Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-13 / 285. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. október 13. vasárnap 30 fillér X. évfolyam, 285. szám, Hogy gazdag termést adjon a szövetkezeti föld Az őszi munkák mindig komoly igyekezetet követeltek meg a szö­vetkezetesektől, az egyénileg gaz­dálkodó parasztoktól, a gépállomá­sok, s az állami gazdaságok dol­gozóitól és mindenkitől, aki arra hivatott, hogy munkájával hozzá­járuljon a mezőgazdasági termelés fokozásához. Hiszen ősszel nem­csak az ősziek termését kell beta­karítani, de ugyanakkor megte­remtjük a jövő évi gazdag termés előfeltételeit, gondoskodunk a ta­karmánykészletek kiegészítéséről, hogy a tél folyamán se csökkenjen az állattenyésztési termékek bősé­ge. Jó gazdák előtt ezek a dolgok eléggé ismeretesek, amit bizonyít az is, hogy az agrotechnikai határ­idők betartása a szövetkezetek és állami gazdaságok túlnyomó részé­ben tartóssá vált, szinte törvény­erőre emelkedett. Ügyszintén egy­re javul a helyzet a takarmányalap biztosításában. A szövetkezetejt eddig a silózási tervet csaknem 90 százalékra teljesítették s most a répafejek és kukoricakóró silózá­sával egészítik ki a készleteket. Egyszóval sokat tanultak az elmúlt évek folyamán, s a gazdag tapasz­talatok érvényesítése a mezőgazda­sági termelés növelésében is ter­mészetesen a nagyobb bevételek­ben jut kifejezésre. Hogy mégis foglalkozunk az őszi munkákkal, ez azért történik, mert a fejlődés új feladatokat hoz a felszínre, új kérdések megoldása elé állítja a mezőgazdaságban dolgozókat. Szemünk előtt zajlik le falvaink életének történelmi átalakulása. A falvak százaiban új szövetkeze­tek alakultak és a meglevő szövet­kezetek tagsága és földalapja is nagymértékben kibővült. Szlovákiá­ban például az elmúlt héten 11 új szövetkezet alakult, 17 600 hek­tár földön, ugyanakkor még na­gyobb földterületekkel bővítették a szövetkezet földalapját a régi szövetkezetbe belépett parasztok j ezrei. Ezzel 397-re emelkedett eb- ! ben az évben megalakult új szö- | vetkezetek száma, s a régiek föld­alapjának kibővítésével csaknem 1 100 000 hektárra növekedett a szövetkezetek által művelt földte­rület. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a dolgozó parasztok egyetértenek a párt politikájával, magukévá te­szik a mezőgazdasági termelés fo­kozását, s egyben azt a gazdálko­dási formát, — a szövetkezeti nagyüzemi termelés formáját — amely egyedül biztosíthatja a fel­tételeket a második ötéves terv feladatainak teljesítésére. A szö­vetkezeti termelés állandó növeke­dése a mezőgazdasági termékek nagyobb bőségét jelenti. így pél­dául a szövetkezetek tavaly 20 000 tonna búzával, 70 000 tonna árpá­val, 330 000 tonna burgonyával, 22 000 tonna vágómarhával, 50 000 tonna sertéshússal, 18 millió liter téjjel termeltek többet mint 1955­ben. Ugyancsak 77 millió tojással „ adtak be többet mint az előző év­ben. Megvan tehát a magyarázata annak, miért fordul a parasztok figyelme egyre határozottabban a szövetkezeti közös gazdálkodás fe­lé. Ámde éppen ez az örvendetes érdeklődés, amely naponta nagy elhatározásokat szül, megváltoztat­ja a falu életét, új gondokat, ru­galmas és körültekintő munkaszer­vezést. állandó tömegpolitikai mun­kát igényel. Tudvalevő, hogy az új szövetkezeti tagok még maguk ta­karítják be a termést s amíg ezt nem végezték el, nem lehet szán­tani, vetni. Az időjárás pedig az idén nem eayszer kellemetlen mea­lepetéssel szolgált. Most sem lehet bízni a mosolygó ősz tartósságá­ban. Gyorsan, határozottan kell cselekedni. Igaz, hogy a cukorrépa, burgo­nya betakarítása, hála a szép idő­nek és a nagyobb gépi segítségnek, a szokottnál gyorsabb ütemben fo­lyik, s a kukorica törése is nagyobb lendületet vett. De mindez főkép­pen a szövetkezetek és állami gaz­daságok földjein történik. Komoly lemaradás észlelhető azonb an a oa­rasztoknál, akik beléptek a szövet­kezetbe. Legtöbb helyen az ősziek még kint vannak a mezőn. Ez fé­kezi a további munkákat. Nem le­het szántani, vetni. A falusi pártszervezetek nem nézhetik közömbösen, mit csinál­nak a kommunisták annak érdeké­ben, hogy az őszi munkák zavar­talan folytatása elől eltűnjenek az akadályok. A meggyőző munka a parasztok szövetkezetbe való meg­nyerésével még nem ért véget. Foglalkozni kell velük, hogy a gya­korlatban is mihamarább megis­merkedjenek a szövetkezeti gaz­dálkodással. Az érsekújvári járás­ban levő Csehi községben szep­temberben 300 hektárról, csaknem 900 hektárra növekedett a szövet­kezet földterülete azzal, hogy 104 dolgozó paraszt tette magáévá a közös gazdálkodást. A pártszerve­zet vezetősége behatóan foglalko­zott az új helyzettel s mozgósítot­ta a helyi nemzeti bizottságban, a szövetkezet vezetőségében dolgozó kommunistákat az új feladatok megoldására. A szövetkezet veze­tősége azután taggyűlésen — amelyen már az új tagok is meg­jelentek — felkérte az új tagokat, hogy a jövő évi gazdag termés ér­dekében haladéktalanul takarítsák be a termést. Az ilyen alapos elő­készítő munkának meg is lett az eredménye, mert október 15-ig azokon a parcellákon, ahova ga­bona kerül, nagyrészt betakarítot­ták a termést. A kukoricakórót silókombájnnal vágják, s utána nyomban felszántják a földet. Ilyen szervezés mellett — a megnagyob­bodott feladat ellenére e hó 25-ig elkészülnek a búza vetésével, no­vemberben pedig elvégzik a mély­szántást is. Az említett példából látni, hogy ahol a párt a történések élére áll, s a kommunisták állandó módszer­ré avatták a meggyőző munkát, ott a nagy feladaťok is idejében tel­jesíthetők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a járási pártbizottságok, a JNB mezőgazdasági osztályának dolgozói magukra hagyják a szö­vetkezeteket. Állandóan kísérjék fi­gyelemmel fejlődésüket, nyújtsa­nak aktív segítséget egyes kérdé­sek megoldásában. A tagosítást is sokkal gyorsabban kell végrehaj­tani. Közel 400 új szövetkezet ala­kult, de még csak 130 helyen vé­gezték el a tagosítást. Sok helyütt nem oldották még meg a vetőmag kérdését. Az új szövetkezeteseknek meg kell magyarázni, hogy csak nemes magot vessenek, amelyet el­lenszolgáltatás révén kaphatnak. Ne késlekedjenek a vetőmag, ta­karmány s az állatállomány össz­pontosításával. Már mindjárt az elején arra kell vezetni az új szö vetkezeteseket, hogy alaposan használják ki a helyi forrásokat mind az építkezésnél, mind pedig a közös állatállomány létrehozásánál. Éljenek tehát már az első naptól kezdve — amint a szövetkezetbe léptek — szövetkezeti életet. Len­dítsék előre az őszi munkákat, te­remtsék meg az előfeltételeket hogy gazdagon teremjen az új szövetkezeti föld is. A csehszlovák J megbízhatóan működik Pénteken, október 11-én 17 órakor a Prága melletti ňež­ben lévő Atomfizikai Intézet­ben befejezték az első cseh­szlovák atomreaktor komplex kipróbálását. A próbák októ­ber 8-án kezdődtek; a 72 órás próbaüzemvitel alatt semmilyen hibák nem merültek fel annak ellenére, hogy rendkívül bonyo­lult berendezésről van szó. A reaktort az első próbaindítás után 17 nappal indították meg teljes kapacitással. A próbák utolsó napján már teljesen megbízhatóan dolgozott 2000 kilowattos teljesítménnyel. A próbákat szovjet szakemberek vezették. Hála a Szovjetunió nagy segítségének, tudományos dolgozóink a reaktorral olyan segítséget kapnak, amely jelen­tős támogatást fog nyújtani tu­dományunk és a népgazdasá­gunk fejlesztésében. Marko Nikezics, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság prágai rendkívüli nagykövets, pénteken, október 11-én Ljubomir Hrniaknak, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság főkonzuljának és Gustáv Benžanak, a Meg­bízottak TestUlete elnökségi hivatala konzuli osztálya vezetőjének kísé­retében ellátogatott a komáromi Stciner Gábor Hajógyárba. Hazatérnek a ese3Bszlovák TU-104-ek pilótái E napokbem hazatérnek a Szovjet­unióból a Csehszlovák Légiforgalmi Társatág pilótái, akik júniusban Moszkvába utaztak, hogy ott kikép­zésben részesüljenek a TU-104 nagy utasszállító reaktív repülőgépek ve­zetésére. Hárman már visszatértek és a többiek a legközelebbi napokban érkeznek haza. A kiképzési tanfolya­mot elvégző első pilóták között van Ján Lupták, a Csehszlovák Légifor­galmi Társaság pilótáinak inspektora, aki a társaság szolgálatában már több mint két és fél millió kilomé­tert repült. A kéthónapi elméleti oktatás folya­mán a pilóták megismerkedtek a TU­104 különlegességeivel, a gyors repü­lés irányításával, a motorokkal, a gép szerkezetével, stb. A pilóták és HOMHHHWt WWWWWWWWWWMWW JyfB IP mm T 1 jjgc ' pr^P •• • . ^ mm/m Mézeskalács-szívet kért és kapott anyukájától a bratislavai vásár leg­ifjabb látogatója. A felnőttek más iránt érdeklődnek ugyan, de igényei­ket szintén mindenki megélégedésére hiánytalanul kielégítik a bratislavai vásáron, amely felújítása nagy nép • szerüséqnek örvend. Pribyl — CTK — felv. a műszaki személyzet tragjai a vizs ­gákat Mihajlovnál, a Szovjetunió hő­sénél tették le kitűnőre. A kiképzés gyakorlati résziben mint gépparancsnokok működtek piló­táink az Aeroflot légi vonalain, töb­bek között a Moszkva—Irkutszk, Moszkva—Peking, Moszkva—Prága vonalokon is. Összesen több mint ne­gyedmillió kilométert tettek meg a TU-104 pilótafülkéjében, mindegyikük 50 000 kilométert egy hónap •alatt. Elsők a köztársaságban Vasil Biíak, a prešovi kerületi pártbizottság vezető titkára és Lu­dovit Gabriel, a kerületi nemzeti bi­zottság elnöke október 10-én jelen­tették Pavol Dávid elvtársnak, az SZLKP KB titkárának, és Rudolf Strechaj elvtársnak, a Megbízottak Testílste elnökének, hogy a prešovi kerilet október 10-én ' délután öt órakor, 21 nappal a határidő előtt, a köztársaságban elsőnek 100.15 száza­lékra teljesítette a burgonyabegyüj­tést. Á duhnicai IC. J. Vorosihv-üzem dolgozói a Nagy Október évfordulójára Pénteken, október 11-én a Dubnica nad Váhom-i K. J. Vo­rosilov-üzemben gazdasági­műszaki konferenciát rendeztek, amelyen az üzem dolgozói be­jelentették összüzemi szocialista kötelezettségvállalásukat a Nagy Októberi Szocialista For­(?) radalom 40. évfordulójának (?) tiszteletére. A konferencia részvevői értékelték a CSKP KB februári határozatának teljesítésében az elmúlt kilenc hónap­ban elért . eredményeket. Az üzem dolgozói szeptember kivételével be­csülettel teljesítették a Nagy Októ­ber tiszteletére tett kötelezettség­vállalásaikat. 2100 tonna anyagmeg­takarítás helyett eddig már 2113 tonnát takarítottak meg és a ter­melési költségeket 1115 000 koro­nával csökkentették. A beruházási építkezés felülvizsgálásánál 111 mil­lió koronával leszállították az Üzem kiépítésének költségeit. Mindemel­lett azonban sok fogyatékosság is mutatkozott, amelyekre Miroslar Lo­kaji če k vállalati igazgató beszámo­lójában rámutatott, főleg a bérpoli­tika terén, a béralap mutatóiban, az átlagbéreknél és az átlagbérek és a munkatermelékenység közötti arány­ban. Az üzemben a teljesítményi nor­mák megszilárdításával 3 250 000 ko­ronás megtakarítást kellett elérniök, eddig azonban mindössze nem egr­saen kát millió koronás megtakarítást mutatnak ki. Az anyagbeszerzési ne­héaségek, munkahiányzás, betegségek se a munkaidő elégtelen kihasználá­sa is kedvezőtlenül befolyásolták a gazdaságosabb munkát. Mind « nehézségek ellenére Szlo­vákia egyik legnagyobb gépipari üze­mének dolgozói elhatározták, hogy kemény harcot indítanak az évi terr teljesítéséért, amelyet 1957. december 20-ig akarnak befejezni. A konferen­cián tett üzemi kötelezettségválla­lásban feladatul tűzték ki, hogy az év végéig 8 500 000 koronát takarí­tónak meg a termelési költségeken és 9 200 000 koronával niSvelik az akkumulációt. A K. J. Vorosílov-üzem dolgozóinak gaadasági-műszaki konferenciájáról felhívást intéztek példás műszakok megrendezésére a Nagy Október tisz­teletére a žilinai kerület valamennyi gépipari Szemében. Az üzem dolgozói a vállalati kötelezettségvállalás tá­mogatására a csehszlovák szovjet barátság hónapjának első hetében, no­vember 4.—11. között a „Példás fe­gyelem hetét" rendezik meg az ösz~ saes munkahelyen. Nem lankad a világ közvéleményének csodálata és lelkesedése B szovjet műhold útjának egy hete A föld szovjet műholdjának kilövése óta több mint egy hét telt el. A világ ezen egész idő alatt a szovjet tudomány hatalmas sikere feletti izgalomban él. A Szovjetunió diplomáciai képviseleti hivatalaihoz a világ legtöbb országából sok üdvözlő távirat érkezik. Felelős tudományos dol­gozók a lapok hasábjain hangsúlyozzák e műhold sikeres földkörüli út­jának nagy jelentőségét a béke szem pontjából. A műhold gyakorlatilag nem változtatta meg röppályáját, mindössze néhány másodperccel csökkent a sebessége. Á műhold megtett útja 14-szeresen felülmúlja a holdnak a földtől való távolságát. Moszkva területének csillagvizsgáló ál­lomásai megfigyelték a műhold és a hordozó rakéta mozgását. Az optikai és rádiótechnikai megfi­gyeléssel nyert adatok feldolgozása arra mutat, hogy a légkörben működő gátló hatások folytán a műhold és a hordozó rakéta közötti távolság válto­zik. A világsajtó a műhold kibocsátásáról A műhold már százszor repülte körül a földgolyót Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió hírügynöksége péntek este közölte, hogy október 11-én 18 óráig a Föld műholdja több mint százszor repülte körül a földgolyót és csaknem 4 400 000 km utat tett meg. A tudományos állo­mások, asztronómusok, rádióamatőrök folytatják sikeres megfigyelésüket. Október 11-én 5 óra 13 perctől 5 óra 17 percig Moszkva felett szabad szem­mel lehetett látni az északnyugatról délkeletre repülő hordozó rakétát. London (CTK) — A föld szovjet mű­holdja továbbra is a világsajtó kom­mentárjainak fő témáját képezi. Még a Szovjetunió ellen hangolt legellensé­gasebb burzsoá kommentátorok is be­ismerik, hogy a szovjet tudomány új átütő sikere eltemette a nyugati ha­talmak és elsősorban az USA tudomá­nyos és technikai fölényéről terjesz­tett legendát. A „Truth" nevű angol hetilap, amely rendszerint szélsőségesen szovjetelle­nes álláspontra helyezkedik, kénytelen volt megállapítani, hogy a Szovjetunió kimagasló tudományos győzelmet ara­tott. A „Truth" megjegyzi, hogy az a műhold, amelyet az amerikaiak szán­dékoznak kibocsátani, távolról sem lesz olyan tökéletes, mint a szovjet. A ,New Statesman" hetilap rámutat arra, hogy a műhold megalkotása be­tetőzi azon bizonyítékok egyre növek­vő számát, amelyek igazolják, hogy a tudományos ismeretek ágazataiban az oroszok gyorsabban törnek előre, mint a Nyugat. A „New Statesman" hangsú­(Folytatás a 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom