Új Szó, 1957. szeptember (10. évfolyam, 243-272.szám)

1957-09-07 / 249. szám, szombat

A BRNÓI III. GÉPIPARI KIÁLLÍTÁS IPARUNK SIKEREINEK NAGYSZABÁSÚ SEREGSZEMLÉJE „Madein Czechoslovakia" Mi í isiink a kiállításon? in z a három szerény szó ma már fibf világszerte ismert védjegy. Be­járta a földkerekség csaknem minden országát, becsületet, elismerést szer­vezve hazánk iparának. Ismerik e három szót a Szovjetunióban. Mexikóban, Indiában, Kínában, Afrikában, amerre csak a mi közkedvelt Jawa motorbi­ciklieink, Tatra teherautóink közle­kednek, ahol szerelőink komplett cu­kor-, cement- és sörgyárakat, teextil­üzemeket, vízierőműveket építenek, magasra emelve ezzel hazánk ipará­nak hírnevét. Ma már nyugaton is elismerik, hogy Csehszlovákia az utolsó években a nehézgépiparban ugrásszerűen előre­tört. Külkereskedelmünk forgal­mának csaknem ötven százalékát a gépipari termékek teszik ki, míg ez az arányszám 1936-ban csak 6.3% volt. Már hogyne is­mernék el, amikor az utolsó években a kereskedelmi szerződések meg­kötésénél és új, komplett gyárak megrendelésénél sok esetben Cseh­szlovákia Ipara került ki győztesen a nemzetközi versenyből. így pl. Szíria részére egy nagy olajfinomító felépí­téséért és leszállításáért nyugatné­met, francia, angol és amerikai cégek versenyeztek és mégis a csehszlovák Technoexpori külkereskedelmi válla­lat kapta meg a rendelést. Homse­ban 150 csehszlovák mérnök és mű­szaki dolgozó építi Szíriának e nagy olajfinomítót, mely millió tonnaszámra dolgozza tel a kőolajat. A külkeres­kedelemben legfontosabb feltételek az ár, a minőség, és a szállítási ha­táridő, És ebben mi jobbaknak bizo­nyultunk Szíriában mint a nyugati cégek. Minőség és gyorsaság! Ezzel szereztük meg a tavalyi II. gépipari kiállításon is India megrendelését egy óriási cukoniádTéRMTtjozó üzem építé­sére, mely rövid Időn belül megkezdi már a termelést s 1000—1200 tonna cukornádat dolgoz fel ti óra alatt. I narunk gyors fejlődésének mu­tatói világos bizonyítéka an­nak, hogy a szocialista rendszer élet­képesebb mint a kapitalista rendszer Vegyük figyelembe pl. azt, hogy az 1937. évhez viszonyítva ma már 2.7­szeresére növekedett ipari termelé­sünk és hazánkban ma már több mini 30 ezer különféle gépet gyártunk. Ebből Is láthatjuk, mily gazdag pers­pektíva nyílik számunkra, ha tovább fokozzuk ezt az ütemet. Csak 1948. óta gépipari termelésünk négyszere­sen. vegyiiparunk termelése 5 szoro san, kohóiparunk termelése kétsze­resen, a villanyenergia termelése kétszeresen emelkedett, míg a kapi­talista országokban ez iparágak ter­melésének növekedése alig tesz ki 15—20 százalékot A hengerelt anya­gok termelésében Európában ma már a hatodik helyen állunk évi^3 millió tonnával, az acéltermelésben szintén a hatodik helyen vagyunk. Az egy lakosra eső acéltermelés­ben már csak Nyugat-Németország. Belgium és Anglia előz meg. Hazánk iparának rohamos fejlődésével mellyel előreláthatólag még szebb eredménye­ket érünk el a nemzetközi gazdasági versenyterén, egyetlen kapitalista ál­lam sem veheti fel a versenyt. Például vízierőművek építésében ipari nagy­hatalom vagvunk. A. CKD Blansko gépgyár vízlturbmál messze országok­ban jól Ismeretesek. Az utóbbi évek­ben a dieselmotorok gyártásában is nagy sikert értünk el. Erről tanús­kodik az is, hogy 8-szorosära növeltük 9 év alatt a diesel-motorok és a tur­binák termelését. Ezek a körülmények tették lehetővé azt, hogy az idén is­mét 11 százalékkal növekszik külke­reskedelmi forgalmunk, mely szintén hazánk iparának fejlettségéről ta­núskodik. Izekről a sikerekről ad világos képet a brnói III. gépipari kiállítás, mely rendezettségével, új­donságaival, kiváló minőségű gépei­vel és berendezéseivel nem egy kül­földi látogatót meglepett. A külföldi kereskedők fokozott érdeklődése ipari gyártmányaink es komplett üzemeink iránt — mely a III. brnói gépipari kiállítá jon különösen megmutatkozott — bizonyítéka annak, a Made in Csehszlovákia védjegy mind széle­sebb teret hódít a világpiacon. Míg tavaly 68 ország 8000 bevásárlója, kereskedője, és küldötte vett részt a gépipari kiállításon, az idén sok­kal nagyobb számban várhatók a kül­földi vendégek. Már az első napok­ban több mint 800 külföldi vendég, kereskedő, újságíró, és küldöttség la­togatta meg a kiállítást. A z idei III. gép­ipari kiállítás, mely hazánk iparának ro­hamos fejlődéséről tesz tanúságot, egvben főpróbája is a jövőre megnyíló gazdag hagyományú és világszerte ismeri csehszlovák nagyvásámak, melyen valószínűleg már külföldi cé­gek is részt vesznek. Mi érdekli legjobban a látogatókat? Erre a kérdésre nagyon nehéz vá­laszt adni. mert minden szakembert más és más gép vagy gépberendezés érdekel, aszerint, hogy milyen szak­ban dolgozik.. Röviden úgy fejezhet­nénk ki a közös véleményt, hogy a kiállításon minden nagyon érdekes. Autóiparunk kiállított tárgyait: sze­mély- és teherautóit, motorkerékpár­jait, mindenki megtekinti. De van is itt látnivaló elég. A kiállított új tí­pusú vagy töKéletesített teherautók soförkabinjai a lehető legkorszerűbb berendezéssel vannak ellátva. így pl­a Skoda 706-RT 8 tonnás teherkocsi soförjülkéjében még fiiggóágy is van. A motorbiciklik szilonnal fedett csar­nokában, ahol ' Jawa motorkerékpárok egész sora van kiállítva, megkérdez­tem az egyik szakembert, hogy miért olyan nagy az érdeklődés motorkerék­párjaink iránt a külföldön. — Elsősorban megbízhatóságuk és külső szépségük miatt. A külföldön minden országban, ahol motorkerék­párjaink futnak, széles szervisz szol­gálatot létesítettünk. Ezért a pótal­katrészekben még a külföldön sincs hiány. Ezenkívül minden évben tökéle­tesítjük a motorbiciklik szerkezetét, alkatrészeit. Majdnem minden soroza­ton található valamilyen módosítás. — Mikor kerül a Moped Jawa mo­torbicikli a piacra? — Ezt, sajnos, még magunk sem tudjuk pontosan. Valószínűleg jövőre kerül sorozatgyártásra. Az ára pedig kb. 1900' korona lesz. A mezőgazdaság számára is több érdekes újdonság van a kiállításon, a traktorok, répa- és burgonyakiá­sók, szalmaprések között megtalál­hatjuk a legújabl típusú kévekötő­gépet is, a ŽVZ 244-est, mely ab­ban különbözik az eddigiektől, hogy forgó szerkezete zárt szekrényben van elhelyezve, tehát nem romolhat ei könnyen. Nagy az érdeklődés a mo­sógépek, hUtoszeKrenyelc, Konynaoe­rendezések iránt. Egy látogató azzal a kérdéssel fordult az egyik közszük­ségleti gyár szakemberéhez, hogy nem gyárfunk-e Csehszlovákiában ultra­hanggal működő mosógépet, mert ilyet már a Szovjetunióban sorozatban gyártanak. — Nálunk még egyelőre nincs ilyen. De annál nagyobb választékban gyártunk villaiymosógépeket és az idei kiállításon is bemutatunk egyné­hány prototípust, melyet már az idén kezdünk sorozatban gyártani. Köztük van a Romo, mely a legkorszerűbb, mivel üvegablakkal van ellátva és így a háziasszony láthatja, hogyan mos a gép és mikor tiszta a fehérnemű. Egy gombbal irányítja a fehérnemű kifőzést, mosást és csavarást. Itt van még egy automatikus vil­lanyföző, amelyen óraszerkezet van a villany ki- és bekapcsolására. Legérdekesebb azonban mégis a fel­vonóval feljutni a több emelet magas kilátó toronyba, ahonnan elénk tárul a kiállítás hatalmas beépített területe és Brno városa. Ezért van a felvonó előtt annyi ember, akik türelmesen várják, mikor kerül rájuk a sor. Azonban döntse el maga a látogató, hogy mi tetszett neki a legjobban és mit itt a legérdekesebb. 4000 korszerű gép, rengeteg köz­szükségleti árucikk tárul a látogatók kíváncsi tekintete elé. Minden máso­dik gépet munka közben is bemutat­nak. Ha csak 1 percre állnánk meg minden működésben levő gép előtt, akkor is 2—3 napra volna szükség, hogy mindent megtekinthessünk. — Láttad a Su­peraerot? Ez aztán csodás gép — mondja barátom. És igaza van. Nem véletlen, hogy sok a nézője. Már messziről vonzza magához a látoga­tókat, mint a mág­nes. Egy felfelé ívelő pódiumon sze­mélykocsik, Spar­takok és 603-as Tatrák körül szin­tén nagy a csopor­tosulás. Az eíhbe­rek egész csoport­jai álldogálnak a gyönyörű, különböző színű csillogó személyautók előtt, melyek sem telje­sítményben, sem csillogásban nem maradnak el a külföldi gyártmányú kocsik mögött. Az autók csillogásáról két alkalmazott gondoskodik, akik naponta tisztítják, fényesítik az autó­kat. Nagy csoport áll a Spartak kab­riolett előtt, mely újdonságnak számít. Egy élelmes sorsjegyárusító nem messze a szép autóktól állította fel sátrát és innen kínálja nagy hangon a sorsjegyeket, melyek közül szerinte — minden második nyer. — Tessék választani! Itt az utolsó alkalom, próbáljon szerencsét. Spar-, takra valót is nyerhet stb., stb. És az emberek tőle veszik a legtöbb sors­jegyet. * * * Az útépítő gépek szomszédságában egy különleges híddarú mellett meg­állunk. Itt látható a legmagasabb ki­állítási tárgy, a 30 méter magas da­ru. De minket inkább a méretre ki­sebbik érdekel. 40 tonna a súlya, de nagyobbik csigája 50 tonnát is fel­emel, a kisebbik pedig 8-at. A Uničovi Gépgyár tökéletes munkáját dicséri azzal is, hogy kezelője az irányítását rövidhullámú leadóval végzi. Gomb­nyomásra mozog előre, hátra, jobbra, balra, le és fel. Speciális célokra ké­szítették és ott alkalmazzák, ahol a kezelő távol van a darútól. * * * — Mondja, kérem, merre van a ,;G" pavilon, ahol a televíziós készülékek láthatók? — fordul hozzám eiy férfi. Az AERO-45, Supe raero, kétmotoros légi-taxi. Én is oda megyek. Kíváncsi voltam azokra a tökéletesített közszükségleti cikkekre, melyekkel naponta találko­zom és amelyeket üzleteink kirakatai kínálnak nagy számban és többféle minőségben. Az itt kiállított konyha­berendezésnél korszerűbbet talán már el s«m lehet képzelni. — Na ennek örültem a legjobban — mondja barátjának egy meglett férfi, amikor megállnak egy körbefutó vil­lanyvonatszerelvény előtt Jóllehet, gyerekeknek készítették, mégis több itt a felnőtt bámészkodó, mint a gye­rek. A rádió-vevőkészülékek termében is van mit megcsodálni. Egy diófaszek­rényben háromféle szerkezet: televí­zió, magnetofon és rádió. De az ára is háromszoros, mert 15 ezer koroná­ba kerül. A vitrinek üvege mögött gyönyörű vadászfegyverek, melyek láttán gyorsabban kezd dobogni a va­dász szíve, odébb pedig fényképészeti cikkek. Mikor megnézzük a különféle vevőkészülékeket, új típusú televízo­rokat, szinte látni sokak ajkán a kér­dést: — Mennyibe fog kerülni és mi­kor kerül a hazai piacra? Ilyen kér­déseket jogosan tesznek fel a villany­rezsók, hűtőszekrények gyártójának, a trnavai Kovosmaltnak, amelynek tö­kéletes gyártmányait szintén a „G" csarnokban láthatjuk. Sok vevője lenne pl. annak a villanyfőzőnek vagy sütőnek, melyen óra, üvegablak és 1 A legszebb autó — a Tatra 603-as. Skoda 440, a külföldiek érdeklődésén ek középpontját képezi. más korszerűsítés látható. De ennek gyártását csak a jövó évi tervbe vet­ték be. A prototípustól a sorozatgyár­tásig, sajnos egyes iparágakban, még ma is nagyon hosszú az út. Ezer és ezer ember megy végig naponta ezeken a termeken, megcso­dálva a mechanizálást és automati­zálást a háztartásban, de a sok sza­ladgálás után végül is mindnyájan egy helyen kötnek ki. A jó, ízletes kosztot főző vendéglőkben, amelyek a kiállítás különböző helyein várják az éhes és a sok járkálástól fáradt embereket. Mi is finom cseh knédlivel és sertés­sülttel zártuk a kellemes és hasznos időtöltést, majd autónkat a parkoló­helyen rengeteg autóbusz és személy­kocsi között megtalálva gazdag ta­pasztalatokkal indultunk haza búcsút mondva a gépkiállításnak és a fel­lobogózott, feldíszített Brnónak. Horváth Sándor Számadatok Az idei III. csehszlovák gépipari kiállítás a tavalyihoz viszonyítva jóval nagyobb, mert több a kiállított gép és gépi berendezés, mint tavaly volt. összesen 4000 gép talált helyet a pavilonokban és a szabadtéri kiállítási helyeken. Ezeknek % része nehézgépipari termék. A 4000 kiállított gépből több mint 500 újdonság (új találmá­nyok. tökéletesített gépek) melyek mérnökeink, műszaki dolgozóink magas képzettségéről tanúskodnak. A kiállí­tás területe 110 ezer négyzetméter. Az idén a fedett kiállítási terület 6000 négyzetméterrel bővült. A mező­gazdasági gépek sokasága között 14 teljesen új típusú gép is található. A kiállított gépeknek csaknem a felét működés közben is bemutatják. Szakképzett munkások magyarázzák meg az érdeklődőknek a gépek bonyolult szerkezetét és kezelési módszeret. Míg a tavaly; II. gépipari kiállítás egy és háromnegyedmillló ember lá­togatta meg, az idei kiállításon 3 millió látogatóra szá­mítanak. A külföldiek számára eddig már 12 500-an rendeltek hotelekben elszállásolást. A kiállítást 4 nap alatt több mint 100 ezer ember, köztiik csaknem ezer külföldi tekintette meg. A külföldiek számára eddig a kiállítás legnagyobb és egyben legmagasabb tárgya a Breznói Hídépítő Üzem 30 méter magas daruja, me­lyet a panelházak építésénél használnak. A kiállítás területén millió virág van kiültetve. Tudnivalók A III. csehszlovák gépipari kiállítás 3 hétig, azaz szept. 1—22-ig tart. A látogatók számára reggel 9-től este 6-ig van nyit va vasárnap is. Brnóba 50 százalékos vasúti kedvezménnyel lehet utazni. A csoportos látogatásokat, ha több mint 1 napra érkeznek Brnóba, az elszállásolás miatt előre kell levélben vagy táviratban jelenteni a brnói Turistá­nak. A kiállítás látogatói számára készen állnak a hotelek, a tömeges elszállásolási intézmények és maguk a brnói lakók szíves vendégfogadása. A nagy érdeklődés miatt sok brnói lakos jelentkezett, hogy szállást nyújt a hazánk minden tájárói érke­ző vendégeknek. A kiállítás maga egy kis város a nagy városban. Van itt minden az égvilágon. Vendéglő, cukrászda, park, posta, borbély, színház, mozi, különféle üzletek rengeteg áruval, egyszóval amjt a látogató szeme-szája megkíván. A kiállítás területén levő üzletekben lehet mogyorót, citromot, sőt narancsot is vásárolni akármilyen mennyiség­ben. A városból a kiállításra gyors és gyakori a köz­lekedés. A vendéglőkben, melyek nagy számban vannak a kiállításon, elsőrendű pincérek kitűnő ételekét szolgálnak fel. ÜJ SZÓ 5 -ír 1957. szeptember 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom