Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-09 / 281. szám, szerda

Minden bölcsre egy sereg bolond jut A Wroclawi Állami Drámai Színház vendégjátéka SZÍNHAZAINK CSEREJÄTÉKAI során a budapesti Nemzeti Színház nagy sikerű vendégszereplését követben a Wróclawi Állami Drámai Színház művészeit üdvözölhettük nálunk. A lengyel együttes vendégjátékát A. N. Osztrovszkij Minién b öl c o' r e egy sereg bol o rrti jut című vígjátékának előadásával kezdte meg a Hviezdoslav Színházban. Szerencsésnek tartjuk, hogy a vroclawiak orosz klaszikust játszottak, '.zzel mintegy dokumentálva és igazolja. mennyit köszönhet a lengyel színiáz is az orosz realista drámairodaomnak. Osztrovszkijról, aki éles meg'igyelöképességével a múlt század irosz valóságáról közel ötven drámá'ában szinte felmérhetetlen, sokszínű :épet festett, egyik nagynevű kortársa, . A. Goncsarov ezeket mondotta: „Az irodalomnak Ön egész könyv árt kitevő remekműveket ajándékozott, a színmüvészetben pedig saját •gyéni világot teremtett. Ön egy ma iában fejezte be azt az épületet, •melynek alapköveit Fonvizin, Gribojelov, Gogol rakta le. Mi oroszok csak •z Ön alkotásai alapján állíthatjuk •üszkén: — Van saját orosz, nemzeti zínházunk. Ezt igazság szerint Osztovszkij Színház-nak kellene nevezni." De Osztrovszkij nemcsak az orosz, anem a mi drámairodalmunk és színpadjaink megtermékenyítője is. Színlázaink műsorfüzetei beszédesen talúsítják, hogy Shakespeare és Moliére itán Osztrovszkij a legtöbbet játzott klasszikus. A Minden bölcse egy sereg bolond jut — ameyet a magyar színpadok Karrier 'agy a A négylábú is botlik címlel mutattak be — az orosz jobbágykiszabadítás utáni korszak világát '.plezi le és benne Osztrovszkij félrerthetetlenül következteti, hogy a lieralizmusnak a reikció kátyújába kell üladnia. Nincs egyetlen pozitív jel'.me ennek a komédiának, az egyik igvelejü reakciós, a másik szépelgő liberális", a harmadik elvetemült immtházi, de semmivel sem különb áluk a magát kártyavetőkkel, álszent vándoknőkkel körülvevő özvegy zépasszony sem. £s itt van aztán a omédia hőse, a Krutyickiak, Mctmawek, Gordulinok és Kurcsajevek koritolt társaságát kinevető Glumov, ez svihák karrierista, aki szégyenkezés élkül vallja, hogy a hízelgés a siker tka és minden mással többre viheti z ember, csak munkával nem. GLUMOV, A KÖRMÖNFONT szélámos kitűnően ismeri a pénzes emerek e korlátoltságát és aggályoskoás nélkül a maga javára kamatoz Jtja ostobaságukat. Eszes fiatalmber, de ha a helyzet megkívánja, ítobának, szégyenlős szendének tet'.ti magát. Ez a széltoló semiéppen sem elveszett ember a íri Oroszország förtelmes fertőié'n, a panamákba és csalásokba nem Het'enül cseppen, mint Hlesztaknv, ogot komédiájának hőse, hanem tu • ŐSSZEL Ha már a kövér borágon érettek a terhes fürtök, miért ne volna kívánságom leszakítani egy fürtöt. Ha a lombból kikacsingat már az alma pirossága, miért titkolnám vágyamat beleharapni húsába. S ha szívem virágos ágy lett melegétől szép szemednek, mért ne, mért ne mondanám meg, hogy szeretlek, hogy szeretlek, Petrik József Az Osztrovszkij darab egyik jelenete a lengyel művészek előadásában datosan, körmönfont ravaszsággal készül megsütni a maga pecsenyéiét, mint Csicsikov, a Holt lelkek szélhámosa. A játék végén kiderülnek turpisságai, megtalálják naplóját, amelyben mindenről őszintén leírta véleményét, ám ez a botlás nem tesz pontot karrierje végére, csupán elodázza. A kárvallottak látszólag megrökönyödnek, felháborodnak, ugyanakkor azonban elismerik, hogy a széltoló használható ember, akivel bizonyos idő múltán újból felvehetik a baráti kapcsolatokat. Az így elcsattanó tüzes pofon igen mulatságosan érezteti, hogy az alkalmazkodó, elvtelen szélhámos Glumov teljes jogú tagja lehet egy csontja velejéig rothadt karrierista társadalomnak. Az alig tizenkét esztendeje működő Wroclawi Állami Drámai Színház nem rendelkezik olyan nagy tradícióval, mint a múlt évadban körünkben járt krakkói Slowacki Színház művészegyüttese. Hogy a lengyel vendégek ezúttal is a siker jegyében kezdhették meg vendégszereplésüket, ez nem,anynyira az egész játéknak, mint az együttes néhány kitűnő színésze teljesítményének köszönhető. Így elsősorban Szt aniszlav Igor Krutyickijáról mondhatjuk, hogy fővárosi színvonalú. Különösebb túlzások nélkül remekbe faragta ezt a nagyrangú vén szamarat, játékában megadva egész kasztja korlátoltságát. Csaknem ugyanilyen ízes figurát sikerült megjátszania A lek szánd e r 01 edz i. nek is. Mamajeve ami semmittevő élősködik fajából való, akiknek kedélyeskedése, ártatlan képe osztálya veszedelmességét jól elrejthette. A főszerepet játszó Igor P rzegrodzki tagadhatatlanul tehetséges színész, és talán a rendezés számlájára irható, hogy szélhámosi mivoltában olykor túlságosan rokonszenvesnek látszott. Ügy hisszük, felesleges e negatív diákok közt Clumovban éreztetni, megjátszani a pozitívumot hiszen korántsem ő az ítéletmondó ebben a múlt századbeli polgári világban, hanem egyedül az író, Osztrovszkij egész magatartása, amellyel ezt a pusztulásra érett világot oly ragyogó realitással megrajzolta. A NŐK KÖZÜL Júlia Arnold t kacér özvegyasszonya színes, elhitető szép alakítás és Mária Wnorowsk á álszent Manefája is színvonalas. Jakub Rotbaum, a színház művészi vezetője rendezte az Osztrovszkij-komédiát igényesen, realitásra törekedve és gondosan ügyelve arra, hogy színészei ne vigyék a komédiát a bohózat síkjára. Lengyel vendégeink sikeres bemutatkozása után fokozott érdeklődéssel várjuk Bertolt Brecht Bratislavában még nem játszott Koldus operájámk előadását. EGRI VIKTOR ! P

Kulturális hír e K \ Balatonszárszón ünnepélyesen meg/itották József Attila emlékmúzeuát. A múzeumot abban a szépen slyreállított házban rendezték be, íol a költő lakott és dolgozott. Az mepségre összegyűlt a falu lakosiga, József Attila barátai és ismerősi, hogy tisztelettel adózzanak a nagy >ltő emlékének. Az épület homlokitán elhelyezett márvány emléktábit lelepezték és megnyitották a úzeumot. A három szobában több int 20 tablón fényképek, dokumenímok mutatják be József Attila éleit, munkásságát. Japánban filmre viszik az Éjjeli enedékhelyet. A Gorkij-drámából őszülő filmet Akira Kuroszava renszi. ! Július Fučík életéről szól az első szovjet-csehszlovák közös film, ameÍynek\forgatását a napokban kezdik meg. Josephine Bakerről utoljára akkor hallottunk hírt, mikor különböző nemzetiségű adoptált gyermekeivel vidéki birtokára költözött. A legújabb hírek szerint mégsem fordít hátat a művészetnek: egy színes kinemaszkópfilm főszerepét fogja eljátszani. Párizsban a hó végén vonul műterembe Balzac Egy sötét ügy című regényének filmváltozata, amelyet Julién Óuvivier dolgozott át. Ezt követően kerül sorra Fleubert Madame Bovary-ja, a főszerepben Michéle Morgannal. A film írója Henry Verneuil. Irt*t^W Elméletben Oroszországban minden szocialista párt a demokratikus elveken alapuló béke minél gyorsabb megkötésenek a híve volt. Még 1917 májusában proklamálta az akkor még mensevik és eszer vezetés alatt levó Petrográdi Szovjet az ismert orosz békefeltételeket. Felszólítctta az antantot, hogy hívjanak össze konferenciát a hadi célok megbeszélésére. Az augusztusra ígért, de szeptemberre, majd októberre halasztott konferencia összehívásának időpontját végül is november 10-re tűzték ki. Az Ideiglenes Kormány a konferenciára két képviselőt akart küldeni: Alekszejev táboronokot, ezt a reakciós katonatisztet, és lyerescsenkc külügyminisztert. A szovjetek Szkobelevet választották szószólójuknak és kidolgoztak egv manifesztumot, a híres „Nakaz"-t. (Utasítás.) Az Ideiglenes Kormány nem fogadta el Szlobelevet és a „Nakaz"-t. Az antant követei tiltakoztak, és végül Bonar Law az angol alsóhazban egy interpellációra hűvös hangon ezt felelte: „Amennyire előttem ismeretes, a párizsi konferencián egyáltalán nem lesz szó a háború céljairól, csupán a hadvezetés módjáról fognak tárgyalni... ". A konzervatív orosz sajtó ujjongott, a bolsevikok pedig kijelentették .Most látnatjátok, hová vezette a menseviketcet és az eszereket kompromisszumos taktikájuk!" Közben az ezer mérföld hosszú front háocrgó tenger képét mutatta. A katonák milliói megmozdultak. Az izgalom hullámai egyre magasaobra csaptak; az orosz katonák milliói megmozdultak, mint a tenger dagálya és százával'küldik „békét-Dékét" követelő deiegaciókat a fővárosba. Egy este a folyó túlsó partján levő Mödern Cirkuszba mentem, hogy részt vegyek egy nagy népgyűlésen. Ilyen gyűléseket a város minden récében tartottak és minden este népesebbek voltak. Az egyszerű, komor amfiteátrumban, melvet csak öt villanykörte vilagítctt meg, egymás hegyén-hátán tolongtak az emberek: katonák, matrózok, munkások, asszonyok. Ugy figyeltek a szónokra, mintha életűkről vagy halálukról folyna a szó. Az 548. hadosztály egy katonája beszélt „Testvérek!" — kiáltctta, s arca és kétségbesett kézmozdulatai őszinte aggodalmat fejöztek ki. — „Azok, akik fent vannak, mindig újabb és újabb áldozatot követelnek tőiünk, d« a gazdagokat békében hagyják. Mi háborút viselünk Németország ellen. Eszünkbe jutna-e meghívni a német tábornokokat, hogy működjenek a mi vezérkarunkban? Nos, a tókések ellen is háborút viselünk, é* mégis meghívjuk őket a kormányunkba ..." A katona azt mondja: „Mutassátok meg, miért harcolok. Konstantinápopolyéri vagy a szabad Oroszországértf A demokráciáért vagy a tőkésfosztogatókért? Ha be tudjátok nekem bizonyítani, hogy a forradalmat védelmezem, akkor habozás nélkül folytatom a küzdelmet, nem kell főbelövéssel fenyegetni, hogy harcra kényszerítsenek." Ha a föld a parasztoké lesz, a gyár meg a munkásoké, )ha a hatalom a szovjeteké lesz, akkor tudni fogjuk, hogy van miért harcolnunk, és harcolni is fogunk érte!" A kaszárnyákban," gyárakban, minden utcasarkon katonák szólnak a tömeghez. Mindegyik a háború befejezését követeli és kijelenti; ha a kormány nem tesz erélyes lépéseket a béke érdekében, a csapatok otthagyják a lövészárkokat és hazamennek. A 8. hadsereget képviselő katona ezt mondta: „Mi gyengék vagyunk, egy-egy szazad már csak néhány katonából áll. Élelemre, csizmákra és utánpótlásra van szükségünk, különben hamarosan kiürülnek a lövészárkok. Békét vagy segítséget... Vagy fejezze be a kormány a háborút, vagy segítse a hadsereget ..." A 45. szibériai tüzérezred szónoka így beszél: „A tisztek nem akarnak együttműködni bizottságainkkal, eladnak bennünket az ellenségnek, halálbüntetéssel sújtják agitátorainkat; és az el-> lenforradalmi kormány támogatja őket. Azt hittük, a forradalom meghozza a békét. De most a kormány azt is megtiltja, hogy beszéljünk ilyesmiről, s amellett nem ad elég élelmet, éhezünk, s nem ad elég muníciót sem..." Európába egyre-másra érkeztek a hírek Oroszcrszág rovására kötendó békéről... Az elégedetlenséget csak fokozták azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogyan bannak Franciaországban az orcsz csapatokkal. Az 1. dandár megkísérlete, hogy mint otthon bajtársaik tették, a tisztek hatáskörét átruházzák a katonák bizottságaira. Amikor Szalon ikibe vezélyelték őket, megtagadták a parancs teljesítését. Azt kérték, hogy küldjék őket haza Oroszországba. Á dandárt körülkerítették. kiéheztették, végül tüzérségi tűz ala vették, és sokat megöltek kö.zülük. Október 29-én elmentem a vörös díszítésű fehérmárvárry Mária-palotába, ahol az Orosz Köztársaság Tanácsa székelt, hegy meghallgassam Tyerescsenkónak a kormány külpolitikájáról szóló nyilatkozatát, melyet aggódva vart a békére szomjazó, kimerült ország. Magas, igen jól öltözött fiatalember, simára beretvált arc, kiálló pofacsontok. Nyugodtan olvassa gondosan felépített, óvatos beszédét. Semmi... Csak a szokott banalitások a német militarizmusnak antant-segítséggel történő szétzúzásáról, Oroszország „államérdekeiről", a Szkobelev-féle „Nakaz" ckozta „zavarról". Jellemző a beszéd végének a hangja„Oroszország nagyhatalom, s Oroszország nagyhatalom marad, bármi történjék is. Meg kell védenünk, meg kell mutatnunk, hogy egy nagy eszme bajríokai és egy nagy nemzet gyermekei vagyunk." A beszéd senkit sem elégített ki. A reakciósok „erőskezű" imperialista politikát kívántak; a demokratikus pártok viszont biztosítékot követeltek arra, hogy a kormány minden lehetőt megtesz a béke érdekében... Ismertetem a „Rabocsij i Szoldat"-nak, a bolsevik Petrográdi Szovjet lapjának a vezércikkét: „Mit válaszolt a kormány a lövészárkoknak: Leghallgatagabb miniszterünk, Tyerescsenko úr, a következőket közölt? a lövészárkokkal: 1. Szoros egységben haladunk szövetségeseinkkel. (Nem a népekkel, hanem a kormányokkal). 2. Nincs értelme a demokrácia szempontjából annak, hogy megvitassuk egy téli hadjárat lehetőségét vagy lehetetlenségét. Ebben a kérdésben szövetségeseink kormányai fognak dönteni. 3. A július elsejei offenzíva hasznos és igen szerencsés vállalkozás volt. (A következményekről nem tett említést.; 4. Nem igaz, hogy szövetségeseink nem törődnek velünk. A miniszternek igen fontos nyilatkozatok vannak a birtokában. (Nyilatkozatok? S hol maradnak, a tettek? Mi a véleménye a Brit Flotta magatartásáról? Azokról a megbeszélésekről, amelyeket az angol királv Gurkóval a száműzött ellenforradalmi tábornokkal folytatott? A miniszter mindenről nem tett említést.) 5. A Szkobelev-féle „Nakaz" nem ér semmit: a szövetségeseknek nem tetszik, és az orosz diplomatáknak ugyancsak nem tetszik. Az antantkonferencián mindannyiunknak egy közös nyelven kell beszélnünk. S ez minden? Igen, ez minden. Hol a kivezető út? A megoldás: higgyünk a szövetségesekben és Tyerescsenkóban. Mikor lesz béke? Amikor a szövetségesek megengedik. Ez volt a kormány válasza a lövészárkoknak a béke kérdésében!" Ekkor az orosz politika hátterében homályos körvonalakban feltúfit egy veszedelmes hata"lom: a kozákság. Gorkij lapja, a „Novaja Zsizny" felhívta a figyelmet tevékenységüWre: „A kozákok a forradalom kezdetén nem voltak hajlandók az emberekre lőni. Amikor Kornyilov Petrográd felé menetelt, nem voltak hajlandók követni. A forradalom iránti passzív lojalitásból a kozákok áttértek az (ellene irányuló) aktív offenzívára. A forradalom hátteréből hirtelen az előtérbe léptek..." Kalegyint, a doni kozákok atamánját az Ideiglenes Kormány a Kornyilov-puccsban való részvétele miatt elbocsátotta, ő azonban nem adta fel parancsnoki tisztét, és három óriási kozákhadsereggel Novocserkasszknál állt fenyegetőzve és intrikálva. Olyan nagy volt a hatalma, hogy a kormány kénytelen volt a nyílt szembehelyezkedés felett szemet hunyni, sőt kénytelen volt a „Kozák Seregek Tanácsát" elismerni és. a szovjetek újonnan alakult kozákszekciőját mint törvénytelent feloszlatni... Október elején egy kozák küldöttség kereste fel Kerenszkijt, kihívó hangon követelte a Kalegyin ellen emelt vádak elejtését, a szemére vetette a miniszterelnöknek, hogy túlságosan engedékeny a szovjetekkel szemben. Kerenszkij hajlandónak mutatkozott arra, hogy Kalegyinnek megbocsásson, s azután állítólag ezt mondotta: „A szovjet vezetők szemében zsarnok, tirannus vagyok ... Ami az Ideiglenes Kormányt illeti,! nemcsak hogy nem függ a szovjetektől, hanem sajnálatosnak tartja a szovjetek létezését is." Ugyanakkor egy másik kozák küldöttség az angol követnél járt és miht „a szabad kozák nép" képviselőjével tárgyaltak vele. A Don-vidéken valami kozák köztársaság-féle alakult. A Kubán független kozák államnak nyilvánította magát. A don-rosztovi és a jekatyerinoszlavi szovjeteket fegyveres kozákok szétverték, s a bányász-szakszervezet harkovi székházát megtámadták. A kozák-mozgalom minden megnyilvánulásában szociaUstaellenes és militarista volt. Vezetői nemesek és, nagybirtokosok voltak, mint Kalegyin, Kornyilov és Dutov, Karaulov és Bardidze tábornokok, s a hatalmas moszkvai kereskedők és bankárok támogatták óket... A régi Oroszország gyors bomlásnak indult. Finnországban, Lengyelországban, Ukrajnában és Belorusszijában a nacionalista mozgalom egyre erősödött és egyre merészebbé vált. A vagyonos osztályok befolyása alatt álló helyi kormányzatok autonómiát követeltek és nem voltak hajlandók engedelmeskedni a petrográdi rendelkezéseknek. Helsingforsban a finn szenátus kijelentette, hogy nem ad kölcsönt az Ideiglenes i Kormánynak, s Finnország önállóságát proklamálva, az orosz csapatok visszavonását követelte. A kijevi burzsoá Rada olyan messzire kiterjesztette Ukrajna határait, hogy azok magukba foglalták Dél-Oroszország leggazdagabb termőföldjeit, Keleten egészen az Urálig, s amellett hozzákezdett egy nemzeti hadsereg szervezéséhez. Vinnyiesenko ukrán miniszterelnök német-ukrán különbéke megkötésére célozgatott. Szibéria és a Kaukázus külön Alkotmányozó Gyűlést követeltek. S mindezekben az országrészekben elkeseredett harc indult meg a hatóságok és a helyi munkás- és katonaszovjetek között. A káosz napról napra nőtt. Százezrével lépték el az országot a terv és cél nélkül kóborló katonaszökevények. Tambov és Tver kormányzóságban a parasztok, akik hiába vártak a régen ígért földre, a kormány erőszakos intézkedésein felháborodva, felgyújtották a földesúri kúriákat, uraikat pedig legyilkolták. Moszkvát, Ogyesszát és a Donyec-medence szénbányáit hatalmai sztrájkok és kizárások rázták meg. A közlekedés megbénult, a hadsereg éhezett,, a nagyvárosokban nem volt kenyér. Az ide-odarángatott, reakciósok és demokraták közt ingadozó kormány tehetetlen volt. Amikor cselekvésre kényszerült, mindig a vagyonos osztályok érdekeit támogatta. A kozákok parancsot kaptak a parasztok megfékezésére és a sztrájkok leverésére. Taskentben a kormányhatóságok megszüntették a szovjetet. Petrográdban a Gazdasági Tanács, amelyet a leromlott nemzetgazdaság újjáépítése . céljából hoztak létre, a töke és a munka egymással szembenálló erői közt tehetetlen volt, s Kerenszkij feloszlatta. A régi rendszer magasrangú katonái, akiket a kadetok támogattak, kemény rendszabályokat követeltek a hadsereg és a haditengerészet fegyelmének helyreállítására. Vergyerevszkij tengernagy, a tiszteletre méltó tengerészeti miniszter, és Verhovszklj tábornok, a hadügyminiszter, hiába hangoztatta, hogy nem mentheti meg a hadsereget és a haditengerészetet más, mint egy újfajta, önkéntes, demokratikus fegyelem, amely a katonaés tengerészszovjetekkel való együttműködésen alapszik. Javaslataikat nem vették figyelembe. A reakció, úgy látszik, el volt tökélve, hogy kiprovokálja a tömegek dühét. Közeledett a Kornyilov-puccs tárgyalásának a napja. A polgári sajtó egyre nyíltabban védelmezte Kornyilgvot, úgy beszélt róla, mint »„nagy orosz hazafiról". Burcev lapja, az „Obscseje Gyelo" Kornyilov-KalegyinKereszkij diktatúrát követelt! A Köztársaság Tanácsának sajtókarzatán egy ízben alkalmam volt Burcevvel beszélni. Alacsony, görnyedt, ráncos arcú férfi volt, vastag szemüveg mögött rövidlátó szem, borzas haj, szürkés szakáll. „Hallgasson rám, > fiatalember! Oroszországnak erős kézre van szüksége. Ne foglalkozzunk most a forradalommal, összpontosítsuk figyelmünket a németekre. Politikai kontárok buktatták meg Kornyilovot, de a kontárok mögött német ügynökök állnak. Öh, miért is nem győzött Kornyilov ..." (Folytatjuk) CJJ SZO 5 ír 1957. október 2. /