Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-31 / 302. szám, csütörtök

Lányom Mo'a dcéra Az utóbbi időben állandóan szemtanú; vagyunk annak, hogy a szovjet filmgyártás egyre újabb ösvényeket tapos és sikerrel. Ezt bizonyítja Viktor Zsilin rendező Lányom című, most bemutatott filmje is. A Lányom című szovjet filmalkotás a mai szovjet társadalom komoly problémáinak egyikével, a családi életei foglalkozik. A film meséje röviden ez: Kocsan népbíró 14 éve él boldog házaséletet feleségével, egy orvosnővel. Van egy balettnövendék lánya, aki az asszony első házasságából származik. A bíró akárcsak édes gyermekéről gondoskodik nevelt lányáról. Közben — éppen a lány születésnapján — betoppan a holtnak vélt igazi apa, az orvosnő első férje, akitől elvált, s akiről az a hír járta, hogy elesett a háborúban. A valódi apának rengeteg olyan jellemvonása van, amelyek idegenek a szovjet embertől : határtalanul önző, túlzottan becsvágyó. Szónok szónokot követett; feszült csend közepette vitáztak, hol dühös közbeszólásoktól, hol tetszésnyilvánításoktól kísérve. Ismét Konyunov beszélt — szuggesztíven, rokonszenvesen. De mégiscsak tiszt volt és „honvédő", hiába beszélt folyton a békéről. Azután egy Vaszilij Osztrov-i munkás kezdett beszélni, de ilyen kiáltások fogadták: „No, te munkás, talán te fogsz nekünk békét adni?" közvetlen közelükben néhányan, főképp tisztek, valóságos klakkot alkottak a semlegesség bajnokainak támogatására. Mihelyt egy bolsevik beszélni kezdett, máris pisszegtek, fütyültek. ,.Konyunov! Konyunov!" kiáltották. A kocsi tetején egyszerre csak heves vita tört ki a bizottsági tagok és a tisztek között. A hallgatóság követelte, hogy mondják meg, miről folyik a vita. A tömeg mozgolódott, zúgott. Egy katona, akit hiába igyekezett visszatartani egy tiszt, felemelte a kezét: „Bajtársak! Krilenko elvtárs itt van, és beszélni akar." óriási vihar tört ki. Taps, 'üttyök, kiáltások. „Proszim, proszim! Doloj!" (Halljuk! Lc vele!) A hadügyi népbiztos közben a katonák segítségével már kapaszkodott fel a páncélkocsira. Mikor felért, kiegyenesedve megállt egy pillanatra, majd előrement, csípőre tett kézzel, mosolyogva körülnézett'. Tömzsi, rövidlábú ember. .Egyenruháján nincs rangjelzés. Feje födetlen. A közelemben lévő klakk szörnyű ordítozásba kezd: „Konyunov, Konyunov! Halljuk Konyunovot! Le vele! Mit akar itt? Le az árulóval!" Az izgalom tetőpontjára hágott. De ekkor hirtelen, mint egy meginduló lavina, áttörte magát a tömegen néhány dühös tekintetű óriás. „Ki meri a gyűlést megzavarni?" — kiáltották. „Ki fütyül?" A klakk ijedten elnémult és abbahagyta működését. Krilenko fáradt, rekedt hangon kezdett beszélni: „Elvtársak! Katonák! Bocsássatok meg, hogy ilyen rosszul beszélek, de már négy napja nem aludtam ... Tudjátok, hogy katona vagyok. Tudjátok azt is, hogy a békét akarom. De azt el kell mondanom, hogy a bolsevik párt, amely a ti segítségetekkel és sok más derék bajtárs segítségével győzelemre vitte a munkások és ka topák forradalmát, megdöntötte a vérszomjas burzsoázia hatalmát — máris beváltotta Ígéretét és békét ajánlott az összes népeknek a mai napon." Tapsvihar. Arra kérnek benneteket, hogy maradjatok semlegesek akkor, amikor a tisztiiskolások és a rohamzászlóaljak, amelyek sohasem semlegesek, az utcán lőnek bennünket és vissza akarják hozni Petrogradba Kerenszkijt vagy a banda egy másik tagját. Kalegyin a Donvidékről, Kerenszkij a front felől kö0OOOOOOOOOOOOO0OOOG 3OOOOOOOGXDOOOO0OO00GXDGXDOOO© felfuvalkodott; mindezek a rossz tulajdonságai okozták, hogy magára maradt az életben. Természetesen viszszaköveteli gyermekét, akiről az évek hosszú során át nem gondoskodott, akivel nem éreztette apai szeretetét, és most, amikor már felserdült, a magáénak akarja tudni. Szeretetét azzal akarja megnyerni, hogy onint a balettiskola színházának új rendezője társnői rovására előnybe helyezi és a karrier fényének csillogtatásával elkápráztatja, hogy kövesse őt. A bíróság a gyermek odaítélésének kérdését elsősorba Szvetlánára, a lánykára bízza, ő döntsön. kit akar követni. Itt csúcsosodik ki a konfliktus: a kislány szíve anyjához és nevelőapjához húz, viszont sajnálja apját is és vonzza őt annak sok sikert ígérgető biztatása művészi pályáját il'etően. Vihar tépázza ifjú lelkét és ez a konfliktus oldódik meg a film végén: A kislány hazatér szüleihez, s megtanul szerényebb, lemondóbb lenni. A tartalmában egyszerű téma lényegében jól felépített lélektani momentumokra épülő történet, mely mondanivalójával kifejezi azt a sarkalatos tételt, hogy idegen erkölcsi felfogással és az emberekhez való önző viszonynyal senki sem tud boldogulni a szovjet társadalomban. HURVÍJMEK B ARATJA Minden hájjal megkent, tréfás, hetyke kis legény Tandarica, magyarul Szálka, gki az első pillanatban szívünkhöz férkőzött. Származására nézve román a minden lében kanál úrfi, akit Prága és Bratislava közönsége a napokban látott vendégül. A kis Szálka a román Állami Bábszínház tagja, és a kis Hurvínekkel a prágai Központi Bábszínház színpadán ismerkedett meg, hogy forró ölelés kíséretében örök barátságot kössön vele. A román együttes érkezését élénk érdeklődés előzte meg. A Csehszlovákia és Románia közötti kulturális kapcsolatok legelőször éppen a bábjátszók között jöttek létre. Ezt igazolja, hogy a bukaresti sz'Wházi múzeumban ma is nagy becsben őrzik az 1936-ban nálunk gyártott, bábokat, amelyeket Dr. Ján Malik tervezett Lucia Calomeri színháza, a Tandarica elődje számára. 1945 óta az első bukaresti bábszínház hihetetlenül nagy utat tett meg. A négyméteres zsinórokon rángatott, ren®ívü! "ízléses bábukkal .többek között esztrád-műsort is bemutattak. Az egyes számok közül különösen a népi román zenekar ritmusos zenéjével és az „Idill a barométerben" aratott nagy sikert. Vladimír Poljakov „2:0 javunkra" című ötletes komédiája lentről irányított bábukkal került színre. A kiváló teljesítményt a közönség gyakran nyíltszíni tapssal hálálta meg. Különösen tetszettek a műkorcsolyázók tökéletes illúziót keltő gyors és ügyes mozdulatai. Az együttes varsói, párizsi, moszkvai, prágai és bratislavai sikere igalzolja, mily sokat tanult a román bábszínház Csehszlovákia hagyományos bábművészetétől és mennyire továbbfejlesztette azt saját szellemes ötleteivel, kezdeményezésével. (Ka) fiéerf után. Kihörpintette a maradék italt és szedelőzködni kezdett. — Ideje, hogy kívülre kerüljek, — iróbált tréfálni. A lovak elé sem dobiam ... Azóta talán már az istálló falát s kirúgták! A traktoros sem maradt tovább. Amikor kívül kerültek a nyikorgó íjtón, szokatlan lárma csapta meg a ülüket. Az alvég felöl egy gyerekcso)ort közeledett visongva, sikítozva. 4icsoda lármát tudnak csapni ezek a urkók. Előttük egy vasderes ló kaptaott felfelé a kis emelkedőn. Fejét ideiesen kapkodta, vasalt patája nyomán ipro porpamacsok keletkeztek. M

átyás bácsi a csoport láttára szaporán kezdett hunyorogni. —A' meg a Rajkó — tört ki belőle : felismerés okozta indulat. — Elszabadult volna? — Ügy látszik, hogy a mennykő ... lézd már valami izé is van a nyakában. Valami plakátféle... Ha jól látom 'ás is van rajta ... Az öreg nagyot fújt. Mellkasán megeszült a kopott lajbi. Nagyokat dobantva fújtatott a gyerekcsoport felé. — Honnan űzitek azt a lovat az anikrisztustokat? — reccsent a gyereekre. Szavai után még nagyobb lett a lári a. — A szövetkezetből — visította vavnelyik. — Üzenetet is hoz — kukorékolta gy másik kappanhangú kamasz. Rajkó, a jó öreg gebe, mintha semmi 3 történne körülötte, szépen bepooszkált a nyitott kapun a Matyó-porira. A gazda dühtől bíbor arccal utána, z udvaron elbődült mint egy bősz ika. — Roziii, az antikrisztusodat. Mé' agytad elszökni a lovat... — Vén korhely — rikácsolta Matyóné a konyhában anélkül, hogy egy pillanatra is abbahagyta volna a rántás kavarását. Vén 'lump, már megint teleszívta magát... Még hogy miért hagytam elszökni? ... Ki hallott ilyent? ... Még engem hibáztat... Ha rendesen megkötötte volna, nem ténfereg el... De hát mindig csak az italon jár az esze. Míg Matyóné férjeurát imígyen dicsérgette, a gazda a Rajkót egzecíroztatta. Néhányat végighúzott rajta a kötőfék szárával, majd a ló nyakába akasztott plakátra vetette magát. Olyan erővel rántotta meg a spárgát, hogy a szegény pára majd térdre rogyott. A spárga nagyot reccsent és a plakát a földre hullt. Az udvar homokját nyalogató szél játékosan fordított rajta, úgyhogy az írásos oldala került felfelé. A gazda egy szempillantásnyira rávillantotta tekintetét. Szépen rajzolt piros betűkbe botlott a szeme. „Gazdád nélkül nem kellesz!" — mondták a betűk. A pulykaméreg még vörösebbre festette Mátyás bácsi arcát. Rúgott egyet a plakát felé, de az a szél jóvoltából kikerült a bakancs hatóköréből. A gazda pedig megragadta a 16 kötőfékét, az istálló felé vezette a prüszkölő „noniuszt". A vígkedélyű tréfás ember haragja általában olyan, mint a nyári zivatar. Hirtelen kerekedik, de olyan gyorsan el is iszkol. Mátyás bácsi is még az előbb a szenteket akarta lábuknál fogva lehúzni az égből, de amikor visszatért az istállóból, már oszladozott agyáról a vak düh fekete felhője. Szája sarkában halvány kis mosolytöredék jelent meg. A spárgánál fogva felemelte a zizegő papirost. — Ez aztán a tromf. De legalább csak ne látta volna az egész falu kölyke, — morogta méltatlankodva. Ahogy nézegette, erőt vett rajta a nevetés. Először csak úgy befelé kuncogott, de hirtelen elemi erővel tört ki belőle a kacagás. — Ez aztán a tromf, az antikrisztusát ... A vendéglátásért is, meg a takarékosságért is... Négyrét hajtotta a poros cifra plakátot, s kuncogva ment a konyha felé. — Hallod-e Rozi, a Rajkó a szövetkezetben járt... Az asszony haragosan villantotta rá tekintetét. — Mert több esze van neki, mint neked, te pálinkás hordó... Hisz már minden valamire való gazda ott van ... te meg nyakaskodsz, járatsz magad után. A múltkor is... — Hallgass már meg vén szipirtyó, hadd beszéljek. Rajkó a szövetkezetben volt. Üzenetet is hozott. Hallgasd csak. A nevetéstől fuldokolva kezdte olvasni: „Gazdád nélkül nem kellesz." — ...Most már érted? Nálam nélkül nem kell a Rajkó, ha-ha-ha. Ez aztán a tromf... Még akkor is fojtogatta a nevetés, amikor újból az istálló felé ballagott. Szénát dobott a lovak elé, bamítságosan megveregette Rajkó tomporát. — No látod, nálam nélkül nem kellesz. így van ez Sajkó, mi már csak együtt mehetünk... A lovak vidáman ropogtatták az " illatos réti szénát. Matyó bácsi a széntartó szélére ült. Laibija zsebéből egy ceruzavéget kotort elő. Megnyálazta a hegyét és az üzenetet hozó papír tiszta felére körmölni kezdett: szántóföld 5 hektár, 2 ló, 2 tehén, egy koca, 4 süldő ... Matyó Mátyás leltárt csinált. zelediiik. Kornyi-lov pedig a híveit szervezi, hogy augusztusi kísérletét megismételje. A mensevikek és az eszerek, akik most a polgárháború elkerülésére hívnak fel benneteket, talán nem polgárháború útján tartották kezükben a hatalmat, polgárháború útján, amely szakadatlanul folyt július óta és amelynek során ők — mint tudjátok — mindig a burzsoázia oldalán állottak? Hogyan győzzelek meg benneteket, ha már határoztatok? A dolog igen egyszerű. Az egyik oldalon: Kerenszkij, Kalegyin, Kornyilov, a mensevikek, az eszerek, a kadetok, a dumák és a tisztek ... ök azt mondják, persze, hogy a legjobbat akarják. A másik oldalon — a munkások, a katonák, a matrózok és a szegényparasztok. A kormány sorsa a ti kezetekben van letéve. Ti vagytok az urak. Nagy Oroszország a tietek. Vissza akarjátok adni ezt a hatalmat ?" Beszédét szemmelláthatólag csak egész akaratereje megfeszítésével tudta elmondani, de mély és őszinte lelkesedése még fáradt hangján is átérződött. Amikor a beszéd végére ért, megtántorodott és csaknem elesett, száz kéz nyúlt feléje és segítettek neki a leszállásban. Konyunov ismét szót kért, de mindenki ezt kiáltotta: „Szavazzunk, szavazzunk!" Konyunov végül is engedett és felolvasta a határozati javaslatot, mely szerint a páncélosok a Forradalmi Katonai Tanácsból kivonják képviselőiket és kijelentik, hogy a most folyó polgárháborúban semlegesek maradnak. Aki a határozat mellett szavaz, az menjen a terem jobboldalára, aki ellene, a baloldalra. Egy pillanatnyi habozás, csendes várakozás után a tömeg egyre gyorsabb ütemben tódult a baloldalra ... Tőlük nem messze mintegy ötven ember gyűlt össze, akik a javaslat mellett szavaztak, s amikor az egész csarnok visszhangzott a diadalordítástól, a kis csoport sarkonfordult és sietve elhagyta az épületet és néhányan közülük — a forradalmat... Ugyanez a küzdelem folyt le a város és a körzet összes kaszárnyáiban, az egész fronton, egész Oroszországbari. Sok ilyen Krilenko volt, akik sohasem aludtak, akik városról városra, gyűlésről gyűlésre siettek, foglalkoztak az ezredekkel, vitatkoztak, fenyegetőztek, könyörögtek, ott voltak minden szakszervezeti helyiségben, a gyárakban, a falvakban, az orosz fiotta legtávolabbi hadihajóin. És az országban száz- meg százezer ember, munkások és parasztok, katonák, matrózok figyelték szavukat, igyekeztek megérteni és dönteni — és végül döntésük egyhangú volt. Ilyen volt az orosz forradalom ... A Szmolnijban a népbiztosok újonnan megalakult Tanácsa nem ült ölbetett kezekkel. Az első dekrétumot már nyomtatták, hogy aztán este ezer meg ezer példányban terjesszék a váios utcáin és aztán hatalmas kötegekben minífcn vonat szállítsa délre meg keletre: „A munkás- és katonaküldötteknek parasztküldöttek részvételével tartott országos szovjetkongresszusa által választott kormány nevében, a Népbiztosok Tanácsa elrendeli: 1. Az Alkotmányozó Gyűlés választásait november 12-én kell megtartani. 2. Minden választási bizottság, a helyi önkormányzat szervei, a munkáskatona- és parasztküldöttek szovjetjei, a katonai szervezetek tegyenek meg mindent a szabad és szabályos választásoknak a kitűzött időpontban való megtartása érdekében. Az Orosz Köztársaság kormánya nevében Vlagyimir Uljanov — Lenin a Népbiztosok Tanácsának elnöke." A dumában nagy volt az izgalom. Amikor megérkeztünk, a Köztársaság Tanácsának egy tagja beszélt. A Tanács — magyarázta — nem tekinti magát feloszlottnak, csak képtelen folytatni munkáját, amíg nem rendelkezik új hivatali helyiséggel. Közben szenior kollégiuma elhatározta, hogy teljes egészében belép a Honmentő Bizottságba... Zárójelben megjegyezve, ez volt az Orosz Köztársaság Tanácsának utolsó szereplése... (Folytatjuk) A LELKIISMERET SZAVA Sokan vannak, akik; csak : a saját ügyes-bajos dolgaikkal, gondjaikkal töv rődnek, fittyet hányva mások problémáira. Akik a bekövetkezett -tragédiákról már másnap megfeledkeznek és hogy ne kelljen cselekedniök, erőszakkal elhallgattatják saját lelkiismeretüket, mert így kényelmesebb, kellemesebb. Vannak az életben ilyen, embertársaik iránt közömbös emberek, akik épp oly hibásak, vétkesek a történtekért, mint azok, akik az eseményeket előidézték. Ezekhez az emberekhez szól a tehetséges Pavel Kohout „Ilyen szerelem" (Taková láska) című darabja, amely a napokban került bemutatásra a prágai Realista Színházban. A darab a halálnál is erősebb szerelemről szól. A tragédia áldozata a húszéves Lida Matysová, aki az esküvője előestéjén hosszú idő után véletlenül összetalálkozik az utcán volt szerelmével, Petrus tanársegéddel. Régi érzelmeik hatása alatt mindketten megfeledkeznek társadalmi kötelezettségeikről, a lány vőlegényének adott szaváról, a férfi feleségéről. A társadalom szigorúan elítéli cselekedetüket Petrus visszatér feleségéhez és a kétségbeesett lida fiatalos meggondolatlanságában végül is a halált választja. A tragikus vég elgondolkodásra késztet valamennyiünket. Noha bűncselekmény nem történt, törvénnyel nem sújthatók a bűnösök, de az erkölcs törvényeit megszegték. A felelőtlenség, a könnyelműség, közömbösség és gyávaság ellen emel vádat az a fekete taláros valaki, aki minden párbeszédnél jelen van, sürgető megjegyzéseivel, kínos kérdéseivel rámutat arra, hogy a vlletlen az életben néha mégsem egészen véletlen, mert gyenge jellemű emberek idézik elő. Ki ez a jelenség, tán vizsgálóbíró? Nem, a fekete taláros ember társadalmunk lelkiismerete, a közvélemény. Közülünk való, aki velünk szenved, megértéssel van irántunk, nem árulja el érdekeinket, olyan, mint amilyennek önmagunkat szeretnénk látni, jobbik énünk! A társadalom nevében int: A legfontosabb mindenben és mindedkor a kötelesség tudás, a felelősségvállalás. Valtr Taub — a taláros ember szerepében oly meggyőző, hogy játékával egészen idegrendszerünkig férkőzik. Mindenütt és mindig jelen van. Sohasem vagy egyedül, gondolataidban, érzéseidben mindenütt veled tart. Az államdíjas Jana Dítétová szimpatikus játékával, természetes eszközökkel elhiteti Lida Matysová könnyelműA jegyesek — Jana Ditétová és Josef Vinklár (K. Drbohlav felv.) ségét, ingadozó jellemét, olyannyira, hogy vele örülünk, vele sírunk. A karrierista Petrus tanársegéd — František Horák — önző céljai érdekében hol feleségét, hol pedig Lidát áldozza fel. Kitűnően imitálja érzelmeit, hamissága és álnoksága megtévesztő. A többi szereplő is megérdemelt sikert aratott. Különösen M. Marešová az önző, menyére féltékeny anya oly jól ismérv szerepében. Az új színdarab nagy erénye hatása a lelkiismeretre. Oj társadalmunk újszülöttével állunk szemben a kollektív érkölccsel, melyet mindannyiunknak tiszteletben kell tartanunk. És ha vannak még csökevénnyel terheltek, elmaradottak, önzők, közömbösök, akik nem respektálják, örüljünk, hogy az-újszülött, — a szocialista erkölcs — mindinkább tért hódít. Kardos Márta ŰJ SZÓ 7 & 1957. október 29.