Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-26 / 298. szám, szombat

A PÁSZTOR (Folytatás a 7. oldalról) kor az öregek beléptek. Ignat bá levette a sapkáját és hunyorogva a kunyhó jöldjén csúszkáló ferde vonalú napsugaraktól, felemelte a karját. Keresztet akart vetni a sarokban függő Lenin képecske felé. De még idejében észrevette tévedését, keze félúton megállt és gyorsan hátra csúszott; az öreg mérgesen kiköpött. — így ... még csak ikonod sincs ? — Nincs ... — Hát ez kicsoda ott a szent helyen? — Lenin. — Innen a baj... Ahol isten nincs, ott a rossz tanyázik. Ettől pusztultak el, szóval a bnrjúcskáink... Jaj, kegyelmes megváltónk... — A borjak azért döglöttek meg, Ignat bácsi, mert nem hívtak állatorvost. — Megvoltunk mi eddig is a te állatorvosod nélkül is ... De okos lettél egyszeriben . .. Arra a tisztátalan homlokodra kellett volna gyakrabban keresztet vess... Nem lett volna szükség állatorvosra. A szemeit forgató Mihej Nyeszterov Grisára mordult: — Szedd el onnan azt az ántikrisztust! Miattad, istenkáromló pogánya, pusztult el a csorda. Grisa alig észrevehetően elsápadt. — Otthon, maguknál parancsolgassanak ... Mit jár itt a szájuk ... ö a proletárok vezére. A felpaprikázott Mihej Nyeszterov elvörösödve kiabálta: >> —A falu ad neked kenyeret! Azt tedd, amit mondanak ... Ismerjük mi az ilyen jóféléket... Vigyázz, számot adsz te is rövidesen. Feltették a sapkájukat és kimentek. Még csak azt se mondták, félkalap. Dunya ijedten nézett a bátyjára. Másnap eljött a faluból Tyihon, a kovács, hogy megnézze a borját. Legúgolt a kunyhó mellé, cigarettára gyújtott és szája szegletében kesernyés, ferde mosollyal beszélni kezdett: — Kutyaélet a miénk... A régi elnököt leváltották, most Mihej Nyeszterov veje ül a polcon. Azt csinálja a kulákság, amit éppen jónak lát. Tegnap újólag tagosítottak; ahogy a szegény ember valamilyen jobbacska földhöz jut, menten újrakezdik: új tagosítást rendelnek el. Megint a nyakunkra telepednek a nagygazdák ... Kezet tettek, Grisa fiam, minden valamire való földre. Nekünk csak az agyagosa maradt. Ez a helyzet nálunkfeié manapság ... Grigorij éjfélig ült a tűz mellett és a megsárgult kukoricalevelekre szénnel dülöngéző betűket rajzolt. Irt az igaztalan tagosításról és arról, hogy nálunk a csordát pusztító vészt állatorvos helyett lövöldözéssel akarták legyőzni. Ezekkel a szavakkal adta át a teleírt kukoricaleveleket Tyihon kovácsnak: — Ha a járás felé visz az utad, kérdezősködj, hol nyomtatják a Vörös Igazság újságot. Ott ad át ezeket... Jó olvashatóan próbáltam írni, csak ügyelj, ne gyűrd össze, nehogy elmázolódjék a szén ... A kovács vigyázva fogta fekete, forradásos ujjaival a zizegő kukoricaleveleket és bedugta a kebelébe, a szíve mellé. Búcsúzáskor szomorú mosollyal megígérte: — Gyalog vágok neki a járásnak. Hátha ott ráakadok a szovjethatalomra ... Azt a százötven versztet legyúrom három nap alatt. Ügy egy hét múlva, ahogy visszatértem, erre jövök. A csorda a domb alatt legelt. Grigorij vállra vetett daróckaftánjában a nyomában mendegélt, miközben elgondolkozva morzsolgatott eny fonnyadt bogáncsvirágot. Az ősziesen rövid szürkület beállta előtt két lovas ereszkedett le a domboldalon. Cuppogó patájú lovaikkal egyenesen Grigorij felé vágtattak. A fiú egyikben az elnökre, Mihej Nyeszterov vejére, a másikban Ignat molnár fiára ismert. A lovakról szakadt a hab. — Adj'isten, pásztor! — Jóestét. — Hozzád jöttünk ... Ingadozva a nyeregben, a meggémberedett ujjú elnök sokáig bajlódott a köpenyével, am:g kigombolta. Előhúzott egy megsárgult újságlanot, amelyet lobogtatni kezdett a szél. — Te írtad ezt? Grigorij megpillantotta azokat a táncoló szavakat a tagosításról, jószágvusztulásról, amelyeket az ö kukoricaleveleiröl nyomtatott ki a szerkesztőség — Gyere velünk! — Hova? — Csak ide, arrébb . .. Beszédünk van vi ied. — Meg-megvonaglottak az elnök kékes ajkai, nézése nehéz volt, félelmetes. Grigorij elmosolyodott. — Mondják meg itt... — Azt is meglehet... ha úgy akarod ... Zsebéből kirántott egy pisztolyt és a fejét kapkodó ló kantárszárát szo rítva, Grigorij szemébe sziszegte: — Az újságnak firkálsz, te kígyófaizat? — Mit csinálsz? — Azt, hogy miattad állítnak törvény elé! Fogsz még áskálódni? Beszélj. kommunista'fattyú! Meg sem várva a választ, Grigorij összeszorított szájába lőtt. A pásztor feljajdult és az ágaskodó ló lábaihoz rogyott. Görcsös ujjakkal még kitépett pár szál hervadt, vizes füvet, aztán mozdulatlan maradt. Ignat molnár fia leugrott a nyeregből, kezével összekapart egy maréknyi fekete földet és teletömte a halott fiú vértől habzó száját. Széles a sztyepp, senki eddig fel nem mérte. Es se szeri, se száma rajta ösvénynek, útnak. Feketébb a szuroknál a sötét őszi éjszaka és az eső úgy elsimítja rajta a lópata nyomát, hogy még helye sem marad ... VI. v. Komor, esős őszi napok jártak. Dunyatka már kora reggel bement a faluba élelemért. Fagyos szürkület. Sztyeppi út. Nem nehéz annak a gyaloglás, kinek kezében nincs más, csak a bot, hátán meg egy darab rozskenyeret rejtő vászontarisznya. Az út szélén halad Dunyatka. Szél tépi a szoknyáját, s mindegyre mellénvágja veszett erejével. Körös-körül a homályba boruló, néma pusztaság. Alkonyodik. Az úttól nem messze dombocska emelkedik. Rajta széltől megtépázott tetejű kunyhó. Bizonytalan, tántorgó léptekkel odamegy Dunyatka és arccal ráborul a friss sírhantra. Leszáll az éj ... Megy Dunyatka a vasúti állomás irányába vert egyenes úton. Könnyű neki a járás, mert a hátán csüngő tarisznyában nincs más egy darab rozskenyérnél, egy. agyonolvasott könyvnél és bátyja, Grigorij kenderingénél. Amikor már színültig telik a szíve bánattal, amikor a könnyek égetik a szemét, akkor valamilyen félreeső zugban előveszi a mosatlan kenderinget, beletemeti az arcát, magába szívja az ismerős verejtékszagot és úgy marad sokáig mozdulatlanul... Fogynak a versztek. A sztyeppi vízmosásokból keserves farkasüvöltés hallatszik. Dunyatka az út szélén halad. A városba megy, oda, ahol a szovjethatalom erősödik, s ahol a proletároktanúinak azért, hogy a jövőben jól eligazgathassák a köztársaság dolgait. Ogy, ahogy az Lenin könyvében meg van írva. 1925. Domokos Géza fordítása, Szotyori Anna rajzai Azután, növekvő lelkesedés közepette, sorban szóltak hozzá: Ukrajna Szociáldemokráciája — a javaslatot támogatta; a Litván Szociáldemokrácia — támogatta; a népi szocialisták — támogatták; a Lengyel Szociáldemokrácia — támogatta; a lengyel szocialisták támogatták, de azzal, hogy szivesebben vennének egy szocialista koalíciót; a Lett Szociáldemokrácia — támogatta ... Valami lángra lobbant ezekben a férfiakban. Az egyik arról beszélt, hogy „közeleg a világforradalom, amelynek élcsapata vagyunk", egy másik arról, hogy itt „a testvériség új korszaka, amikor az összes népek egy l nagy családban egyesülnek.. " Valaki szót kért: „Itt valami ellentmondást látok. Először annexió és hadisarc nélküli békéről beszél, később pedig azt mondja hogy hajlandó minden békejavaslatot megvizsgálni. Megvizsgálni annyi mint elfogadni..." Lenin rögtön válaszolt: „Azonnali békét akarunk, de nem félünk egy forradalmi háborútól... Az imperialista kormányok valószínűleg nem fognak válaszolni felhívásunkra, — de mi nem fogunk olyan ultimátumot adni, amelyre könnyű nemet mondani... Ha a német proletariátus látni fogja, hogy készek vagyunk megvizsgálni minden békejavaslatot, ez talán az utolsó csepp lesz, amelytől kicsordul a pohár. — Németországban ki fog törni a forradalom ... Mi hajlandók vagyunk megvizsgálni minden békefeltételt, de ez nem jelenti azt, hogy el is fogadjuk ... Mindenekelőtt be akarjuk fejezni a háborút..." Pontosan tíz óra harmincötkor Kamenyev felszólította azokat, akik a Droklamációval egyetértenek, emeljék fel meghívójukat. Egyetlen küldött maradt mozdulatlanul, de amikor kitört körülötte a harag vihara, ő is felemelte kezét... A szavazás egyhangú volt... És ekkor hirtelen, mintha egy közös akarat irányította volna őket, mindnyájan felálltak, és felharsant az Internacionálé. Egy fehérszakállú öreg katona úgy zokogott, mint valami gyermek. Alekszandra Kollontaj alig tudta visszafojtani könnyeit. Hatalmas erővel zúgott a teremben az ének és ablakokon, ajtókon át felcsapott az égig. „Vége a háborúnak! Vége a háborúnak!" — ujjongott mellettem egy fiatal munkás. Az éneknek már vége volt és mi ott álltunk valami furcsa, félszeg csendben. És ekkor valaki a hátsó sorokban megszólalt: „Elvtársak! Emlékezzünk meg azokról, akik meg;haltak a szabadságért!" És ekkor énekelni kezdtük a gyászindulót, ezt a lassú, bánatos és mégis diadalmas éneket, amely olyan orosz és olyan szívbemarkoló. Az Internacionálé mégiscsak idegen melódia. De a gyászinduló olyan volt, mint azoknak a nagy tömegeknek a lelke, amelyeknek a képviselői most itt ültek a teremben, s akiknek víziójából születőben volt az új Oroszország, és talán ennél is több. A harcnak már vége és győzött hadunk S mi bánatba temetkezve könnyet hullatunk, Hogy jogban és fejlődve éljen a nép. Ezért adta annyi hős cserébe életét, S im eljött az új élet és új világ És most már valóság, mi volt régi vágy, Hát hirdesse hálánk az emlékteket, Kik értünk feláldozták drága- éltetek. Ezért feküdtek most ott kint a Mars-mezőn a hideg tömegsírokban. Ezért haltak meg börtönökben, száműzetésben, a szibériai bányákban ezrek lés tízezrek. Nem- úgy történt, ahogy gondolták, nem úgy, ahogy az értelmiség kívánta. De megtörtént — nyersen, erősen a formulák szétrombolásával, szentimentalizmus nélkül. Lenin felolvasta' a földről szóló dekrétumot. 1. A földesúri földtulajdon azonnal és minden megváltás nélkül megszűnik. 2. A földesúri birtokokkal, valamint a koronabirtokok, kolostorok és egyházak minden földjével, minden éiő és holt felszerelésükkel, majorsági épületeikkel és minden tartozékukkal I való rendelkezés, az Alkotmányozó Gyűlés összeüléséig, a járási földbizottságok és a parasztküldöttek kerületi szovjetjeinek kezébe megy át. 3. Mostantól kezdve az egész nép tulajdonát képező elkobzott vagyon bárminemű rongálása súlyos bűncselekménynek számít, amelynek elkövetői fölött a forradalmi törvényszék ítélkezik. A parasztküldöttek kerületi szovjetjei megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy a földesúri birtokok elkobzásánál a legszigorúbb rendet tartáák fenn, hogy megállapítsák, mekkora és mely földterületek esnek elkobzás alá, hogy összeállítsák az egész elkobzott vagyon pontos jegyzékét és hogy a legszigorúbb forradalmi védelembe vegyék a nép kezébe átmenő földbirtokok egész gazdaságát, a birtokon levő épületekkel, felszereléssel, jószággal, élelmiszerkészletekkel stb. együtt. v 4. A nagy agrárátalakulások megvalósításánál, mindaddig, amíg az Alkotmányozó Gyűlés véglegesen nem dönt ebben a kérdésben, vezérfonalul mindenütt a következő paraszti választói utasításnak kell szolgálnia, amelyet 242 helyi paraszti választói utasítás alapján „az Izvesztyija Vszerosszijszkovo Szovjeta Kresztyanszkih Gyeputatov" szerkesztősége állított össze, s amely az „Izvesztyija" 88. számában (Petrográd, 1917. augusztus 19-i, 88. sz.) jelent meg. 5. Az egyszerű parasztok és egyszerű kozákok földjei nem kerülnek elkobzásra. „Ez nem Csernov, volt miniszter tervezete — magyarázta Lenin —, aki arról beszélt, hogy „el kell készíteni az állványzatot", és aki fentről akart bizonyos reformokat megvalósítani. Alulról, helyben fogják eldönteni a földosztással kapcsolatos kérdéseket. Vidékenként változni fog az egyes parasztoknak kiosztott földterület nagysága ... Az Ideiglenes Kormány alatt a földesurak kereken megtagadták az engedelmességet az agrárbizottságoknak, azoknak az agrárbizottságóknak, amelyeket Lvov agyalt ki, Singarjov hozott létre és Kerenszkij irányított!" Mielőtt a vita megindult volna, egy férfi áttört a tömegen és az emelvényre lépett. Pjanyik volt, a Parasztküldöttek Szovjetje Végrehajtó Bizottságának a tagja. Tajtékzott a dühtől. „A Parasztküldöttek Összoroszországi Szovjetje Végrehajtó Bizottsága tiltakozik elvtársainknak, Szalzkin és Maszlov minisztereknek a letartóztatása ellen! Követeljük azonnali szabadonbocsátásukat! Most a Péter-Pál erődben vannak. Azonnali intézkedésre van szükség. Egy percet sem szabad vesztegetnünk!' Utána egy bozontos szakállú, égő szemű katona szólalt fel. „Itt ültök és arról beszéltek, hogy a földet a parasztoknak adjátok, és zsarnoki, bitorló módon jártok el a parasztok választott képviselőivel szembenKijelentem, — és felemelte öklét —, ha csak egy hajuk szála is meggörbül, itt lázadás fog kitörni!" Mozgolódás, lárma. Ekkor Trockij lépett az emelvényre, nyugodtan és ironikusan, erejének tudatában. Nagy taps fogadta. „Tegnap a Forradalmi Katonai Tanács — elvben — elhatározta, hogy szabadon engedi az eszer és mensevik minisztereket, Maszlovot, Szaláikint, Gvorgyevet és Maljantovicsot. Ha még mindig a Péter-Pál erődben vannak, annak csak az az oka, hogy sok egyéb tennivalónk van ... Mindamellett háziőrizetben lesznek mindaddig, amig nem tisztázódik, van-e részük Kerenszkijnek a Kornyilov-ügy idején kifejtett áruló tevékenységében!" „Soha — harsant Pjanyik — egyetlen forradalomban sem történtek olyan dolgok, mint itt!" „Téved" — válaszolta Trockij. „Ilyen dolgok már ebben a forradalomban is megtörténtek. A júniusi napokban sok száz elvtársunkat letartóztatták ... Amikor Kollontaj elvtársnőt orvosi utasításra kiengedték a börtönből, Avkszentyev a cári titkosrendőrség két emberét állította lakása ajtaja elé!" A parasztok elégedetlenkedve, gúnyos megjegyzésektől kísérve vonultak vissza. A baloldali eszerek képviselője, a földről .szóló dekrétumhoz szólt hozzá. Kijelentette, hogy jóllehet a dekréfurrmal elvben eavetért. frakciója csak íkkor szavazhat, ha azt előzetesen megvitatta. Meg kell kérdezni a pa-asztküldöttek szovjetjeinek a véleményét . .. Az internacionalista mensevikek ugyancsak ragaszkodtak a pártválasztmány egybehívásához. A maximalistáknak, a parasztok anarchista szárnyának vezére: „Megemelem kalapomat az előtt a politikai párt előtt, amely az első napon ilyen törvényt hoz, anélkül, hogy sokat fecsegne róla!" Egy tipikus orosz paraszt lépett az emelvényre, hosszú hajú, kecskebőrköpenyes, ide-oda hajlongott a terem minden szeglete felé. „Nekünk semmi kifogásunk ellenetek, elvtársak és polgárok, de nézzétek, a kadetok szabadlábon vannak, a mi szocialista parasztjainkat meg letartóztattátok. Miért nem tartóztatjátok le azokat?" Ez mintegy jeladás volt, — a parasztok izgatott vitába kezdtek. Ugyanaz volt a helyzet, mint előző este a katonákkal. Itt igazi mezőgazdasági proletárok voltak ... „Végrehajtó Bizottságunk tagjai, Avkszentyev meg a többi, akikről azt hittük, hogy a parasztok ügyének védelmezői, azok is csak kadetok! Tartóztassátok le őket!" Egy másik: „Kik özek a Pjanyikok, ezek az Avkszentyvek ? Ezek nem parasztok! Csak a farkukat csóválják!" És milyen boldogan ujjongott a tömeg, amikor testvérekre talált bennük! A baloldali eszerek félórás szünetet javasoltak. Amikor a küldöttek kiözönlöttek a teremből, Lenin felállott: „Nincs vesztegetni való időnk, elvtársak! Az egész Oroszország számára fontos hireket a sajtónak holnap reggel közölnie kell. Ne halogassuk!" A heves vitát túlharsogta a Forradalmi Katonai Tanács küldöncének a hangja: „Tizenöt agitátort azonnal a 17-es szobába! A frontra kell msnniük!" .. Csaknem két és fél óra telt el, míg' a küldöttek visszaszállingóztak a te rembe és az elnökség elfoglalta helyét. Előbb táviratokat olvastak fel; egyik ezred a másik után jelentette a Forradalmi Katonai Tanácshoz való csatlakozását. A gyűlés lassanként ismét felélénkült. A macedóniai fronton harcolč orosz csapatok küldötte keserű hangon ecsetelte a katonák helyzetét: „Mi ott szövetségeseink barátságától többet szenvedünk, mint az ellenségtől" — mondotta. A 10. és 12. hadsereg képviselői, akik éppen ekkor érkeztek meg, jelentették: „Minden erőnkkel támogatunk benneteket!" Egy parasztkatona tiltakozott „az áruló szocialisták Maszlov és Szalazkin" szabadonbocsátása ellen. A Parasztküldöttek Szovjetjeinek Végrehajtó Bizottságát telje! egészében le kellene tartóztatni, mondotta. Ez valóban forradalmi hant volt. A perzsiai orosz hadsereg küldötte közölte, hogy a kapott utasítás értelmében követeli a hatalom átadását a szovjeteknek ... Egy ukrán tiszt aki anyanyelvén beszélt: „A mostan válságban nincs helye semmiféle nacionalizmusnak ... Éljen a proletárdiktatúra az egész világon!" A fennköl és nagyszerű gondolatoknak ez a sokasága egy valamiről teljesen meggyőzött, arról, hogy Oroszország soh: többé nem fog visszasüllyedni régi némaságába! Kamenyev közölte, hogy antibolsevista elemek mindenféle zavargásoka próbálnak előidézni, és felolvasta i kongresszusnak Oroszország valameny nyi szovjetjéhez intézett felhívását: „A Munkás- és Katonaküldöttel Oroszországi Szovjetkongresszusa né hány parasztküldöttel együtt felszólít ja az összes helyi szovjeteket, hog; haladéktalanul tegyenek erélyes intéz kedéseket minden ellenforradalmi é antiszemita akció, minden pogrom elfojtására. A munkások, parasztok, é katonák forradalmának becsülete meg követeli, hogy semmiféle pogromot n tűrjünk meg. A fővárosban a pétrográdi vörösőr ség, a forradalmi helyőrség és a mat rózok biztosították a teljes rendet. Munkások, katonák és paraszt' Kövessétek mindenütt a petrográ munkások és katonák példáját! Katonák és kozákok! Testvéreink A mi kötelességünk az igaz forradaln rend fenntartása. A forradalmi Oroszország és az egés világ tekintete rajtunk van ..." Két órakor a földről szóló dekrétu mot szavazásra bocsátották. Egy sza vazat volt ellene. A parasztküldötte ujjongtak. így törtek előre a bolse vikok, minden ingadozást, ellenállás leküzdve. Hiszen ez volt Oroszország ban az egyetlen párt, amely világc akcióprogrammal lépett fel, mig a töb bi párt nyolc hosszú hónapon át csji fecsegett. (Folytatjuk) tok irác ŰJ SZÖ 8 ti 1957. október 27.