Új Szó, 1957. november (10. évfolyam, 303-332.szám)

1957-11-28 / 330. szám, csütörtök

Moszkva (TASZSZ) — N. Sz. Rizsov, a Szovjetunió törökországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Anan Menderes úr, török miniszterelnöknek szeptember 11-én átadta N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöke üzenetét. Ez az iieenet a Közel- és Közép-Kelet feszülú helyzetével foglalkozik, amely az Egyesült Államok és Törökország Szíria eHeni katonai intervenciójának előkészületeivel kapcsolatban keletkezett. A. Menderes szeptember 30-án a Szovjetunió ankarai nagykövetsége útján átSdta válaszát N. A. Bulganyin ez év szeptember "10-i üzenetére: A Menderes üzenetében a Közel- és Közép-Kelet helyzetének kérdésével, valamint a szovjet-török kapcsolatok kérdésével foglalkozik. Emellett igyekszik mentegetni a gyarmati hatalmak közel- és közép-keleti politikáját, valamint a nyomásnak és a fenyegetésnek azon módszereit, amelyeket az USA és Törökország Szíriával szemben alkalmaznak. Menderes üzenetében többek között azt állítja, hogy Szíria állítólag „olyan mértékben fegyverkezik, amely jelentősen meghaladja védelmének normális szükségleteit", és hogy Szíria „fegyverraktárrá" válik. A török csapatoknak Szíria határain való összevonását az üzenet Törökország „saját védelmének biztosítására irányuló intézkedésekként" mentegeti. Menderes válasza egyúttal azt bizonyítja, hogy Törökországnak nem volt és sohasem lesz „a legcsekélyebb agresszív szándéka sem" szomszédaival szemben és hogy „Törökország állítólag tiszteletben akarja tartani Szíria és az összes arab országok függetlenségét és területi sérthetetlenségét." A. Menderes üzenetében igyekszik mentegetni az agresszív Bagdadi Paktumot és bebizonyítani annak állítólagos „védelmi" jellegét A szovjet-török kapcsolatok kérdésével kapcsolatban a török miniszterelnök ugyan kijelenti, hogy a török kormány a kölcsönös bizalmon alapuló baráti kapcsolatokat akarja felújítani a két szomszédos ország között, azonban bizonyos feltételekhez köti a szovjet-török kapcsolatok megjavítását. Ezzel összefüggésben azt a gondolatot fejti ki, hogy a Szovjetuniónak fel kell hagynia közel- és közép-keleti politikájával, amely — mint ismeretes — a béke megőrzéséért és megszilárdításáért vívott következetes harcon alapul a világnak e részében, továbbá az arab és a többi országok gyarmati rendszer-ellenes és a nemzeti függetlenségért vívott harcának támogatásén. N. Sz. Rizsov, a Szovjetunió törökországi nagykövete november 25-én meglátogatta Zorlu úr török külügyminisztert és átadta neki N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnöke A. Menderes török miniszterelnökhöz intézett válaszát. N. A. Bulganyin üzenete Ä szovjet kormány gondosan áttanulmányozta az ön szeptember 30-án kelt válaszát. Alkalma volt tudomásul venni, hogy ez a válasz biztosítékot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy Törökország a Szovjetunióval való jószomszédi kapcsolatainak további fenntartására törekszik, valamint arra, hogy e kapcsolatok bizalmon alapuló olyan baráti kapcsolatokká váljanak, amilyenek a múltban a két ország között fennállottak. A szovjet kormány megerősíti, hogy a Szovjetunió is ilyen kapcsolatokra törekszik Törökországgal. Ezzel egyidejűleg figyelmet kell szentelnünk annak, hogy a szovjet-török kapcsolatok jelenlegi állapotát nagymértékben zavarossá teszi a Szíria körül kialakult helyzet. Emlékeztetni akarok arra, miszerint szeptember 10-d üzenetemnek az volt a célja, hogy baráti módon felhívjam a török kormányt arra, hogy a közel- és közép-keleti béke megőrzésének, valamint a világbéke megóvásának érdekében járuljon hozzá az események nemkívánatos fejlődésének elhárításához e térségben, és ne vegyen részt az oly veszedelmes következményekkel, járó ügyben, mint a Szíria elleni fegyveres intervenció. Az események későbbi fejlődése, valamint a szíriai kérdés megtárgyalása az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésén teljesen igazolta aggodalmaink jogosultságát. Napfényre került számos tény a békeszerető Szíria elleni katonai összeesküvésről, amely szerint Szíriát megfosztanák nemzeti függetlenségétől és egyes külföldi hatalmak diktátuma alá rendelnék. Szeptember 10-i üzenetünkben figyelmeztettük önt arra, hogy Törökország tevékeny részvétele ezekben a békére veszélyes akciókban, valamint az a szerep, amelyet Törökországnak a Szíria elleni agresszió előkészítése terveiben szántak, különös aggodalmat keltett a Szovjetunió kormányában. A később érkezett adatok csak növelték ezeket az aggodalmakat. A szovjet kormány természetesen tudomásul vette az ön üzenetében foglalt biztosítást arról, hogy Törökországnak nincsenek agresszív szándékai szomszédai ellen, hogy tiszteletben akarja tartam Szíria területi épségét és hogy távol áll a katonai kalandok politikájától. Törökországnak ezek a biztosítékai, amelyeket ENSZ-beli képviselői is előadtak, természetesen bizonyos jelentőséggel bírnak. A helyzet értékelésekor azonban ilyen esetben a tények játszanak döntő szerepet. A török-szíriai határokon levő tényleges helyzet mindmáig, sajnos, ellentétben áll ezekkel a biztosítékokkal. Számos Szíria határán csoportosított török csapatot mindeddig nem hívtak vissza. Törökország és Szíria határain még mindig tüntető török csapatöszszevonásokat hajtanak végre. Az utóbbi időbety iSzMa légjterébe, rendszeresen behatolnak a torok katonai repülőgépek. A török katonai alakulatok megbocsáthatatlan szíriai határsértéseket követnek el, tüzelnek a szíriai határőrjáratokra és a lakótelepekre. Törökország hivatalos személyiségei, valamint a török sajtó és rádió, amely a török hivatalok befolyása alatt áll, folytatják Szíria elleni provokációs kampányukat. Az ilyen török politika nem más, mint veszélyes játék a tűzzel. Mindennek semmi köze sincs Törökországnak azon biztosítékaihoz, hogy békés szándékkal viseltetik Szíria iránt. Miniszterelnök úr, ön üzenetében bíráló megjegyzéseket tesz a Szovjetunió közel- és közép-keleti politikájáról és főleg Szíriával kapcsolatos politikájáról, sőt azt a gondalatot fejti ki, hogy a Törökország és a Szovjetunió közötti baráti kapcsolatok felújításának talaját csak akkor lehet előkészíteni, ha a Szovjetunió lemond erről a politikájáról. Ha a török kormánynak bármilyen kételye van a Szovjetunió politikájáról, „természetesen" készek vagyunk megfelelő magyarázattal szolgálni, hogy jobb, kölcsönös megértést érjünk el. Mindenekelőtt hangsúlyozni szeretnénk, hogy a Szovjetunió a közel- és középkeleti államokhoz fűződő kapcsolatokban olyan politikát folytat, amely megfelel az ázsiai és afrikai országok Bandungi Értekezlete elveinek, amelyekhez Törökország is csatlakozott, A Szovjetuniónak nincsenek és nem is akar sem gazdasági, sem egyéb koncessziókat vagy hasonló kiváltságokat a világnak e részében. A Szovjetuniónak nincs egyetlen arab állammal, Szíriával sem, semmilyen titkos szerződése vagy egyezménye. A Szovjetuniónak érdeke, hogy a Közel- és Közép-Keleten béke uraikodjék, hogy a világ e részének államai nemzeti érdekeinek megfelelően szabadon és függetlenül élhessenek anélkül, hogy belügyeikbe bármelyik külföldi állam beavatkozna. A Szovjetuniónak ez a törekvése, „természetesen" megfelel azon országok törekvéseinek, amelyek nemrégen szabadultak fel a gyarmati rabszolgaságból és igazságos harcot vívnak nemzeti jogaikért és a pusztulásra ítélt gyarmati rendszer ellen. A török kormány azt akarja, hogy a Szovjetunió mondjon le eddigi közelés közép-keleti poltikájáról. Mit céloz ezzel? Talán azt akarja a török kormány, hogy a Szovjetunió ne támogassa többé a függetlenségüket és szuverenitásuk a külső támadásoktól védelmező arab nemzetek igazságos nemzeti vágyait? Azt akarja talán, hogy a Szovjetunió kövesse egyes gyarmati hatalmak politikáját s például megszakítsa kereskedelmét az önálló nemzeti politikát folytató Szíriával és Egyiptommal, és így csatlakozzék ezen országok tényleges blokádjához? Vagy talán azt akarja a török kormány, hogy a Szovjetunió segítse a nyugati országokat azon kísérleteikben, hogy a közelés közép-keleti országokat erőszakkal besorolják a gyarmatosítók céljait szolgáló bagdadi katonai csoportosulásba? Ha esetleg erre gondolnak, akkor — engedelmükkel — megkérdezzük, vajon nem követelnek-e a Szovjetuniótól túl sokat a szovjet-török barátság felújítása feltételeként? A Szovjetunió segítette és segíteni fogja az arab Kelet államait, valamint az összes többi keleti államokat önállóságukért, a gyarmati rendszer ellen vívott harcukban. A Szovjetunió becsüli Törökországgal való barátságát és fenn akarja tartani e barátságot, de nem azon az áron, hogy lemondana a keleti államok, s főleg az arab Kelet államai nemzeti függetlenségének támogatásáról. Már fentebb rámutattam, Miniszterelnök úr, kétségeinkre afelől, hogy Törökországnak milyen mértékben lehet valóban érdeke az, hogy a Kelet többi államaihoz fűződő kapcsolataiban az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamint az ázsiai és afrikai országok Bandungi Értekezlete békés elveivel ellenkező politikát folytasson. Ismeretes, hogy a köztársasági Törökország valaha nem utolsó sorban azért volt képes sikereket elérni, mert igyekezett kiküszöbölni minden kétséget és aggodalmat, amelyet azelőtt az arabok tápláltak vele szemben, igyekezett be nem avatkozni az arab államok belügyeibe, és az arab országokhoz fűződő kölcsönös kapcsolatoknak kérdésében saját, független politikát folytatott. Sajnos azonban, mihelyt Törökország az Északatlanti- és a Bagdadi Tömb tagja lett, kezdte lebecsülni a többi országok nemzeti érdekeit és nézetünk szerint saját jövőjét is, és az arab államok belügyei iránt olyan érdeklődést kezdett tanúsítani, mintha a Keleten gyarmatosítókként ismert nyugati hatalmak képviselőjévé vált volna. Időről időre úgy járt el, mintha az ő nevükben cselekedne. Miniszterelnök Or, üzenetében kifogásolja Szíriának, hogy állítólag „fegyverraktárrá" válik. Ha már arról akarunk beszélni, hogy a Közel- és Közép-Keleten melyik ország vált fegyverraktárrá, ez nem a kis, békeszerető Szíria, hanem maga Törökország, amelynek gazdaságát és egész életét már régen az említett katonai tömbök kezdeményező követelményei alá rendelték. A török kormány politikájának új irányvonala a független arab országokkal szemben főleg a szuezi válság és a tavalyi Egyiptom elleni agresszió idején nyilvánult meg világosan, valamint a szír állam elleni fenyegetések és ellenségeskedés szüntelen kampányában is. Mindezt sajnálattal mérlegeljük, mert rokonszenvet és barátságot táplálunk Tö• rökország iránt, amelynek népe a Keleten az elsők között emelte magasra a szabadságért és függetlenségért, a külföldi elnyomás ellen folyó harc zászlaját. Szivünk mélyéből kívánjuk a szomszédos Törökországnak, hogy mint békeszerető állam, viruljon, amely békében él szomszédaival. Ebben, kizárólag csak ebben rejlik az az alap, amelyen felépülhetnek az országaink közötti jóbaráti és jószomszédi kapcsolatok. Utaink azonban határozottan elválnak, ha Törökország a béke megsértésének, az agressziónak útjára lép. Meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és Törökország barátsága, valamint a közelés közép-keleti államok békéjének és biztonságának megszilárdítására irányuló közös törekvése jelentős mértékben hozzájárulnak nyugalmas és szilárd helyzet kialakításához a világnak e részében, ami felbecsülhetetlen jelentőségű volna a világbékére is. A szovjet kormány emellett nem törekszik arra, hogy Törökországnak a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatai a nyugati hatalmakkal fennálló kapcsolatai rovására javuljanak meg. Ismeretes, hogy a Szovjetunió maga is a lehető legjobb kapcsolatok létesítésére törekszik az USÄval, Nagy-Britanniával, Franciaországgal és a többi nyugati állammal. Azt is tudja, miniszterelnök úr, hogy a szovjet kormány nemegyszer kijelentette, miszerint a Szovjetunió és a Törökország közötti barátság és bizalom kapcsolatai felújítására törekszik. Sajnos, kénytelenek voltunk megállapítani, hogy baráti kezdeményezésünk a török kormánynál nem talált megfelelő visszhangra, hogy a török kormány nagy habozással egyezik bele minden, még a legkisebb olyan lépésbe is, amely a két ország közötti kapcsolatok javítására irányul. Ebből látható, hogy a török kormány e kérdésben más vonalat képvisel. Reméljük, hogy a Szovjetunió álláspontját a Szíria körüli helyzettel kapcsolatos kérdésekben, valamint a szovjet-török kapcsolatokkal összefüggő kérdésekben elég világosan fejtettük ki és ezért nincs ok arra, hogy azt rosszul értelmezzék. A béke megszilárdítása és a kölcsönös bizalom elérése érdekében természetesen továbbra is készek vagyunk kihasználni a szovjet-török kapcsolatok javításának és a közel- és közép-keleti feszültség enyhítésének jelenlegi lehetőségeit. Amerikában követelik Dulles lemondását New York (ČTK) — Az utóbbi időben a burzsoá sajtó hasábjain egyre gyakrabban jelenik meg az a követelés, hogy Dullest fosszák meg az USA külügyminiszteri tisztségétől. Knight, a Chicago Daily News kiadója és szerkesztője szerkesztőségi cikkében azt írta, hogy a két szovjet mesterséges hold útnak indítása következtében „Dulles diplomáciai stílusa" már teljesen elavult és Dullesnek el kell távoznia az USA külügyminisztériumának éléről. Néhány nappal ezelőtt hasonló követeléssel lépett fel C. Benedict, a Wall Street Magazin c. lap szélsőségesen reakciós megfigyelője. Szovjet tudósok az északi-sarki kutatások eredményeiről Moszkva (ČTK) — A szovjet tudósok az úszó állomásokon az utóbbi időben végzett kutatások alapján új következtetésekre jutottak. Jakov Gakkel, professzor, azon expedíció részvevője, amely tíz évvel ezelőtt az Északi Jeges-tengerben felfedezte a Lomonoszov-hegységet, kijelentette, hogy az utolsó ötvenezer év folyamán háromszor szakadt meg a kapcsolat az Északi-sark és az Atlanti-óceán között. Ez a jégkorszak kialakulása döntő okainak egyike volt. A sarkkutató geológusok elkészítették az északi-sarki vizek fenekéncielső térképét, amelyeket a Lomonoszov-hegység két területre oszt. ÁZ ELMÜLT HÉT, de egyben a fontos külpolitikai eseményekben annyira gazdag 1957-es esztendő — sőt bizonyos értelemben a nemzetközi munkásmozgalom utóbbi évtizedeinek — egyik legfontosabb eseménye az a nyilatkozat és Békekiáltvány, amelyet Moszkvában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának ünnepségein részt vevő 64 kommunista és munkáspárt képviselői írtak alá. E pártok moszkvai tárgyalásairól kiadott nyilatkozat újból szemléltető erővel mutatja meg a szocialista tábor egységét. * Ez az általános nemzetközi szempontból és a marxi-lenini ideológia szempontjából egyaránt rendkívül fontos dokumentum elsősorban a nemzetközi politika, a békeharc kérdéseivel foglalkozik. Megállapítja, hogy ma a világ fejlődését a két ellentétes társadalmi rendszer versenyének alakulása és eredményei határozzák meg. Ebben a versenyben a szocializmus már világosan bebizonyította óriási fölényét és mérhetetlen életerejét. Ma, amikor a szocialista világrendszeren belül a földkerekség lakosságának több mint egyharmada öntudatosan a szocializmus felé halad, az egész emberiség méltán meggyőződhet a szocialista rendszer erőinek hatalmas arányú növekedéséről. Ezzel szemben a feltartóztathatatlanul hanyatló imperializmust magukban az imperialista államokban fennálló mélységes osztályellentétek, valamint az ezen államok közötti ellentétek egyre jobban gyengítik. A nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes nyugati országok fegyverkezéssel fenntartott konjunktúrája átfrieneti és ingatag jellegű, ezzel szemben a szocialista országok gazdasági fejlődése egyenletes és következetes. A moszkvai deklaráció egyik legfontosabb megállapítása az a tény, hogy az imperializmusnak ez a hanyatló irányzata és a tőkés gazdaság ingatag, nem állandó tényezői közvetlenül kihatnak a nemzetköd politikára és fokozzák a feszültséget. Az imperialisták reménytelen helyzetükből nem találnak más kiutat, mint hogy háborút készítsenek elő. Ebben a fő szerepet a legagresszívabb amerikai imperialista körök játsszák. Amíg fennmarad az imperializmus, addig fennáll az agresszió veszélye. Ebből azonban nem következik, hogy a háború sorsszerűén elkerülhetetlen. A béke erői any* nyira megnövekedtek, hogy reális lehetőség van a háború megakadályozására. Az összes békeerök egy síkba tömörülése — a munkások, parasztok, a kispolgárság, a nemzeti burzsoázia és más hazafias demokratikus erők egységes imperialistaellenes és antifeudális frontjának megalakulása — közös eljárásuk megakadályozza a háborút. A béke erői sikerének szempontjából alapvető fontosságú a szocialista államok s valamennyi ország kommunista és munkáspártjai egységének további megszilárdítása. A moszkvai nyilatkozat, amelyet valamennyi szocialista állam forradalmi pártjainak képviselői aláírták, azt bizonyítja, hogy e pártok kölcsönös kapcsolatai a teljes egyetértésen alapulnak. A NEMZETKÖZI FORRADALMI MUNKÁSMOZGALOM akció-egysége szilárd ideológiai egységet követel. Ennek legfőbb alapja a marxi-lenini tanokhoz való hűség, megértése annak, hogy a szocialista forradalom és a szocialista országépítés foFyamata számos olyan fő törvényszerűségen alapul, amelyek valamennyi szocializmust építő országra egyformán érvényesek. A kommunista és munkáspártokra főleg a burzsoáziával folytatott jelenlegi éles harcok idején nagy veszélyt jelentenek — mint a nyilatkozat hangsúlyozza —a revizionista és nacionalista irányzatok s befolyások. Ezzel kapcsolatban a deklaráció leszögezi, hogy az SZKP XX. kongreszszusa óta a marxista pártokban folyó dogmatizmus elleni harcnak nem szabad a fő veszélyt, a revizionizmust háttérbe szorítania. Mi sem mutatja jobban a felsorolt problémáknak átfogó világméretű, minden ország viszonyaibsn irányt adó jelentőségét, mint az a tény, hogy e pontok gyakorlati alkalmazása a szocializmust építő hazánk külpolitikájában és pártunk életében egyaránt felöleli és éles fényben megmutatja azokat a központi problémákat, amelyek a legközelebbi időben megoldásra várnak. HAZÁNKAT ELSŐSORBAN a német militarizmus veszélyezteti, amely az USA segítségével háborús tűzfészket teremt Európa szivében. Ezért elsőrendű feladatunk harcolni az új háborús tervek, a valamennyi európai nemzetet veszélyeztető német militarizmus ellen. A másik fontos következtetés, amely a nyilatkozatból reánk hárul, az, hogy beigazolódott pártunk állásfoglalásának helyessége. A szocialista országok kölcsönös kapcsolataiban teljes egyetértés uralkodik. A proletár nemzetköziség gondolata szilárdan megállta a helyét. Minden tapasztalatunk szemléltetően bizonyltja azt, hogy sikereinket rendkívül nagymértékben a Szovjetunió tapasztalatainak köszönhetjük, valamint annak a nagyarányú segítségnek, amelyben mindenkor önzetlenül részesített bennünket. Ezért a Szovjetunióhoz fűződő testvéri kapcsolatainkat továbbra is szilárdítjuk és elmélyítjük. • Ami a revizionizmus elleni harcot illeti, pártunk is mindig ebben látta a kommunista mozgalom fő veszélyét. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy lebecsülné a fejlődést gátoló dogmatizmus és szektásság elleni harcot. Ezért rendkívül nagy figyelmet szentel annak, hogy szüntelenül szorosabbra fűzze kapcsolatát a dolgozók legszélesebb tömegeivel és szilárdan e tömegekre támaszkodik. Ezt bizonyítja a szocialista országépítésünk további feladataival foglalkozó jelenlegi országos vita ls. Nem lenne teljes képünk a moszkvai deklaráció jelentőségéről, ha egyben — legalább röviden — meg ne vizsgálnánk azoknak a pártoknak súlyát és szerepét, amelyek részt vettek e fontos moszkvai tárgyaláson és amelyhez hasonló megnyilatkozás utoljára több mint két évtizeddel ezelőtt a Kommunista Internacionálé 1935. évi VII. kongresszusán hangzott el. AMIKOR Á KOMMUNISTA és munkáspártok helyzetét világviszonylatban vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk azokat a változásokat, amelyek negyven esztendő során — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta — az erőviszonyokban bekövetkeztek. E fejlődés legfőbb tényezője az, hogy számos európai és ázsiai országban a forradalmi marxista-leninista pártok a társadalmi-politikai élet döntő erejévé váltak. A jelenleg csaknem egymilliárd embert egybetömörltő szocialista tábor országaiban a marxista-leninista kommunista és munkáspártok az új társadalom építésének lelkei és szervezői. Felsorolhatunk olyan tőkés országokat is, ahol a munkásosztály többsége az erős marxista-leninista párt mellett áll. Ez a helyzet például Franciaországban és Olaszországban. A Francia Kommunista Párt az 1956. január 2-i nemzetgyűlési válás" • tásokon több mint 5 600 000 szavazatot kapott — többet mint az ország bármelyik pártja. Az Olasz Kommunista Párt tagjainak száma megha'adja a kétmilliót. Míg 1917-ben, i Októberi Forradalom előestéjén az oroszországi kommunisták száma nem haladta meg a negyedmilliót, és a többi országokban csak csekély számú, a kommunistákkal rokonszenvező csoport volt, most az egész világ kommunista pártjaiban több mint 33 millió ember, a munkásosztály ügyének legderekabb és legbecsületesebb harcosai tömörültek. A forradalmi pártok hatására az elmúlt 40 év alatt jelentősen fokozódott a nemzetközi szakszervezeti mozgalom szervezettsége is. Míg 1914-ben a különböző országok szakszervezetekbe tömörült munkásainak és alkalmazottainak száma csupán 13 200 000 volt — 1957-ben meghaladja a 160 milliót! Megszilárdultak a haladó szakszervezetek közötti kapcsolatok is. A második világháború után alakult Szakszervezeti Világszövetség ma több mint 90 millió dolgozót tömörít egybe. Tevékenysége és az egyes országokban levő központjainak működése a munkásosztály nemzetközi és nemzeti egységének megszilárdítására irányul. A NAGY OKTÓBER megsemmisítő csapást mért a gyarmati rendszerre. Az ázsiai és afrikai nemzetek egymás után vivják ki nemzeti szabadságukat és függetlenségüket. E hősies harcban létrejöttek és megerősödtek a keleti országok fiatal munkásosztályának haladó szervezetei. Nézzünk néhány adatot, amelyek azt bizonyítják, hogy a munkásmozgalom az utóbbi évtizedekben valóban világmozgalommá vált. A 600 millió lakosú Kína kommunista pártjának ma 12 millió tagja van. Ez a párt a kínai földön győzelmet aratott nagy népi forradalom vezető ereje. Megerősödtek Korea' és Vietnam Kommunista Pártjai. Indiában a kommunista párt kapott szavazatainak száma alapján országos viszonylatban a második helyen áll. Indonézia Kommunista Pártjának 1 500 000 tagja van, s a parlamenti választásokon több mint 6 millió szavazatot kapott. MI A MAGYARÁZATA annak a meglepő ténynek, hogy sokszor az egyes országok kommunistáinak — legyen szó akár szocializmust építő államokról, vagy a kapitalista országokról — az egész 1-Vossághoz mért elenyészően csekély száma—elegendő az események fejlődésének merőben újszerű — forradalmi — fordulatot adni. Kétségtelen, hogy a választ erre a kérdésre — amit ellenségeink világszerte felvetnek — abban keli keresnünk, hogy a kommunista és munkáspártok politikájának alapját képező marxi-lenini tanok helyein mérték fel az emberi társadalom fejődésének általános törvényeit, különösképpen azonban a kapitalizmus imperialistn korában kialakult bonyolult gazdasági és politikai helyzetét. Ez az erő a marxistileninista tanoknak az elmúlt évszázadban gyakorlatilag bebizonyosodott igazsága, ami megsokszorozza a kommunisták sokszor csekély számának és véges emberi képességeinek a hatóerejét. Ebből a szemszögből kell tehát látnunk a kommunista pártoknak, mint a történelem kovászának működését általában és a múlt napokban a 33 millió tagot egybetömörltő kommunista és munkáspártok képviselői közzétett nyilatkozatának világraszóló jelentőségét. Protlcs Jolán. ŰJ SZO i ti lf,57. november 28.