Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)
1957-07-02 / 182. szám, kedd
•Megje gyzés ek A CSKP történetének áttekintése című tézisek kiadásához 1/ özéletünk már régóta vár arra, " hogy megismerkedhessék legdicsőbb és legforradalmibb pártjának — Csehszlovákia Kommunista Pártjának történetével. Érdeklődése teljesen érthető, hisz Csehszlovákia Kommunista Pártjának története összefügg népeink életének korszakalkotó eseményeivel. Csehszlovákia Kommunista Pártja már megalakulásakor tovább ápolta Csehszlovákia népének és a nemzetközi munkásmozgalomnak dicső hagyományait, tevékenységében a marxizmus halhatatlan tanítását tartotta és tartja szem előtt. Népünk legszélesebb tömegeit azért érdekli drága pártjuk történelme, hogy megismerjék azt az utat, amelyet a CSKP fennállásának 36 éve alatt napjainkig megtett, hogy tanuljanak példájából : hogyan fejlődött és edződött a harcokban, hogy tanuljanak a párt nagy sikereiből és győzelmeiből, de* ideigóráig tartó kudarcaiból, sőt vereségeiből is, hogy népünk és hazánk még sikeresebben haladhasson előre. Minden társadalomtudományi ág (bölcsészet, nemzeti történelem, általános történelem stb.) terén áldatlan állapotot örököltünk a kapitalizmustól. így a legfiatalabb társadalomtudományi ágban — a CSKP történetében — sem mutattunk fel jelentősebb eredményt a múltban. A CSKP története megírásának feltételei csak 1945, de főként 1948 februárja után jöttek létre. A feltételek kialakulása azonban önmagában még nem jelenti, hogy nyomban nagy eredmények várhatók. Sokáig tartott, míg valóban tudományos párttörténeti munka feltételeinek kialakulása után az első jelentősebb sikert elkönyvelhettük. Ezt bizonyítja a Szovjetuniá példája is, ahol csak 21 évvel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után írták meg az SZKP történelmének első megfelelő tankönyvét. A Szovjetunión kívül egyetlen országnak és pártnak sincs ilyen tankönyve. Másrészt viszont nem mondhatjuk, hogy a felszabadulás — főként 1948 februárja — után nem kezdtünk volna a. GSKP történetének, amelyhez a munkásmozgalomnak a_j3árt megalakulása előtti története is tartozik, feldolgozásába. Klement Gottwald műveinek és különféle okmánygyűjteményeknek kiadása mellett, ami a párt történetének feldolgozása szempontjából az előkészítő munkák részének tekintendő, megjelent néhány monográfia egyes jelentősebb eseményekről, illetve munkásmozgalmunk történetének főbb szakaszairól és problémáiról. E művek közül többen jelentősen gazdagították a CSKP történetét tárgyaló tudományos irodalmunkat. Több mű viszont kevésbé volt értékes, de jelenleg minden értékesebb vagy kevésbé értékes mű a maga A CSKP prágai Történelmi Intézete néhány héttel ezelőtt Csehszlovákia Kommunista Pártja történetének áttekintése címmel cseh nyelven kiadta a CSKP története tankönyvének 213 oldal terjedelmű téziseit. Mi a tézisek küldetése? közösség munkájának első eredménye egy 40 oldalas tankönyvtervezet kiadása volt 1955 júniusában. A tankönyvtérvezet kidolgozásakor már világosan kellett látniok a CSKP története időszakokra való felosztásának, a tankönyv összeállításának, az egyes időszakok megfelelő fejezetekre való felosztásának stb. kérdéseit. Egyedül e feladat teljesítése után kezdhettek a tézisek megírásába. A tézisek a munkatársak egész közössége kitartó, tudományos ku tatómunkájának, a munkacsoportok számos értekezletének és más történészekkel s jelentős pártmunkásokkal folytatott vitáinak eredmé nyei. A tézisek megfogalmazásán végzett munka folyamán — a tézisek csak ötö dik változatukban kerültek kiadásra — a szerzői közösség és a szerkesztő bizottság tisztázott több mellékkérdést melyek nemcsak a tankönyvön végzett munkájukkal, hanem általában a CSKP történelmének feldolgozásánál felmerült tudományos munkával függtek össze. így tehát már ebben az időszakban a tankönyv összeállításán vég zett munka szilárd kiindulópont volt a CSKP történelmének feldolgozása terén folytatandó további sikeres tudományos munkának. i a jelentősége, mik az eredmé• nyei és miben lelhetők hibái „A CSKP történetének áttekintése" című téziseknek? . A tézisek megjelenésével kapcsolatban elhangzott eddigi megjegyzések egyöntetűen megállapítják, hogy a tézisek kiadása jelentős esemény pártunk eszmei életében, jelentős esemény a CSKP történetének feldolgozásán végzett tudományos munka fejlődésében. Csehszlovákia Kommunista Pártja történetének áttekintése már mai formájában jó alapot ad mind a párttagok marxi-lenini nevelésére, mind Csehszlovákia egész népének kommunista nevelésére. Tehát mint bevezetőmben mondottam, lényeges lépést tettünk arra, hogy népünk legszélesebb tömegei, s mindenekelőtt a párttagok, belátható időn belül megismerhessék drága pártjuk történelmi útját és így még bővebben meríthessenek tapasztalataiból a szocializmus felé vezető további utunkon. Ebben van elsősorban a tézisek kiadásának jelentősége. „Szűkebb" szempontból, a munkásmozgalom történelmének feldolgozásán végzendő további tudományos munka szempontjából a tézisek jelentősége abban van, hogy galmazásra szorítkozott. E hibák okait abban kell látnunk, hogy a túlnyomó többségükben túl fiatal párttörténeti tudományos dolgozóknak minden igyekezetük ellenére sem sikerült teljesen elsajátítaniok a dialektikus és történelmi materializmus módszereit. Ez a fogyatékosság lehetetlenné teszi a történelmi események és összefüggések helyes értékelését általában a társadalomtudományokban. De még szembetűnőbben mutatkozik meg ez a fogyatékosság a párttörténet tudományos Harc a termelés hatékonyságának fokozásáért az érsekújvári Eiektrosvit-íizemben Az érsekújvári Elektrosvit a nyitrai kerület egyik olyan üzeme, mely részt vesz az üzemek között a termelés hatékonyságának fokozására indított versenyben. A második negyedév első két hónapjában elért eredmények arról tanúskodnak, hogy ez a vállalat helyesen teljesíti fel adatait. Április hónapban a szocialista kötelezettségvállalás minden pontját teljesítették. A szocialista munkaversenyben részt vett nagyszámú dolgozó május hónapban is igen jól biztosította a feladatod teljesítését. Például a nyerstermelési feldolgozásában, mivel a történelem- j tervet 107,5 százalékra, áz árutermepl f érnpn »7 ! .. _ . . . .. .. . ....,,. . „„ „ kiadásukkal új, fejlettebb időszak kezmódján segít kitölteni az e teren meg néDÜnk élcsaData történelmének rr,inH,v, fennálló hiánvokat. Pártisko- aoaot t nepunK élcsapata torteneimeneK mindig fennálló hiányokat. Pártisko Iáink, főiskoláink, propagandánk, különböző társadalomtudományi és művészettörténeti ágainak sürgős szükségletei azonban megmutatták: a párttörténeti dolgozók egyik elsőrendű feladata, hogy a nagy nyilvánosság (de elsősorban az említett tudományos ágak munkatársai) számára kiadják Csehszlovákia Kommunista Pártja történetének tankönyvét. A CSKP Központi Bizottsága, szem előtt tartva az említett okokat, 1955 februárjában elhatározta, hogy szerkesztőbizottságot alakít a CSKP Történeti Intézetének, a Pártfőiskolá nak és több csehszlovák főiskolának munkatársaiból s megbízza őket a CSKP története tankönyvének megírásával összefüggő munkálatokkal. A szerkesztőbizottság munkája megkezdésekor jól tudta, milyen objektív és szubjektív nehézségekkel kell megküzdenie, és tudatosította azt is, hogy felaciárát csak akkor tudja teljesíteni, ha munkájába sikerül bevonnia a felelősséget vállaló tehetséges és lelkes munkavállalók közösségét. Ily módon tizenhárom tudományos munkacsoport alakult munkásmozgalmunk történelmének egyes időszakai szerint. Néhány párhuzamos munkacsoport alakult Szlovákiában is. A munkacsoportokban szakképzettségük szerint több mint száz cseh és szlovák történész, párttörténeti előadó, régi tapasztalt munkásmozgalmi dolgozó és részben a politikai közgazdaságtan terén működő tudományos dolgozó tevékenykedett és tevékenykedik. A szerkesztőbizottság és a szerzői M OJ S Z ö 1957. július 2. kutatásában és feldolgozásában. | „A CSKP történetének áttekintése" címmel kiadott tézisek legfőbb pozitívuma az a tény, hogy a párt történetéről eddig írott müvektől eltérően az első tömör áttekintő képet nyújtja a cseh és szlovák munkásmozgalomról kialakulásának idejétől — a XIX. század második felétől kezdve egészen 1948 végéig. Elmondhatjuk, hogy főként a pártiskolák, főiskolák, a párttörténet oktatói, már most olyan munkát kaptak kezükbe, amely lényegében sikerrel old meg egész sor eddig nem egészen világos problémát. Ilyen pl. több elméleti probléma, melyeket a pártnak fejlődése bizonyos időszakában kellett megoldania, a párt története és nemzeteink története közötti kapcsolat kérdései, a párttörténet időszakokra való felosztásának kérdései. Az egész tankönyvet munkásmozgalmunk egyes fejlődési időszakai szerint tíz szakaszra osztották fel. Megállapíthatjuk, hogy a tézisek kimerítően ábrázolják a CSKP történetének kutatása és feldolgozása terén végzett eddigi munka jelenlegi állapotát és eredményeit. Mivelhogy a párt története a legfiatalabb társadalomtudományi ágat képezi, a téziseknek megvan az ebből a tényből eredő hibája is. Á szerkesztő bizottság és a szerzői közösség több hiányt maga is tudatosított, s ezt a tézisekhez fűzött előszóban fejezi ki, amelyben a tézisek legfőbb hibáját aránylag túlzott leíró jellegükben -látja, abban, hogy a tézisekben foglalt több értékelés, illetve megoldás csupán az általános megfotudomány más területeitől eltérően az egyes kommunista pártok történelmének éppen az a hivatása, hogy a marxizmus-leninizmus tankönyve legyen a gyakorlati életben. Fontos, hogy a tankönyv több szerzője még hatékonyabban elsajátítsa a történelmi materializmus módszerét, hogy kiküszöbölhessék a tézisek említett legfőbb hiányát. A téziseknek ez a fő fogyatékos** sága azonban korántsem jelenti még azt, hogy más szempontból, a párttörténet összes jelentős eseményei ismereteinek szempontjából már minden helyes lenne. A téziseknek ebben a tekintetben is vannak fogyatékosságai, amelyeknek okát abban kell látnunk, hogy a tudományos kutatómunkában ez ideig nern szenteltek fiqyelmet munkásmozgalmunk története egész korszakainak és problémáinak. Annak érdekeben, hogy a tézisek tömörek, de amellett teljesek legyenek, azaz kitöltsenek minden hézagot, a tézisek összeállítása során a szerzőklnek meg kellett kísérelniä'k olvan események és problémák kiértékelését is, amelyeket eddig senki sem oldott meg. így pl. a tézisek- szlovákiai vonatkozású részeit illetően (pl. a szlovák kérdés, lési tervet 106,1 százalékra teljesí tették. Megfelelő figyelmet szentel nek a megnevezett feladatok teljesítésének is. Az idei év minden hónapjában is 101,4 százalékxa teljesítették ezeket a felada Äkat. A sorozat-gyártási tervet 99,7 százalékra teljesítették, ami ugyancsak nagyon szép eredmény. E gazdasági eredmények azonban önmagukban nem lennének elegendők, ha a termelési költségek túl magasak lennének. Hogy ez az Elektrosvitben nem így van, ezt további eredmények mutatják. A munkatermelékenység tervét 104,7 százalékra teljesítették és a béralapokat relatívan 99,4 százalékban merítették ki. A béralapokon a megtakarítást elsősorban kisgépesítéssel érték el. Az üzemben hat komplex-brigád dolQozik. A legsikeresebbek közé tartozik az anyagmegtakarítás céljára alakult brigád, amely az év eleje óta kb. 98 000 koronás megtakarítást ért el. Az egyik brigád, melynek célja a hűtőszekrények külsejének , .rľ , U».osziovaK Kerues, { csinosabbá tétele és a festékanyag ludaksag elleni harc stb. tekinteté- V ie:sL<!Kd ny d9 ben) be kell ismernünk, hogy a tézisek m e9 takatl t^a, 62 128 koronát takanem oldják meg kielégítően ezeket a j "^L" 6 9'- 3 c, s° m?9°lási eszközök kérdéseket. Méq ha tekintetbe is vesz- ! "°i£ e ní ésére alakult br i9 á d P ed i9 szűk, hogy a CSKP története feldolgo- í a 066 koron a megtakarítást ért el zásának terén gazdagabb eredménye- i Ily m ódon a komplex-briaádok részt ^aoQuon ICiCII ydiuaydUU eiKUíneriyc- j v wiiyau^ 1C341 ket felmutató cseh történelemtudo- ! vesznek a termelési költségek csökmány helyzetétől eltérően a szlovák | kentésében és májusban csupán 97 történelemtudomány csupán kezdeti fokon áll, a szlovák tudományos munkacsoportok nagyobbfokú aktivizálása mellett jobb eredményeket érhetett volna el e téren is. százalékban katmerítették ki az alapoMinden munkahelyen szívós harcot folytatnak a selejt csökkentéséért. a » , - „ , , , , , , Az év eleje óta még egyetlen hónapA felsorolt es fel nem sorolt h.bákat J han sem lépté k ^ f feltételez e P t t csak további rendszeres és kitartó tudományos munkával küszöbölhetik ki. E hiányosságok kiküszöbölésében és a párttörténet feldolgozása terén végzett tudományos munka jelenlegi állapotának megjavításának jelentős segítséget nyújthatnak a tézisekről rendezendő beszélgetések és értekezletek. „A CSKP történetének áttekintése" című téziseket, melyek kéziratként, csak korlátozott példányszámban jelentek meg, minden egyes párttörténettel foglalkozó tudományos dolgozó, pártmunkás, párttörténelmi lektor, régi pártfunkcionárius stb. megkapta. Ila minden felelős munkatárs tüzetesen áttanulmányozza a téziseket s a pártszervek, a tudományos munkahelyek, iskolák stb. által rendezendő beszélgetéseken és értékezleteken, valamint a sajtóban megvitatja és írásban is véleményt nyilvánít a tézisekről, értékes munkát fog ezzel végezni. , . . . .. Fontos, hogy — mint a tézisek elősza- | da l I nettóul, selejt mennyiségét. Május hónapban a feltételezett 1,58 százalékos selejtmennyiséggel szemben csupán 1,38 százalék volt a selejt. Mindezek az eredmények segítettek a vállalatnak abban, hogy az akkumuláció tervét 129,5 százalékra teljesítse. Januárban volt egy éve annak, hogy az érsekújvári Elektrosvit versenyre lépett a Zlaté Moravce-i villamoshűtőszekrény-gyárral. Míg tavaly a Zlaté Moravce-i gyár győzött, az idén, főleg a második negyedév első két hónapjában. az Elektrosvit dolgozói, kerültek ki elsőnek a versenyből. A vállalatok közti verseny sokat segített mindkét üzemnek feladatai teljesítésében. Sok esetben csak néhány százalék törtrésze dönt a győzelemről. A vállala tok közti verseny értékes eredménye az igen jó együttműködés, amely kezdetben gyengén indult, de hónapról hónapra fejlődik, és ma a két vállalat fontos, részévé vált. A két vállalat kölcsönösen segíti egymást anyaggal, tapasztalatokkal mind technikai, mind szervezési tekintetben, a hűtőszekrények nem nikkelezett részeinek szerelésénél az Elektrosvit dolgozói segítettek a Zlaté Moravce-i üzem ugyanazon munkahelyen dolgozóiinak az asztali jégszekrények szegecselés e problémájának megoldásánál A verseny eredményeit mindkét vállalat csaknem összes dolgozói állandó figyelemmel kísérik. Az első hónapokban a két vállalatnál megelégedtek azzal, hogy az eredményeket a verseny kiértékelése után nyilvánosságra hozták. Az utóbbi időben a nagy érdeklődés, és az eredmények alapján ezeket már előre, az eredmények kiszámítása után azonnal ismertetni kell. A verseny alapjában véve mindkét vállalatnak seg'tett jobb eredményeket elérni a tervteljesítésben és a gazdálkodás megjavításában. A szocialista munkaverseny mindkét vállalatnál javult és úgy tűnik, hogy az érsekújvári Elektrosvit dolgozói ismét kérni fogják kiértékelésüket az országos szocialista munkaverseny-' ben. Ottinger Árpád „Nézzenek szét Felsőpatonyban" AZ EMBEREK , hogy milyenek a fa luban, azt egy tollvonással nehéz lenne leírni. Mint mindenütt, azt hiszem Lédecen sem egyformák. Ha a falu teljesíti is a beadást, ahogy mondják, glo bálisan, mégis akadnak, akik nyakas kodnak, akik állig gombolják a „csak azért se" köntösét, nehogy az szelek véletlenül őket is megérintsék Pedig — ahogy tapasztaltam — Lédecen, az aranyosmaróti járás e falujában is új szelek fújdogálnak, s az emberibb élet heve már többeket melenget. Már csak azért is, hogy a szó is könnyebben közelebb kerül az emberekhez az új hangszórón, meg egy-egy "7 vában áll — a tézisek tényleg részletes megbírálás tárgyát képezzék, hogy ne csak tartalmukat, az egyes időszakok problematikáját, hanem az egyes történelmi szakaszok kölcsönös viszonyát tekintve is általában, egészben véve bírálják meg azokat. C ajtó alá bocsáthatjuk — az öszszegyüjtött hozzászólások alapján — a tézisek második, javított kiadását, amely az év vége felé naqyobb példányszámban, jelenik meg, hogy ideiglenes tankönyvül és segédeszközül szolgáljon a propagandamunkában mindaddig, míg megjelenik a tankönyv lényegesen bővített szövege. A szerkesztőbizottság és a szerzői közösség számára a tézisek javított kiadása majd alapul szolgál a végleges tankönyv megírására, melyet két-három éven belül remélnek befejezni. A többi párttörténeti dolgozó számára a tankönyv szilárd alapot fog jelenteni, amelyre bizton támaszkodhatnak a cseh és szlovák munkásmozgalom történetének feldolgozásán végzendő további tudományos munkájukban. Mindez kétségtelenül tovább emeli a tudományos munkának és általában pártunk ideológiai munkájának szín- , vonalát, ami nélkülözhetetlen feltéte- { le hazánk szocialista építésében szüntelenül növekvő feladatok sikeres teljesítésének. MILOŠ GOSIOROVSKÝ, egyetemi tanár Hogy aztán értenek-e a szóból? Már aki. Egyesek nem. Pedig nekik is szól a hangszóró, ók is keresztülmennek az új betonhídon, végigmennek a kövezett úton. De Székely András, Székely József, Szabó Ferenc, Franko Mihály, meg még egypáran úgylátszik jobban szeretik a dobszót, inkább járnának a fahídon át, a kátyús úton, vagy elvinnék a temetésén a keresztjét annak, aki kitalálta, hogy adót is kell fizetni. Hogy hány ezerrel tartoznak, pénzben, húsban, más termékben, ehhez bizony számológép kellene, mert azzal gyorsan lehet számolni. Ők úgy látszik nem számolnak. Mások igen, nemcsak a mával, a holnappal is. I.ATIKA SÁNDOR elvtárs is azok közül való, akik már új módon számolgatnak. ö a faluban a felnőtt úttörők egyike. Rögös az út, érzem a beszédéből. Szavai nyomán némi hiányérzetem támad. Nem a személyét illetően. Ügy vettem ki a szavaiból, határozottabb kiállást vár a falu minden kommunistájától. — Segítenek a járásról? — Itt vannak az elvtársak, akar velük beszélni? Bólintottam. — Már azért lesz miről beszélaetni. A hangsúlyból kiéreztem, valami történik Lédecen is. Bizonyítékot, kezességet keres ilyenkor az ember, embereket, akikkel szót vált. ÍGY KERÜLTEM ÖSSZE Michal Sproch tanítóval, aki már jó ideje Lédecen tartózkodik. Egyébként a Beladicei Mezőgazdasági Iskolában tanít. Nem tudom, ki ajánlotta erre a beosztásra, de jól kiválasztották. Ha csak annyit mondott volna is, hogy megfordult a faluban jó egy pár házban, az is jó kezdet. Jó formája a tagszerzésnek. —Nem könnyű a dolgom — mondja — de én már csak akkor megyek el Lédecröl, ha a szövetkezet együtt lesz. Nagy igéret, segítség, a helyi pártszervezet, a járási pártbizottság támogatása is kéznél legyen mindig. — Van itt mivel, még miért agitálni. Meg akarom tanítani • őket élni. Higyje el, ezek az emberek igen egyszerűen élnek. Tudom, látom, nem egy házban voltam már. Olyan bútort, berendezést, mint nálunk, Felsőpatonyban van a házakban, talán nem is láttak. Elhiszem neki. A tapasztalat arra tanít, hogy nem egy ember húzódik az újtól, a jobbtól, fél, hogy nem tud beleilleszkedni, nem tud élni vele. Üti" dolognak tart sok olyasmit, ami már másutt rég általános, polgárjogot nyert. — Így vannak a gazdálkodással is. Mondom is nekik nem egyszer, hogy apám Felsőpatonyban bármelyikünknél jobban él. Pedig már nem is fiatal. Mégis mindene van, még a bankban s van tizenötezer koronája. — Mit mondanak ilyenkor? — Hiszik is, nem is. De én meghívtam őket, látogassanak el Felsöpatonyba, Mihályfára. Váltsanak szót az ottaniakkal, nézzenek szét. JÖ GONDOLAT, egy-egy ilyen látogatás tízről húszra gyarapíthatja a szövetkezeti családot Lédecen is. Aztán a felsöpatonyiaknak is lesz hozzáiuk egy-két srn— u f-z)