Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-06 / 217. szám, kedd

„Nyugodjatok békében — a hibát már soha többé nem követik el"! ÍRÁSTUDÓK FELELŐTLENSÉGE HIROSIMA GYÖNYÖRŰ VÖLGYBEN fekszik, melyet középmagas hegyláncok vesznek körül. A hegyvidéket hit folyó szeli át. A hegyekről Hirosimára és a tengeröbölre fennséges kilátás nyílik. A város teljesen megsemmisült. Ahogv utólag megállapították, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott két bombának sokkal több halálos áldozata volt, mint ahogy eredetileg jelentették. A japán orvosok számítása szerint a robbanások következtében összesen háromszázezer ember halt meg, sokan közülük csak évek múlva. A 170 hirosimai orvosból hetvenen haltak meg a helyszínen, az életben maradottak nagy része megsebesült, úgyhogy a katasztrófa idején nem vehette ki részét a mentési munkákból. Csupán 50 orvos állt a mentők rendelkezésére. A bomba hatása leírhatatlan volt. Az összes lakóházak, — melyek nagyrészt fából épültek — egy kilométer körzetben porrá égtek és 2 kilométer körzetben teljesen elpusztultak. Nyolc kilométeres körzetben a légnyomás oly erős volt, hogy a tetőcserepeket is leszakította. A bombatalálat helyén több mint 1 millió fokú hőség keletkezett. Nyolcezerötszáz méter magasságból dobták le a bombát és másfél perc múlva történt a robbanás 570 méter magasságban. A tűznyaláb átmérője 60 méter volt, mely vöröseskék és sötétbarna lángokat lövelt. Az atomfelhő-oszlop nyolc perc múlva felszált a sztratoszféra felé Tizenötpercre a felhő felszállása után megeredt a sűrű, iszapos, hat órán át tartó záporeső. A hirosimai áldozatok megsegítésére, kezelésére az orvosok és ápolónők tízezreire, valamint néhány ezer liter vérre lett volna szükség. Ezrek haltak meg azért, mert a városban mindez hiányzott és a sebesülteken nem lehetett segíteni. Szimbólumként meghagyták az ipari kiállítás leégett épületét. Helyenként plakátokon látni a „No more Hirosima" „Soha többé Hirosimát" felírásokat. A város csaknem egészében felépült már. A robbanás színhelye körű! parkot létesítettek, melyet a jellegzetes apró japán nyírfák szegélyeznek. Ott állították fel az áldozatok emlékére készült emlékoszlopot, mely u japán nyelvű „Nyugodjatok békében — a hibát már soha többé nem követik el'" felírást viseli. Nagaszakinak, a Kelet Nápolyának kiváló természetes kikötője van. Japán legrégibb kikötője ez. Buddhista templomát 1651-ben építtette egy kínai szerzetes. A templom a Ming-dínasztia gyönyörű építészeti stílusát érzékelteti. Csodálatosképpen a templom, valamint Nagaszaki délnyugati részei a robbanáskor nem pusztultak el, mert a város zöme mélyen egy völgykatlanban feküdt, ahol a robbanás hatása a visszaverődés következtében nagyobb volt, míg a délnyugati részt védték a hegyek. Nagaszakiban is hatalmas kőoszlopot emeltek az áldozatok emlékére. A VÁROSBAN KORSZERŰ nagy iskola létesült, ahol bizonyos osztályokban a kisugárzások következtében megbetegedett tanulók az egészséges gyermekekkel együtt tanulnak. Különböző megfigyelések azt eredményezték, hogy a „beteg gyermekek" könnyebben fáradnak el és szellemi képességeik is gyengébbek. Minél közelebb voltak a robbanásokhoz. annál gyengébb az emlékezetük és szellemi felfogásuk. A jelek szerint ez az állapot kihatással lehet a további nemzedékekre is. g-k Mentsük meg a civilizációt! Masuda mesél... — Egyszerre csak finom fehér por hullott. Egy kevés belőle a szemembe került és elkezdett égetni. A por az orromba is bejutott. Levettem szalmakalapomat és leporoltam vele a hamut öltönyömről — mondja Cucui, e hajó kapitánya. Sanjiro Masuda halász fején nem volt kalap, csak homlokán a jellegzetes japán szälág. A finom hamu szürkére festette haját. Amikor felnézett, észrevette, hogy Kvajalain szigete sötét felhőkbe van burkolva és keleten a nap egészen elsötétedett. Azután nagyon furcsa dolgot észlelt. Kezén gyapotkesztyűk voltak, melyek gumiszalagokkal voltak megerősítve. Azelőtt, ha a keztyúket kezére húzta, a gumi mindig erős és rugalmas volt. Most, amikor lehúzta, darabokra estek szét. Utána a gépházba ment, hogy a zuhany alatt lemossa magáról a titokzatos port. Ekkor nagyon melege lett, mintha égne a teste. A többiek is ezt érezték, de nem szenteltek ennek nagy figyelmet Csak a kapitány volt mind nyugtalanabb. Tudta, hogy a koráiszigetek közelében atombombakísérletek folytak. Lehetséges, hogy a robbanás által korálpor keletkezett. Természetesen ezeket a gondolatokat senkivel sem közölte. A halzsákmány bővebb volt mint valaha. A raktárak zsíros tonhalakkal teltek meg. A Fukuryu Maru elindult hazafelé, 3200 kilométert kellett hajóznia. Rettenetes hajóút volt. — A titokzatos robbanás utáni éjszaka, kezdi meséjét Masuda — nem ízlett nekünk sem a vacsora, sem a rizslpor. Étvágyunk sehogy sem javult és az alkohol sem mámorosított meg bennünket. Mindnyájan meg voltunk rémülve és állandóan az hangzott, hogy „pika-don". Sokan azonban ellenkeztek és valaki azt állította, hogy a hamu a tűzhányóból ered. így utaztunk három napig, amikor a hajó 758 kilométert tett meg. A halászok arca fel volt hevülve és egész ólomszerű színűvé változott. Ekkor már tudtuk, hogy valami rendkívüli történt. Azonban még mindig nem gondoltuk, hogy milyen súlyos betegek vagyunk. Egyszerre csak azt vettem észre, hogy arcom és kezem megdagadt. Egyáltalán nem hoztam összefüggésbe azzal, amit átéltünk. Egyik társam még megjegyezte: Masuda nagyon nevetségesnek festesz. A tükörbe néztem és megijedtem. Napszúrás nem lehetett. Azután elkezdődött a rettenetes viszketegség. Rájöttem, hogy a legrosszabb volt azokon a testrészeken, amelyek a titokzatos robbanás idején nem voltak betakarva, vagy pedig hamu került rájuk. Csakhamar a hajó legénységének egyre több tagja panaszkodott fejfájásra és rosszullétre, náluk is jelentkezett a kibírhatatlan viszketegség. Testünkről ugyan lemostuk a port, no de megfeledkeztünk arról, hogy továbbra is azokkal a hálókkal és vitorlákkal dolgoztunk, amelyeket nem mostunk le. Bőrünkön nagy hólyagok keletkeztek, amelyek borzasztóan fájtak. Csak ekkor emlékeztem a „si no haj"-ra, — így hívtuk mi japánok a rádioaktív port, mely Hirosima és Nagaszaki bombázása alkalmával hullott le. Vagy fél kilőnyi port össze szedtem, zsíros papírba csomagoltam, hogy az orvosok megvizsgálhassák, ha majd visszatérünk. Másnap befutottunk a kikötőbe. Mindnyájan nagyon rosszul voltunk, reszkettünk a félelemtől. Elmentünk a kórházba, ahol dr. Tosiszuké orvos azt mondta, hogy komoly égési sebeink vannak és fájdalmunk csillapítására fehér kenőcsöt adott. (Befejező rész) A

z iránytvesztettségből következik azután a nemzeti lét féltése. A kiút víziója sokaknál a nemzeti megújhodás látomásában jelentkezik. Az ellentétes osztályok létezésének, a restauráció végrehajtására felsorakozó erők aktivizálódásának, a polgári ideológia fokozódó befolyásának a körülményei között a nemzeti egység kérdésének az előtérbe állítása a dolgok természeténél fogva elméletileg az osztályharc marxista tanításának az elvetéséhez, politikailag pedig szovjetellenességhez, a proletár nemzetköziségnek nacionalizmussal való felcserélésére vezetett. Hosszú részleteket idézhetnék itt Takács Imrének már említett Albérlet című verséből, Tamási Lajosnak Keserves fáklya című költeményéből (I. Ü. szeptember 22), Kónya Lajosnak október 6-án megjelent Szelid korholó könyörgéséből és még sok más írásból. A már többször említett igazságmorzsák itt is megvannak, amennyiben az MDP régebbi vezetősége valóban hibákat követett el a nemzeti hagyományok tiszteletbentartása, a nemzeti érzés helyes tartalomban és formában való jelentkezéseinek elősegítése terén. Ennek a bírálatától és kijavításától azonban még messze az út addig az „Egyedül vagyunk" hangulatig, amely az említetteken kívül Erdélyi Sándor október 13-i keltezésű vezércikkében is jelentkezik: „Mi magyarok — és a vajúdással születő új nemzetben a magyar írók — a mai történelmi kor jellegzetes ütközőpontján élünk. Elsősorban nemzeti létünk érdekei vezetnek bennünket... Lesz-e új, az egész népet magábafoglaló magyar nemzet a világtörténelem új korszakában vagy sem?" Itt már nem autófüggönyök, itt már a nemzeti lét a tét. És mégis provincializmus ez: világtörténelmi provincializmus. Ebben az eszmeileg zűrzavaros, politikailag iránytvesztett hangulatban, ebből az elkeseredett és egzaltált, felfuvalkodott és önámító magatartásból természetszerűleg adódott a következtetés: Változás szükséges. Milyen változás? Azt nem tudni pontosan, de minden esetre gyökeres legyen. „Mire várok már hetek óta most?" kérdezi Tamási Lajos Napjaink széljegyzetei című versében (I. 0. április 7.) és így válaszol: „Félre a helyben-topogást, / a toldozást-alkudozást, / a Suttogást, / a lapulást, / hogy lobogjon megújulva lángod / forradalom, munkások hatalma!" A május 5-i számban írja le Háy Gyula a Gergely Sándor helytálló ellenvetését kiváltó mondatot: „De szabad-e feltételeznünk, hogy nem lesz országunk egész politikai és gazdasági életében gyökeres változás?" Benjámin László a július 28-án közölt Töredékekben így mutat utat: „Kastélyt akartál, palotát emelni? ... / ... Elrontották? Ember Vagy. Üjra kezd el — / de most az alapnál." És ugyancsak Tamási Lajos Rapszódia a józanságért és az igazságért címú versében ezt írja: „S vihart is fejemre, inkább, mint óvjalak vaknyugalöm, / fölveted márványszín-homlokod megsértett forradalom... / Itt állunk készen sok dalodat boldogan elzengeni, / szabadság-rózsáid pirosló vérünkkel megfesteni." És folyt a pirosló vér. 'it tett az Irodalmi Üjság, az ellenforradalom talajának ideológiai fellazítója a pogáriföldesúri restaurációval fenyegető napokban? Mi volt a mondanivalója november 2-án ? Ugyanaz a kétségbeejtő elvakultság egyrészről, ugyanaz az izgató, gyújtogató hang másrészről. Déry Tibor az Irodalmi Üjság legtöbb tollforgatójával szólt, amikor megjegyzi: „Ezért te is felelős írta: Kallós Miklós (Románia) vagy. Beszéltél, lázítottál; hogy fogsz elszámolni a halottakkal?... Minden elhangzott puskalövés után félig eszelősen azt éreztem, hogy én nyomtam meg a ravaszt", feleszmélés? Rádöbbenés? Az írástudó felelőssége? Szó sincs róla. Mert e megrázó sorok után így ír: „Barátaim, vállalom a felelősséget ..." És ismét a kozmikus provincializmus, a demagógia a „magyar történelem legnagyobb forradalmának" nevezett ellenforradalmi puccskísérletről. A Magyar írók Nyilatkozata és más, a november 2-i számban megjelent anyagok is büszkélkednek az írók szerepével a tragikus események kirobbantásában. A fejvadászok garázdálkodnak, több, mint kilencezer politikai (fasiszta) és közönséges bűnözőt szabadítottak az országra a feltört börtönökből. És ezekhez szólnak az írók: „Örködjetek a forradalom tisztaságán!" A november 2-i szám vezércikke: Lábhoz tett fegyverrel; szerzője, Pálóczy-Horváth kifejti, hogy a lap azért nem jelent meg október 27-én, mert nem akart szót emelni a béke, a rend és a nyugalom érdekében. „Nem, mi csak azért aggódtunk, hogy a magyar nemzet ki ne adja kezéből a fegyvert a teljes győzelem kivívása eiőtt." Mivel a kívánt „teljes győzelem", az ellenforradalom győzelme nem következett be, a fegyveres helytállásra nógató Pálóczy sietve odébbállt olyan országba, ahol az általa áhítozott szabadság, a polgári demokrácia „szabadsága" honol. T

amási Áron — aki mindig higgadtabban és körültekintőbben szólt, mint a végletek között csapkodó Háy, Tardos, Déry és mások — ezúttal sem izgat, ám eszmeileg megindokolja a „forradalom" jogosultságát. (Magyar fohász.) Mindössze két józanabb hang hallatszik. Az egyik Néme.th Lászlóé, aki — bár teljesen szerencsétlen időpontban és módon szól a Horthy-korszak „vívmányairól", ugyanazon cikkében — a következőket állapítja meg: „Még csak annyit láttam, amennyit a rádió és a vidéki események látni engedtek ?s már ott áll előttem a veszély, a közeli: hogy a nemzet szent felindulásában a bosszúvágy sugalmazóira hallgatva, olyasmit talál elkövetni, amit nem lehet többé jóvátenni, és a kissé távolibb: hogy mialatt a fegyvert fogott ríép figyelme a szovjet csapatok kivonása felé fordul, az új pozíciók felé törtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el és a forradalomból ellenforradalmat, 1956 magyar szabadságharcából holmi 1920-aá kurzust csinálnak." Ez volt az egyetlen hang az Irodalmi Újságban, amely ezt így kimondta. (Többek között ezért nem állja meg maradéktalanul a helyét Togliatti elvtárs értékelése Németh Lászlóról, ami a rendelkezésére álló dokumentáció hiányosságával magyarázható.) A másik hang Szabó Lőrincé, aki arra figyelmeztet, hogy nem minden rossz, ami az elmúlt tizenkét év alatt történt. Ez önmagában talán túl kevésnek tűnik, de az adott időpontban és az Irodalmi Üjság november 2-i számának egészébe belehelyezve, elismerést érdemlő politikai tett volt. *** És ezzel vége. Pálóczy-Horvátlí, Méray Tibor, Enczi Endre (az Irodalmi Üjság volt főszerkesztője) és Aczél Tamás, valamint többen mások eltávoztak abba az Európába, amelyhez Aczél október 6-án olyan nosztalgikus hangú ódát írt, amelynek minden sorábóf kicsendült a tiltott határátlépés megérlelődött gondolata. Háy, Zelk, Déry, Tardos és mások a Magyar Népköztársaság ellen folytatott ellenséges tevékenység gyanújával várják helyzetük kivizsgálását. V

ége? Nem, nincs vége. A tandíj túlmagas volt, a lecke túl nehéz ahhoz, hogy napirendre lehessen már térni a történtek fölött. Sokan úgy vélték, hogy Magyarországon éveken keresztül temetői csend fog honolni az irodalmi életben. Nos, itt vannak előttem az Élet és Irodalom, a Magyarország, a Nagyvilág ez évi számai és bennük hírek, tudósítások a megújhodó magyar irodalmi életről. Ugyanúgy, ahogy „az egész magyar nép megmozdulásá"-nak kikiáltott ellenforradalmi kalandnak csak a nép egy hányadát sikerült ideigóráig magával sodornia, az irodalom arcvonalán is szép számmal akadtak olyanok, akik tudatosan szembenéznek az elmúlt idők hibáival, levonják belőlük a tanulságokat és erőteljesen küzdenek a szocializmus ügyéhez, a néphez nem szavakban, hanem tartalmában, lényegében hú, pártos irodalmi tevékenység kibontakoztatásáért. Az új magyar irodalmi folyóiratokban megjelent cikkek zöme éppen azzal tűnik ki, amiben az Irodalmi Üjság a leginkább elmarasztalható: az írástudók felelősségével. Ez az Irodalmi Üjság tragikus történetének világraszóló tanulsága. ,v (Megjelent a romániai Korunk 1957. júliusi számában.) Nyomorognak a dán írók — írja K. Bohl, a dán írószövetség elnöke. Guildendal, a legjelentősebb dán könyvkiadó igazgatója állami segélyezést sürget, mert írásból nem lehet megélni. Jeni-- - írószövetségi alelnök szerint: a fiatal dán irodalom lassú halállal pusztul el, ha sürgősen segítségére nem sietnek. A kelet-berlini „Német Színház" — óriási sikerrel vendégszerepel Belgiumban. A társulat Hauptmann darabjaival járja a belga városokat. Nyugatnémet színházi szaklapok a vendégjátékkal kapcsolatban éles támadásokat intéznek a legnagyobb színházak vezetői ellen, akik — mint a Die Welt írja — „egyetlen olyan nemzetközi sikerrel sem dicsekedhetnek, mint a Német Színház, vagy a tavaly Belgiumban vendégszerepelt Berliner Ensemble". A szerződések egész özönével tért vissza Moszkvából Londonba egy fiatal angol impresszárió, ősszel Londonban vendégszerepel a száztagú ukrajnai kozákenvüttes, Olga Lepesinszkája vezetésével a Bolsoj Tyeatr balettkarának egy csoportja. Igor Bezrodnij, a fiatal hegedűművész tavasszal a londoni filharmonikusokkal hangversenyez. A színházi évad végére érkezik Londonba Igor Ojsztrah hegedűművész és az Angliában már egy ízben nagy sikerrel vendégszerepelt szovjet mezzoszoprán énekesnő, Zarja Doluhanova. Az angol lapok megjegyzik, hogy eddig még soha nem vendégszerepelt ennyi szovjet művész egyetlen szezonban a londoni színház- és hangversenydobogókon. A város peremén című József Attilaversbdl Budapesten, Jancsó Miklós rendezésében, rövidfilm készül. Kitör a pánik A hajó rakományát már közben elküldték a nagyvárosok piacaira. A tengerészeti hivatal felhívást intézett, a rádió-állomások, újságok különkiadásai figyelmeztették és óvták a lakosságot a rádioaktív halak élvezetétől. Szájról-szájra járt a hír: „pika-don". Ez volt a japán kifejezés az atomrobbantásra. , Ennek a szónak a kiejtésével újból felmerültek a japán nép előtt mindazok a borzalmas emlékek 1945 augusztusából. Kétszázezer ember pusztult el néhány pillanat leforgása alatt. És a további tízezrek lassú kínos haldoklása, a rengeteg halva született gyermek ... És most újból a nagy és titokzatos pika-don. Ne egyetek halat, a pika-don fenyeget! Susi a japánok nemzeti eledele. Rizsből, zöld retekből, a tonhalak nyers vörös húsából készült gombóc ez. Egyedül a tokiói halpiacon naponta 15Ó tonna friss tonhalat, Japánban 500 tonnát szoktak eladni. Tokióban 2500 susi falatozó van. Amikor a hír nyilvánosságra került, rettenetes pánik tört ki. Nem tudták, hogy a rídioaktív tonhalak nem fertőzték-e meg a többi halakat. Rövid idő alatt a halak ára rohamosan zuhanni kezdett. A susi eladása teljesen megszűnt, megrohanták a külföldi vendéglőket. Ugyanúgy megostromolták a kórházakat is, ezrek betegedtek meg, akik a felhívás előtt tonhalat ettek. Sanjiro Masuda arca egészen megfeketedett, nagy hólyagok jelentkeztek testén. Szeme és füle állandóan gennyezett, keze megdagadt. Sok évig szenvedett, csak nemrég halt bele szörnyű sebeibe. Masuda csak egyike volt a' rengeteg ártatlan áldozatnak, aki a nyereségéhes amerikai ipari és pénzmágnások áldozata lett. Fogjátok meg az 'atomőrültek kezét! Miróiunk, a gyermekeinkről, az emberi civilizációról van szó, melyet meg kell menteni! g-k Valamucor a meklenburgi'főherceg nyaralóm volt ez a schwerini kastély, ma pedig az NDK egyik tanítóképzője húzódik meg falai között.