Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-13 / 285. szám, vasárnap

JYe szólj róla senkinek iAz ócska vaskályha egy —" kilóit-bedőlt, lakatlan ház udvarán illott a falu szélén. Azt hihette volna az ember, hogy •izony már semmire sem jó. Ám mikor Palkó egy tavaszi napon bevetődött az udvarra és megpillanotta a kályha zömük vastestét, igy megörült, mintha legalábbis 0 tábla mogyorósésokoládét talált tolna. — Hűha, ez biztosan nyom vagy '0 kilót — gondolta magában, miözben alaposan szemügyre vette, végigtapogatta a talált kincset. Ahogy így nézegette, vizsgálgat a a rozsdás vasat, hát honnan, icnnan nem, valami rossz, gonosz •is gondolat fészkelte be magát a uksi fejébe: — Ha erről a kályháról nem tudta rajtad kívül senki, akkor nem •ellene odaadnod ahhoz a 80 kiló icskavashoz, amit az osztály már sszegyűjtött. Csak a tiéd maradhatna —, súgta Palkónak a gonosz •is gondolat. — Hohó, komám, nem oda Buda, - szólalt meg erre egy másik, egy •ecsületes jó gondolatocska. — az sztály együttesen vállalta, hogy 00 kiló vasat gyűjt és ezzel a ályhával éppen ki lenne a kerek zám. — Tudom én azt — suttogta nőst Palkónak a kis gonosz tovább - meg azt is tudom, hogy a már legle vő 80 kiló vashulladékhoz is okat gyűjtöttél. Ilyen kincsre meg tégegyszer biztosan nem akadsz. •supa dicsőség lesz, ha magad vized el a gyűjtőhelyre. Ne szólj óla senkinek'. Erre a bizonygatásra aztán a jó londolat úgy látszik egészen elhallgatott, mert Palkó máris deekasan hozzálátott, hogy kincsét •imozd.it

sa a helyéből s eldugja vaihol a házban. Nehogy a többiek átaláljanak! Először a kályha földesüppedt, zömök lábairól kapar vatta le egy fadarabbal az udvar iomokos földjét, aztán pedig két'állal feküdt neki a súlyos vaslengernek. Hiábp! A kályha meg em moccant, "cshk épen az ajtaja sikordult meg: — No nézd már, a kis inci-finit, azt hiszi, hogy megbír! Olyan <edig nincs, hogy engem egy szem •isfiú elvigyen innen — csikorogta ! kályhaajtó bosszúsan. Egy egész isztályravaló gyerek örülhetne ne.em, nemcsak ez az egy lurkó. 1 zért sem hagyom magam. Palkó nem értette, hogy mit csi•orog az ajtó, s mert a kis gonosz •ondolat egyre ösztökélte, még nagyobb munkába fogott. Felgyűrte a abátujját és karjaival átfogta a ályha vastag hengertörzsét, hogy najd így kimozdítja a helyéből. 'ersze a vasat ellepő rozsda tönkemaszatolta az új, szürke rövidmdrágját, a kályhacső éles széle büntetésből jó mélyen belevágott a talkeze hüvelykujjába, de a kályha nost sem mozdult meg. Sajgott az tjja Palinak, úgy, hogy szégyen de — szégyen oda, a szájába kapta léha, de a gonosz kis gondolat zért még mindig ott tanyázott a ejében. — Ne szólj róla senkinek! Ne szólj róla senkinek! suttogta egy-\ re. — Nem szólok, azért sem szólok — morfondírozott magában Pali gyerek s egy jó hosszú zsineggel, amit a zsebéből halászott ki, átkötötte a kályha hengerderekát. — Hó rukk, hó rukk — biztatgatta magát, s úgy húzta, rángatta a zsineg egyik hosszúrahagyott végét, ahogy csak az erejéből tellett. A zsineg kénytelen-kelletlen tűrte egy ideig ezt a rángatást, 77iikor azonban már túlsók volt a jóból, mérgében szétszakadt és Palkó úgy hanyatesett az udvar sarán, hogy csak úgy nyekkent. Estében széthasadt az inge. Majd lesz otthon nemulass! Cipőjére fekete sárcseppek freccsentek, a fejét meg úgy belevágta egy köbe, hogy pillanatok alatt olyan szép dudor nőtt rajta, mint egy kisebbfajta cipó. Hogy pedig a nadrágja hátsó fele milyen sáros, milyen lucskos lett, arról beszélni sem akarok. — Ügy kell neked — csikorogta a kályhaajtó csúfondárosan — — így jár pórul mindenki, aki a közös öröm kárára a saját dicsőségét keresi. Ügy kell neked! Palkó sántítva kapaszkodott fel a földről s azt sem tudta, hová kapjon. A nadrágját tisztítsa-e vajon, a sajgó fejét fogja-e, vagy a fájós hüvelykujját rázogassa ? Talán még most is ott topogna a sárban, ha reá nem talált volna három osztálytársa: Jutka, Jancsi és Pisti. — Szent Habakuk, hát veled mi történt — csapta össze a kezét Jancsi és választ sem várva tisztogatni kezdte Palkó immár kimondhatatlan színű nadrágját egy nem egészen tiszta zsebkendővel. Jutka zsebkendője makulátlanul fehér volt még s így Palkó vérző ujjára került pólyaként. Pisti sem állt tétlenül. Ő a zsebében keresgélt s egy cérnaorsó, fél alma és két ceruzacsonk társaságából előkerített egy darabka rózsiszínű sebtapaszt. A Palkó fején díszelgő dudor persze ettől a tapasztól sem lohadt le, de mégis ... mintha már egy kicsit kevésbé fájt volna ... S hogy az esés okozta-e, a Jutka fehéY zsebkendője segített, vagy éppen a Pisti sebtapasza, nem tudom. Annyit azonban tudok, hogy Palkó fejéből szempillantás alatt úgy elpárolgott az a gonosz gondolatocska, mintha, soha ott sem lett volna,- s amikor a kis sebesült megszólalt, csak ennyit mondott: Ezzel a kályhával már biztosan meg lesz a kerek száz kiló vas! Ezt pedig úgy látszik a rozsdás vaskályha is meghallotta, mert amikor a gyerekek — most már négyen — nekiláttak, hogy elvigyék, olyan szelíden hagyta magát kivinni az udvarról, mint a kezes bárány. Nem csikorgott már az ajtaja, nem sebzett a csöve sem, s mert a súlya 25 kiló volt, Palkóék osztálya éppen 5 kilóval több vasat gyűjtött, mint amennyit ígért. Jelinekné Rényi Magda Magyar művészek bratislavai vendégszereplése - H onszkí Edit, a budapesti Állami •a S

7 »c

tiia Liszt és Kodály dalo- Marg.tay Sándor, a budapesu f.lharkat ŕiiekslt. (V. Pribil felv.) mónia karmestere orgonán-játszott. A munkásság viszont biztonsági szervezeteket állított fel. Fegyveres járőrök cirkáltak a városban, s felvették a harcot a rablók ellen, és ahol fegyvert találtak, elrekvirálták a fegyvereket. November 1-én Polkonyikov ezredes, Petrográd katonai parancsnoka, a következő proklamációt adta ki: „Jóllehet a haza súlyos időket él át, felelőtlen elemek még mindig fegyveres tüntetésekre és mészárlásra hívják fel Petrográd lakosságát. Egyre nagyobb az anarchia, és egyre nő a rablások száma. Ez az állapot veszélyezteti a polgári lakosság nyugalmát. és hátráltatja a városi hatóságok és a kormányhatóságok munkáját. Felelősségem és kötelességem teljes tudatában elrendelem: 1. Minden katcnai egység, a külön utasításoknak megfelelően köteles működése helyén teljes erejével támogatni a városi meg a kormányhatósagokat és a milíciát. 2. A kerületi parancsnoksággal és a városi milíciával együttműködve járőröket kell szervezni, és megfelelő rendszabályokat kell életbe léptetni a bűnözők és a katonaszökevények letartóztatására. 3. Minden személy, aki kaszárnyákban fegyveres tüntetésre és gyilkosságra uszít, letartóztatandó és bekísérendő a parancsnokhelyettes főhadiszállására. 4. Minden fegyveres tüntetés és zavargás xfegv veres erővel elfojtandó. 5. A rendbiztosoknak a törvénytelen házkutatások és letartóztatások megakadályozására irányuló munkáját mindenki támogatni köteles. 6. Bármely kerületben történt fontosabb esemény a petrográdi katonai kerület törzskaránál azonnal jelentendő. Felhívom az összes hadseregbizottságokat és egyób katonai szervezeteket. ho>gy támogassák a parancsnokokat kötelességük teljesítésében." Kerenszkij a Köztársaság Tanácsában kijelentette, hogy a kormány éber figyelemmel kíséri a bolsevik mozgolódást és elég erős ahhoz, hogy a fegyveres tüntetést megakadályozza. A „Novaja Rusz"-t és a' „Rabocsij Puty"-ct azzal vádolta, hogy—egyformán felforgató tevékenységet fejtenek ki. „De minthogy korlátlan sajtószabadság van — tette hozzá, — a kormány nem tud harcolni a nyomtatott hazugság ellen...." (Ez nem volt egészen őszinte. Az Ideiglenes Kormány már júliusban is tiltott be bolsevik lapokat, és most újra ilyen tervei voltak.) Kijelentette, hogy tulajdonképpen ugyanannak a propagandának két aspektusáról van szó, s mindkettőnek célja az ellenforradalom, amelyet a reakció annyira kíván, és így folytatta: ,,Én már úgyis elveszett ember vagyok, nem fontos mi történik velem, ezért bátran ki merem mondani, hogy a bolsevikok elképesztő provokációja megmagyarázhatatlan." November 2-ig még csak tizenöt kongresszusi küldött érkezett a városba. A következő napon százan voltak, harmadnap százhetvenöten, köztük százhárom bolsevik ... Négyszáz küldöttel volt határozatképes a kongresszus, és már csak három nap volt hátra ... Időm legnagyobb részét a Szmolnijban töltöttem. Most már nehéz dolog volt oda bejutni. A kijáratoknál kettős sorokban álltak az őrök, és ha már bejutottiínk a kapun, be kellett állni egy hosszú sorba, amíg személyazonosságunk igazolása után négyes Csoportokban beengedtek bennünket. Belépési engedélyeket adtak ki, de az engedélyek rendszere félnaponként változott. Az egyre szaporodó kémek ellen csak így lehetett védekezni... Egy nap épp akkor értem a bejárathoz. amikor egy katona megállította Torckijt és feleségét. Trockij végigkutatta összes -zsebeit, de az engedély nem került elő. „Nem baj" — szólt végre. „Bizonyára ismer engem. Trockij vagyok". „Tőlem lehet akár a herkópáter is" — válaszolta a katona. „Ha nincs engedélye, nem mehet be. Nevek nem érdekelnek..." „De én vagyok a Petrográdi Szovjet elnöke." . „Ha olyan fontos személyiség, akkor csak van valami írása". Trockij nem vesztette el a türelmét. „Hivassa ide a parancsnokot" — mondta. — A katona habozott, morgott: hogyisne, minden jöttment kedvéért a parancsnokot fogja hivni. Végre mégis előhívta az őrség parancsnokát. Trockij elmondta neki, miről van szó. „Nevem Trockij" — ismételte. .Trockij?" A katona a fejét vakargatta. „Mintha már hallottam volna valahol ezt a nevet" — mondotta végül Azt hiszem, rendben van. .Menjen be, elvtárs ..." A folyosón Karahannal találkoztam, a bolsevik Központi Bizottság tagjával, aki elmondotta, milyen lesz az új kormány: „Egy laza szervezet, amely végrehajtja a népnek a szovjetekben kifejezésre jutó akaratát, s a helyi kezdeményezésnek teljesen szabadságot biztosít. Jelenleg az Ideiglenes Kormány a helyi demokratikus akarat működését éppen úgy meggátolja, ahogy meggátolta a cári kormány. Az új társadalomban a kezdeményezésnek alulról kell kiindulnia. .. Az új kormányforma meg fog felelni az OSZDMP programjának. A parlament a szovjetek új végrehajtó bizottsága lesz, amely a gyakran összeülő összoroszországi szovjetkongresszusnak tartozik beszámolni. A minisztériumok élén nem egyes miniszterek, hanem kollégiumok — bizottságok — lesznek. A minisztériumokat közvetlenül a szovjeteknek kell alárendelni..." Október 30-án a Szmolnij egy kicsiny, sivár padlásszobájában Trockijjal beszélgettem. A szoba közepén ült egy egyszerű íróasztalnál. Csak kevés kérdést kellett feltennem; Trockij több egy órán át beszélt megszakítás nélkül. Idézem szavainak a lényegét: „Az Ideiglenes Kormány teljesen tehetetlen. A hatalom a burzsoázia kezében van; de ezt a „honvédőkkel" való fiktív koalícióval leplezik. Most, a forradalom idején, a parasztok, akik már régóta várják az ígért földet, fellázadnak, s országszerte egyre nő az elégedetlenség a többi dolgozó osztály körében is. A burzsoázia már csak polgárháborúval tudja fenntartani hatalmát. Egyetlen menekvésük a Kornyilov-módszer. De a burzsoázia oldalán nincs semmilyen erő ... A hadsereg velünk van. A békítgetőknek és a pacifistáknak, az eszereknek és a mensevíkeknek semmiféle tekintélyük sincs többé, mert a parasztok és a földesurak, a munkások és a munkáltatók, a közkatonák és a tisztek közti harc elkeseredettebb, ádázabb, mint valaha. Csak a néptömegek egységes akciója, a proletárdiktatúra győzelme fejezheti be a forradalom müvét és mentheti meg a népet... A szovjet ä népképviselet legtökéletesebb formája. Tökéletes mind forradalmi tapasztalatai folytán, mind céljai és eszméi folytán. Közvetlenül a lövészárkok katonáira, a gyárak munkásaira, a parasztok tömegére támaszkodik, vagyis a forradalom gerincére. Történt kísérlet egy szovjetek nélküli hatalom létrehozására — de ez csak teljes tehetetlenséget eredményezett. A Köztársasági Tanács folyosóin most mindenfelé ellenforradalmi terveket szőnek. Az ellenforradalom fő bajnoka a kadet párt, a nép érdekét pedig a szovjetek védik. E két tábor között nincsenek jelentékeny politikai csoportok... Ez a végső harc. A polgári ellenforradalom összegyűjti öszszes erőit, s várja a pillanatot, amikor ránk törhet. De válaszunk kategorikus lesz. Be kell fejeznünk azt a munkát, amelyet márciusban megkezdtünk és a Kornyilov-puccs idején folytattunk ..." Az új kormány külpolitikájáról ezt mondta: „Első cselekedetünk az lesz, hogy felhívást adunk ki azonnali fegyverszünetre minden fronton, és javasoljuk egy értekezlet összehívását a demokratikus béke feltételeinek megvitatására. Hogy ez a béke mennyiben lesz demokratikus, az az Európában működő forradalmi energiától függ. Ha itt szovjet kormány alakul, ez hatalmas tényezője lesz az azonnali európai békének, mert ez a kormány fegyverszüneti javaslatával a kormányok feje felett, közvetlenül a néptömegekhez fordul. A békekötés pillanatában az orosz forradalom nyomása „az annexiók és háborús jóvátétel ellen fog irányulni, támogatva a népek önrendelkezési jogát" és egy európai föderatív köztársaság eszméjét... A háború befejezése után Európa újjászületik, és ez nem a diplomaták, hanem a proletariátus érdeme lesz. Egy európai föderatív köztársaságot — Európai Egyesült Államokat — kell létrehozni. A nemzeti önállóság ma már nem elég. A gazdasági fejlődés megköveteli az országhatárok eltörlését. Ha Európa továbbra is nemzeti csoportokra tagozódik, akkor az imperializmus ott folytatja munkáját, ahol abbahagyta. Csak egy európai föderatív köztársaság hozhatja meg a világbékét..." Finom, kissé ironikus mosoly jelent meg arcán. „De az európai tömegek akciója nélkül ezek a célok — most — nem valósíthatók meg..." Mindenki azt hitte, hogy a bolsevikok egy szép napon megjelennek az utcán, hogy lelőjenek minden olyan embert, akinek tiszta gallérja van; de a felkelés másképpen, egész természetesen és teljes nyíltsággal folyt le. Az Ideiglenes Kormány az egész petrográdi helyőrségei a frontra akarta küldeni. A mintegy 60 000 főnyi petrográdi helyőrségnek igen nagy része volt a forradalom győzelmében. Ez a helyőrség volt az, amely a nagy márciusi napokban eldöntötte a harc kimenetelét, megteremtette a katonaküldöttek szovjetjét, elkergette a város kapui előtt álló Kornyilovot. Most ez a helyőrség jórészt bolsevikokból állott. Amikor az Ideiglenes kormány Petrográd kiürítésének tervével foglalkozott, a petrográdi helyőrség kijelentette: „Ha képtetenek vagytok a fővárost védeni, kössetek békét. Ha békét kötni nem tudtok, mondjatok le és adjátok át helyeteket egy népkormánynak, mely mind a kettőt meg tudja tenni..." Nyilvánvaló volt, hogy minden felkelési kísérlet sikere a petrográdi helyőrség magatartásától függ. A kormány terve az volt, hogy a helyőrséget kicseréli a „lojális" csapatokkal — a kozákokkal, a halálzászlóaljakkal. A hadseregbizottságok, a „mérsékelt" szocialisták és a Szovjetek Központi Végrehajtő Bizottsága ezt a tervet támogatták. A fronton és Petrográdban nagyszabású agitációt indítottak, mondván, hogy a petrográdi helyőrség immár nyolcadik hónapja éli világát a fővárosi kaszárnyákban, mialatt kimerült bajtársaik a lövészárkokban éheznek és pusztulnak. Persze volt valami igazság abban, hogy a petrográdi helyőrség nem szívesen cserélte fel viszonylagos kényelmét a téli hadjárattal járó szenvedésekkel. De más oka is volt arra, hogy ne menjen ki a frontra. Nem bízott a kormányban, és a frontról érkezett küldöttek, akiket a közkatonák válaszottak meg, ugyancsak azt követelték, hogy a petrográdi helyőrség a helyén maradjon: „Igaz, hogy erősítésre van szükségünk, de ennél is fontosabb, hogy Petrográdot és a forradalmat jó kezekben tudjuk ... Őrizzétek meg az otthont, bajtársak! Mi majd tartjuk a frontot!" Október 25-én a 'Petrográdi Szovjet Központi Bizottsága zárt ajtók mögött egy külön katonai tanács felállításáról tárgyalt, amely eldöntené az egész kérdést. Másnap a Petrográdi Szovjet Katonai Osztálya megválasztotta a tanácsot. A tanács első dolga a burzsoá újságok bojkottjának a kimondása volt, s ugyanakkor elítélte a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságát, amiért ellenzi a .szovjetkongresszus egybehivását. 29én a Petrográdi Szovjet nyilvános ülésén Trockij indítványozta, hogy a szovjet hivatalosan ismerje el a Forradalmi Katonai Tanácsot: „Szükségünk van erre a mi külön szervezetünkre, hogy tudjunk harcolni és ha kell — * meghalni..." Határozatot hoztak, hogy két küldöttséget menesztenek a frontra, egyet a szovjet, egyet a helyőrség részéről, s ezek tárgyalnak a katonai bizottságokkal meg a vezérkarral.Pszkovban a szovjet küldötteket az Északi Front parancsnoka, Cseremiszov tábornok fogadta, aki kategorikusan kijelentette, hogy a petrográdi helyőrséget a frontra vezényelte, és kár minden szóért. A helyőrségi bizottságnak nem engedték meg, hogy elhagyja Petrográdot. A Petrográdi Szovjet Katonai Osztályának egy küldöttsége képviseletet követelt a petrográdi kerületi vezérkarban. Visszautasították. A Petrográdi Szovjet kérte, hogy parancsot csak a Katonai Osztály jóváhagyásával adjanak ki. Visszautasították. A küldötteknek ridegen kijelentették: „Mi csak a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságát ismerjük el. Önöket nem ismerjük el. És ha törvénytelen cselekedetet követnek el, hűvösre kerülnek!" Október 30-án az összes petrográdi ezredek küldöttei határozatot fogadtak el: „A petrográdi helyőrség mától fogva nem ismeri el az Ideiglenes Kormányt. A mi kormányunk: A Petrográdi Szovjet. Csak a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Tanácsának engedelmeskedünk." A helyi katonai egységeket utasították, hogy a parancsokat a Petrográdi Szovjet Katonai Osztályától várják. Másnap a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága gyűlést tartott, melyen főleg tisztek vettek részt. A vezérkarral való együttműködés megszilárdítására bizottságot alákítottak, és az egyes városrészek élére katonai biztosokat állítottak. November 3-án a Szmolnijban tartott nagyszabású katonagyűlés határozatilag kimondta: (Folytatjuk) ŰJ SZÔ 5 & 1957. október 15-