Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-07 / 339. szám, szombat

Leonyid Leonov: OROSZ ERDŐ I ézzétek, itt van... de hatalmas la erÖő! — sóhajtott fel Szamohin tüzér: hazájáról beszélt, Oroszországról. Azután már nem szólt egyikük sem, a derékig érő, kitaposott fedezékféléből gyönyörködtek az előttük elterülő, sebzetten sem elhalványuló szépségben. Onnan már csak egy ugrás volt a legközelebbi, valaha gazdag községig, mely festőien csoportosult a domboldalon. Most már inkább csak elméletileg létezett, de fentről megsejthető volt a romokból, hol helyezkedett el a kolhoz lótenyészetének kőépülete, hol táncoltak a lányok május elsején. A falu távoli végén, az épségben marat gémeskút mellett katonák sürögtek, legfeljebb szakasznyian: úgy látszott, egy faház maradványait' szedik szét tüzelőnek, ami mindenesetre furcsának tetszett, mikor annyi a kidőlt fa a közelben — és akkurátosan sorba rakták a hosszúkás rönköket; Szerjozsának már a távolból feltűnt, hogy a ház falmaradványa eközben nem kisebbedik ... Lelkiismeretlenségnek érezték volna, ha nem mennek oda a katonákhoz, nem váltanak velük néhány szót kölcsönös bátorításul, nem kínálják meg honfitársaikat moszkvai dohánnyal. Anélkül, hogy előre megbeszélték volna, mind az öten toronyirányt csörtettek a cserjésen át, s a dombról leereszkedve megindultak azon, ami valaha a falu főutcája volt, s amit a haza kegyesen beporozott finom hóval, nehogy árnyékot vessen a barátok találkozására. Az érkezők köszöntésére senki sem válaszolt, természetesen nem azért, mintha a komor, harcedzett férfiak megvetették volna a skatulyából kihúzott újoncokat; nem — hallgatásukat sietségük és munkájuk jellege indokolta. gyesek közülük egy szál gim nasztyorkában voltak, köpeny nélkül, de még így is párologtak a fagyos levegőn, mert a kút mély volt és a parancs így szólt, hogy sötétedés IE Hat nagy regény, számos színdarab, novellák, elbeszélések, publicisztikai cikkek sorozata — ezek Leonov írói útjának mérföldkövei. — Orosz erdő című regényéért megkapta a legnagyobb kitüntetést, amely szovjet művésznek osztályrészül juthat, a Lenin-díjat. Az alábbiakban az Orosz erdő című művének egyik legmarkánsabb részletét hozzuk. előtt fejezzék be a munkát. Műszakiak voltak; a falu lakóit szedték ki a föld alól, akiket az ellenség menekülés előtt agyonlőtt és a kútba dobott; a katonák gyakorlott mozdulataiból ítélve már nem egy és nem kél órája dolgoztak ott, abban a feszült, emberfölötti némaságban, amelyben az időzített bombákat hatástalanítják. Szerjózsa nem számlálta, hogy hány — de sok lépésnyi hösszúságban feküdt a havon, fej fej mellett s kissé oldalt fordulva, a szörnyűséges lelet: fiatalok és aggok, most mindnek egy volt az arca, sír szerint rokonok voltak. Nem lehetett másképp rájuk nézni, csak fogcsikorgatva és levett sapkával ... és a legmegrendítőbb az egészben nem is a halottak furcsa, gémberedett testtartása volt (némelyek dermedt ölelésben kapaszkodtak egymásba, úgyhogy szét kellett őket választani), nem az anyák halál előtti ámu latba tágra rántott szeme, sem a lilás zúzmarával fedett gyermekek mezítelen teste, öreges bölcsessége, ajkuk egyenes metszése körül — hanem a szovjet katonák szigorú, tárgyilagos nyugalma, mellyel munkájukat végezték, s dühüket, mint kardot a hüvelyben tartogatták a megfelelő időpontra. — Allj félre, engedj utat az öregnek, fiam — szólt rá a kővémeredt Szerjózsára egy ragyásképű műszaki, karjaira Szovjet filmek fesztiválja MÁLYVA (MALVA) A szovjet filmfesztivál keretében bemutatott filmek között témájával és cselekményének színhelyével a Mályva — Gorkij megfilmesített novellája eltér a többi, rendszerint a forradalom és a polgárháború egyes mozzanatait megörökítő filmtől. Egy halásztelepen játszódik le története. Itt húzódnak meg azok, akik felőrlődtek a kizsákmányoló társadalomban és otthagyva „gazdaságuk" roncsait, nyomorukban elszegődnek halásznak. Nem könnyű sors bárkák alatt, vagy szegényes kunyhókban tengődni, de a nyomor nagy úr. S ahol a nyomor állandó vendég, ott az alkohol is hű barát. Helyzetük, életmódjuk rideggé teszi a nagy vizek embereit. Sokan családjukról is megfeledkeznek és a vadon törvényei szerint kívánnak élni. Ebben a társaságban feltűnő jelenség Mályva, a halásztelep szemrevaló ELSŐ LÉPÉSEK (PRVÉ KROKY) Borisz Barnyet rendező V. Katajev szövegkönyve alapján alkotta az Első lépések című fimet, mely egy fiatal kezdő költő küzdelmeinek és első zsengéinek történetét mutatja be a forradalom után. A forradalom vihara felforgatta Oroszország régi társadalmi rendjét. A diákok közül is sokat magával ragadott. Köztük van hősünk is, akinek mozgalmas életútját mutatja be a film. Az „Első lépések" menyecskéje. Maga az álszent, bibliaolvasó, de paráznalkodásra mindig kapható halásztelepi igazgató eseng kegyeiért, de hiába. Társai számára is elérhetetlen. De a szigeten élő és halászfelszereléseket csőszködő jóval idősebb Vaszilijt rendszeresen megajándékozza kegyeivel. Idilljüket csak Vaszilij fiának váratlan letelepedése zavarja meg. Az apa és fia között ádáz vetekedés indul, s végül a fiatalabb győz. De Mályva mégsem lesz az övé. Mályva senkié sem akar lenni. Folyton a szabadságról töpreng, szabadon akar repdesni és viaskodni az élettel, mint a viharjelző sirályok a víz tükre fölött. A forradalom előtti Oroszország viszonyainak, az emberek egy csoportja életének és gondolkodásának mély ábrázolásán kívül a filmben érezhető a forradalmi vihar szele. Mályva nyugtalan tépelődő lelke, bizonytalan szabadságvágya, mindez gorkiji módon felidézi a forradalom vihara előtti szélcsendet. A film fő erőssége a Mályvát alakító D. Ritytyenbergsz. véve egy fagyott aggastyánt, akit éppen kiemeltek a kútból: kezében német katonasapkát szorongatott. Lefektették felesége mellé és egyéb hiányában egy-egy marék havat vetettek iszonyatosan emlékezetbe vésődő arcukra. Szamohin tüzér volt az egyetlen, akiben volt annyi bátorság, hogy a kút fenekére nézzen. — Nehéz munka ez, testvéreim... Bele lehet őrülni... Micsoda szörnyű bűn, szem nem maradhat szárazon láttára! — szólt fájdalmasan, levette sapkáját, s nyomában a többiek is így cselekedtek. — Hányan vannak? — Estére elkészülünk Isten segítségével, reggel aztán eltemetjük őket — felelte az egyik, nyilván rangja szerint első utász. — Az a legnagyobb baj, hogy a bajtársunk odalenn mozdulni sem tud a szűk helyen ... mind összefagytak. ÉHJ zamohin ekkor elővett egy csoŰ0 mag finom moszkvai cigarettát, s maga dugta egyenként a katonák szájába. Szellő sem rebbent, egy szál gyufa elég volt valamennyiüknek. — Mi jutott eszükbe, hogy leöldösik a lakosokat? Mulatságból, vagy miért? — kérdezte lassan Kolja Lavcov akadozó nyelvvel. — Nehéz megmondani... alighanem riasztásul. Hogy megmutassák nekünk: lám, mi olyasmire is képesek vagyunk, amire tinektek, szovjet embereknek, sose lenne merszetek. És mi tűréstagadás, elborzad az ember — felelte a himlőhelyes komolyan, s elgondolkozva pillantott a sorban ottfekvőkre. — Vagy az is meglehet, pusztán kíváncsiságból tették, hogy mi lesz belőle. S arról aztán tudományos könyvet írnak, hat kötetben. Akkurátus emberek ezek... Szomszédja csak a fejével ütött rá, s mohón szívta be a bódító dohányfüstöt. — Figyeljétek meg, az alsókat élve hajigálták be. Csak a felsőket hintették meg géppisztolyból... dugónak, lehet mondani. — Ugyan miért? Talán sajnálták a töltényt pazarolni... hogy mindnek jusson? — kérdezte Szerjózsa Virhov fogvacogva. — Valószínűleg ... lőszertakarékoskodás. Érdekes a munkamódszerük. Eljön még az idő, és közelebbről megtekintjük őket. A negyedik katona, korosabb és nemdohányzó, gimnasztyorkája ujjával végigtörölte borostás arcát. — Üristen, hová jutott a földünk! — És hunyorogva fölnézett a vörhenyes-foltos, halványkék égbe. szenvedélymentes, bölcselő hangján szólt, aki szemlélődve állapítja meg, milyen tökéletlen az emberiség együttélése és Szerjózsa arra gondolt, hogy az új humanizmusnak ezek a könyvbölcsességgel meg nem fertőzött munkásai vannak a leginkább feljogosítva rá, hogy elítéljék a nyugati civilizációt népszövetségével — vagy minek is híják? — akadémiáival, királyi meg egyéb tudományos társaságaival, testvériséget prédikáló hamis bibliáival, legeslegújabb divat szerinti erényt Jiirdető ájtatos és álnok vezérszellemeivel egyetemben; igen, fel vannak rá jogosítva, hogy ítélkezzenek és ítéletüket végrehajtsák, és ha volna Isten a, világon, még az is megáldaná őket és szent hőstettüket. Arra is gondolt, hogy ezt a gyilkos fejéről származó német katonasapkát oda kellene dobni a modern kultúra oltárára, és azt fontolgatta elméjében, vajon a technikai fejlettség növekedésével milyen gaztettekre vetemedik még a fékevesztett fenevad, ha idejében és bármekkora véráldozat árán meg nem törik. Értelme elhomályosult, torkát émelygés fojtogatta, de rákényszerítette magát, hogy nézze nézze, örökre emlékezetébe vésse hogyan kerülnek ki a föld alól ezek a békés, fegyvertelen földművelők, hogy holnap újra visszatérjenek a föld ala ... így nőtt, szaporodott, érlelődött Szerjózsa lelkében a harag, az a legfontosabb képesség, amelyet nem lehet megszerezni tancélú gránátvetéssel, sem a kapitalizmus lényegét összefoglaló lecke bemagolásával. nem szenzációs film. Nem is ez az célja. Szerényen, de annál kifejezőbb erővel tárgyalja azon napok mindennapi h„se.nek tetteit, melyekben a szocialista országok mai sorsa is eldőlt. (L) Nazim Hikmet: Merned A túlsó parton van az én hazám, szívem meg itt remeg. Ha átkiáltok meghallja talán Merned. Végtelen a ')íz, végtelen a hegy — Hullám hullámot kerget. Halld fiam ott túl, szólítom neved Merned Merned. Szűcs Béla fordítása wmmmm Honnét tudja Télapó, ki a rosszcsont, ki a jó? Hétszázhetvenhét mérföldre innen, hetvenhét mérföldre a világ végétói, sürü erdők legközelében él Télapó csodálatosan szép jégpalotájában. Időtlen idők óta itt fúr-farag, fest, csomagol a jóságos, csillogó szakállú öreg sok-sok kis inasával. És mikor közeleg az óesztendő vége, a százagancsú rénszarvasok elröpítik a rengeteg játékot, édességet, meséskönyvet a földkerekség minden zugába, azoknak, akik egész évben szorgalmasak, szófogadók voltak. Honnét tudja Télapó ki a rosszcsont, ki a jó? En sem tudtam hosszú évekig megfejteni ezt a rejtélyt, mikor aztán egy kis széncinege elárulta nekem a nagy titkot. Elmondom hát én is nektek: Bizonyára mindannyian észrevettétek, hogy a ház körül, a gyümölcsösben, a zöld bokrok lombjain számtalan kismadár csicsereg, röpköd, fészkel. Hát ezek a kis madarak Télapó hírvivői. Tálán nem is tudjátok, mennyire megfigyelnek, kikémlelnek mindent a ház körül ezek a madarak. Gyakran megesik, hogy még az ablakon és belesnek, hogy Télapónak beszámolhassanak, mint viselkednek a ház kis lakói. Mikor aztán lehull a hó és elfogynak az év napjai, Télapó befogja gyorslábú rénszarvasait és útrakél az ajándékokkal. Mint a szélvész repül hegyen-völgyen át. Csak a Fehérfenyves tisztásán áll meg egy pillanatra, ahol a kismadarak várakoznak rá és elvezetik a jó gyermekekhez. Vannak házak, ahol télen keveset tőrödnek a didergő madarakkal. El is mennek azok olyan helyre, ahol szívesen fogadják őket. Nálunk telis-tele van a kert, az udvar madáretetőkkel, odúkkal. A környék valamennyi kismadara jó barátunk. Hoz is a Télapó minden évben annyi ajándékot, hogy alig fér a batyujába, és kertünkben minden évben annyi zamatos gyümölcs terem, hogy csudájára járnak. A mi gyümölcsfáinkat nem tarolják le a hernyók, férgek, mert éberen őrködik a madársereg. Gyere el egyszer és győződj meg róla. Szűcs Béla (MORDVIN NÉPMESE) Beállított egyszer a medve a rókához és így szólt: — Róka koma, gyere, vessünk közösen búzát. — Gyerünk — egyezett bele a róka. Az egész mezőt bevetették. Mikor beérett a búza, elment a medve a rókához: — Róka koma, itt az ideje, hogy elosszuk a termést. — Mit akarsz, a kalászát vagy a gyökerét? j, — Nekem igazán mindegy — felelt ravaszul a róka — legyen enyém a kalásza. — Rendben van, nekem marad a gyökere — szólt a buta medve. Learattak, kicsépelték és nekiláttak a cipósütésnek. Meg is sült a cipó, kóstolót tartottak, de bizony a róka cipója illatosabb, ízletesebb volt. Dühbe gurult a medve, de gondolt egyet és azt mondta: — Vessünk répát is, ,róka szomszéd. A róka ebbe is beleegyezett. ElveELTALÁLOD-E? tették a répát. Mikor megnőtt, megkérdezte a róka a medvét: — No, medve bátyó, melyik részét választod? — Most már nem jársz túl az eszemen, szólt a medve, legyen most a gyökere a tiéd, enyém pedig a levele. — Megelégszem én ezzel is — felelte a róka. Elosztozkodtak a termésen. És így szólt a medve: — Csapjunk egy jó lakomát, róka koma. Megsütöttek, megfőztek, de megint csak a róka főztje lett a jobb, az ízletesebb. Még dühösebb lett a medve. — Te folyton becsapsz! Várj csak, majd elszámolok én veled! — szólt a medve. Törte a fejét, gondolkozott, miképpen tanítsa móresre a rókát és elhatározta, hogy felfalja. — Veszettül éhes vagyok — kezdte a medve. — Engem is kínoz az éhség — válaszolta a róka. — Gyere versenyt énekelni! Ha magasabb a han- i' god, mint az enyém, megeszlek! — Rendben van — egyezett bele a róka. Elkezdtek énekelni. A róka cérnahangon vonított, a medve meg széttárta mancsait, becsukta szemét és orditani kezdett. A róka pedig szép csendesen lábujjhegyen elszelelt. Mikor a medve abbahagyta ,iz éneket, kinyitotta a szemét, a rókának már csak hült helye volt, üthette a nyomát. (Helmeci Sándor fordítása) WIM A fekete és a fehér macska egyszerre Indul el, hogy megfogja a kis egeret. A vonal mentén haladva melyikük fogja meg? TALÁLÓS KÉRDÉSÜNK Együtt él két testvér, az égvilágon mindent együtt néznek meg, csak egymást nem láthatják soha, mi az? (aiuazs aeqiua zv) ÜGYES RAJZOLÓKNAK Ha ügyesek vagytok, egyetlen vonással lerajzolhatjáktok ezt az elefántot. Próbáljátok csak meg. ÚJ SZÔ 8 ti 1957. december 7,