Új Szó, 1957. október (10. évfolyam, 273-302.szám)

1957-10-01 / 273. szám, kedd

Üdvözlő táviratok a Kínai Népköztársaság megalakításának nyolcadik évfordulója alkalmából MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének. CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnö­kének, TEN SIAO-PIN elvtársnak, Kína Kommunista Pártja KB főtitkárának PEKING Tisztelt elvtársak, engedjék meg, hogy a kínai nép jelentős ünnepének, a Kínai Népköztár­saság megalakulásának 8. évfordulója alkalmából Önöknek és az önök közvetítésével az egész kínai népnek Csehszlovákia népe nevében a leg­őszintébb jókívánatainkat és forró testvéri üdvözleteinket küldjük. Azok a kiváló sikerek, amelyeket a kínai nép a szocializmus építésében Kína Kommunista Pártjának vezetésével elért, országunkban és az egész vüág haladó emberiségének körében mély csodálatot és örömet kelt. A Kí­nai Népköztársaság gazdasági és kulturális életének szüntelen fejlődése, valamint külpolitikájának sikerei, amelyek oly fontos szerepet játszanak a békét és a nemzetek szabadságát szolgáló fontos nemzetközi kérdések megoldásában, meggyőző bizonyítékai a Kínai Népköztársaság egyre növek­vő politikai és gazdasági erejének. Nagy hozzájárulás ez a szocialista tábor erejének és szilárdságának további növeléséhez, az egész világon a béke és szocializmus ügyének megerősítéséihez. A kínai nép mérföldes léptekkel halad célja — a hatalmas, iparilag fejlett szocialista Kína felépítése — felé. A nagy politikai aktivitás, melyet az egész kínai nép Kína Kommunista Pártjának vezetésével kifejt, biztosítéka a cél elérésének. Csehszlovákia népe, Kommunista Pártja és a Csehszlovák Köztársaság kormánya továbbra is a proletár nemzetköziség szellemében mélyíti és bő­víti a Kínai Népköztársasággal a baráti kapcsolatokat. A Csehszlovák Köz­társaság és a Kínai Népköztársaság közötti nemrég aláírt barátsági és együttműködési szerződés újabb kifejezője szocialista államaink szoros testvéri együttműködésének, amelyek a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségével az élen a szocialista tábor szUárd egységében tömörülnek. Drága elvtársak, önöknek és az egész kínai népnek teljes szívünkből kívánjuk, hogy újabb kiváló sikereket érjen el a szocializmus építésében és a világbéke biztosításáért folytatott harcban. ANTONÍN ZÄPOTOCKÝ, a Csehszlovák Köztársaság elnöke, VILIAM ŠIROKÝ, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke, ANTONÍN NOVOTNÝ, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára. * * * A Kínai Népköztársaság megalakításának 8. évfordulója alkalmából a Központi Szakszervezeti Tanács is üdvözlő táviratot küldött Pekingbe az Összkínai Szakszervezeti Szövetségnek, amelyben a népi Kína dolgozóinak Csehszlovákia dolgozói forró üdvözletét tolmácsolja. Á népi milícia népünk vívmányainak éber őrzője Vasárnap, szeptember 30-án megtartották a népi milícia kiképzési évének záró gyakorlatozását, melynek keretében felülvizsgálták az egységek harci felkészültségét. A záró gyakorlatozás on részt vettek a CSKP KB politikai irodájának tagjai, a CSKP KB tagjai és a kerületi pártbizottságok vezető titkárai. A sikerült gyakorlatozás befejezése után Antonín Novotný elv­társ, a CSKP KB első titkára szólott a népi milícia felsorakozott en.vségei. hez. Kéme§oportok leleplezése (ČTK) — Csehszlovákia területén az utóbbi időben az Amerikai Egyesült Államok és más kapitalista országok kámközpontjai által irányított nagyszá­mú kémcsoportot lepleztek le és szá­moltak fel. Az összes letartóztatottak­ra rábizonyították a kém- és más ál­lamellenes tevékenységet. A közbizton­sági szervek kezébe kerültek az ellenséges hírszerző szervek utasításai és más fontos dokumentációs anyag, amely a szocialista államok törvényes kormányai ellen irányuló felforgató te­vékenység erősödését bizonyítja. A nyugati hírszerző szervek ügynö­keinek az volt a feladata, hogy hálóza­tuk segítségével gazdasági, katonai és politikai jellegű híreket szerezzenek be és államellenes csoportokat szervez­zenek. A letartóztatott ügynökök és munka­társaik vallomásai alapján új adatok kerültek felszínre az ellenséges hír­szerző szolgálatok céljairól. így újabb hálózatok kerültek a csehszlovák ál­lambiztonság szerveinek ellenőrzése alá, amelyeknek tevékenységét figye­lemmel kísérik. A letartóztatott személyek kihallga­tása folyik. • Vasárnap hunyt el Prágában Josef Éjem nyugalmazott tábornok, a nem­zetgyűlés volt képviselője, a Fasiszta­ellenes Harcosok Szövetsége kerületi bizottságának volt elnöke. Éjem tá­bornok a náci megszállás idején tevé­kenyen részt vett az ellenállási moz­galomban. Letartóztatása után Brnó­ban, Olomoucban, Vratislavában volt bebörtönözve s megjárta az oszvieczimi és a buchenwaldi koncentrációs tábo­rokat. Antonín Novotný elvtárs beszéde elején a Központi Bizottság nevében köszöntötte a népi milícia tagjait és megköszönte nekik a gyakorlatozás sikeres végrehajtását. Jövőre lesz tíz esztendeje annak, hogy hazánkban megalakult a népi milícia. Népi demokratikus köztársa­ságunk továbbfejlődésének sorsdöntő időszakában születtek meg a népi mi­lícia alakulatai. Novotný elvtárs ezután elemezte a felszabadulás utáni közvetlen idősza­kot, amikor dolgozó népünk Cseh­szlovákia Kommunista Pártja vezeté­sével fontos politikai és gazdasági in­tézkedéseket tett (pl. a kulcsfontos­ságú iparágak, bankok államosítása, a földreform), hogy sikeresen meg­kezdhessük a szocializmus építését. A burzsoáziának ez nem volt ínyére és mindent megtett, hogy a nép cél­kitűzéseinek valóra váltását megaka­dályozza, — mondván, „minél rosz­szabb a köztársaságnak, annál jobb nekünk, a mi zsebünknek". „De pártunk — mondotta Novotný elvtárs — mint a múltban, most is a munkásosztály érdekeit tartotta szem előtt. Ezért tevékenységében elsősorban a munkásosztályra támasz­kodott, a munkásokat a reakció tö­rekvései ellen mozgósította és a mun­kásmozgalmi harcokból okulva felké­szült a döntő küzdelemre. Felfegyve­rezte a munkásokat, hogy a burzsoá­zia minden provokációját csírájában elfojtsa. 1948 februárjában a reakció elleni harcban jöttek létre a dicső népi milícia alakulatai. Mint a mun­kásosztály fegyveres ereje, az első sorokban sorakoztak fel a dolgozó nép forradalmi vívmányainak védel­mére; fegyveres erőinek szerves, szi­lárd részévé váltak!" Novotný elvtárs ezután az 1948 februárja utáni fejlődéssel foglalkoz­va rámutatott az építőmunkában elért sikereinkre. „Csak a vak nem látja, hogy az építőmunkában elért sike­reink milyen pozitív befolyással van­nak dolgozóink -életszínvonalának emelésére. Ez természetes, mert a szocializmust dolgozó népünk javára és érdekében építjük" — mondotta Novotný elvtárs, aki beszédének kö­vetkező részében rámutatott arra, hogy sikereink legfőbb biztosítéka a Szovjetunió iránt táplált testvéri ba­rátságban és a vele kötött szilárd szövetségben rejlik. Sikereink azon­ban nem vezethetnek önelégültségre. Az imperialista reakciós erők, első­sorban az Amerikai Egyesült Államok mindent elkövetnek, hogy fokozzák nemzetkőzi feszültséget. Ez a ténv arra késztet bennünket, hogy készen­létben álljunk. Mi szüntelenül harco­lunk a békéért, a háborús gyújtoga­tok terveinek valóra váltása ellen. A mi erőnk abban rejlik, hogy a CSKP KB köré tömörült, egységében megingathatatlan népünk' vágyait, tö­rekvéseit valósítjuk meg az új, szebb társadalom építésével. „A mi erőnk abban rejlik — foly­tatta Novotný elvtárs —, hogy eltö­kélten készenlétben állunk megőrizni eddig elért vívmányainkat. Fegyveres erőink a mi előőrseink, melyek poli­tikai és harci készenlétének fokozá­sáról állandóan gondoskodunk. A mi erőnk a Szovjetunióval, a népi de­mokratikus államokkal kötött szilárd szövetségben rejlik. Rendszerünkben jelentős helyet foglal el a népi milí­cia. A munkásosztálynak ez a dicső, harcos osztaga hivatott arra, hogy megvédelmezze népünk vívmányait. Népi müíciánk pozíciója annál inkább jelentős, mert Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának fegyveres része, mely a Központi Bizottság közvetlen irá­nyítása alatt teljesíti a reá háruló feladatokat... Ti mindnyájan ma, á gyakorlatozás során a kedvezőtlen időjárás ellenére is meggyőzően be­bizonyítottátok, hogy a népi milícia politikai s harci feladatainak teljesí­tésében való önkéntes és fegyelme­zett részvételetekkel magas fokon álltok. A Központi Bizottság nagyra értékeli a pártszerveknek és szerve­zeteknek a népi milícia politikai és harci képzettsége állandó tökéletesí­tésében és szilárdításában nyújtott segítségét. A Központi Bizottság elv­társi köszönetét fejezi ki a népi mi­lícia minden tagjának a pártfeladatc-li állandó és önfeláldozó teljesítéséért." „A népi milícia — mondotta beszé­de befejező részében Novotný elvtárs — jelentős feladatot töltött be 1948 februárjában. Milíciánknak nem kis része volt hazánkŔan a békesség és a rend biztosításában a múlt év vé­gén bekövetkezett magyarországi ese­mények idején. Engedjétek meg, elv­társak, hogy Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága ne­vében köszönetet mondjak a népi mi­lícia minden tagjának azért a mun­kájáért, melyet hazánk megszilárdí­tásáért, céljai megvalósításáért — á szocialista rend építéséért — eddig végzett." A miniszterelnök a brnói gépipari kiállításon (ČTK) — Vasárnap, szeptember 29­én a III. brnói gépipari kiállítás utolsó napján Viliam Široký miniszterelnök, Karol Poláček miniszterelnökhelyettes kíséretében megszemlélte a kiállítást. A kiváló vendégek csaknem egy egész napot szenteltek a kiállítás megtekintésének és ellátogattak majd­nem minden pavilonba. A szemle során a kiállítás látogatói szívélyesen üdvöJ zölték a kormlny képviselőit, akik ba-i rátságos beszélgetésbe elegyedtek ve-í lük. Viliam Široký miniszterelnök jókí-J vánságait fejezte ki Brno város polgá-l rainak abból az alkalomból, hogy jövő évben Brno a nagyvásárokat rendező városok közé kerül. w Uj értékek születtek a sok ezer dolgos kéz munkája nyomán A sikeres szombati országos mun­kaműszak után Szlovákiában vasárnap is több ezer polgár, diák és a néphad­sereg tagjai vettek részt a város- és faluszépítési akcióban. Ezenkívül_bri­gádmunkával jelentős segítséget nyúj­tottak a cukorrépa •, burgonya- és más mezőgazdasági termények betakarítá­sával. Banská Bystrica A Banská Bystrica-i kerület több új EFSZ-ében szép munkát végeztek a dolgozók az istállók és más gazdasági épületek rendbehozásában. Sokat tet­tek pl. a krupinai járásban, ahol több mint háromezer lakos kapcsolódott bé a munkaműszakba. Krupinán katonák is dolgoztak a város szépítésénél. Nyitra A kerületi székhelyen dolgozott a! legtöbb brigádos és katona az újonnan létesített Kultúra és Pihenés Park és a sportpálya rendezésénél. Nagy szá­mú munkacsoport tevékenykedett a folyópart rendbehozatalánál. A helyőr^ ség katonái és tisztjei a Veiké Jani­kovce-i szövetkezet földjein segítettek a szövetkezeti tagoknak. °a í §§ A tárgyal óte remből n\; A meggondolatlanság nem vezet jóra Látogatóban az elsti csehszlovák atomreaktornál f Folytatás az L oldalról) nak majd nagyobb reaktorok építésé­gel védett kamrában ül. Az elhasznált hez, amelyek energiaforrásul fognak uránrudak különleges tartályokba ke- szolgálni. Az orvostudomány is hatásos rülnek, ahol addig maradnak, amíg ak- segédeszközt kap, főleg a rádiöizotópok tivitásuk teljesen kialszik. Az elhasz-' alkalmazásával. nált vizet sokáig figyelik és csak akkor A Magfizikai Intézet tudományos engedik ki, amikor teljesen megszűnik ** dolgozói s az építés vezetője rádioktivitása. a bemutató után tartott meqbeszélé­A reaktor tel­jesítőké­pessége 2000 kW, egyelőre azonban — amíg be nem fejezik a szellőztető berendezést, — csak 50 kW telje­sítménnyel fog mű­ködni. Ottlétünk alatt a reaktor nem működött, úgyhogy minden oldalról nyugodtan megte­kinthettük. Az egész épület­ben elszórva biz­tonsági berendezé­sek vannak, ame­lyek mutatják, mennyire rádióak­tív a helyiségekben a levegő. Az ösz­szes biztonsági be­rendezések össze­köttetésben vannak e.qy központi disz­pécser-íhelyiséggel 1, azonban a reaktor működését is irányítják és ahol a jel- sen kiemelték a Szovjetunió önzetlen zőtáblák azonnal jelzik az esetleges és nagyszabású segítségét, mely nél­zavarokat. Szükség esetén a reakior kül elképzelhetetlen lett voljka a reak­azonnal leállítható. tor építése és megindítása. Ez a se­A reaktor megindítása Csehszlovákia gítség nemcsak abból állt, hogy a tu­tudományos és gazdasági életének je- dományos dolgozók a Szovjetunióban lentős állomása. Kutatóinknak alkalma tanulmányúton voltak és az ott nyert lesz az erős neutronsugárzást közelről tapasztalatokat itthon felhasználták, tanulmányozni és később hozzáfoghat- hanem hogy jóformán az utolsó szögig, A diszpécser-helyiség, ahonnan a reaktort irányítják és ellenőrzik A képen látható mérőeszközökön a sugárzás erősségét ellenőrzik a reaktort beleértve, minden mérőesz­közt a Szovjetunió szállított. Ezenkí­vül szakértőket küldött, akik segítet­tek a reaktor bonyolult szerelési mun­kálataiban. A reaktor szerelése és az építkezés a szokástól eltérően párhu­zamosan folyt. Ellenkező esetben még hónapokig tartott volna, amíg megin­díthatják a reaktort. Jövőre helyezik üzembe ugyancsak ftežben az első csehszlovák cyklotront, aztán fokoza­tosan a Magfizikai Intézet többi labo­ratóriumát. Mint már beszámolónk elején mon­dottuk, Csehszlovákia belépett az atomkorszakba. Nincs ember, aki ha­tárt szabhatna az atomfizika rohamos fejlődésének. Tudósaink alkotó és ku­tató tevékenysége most már kibonta­kozhat az atomenergia békés felhasz­nálásának legkülönbözőbb szakaszain. KIS ÉVA „... Es ezért, elvtársak, javasolom, hogy azoknak a hős lakosoknak, akik a fasizmus elleni harcban életüket ál­dozták községünkben, méltó megemlé­kezésképpen hősi tetteikre emlékmüvet állítsunk." A szónok befejezte beszédét. Fel­hangzott a taps. A vita után a helyi nemzeti bizottság plénuma elfogadta a javaslatot. Az a néhány ember, akit megbíztak az emlékmű felállításáról szóló hatá­rozat végrehajtásával, nem csekély'ne­hézségekkel találkozott. Gondoskodni kellett munkásokról, szakemberekről, szállítóeszközökről, .anyagról, tégláról, vasról, cementről... Cement? Hiszen a cement egyáltalán nem is probléma. Az egységes földmü­vesszövetkezetnek van elég cementje, bizonyára átenged valamit belőle, mert hiszen úgyis megkeményedne ... Így történt aztán, hogy M. M.-et, aki szintén az EFSZ tagja, megbízták azzal, hogy az ügyet az EFSZ-en in­tézze el. • * * — No, mi az, Miska? — kérdezte az elnök a kölcsönös üdvözlés után. — Semmi különös, csak az emlékmű dolgában jöttem volna, ha lennél szí­ves a cementből erre a célra adni, hiszen van elég cementünk, vagy nem? — De igen, cementünk van elég, azonban én a cementet neked most rögtön ki nem adhatom, nagyon jól tudod, hogy erről a vezetőségnek kell határozni. — No, és te mi vagy? Nincs annyi szavad, hogy a cementről határozz és kiadd nekem, hiszen a vezetőségnek bizonyára nem lesz semmi ellenvetése — ragaszkodott kívánságához a türel­metlen M. M. — Kiadóéi én, kiadom, de csak az­után, ha a vezetőség határoz — ra­gaszkodott álláspontjához az elnök. — A vezetőség előzetes beleegyezése nél­kül a cementet nem adom ki, hisz ez nem az én cementem. — Nagyon jól tudom, hogy nem a tied, azonban én sem magamnak ké­rem a cementet, hanem, az emlékmű számára. — Még úgy sem. A vezetőség nélkül nem adom ki. — Nem adod ki?! — kérdezte M. M. emelt hangon. — Nem adom! — Nem adod?! — ismételte M. M. és kezét ökölbe szorította. — Nem, nem tehetem, hiába mér­geskedsz, várj!... Nem várt. Öklével hirtelen az elnök szeme közé vágott, hogy annak szinti szikrázott a szeme. Es M. M., a mi Miskánk, a hősök emlékműve felállítási akciójának éli hőse így a bíróság elé került, hogy hi­vatalos közegen elkövetett eröszakoi bűncselekményért a büntetőtörvény­könyv 177. paragrafusa első bekezdést, alapján feleljen, amely címen az ügyés-. vádat emelt ellene. Beismerte, hogy az EFSZ elnöké; megütötte, mert nem akarta kiadni t cementet. Azzal védekezett, hogy < cementet nem magáncélokra, hanem < hősök emlékművének felállításán akarta. így tehát az elnöknek a ce mentet ki kellett volna adnia ... Sem miképpen sem akarta megérteni, hog\ nem járt el helyesen, és hogy az EFSi elnökének nincs joga a szövetkezet v a gyonával a vezetőség beleegyezése nél kül rendelkezni. Miska egyébként becsületes munkái a dolgozó ember rendes életét éli, bün tetve eddig nem volt, két gyermekre gondoskodik. A bűntettet hirtelenke désböl, izgatottságában, de jogtalanu követte el. Ezért nem kell öt mindjár bezárni. A bíróság mindezt tekintetbe vett és Miskát feltételesen négy hónai fogházra ítélte, de a büntetés végre hajtását elhalasztotta egy évre. * * • Az EFSZ a cementet kikölcsönzi. A emlékmüvet is felállítják és mi hisz szük, hogy Miska, mint eddig is, ren des ember lesz, nemcsak az egy él próbaidő alatt, hanem hogy az életbe már soha hasonló tettet nem fog el követni. l. 1 ŰJ SZÖ 2 $ 1957. Október í.

Next

/
Oldalképek
Tartalom