Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-23 / 203. szám, kedd

\ Célszerű intézkedések Ä DOLGOZOK ÉRDEKÉBEN Gondos előkészületeket tettek a lakosság szolgálatának kielégítésé­re Spišská Nová Ves járásban. Hogy biztosítsák a szolgálatok anyagi előfeltételeit, körültekintéssel mér­legelték a helyi források kihaszná­lásának lehetőségeit. Ezt az akciót Tábor— Tŕebič—Liptovský Mikuláš versenyfelhívása indította el, amely­re a járás csaknem minden köz­ségé kellőképpen reagált. Az akciókban főleg Spišské Vla­chy mutat követendő példát. Már a választások előtt megkezdték az el­hagyott téglagyár újjáépítését, amelyben még ebben az évben 600 ezer téglát fognak égetni. Ez a mennyiség mintegy 30 családi ház felépítésére elegendő. A magánépítkezések elősegítésé­hez hozzájárul a Stavohmoty ke­rületi vállalat is, amely különféle anyagokat ad az építkezésekhez. Ugyanígy felújítják a fűrészüze­met, amely faanyaggal látja el az építőket. Megkezdték a kavics- és hömoktelepeken folyó munkálatokat és az áru beszállítását az állomás­ról a községbe. A járás székhelyén, Sp. Nová Ve­sen, valamint Smižanyban s a többi községekben hasonló intézkedések történtek. Spišské Vlachy nemzeti bizott­ságának eddigi eredményei követen­dő példát nyújtanak a kassai kerü­let többi nemzeti bizottságainak is. A helyi források kihasználásának kérdéseit részleteiben meg kell tár­gyalniok, s azokat haladéktalanul meg kell valósítaniok. (Tudósítónktól) A1ÖSI SZÖVETKEZETESEK ÉS A S01REN0 A z ember el sem hinné — ha ala­posabban nem gondolkozik el rajta —, hogy mindenben milyen fon­tos szerepet játszik a sorrend. A po­ros utcát nyáron először meg kell lo­csolni s azután seperni. Az épülő ház­nak először az alapját rakják le, s csak azután húzzák fel a falakat, a pénzt először meg kell keresni s csak azután vásárolhatnak rajta. — Ugyan kérem — jegyezheti meg az olvasó —, ez mind természetes dolog, minek erről beszélni. Fentiekről valóban szükségtelen so­kat fecsegni. De akár hiszi az olvasó, akár nem, vannak esetek, amikor a sorrenddel komoly bajok vannak. Ezt a bösi szövetkezetesek is megerősít­hetik — esetleg még mások is —, mert ők saját kárukon tapasztalhatták, mit jelent az, ha valahol a feje tete­jére állítják a sorrendet. Mi csűrés-csavarás, a bősiek nem­rég még azt akarták, hogy a szövet­kezet először nyújtson többet a tag­ságnak, többet adjon egy munkaegy­ségre s ha ez megtörténik, akkor fog­nak jobban dolgozni. Ennek az lett a következménye, hogy semmilyen mun­kára nem volt elég ember, nem volt aki betakarítsa a szövetkezet széná­ját, aki silózzon, idejében megkapálja a kukoricát, cukorrépát. A tehenek nem tejeltek s a-. szövetkezet disznai nem híztak. Truccolt a munkaegység értéke is, mert 1955-ben 2,20 koronára fogyott le.- — — Kinek van kedve ennyiért dol­gozni — hajtogatták a tagok s velük együtt sopánkodtak az akkori vezetők is, de alig akadt ember — főként a vezetőségben —, aki igyekezett volna megváltoztatni a sorrendet: először megtenni mindent a szövetkezet fej­lődéséért s csak azután nyitni tágabb­ra a markot. 11. Filmek NEMZETKÖZI KARLOVY VARYBAN 1MLEJE la a fordított sorrend időszaká­ban megjegyeztük, hogy a bősi szövet­kezetesek jobban gazdálkodhatnának, mint ahogyan gazdálkodnak, nyomban megkaptuk a magunkét. — Jó gazdák a bősiek, nem kell azo­kat tanítani — mondták a fordított sorrend hívei. Abt&i igazuk volt, hogy a bősi szö­vetkezetesek jó gazdákból kerültek ki, de abban bizony nem volt igazuk, hogy még nem fér rájuk egy kis tanulás. Hiszen éppen az változtatott a helyze­ten, hogy a szövetkezetesek tanultak. Megúnták a fordított sorrendet és azo­kat a vezetőket is, akik nem tudtak változtatni rajta. Elhatározták, hogy először megtesznek mindent a gazda­gabb termésért, az állattenyésztés na­gyobb hasznosságáért és azután — meglátják... Egy-két év alatt azonban nemigen lehet helyrehozni mindazokat a hibá­kat, amelyek évek óta felhalmozódtak, de kétségkívül sokat lehet tenni, ha megvan rá az akarat. Íme, a példa: A szövetkezet fennállása óta egészen a tavalyi esztendőig komoly takar­mányhiánnyal küzdött. Sem szálas-, sem erötakarmányból nem futotta. A rengeteg rétiszéna rendszerint el­öregedett kint a határban vagy más­képp ment tönkre. Az is előfordult, hogy egyes szénával megrakott szeke­rek „nem találták meg az utat" a szövetkezet istállóihoz. Egyes vezetők ahelyett, hogy igyekeztek volna rendet teremteni, azt hajtogatták, hogy a rét vizes, nem ér semmit, nem terem meg ott semmi. Igaz, hogy a hatalmas bősi határban voltak és vannak vizes terü­letek, de nem mindenütt pusztít a víz és ott is, ahol időnként felüti a fejét, jó munkaszervezéssel be lehet takarí­tani a termést. T avaly, mintha mesebeli varázs­vesszővel suhintották volna meg a rétet, annyi széna termett raj­ta, hogy a szövetkezet azonkívül, hogy biztosította a bőséges takarmányszük­ségletet, 15 vagonnal még el is adhatott Azonkívül a tavalyi termésből teljesí­tette az idei beadást is. Az idei széna pedig már rég kazlakban és boglyák­ban van. Jó helyen van a heréjük is. A szövetkezeteseknek nem lesz gond­juk a szálastakarmánnyal. Ezenkívül 900 köbméter őszi bükkönyt silóztak le, s az ősszel még tovább gyarapítják a takarmánykészletet. Amint látni, rendben van a szövet­kezet szénája. De értsük ezt a szó szoros értelmében, mert a szövetke­zetesek valóban arra az útra léptek, hogy rendben legyen a szénájuk — vagyis minden. Idejében készítették a vetés alá a talajt az ősszel és a tavasszal. Ennek meg is lett az eredménye. Árpából a tervezett 22 mázsa helyett átlagosan 25 mázsa termett. Búzából, rozsból 2—4 mázsával nagyobb a hektárhozam a tervezettnél. Sietnek is az aratás­sal. 240 hektárnyi árpájuk nagy részét kombájnok, kévekötőgépek segítségé­vel takarították be. Amikor pedig rosszabbra fordult az idő és a nehe­zebb gépek belesüllyedtek a talajba — hatvan kaszás vágta a gabonát. A bősi szövetkezetesek kihasználnak minden eszközt és minden percet a betakarí­tásra. Emellett a kender nyüvésére is futja erejükből. A kapásnövényeket még az aratás előtt rendbehozták, s nem kell attól tartaniok, hogy az eső következtében elnyomja őket a gaz. Nemcsak munkájukat javították meg a bősi szövetkezetesek, de — éppen jobb mukájukkal javítottak a begyűj­tés terén is. A marhahús-, sertéshús-, tejbeadás félévi tervét már teljesítette a szövetkezet. A helyesre fordított sorrend a növénytermelésen kívül az állattenyésztésben is megtette a ma- ; gáét. Nagy ereje van a hasznosság ; szerinti jutalmazásnak, mert amióta \ bevezették, mintegy három literrel emelkedett a napi tejhozam tehenen- ! ként. A fejögulyások nagyobb gondot \ fordítanak az állatok gondozására. \ Igaz, hogy ehhez hozzájárult az .is, \ hogy lényegesen megjavultak a takar- ; mányozási lehetőségek. ; * * * Lám, mit tett a helyes sorrend \ érvényesítése! Tavaly ugyan még szerény volt a munkaegységért \ járó összeg, csak öt korona előlegre futotta a természetbeni járandóságon kívül. Ez idén 8,50 koronát fizet a szö­vetkezet előlegre munkaegységenként, s ahogy az eddigi eredmények mutat­ják, az év végén az előlegen kívül még komoly részesedést kapnak a szövet­kezetesek. Egyébként a pénzen kívül 4 kilogramm gabona jár munkaegysé­genként. Ez annyit jelent, hogy akinek legalább ötszáz munkaegysége lesz az év végéig, húsz mázsa gabonával telik meg a kamrája. A bősi szövetkezetesek között pedig sokan vannak, akik az év végéig 500-nál jóval több munkaegy­séget szereznek. Hiszen most már mindannyian belekapcsolódtak a közös munkába. Azután a háztáji gazdálko­dásból is szép bevételre tesznek szert. Az irodában jobban vigyáznak a szö­vetkezet pénzére, mint ezelőtt. Míg 1955-ben a szövetkezet traktoraira és autóira közel 200 ezer koronát fize­tett rá a szövetkezet, most hozzáve­tőlegesen ennyi haszon mutatkozik. Igen ám, de ez csak azért van így, mert itt is bevezették a rendet, a pon­tos nyilvántartást, épp úgy, mint a ta­karmányozásnál és egyebütt. Amint a fentiekből kitűnik, a bösi szövetkezeteseknek sincs csodarecept­jük. A javulás úgy állott be, hogy megfordították a helytelen sorrendet, s a szövetkezetben rend lett úrrá. Ezzel megváltozott a szövetkezet tagjainak munkaviszonya is. Most nekik is ko­moly gondot okoz a kedvezőtlen idő­járás, de nem hátrálnak meg előtte. Amikor a legutóbbi taggyűlésen arról beszéltek, hogy a gépi erő mellett ké­ziaratókra is szükség lesz, másnap — mint mondottuk — hatvan kaszás vágta a rendet. Állítják, hogy megbir­kóznak az időjárással, nem engedik, hogy lekanyarítson munkájuk gyümöl­cséből. Ez a helyes szó, mert az erős akarat mindig legyőzi a nehézségeket. Miklya János Versenyen kívül Egyik korábbi beszámolónkban meg­említettük már, hogy a napi rendes három játékfilmen kívül négy, olykor öt, sőt hat további játékfilmet vetí­tenek a nagy szállodák tánctermeiben vagy a külön e célra berendezett ap­ró mozikban. Ezeknek a versenyen kívüli bemutatóknak jórészben a fil­mek cseréje, az üzletkötések a célja, ám az újságíró és filmdolgozó is a számlájához jut, amennyiben alkalma nyílik egy-egy ország filmtermelésé­ről bővebb áttekintést nyernie. Néhány esetben olyan filmeket is pergetnek, amelyek a cahnesi vagy más feszti­válokon már szerepeltek és ezért a fesztivál alapszabálya értelmében a hivatalos versenyen nem kerülhetnek bemutatásra. Versenyen kívül a legtöbb -filmet a Német Szövetségi Köztársaság fil­mesei mutatnak be. Legtöbbjük ki­mondottan csak a szórakoztatás cél­ját szolgálja: az eddig látottak közül egyedül a Rose Bernd érdemli meg, hogy foglalkozzunk vele. Ez a film Gerhard Hauptmann drámája után készült, rendezője, Wolfgang Staudte ezelőtt a Német Demokratikus Köz­társaságban dolgozott és néhány igen figyelemre méltő film tanúskodik te­hetségéről. Hozzá kell tennem, hogy a címszerepet Maria Schell játssza, aki az idén Cannesban a legművé­szibb alakítás nagydíját nyerte el. De sem Staudte, sem Maria Schell nem bizonyultak elegendőnek, hogy Gerhard Hauptmann drámája filmben a nagy művészi élmények hatásával nyűgözzön le. A hibát talán ott kö­vették el a film alkotói, hogy a má­ba tették át a film történetét, amely eredetileg csaknem egy fél évszázaddal ezelőtt játszódott le. Ami akkor Hauptmann drámájában hiteies és reális volt, a mában sokszor torznak és lélektanilag teljesen indokolatlan­nak hat. A lányanya problémája ma valóban egészen másként fest, mint ötven évvel eze'őtt. Ma nehezen tud­juk elképzeln'. Rose Bernd apjának előítéletét; s a film többi alakjaiban is sok a törés, a korszerűsítés követ­keztében a hauptmanni mű hitelessé­ge sokat veszít. Maria Schell, a nyu­gatnémet filmművészet legnevesebb sztárja nem éri el a Ger/aise-ban, a Zola-filmben mutatott emberábrázoló nagyságát, csak néhány jelenetében érezteti, hogy valóban nagy müvész­.nő. A versenyen kívül pergetett filmek közül eddig a Bakaruhában című ma­gyar filmnek volt a legnagyobb si­kere. Bizonyos, hogy a magyar film dolgozói ezzel a filmjükkel sem val­lottak voina szégyent a hivatalos seregszemlén. Hogy ezt a Hunyadi Sándor pompás novellája után készült filmet nem mutathatták be hivatalo­san, annak okát abban látom, hogy főszerepét olyan színész alakította, aki az októberi, illetve novemberi ellen­forradalmi időkben súlyos vétséget követett el. Sajnálatos körülmény ez, mert a film igen jó, rendezője, Fehér István — akinek ez az első filmje — művészileg magasra értékelhető, ki­tűnő munkát végzett. A történet von­zó érdekességgel pereg, jól tükrözi az első világháború Magyarországának polgári világát hazugságaival, álerköl­csével és hamis érzelgőségével. Kri­tikája nem szánt oly mélyre, mint a Hannibál tanár úré, beéri azzal, hogy a mese — egy vasárnaponként bakaruhát öltő „szerkesztő úr" el­csábít egy tiszta szívű, egyszerűen : szerelmes cselédlányt — ítéletet ' mondjon. A Bakaruhában vetítését egy mese­motívumokra felépített bűbájos szí­nes rövidiilmnek, a Nem igaz-nak be­mutatása előzte meg. Főszerepében a nemrég tragikusan elhúnyt Soós Imrét, a Ludas Matvi felejthetetlen alakítóját láthattuk. Valóban mesébe illő okos és derék, meleg szívú pa­rasztle.qényt játszott oly közvetlenül egyszerűen és melegen, hogy mélyeri át kellett éreznünk, milyen nagy veszteség érte halálával a magyar filmművészetet és színpadot. Néhány adat az NDK filmtermeléséről Alkalmunk volt elbeszélgetni a Né­met Demokratikus Köztársaság film­dolgozóival és néhány érdekes adatot .jegyezhettem fel naplómba. Tizenegy esztendeje folyik a játék­film termelése és ma a 130. filmjük­nél tartanak. Kétezer művész, tech­nikus és szakember dolgozik Európa legnagyobb filmgyárában,' Babelsberg­ben, melynek filmstúdiói a legmoder­nebb felszereléssel dicsekedhetnek. Ez idő szerint kilenc kész játékfilm vár bemutatásra és további tizenegy fil­met forgatnak. — Miféle filmek ezek? — kérdez­tem. — Kettő közülük úgynevezett ka­landos film izgalmas detektív témák­kal — hangoztt a felvilágosítás. — Az egyik zenés komédia, 3 filmünk re­gény után készül, lesz egy mesefil­münk, továbbá három filmünk foglal­kozik az ifjúság problémáival. Általá­ban fő törekvésünk arra irányul, hogy minél többet mutassunk be napjaink életéből. Tudjuk, hogy ez nehéz fel­adat, mindenekelőtt az élet gondos ismeretét követeli meg művészeink­től. Három történeti tárgyú, egy klasszikus témájú és három gyermek­film bizonyítja, hogy a legszélesebb ízlés kielégítésére törekszünk. A fogadásokon, a baráti beszélge­tések során sok szó esik a közös filmprodukciókról. így beszámolhatok arról, hogy Arnstam szovjet rendező, a bolgár Dimitrov-film alkotója, ha­zajövetele után megkezdi a drezdai képtár milliárdokat érő műkincsei megmentéséről szóló filmnek forga­tását. Szovjet művészek, köztük Csuhraj indiai, Ptusko finn filmművé­szekkel együtt készít filmet. Érde­kelt, miféle közös terveik vannak né­met barátainknak. — Közös filmünk készül a cseh­szlovák filmdolgozókkal, éspedig a 21-es korosztály, a franciákkai kö­zösen forgatjuk a Vietor Hugó Nyo­morultak című regénye után készült filmet — kapom a kívánt felvilágo­sítást. — És talán érdekli önöket, hogy közöspn készítettük a Till Ulen­spiegelt Gérard Philippel a főszerep­ben, továbbá Jean Paul Sartre köz­reműködésével megfilmesítették Ar­thur Miller Szálemi boszorkányok című drámáját, amely éppen ma van a seregszemle műsorán. Lissy című filmje bemutatására el­jött Konrád Wolf neves német ren­dező is. Tőle is megkérdeztem, mi­féle új filmen dolgozik. — Oj filmem ideiglenes munka cí­me a Napkeresők és köztársaságunk mai embereinek igen fontos problé­máit taglalja. Ebben a filmben több kitűnő szovjet művész is játszik — feleli a Lissy rendezője. íme, egy újabb közös produkció, amely a fesztiváli jelszó jegyében születik. Itt, Karlovy Varyban egyre több jel mutat arra, hogy írók, ren­dezők, színészek közös összefogásából olyan filmek keletkezhetnek, amelyek széles érdeklődésre tarthatnak majd igényt. Hozzá kell fűznöm azonban, hogy csak abban az esetben, ha nem a puszta üzleti haszon, a célszerűség vezeti a közös produkciók létrehozóit. Befejezéshez közeledik a fesztivál Mire ezen soraim nyomdafestéket látnak, a fesztivál ünnepien feldíszí­tett filmszínházában már elhangzot­tak az értékelés szavai, s a díjak is kiosztásra .kerültek. Ez a körülmény azonban nem késztetheti a beszámo­lók íróit hallgatásra. Meg kell em­lékeznünk arról, hogy a csütörtökön bemutatott Büszkeség című spanyol film igen hűvös fogadtatásban ré­szesült. Bizonyos sikert könyvelhetett el az olaszok Egy asszony, akiről mindenki beszél című filmje. A siker oka részben annak tulajdonítható, hogy Francesco Maselli, a film ren­dezője, Virna Lisi és N. Hararit, a film két női főszereplője a bemuta­tón jelen voltak. Virna Lisi, aki az Itáliai emlék című szélesvásznú olasz filmben is főszerepet játszott, nemcsak ragyogó jelenség, hanem ki­tűnő színésznő is. Alakban ugyan­olyan festői, mint a jelenlevő többi filmsztár, azonban arcának varázsa, szokatlanabb és egyúttal természe­tesebb, vállára hulló mézszínű haja is lényéhez illő, jól keretezi be von­zóan szelíd szépségét. A hivatalos seregszemlén csütörtö­kön a DEFA Lissy című filmje aratta a le.-.nagyobb s/kert. Becsületes szán­dékú, jó és hasznos film ez, sem a színészi játékot, sem a rendezést nem érheti semmiféle gáncs, sőt, csak dicsérőleg emlékezhetünk meg Konrád Wolf rendezői munkájáról és a három főszereplő, Sonja Sutter, Horst Drinda és Kurt Oligmülier já­tékáról. A film a nemrég elhúnyt F. C. Weisskopf hasonló című regénye nyo­mán készült. Az egyszerű történet egy német asszony sorsát ecseteli, akinek a családi boldogság utáni ál­ma darabokra törik, hogy» a férje ná­cik táborába jutva fényes karriért fut be. A családi tragédia tetőponjtán Lissy megtalálja újra az utat az em­berséghez, az emberhez méltó élet-, hez. Kár, hogy a film befejezése csak jelképesen hat. Hatásosabb lett vol­na, ha a forgatókönyv írója és a rendező jobban támaszkodik a re­gényíró Weisskopf elképzelésére, aki az önmagára és kötelességére ébredő Lissyt összehozza Max Frankéval, a regény proletár alakjával. így reáli­sabb és hitelesebb lett volna a befe­jezés, Lissy nem indul jelképesen valami ismeretlenbe, hanem oly útra tér, amelyen kísérőket, vezetőket ta­lál küzdelmes és bizonyára nehéz új életéhez. EGRI VIKTOR Nem várt meglepetések E cikket megelőző beszámolóban, ér­tékelve a filmfesztivál első hetének premiérjeit, szóltam a véleményem szerint legjobb alkotásokról és közben megjegyeztem, hogy a hátralevő napok során nem igen várok meglepetést. Nos, ezt a nézetemet módosítanom kell, mert a francia filmgyártás pénteken olyan művel vonult fel, amely kétség­kívül a legjobbak közé tartozik. A Szálemi bosozrkányok című film Ar­thur Miller neves amerikai drámaíró színdarabja alapján készült. A szöveg­könyv szerzője J. P. Sartre, s a ren­dező a belga származású Raymond Rouleau. A történet 1692-ben játszódik le az Üjvilág Massachussets államában. Lé­nyege a haladást gátló puritanizmus, a vallási elvakultság összecsapása azokkal, akik az emberek közti hu­mánus és becsületes kapcsolatok hívei, akik elítélik az inkvizíciós módszere­ket, áratlan emberek üldözését. A. Miller drámája sodró erejű költői mű, amelynek legnagyobb értéke az, hogy minden szavából érezni lehet, szerző­je a sötétség szárnyai alól menekülni akaró egyszerű, becsületes, tiszta em­berek oldalán áll, igazukért a művé­szet eszközeivel harcol. A boszor­kányüldözés kora lejárt — ez a ki­csengése. A Szálemi boszorkányok cí­mű filmnek és nem véletlen, hogy a szerző ezt a gondolatot nem fejezhette ki hazájában. Nem véletlen, mert ez a mű világos vádirat az amerikai „bo­szorkányüldözés", a maccanthyzmus, az Amerika-ellenes tevékenységet kivizs­gáló bizottság ellen, amely különben Artúr Millert is maga elé citálta, hogy rásüsse az Amerika-ellenesség bélyegét — vádirat ez az emberi szabadságjo­gokat sárba tipró különféle amerikai intézmények ellen. J. P. Sartre szövegkönyve nagysze­rűen kidomborítja a dráma líraiságát, viszont komoly hibája, hogy nem egy helyen homályba burkolja, nehezen érthetővé teszi az eszmei mondanivalót., Rouleau rendezéséről csak a legna­gyobb dicséret hangján szólhatunk. Ügyszintén kiváló teljesítményt nyúj­tott a főszerepekben a nálunk is jól ismert és kedvelt művészházaspár — Simorte Signorét és Yves Montand, va­lamint Abigail szerepében Mylene Demongeot. Éjfél előtt a szabadtéri moziban, a zuhogó eső miatt aránylag csekély szá­mú közönség előtt megszületett a má­sodik meglepetés. Szintén francia film­ről van szó, címe: Akinek meg kell halnia. Az előző filmtől eltérően ez a mú versenyen kívül szerepelt. Mivel hivatalosak voltunk a magyar filmkül­döttség fogadására ( a filmfesztivál során igen sokszor előfordult, hogy az egyes események, bemutatók időpont­jai fedték egymást, úgyhogy vagy erről, vagy arról le kellett mondanunk.) és így nem láthattuk ezt a filmet. így tehát csak másodkézből vett informá­ciók alapján tolmácsolhatjuk a szak­emberek véleményét, hogy az utóbbi évek egyik legjobb filmalkotása ez a mű. Mozilátogató közönségünk már elő­re örülhet, mert az Állami Filmvállalat megvette a filmet és rövidesen vetíteni fogják. A nap többi eseménye A már említett magyar fogadáson kívül, amelyen részt vett Aczél György elvtárs, a Magyar Népköztár­saság kulturálisügyi miniszterhelyet­tese is, e napon sajtófogadást rendez­tek az NDK filmdolgozoi, majd a cseh­szlovák' televízió, este pedig a Rich­mond-hotelben coktail partyt adott az egyiptomi delegáció. Egyszóval: a kü­lönféle nemzetek fiai közti ismerke­désnek, véleménycserének most is tág tere nyílt, éppúgy, mint a fesztivál tartamának minden napján. Persze, mindezt abszolválni reménytelen és lehetetlen kísérlet lett volna. Már előző beszámolónkban írtunk arról, hogy e napon a számos komer­ciós célból bemutatott film közül megtekintettük a nyugatnémetek P ose Bernd címú alkotását. Ezenkívül két versenyben részt vevő mongol rövid­filmet láttunk. Mind a kettő igen ér­dekes, mert közelebb hozza hozzánk ezt a távoli országot. Az egyik a szo­cialista szektornak a mezőgazdaság­ban, az iparban, közlekedésben és a kultúrában elért sikereiről számol be, a másik megismertet bennünket a mai Mongólia arculatával. A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig című színesfilm a Dunáról, erről a nyolc országot érintő, illetve átszelő folyóról szól. Érdekessége az, hogy forgatásában részt vettek mind a nyolc ország: a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária, Románia és a Szovjetunió filmdolgozói. Két évvel ezelőtt a budapesti film­stúdióban született meg az ötlet és a tervben érdekelt országok szívesen hozzájárultak megvalósításához. Az egyórás film újabb bizonyítéka a Duna menti népek békeakaratának, az in­ternacionalizmus erejének és éppen ezért a nemzetközi együttműködés te­rén úttörő jelentősége van. GÄLY IVÄN OJ SZÖ «­1957. július 23,

Next

/
Oldalképek
Tartalom