Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-10 / 282. szám, csütörtök

Grúziában a Szovjetunió legdélibb részén elterülő • Abházia autonóm köztársaság fővárosa Szuhumi. Ebbe a mintegy tízezer lakosú gyönyörű kis városba is úgy jutottunk el, mint ahogy Ogyesszából Jaltába — hajón — hűséges Nagy Péterünkön. Ha Jalta gyönyörű, akkor azt hiszem, igazságtalan vagyok Szuhumihoz, ha ugyanazon jelzővel illetem. Ez a kertváros a gyönyörűnél is gyönyörűbb. Mesés sétányaival, hegyeivel, kilátásával, buja növényzetével egy völgykatlanban húzódik meg. Szubtropikus éghajlata biztosítja számára az• örök nyarat, — Kukoricát, teát, dohányt, olajat, bort, citromot, cseresznyét, almát, barackot, őszibarackot, mandarint, gránátalmát és lent termelünk — világosit jel a kolhoz elnöke. — A méhészet és a selyemhernyótenyésztés is igen elterjedt nálunk. Kíváncsian néztünk körül és alig várjuk, hogy végigvezessen a gazdaságon, f őleg a teaültetvény és a bambuszerdő csábít. A tea alacsony, gömbölyű szénaboglyához hasonló cserjékben nö, sűrűn egymás mellett. Zöld leve'.ei aprók, húsosak. A Szuhumi egyik utcája környező hegységei számára pedig az örök telet. A különböző színű rhododendronok, azáliák, leander- és magnóliafák, pálmák Szuhumi bulvárjainak elmaradhatatlan kiegészítői. Az eukaliptuszok, olajfák, banáncserjék, kaktuszok, a közeli magaslaton lévő Sztálin-kilát óba kísérnek. Itt van csak igazán alkalmam elámulni ennyi érdekesség és természeti szépség láttán. Letekintek a mélységbe: a város gyufaskatulya nagyságú épületeivel, a tenger a napsütésben szikrázó ezüst síkságként, a kikötő Nagy Péterünkkel '•égi ismerősként üdvözöl. A dombotialokon a szanatóriumok, szállodák, emlékhelyek, tudományos intézetek egész sora igazolja, hogy e varázslatos hely minden talpalatnyi részét célsze'űen, szakértelemmel használták ki, hogy semmi kárba ne vesszék, de négis megtartsa eredeti jellegét. Cipruserdön keresztül jutunk a Tralecie hegy lejtőjén berendezett orvosi-biológiai intézetbe. A legkiüönbö:őbb nagyságú és fajtájú majmokon císérleteznek itt l. P. Pavlov elmélete szerint. Különféle kórok és betegségek illeni szérumokkal oltják itt be a majnokat, hogy megfigyeljék rajtuk az njekciók hatását. Az állatokon szer'.ett tapasztalatokat az ember gyógytezelésénél használják fel. Kimondhaatlanul kedvesek ezek az embert oly — Nagyon fáradságos munka és nagy kitartást igényel a tealevél leszedése, összegyűjtése, de megéri, mert meghozza a gyümölcsét — mondja az ültetvényen dolgozó egyik kolhoztag sokatmondóan mosolyogva, majd hozzáteszi: — Ma már igen soknak közülünk autója van. Erről egyébként mindjárt a bejáratnál meggyőződhettek. — Hogy mikor szüretelünk? A tealevelekkel majdnem az egész év folyamán pepecselünk. Az első termést májusban, a másodikat júniusban, júliusban és augusztusban szedjük le. A harmadik termés begyűjtése szeptembertől a következő év májusáig iart. A, leszedett tealevelet ebben az épületben dolgozzák fel — mutat a fehérre meszelt teagyár épületére, ahová szintén bekukkantunk. Villariyerőre működő szárítógépek, tisztító-, szűrökészülékek, prések sorakoznak előttünk a teagyárban. Valamennyit mozgásba hozzák, hogy ha pillanatnyilag nincsenek is üzemben, — mert a feldolgozási idény csak a jövő hónapban kezdődik — tisztában legyünk a gyártási folyamattal. A tea zsákolása külön esemény. A zsákok lepecséteiése, mérése, „export" felirattal való ellátása még sok munkát igényel. A dohány ugyan nálunk is megterem, mégis érdeklődéssel nézzük a Szuhumi — korzórészlet jkéletesen utánzó, ugra-bugra, fürge is lények. „Majomügyességgel" kuszák fel a fák hatalmas törzseire, hogy ír pillanat múlva ismét a földön mát, mogyorót rágcsáljanak, vagy ilamelyik faágon hintázzanak. Az lyik anyamajom előszeretettel dajílja kicsinyét, mellé ül és szőrzetéből 3gy hozzáértéssel és még nagyobb •edménnyel halássza ki a bolhákat, ajd körmével összenyomkodja őket. ások hátukon lovagoltatják kicsijeiket, vagy kergetőznek velük-, lát:ik rajtuk, hogy kimondhatatlanul vezik az életet. Mi is élvezzük ezt látványt és, mint a gyerekek, mi ;m szívesen válunk meg a kedves >szágoktól. De hív a többi látnivaló i az idő szalad! A szuhumi Sztálin-kolhozban megjőződhetünk róla, mily gazdag az bház Köztársaság. beláthatatlan dohánymezöket és nagy alapossággal tanulmányozzuk a dohány szárítását. Hosszú, köralakú, drót szerű villákra fűzik az óriási dohányleveleket és szérűkbe akasztják fel száradni. A szérű illatát még most is az orromban érzem; nem is csodálom, hogy sok dohányosnak szenvedélyévé vált a füstölés és nem tud róla leszokni. Hiába, nem utolsó dolog zimankós téli estéken a kályha, vagy fűtőtest mellett egy jó könyvvel a kezünkben teát szürcsölgetve pöfékelni. Még ilyenkor se feledkezzünk meg és gondoljunk hálával azokra a szorgalmasan dolgozó kolhoztagokra, akik számunkra ezt az élvezetet lehetővé teszik. KARDOS MARTA A szélsőjobboldalon az alig leplezett monarchisták lapjai, Puriskevics „Narodnij Tribun"-ja, a „Novaja Rusz", a „Zsivoje Szlovo" nyíltan a forradalmi demokrácia kiirtását követelték ... Október 23-án a Rigai-öbölben az oroszok tengeri ütközetet vívtak a németekkel. Ez kapóra jött. A kormány azzai az ürüggyel, hogy Petrográd veszélyben van, tervet készített a főváros kiürítésére. Először a nagy fegyvergyárakat szállították volna el, szétszórva őket szerte Oroszországba, s aztán maga a kormány költözött volna Moszkvába. A bolsevikok agitációjukban azonnal hangoztatni kezdték, hogy a kcrmány azért hagyja el a „vörös fővárost", mert így akarja gyengíteni a forradalmat. Rigát eladták a németeknek, most Petrográdot árulják el! A polgári sajtó ujjongott. „Moszkvában — írta a kadet párti „Recs" — a kormány nyugodtabb légkörben működhet, ott nem zavarják majd az anarchisták." Rodzjanko, a kadet jobboldal vezére kijelentette az „Utro Rosszii"-ban, hogy ha a németek elfoolalnák Petrográdot, az valóságos áldás lenne, mert megsemmisítenék a szovjeteket és elintéznék a forradalmi Balti Flottát: „Petrográd veszélyben van. Azt gondolom magamban, hogy „gondoskodjék az isten Pntrográdról." Attól tartanak, hogy ha Petrográd elvész, a központi forradalmi szervezetek megsemmisülnek. Erre azt vá'aszolom, hogy örülök, ha mindezeket a szervezeteket szétrombolják, mert ezek csak szerencsétlenséget hoznak Oroszországra ... Petrográd elestével a Balti Flotta is elpusztul... De ezen nincs mit sajnálkoznunk; a legtöbb hadihajó legénysége teljesen demoralizálva van ..." A tömeg tiltakozásának hatására a kormány elejtette a kiürítés tervét. Eközben vészthozó, villámokat szóró viharfelhőként függött Oroszország felett a szovjetkongresszus. Ezt nemcsak a kormány ellenezte, hanem a „mérsékelt" szocialisták is. A központi hadsereg- és flottabizottságok, ňéhány szakszervezet központi bizottsága, a parasztszovjetek,, de mindenekelőtt a Szovjetek Központi i.yégrehajtó Bizottsága maga nem kímélte a fáradságot, hogy megakadályozza a kongresszus összehívását. Az „Izvesztyija" és a „Golosz Szoldata" című lapok, melyeket a Petrográdi Szovjet alapított, de most a Végrehajtó Bizottság tartott a kezében, dühösen támadták a kongresszust, s nem maradt el mögöttük az eszerek pártjának sajtója, a „Gyelo Naroda" és a „Volja Naroda" sem. Szervezőket küldtek az ország minden részébe, táviratilag utasították a helyi szovjeteket, a hadseregbizottságokat, hogy a kongresszusi választásokat függesszék fel, halasszák el. Ünnepélyes határozatok a kongreszszus megtartása ellen; nyilatkozatok: hogy a demokrácia ellenzi a kongresszus megtartását a?" Alkotmányozó Gyűléshez ilyen közeli időpontban; tiltakoztak a front képviselői, a zemsztvók szövetsége és a parasztok szövetsége, a kozákok, a tisztek szövetsége, a Szent György lovagok, a halálzászlőaljak". (A halálzászlóaljakat vagy rohamzászlóaljakat 1917-ben alakította meg Kerenszkij, főleg fiatal patriótákból, hogy példájukkal növeljék a harci lelkesedést és fegyelmet.) Az Orosz Köztársaság Tanácsa is egyhangúlag ellenezte a kongreszszust. A márciusi forradalom által létrehozott gépezet teljes egészében a szovjetkongresszus megakadályozását! dolgozott... Ezzel szemben áilt a még formátlan proletárakarat: a munkások, a közkatonák és a szegényparasztok. Sok helyi szovjet már bolsevik volt; itt voltak azután az ipari munkások szervezetei, az üzemi bizottságok, továbbá a forradalmi katonai és tengerészszervezetek. Néhány helyen a dolgozók, minthogy akadályokba ütközött a szovjet küldöttek szabályszerű megválasztása, rendkívüli gyűléseken választottak egy-egy megbízottat, aki elmegy Petrográdba. Másutt szétkergették a régi obstrukciós bizottságokat, és újakat választottak. A lázadás ereje széttörte a salakot, amely lassanként megkeményedve beborította a hónapokon át pislákoló forradalmi zsarátnokot. Csak spontán tömegmozgalom hozhatja létre az országos szovjetkongresszust... Bolsevik szónokok járták a kaszárnyákat, a gyárakat és napról napra hevesebben támadták a „polgárháború kormányát". Egy vasárnap — a sártengerben mereven egymás mellé sorakozó gyárak és óriási templomik között döcögő kisvonaton — az Obuhov fegyvergyárba mentünk, amely kint volt a Schlüsselburg proszpekten. A gyűlést egy félbemaradt épület csupasz, vöröá téglafalai közt tartottál^. Vagy tízezer sötétruhás férfi és no tolongott a vörösdrapériás tribün körül. Gerendákon, kő- és téglarakásokon ültek. Az arcokon fenyegető határozottság, hangjuk — mennydörgés. A szürke ólmos felhők mögül néha kibukkan a nap, s vöröses fényt áraszt az üres ablaknyilásokon át a felénk fordított egyszerű arcokra. Lunacsarszkij — vékony, diákos alak, szenzitív müvészarc — arról beszél, hogy miért kell a szovjeteknek átvenniük a hatalmat. Csak a szovjetek védhetik meg a forradalmat ellenségei ellen, akik szántszándékkal tönkreteszik az országot és a hadsereget, egyengetik az utat egy új Kornyilov számára. Egy sovány katona a román frontról. Tragikus és szenvedélyes a hangja: „Testvérek, mi kint a fronton éhezünk, fázunk és pusztulunk. Senki sem tudja: miért? Kérem amerikai bajtársaimat, mondják meg Amerikában, hogy mi oroszok utolsó leheletünkig védjük a forradalmat. Minden erőnkkel tartjuk magunkat, míg csak a világ öntudatra ébredt munkástömegei segítségünkre nem sietnek. Mondjátok meg az amerikai munkásoknak: keljenek fel és harcoljanak a szociális forradalomért!" Ekkor Petrovszkij szólalt fel, egyszerűen, csendesen és engesztelhetetlent : „Ideje, hogy a szavakról áttérjünk a tettekre. A gazdasági helyzet rossz, de ehhez hozzá kell szoknunk. Ki akarnak éheztetni minket, azt akarják, hogy elpusztuljunk a hidegtől. Provokálni akarnak bennünket. De vegyék tudomásul, ebbe beletörhet a bicskájuk. Hogyha a proletariátus szervezeteihez csak egy újjal is hozzányúlnak, mint szemetet söpörjük el őket a föld színéről!" A bolsevik sajtó egyszerre megerősödött. A .két pártlap, a „Rabocsij Puty" és a „Szóidat" mellett megjelent egy új napilap a parasztok számára, a „Gyerevenszkaja Bednota", mégpedig félmilliós példányszámban, október 17-től pedig megjelent a „Rabocsij i Szóidat''. Ennek vezércikke így foglalta össze a bolsevik álláspontot: „A háború negyedik esztendeje a hadsereg és az ország pusztulását hozza magával... Petrográd veszélyben van ... Az ellenforradalmárok örvendeznek a nép bajain... A kétségbeesésbe kergetett parasztok nyílt lázadásba törnek ki; a földesurak és a kormányhatóságok büntetőexpedíciókat szerveznek ellenük és halomra mészárolják őket; a gyárak, a bá^ nyák leállnak, a munkásokat éhhalál fenyegeti... A burzsoázia és tábornokai helyre akarják állítani a hadseregben a vakfegyelmet... A burzsoázia által támogatott kornyilovisták nyítan készülnek arra, hogy megakadályozzák az Alkotmányozó Gyűlés egybehívását... A Kerenszkij-kormány a nép ellensége. Tönkre akarja tenni az országot ... Mi a népért és a nép mellett vagyunk, 'a vagyontalan osztályok, a munkások, a katonák és a parasztok mellett. A népet csak a végig vitt forradalom mentheti meg... és ezért minden hatalomnak a szovjetek kezébe kell átmennie.... Lapunk síkra száll a következőkért: Minden hatalmat a szov.jeteknek — mind a fővárosban, mind vidéken. Azonnali tűzszünet minden arcvonalon. Tisztességes béke. A földesúri földeket — kártalanítás né'.kül — a parasztok kapják meg. Az ipari termelés munkásellenőrzése.. ./,;>' j i Becsületes módon megválasztott Alkotmányozó Gyűlés. Idézek méq egy érdekes részletet ugyanebből a lapból — a bolsevikok sajtószervéből, akikről országszerte art a rágalmat terjesztették, hogy német ügynökök: „A német császár, akinek a kezéhez sok millió ember vére tapad, Petrográd ellen akarja küldeni a hadseregét. Hívjuk fel a német munkásokat', katonákat és parasztokat, akik éppúgy kívánják a békét, mint mi ... keljetek fel az átkozott háború ellen! Ilyen felhívást csak olyan forradalmi kormány adhat ki, amely valóban az orosz munkások, katonák és parasztok nevében szólna, és amely a diplomaták feje fölött közvetlenül a német csapatokhoz fordulna, a német lövészárkokat elárasztaná német nyelvű proklamációkkal ... Repülő'nk ezeket a proklamáetókat Németország egész területére ledobnák..." Az Orosz Köztársaság Tanácsában napról napra nőtt a szakadék a két párt között. Karelin a baloldali eszerek nevében kijelentette: „A vagyonos osztályok a forradalmi államgépezetet arra akarják felhasználni, hogy Oraszországoí a szövetségesek hadiszekeréhez láncolják! A forradalmi pártok a leghatározottabban ellenzik ezt a politikát..." Az öreg Nyikolaj Csajkovszkij, a népi szocialisták képviselője, a földosztás ellen beszélt, és pártját fogta a kadetoknak: „A hadseregben haladéktalanul szigorú fegyelmet kell teremtenünk ... A háború kitörése óta szüntelenül hangoztatom, hogy- szociális és gazdasági reformok végrehajtása háború idején bűn. Most elkövetjük ezt a bűnt. Pedig én nem vagyok ellensége ezeknek a reformoknak, hiszen szocialista vagyok." Közbeszólások balról: „Nem hiszünk önnek!" Jobbról: tapsvihar. A kadet párti Adzsemov kijelentette, hogy egyáltalán nem kell megmondani a katonáknak, miért harcolnak, hiszen minden katonának tudnia kell, hogy a legfontosabb: kikergetni az ellenséget Oroszország földjéről. Maga Kerenszkij is megjelent kétszer, hogy szenvedélyesen síkraszálljon a nemzeti egység mellett, s egy ízben a végén könnyekre fakadt. Szavait hűvös csend fogadta, csak néhány ironikus közbeszólás szakította félbe ... A Szmolnij intézet, a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának és a Petrográdi Szovjetnek a főhadiszállása, a Néva partján volt, néhány mérfölddel a városon kívül. Csigalassúságú, zsúfolt villamoson mentem oda, amely sáros és rosszul kövezett utcákon döcögött végig. Utam végén megpillantottam a Szmolnij-kolostor füstkék, halvány díszítésű, csodálatosan kecses kupoláját. Mellette a hatszáz láb hosszú, kétemeletes Szmolnij Intézet hatalmas, kaszárnyaszerű homlokzata. A bejárat fölött még most is ott díszeleg a nagy, kőbe vésett cári címer. A régi rendszer híres zárdája, ahol az orosz arisztokrácia neveltette leányait, s amely a cárné személyes védnöksége alatt, állott, ma a forradalmi munkás- és katonaszervezetek birtokában van. Az épületben több m:nt száz fehér, egyszerű terem. Ajtóikon a zománcozott táblák még a szobák régi rendeltetéséről beszélnek. „4. sz. tanterem", olvasom. „Tanári szoba". De a kis táblák felett az otromba betűkkel megírt kartonlapok az új rend jelei. „A Petrográdi Szovjet Központi Bizottsága", ,,A Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottsága", „Külügyi osztály", „Szocialista Katonák Egyesülete", „Szakszervezetek Központi Bizottsága.", „Üzemi Bizottságok", „Központi Hadseregbizottság", és a politikai pártok központi irodái és helyiségei... A rosszul megvilágított, hosszú, bolthajtásos folyosókon katonák és munkások sietnek, némelyik nehéz súly alatt görnyed — újságokat, proklamáciőkat, különféle propagandaanyagot cipelnek. Nehéz lépteiktől visszhangzanak a folyosók... Mindenütt feliratok: „Elvtársak! Egészségetek érdekében ügyeljetek a tisztasánra!" Minden emeleten hosszú asztaloknál árusítják a brosúrákat és a különböző pártok kiadványait. A földszinten levő tágas, alacsony ebédlő most is a régi célt szolgálja. Két rubelért vettem egy ebédjegyet, és beálltam a hosszú sor végére, várva, hogy a hosszú kiszolgáló asztalhoz jussak, ahol húsz férfi és nő óriási üstökből osztogatta az ételt: karalábélevest, húst, kását meg fekete kenyeret. Külön öt kopekért egy bádoopohárban tea... A faasztalok körüli padokon szorongva, vitatkozó, tréfálkozó éhes proletárok tömték magukba az ételt. Az első emeleten a Végrehajtő Bizottság részére fenntartott étkezde, de ide is bárki bemehetett. Itt vaiaskenyéret és tetszés szerinti menyrtyiségű teát adtak. A második emeleten, a déli szárnyon az intézet volt bálterme, most gyűlésterem. Pompás fehér terem, hatalmak csillárok, sok száz díszes villanyépővel. A falon képkeret — a cár arcképét már kivágták belőle. A termet két impozáns oszlop szeli át. A terem eayik végén emelvény — kétoldalt, az emelvény möoött sokágú villany-kandeláber. Ebben a terPmben qyűltek össze azelőtt ünnepséaek alka'mával a ragyotó egyenruhák és eoyházi öltözékek viselői, a nagyherceg vendégei.. (Folytatjuk) CJJ SZO 7 ír 1957. október 2.