Új Szó, 1957. december (10. évfolyam, 333-360.szám)

1957-12-03 / 335. szám, kedd

Világ proktárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. december 3. kedd 30 fillér X. évfolyam, 335. szám. Az egész társadalom és mindenki javára Több mint egy hónapja folyik hazánk minden táján, a városok­ban és falvakon, az összes munka­helyeken a párt és a nép nagy tanácskozása, amely a CSKP Köz­ponti Bizottságának levelével vette kezdetét. Országszerte gyűlnek a hozzászólások, szaporodnak az ér­tékes javaslatok, növekszik a dol­gozók kezüeményezése. A konkrét cél adva van: a szocializmus épí­tésének betetőzése, a szocialista építés nagy és gyönyörű munká­jának teljes győzelemre vitele. E célunkat már lényegesen meg­közelítettük, a cél teljes elérése azonban erőink nagyméretű moz­gósítását, lehetőségeink teljes mértékű kihasználását követeli meg a további nagy feladatok tel­jesítése érdekében. Ennek megol­dása az országos vita célja. A Központi Bizottság levele ha­zánk egész népéhez szól, valameny­nyiünket érint, életünk minden szakaszának problémáival foglal­kozó kérdésekről van szó. Termé­szetes tehát, hogy a dolgozók és az egész lakosság mindenütt a leg­nagyobb érdeklődéssel fogadták a vitát. A nemzeti bizottságok gyűlé­sein és a lakossággal folytatott be­szélgetéseken is széleskörű vita bontakozott ki a CSKP KB levelével kapcsolatban. A szocializmus építé­sének betetőzésére irányuló igye­kezetünkben a nemzeti bizottsá­gokra óriási feladatok hárulnak. Nyilvánvaló tehát, hogy most, az országos vita során a nemzeti bi­zottságok tagjai a lakosság széles­körű részvételével, a párts^ervek és szervezetek irányításával kétesik azokat a formákat és módszereket, amelyekkel tovább javíthatják a nemzeti bizottságok munkájának színvonalát. Az országos vita ered­ményének hozzá kell járulnia, hogy az államhatalom helyi szerveine"k tevékenysége mindenütt teljes mértékben megfeleljen fontos kül­detésüknek, feladataik nagyságá­nak. Az elmúlt napokban az Űj Szó postájábaií levelet közöltünk a zse­lízi járási Farnad községből, mely­nek írói szemléltető példáját mu­tatták be a nemzeti bizottságok sokoldalú munkájának. Beszámol­tak arról, hogy a nemzeti bizott­ság mindennapos igyekezete, jó szervező munkája nagyban meg­nyilvánul a falu szövetkezetének szép eredményeiben, a mezőgazda­sági termelés fejlesztésében. Ugyanakkor nem feledkeznek meg más feladataikról sem, amelyeket a lakosság • anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodás keretében el kell lát­niok. Bekapcsolódtak a Tábor— Tŕebíč— Mikuláš-versenymozga­lomba és már eddig is szép ered­ményeket értek el a lakosságnak nyújtott szolgáltatások kiszélesíté­sében. A község fejlesztésének to­vábbi terveit is sikeresen valóra váltják. Természetes tehát, hogy ilyen körülmények között a falu­ban a CSKP KB levelének megvita­tása a lakosság nagy aktivitása mellett folyt le és értékes javas­latok hangzottak el a helyi nyers­anyagforrások kihasználásával és a falu további fejlesztésével kapcso­latban. Felépült a kultúrház, sport­telep létesítését, hangszóró besze­relését, utak rendezését tervezik. Rövidesen üzembehelyezik a tégla­égetőt, kibővítik a lakosságnak nyújtott szolgálatokat és további munkalehetőségeket teremtenek a lakosság részére. Nyilvánvaló, hogy a községben a HNB jó munkájával a tervek és a feladatok megoldásá­ra meg tudja nyerni a lakosság te­vékeny támogatását. Az országos konferencia hang­súlyozta, hogy állami és társadalmi rendszerünk erejének alapvető for­rása a tömegek részvételének ál­landó fokozása az állam igazgatá­sában, a népgazdaság irányításá­ban, valamint a nép szocialista ön­tudatának állandó elmélyülése. A nemzeti bizottságok pedig, ame­lyek a népi demokratikus rendszer alappilléreit képezik, megszemélye sítői a nép alkotó részvételének az állam irányításában, a szocializmus építésében, amelynek útján mind több dolgozó veszi ki részét a tár­sadalmi tevékenységből. Az orszá­gos konferencia után, amely meg­szabta a nemzeti bizottságok jog­körének bővítését, még nagyobb jelentőséget kapott a nemzeti bi­zottságok munkája, mely egyúttal nagyobb felelősséggel is jár. A nemzeti bizottságok közvetlenül irányítják a népgazdaság jelentős szakaszát. A mezőgazdasági terme­lés fejlesztésében, a lakosságnak nyújtott szolgáltatások bővítésében, a helyi nyersanyagok és lehetősé­gek kihasználásában, a beruházási építkezések, a kulturális és népmű­velési munka szakaszán, a dolgozók szocialista nevelése színvonalának állandó javításában és még sok más téren jelentős feladataik vannak a nemzeti bizottságoknak, amelyek nek egyre jobbr teljesítéséhez az országos vita eredményének nagy­ban hozzá kell járulnia. A vita eddigi lefolyása megmu­tatta, hogy a nemzeti bizottságok legnagyobb része helyesen értel­mezte a CSKP KB levelének tartal­mát, az ebből eredő feladatokat és megtették a szükséges politikai­szervezési intézkedéseket. A Ban­ská Bystrica-i kerületben például 560 községben tartották már meg a nemzeti bizottságok bővített ülé­sét, amelyen 6280 felszólaló be­szélt, főleg a mezőgazdasági ter­melés fejlesztésének kérdéséről és a nemzeti bizottságok tevékenysé­géről. A nyitrai kerületben eddig mintegy 800 gyűlést és beszélgetést tartottak a nemzeti bizottságok, amelyeken mintegy harmincezren vettek részt. Az eddigi tapasztala­tok azonban azt is mutatják, hogy a továbbiakban még nagyobb gon­dot kell fordítani arra, hogy a le­vél megtárgyalásába bevonják a lakosság minél szélesebb rétegét. Ez megköveteli, hogy a nemzeti bi­zottságok minden tagja aktív mun­kát fejtsen ki választókörzetében a lakosság mozgósítása érdekében és a nemzeti bizottságok a legnagyobb gondossággal készítsék elő a nyil­vános gyűléseket. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy minden ember megtehesse észrevételét és javas­latát. Következetesen tartsuk szem előtt pártunk útmutatását: a nem­zeti bizottságok jó működése és a nép széleskörű részvétele mun kájukban jelentős mértékben hoz­zájárul a gazdaság és a kultúra szakaszán fennálló feladatok sike­res teljesítéséhez, ami az egész tár­sadalom és minden dolgozó javát szolgálja. Potoron teljesítik felajánlásaikat A pőtori bányászok decemberben ki akarják egyenlíteni az októberi hiányt és teljesíteni a Nagy Októberi Fórradalom 40. évfordulójának tisz­teletére tett kötelezettségvállalást, melyben kijelentették, hogy 2020 ton­na szenet fejtenek terven felül. A no­vemberben elért munkasikerek arról tanúskodnak, hogy vállalásukat tel­jesítik. A szakaszok versenyében a Bukovec-bánya került az élre, amely a hónap eleje óta 111,5%-ra teljesíti a tervet. A Slatinka- és a Háj-bá­nyák ugyancsak terven felül fejte­nelv KÖZLEMÉNY^ A KORMÁNY ÜLÉSÉRŐL Három negyedév alatt jelentősen fejlődött népgazdaságunk, tovább emelkedett a lakosság életszínvonala Lényegesen megerősödött a mezőgazdaság szocialista szektora * Túlteljesítet­tük az ipari termelés tervét * Következetesebben harcoljunk a selejtképződés ellen * Fokoznunk kell a dolgozók részvételét a vállalatok és az egész népgaz­daság problémáinak megoldásában A kormány 1957. november 29-én és 30-ón ülést tartott. A kormány értékelte a népgazdaság fejlesztése állami tervének és a pénz­ügyi tervnek az idei első háromne­gyed év alatti teljesítését. Egyidejűleg elemezte a selejtképződés alakulását az iparban, s foglalkozott a népgazda­ság hatékonyságának fokozására hozott februári központi bizottsági határozat teljesítése ellenőrzésének lefolyásával és eredményeivel. A népgazdaság általános fejlődését az idei év első három negyedében az ipari termelésnek, a beruházási épít­kezésnek, a közlekedésben elért tel­jesítményeknek nagyfokú növekedése, valamint az életszínvonal terén elért emelkedés jellemzi. Lényegesen meg­erősödött a mezőgazdaság szocialista szektora. Az iparban 1957 három negyedéve alatt 102,3 százalékra teljesítettük a tervet, az ipari termelés pedig az azo­nos tavalyi időszakhoz viszonyítva 9,8 százalékkal, a munka termelékenysége pedig 6,2 százalékkal volt nagyobb. A mezőgazdasági termelésben kedvező eredményeket értünk el a cukorrépa betakarításában és a hústermelésben, azonban kedverőtlenül gyarapszik a marhaállomány, főként a tehenek állo­mánya. A mezőgazdaság fejlődését az idén az EFSZ-ek alakításában észlelhető nagyfokú aktivitás jellemzi. Egyedül 1957 harmadik negyedévében 2156 új III. és IV. típusú EFSZ létesült. A me­zőgazdaság szövetkezeti szektora 1957 harmadik negyedévének végén a meg­művelt mezőgazdasági földterületen fölénybe került a magánszektorral szemben. A szocialista mezőgazdasági szektor, a bratislavai, plzeni, ústi és Karlovy Vary-i kerületekben a mezőgazdasági földterületnek több mint háromnegyed részén gazdálkodik már. Tovább emelkedett a lakosság élet­színvonala; ezt bizonyítja például az árucikkek eladása terjedelmének a ta­valyi hasonló időszakkal szemben elért 11 százalékos növekedése. A beruházási építkezés az év kezdete óta 10,5 százalékkal növekedett, emel­lett azonban nem érj el a tervezett terjedelmet. Nem kielégítően teljesít­jük az idén főként a lakásépítés tervét. A fűtőanyagfejtés tervének nem tel­jesítése, a kohászati és gépipari ter­melés tervének nem teljesítése és a választék tervének be nem tartása, az alapvető fontosságú építőanyag terme­lési tervének nem teljesítése és a leg­főbb alapok elégtelen üzembehelyezése különösen nagy nehézségeket okoz a népgazdaságban. Az ipari termelés növekedésének fokozott üteme, mely az idén a gazda­sági fejlődést jellemzi, a munka terme­lékenysége és a? átlagkeresetek között megjavult kapcsolat ugyan éreztette hatását a költség és nyereségterv tel­jesítésében elért jobb eredményekben, azonban nem hatott ki általában a nyereségnek az állami költségvetésbe való átutalására, mivel a vállalatok elért nyereségük egy részét meghagyták az anyagkészletek növekedésével és a fél­kész termékek halmozódásával össze­függő pénzügyi nehéttégeik áthidalá­sára. Az ipari selejtképződés elemrése, melyet a kormány a Pénzügyminiszté­rium éš az Állami Ellenőrzésügyi Mi­nisztérium közösen kidolgozott jelen­tése alapján megtárgyalt, igazolja, hogy a felelős termelési dolgozók és a felettes szervek dolgozói nem fordíta­nak kellő figyelmet a termékek minő­ségére és nem küzdenek elég hatéko­nyan a selejt mennyiségének csökken­téséért a termelésben. A fontos Kor­mányhatározatok egész áorát nem teljesítik, főként pedig az 1953. április 27-én kelt párt- és kormányhatároza­tot, amely a technológiai fegyelem megszilárdítására, a selejt csökkenté­sére és a termékek minőségének növe­lésére teendő intézkedésekre vonatko­zik. Az állami fegyelem megszegése ezen a szakaszon egyenesen ellentmond gazdaságunk eredményeinek megjaví­tására irányuló törekvéseinknek. A népgazdaság hatékonyságának fokozásáról szóló februári központi bi­zottsági határozat teljesítésének felül­vizsgálása igazolta azoknak az intézke­déseknek helyességét és szükségessé­gét, amelyeket a CSKP KB szeptemberi ülésén jóváhagyott alapelvek szellemé­ben a tervezésben, szervezésben és irányításban készítünk elő és amelyek most a CSKP KB levele körül megin­dult széleskörű vita tárgyát képezik. A megejtett felülvizsgálat megmu­tatta annak szükségességét, hogy a I termeléssel, az építéssel, a termékek értékesítésével, a lakosságnak nyújtott szolgálatokkal stb. összefüggő összes kérdések megoldásában elmélyítsük a gazdasági szempontot, és ezzel elérjük az anyagi eszközök leggazdaságosabb ráfordítását és legnagyobb fokú f el J használását. Ennek érdekében fokoz­nunk kell a dolgozók legszélesebb kol­lektíváinak részvételét a vállalatok ós az egész népgazdaság problémáinak megoldásában. A kormány kötelességévé tette az összes minisztereknek, a központi szervek vezetőinek és a nemzeti bizott­ságok tanácsainak, hogy következete­sen ügyeljenek a népgazdaság fokozot­tabb hatékonysága alapelveinek betar­tására, s ennek érdekében használják fel az országos felülvizsgálat folyamán szerzett összes tapasztalatokat, küszö­böljék ki az észlelt hibákat és ügyeljenek arra, hogy ezek az elvek érvényesüljenek a népgazdaságunk irányítása és tervezése színvonalának emelésére foganatosítandó intézkedé­sekben. * * * A kormány továbbá jóváhagyta a motoros járművek után fizetendő adó­ról szóló törvény, a villamosítási tör­vény, a hangverseny és más zei|ei mű­ködésről szóló törvény, az esztrád­műsorokról, artista mutatványokról és népi mulatságról szóló törvény, vala­mint a polgári személyazonossági iga­zolványokról szóló törvény javaslatait; ez utóbbinak eredményeképpen egysze­rűbbé válik a lakosság jelentkezése. A motorizmusnak az utóbbi években elért gyors fejlődése és a motoros jár­művek számának várható további roha­mos növekedése nagy igényeket tá­maszt azi országutak karbantartásával, általános javítómunkálataival és építé­sével szemben. Az e célra fordított milliárdos összegek az ötéves terv fo­lyamán több mint kétszeresen foko­zódnak. Ehhez járulnak még a garázsok építésével, az a utószolgálattal és az országúti motoros járműforgalmat szolgáló egyéb berendezésekkel szem­ben támasztott további igények is, nem szólván arról, hogy a fokozottabb üzemanyagszükségletet nyersanyagok fokozott behozatalával kell pótolni. A motorizmus fejlődésével összefüg­gő költségek fedezésére ez ideig min­fFolytatás a 2. oldalon.) Az új üzemek és lakások építésénél 35 ezer tonnával alacsonyabb a betonacél fogyasztása Az Állami Építészeti Bizottság is­mertette a betonacélfogyasztás felül­vizsgálásának eredményeit az idén megkezdett építkezések terveiben. A felülvizsgálatban részt vettek az állami tervező intézetek dolgozói — a minisztériumok technikusai és mér­nökei, és az egyes vállalatok dolgozói is versenyt folytattak a legjobb meg­takarítási eredmények eléréséért. Öt­venöt versenyző intézet közül az első helyeken a plzeňi és pardubicei tervező intézetek és az Energoprojekt terve­ző intézete állnak. Jelentőségteljes az a tény, hogy már idén sor kerül a fogyasztás csökken­tésére, éspedig összesen 16141 tonna betonacélt takarítanak meg egyrészt a megkezdett építékezéseken, másrészt az előre gyártott elemek gyártásában. Ez a mennyiség 700 millió korona értékű acéífogyasztást és 4000 lakás­egység építéséhez szükséges előre­gyártott elemek gyártásához szükséges anyagot jelent a beruházási épité­szétben. Äz épületek terveinél jövőre 19 ezer tonna acélt takarítanak meg. Az új üzemek és lakóházak építésé­nél tehát jobb tervezési megoldással és nagyobbfokú gazdaságossággal több mint 35 ezer tonnával csökkentik a betonacél fogyasztását. A felülvizsgálat egyúttal megmutat­ta a fogyatékosságokat — beruházási építkezésünk nem gazdaságos üzem­vitelét. Például az épületek alapzata számításainak pontosabbá tételével, a vasbetonalapoknak közönséges be­tonnal való pótláséval és az alapzat ki­számítása szovjet módszerének fel­használásával értek el anyagmegtaka­rítást. Leegyszerűsítettek egyes ter­veket, amelyek gyakran nem álltak arányban küldetésükkel és céljukkal, megjavították a gépberendezés elosz­tását, s fokozták az előregyártott ré­szek és szerkezetek gyártásának gaz­daságosságát. (H. P) V. A CSKP Központi Bizottságának üdvözlő levele František Rubač elvtárshoz Tisztelt Elvtárs! , Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága szívélyes elvtársi jókívánságait és üdvözletét küldi 70. születésnapod alkalmá­ból. Nagyra értékeljük példás és odaadó munkádat, melyet életed folya­mán a pártnak szentéltél. Munkásosztályunk és dolgozó népünk so­hasem feledkezik meg fáradhatatlan szorgalmadról, méllyel hozzájá­rultál a boldog jövőért vívott harcához. Értékeljük törhetetlen aka­ratodat és kitartásodat, melyet mint pártfunkcionárius nyilvánítottál, mikor mindig nagy lelkesedéssel, rettenthetetlenül és következetesen teljesítetted a párt által kiszabott feladatokat, melynek születésétől, 1921-től fogva mindig hü fia voltál. Életed a kommunista harcos pél­dás élete, aki minden erejét a szocializmus ügyéért folytatott harc­nak szentelte." Elismerésünket fejezzük ki azért, hogy ma is hasonló odaadással dolgozol számos fontos funkcióban, melyekkel a párt és népünk megbízott, s azért, hogy kiváló munkáddal jelentőségteljesen hozzájárulsz országunk további felvirágzásához, köztársaságunk szo­cialista építésének betetőzéséhez. Sok egészséget és további sikereket kívánunk munkádban.. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Huszonhét hektárral bővítik A tornai szövetke­zetesek a kommunisták kezdeményezésére megtárgvalták azokat a problémákat, amelyek a CSKP KB leveléből rájuk hárulnak. A he­lyi pártszervezet elnö­ke a levél megvitatá­sával kapcsolatosan többek között így vé­lekedik: — Szövetkezetünk évről évre fejlődik. A szövetkezeten kívülál­lók elé már konkrét eredményekkel tudunk állni. Be tudjuk bizo­nyítani előttük, hogy a szövetkezeti gazdál­kodás mennyivel elő­nyösebb, az egyénivel szemben. A szövetkezet elért eredményei adták tehát a bátorságot a kom­munistáknak ahhoz, hogy a levél megvita­tásakor úgy határoz­zanak, hogy a követ­kező év során már Tornán is megnyernek mindenkit a szövetke­zetnek. A meglevő földalap bővítése terén — ed­dig megműveletlenül heverő földek feltöré-. sével — is akad elég tennivalójuk. A meg­beszélések során elha­tározták, hogy a má­sodik világháború ál­tal használhatatlanná tett területet, még az ősz, illetve a tél fo­lyamán termővé teszik. Hogy elhatározásukat a tornaiak mennyire ko­molyan veszik, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy báger máris megkezdte a lö­vészárkok, tankcsapdák eltüntetését. A háború emlékeinek végleges eltüntetése 22 hektár termőterületet jelent a szövetkezetnek. (szj>

Next

/
Oldalképek
Tartalom