Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)
1957-10-03 / 275. szám, csütörtök
A KOMAROMI Steiner Gábor Hajágyárban egy idősebb hajókovács megkérdezte tőlem: „Miért csak Handlova, a novákyi szén-, a Gömöri Vasércbányák, meg szövetkezetek léteznek maguk számára? Mindig csak ezekről írnak? — Mélyen elgondolkozik, aztán folytatja. — Elismerem, hogy mindegyik nagy jelentőségű, de azért a mi munkánkat sem lehet lebecsülni az üzemben, de még kevéssé szabad figyelmen kívül hagyni városunk rohamos fejlődését." Ügy vélem, az idős munkásnak, aki gyűlölettel beszél a múltról és örömmel a felszabadulás utáni időről, igaza van. Hiszen Komáromban nincs olyan nap, hogy ne születnének új, egyre szebb eredmények, melyekről írni lehetne. Valaha bizony kiéhezett munkásokkal voltak tele Komárom utcái. A nyomor és gond súlyos terhe nyómta vállukat. És most?... A boltokban alig győzik a kiszolgálást, zsúfolt autóbuszok közlekednek, a játszótéren hinták, szép ruhába öltöztetett, boldogan játszó gyermekek nagy zsivaja. Távolabb az épülő házak mellett toronydaru emeli magasba a téglát és a habarc cosal teli kocsikat. Egy hajításnyira tőle a transzportőrök serege zümmögve szállítja tovább az új lakóházak alapárkából kiásott földet. Hatalmas teherautók hozzák az építőanyagot, a téli felszerelésről is idejében gondoskodnak, hogy a hideg és fagy ne gátolja munkájukat, s minél több és szebb lakást adjanak át a dolgozóknak. Eltűntek a régi erödfalakhoz ragasztott „fecskefészkek". Fürdőszobás lakásokba költöznek az emberek. Oj bútorokat s nemcsak rádiót, hanem a legtöbbje televizort is vásárol. Jól öltözve járnak a munkába és még szebben szórakozni. Minden igazolja, hogy jól keresnek, helyberi Komáromban találják meg boldogulásukat. Nem kell rossz lábbeliben, rongyos ruhában a kilométereket taposni egynéhány korona keresetért, mint az első köztársaság idején. Az új épületek fiatal és idősebb lakói, akik nagyobb része a hajógyárban dolgozik, nem feledi el a rosszat, a múltat, azt, hogy a mai jólétért Steiner Gábor, akiről a gyárat elnevezték, s vele együtt sokan mások szenvedtek. Folytatják azt, amit a munkásosztály legjobbjai megkezdtek, építik a békés, szebb jövőt. Hatalmas lépésekkel halad előre a város építése, a hajógyár szüntelen új csarnokokkal való bővítése; amelyekben egyre szebb és több személy- és vontatóhajók készülnek. AZ IDÉN már az év elején, de különösen a CSKP KB februári ülése után sok értékes elhatározás született -a hajógyár minden részlegén. Az üzem dolgozói a kommunisták kezdeményezésére elhatározták, hogy a munka hatékonyabbá tételével fejezik ki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója iránti tiszteletüket. — Mi A JÓ MUNKA GYÜMÖLCSE történi azóta, mennyire tartották és tartják be adott szavukat? Erről beszélgettünk Hudec elvtárssal, az egészüzemi pártbizottság egyik tjgjrivai, pontosabban jegyzőkönyvvezetőjével. Az év első és második negyedévében a szocialista munkaverseny fellendülése következtében olyan eredményeset értek el a terv minden mutatószámának teljesítésében, hogy az országos munkaversenyben elnyerték a minisztérium vörös zászlaját. A harmadik negyedévi értékelést még nem ismerik pontosan, de annyi bizonyos, hogy az üzem dolgozói nem adják ki kezükből a vörös zászlót. Az idén még egyetlen gyártmány elkészítési határidejét sem késték le. Az évi vállalás időarányos részét teljesítették, sőt több pontját alaposan meg is tetézték. Megjavították a munkaszervezést, igaz ez mindqn üzemben nagyon fontos, de a hajógyárban egyenesen létkérdés, mert míg a kohászattól beérkező lemezekből kész hajó lesz, vagy húszféle szakma legszorosabb együttműködésére van szükség. így érték el a kimagasló eredményeket. Persze a termelés ütemének gyorsulása hatással van a dolgozók keresetének javulására is. A HAJÓGYÁRTÁS fejlődésében nagy részük van a műszaki dolgozóknak. Ma már a vízi szerelésnél nincs nagyobb fennakadás az alkatrészek hiánya miatt. A vízi szerelés ütemére részletes programot dolgoztak ki, amaly iehetővé teszi, hogy idejében intézkedjenek a legcsekélyebb lemaradás esetén. Fokozták a dolgozók anyagi érdekeltségét is. A kényesebb munkáknál az üzemrészleg sajátosságainak megfelelő minőségi bérezést vezettek be. A munkások nyugodtabban dolgoznak, nem kapkodnak, ügyelnek a minőségre. Sikerült enyhíteni a szakmunkáshiányt is. A betanított munkásokat anyagilag érdekeltté teszik a sftkma alapos elsajátításában, a betanítókat sem hagyják ki a számításból. Nem egy műhelyben sikerült Ilyen módszerrel elválaszthatatlan jó munkacsoportokat teremteni. A hajógyárnak sokszorosan I megtérül az áldozat, mert saját nevelésű szakmunkásai vannak. Tehát az sem véletlen, hogy az üztmben a múlt évben négy, az idén már IC újító esik 100 dolgozóra. A negyedik részlegen találomra érdeklődtem a pártbizottság egyik tagjától, Jozef Hromadátó! az újítók után. Kiderült, ő maga is újító. Ismeretes, hogy a vontató, de különösen személyhajók berendezésének gyártásához sok fát használtak fel. Hromada elvtárs javasolta, hogy a hulladékból készítsenek gyümölcsszállító ládákat, s így 25 köbméter fát takarítanak meg évente. Továbbá az ciojfesték minőségének megjavításával egy művelettel lerövidítette £ hajó mázolásit, amj évente 67 536 korona megtakarítást jelent. Svätopluk Pelčák pl. a hajó padlózatának szigeteléséhez szükséges új anyaggal 239 723 koronát takarít meg ugyancsak egy év alatt. Bármerre jártunk az üzemben, meggyőződhettünk arról, hogy a hajógyár kommunistái az újító- és takarékossági mozgalom élén haladnak. A kommunisták és pártonkívüliek szorgos munkájának eredményű, hogy több mint hétmillió koronát takarítottak meg. Az önköltség csökkentéséhet jelentősen hozzájárult az ís, hogy a magas selejtszázalék, mely annyi fennakadást és bosszúságot okozott, még egy évvel ezelőtt is, már a múlté. Hogyan jutottak idáig az üzem dolgozói? — ijrd.1t a kíváncsiság. Egyik részlegről a másikra járva kerestem a „csoda" nyitját, te hiáb^ Aztán beláttam, hogy Rácz Benő, a harmadik pártalapszervezet egyil* pártcsoport bizalmija fogalmazta meg és tapintott a legjobban a dolog lényegére, amikor azt mondta: „Szó sincs semmiféle különös dologról. Sok-sok apró politikai meggyőző munka, a kezdeményezések szervezése, hétköznapi erőfeszítés hozta meg a gyümölcsét. Valóban még egyszer átnéztem jegyzeteimet, sok „apróság" gyűlt össze benne. Egy részét már fel is soroltuk, de meg kell még említenünk Hegedűs elvtársat, aki ebben az esztendőben a legtöbb újítási javaslatot terjesztette be az újítöbizottságnak és szinte fáradhatatlanul újból és újból kísérletezik a munka megjavításával és megkönnyítésével. Az üzemben bármerre járunk, valamennyi munkahelyen észlelhető, hogy az újítók nincsenek ma-i gukra hagyva. A .műszaki dolgozók 1 segttenaif a munkásoknak elgondolásaik valóra váltásában, a rajzok elkészítésében. Mérnökök, technikusok, nem rejtik véka alá a tudásukát, nem fukarkodnak a tanácsokkal. Fáradságukat a legtöbb esetben siker koronázza. Persze, azért még itt-ott most is előfordulnak hibák. AZ ELSŐ RÉSZLEG pártszervezetének üléstermébe éppen akkor nyitottam be, amikor a pártcsoportok munkáját értékelte a taggyűlés. Munkájuk eredménye ugyanis, hogy majdnem minden taggyűlésen új tagok felvételével erősödik a pártszervezet. Kosár László, alig 25 esztendős, a részleg egyik legjobb lakatosa, azzal fejezte be felvételi kérelmét, hogy a/Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját, ami elválaszthatatlan hazánk, a munkásosztály ís az egéfz dolgozó nép felszabadulásától, mint párttag szeretné fnegünnepelni. Utána a gazdasági eredmények (amelyekben nincs hiány) ismertetésével kapcsolatban élénk vita alakult ki. Nem akarnak babérjaikon pihenni, ezért a még előforduló hibákról beszéltek a legtöbbet. Az egyik hajókonstruktőr hibájából, aki nem ragaszkodott a technológiai előírás szigorú betartásához, a múlt hónapban két munkahelyen túllépték a béralapot. Végül Drabena elvtárs azzal nyugtatta meg a taggyűlést és Jančíška elvtársat, a részleg vezetőjét, hogy ezután az ott dolgozó kommunisták még jobban őrködnek a tervrajzok és a technológiai előírások szigorú betartása felett, hogy a részlegek közötti versenyben továbbra te az elsők legyenek. Ezt olyan természetes hangon mondotta, hogy a javulásban, győzelemben-, nem lehet kétség. Ez fontos. Hisz az első részleg jő munkáján múlik az egész gyár sikere. Itt kovácsolják, forrasszák a hajók bordáit, itt születik meg a hajó. Erdősi Ede 1 Perbenyík szövetkezeti falu lett ferbenyiken az idén megtartott helyi nemzeti bizottsági választások után a megválasztott bizottsági tagok — akárcsak másutt — letették a fogadalmat. Horský Mihálynak, az újonnan megválasztott heíyi nemzeti bizottsáq elnökének indítványára azt a vállalást tették, hogy a faluban lakd magángazdálkodókat mfaqyözik a szövetkezeti qazdálkcdás előnyeiről. E munkájuknak meg is lett a gyümölcse. Október 1-én ugyanis az történt, hogy 14 dolgozó paraszt írta alá « belépési nyilatkozatot. Most már bátran jelentjük ez országnak, hogy Perbenyík szövetkezeti falu lett. Zelenák István, Perbenyík. A belkereskedelem hírei Teljesítették a harmadik negyedévi tervel A bratislavai kerületben a gép- és traktorállomások dolgozói két nappal határidő előtt 102 százalékra teljesítették a harmadik negyedévben a mezőgazdasági munkák tervét. Három hónap alatt több mint 470 ezer átlag-hektárt müveitek meg, közben pedig csupán a kerület új EFSZ-eiben több mint 5 ezer hektárt szántottak fel és készítettek elő az öszi vetésre. A harmadik negyedévben 11 gép- és traktorállomás, 128 traktorosbrigád és 590 traktoros szárnyalta túl feladatát. Legjobb eredményeket a Pezinoki Gépét Traktorállomás ért el, ahol a tervezett feladatokat 125,4 százalékra teljesítették. Az EFSZ-ek földalapjának jelentős növekedésével kapcsolatban a bratislavai kerületben a gép- és traktorállomások 'feladata megnagyobbodott, így az utolsó negyedévben százezer átlaghektárral többet kell megművelnjök. HÁROMEMELETES ÜJ SZÁLLODA TRNAVÁN Trnaván 1958-ban egy korszerű háromemeletes szállodát fognak építeni, amire nagy szükség van, mert a város mostani két szállodája már nem elégíti ki az utazóközönséget. Trnaván továbbá rövidesen egy új reklámüzemet létesítenek, amely neon világító testeket f cg előállítani és forgalomba hozni. A neor^ilágítás bizonyára megjavítja a trnavai utcák és üzletek megvilágítását. ÜJ TELEVlZORSZOLGÄLAT BRATISLAVÄBAN A teievízorok utáni óriási érdeklődés szükségessé tette, hogy Bratislavában egy további televízorszolgálatot létesítsenek, amely főleg antennák eladásával és felszerelésével fog foglalkozni. Az új szaküzlet, ^melyet a KOVA iparszövetkezet létesített az Április 4-tér 3. szám alatt van és október 15-én nyílik meg. A KOVA televízorszálgálat különlegessége, hogy a vevőkészülékekbe a magyar kanálist is beépíti, úgv hogy a budapesti adás vételére is alkalmassá teszik a készülékeket. A bardejovi cipőgyárból piacra kerül az első 23 ezer pár cipő A bardejovi Augusztus 29. üzemben hétfőn, szeptembr 30án telerakták az ezer pár cipőt befogadó futószalagot és kedden, október 1-én már elkészültek az első cipők. E hónapban a bardejovi üzemből piacra kerül az első 23 ezer Dár munkacipő. 1917. szeptemberében már rendkívül megnövekedett a párt tekintélye. A párttagok száma a tömeges belépések következtében megsokszorozódott és elérte a 240 ezret. A tömegek bolsevizálódásának időszakában a párt agitátoraira hárult az a feladat, hogy a katonák tömegeinek körében kifejtsék a bolsevikok politikai állásfoglalását, ismertessék a nemzetközi és belpolitikai helyzetet és eszmeileg előkészítsék a katonatömegeket a forradalmi felkelés végrehajtására. A pártvezetőség ügyesen ki tudta használni a Kornyilov-lázadás leverése utáni helyzetet. A megszeppent eszer-mensevik kormánypárt a kornyilovista puccs idején szabad kezet adott a bolsevikoknak a veszély elhárítására. A fegyver Kornyilov veresége után a bolsevikoktól befolyásolt katona- és munkástömegek kezében maradt, melyek félelmetes erőt képviseltek. Ugyanekkor egyes kormányzóságokban és tartományokban, nagy iparvárosokban a hatalom teljesen a szovjetek kezébe került. A forradalmi helyzet kialakulására nagy kihatással voltak a taskenti szeptemberi események. A taskenti szovjet végrehajtó bizottsága szeptember 24-én határozatot hozott forradalmi bizottság létesítéséről és széleskörű népgyűlés rendezéséről „Minden hatalmat a szovjeteknek!" jelszó alatt. A gyűlésen elhatározták a kerületi szovjet újraválasztását, követelték a kapitalisták élelmiszerkészleteinek elkobzását, munkásellenőrzés bevezetését a termelés és elosztás fölött, a nagybankok államosítását, a földnek váltságmentes kiosztását a dolgozó parasztságnak és a teljes hatalom átadását a katonákés munkásküldöttek szovjetjeinek. Az eszerek persze mindent elkövettek, hogy valahogy összetartsák a burzsoázia bomló erőit és vakvágányra tereljék a tömegek forradalmi aktivitását. E célból 1917. szeptember 27-re öss ^hívták az ún. Demokratikus Tanácskozást, hogy kibővítsék az Ideiglene • Kormány szociális alapját és elD icső napok Semmi egyezséget a mensevik árulókkal hárítsák a forradalom kirobbanását. A tanácskozásra meghívták a területek végrehajtó bizottságait, a szak-, vasúti, kereskedelmi, ipari, posta- és távirdai szervezetek vezetőségeit, a parasztküldöttek szovjetjeinek végrehajtő bizottságait, a nemzetiségi csoportok képviselőit stb. Ezeket a szervezeteket, amelyekben 1917 februárja után nem tartották meg az újraválasztásokat,'megalkuvó, a nép érdekeit eláruló elemek képviselték. messze Finnországban pedig ez időtájt szorgalmasan dolgozott az orosz proletárforradalom lelke, a szerény megjelenésű, de államvezetésre hivatott géniusz, akiben az Ideiglenes Kormány méltán látta legnagyobb ellenfelét. A forradalmi Pétervártól messze, idegen földön talált magának ideiglenes otthont, hogy üldözői elől meghúzódva megpecsételje a forradalom fölött alkudozó burzsoá kormány sorsát. Lenin Finnországban is nagy népszerűségnek örvendett, sok barátot szerzett. Hiába élt álnév alatt, csakhamar felfedték kilétét — szerencsére csak a követői. Mint ismeretes, Razlivból fűtőnek álcázva jutott át Finnországba. A mozdonyon az "1936-ban elhunyt Eino Bachja csempészte át. Özvegye így emlékezik meg erről a nevezetes napról: „A vonat késő este ért be Terioki (Zelenogorszk) állomásra, s míg a lovakkal elértük a falut, leszállt az éj. A rokonoknak azt mondtuk, hogy K. P. Ivanov (ezt az álnevet használta Lenin) orosz író jön hozzánk, ezért még fenn voltak és vártak. A vendég mindannyiukat szívélyesen üdvözölte. Szerényen, természetesen viselkedett, s mondogatta, hogy nyugodtan akar dolgozni a faluban. De mint másnap kiderült, ajÄm, aki régebben Pétervárott dolgozott, a parókában is felismerte Lenint. Másnap vasárnap volt és szokásunkhoz híven kimentünk sétálni a határba. Amikor odaértünk, ahol apám szántott, Leninnek kedve támadt megpróbálni az eke szarvát. Eleinte sehogy sem ment neki. Hol túl mélyre ment az eke, hol csak karcolta a földet. Később már megszokta. Amikor Iljics visszaadta az ekét apámnak, így szólt: — Mégis csak nehéz a ti munkátok!" * * * I enin, akit a párt Központi Bi• zottsága küldöttnek jelölt a Demokratikus Tanácskozásra, jól tudta, hogy a Tanácskozás csak komédia, semmi komoly megoldásra nem vezet és csupán a pozíciókat rohamosan elvesztő mensevik-eszer csoport szemfényvesztő kísérlete időnyerésre. Kezdetben határozottan ellenezte a bolsevikok részvételét a Demokratikus Tanácskozáson és azt tanácsolta, hogy ha meg is jelennek az értekezleten, deklarációjuk előterjesztése után tüntetően vonuljanak ki a tárgyalóteremből. Lenin méltán írta a Demokratikus Tanácskozásról, hogy „nem képviseli a forradalmi nép többségét, hanem csak a megalkuvó kispolgári felső rétegeket." Viszont azzal is számolt, hogy ha a bolsevikok meg is szerzik a formális többséget, határozott forradalmi akció nélkül az Ideiglenes Kormány átjátssza a hatalmat a belső ellenforradalom és az idegen hódítók kezébe. Ezért kötötte később a Demokratikus Tanácskozás bolsevik részvevőinek lelkére: „Arról van szó, hogy pártunk most saját kongresszusát tartja, és ennek a kongresszusának döntenie kell, ... a forradalom sorsa felől... napirendre kell tűzni a fegyveres felkelést Petrográdban és Moszkvában (és vidékén), a hatalom meghódítását, a kormány megdöntését. Meg kell fontolni, hogyan agitáljunk ennek érdekében úgy, hogy a sojtóban ne ezeket a kifejezéseket használjuk." — írja Lenin A bolsevikoknak kézbe kell venniök a hatalmat c. cikkében. Lenin azt tanácsolja, hogy a bolsevikok deklarációjukban követeljék: a hatalmat a forradalmi proletariátus képviselői vegyék át, s ez a hatalom majd megszünteti a föld magántulajdonát, bevezeti a munkásellenőrzést a termelés és elosztás fölött és demokratikus béke megkötését fogja javasolni a hadviselő feleknek. Hagyják el ezután a tárgyalótermet; menjenek a nép közé a gyárakba és a kaszárnyákba és ott agitáljanak e program megvalósítása érdekében, mert a forradalom nem tűr halasztást, márpedig a Demokratikus Tanácskozás egyedüli célja, hogy elterelje a tömegek figyelmét a forradalmi felkelésről. Lenin továbbá ellenezte a bolsevikoknak az ún. előparlamentban — az Ideiglenes Kormány afféle tanácsadó szervében való közreműködését. A küldötteknek a Demokratikus Tanácskozással szemben tanúsított magatartására általában jellemző, hogy többségük megtagadta a bizalmat a kormánytól és a koalíciós kormány alakításáról előterjesztett javaslattal kapcsolatban megejtett szavazáskor a küldöttek közül 192-en a javaslat ellen szavaztak és csak 83-an a javaslat mellett. A bolsevik párton belüli frakció: Kamenyev, Zinovjev, s társaik a megegyezést és a közös platformot szorgalmazták a kormánnyal a Demokratikus Tanácskozáson, amiért Lenin A hamisítás hőseiről és a bolsevikok hibáiról című cikkében méltán bírálta eljárásukat, mert nevetséges volt az egyezkedés lehetőségének keresése akkor, amikor a való helyzetet így jellemezte Lenin: „A bolsevikok, miután a munkás- és katonaküldöttek mindkét fővárosi szovjetjében többségbe kerültek, kézbevehetik és kell is, hogy kézbevegyék az államhatalmat." * * * A Demokratikus Tanácskozás te** hát a mensevikek kudarcával végződött. A kormány tehetetlensége nyilvánvalóvá vált. Lapozzunk az idők krónikájában, mit ír a kortárs. A Rabocsij puty 1917. szeptember 29-i számában K. Szamojlov, a tanácskozás részvevője így ír az eseményről; „A Tanácskozás első ülésének legpikánsabb epizódja Csernov exminiszter nyílt beismerése volt, hogy az Ideiglenes Kormány (melynek ő is tagja volt), késedelmeztette a sok halasztást nem tűrő kérdés megoldását, s a földkérdés megoldásának elodázása a falvakon aláásta a kormány iránti bizalmat. Nem kevésbé jellemző volt a mensevik Bogdanov beismerése, többek között az, hogy „éppen az a biztos tudat, hogy az Ideiglenes Kormány nem élvezi a nép bizalmát és elszakadt a néptől, senkire sem támaszkodhat, öntött bátorságot Kornyilovba, hogy ezredeivel Pétervár ellen vonuljon." De ha a Demokratikus Tanácskozás újra kitűzi a koalíció nálunk csődbe jutott elvét, az élet napról napra egyre jobban eltávolodik a mensevikektől, a szociálforradalmároktól és régi híveiktől, gyarapítani és tömöríteni fogja a következetes szociáldemokrácia sorait, mert az kitartóan küzd a burzsoáziával való mindenfajta koalíció, az ingadozás és megalkuvás ellen — áll a Rabocsij puty cikkében. —in— CJJ SZO 5 ír 1957. október 2.