Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-03 / 183. szám, szerda

DfiÁK Újabb Hollý-vígjáték magyar színpadon Amikor megtekintettük a Faluszínház Kubj^'előadását, most pedig A furfangos diák című vígjátékot a komáromi Területi Színházban, határozottan bontakozott ki előttünk az a tény, hogy Jozef Hollý valóban megérdemli helyét a szlovák klasszikusok közt. A furfangos diák nem realista mű a szocialista realiz­mus értelmében. Vígjátéknak nevezi ugyan a szerző, de összhatása és legtöbb jelenete feljogosítja a nézőt, szí­nészt, rendezőt, hogy bohózatnak minősítse. Huncutság, pajkosság, móka a mozgató ereje minden jelenetének, felvonásának. S függetlenül attól, hogy az író a polgári művészet képviselője volt, mégis tisztán látta korának hibáit a századforduló társadalmi viszonyainak tükrében, s ezeket a meglátásokat a rendező jól érvényesítette. Kozma Zoltán rendező elképzelésében az előadást vala­mi légies könnyedség, pajkos, sziporkázó játékosság szövi át. Kár, hogy a cselekmény frissesége a felvonások során veszít üdeségéből. Hogy a lényegében vígjátéki alap­hangú derűs ŕdilľbôl mennyi humort ihoz ki a rendező, ez felfogás dolga. Becsületére válik tehát a tehetséges Kozma Zoltánnak, hogy helyes arányokat teremtett. Ren­: dezői felfogása részint karikatúrákat, részint valós alako­kat állit szembe, s ez az ellentét még élesebben vetíti elénk egy letűnt kispolgári társadalom nagyravágyásá­nak torz képét. Lelkes Magda Karolinájának tónusegysége liem bomlik meg ugyan a zsúfolt történés sokszínű jeleneteiben, mégis túl kedves, sőt szemrevaló vénlányt(!) ismer meg a néző alakításában. Ez gyakran zavaróan hat. Lelkes Magda tehát ne Karolina külső alakját lássa, hanem mé­lyüljön el kissé és mellőzze a pillanatnyilag hatásos meg­oldásokat, mégha bohózatról is van szó. Általában az előadás női szereplői nem tettek ki magukért ez alkalom­mal. Cséfalvay Katótól is többet vártunk Amália szerepében. Ügy látszik megfeledkezik arról, hogy a színész szavával gesztusával, mozgásával alakítja figuráját. Cséfalvay, ha a leányszív ártatlan, szemérmes, hódító szendeségét akarta hangsúlyozni. Kucsera Anna Elenáját több őszin­teségnek, pajkos kislányosságnak kellene jellemeznie. Potocki Anton pékmestert Király Dezső alakítja. Figu­rájának fontosabb jellemvonásait határozottan rajzolja meg, s az átélés meggyőző erejével foglalta egybe tipikus alakítását. Király Dezső pékmestere mellett Fazekas Imre remek alakítására (Sonka Rudi), valamint Konrád József (Rubánusz filozófus) nagyszerű alakjára is felfigyeltünk. Ök hárman azok, akik erőteljesen tudták összeforrasztani a romantika „perzselő tüzét" a realista egyszerűséggel. Mindig éltek és cselekedtek a színpadon. Viszont nem ártana, ha az ötödik felvonás egyes túlzásainak élét tom­pítanák. Gel'o furfangos diák szerepe korlátlan lehetőségeket kínál Turner Zsigmondnak, aki e figurán keresztül em­bertábrázoló művészetéről tehet tanúságot. Derűs alakítá­sából gyakran hiányzik az őszinte átélés, a csintalan kópéság. A rokonszenves szerep mélységeit Turner Zsig­mond színésztechnikai tudásával hidalja át, s így sokszor erőltetett a játéka, mert mellőzi azt a közvetlenséget és a jó értelemben vett csibészi tréfacsináló kedvet, amelyet a szerep okvetlen megkövetel. A színdarab javára szolgál, hogy a szerző a szerelem, a találkozások és az eljegyzések közé oly sok humoros intermezzót ékelt. Sípos Jenő (dr. Zelenák), Tóth László (dir. Topolszky), Rnzdorfer László (detektív), Gyurkovics Mihály (Fedor) azzal a hittel élnek a színen, hogy ők valóban azok, akit alakítanak. Finom elemezéssel közeled­nek szerepeikhez, hogy azt megértve, az eleven valóság erejével hozzák a reájuk bízott alakot a néző elé. Itt is beszélhetnénk stílustörésekröl. Például Sípos Jenő Ze­lenkája szinte minden felvonásban más, vagy pedig Gyur­kovics Mihály Fedorja itt-ott felületes. A komáromi közönség lelkes tapssal köszönte meg Üdvözöljük kis vendégeinket Az iskolaév befejezésével egyre nagyobb számban keresik fel Szlo­vákia fővárosát a közeli és távo­labbi iskolák növendékei. Tarka gyereksereg nyüzsög az utcákon tanítók kíséretében. Bámészkod­nak, nézegetik a nagy várost, ta­lán sokan közülük még soha nem láttál: Manderla-szerű nagy épü­letet és a Pionír-palotát, nézege­tik a gyönyörű Prímás-palotát és minden érdekes n°"ezetességét Bvatislavánknak. Elnézem ezeket a vidéki gyere­keket, s örül a szívem, milyen apoltaik, rendesek. Hol vannak a régi idők maszatos, vidéki is­kolásai? Ezek a gyerekek nem is hiszik már el, hogy valaha nem volt sok gyepeknek cipője, s ha több gyerek volt a családban, felváltva hordták az eqv ipár cipőt az iskolá­ba. Nem, ezek a mai gyerekek ezt nem ismerik, de ne is ismerjék meg soha. Szeretettel nézem az iskolásokat, a kislányokat maslival a hajukban, a fiucskákat is, mindegyik csino­san, tisztán van öltözve. Sportos táska a kezükben az „élelmiszer" számára. Ügy vannak öltöztetve, hogy szinte már nincs is különbség a város: és a falusi gyerek öltöz­* ködése között. Legtöbbjük biztosan fizikai munkát végző szülők gyer­meke, hiszen falun, vidéken ez a lakosság zöme. Boldog, gondta'an a mai fiatalság, megvan mindevi lehetőségümk a szórakozásra, hazánk tájainak megismerésére. Ha visz­szagondolok iskolaéveimre, amikor bennünket nem vittek sem kirán­dulni, sem pionírtáborokba, de a természetben tartandó Iskolákba sem, kissé talán irigykedve nézem a mai gyerekeket. De nem. Nem irigylem őket, kívánom nekik és minden generációnak, gondtalanul, békében élvezhessék a szünidőt, az életet. Az ő gondtalan életük je­lenti a békés építést, a boldog jö­vőt. S. O. Kosúton felépül az új kultúrház külső maszkjában elhihető felesége is a pékmesternek, 1 a magas színvonalú előadást, amelynek méltó keretet játékával és főleg szinte „verselő" hangszínével leányos j adott — az író és a rendező munkája mellett — az illúziót kelt. Lőrincz Mergit Zselmiréja kedrves .A színésznő egész társulat szépen fejlődő alkotóvágya, talán ösztönösen érezte, hogy az író ebben a kislányban 1 Eöry M. Emil Az intéző halála A kosútiak méltó örökösei akar­nak lenni annak a hagyománynak, amely a község nevéhez fűződik. A Hadsereggel Együttműködők Szö­vetségének színjátszó csoportja aktív tevékenységet fejt ki. Ezzel egyben bizonyítják, hogy megérdemlik az ál­lam ajándékát, a vagy négyszáz fé­rőhelyes — a járásban legnagyobb — kultúrházat, amelyet most hosszabb / ' / szünetáés után újra építeni kezdtek és nemsokára befejezik. A választá­sok előtt mutatták be Dunajevszkij Szabad szél című operettjét. Azóta már több helyen előadták, most utol­jára Sápon léptek fel vele. Ebben a faluban a kulturális tevékenység a nullával egyenlő, ezért is fontos volt ez a látogatás. A kosúti színjátszó­csoport nagy s^fcert aratott Sápon. Éppen reggelizni akartam, mikor I valaki hirtelen az ajtómon kopogta­tott. Csanádi Maris volt, az egykori napszámos leáhy. — Tudod-e az újságot? — Nem én. Mi az, mi történt? — Darvas Péter, a volt uraság hír­hedt intézője az éjszaka felakaszotta magát a padláson levő mestergeren­dára. Mikor ezt meghallottam, kissé el­csodálkoztam, de nyomban egy kínos emlék vágott mellbe, egy régi em­lék, amelynek íze mindig bennem van és bennem lesz. amíg élni fogok. A paraszti közmondás ugyan azt tart­ja, hogy a holtakról jót, vagy semmit, ezúttal azonbán nem igazodbfti böl­cselkedésekhez és beszélek a holtról. Elmondom, milyen volt Darvas Péter, miért volt e név gyűlölt és miért nem váltott ki belőlem sorsa, halála részvétet. 1943-ban történt. Május volt. Dél­után. A batonyai pusztán az egyik földtáblán cukorrépát kapáltunik, lehet­tünk vagy harmincan. Csupa 13—16 éves fiú és leány. Fáradtan, kenyéren és vízen irtottuk a gyomot az uraság földjén. Gyenge, csenevész gyerekek voltunk valamennyien. De, hogy ott­hon meglegyen a mindennapi, szüle­ink már minket is munkába küldtek. Aszottan, görnyedten kapáltuk a ré­pát. Felettünk a magasban varjak károgtak. Kár, kár... Mintha azok is figyelmeztették volna, hogy kár a sietségért és fáradságért, mert az uraság úgyis kizsákmányol bennün­ket ... E figyelmeztetés azonban med­dő volt. Nekünk dolgozni kellett. Mögöttünk pálinkabűzös hangon or- j dítozott Darvas Péter, az intéző. — Az anyátok hét..már megint elhagyjátok a gyomot. Kigyúrom a lelketeket, taknyos kölykök. Ha kellett, ha nem, Darvas mindig kiabált. Hajcsár volt a javából. Sok­szor iki is tett magáért, nemcsak or­dított, de ütött is. Mindent el kellett viselnünk, nehogy elküldjenek ben­nünket a munkából. De ami ezen a napon történt, az mindannyiunknak kitörül'hetetlenül az emlékezetébe vésődött. A tálbla végén, ahol a répát ka­páltuk, hintó állt meg. Urak és fes­tett szájú kisasszonyok szálltak le róla. Közöttük volt a birtokos. Darvas hajlongva és csaknem • térden kúszva üdvözölte, majd oda­vezette hozzánfk az úri csoportot, ahol dolgoztunk. Röhögve, gúnyolódva mustráltak bennünket. — Lassan kapálnak ezek a kölykök — szólott az úr az intéző felé. Az remegett, mint kocsonya a tál­ban. — A kisasszonyok szeretnének szó­rakozni, mutasson nekünk valami jó viccet v — Igenis — vágta össze bokáját az intéző, majd az egyik fiút a ka­páló csoportból oda intette maga mellé, valamit súgott a fülébe, oda­adta neki kerékpárját és beküldte a közeli majorba. Tíz perc sem telt be­le, a fiú visszajött egy fűrésszel. Mi még nem sejtettünk semmit, de az urak és dámák alig tudtak szólni a nevetéstől. — Elég! Ne kapáljon senki! — üvöltött Darvas. Megálltunk. Mi lesz most? Mind­egyikünk a haramia felé fordult. — Idefigyeljetek — szólt a haj­csár. — A kapa nyelét mindegyiktek­nek le kell fűrészelni úgy, hogy csak huszonöt centi maradion belőle. Meg­értettétek? De máris rajta! Két fiú végezte a műveletet, ezek sorban lefűrészelték az összes kapák­nyelét. Rövid időn belül megvolt ez az őrült játék. És most gyerünk to­vább, mindenki dolgozzon. A kapák nyele, ahogy lefűrészelték, olyan rö­vid lett, hogy mindegyikünknek a föl­dig kellett hajolni. így dolgoztunk egész napestig. Az urak topródtak a kacagástól. Ilyen volt Darvas Péter „tréfája", amit nem lehet elfelejteni. 14 év telt el azóta. Ez az intéző akasztotta fel most magát a mestergerendára. Ami­lyen gonosz és dicstelen volt az éle­te, olyan dicstelen volt a halála is. Tóth Gyula MHMW Ht MWWtWmtMMM Ht Mt MI HM Mt A romániai „Korunk" 5. száma hosszabb ismertetést közöl Sas Andor: „Egy kárpáti latifundium a hűbéri vi­lág alkonyán" című nemrégen a Cseh­szlovák Magyar Könyvkiadónál meg­jelent könyvéről. Fernandel viliághírű francia film­színész Don Quijote filmet készít elő, de a felvételeket még nem tudták megkezdeni, mert a művész nem ta­lált m^ofelelő partnert, nem Dulciniát, hanem Sancho Pansát illetően. SZVLETES ES INDULÁS Jegyzetek a Magyar Főiskolai Népművészeti Együttesről Olvasóink lapunk hasábjairól már hírül vehették, hogy megalakult a félhivatásos Magyar Főiskolai Nép­művészeti Együttes. A hírnek min­denki örült. A félhivatásos jelző azon­ban sok félreértésre adott alkalm'at. így előbb tisztázzuk a „félhivatásos" jelzőt. A „félhivatásos" jelző azt jelenti: ha van is hivatásos, fizetett népmű­vészeti vezetőjük, ha az Iskolai és Kulturális Ügyek Megbízotti Hivata­lától részesülnek is anyagi támoga­tásban. az együttes nem fize­tett művészekből, hanem különféle foglalkozású műkedvelőkből áll. Az együttes a szó eredeti értelmében te­hát nem hivatásos, hanem jobb szó híján: „félhivatásos" népművészeti együttes. E sorok írója az együttest a nyil­vánosság előtt először a Csemadok által Somorján rendezett kerületi népművészeti bemutatóin látta. Műso­rukért ott vastapsot kaptak. Ez már magában is feljogosított a kíváncsi­ságra: vajon milyen a jövőbeni ter­vük, mivel hová készülnek, hogyan akarják betölteni azt a szerepet, amelyre a magyar népi kultúra ter­jesztésében hivatottak? Ettől a kíváncsiságtól sarkallva ke­restem fel az együttes vezetőjét. Az el­ső, akivel beszélgettem, Ág Tibor, az együttes igazgatója. — Egyet-mást már tudunk, most arra lennénk kíváncsiak, mi az együt­tes jövőbeni terve? — Jövőbe.ni terveink között első­sorban is a müsorbővítés szerepel. Műsorunk legnagyobb részét a szlo­I vákiai magyar hagyományokból gyűj­tött anyaggal gazdagítjuk. Természe­tesen műsorunkban helyet kap Bar­tók, Kodály és a többi klasszikus al­kotása is. — Hol akarnok fellépni? — r> közeljövőben Gwnör és Kelet­Szlovákia nagyobb városait k. ,ij.ar:k meglátogatni. Erre az évre 6 nagy és 12 kisebb fellépést tervezünk. Ok­tóbertől teljesen az új műsor beta­nításának szenteljük időnket. Ág Tibor után Takács Andrással, az együttes tánccsoportjának vezető­jével váltottunk szót: — Mennyien vannak táncosok az együttesben'.' — Fiúk, lányok közösen húszan. — Képességeik? — Vannak nagyon tehetséges tán­cosaink. A legdicséretreméltóbb, hogy kialakult köztük egy kollektív és a legmesszebbmenően baráti szellem, ami nélkül egészséges munka elkép­zelhetetlen. — Az együttesen belül a tánccso­portnak mi a jövőbeni terve? — Idán arra törekedtünk, hogy táncosaink elsajátíthassák a legszük­ségesebb alaptechnikát. Jövőbeni ter­veink között a már elsajátított tánc­technikának gazdagítása szerepel. Si­keresen meg akarunk birkózni az igényesebb tánckompozíciókkal is. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy a tánoosok mozgásukkal könnyedén, a lehető legérthetőbben tolmácsolhas­sák a mű mondanivalóját. — Műsorukat mi fogja képezni? — Jövőbeni műsorunkat főként a szlovákiai magyar tánchagyományok­ra építjük. Természetesen betanulunk olyan táncszámokat is, amelyeknek I szülőhazája kívül esik határainkon, de klasszikus darabjai az egyetemes magyar tánckultúrának. Ág Tibortól is, Takács Andrástól is még sokat megtudtunk az együttes elvégzett és elvégzésre »áró munká­járól. Elmondották, hol, milyen si­kerrel szerepeltek eddig, milyen az együttes élete, mik a problémáik. Tő­lük tudtuk meg: jelenleg körülbelül százan vannak. Vegveskaruk, táinccsoportiuk és zenekaruk van. Mint már említettük: az együttes főként diákokból áll. Szo­rosan azonban nem határolódnak el, nem ragaszkodnak „csak" diákokhoz. Azt szeretnék, ha minél többen, mi­nél több helyről bekapcsolódnának az együttesbe, és támogatnák munkáju­kat. Egyedüli követelmény: a munka­kedv és a tehetség. Az együttes tervében az is szere­pel, hogy tagjai olyan kiképzésben részesüljenek, hogy akik elvégzik is­kolájukat, és különböző munkahelyek­re kerülve kikerülnek az együttesből, jövőbeni munkakörükben mint tánc­csoport- vagy énekkarvezetők is ki­vehessek részüket a kulturális mun­kából. A magyar főiskolások népművészeti együttese tehát amellett, hogy szó­rakoztatni fogja a közönséget, lénye­gében „forrás" is lesz, ahonnan jövő művészetünk vezetői és képviselői ke­rülnek majd ki. Nem tudjuk, ez a „forrás" milyen mennyiségben, milyen minőséget fog „termelni". A szán­dék azonban mindenesetre szép és biztató. Remélhetőleg a jó szándék alapos munkával párosulva az ered­ményeket is meghozza. A magunk részéről ehhez a mun­kához erőt és sikert kívánunk. Balázs Béla Az ég kupoláján imbolygó fénnyel villogtak a csillagok. A nagy melegben érezni, látni lehetett a forró levegő, s a földről felszálló pára lebegését. Bűzös fülledtség kóválygott a föld feletti s az éa alatti végtelen űrben. Az óriási sík határ nyári tunyasággal lustálkodott. A lomha búzatenger moz­dulatlanul szunnyadozott a nyári éj-' szakában. Néha-néha egy-egy eltévedt, álmosan érkező szellő gyenge, lágy leb­benéssel végighömpölygött a mozdu­latlanságon, aztán ismét elpihent min­den, visszabódulva az édes szunnyadás­ba ... Az öreg, bénalombú fűz alatt tizen­két ember pihente a nappali gond, s a munka fáradalmát. Tizenkét — a mun­ka korbácsával végig ostorozott — test, aggodalmakkal tele kebel, tizenkét érző, sajgó emberi szív... A másik fa­luból jöttek ide, rész-aratni. Mihályo­son több a nagygazda, — itt tán ha­marább kerül télire való. Már tizedik napja koptatják a hatal­mas búzatengert. Hej, ha övék lehet­ne legalább annyi, amit egy álló nap levágnak... Sok a, nagyon sok ... Még tán kalácsra is kerülne belőle néha. Fehér, omlósbélü és valami ismeretlen, de nagyon jóízű kalácsra ... Ezek a gondolatok villóztak mind­nyájuk agyában, ha suhant a fényes, élesrefent kasza, és nyomában szép rendre dűlt az élet. Csillaggyúlás utan pedig — amikor a lombos fűz oltalma alatt beledőltek az álomba —, valami nagy-nagy lakomán ültek és mazsolás­SZEffiföRiy kalácsot ettek vad, gazdag étvággyal. Márk Géza is félálmában ezen tűnő­dött, amikor az ég tetejéről alábblé­pett a hold. Röt, ezüstös puhaságával betakargatta a szunnyadó embereket. Géza hirtelen lerázta álmát, félkö­nyökre dőlt és belebámult a végtelen magasságba. Agyában otthoni gondok súlyosodtak: a család szűkös megél­hetése. Huszonöt évével arra gondolt, hogy változtatni kellene ezen a ron­gyos életen. Ketté törni úgy a dereka táján, mint a száraz rőzsével teszi az ember... Odahaza még hét rongyos testvére van. Valamit talán ók is ke­resnek a nyáron... Az apja is kap egy-két mérő búzát... Most kellene neki — igen, fordítani egyet a nyomo­rúságon. De hogy, amikor még leányt sem talált. Pedig kettesben — külön­válva az otthoniaktól — hátha elvisel­hetőbb lenne a nélkülözés, amazok—az otthoniak — majd csak meglesznek valahogy. Hirtelen fordult egyet, mert már el­zsibbadt a karja a hosszú könyöklés­ben. Cigarettát kotort elő a vásott ka­bátzsebböl és rágyújtott. Tekintete el­tűnődött a harmadik rakású kereszt­soron, ahol a marokszedők pihentek. Nem ismerte őket, nem az ő falujából volt egy sem. Szép teremtések, — fő­ként az a piroskendös, amelyik az ötö­dik kaszás szedője. Egynéhány szót már váltott is vele, de amikor komo­lyabb szóra került volna sor, mindig elszaladt. Volt úgy, hogy rajtakapta a nézésen is. Ilyenkor aztán a lány min­dig úgy tett, mintha semmi sem érde­kelné, hirtelen elkapta a tekintetét, s napbarnított karjaival zavartan bele­ölelt a kalászsorokba. Gézának egy pillanatra elakadt a lé ­lekzete. Valaki fehér • ruhában jött a keresztek felöl. Egyik kezében ott ló­bálta a csobolyót, s a patak felé tar­tott. A tiszta forrás ott volt mögöttük, s így mellettük haladt el a lány. Hogy észrevette-e öt, vagy csupán nem akar­ta látni, nem tudta, de ó volt az, a piroskendös, az ötödik kaszásé. A lány már leért a patakhoz, amikor Géza felállt. Eldobta a cigarettát és utána osont. Könnyed szellő suhant át a határon s a tücsökzene mintha egy árnyalattal felélénkült volna. Amikor leért a patakhoz, a lány ép­pen akkor mentette meg a korsót. El­állta az utat, s szinte áhítattal nézte könnyedén hajló alakját. Fehér, mezí­telen lábaira rácsorgott a hold ezüst­je és Gézában valami kellemes bizser­gés kezdett szerteáramlani. A lány hirtelen felegyenesedett a neszre, s egy pillanatig döbbenten szembenézett a legénnyel. — Szomjas vagyok — törte meg a csendet Géza és a lány felé lépett. — Itt a patak — bökött hátra a lány, de a hangjában inkább tréfás kedvesség muzsikált. Géza egy hirtelen mozdulattal át­ölelte a derekát. Föléhajolt a barna arcnak és így suttogta: — Nem úgy, más szomjat érzék én... — Ugyan ne bomoljon, még meg­látnak — huzakodott a lány, de csak annyira, hogy azért ne szabaduljon a fiú öleléséből. — Hát, ha meg is látnak... megte­szem én azt napvilágnál is, ha aka­rod... kacagott Géza, s hogy lelke szomját eloltsa — ajkával a lány szá­ját kereste. A barna piroskendös védekezően hát­raszegte kócos fejét, mint a menekülő óz. Telt keblei nekifeszültek a fiú mel­lének, aki egyszerre megérezte a sze­mérmes tiltakozást és az unszold biz­tatást ... Keleten már szürkült az ég, halvá­nyodtak a csillagok, amikor az ötös marokszedője visszaszaladt a többiek­hez. A kaszások lassan szedelőzködtek és leballagtak felfrissülni a patakhoz. Utána megfenték vülogó kaszáikat, s nekilendülve belemerítették a gabonába. A banda-gazda — Korpás József — hátraszólt egyszer Gézának: — Te, az Irénke nagyon ide moso' lyog. Géza felpillantott gyerekes szelídség­gel, aztán nyitotta a száját, hogy vá­laszoljon, de csak annyit mondott: — Nem Irénke az Józsi bátyám, hanem Kati... KOVÁCS MIKLÓS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom