikor tehát a Szovjetunió azt követeli, hogy a leszerelés kérdését a jövőben az ENSZ plénuma tárgyalja, úgy emögött az a természetes és indokolt törekvés rejlik, hogy a tárgyaló felek számaránya a zöldasztal mellett jobban megközelítse a világ békeerőinek tényleges számarányát, s így elősegítse a leszerelés ügyének előbbre vitelét. ' Sz. L. ÜJ SZÔ i 1957. december 12.