Új Szó, 1957. augusztus (10. évfolyam, 212-242.szám)

1957-08-02 / 213. szám, péntek

NA6Y IMRE LEGENDÁK írta: RÉVÉSZ JÓZSEF (Budapest) T egenda ülte meg sokak politikai gondolkodását októberben. Ez a legenda úgy szólt, hogy Nagy Imre a legalkalmasabb ember Magyarország irányítására, tiszta erkölcsű, elvhű po­litikus, aki megérti a nép gondját-ba ját, jóvátesz minden sérelmet. Sok tíz­ezer becsületes ember október 23-án még hitt ebben a legendában, amikor Nagy Imrét éltette és kívánta az or­szág élére. Nagyon nagy a megcsa­Jatásuk. A legenda nem magától keletkezett: költötték, Nagy Imre környezetéből sugárzott szét, elsősorban egyes író kon és újságírókon keresztül. E le­genda leple alatt, a hibák kijavításá­nak ürügyével ez a csoport a kapltulá­ciós, burzsoá-liberális politikai elkép­zeléseit akarta ráerőszakolni a pártra. Felkapta a legendát a szocializmus minden rendű és rangú ellensége, mert megkönnyítette számukra a népi de­mokrácia elleni harcot, összekeverte az osztályfrontokat. S terjesztették külföldről is. Gimest és Vásárhelyit úgy idézték Gallicus és Lovas László, a Szabad Európa bértollnokai, a Petőfi körnek akkora „publicityt" adtak a nyugati rádióadók, hogy ez, ha felfi­gyeltek volna minderre, sok kommu­nistát már eleve immúnissá tett volna a legendával szemben. jyj a már teljesen nyilvánvaló, hogy a legenda a burzsoá restau­ráció kísérletét takarta, s e célból is szülték. De az is tagadhatatlan, hogy voltak alapjai. Az egyik alap az volt, hogy a régi pártvezetés csődöt mon­dott, válságba sodorta a pártot, sokak szemében kompromittálta a szocializ­must. Alapul szolgált az is, hogy Nagy Imre és a köréje csoportosulók egy része tiltakozott egyik-másik hiba és bún ellen, mert némelyek közülük a hibás politika áldozatai voltak. A le­genda kialakulásának talán leghatéko­nyabb tényezője azonban az volt, hogy bár 1955-ben Nagy Imre bukott ember volt, de hibás politikáját nem meg­győzően leplezték le, sőt személyét az ártatlanul üldözött, a mártír dicsfé­nyével övezték. így tavaly - októberig sokak szemében ő maradhatott -a meg­újhodás zászlaja. Legenda volt, hogy Nagy az 1953-as júniusi politika szülőatyja. Az MDP központi vezetősége dolgozta ki a párt önkritikáját és új júniusi poltikáját, a törvénytelenségek fölszámolását, stb. — nem pedig Nagy Imre. (Meg kell mondani, hogy az MDP ezt az új poli­tikát a Német Szocialista Egységpárt hasonló fordulata után dolgozta ki.) Miután már ki volt dolgozva az új, a júniusi politika, keresték azt a sze­mélyt, aki azt közhírré teszi. így esett a választás Nagy Imrére. Az 1953. jú niusi politika nem Nagy Imre, hanem az MDP politikája volt. Legenda, hogy Nagy Imre a törvény­telenségek fő üldözője, jóvátételük bajnoka. „A júniusi párthatározatok Válnak valóra a rehabilitációban is, abban, hogy kihozzuk a börtönökből az ártatlanul elítélt elvtársainkat, vissza­adjuk őket a pártnak, az életnek, á munkának" — írta 1954 októberében. Kik voltak Nagy Imre miniszterelnök fő munkatársai 1953-ban? Az új bel­ügyminiszter Gerő Ernő volt. Farkas Mihály — az a Farkas Mihály, aki első­sorban felelős a törvénytelenségekért — pedig Nagy Imre jobb keze lett. Két hónappal június után már megint a KV titkáraként s ezzel együtt Nagy Imre legszájtépőbb híveként tűnt fel Farkas. Nagy Imre miniszterelnöksége alatt 1953—54-ben Farkas Mihály di­rigált a pártban — és az országban is. Amíg Farkas Mihály hasznára lehetett Nagy Imrének, egyetlen sző sem esett felelősségrevonásáról. Emberek meg­ítélésében nem képességeik, nézeteik vezették elsősorban Nagy Imrét, ha­nem az, hogy az illető mennyire áll szemben Rákosival. A legenda: Nagy Imrét nem ter­heli felelősség a múlt hibái­ért. A valóságban az „üresre söpört padlások évében", 1952-ben Nagy Im­re volt a begyűjtési miniszter. S Nagy Imre, aki oly kiválóan értett ahhoz, hogy másoktól önkritikát követeljen, ő, aki oly hevesen ostorozta másoknál a „túlteljesítést", a maga túlteljesí­téseire sosem vesztegetett egy fél mondatot sem. Pedig, ha hasznosnak látta, nem rettent' vissza az önkritiká­A OJ szö 1&57. augyszti-3 2. tói. Híres „próféciáját" 1947-ből, ami­kor nekironhant a párt parasztpoliti­kájának (s közben a politika egyes valóságos hibái ellen is felemelte sza­vát), így vonta vissza 1949-ben: „Az én hibáim bizonyítják, hogy a marxiz­mus klasszikusainak műveiből vett legszebb, legjobb idézetekkel is lehet helytelen politikai nézeteket alátá­masztani, ha ezeket az idézeteket tér­től és időtől függetlenül nem a viszo­nyok figyelembevételével, szóval nem marxista módon alkalmazzuk... Az opportunizmus nemcsak elméleti mun­kámban nyilvánult meg, hanem a ma­gatartásomban, a munkastílusban is. Képességeimnek és a rám háruló fel­adatoknak megfelelően nem vettem ki részemet a párt munkájából. Félrehú­zódtam, passzív voltam, ami a párton belül, de a párton kívül is az oppo­zíció látszatát keltette, ami komoly veszedelmet rejt magában a párt szá­mára. Az ilyen opportuniista magatar­tás elkerülhetetlenül odavezetett, hogy elszakadtam a párttól". Minderről megfeledkeztek. A párt politikájában, nem utolsó sorban éppen a parasztpoíitikában elkövetett hibák, ezzel a feledékenységgel azt a látsza­tot keltették, mintha mindenben Nagy Imrének lett volna igaza. Pedig maga Nagy Imre tudta legjobban, hogy ez nem így van. Egy évtized című köny­vének kiadásakor bizonyos hibás cik­keket már eleve nem bocsátott a Szik­ra Könyvkiadó rendelkezésére, máso­kon ő mag.a javított, ismét másokon pedig végrehajtotta azokat a változta tásokat, amelyeket a Szikra marxista­leninista lektorátusa szükségesnek tartott. Mégis tévedhetetlennek hirdet ték, akár a pápát. S ha valaki ellen­véleményt hangoztatott, „sztálinistá­nak", „mameluknak" bélyegezték Ez pedig, legalább is írói, újságírói körök­ben október előtt sem volt egészen veszélytelen jelző. Befolyását a Nagy Imre-csoport részben annak köszön­hette, hogy a nézeteiket valló emberek kulturális élet nem egy területén könnyebben érvényesültek, míg a „sztálinisták" előtt sok ajtó bezárult. Az írószövetség gyűlésein belefojtot­ták a szót olyanokba, akik nem szá­jukíze szerint beszéltek. Közben az ideológiai szabadságról, a viták szük­ségességéről és a teljes igazságról pa­poltak. A teljes igazsághoz hozzátartozik viszont az is, hogy Nagy Imre 1956. július 19-én, az MDP Központi Veze­tőségének megbízottaival folytatott megbeszélésén, amint az erről készült feljegyzés tanúsítja, elismerte, hogy az, ami körülötte kialakult, teljesen helytelen és veszélyt rejt magában. Kezdetben tiltakozott az ellen, hogy ő tudatosan maga köré gyűjtsön bizo­nyos elemeket, később elismerte, hogy elkeseredése és személyi sértődöttsége miatt nem válogatta meg, kivel és mi­ről beszél. Elismerte azt is, hogy ha ez tovább folytatódnék, a körülötte levő elemek még inkább a párt ellen hasz­nálnák fel magatartását. U.zúttaí Nagy Imre valóban pró­• L l fétának bizonyult. Platón min­taállamát filozófusok kormányozzák. Talán ez ihlette a Nagy-Jegenda szü­lőit arra, hogy vezérüket afféle bölcs­nek, egyszerű embernek fessék, akitől távol áll a politikai aréna tülekedése, ő mindenki „Imre bácsija". És mégis ez az ember próbálkozott a polgári kóklerség egyik legalpáribb fogásával. Október 24-ének hajnalán aláírta a statáriumot. Ugyanaznap nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársá­nak, fasiszta ellenforradalomnak ne­vezte az éjjel megkezdődött fegyveres harcot, s közölte, hogy a kormány a varsói szerződés értelmében Magyar­országon tartózkodó szovjet csapatok segítségét kérte a provokáció leveré­sére. Ez a nyilatkozat úgy vált mind ké­nyelmetlenebbé számára, ahogy az el­lenforradalom fegyveres ereje nőtt. S mit tett ez a „becsületes" politikus ? El­híresztelte a kacsát, hogy nem ő hir­detett statáriumot, nem ő járult hoz­zá a szovjet csapatok behívásához. Hangja túl jellegzetes volt ahhoz, hogy rádióbeszédét letagadhatta volna. Az újságírói fantázia azonban segített, kitalálták, és ki is nyomatták a sze­recsenmosdató hazugságot, hogy „Nagy Imre két napig az ÄVH foglya volt". Sőt azt is megélték, hogy a géppisz­tolyos ávósok kényszerítették arra, hogy mondja el első rádióbeszédét. Most már megszülethetett a hazug közlemény: „A történelem színe előtt felelősségünk teljes tudatában kije- i Kiváló eredmények tükrözője A Zselízi Állami Gazdaság első félesztendei szocialista versenye || apunk hasábjain annak idején részletes beszámolót ÍLá írtunk a 20 ezer holdas Zselízi Állami Gazdaság alkalmazottainak munkaversenyéről és kötelezettségvál­lalásairól. Az elmúlt napokban valamennyi gazdaság dolgozóinak bevonásával megtörtént a félévi teljesítmények érté­kelése. * LEKÉR-PUSZTA megdönthetetlen elsőséget vívott ki magának. Valamennyi agrotechnikai előfeltétel mellett, meghatározott agrotechnikai idő előtt, kiváló munkaszer­vezéssel végeztek valamennyi növény megmunkálásával. A cukorrépát trágyalével öntözték, emellett ötszöri megmunkálást kapott és július első napjaiban olyan szép fejlődésnek indult, hogy páratlan az egész vidé­ken. A kukoricát jelentős költségmegtakarítás mellett az újonnan bevezetett „átvágással" négyzetesítették, ami arra enged következtetni, hogy az őszi betakarításoknál kiváló hektárhozamok lesznek. Természetesen az agrotechnikai irányelvek érvénye­sítése a növénytermesztésben jelentősen megmutatkozik az állattenyésztés és tejtermelésben is. A lekérpusztai gazdaság az első félévben 117 százalékos tejbeadást ért el, amivel a tejtermelésnél literenként 20 fillér ön­költségmegtakarítást értek el. Marhahúst 113, borjúhúst 301, gyapjút 88 százalékban adtak be és 100 tehéntől az első félévben 28 borjút választottak el. A KAROLINAI GAZDASÁG a második helyet vívta ki magának. Igen figyelemreméltó, hogy Karolina a tejtermelésnél 49 fillér önköltségmegtakarítást ért el literenként. A zselízi gazdaság eredményei is igen jól tükrözik vissza a munkaverseny és kötelezettségvállalás előnyeit. A ZSELÍZI GAZDASÁG TEJBEADÁSA felülmúl vala­mennyi részleget: 135 százalékra teljesítették beadási kötelezettségüket. A marhahús beadásnál 131, sertéshús­nál 101, míg a borjúhúsnál 65 százalékos az eredményük. A tejtermelésnél 14 fillér önköltségmegtakarítást hoztak ki literenként. Az 1957-es gazdasági évnek még hátra van hat hó­napja, amelynek lezárása kétségtelenül rámutat majd a nagyüzemi gazdálkodás helyességére. Hogy ezek az eredmények a gazdasági év első és második felében ilyen szépek, meg kell említenünk azokat a szorgalmas és becsületes harcosokat, kiváló munkásokat, akik munkaszeretetükkel, példaadásukkal, szakértelmükkel tanúbizonyságot tettek szocialista ha­zánk iránti ragaszkodásukról. A NÖVÉNYTERMESZTÉSBEN: 1. Tóth László kocsis, Zálogos, 2. Adamik János kocsis. Sándormajor, 3. Veres Lajos kocsis, Sándormajor, 4. Berka Lajos kocsis, Zálo­gos, 5. Csáky Sándor, Sándormajor. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉSBEN: 1. Kozma István, Zse­líz, 2. Dobrovolní Antal, Zselíz, 3. Bartek György, Bajka, 4. Párák János, Zálogos, 5. Lucsan József, Zálogos, 6. Sveda Mihály, Bajka, 7. Erdélyi Zoltán, Zselíz, 8. Dodik Emil, Járok, 9. Rezdovics Béla, Vadalmás, 10. Sedivy Rozália, Nagyudvar, 11. Jakubec József, Nyirovce, 12. Fiam Rozália és Madarász Rozália, Bajka, 13. Maly István, Bajka, 14. Bustár Béla, Bajka. A fent említett dolgozók valamennyien becsülettel tet­tek eleget vállalt kötelezettségeiknek, sőt jó teljesít­ményeikkel 130—150 százalékkal felülmúlták. Külön ki kell még emelnünk a birtok szakembereit, különösen a traktorosokat, nevezetesen: Micsik Lajost, Nagyudvarról, Kollár Sándort Nyitrovcéről, Streda Lajost Karolináról, Pavlovics Tibort Bajkáról, Vincur Lajost Má­lasról, Szokol Lászlót Zálogosból és végül Póka Lajost ugyancsak Zálogosból. Ez a hét fiatalember éjt nappallá téve végezte felelősségteljes feladatát. MINDEZEK UTÁN még egy nagyon hosszú névsort kel­lene ideírnunk a Zselízi Állami Gazdaság két és félezres létszámából, akik elősegítették azt, hogy a hatalmas terjedelmű birtok első félesztendei eredményei ily kivá­lóak legyenek. Patyolat Sándor, Oroszka Ilyen bőséges termésünk még nem volt „Az első 16 va»on termést az állami raktárba szállítjuk" Még alig pirkad amikor Szentes község hangszó­rója már a szebbnél-szebb nótákkal ébresztgeti a szö­vetkezet tagjait. Majd a nóták elhangzása után Abaházi Pál, a szövetkezet elnöke veszi át a szót, s hangszórón keresztül értesíti a tagokat az aratásról. Olyan lett a község, mint a hangyaboly. A csoport- és csapatvezetők értesítik a tagokat, hogy kinek hova kell menni aratni, s fél óra múlva hullámzik a néptömeg a búzatáblák felé. Közel 200 ember szállt síkra a jövő évi kenyér biztosításáért. Négy napi esős és borús idő után a fellegek is fosz­ladozni kezdtek, s a nap gyógyító sugarai végig pász­tázták a ledőlt búzatáblákat. Örülnek is ennek a szö­vetkezet tagjai, hiszen ők is azt szeretnék, hogy minél hamarabb befejezhessék az aratást. A „Gyepű" dűlőben a 20 hektáros búzatáblán Szatmári József csoportja arat, két csoportra osztva. A csoport­vezető is a többiek között arat, s csak akkor hagyta abba a munkát, amikor megszólítom. — Nehéz az idei aratás, Szatmári elvtárs? — Bizony nehéz. Amióta közösen gazdálkodunk, még nem volt így ledőlve a búzánk, de az is igaz, hogy még ilyen gazdag termésünk sem volt. Ahol a gép nem tudja, ott levágjuk kézzel. Nem csüggedünk, látjuk azt, hogy van a munkánknak eredménye, kereszt keresztet ér utá­nunk. — Hány hektárt arattatok már le? — Eddig 100 hektárt gépekkel és 25 hektárt pedig kézzel. Ez szép eľôrehaladás volt a z elmúlt napokban, amikor csaknem naponta meg-megnyíltak az ég csa­tornái. De amint a 'felhők közül kibukkant a napocska, a szentesiek már nem álltak tétlenül. Igyekeznek min­den percet jól kihasználni. •— Hamar iíjságba akarsz írni ki ne fele'jtsd Pál Miklós bácsit, aki a legöregebb közöttünk, (73 éves), de mindig elöl kaszál — mondja Szatmári elvtárs. — Az én nevemet? — csodálkozik az öreg. — Már az életem vége felé közeledek, de a nevemet az újságban még nem olvasta senki. Pedig igen sokat dolgoztam, de ezelőtt csak azoknak a nevét dicsérték újságban, akik nem dolgoztak semmit — mondotta Miklós bácsi. Az egész csoport szereti Miklós bácsit, mert gondos­kodik arról, hogy mindenki jól érezze magát az aratásnál. Sokszor el kell dalolnia azt a nótát, hogy: „Ha elmegyek Szentesbe aratni, Nem tudom a rózsám kire hagyni".., Búcsút vettem Szatmári József csoportjától, s el­határoztam, hogy megnézem a szomszéd dűlőben lévő kombájnok munkáját. Azonban útközben találkoztam a szövetkezet elnökével, aki éppen a kombájnoktól jött. — Mikorra végeznek az aratással, elnök elvtárs? — teszem fel a kérdést. — Közeledünk ahhoz az idöhöz. Ma például több, mint 180 ember arat kézikaszával, azonkívül aratógép és kom­bájn. — Es a beadással? — Azt is megkezdjük holnap. — Eddig nem szállí­tottunk, mert várni kellett a szárításra. Az első 16 vagon terményt, amit be kell adnunk, az állami raktárba szállítjuk, hiszen jut a 45—50 vagonból, mert annyira számítunk. Beszélgetés közben a szövetkezet telepére érkez­tünk, ahol Ferenc István és Kendi Józsefné forgatták a gabonát, hogy jobban száradjon ... Szűcs Ferenc, Királyhelmec lentjük, hogy Nagy' Imre, a Minisz-' tertanács elnöke, erről a két elhatá-' rozásról (amit ő maga mondott be a* mikrofonba!) — nem tudott." Ugyanolyan felelősséggel jelentette] ki ezt, mint amilyennek november 4­( ének hajnalán, hogy „a kormány a he-ij lyén van". Aztán vette összekészített, útiholmiját és távozott. Nem meglepő, hogy újsütető társaiti is könnyen cserbenhagyta, éppoly! könnyedén, mint az ügyet, amelynekl több évtizedes katonája volt. A legenda ,nehezebben foszlik szét, 1 mint ahogy megszületik. Annál is in­1 kább, minthogy ezt nem kis tehetségű] reklámírók ihlették itthon és külföl­dön, s sokak tévelygése, hibája, ta-j pasztalatlansága is táplálta. De az ok­tóber 23-a és november 4-e közötti történtek szertefoszlatják a legenda! fátylát. Vitathatatlan, hogy a „sztáli­1 nizmus" (és vele a szocializmus) bizto-j san megszűnt volna Magyarországon, ha egy Mindszenty vezette volna Ma-j gyarország „szocialista" fejlődését. November 4-i rádióbeszédével, azi ENSZ-lhez intézett felhívásával Nagy' Imre olyan katasztrófa szélére taszí-J totta Magyarországot, amilyenhez fog-, ható 1919 óta nem fenyegette a szo-, cializmust. "p 1 gy szocialista ország kommu-' nista miniszterelnöke az im-; perialista hatalmak fegyveres beavat­kozását kéri! Nem, nem, ez már nemi legenda, ez az apokalipszis borzalmas! látomása, a negyedik lovon pedig nemi kaszával ül a halál, hanem hidrogén­bombával játszadozik. S Nagy Imre nem talált egyetlen szótj sem, ha semmi másnak, de ennek a| tettének az elítélésére, jóvátételére!! Az apátújfalusiak TALPIG EMBEREK Ä vezetésen múlik Pörge bajszú, jóvlágású fiatalember Gyürki Ernő. Ha nevet, vagy beszél meg-megvillan fehér fogsora s a mo­soly ritkán hiányzik arcáról, Jó pár éve dolgozik már a Nagykürtösi Álla­mi Gazdaság igazgatóságán. Igazi gaz­dász ő, aki szereti a földet, a ringó búzatáblákat, de nem kevésbé az em­bereket is. Meg tudja találni az em­berek szívéhez vezető utat. 95 hektárt öt nap alatt Gyürki Ernő eddig is megállta a helyét. Az idei aratás alatt pedig iga­zi záróvizsgát tett, persze — egyesre. A Leszenyéhez tartozó apátfalusi gazdaságban őt bízták meg <& qazdaság ideiglenes vezetésével, de főképpen az aratás gyors és veszteség nélküli be­takarításával. Ez pedig nem volt könnyű feladat. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy az aratók, szezonmun­kások segítsége nélkül — csak az alkalmazottakkal kellett azt elvégez­ni. Bizony 93 hektárt 5 nap alatt le­vágni, amelynek jó része meg volt dőlve — nem kis dolog ám. Mindenki aratott E gazdaság kocsisai, gulyásai fele­ségestül dolgoztak. Megértették va­líi -nnyien, hogy a termés megmen­téséről van szó. Alaksa István és Móc János vezetésével keményen megmar­kolták a kaszákat és nekigyűrkőztek a munkát. Szladovnylk Pál, a gaz­daság fiatal traktorosa sem ismert fáradságot. Segítőtársiával, Varga Pa­lival már reggel ötkor nekifogtak a munkának. Mint az óra, úgy dolgo­daság fiatal traktorosa sem ismert zott a kévekötőgép, s szaporodtak a keresztek, mint eső után a gomba. Ki­halt volt a major. Kocsis, gulyás, ka­nász — valamennyi a termést men­tette. Igazán dicséretre méltó mun­kát végeztek valamennyien. Mi van a leszenyeiekkel? Klár, hoav nem lehet dicsérően írni a szomszéd Leszenyei Állami Gazda­ság dolgozóiról. Ott nem megy olyan jól a munka, pedig igazán mehetne. Hiszen aratók, brigádosok is vannak ott, mégis igen lemaradtak az újfalu­siak után. Na de nem is csoda, mi­kor ott sok a „nyolcórás". A lesze­nyelek bizony példát vehetnének az apátújfalusiaktól. Főleg az asszonyok. Pl. Saját Gyuláné. Fiatal, egészséges, s gyermektelen asszony, de őt bizony nemigen izgatta, hogy a termés ve­szélyben van. Nem ment dolgozni. Uovanakkor szomszédasszonyának — Szkladányinénak más volt a nézete. 0 nem restellt markot szedni. Pedig két gyereke maradt odahaza. Bartók János i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom