Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-05 / 277. szám, szombat
Közlemény a Megbízottak Testületének üléséről A Megbízottak" Testülete október 3-i rendes ülésén jóváhagyta a Szlovák Nemzeti Tanács törvényjavaslatát J P;ešťanyi Városi Nemzeti Bizottság létesítéséről, szervezetéről és hatásköréről. A törvénynek a Szlovák Nemzeit Tanácsban való megtárgyalása és jóváhagyása után megalakul a Piešťany Városi Nemzeti Bizottság, mely a város körzetében teljesíteni fogja az összes fokú nemzeti bizottságok feladatait és közvetlenül a Megbízottak Testületének lesz alárendelve. A Megbízottak Testülete megtárgyalta a Szlovák Tervhivatal elnökének beszámolóját a szlovákiai fürdőd helyek fejlesztéséről, továbbá az egészségügyi megbízott jelentését az ásványi források felülvizsgálatának eredményeiről azon gyógyforrások kihasználására irányuló javaslatokkal együtt, amelyeket földtani szempontból már felülvizsgáltak. Az összes szlovákiai fürdőhelyeknek qvógycélokra való legjobb kihasználása és az idegenforgalom intenzívebbé tétele érdekében a Megbízottak Testülete néhány konkrét intézkedést hozott. Szlovákiában'több mint hatszáz ásvány- és gyógyforrást tartanak nyilván, melyek közül egyelőre kb. kétszázat vizsgáltak felül. A többi forrásokat fokozatosan felülvizsgálják. E források közül több igen kiadós, de nem használják ki teljes mértékben. A közszükségleti iparcikkek megbízottja jelentést terjesztett elő a bőr, cipő és ruházati ioar fejlesztéséről ezen iparágak kelet-szlovákiai fejlesztésével összefüggésben. A jelentés foglalkozott ezen iparágak mai helyzetével és fejlesztésével 1960-ig. A Megbízottak Testülete megtárgyalta továbbá a postaüqvi megbízott jelentését a posta műszaki fejlesztésére vonatkozó okmány kidolgozásáról és biztosításáról. Az okmányban a Dostai szállítás további meggyorsításáról és pontosabbá tételéről, a belföldi postaszolgálat gépesítéséről, a távbeszélő üzemvitel kiterjesztéséről van szó, végül a televíziónak egész Szlovákia területére való kiterjesztéséről. A Megbízottak Testülete e beszámolókon kívül megtárgyalta a szlovákiai munkabiztonsáq helyzetét 1958ban és a cukorrépa- és burgonyaszállítás biztosításának előkészítésérő! szóló jelentést az 1957-es őszi időszakban. Csökkentsük a műszakmulasztást Sok szó esik mostanában a dolgozók munkafegyelméről s arról, hogyan vált be a gyakorlatban a tavaly életbelépett új betegbiztosítási törvény. Bedrich Kozelka elvtárs, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára a sajtó képviselőivel megtárgyalta az abszencia elleni harc fontosságát és beszámolt azokról az intézkedésekről, amelyek szükségesnek bizonyultak a betegbiztosítási törvény módosítását illetőleg. A statisztika szerint az elmúlt években emelkedett a munkaképtelenek száma. 1952-ben 4,8 százalékot tett ki, viszont 1956-ban már 5,35 százalékra növekedett. 1956-ban pl. a cseh területeken 1,5 százalékkal, Szlovákiában 0,70/o-kal növekedett a munkaképtelenek száma. 1957-ben ez a kedvezőtlen állapot folytatódott, különösen az új biztosítási törvény életbelépését követő hónapokban. Vajon mi ennek az oka? Talán nem kielégítő az egészségügyi gondoskodás? Tagadólag kell válaszolnunk erre a feltevésre, hiszen köztudomású, hogy a dolgozókról való egészségügyi gondoskodás Csehszlovákiában igen magas színvonalon áll. Az okot sajnos egyes dolgozók fegyelmezetlenségében kell keresni. Az új törvény szerint a dolgozók betegség esetén lényegesen magasabb juttatásban részesülnek, mint azelőtt. Ezt a tényt sokan kihasználják s gyakran komolyabb ok nélkül Varadnak távol munkahelyükről. Kormányunk, amikor alapos meggondolás és megfontolás után jóváhagyta az új törvényt, azt a dolgozók, számára kedvezőtlen állapotot akarta megszüntetni, hogy egy munkás se legyen kénytelen letagadni betegségét (ami a múltban gyakori jelenség volt), csak azért, mert munkaképtelensége esetén családja anyagi gondokkal küzdAe. Az új törvény célja, hogy azok, akik valóban betegek, gond nélkül gyógyíthassák magukat és ezért családjuk életszínvonala ne szenvedjen kárt. Nem tűrhetjük azonban azt, hogy egyesek visszaéljenek a törvénnyel s felelőtlen magatartásukkal megrövidítsék a közös-, séget. Magától értetődik, hogy a magas abszencia a betegbiztosítás költségvetésének túllépésére van kedvezőtlen hatással, de elsősorban nemzet-, gazdaságunknak okoz súlyos károkat. A gyakorlatból vett néhány példa ezt világosan bizonyítja. Ha sikerülne egy százalékkal csökkenteni az abszenciát, akkor a bányászatban évenként 281 ezer tonna feketeszénnel, a gépiparban 830 esztergapaddal vagy 1025 Zetor-traktorral vagy 1600 Spartakkal vagy 24 600 televíziós készülékkel vagy 38 300 hűtőszekrénnyel emelkedne a termelés. Elsőrendű feladatunk tehát, hogy az abszencia csökkentésével ezek a példák valósággá váljanak. Mik azok az intézkedések, amelyek az ok nélkül való abszencia megszüntetését kívánják szolgálni? Október 1-től kezdve a táppénz kifizetésénél kizárólag az alapfizetést veszik alapul, a túlórákat nem. Nem vonatkozik ez a rendelkezés a prémiumokra és honoráriumokra. Továbbá elmélyül és alaposabb lesz az orvosi tanácsadó bizottság munkája. Eddig a dolgozónak 14 napi betegség után kellett felülvizsgálatra jelentkeznie, a jövőben — ha a beteget kezelő orvosa egV héten belül nem nyilvánítja egészségesnek — a beteget az orvosi tanácsadó bizottság vizsgálja meg. S nem utolsó sorban komoly felvilágosító munka, vár a szakszervezetekre. Minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy a dolgozókkal türelmes nevelő munka révén megértessük, hogy az életszínvonal növekedése elsősorban tőlünk függ- Minden feleslegesen elmulasztott óra hátráltatja a közös javak kihasználását és élvezését. Kis Éva Megkezdődön a népművelési dolgozók szlovákiai érlekezle'e „A népművelési munka tcvábbi fejlesztéséért, a politikai és a ideológia hatékonyságának növeléséért" jelszó iegyében kezdődött meg pénteken, október 4-én Bratislava Kwltúra és Pihenés Parkjában a népművelési do'nozók szlovákiai értekezlete. A konferencia résztvevői lelkesen üdvözölték körükben Szlovákia Kommunista (Pártja Központi Bizottságár^k küldöttségét. A küldötséqet M. Chudík a SZLKP KB irodáiénak tagja, a mező- és erdőaazdasági megbízott vezette. Az értekezleten továbbá részt vett Ernest Sýkora, az iskolai és kulturális ügyek meqbízottja, a CSKP KB iskolai és kulturális legyek osztályának dolgozói, az Iskolai és Kulturálisügyi Minisztérium küldöttsége, a kerületi pártbizottságok titkárai, a kerületi nemzeti bizottságok alelnökei, a tömegszervezetek és kulturális egyesületek képviselői. A népművelési munka jelenle : gi helyzetéről és feladatairól Pavol Dubovský, az iskolai és kulturális ügyek megbízottjának első helyettese tartott beszámolót. Rámutatott arra, hogy a népművelési dolgozók a stocialista nevelőmunkával, a szocialista kultúra, a tudomány, a technika ismereteinek még fokozottabb terjesztésével hatékonyan hozzájárulhatnak az építő feladatok még eredményesebb teljesítéséhez. A beszámoló után meqkezdődött a vita. A népművelési dolgozók szlovákiai konferenc'áia szombaton a vita folytatásával és a határozat elfogadásával ér véget. (pb.) §§ A tárgyalóteremből A 30 000 koronás tehén A z alábbi történetben senki sem adott el tehenet 30 000 koronáért. A címben szereplő tehén árát nyakatekert eljárással számítottuk ki. A tehén körül ugyanis a furcsa, szinte hihetetlen dolgok egész sora játszódott le, úgyhogy a matematika szigorúan logikus törvényeinek megszegésével kellett a tehén árát kiszámítani. Ezt azért tettük, mert következetesek akartunk maradni: a tehén hihetetlen históriájához tartozik elképzelhetetlen ára is. Az eset 1952-ben kezdődött, amikor az 1-i állami gazdaság farmjának vezetője M. P. asszonnyal szerződést kötött. A szerződés tartalma a következő volt: M. P. asszony tehenet kölcsönöz az állami gazdaságnak. Kölcsöndij fejében naponta egy liter tejet kap mindaddig, amíg a tehenet vissza nem veszi, vagy el nem adja. Nagyon furcsa dolog volt már a szerződés is. Ma nem lehet tudni, mi volt háttérben, milyén szempontok játszódtak közre, hogy a farm vezetője ilyen szerződést kötött. Abból a szempontból mi követte a szerződést, a vezető indokai nem is voltak fontosak, a lényeges csak az volt, hogy a tehén az állami gazdaság istállójába került. A tehenet ott a többi tehénnel együtt rendesen etették, gondozták, fejték. M. P. asszony megkapta naponta az egy liter tejet. A szerződést mindkét fél megelégedésére pontosan betartották. így ment ez két éven át. 1954. márciusában az asszony viszszakérte tehenét. A szerződés szerint a kölcsönadásnak ezzel véget kellett volna érnie, a tehenet vissza kellett volna adni és a tej szolgáltatást beszüntetni. Azonban a farm vezetője nem volt hajlandó a tehenet kiadni, A mert abban az •időben a farmon fertőző betegség ütött ki. A vezető kijelentette, hogy az állami gazdaság a tehenet megveszi. 6000 koronás árban egyeztek meg. És most következik az eset nehezebb része, a bonyodalom. A tehén megdöglött. Kinek a tehene döglött meg? M. P.-é, vagy pedig az állami gazdaság tehene? z eset a bíróság elé került. A bíró az állami gazdaságot elmarasztalta, hogy a tehénért M. P. aszonynak 6000 koronát fizessen ki. Ez a kérdés jogi megoldása, amivel nem szándékozunk foglalkozni. Az eset tárgyalása során azonban sok furcsa, érthetetlen dolgot tudtunk meg. Kezdjük azzal, hogy az állami gazdaság vezetősége a per folyamán azt állította, egyáltalán nem tudott arról, hogy a tehén az állami gazdaság istállójában van. Félévenként leltározás folyik, az állami gazdaságban is összeírták a tehenek számát és mégis — csudák csudája — a tehenet nem látták és nem. vették fel a leltárba. A leltári jegyzékekben egy szó említés sem esik a tehénről. Arra a kérdésre, hogyan történhetett ez, .— az A tehén ára, amelyet az állami gazdaság kénytelen megfizetni Kčs "fc 000.— 9 A Karlovy Vary-i fürdőidény az őszi napokban is teljes ütemben folyik. Teltek az összes fürdőépületek. A fürdőberendezésekben nyújtott gyógykezelések naponta két-háromezer körül mozconak. Az idén a Grand Hotel Moszkva-Čedckba eddig már 46 orszáqból érkeztek látogatók. igazgató egyszerűen ezzel válaszolt: „Nem tudom." A per során megállapították, hogy a tehén naponta 14—15 liter tejet adott. Ebből M. P. asszony, 1,5 liter tejet kapott. Hová tünt a többi tej? Ha az állami gazdaság vezetősége nem tudott arról, hogy istállójában idegen tehén van, hogyan tudhatta, mennyi tejet ad ez a tehén naponta és hová tünt a kifejt tej? A leltárban és a tejhozamról vezetett jegyzékekben a tehén nem volt feltüntetve, azonban a tehenek nem bürokraták s a mi tehenünk — illetve M. P. asszony tehene —, nyilvántartás nélkül is adott tejet. Bár az állami gazdaság vezetősége a tehénről „hivatalosan" nem tudott, a perbeli védekezésében mégis azzal állt elő, hogy a tehén tartása naponta 16,80 koronába került. Csak két év múltán állapították meg, hogy ingyenélőt etettek? Valószínűleg azért, mert olyan ingyenélőről volt szó, ami semmi hasznot nem hozott, az állami gazdaság dolgozóinak nem volt érdeke, hogy állatorvost hívjanak, amikor megbetegedett. Talán még örültek is, amikor már néhány hete nem evett rendesen, hogy legalább nem fognak annyit ráfizetni. Az állatorvost már csak akkor hívták, amikor ríkm volt segítség. most összefoglalhatjuk, hoárát. gyan számítottuk ki a tehén M. P. asszonynak naponta kiadott tej értéke A nyilvántartást^ nem került tej értéke A tehéntartás összege két évei) át A peres eljárás költségei • A tehén mesebeli értéke: (A szerk. megj.: A tehén-árát az állami gazdaság megfizeti. De ki fizeti meg azt a kárt, amelyet ezzel a csa„ 1195.— „ 7 740 — „ 10 098 — Ä „ 4 620 — Kčs 29 653.— L. H. lássál népgazdaságunknak okoztak. Ezzel a furcsa „szerződéssel"). Igy szervezik Nyugaton a népi demokratikus országok elleni aknamunkát Szabó Miklós, volt kisgazdapárti képviselő érdekes leleplezései egy budapesti sajtóértekezleten Szabó Miklós magyarországi politikus a felszabadulás után néhány évig a Kisgazdapárt parlamenti képviselője volt. Később börtönbe került, majd 1953-ban kiszabadult. 1955-ben nyugatra disszidált. Itt, az emigráció körében vezető funkciókra tett szert, s e tisztségeit megtartotta egészen hazatéréséig. Szabó Miklós, a polgári származású emigráns, — tisztségeinél fogva — mélyére látott a Nyugat szenynyes tevékenységének, megundorodott a nyugati emigrációtól. A közelmúltban visszatért Magyarországra és a napokban a magyar és külföldi újságírók részére sajtóértekezletet tartott Budapesten az Üjságíró Szövetség székházában. A sajtóértekezletet megnyitó Darvasi István, a minisztertanács tájékoztatási hivatalának elnökhelyettese elmondotta, hogy Szabó Miklós polgári felfogású ember, nem kommunista, mégis hazajött, mert megundorodott és kiábrándult. Ezután átadta a szót Szabó Miklósnak, aki bevezetőben ismertette azokat az indokokat, amelyek miatt 1955 decemberében elhagyta az országot, majd többek között ezeket mondta: — Ausztriában a menekültek problémáinak megoldásával kezdtem foglalkozni és foglalkoztam hazatérésemig. Tervszerűleg bekapcsolódtam az emigráció politikai életébe, s ezen a téren végzett munkám eredményeként az emigráció egyik vezetőjének tekintettek. Ezt a munkát egyébként Nagy Ferenc és Varga Béla támogatásával a magyar nemzeti bizottmány nevében végeztem. Az 1956. évi öszi események után egyik alapítója lettem a magyar forradalmi tanácsnak, amelynek létrejövetelében döntő szerepem volt. Nyomatékosan és nagyon határozottan szeretném leszögezni, hogy olyan ember vagyok, aki minden lépésemet meggyőződésből tettem és teszem. Amikor hazatértem, számoltam azzal, hogy cselekményeimért felelősséget kell vállalnom, de ennek tudata sem késztethetett elveim megváltoztatására. Októberben, novemberben rá kellett döbbennem arra, hogy a nyugati szervek által egy évtizeden át hangoztatott szólamok, államférfiúi nyilatkozatok nem egyebek felelőtlen uszításnál. Szabó Miklós ezután ismertette azokat az indokokat, amelyek elhatározását kiváltották. Elmondotta: bizonyos benne, hogy voltak itthon hibák, amelyeket a magyar nép kifogásolt, de hogy az események ilyen katasztrófává alakultak, abban nem ez volt a döntő tényező. — A menekültek helyzete — mondotta a továbbiakban — Ausztriában 1956-ban is kétségbeejtő volt. A' nyugati titkos 1* szolgálatok ezt kihasználva verbuválták hazaküldendő ügynökeiket a menekültek közül. A menekültek kapcsolata a hírszerző szervekkel rendszerint magyarországi tapasztalatok, híranyagok átadásával kezdődött. Az általános társadalmi és gazdasági helyzetre vonatkozó kérdések után a Magyarországon folyó földalatti szervezkedésre, valamint katonai vonatkozású kérdésekre kellett válaszolni. Ezeknek az anyagoknak az átadását a menekültek általában a Szabad Európa rádió bécsi irodájánál kezdték meg. Majd fokozatosan kapcsolatba kerültek az angol, nyugatnémet, francia és amerikai hírszerzőkkel, akik közül sokan újságíróknak -álcázták magukat. A Berchtesgadenben működő CICközpont 1956 októberéig bezárólag felvásárolta a Magyarországról érkező menekültek minden olyan ruhadarabját, amely jellegzetes magyar készítmény volt. Az ok: a Magyarországra küldendő ügynökök megfelelő ruhával való ellátása volt. Az összes ilyen szervezetek felvásároltak minden magyar igazolványt, személyazonosságit, katonakönyvet, gépkocsivezetői igazolványt stb. is. Ezekért az igazolványokért darabonkint 50 sillinget fizettek a menekülteknek. — Talán nem érdektelen, ha elmondom, hogy amerikai hírszerző és diyerzáns csoportot tartott fenn Lengyel Béla volt tábornok, előbb Grácban, majd Bécsben. Lengyel Béla tevékenysége az emigrációs vezetők előtt teljesen ismert. 1956 folyamán — csak amit én tudok — harminc fiatal magyart küldött haza kémkedni és romboló tevékenységet kifejteni. Mindenegyes ember után fejpénzt kapott és általános vélemény szerint tevékenységét nemcsak amerikai, hanem több hírszerző szervezet megbízottjaként szervezte. Többször megvádolták azzal, hogy felelőtlenül halálba küld embereket. Lakóhelyén, Grácban 1956 nyarán egy megbeszélés során Lengyel tábornok igen cinikusan azt válaszolta, hogy nem küldhet haza angolokat meg halni. A sajtótájékoztató további részébei Szabó Miklós beszélt a nyugaton mű ködő különféle magyar szervezetekre és arról, hogy milyen szerepe volt nyugati kémszervezeteknek, rádióállo másoknak az októberi eseményekber Elmondotta, hogy október 23-a utá a Szabad Európa rádió alkalmazotti állandó szolgálatot tartottak a határőr Sőt a SZER müncheni munkatárs! Konkoly Kálmán október végén Győrb utazott, ahol tárgyalt Szigethy Attilá val, a forradalmi bizottság elnökéve Megbízói tanácsára azt javasolta nek hogy Szigethyék szervezzenek ellen kormányt a Nagy Imre kormányávi szemben és kérjék az ENSZ azonna beavatkozását. Konkoly Kálmán kÖ2 vetlenül Győrbe utazása előtt megbe szélést folytatott a bécsi olasz nagj követtel, aki vállalta, hogy amennyibe Szigethy Attila, mint a „győri eller kormány elnöke" a fenti értelmű le velet megírja és kijuttatja, akkor koi mánya útján azonnal eljuttatja « ENSZ közgyűléséhez, illetve főtitkársí gához. Az őszi események során München bői egy 10 kilowattos rádiókészüléks szállítottak Győrbe. A rádióval eg.v idejüleg megérkezett a Szabad Euré pa rádió gépkocsija is, amelyben í amerikai vezetőkön kívül bent ü Tordai Gábor volt földbirtokos. Er nek a gépkocsinak, illetve személj zetének volt a feladata többek kč zött az új modern rádióadó kezelőjé nek a kiképzése. A Szabad Eurót rádió működéséhez az amerikaiak i millió dollárt adtak. A Szabad Euróf rádió munkatársai között most 1 megtalálható Szálasi volt titkára, VÍ lamint Bell ezredes, akinek valódi ns ve Borsányi Julián, és mások. 1957. február 14-én — folytat Szabó Miklós — a Horthy-haďsere egyik volt repülőfőhadnagya jelenté készített, amely megdöbbentő es; ményekről számolt be. 1956. októb 29-én több volt horthysta tiszt ug.yai is 'az Orsz. Légvédelmi Erők Paranc: nokságára ment, ahol beavatkoztak légierők irányításába, és követelt* a Magyarországon állomásozó szovj katonai egységekftek magyar légien által való bombázását. Ez csak azé nem következett be, mert még Kirá Béla sem merte vállalni a szovj légierővel való harcot. 1956 októberében telefonon ossz köttetésbe lépett velem Nagy Ferer majd Bécsbe érkezett. Arra kért, jö jek haza, vegyem fel a kapcsolatot Nagy Imre kormányában részt ve politikusokkal, készítsem elő az hazaérkezését. A szükséges pénzüg fedezetet egy amerikai barátja hoz Bécsbe. November 3-án kocsin Bud pestre érkeztem és itt Kővágó J zseffel, Kis Sándorral, Andorján J zseffel és más kisgazdapárti funkci náriusokkal beszéltem. Bécsbe vis szatérve megállapíthattam, hogy Na Ferenc hazatérését és terveit, a Sz bad Európa bizottsággal és az am rikai State Departement-tel készíte te elő. Szabó Miklós a következőkben d kumentumokat sorakoztatott fel a ra, hogyan készültek ez év elej Nyugaton egy újabb magyarorszé felkelés kirobbantására. Ezután ENSZ ötös bizottságának tevékenys g ét ismertette. Elmondta, hogy őt társait (Vidovics Ferencet, Havas G bort, Sipos Lajost) Kétly Anna Király Béla levélben felkérték, ho gyűjtsenek adatokat a bizottság mu kájához és toborozzanak tagok; A felkértek közül csupán Havas G bor vállalta ezt a tevékenységet. A t zottságnál a kihallgatásra jelentk zők különböző szűrőállomásokon me tek keresztül. Mindenekelőtt i Pásztor Tamás hallgatta ki őket, csak azokat engedte tovább, akikn kihallgatása a nyugati körök által 1 •vánatosnak látszott. A tanúk általáb naponkint kétszáz schillinget kapt, A bizottság még a kihallgatottak me hallgatása terén sem volt objekt A kihallagatáson jelenlevők, példí Bereczky László. Pásztor Tamás mások elmondása szerint a ceyk küldött a kihallgatások során töb ször kétségbe vonta a vallomás tárgyilagosságát. A bizottság elnöl Andersen úr, aki észrevehetően szii patizált a kihallgatottakkal, ilyenk mindig közbeszólt, a vallomástte javára. Általában olyanokat hallgs tak meg, akiknek érdekük volt, ho ne a valóságnak megfelelően tájéko tassák a bizottságot. Szabó Miklós befejezésül köszön tet mondott a magyar hatóságok™ hogy elmondhatta véleményét. Ezut a sajtó képviselői számos kérdé intéztek a hazatért politikushoz. ÜJ SZÖ 6 Ú 195 7- ° któber 5-