Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)

1957-07-20 / 200. szám, szombat

U E T lü IIA ÍL ÍL II Iľ ^i anská Bystricán vagyunk a dol

J-> de egyben figyelmeztet is. NéSzlo\ták Nemzeti Felkelés piink kiállta a nagy próbát, nemcsak múzeumában. Előttünk kék ingbe öl- hogy nem hullott térdre a leigázó tözött lányok, fiúk, odébb piros nyakkendős pionírok járják sorba a múzeum termeit és szemlélik a kiállított fegyvereket, 'olvasgatják a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi dokumentumait. A pionírok sokáig álldogálnak a partizánszállások kicsinyített másai előtt, ahol partizánok állnak őrséget a hóval fedett erdők ba-bárok előtt, de bátran és önfeláldozóan harcolt szabadságáért. múzeum dokumentumai, képei előtt a múlt hetekben sok száz ifjú állt meg elgondolkozva és büszke tudattal. Ilyenek voltak apáink és ilyenek leszünk mi is. Ez a kiállítás mély gondolatokat és elhatározásokat szül a látogatók lelkében. Láttam, ahogy Szlovákia ifjúságának küldöttei, együttesek csoportjai végighaladtak a termeken. Meg-megálltak egyes képek előtt s nehezen tudtak szabadulni a leégett falvak, a legyilkolt harcosok megdöbbentő látványától. N Bizonyos, mint ahogy bennem, másokban is az az elhatározás született meg, hogy még elszántabban kell harcolnunk kitűzött célunkért. rázolják, a füleki sztrájkolókat, akik 1936-ban a „vörös hegyen" gyülekeztek, hogy meghallgassák a kommunista párt> kiváló vezetőinek lelkesítő szavait. E képek mind bizonyítják az összefogás óriási erejét és a kommunista párt vezető szerepét. A füleki sztrájkoló munkások fényképe előtt négy kékinges ifjú álldogál. Egyenkint nézegetik a fényképekről rájuk tekintő arcokat. Ismerősöket keresnek. ' — Itt kellene lenni Józsi bétsinak is, de nem találom — mondja az egyik. — Hát hogy is találnád meg, mikor a húsz év, amely azóta elmúlt, teljesen megváltoztatta a munkáért, kenyérért küzdő kommunisták, munkások arcát, életét. Egy Lenin-képen oldalt az 1937-es-májusi BansWá Bystrica-i kerületi konferencián résztvevők névaláírását olvassuk. Lenin A munkásság termében egy másik Zászlaja alatt tartották akkor ezt a kiállítás vonzza a látogatókat, amely konferenciát, amelyen tervbe vették Csehszlovákia Kommunista Pártja harcos múltjáró^ ad hű képet. M

egtalálható itt az 1919-es magyar nyelvű gömöri újság egy példánya, mely harcos jelszavakkal hívja fel sztrájkra a gömöri munkásokat. Nagyon tanulságosak a maavarlakta vidékek dolgozóinak forradalmi tevékenységét igazoló dokumentumok és képek. A kiállított fényképek a rimaszombati 1927-es május elsejei hatalmas tüntetést ábSzlovákia gazdasági fellendítését. S ma nézz körül! Amerre jársz hazánkban, fiindenütt új házak, iskolák, gyárak, kórUázak, új utak. Az akkori munkások, harcosok terve valóra vált. Szlovákia népe ma felfelé vivő Oton halad a boldogabb élet felé. . » Két kiállítás tanulsága csak egy lehet. Még nagyobb lendülettel és buzgalommal kell dolgoznmk hazánk felvirágoztatásán, a szo_cimzmus megvalósításán. . H. S. A Szlovák Nemzeti Múzeum épülete 1 fái között. Ifjúságunk sokat tanulhat a város és környéke gazdag forradalmi hagyományaiból. Megtanulhatja, hogyan kell bátran, önzetlenül harcolni a hazáért, népünk életének felvirágzásáért. Ezért választották nemrég az ifjúsági fesztivál színhelyéül Banská Bystricát, az 1944-es Szlovák Nemzeti Felkelés központját. A termeket járva nézegetjük a kiállított anyagot. Itt látható a Tri Duby reoülőtér fényképe, ahogyan leszállt az első szovjet harci bombázó. Ölelő karok, mosolygó arcok, baráti csókok bizonyítják, mily s?£retettel, barátsággal fogadták 1944 nyarán testvéreink a szovjet nép hazánk megsegítésére siető fiait. Itt van Jegorov és más szovjet partizänparancsnokok arcképe, csoportképe. A látogatók komoly arckifejezéssel állnak meg a múzeum egyik termében. A falakon képek, rajtuk kegyetlenül agyonkinzott ifjú mártírok holttestei. Mellettük Kremnička, Telgárt községek pusztulásáról, lakóinak legyilkolásáról tanúskodó dokumentumok, adatok. Mindez a fasizmust váAz egyik bukaresti nagy könyvkereskedésben csehszlovák könyvkiállítás nyílt meg. A csehszlovákiai írók könyveit eredeti kiadásban és fordításban állították ki. Szépirodalmi műveken kívül műszaki irodalom, fényképsorozat, zeneirodalom, stb. is szerepel a kiállítás anyaga között. A vietnami nép költészete A vietnami népköltészetnek évszázados hagyományai vannak. Népdalaink szájról szájra járnak, s az útikor megismeri belőlük elődeink életét és szokásait. A legszebbeket, legkedvesebbeket ma is szívesen énekeljük. Azokban a hónapokban, amikor pihennek a szántóföldek, a falvak és a tanyák fiataljai szép ruhákat öltve esténként összeülnek, dalban intéznek egymáshoz kérdést, és dalban válaszolnak egymásnak. Sok szerelem szövődik, sok házasság születik ezekből a kedves, meghitt játékokból. A népdalok nagy része szól a szerelemről. Így énekel például egy fiatal férfi.: Aranybojtos ezüst felhők úsznak, szállnak fenn az égen. Be szeretném, ha te lennél az én feleségem. Téglát veszek a városban s félhold medencét rekesztek. Abban öblítsd, abban mosd meg karcsú kreol tested. Gyenge kezed, karcsú lábad cs^k ne a szempupilládat; halaim a sóvárgásba ,/ belepusztulnának. A feudális erkölcsök azonban megbéklyózták az ember természetes és szép érzéseit. A nagybirtokosok sohasem egyeztek bele abba, hogy lányaik egyszerű parasztokhoz menjenek feleségül. A- népdalok így szólnak a szerencsétlen szerelmesekről: De szép pár vagyunk mi ketten, mint két szál pálma a kertben. Csak szüleink gőgje lett a vesztünk, nem hagyták, hogy egymásé lehessünk. Az erőszakosan kettéválasztott szerelmesek így panaszkodnak: Égbenyúló büszke kék hegy, mért is vagy te olyan magas! Elrejted a messzeséget, eltakarod a szép eget s nem látom, hej. nem látom meg az én szerelmemet. Népünk ma is szereti, terjeszti a népdalokat. Az ellenállás nyolc éve alatt néphadseregünk katonái a népdaloknak legtermékenyebb alkotói voltak. Néha az ellenséges hadiállások ellen intézett rohamok előtt költői versenyeket rendeztek. Egy-egy hadtestbnn több száz kis költemény is született a pályázatra. Egy katona így énekel arról, hogyan álcázzák magukat az ellenség repülői előtt: Tunikám színesen szőtték zöldből és lilából. A franciák nem látnak meg, bár nem vagyok távol. Az annyi áldozattal megszerzett békében népünk harcol, hogy hazánk egyesüljön. Mint mindig, most is népdalok és népköltemények kísérik munkánkat és új harcainkat. Délen honfitársaink a népdalokban fejezik ki ' hazaszeretetüket, és Ho Si Minh elnök iránt érzett szeretetüket. Költőink száz és száz költeményben dalolták meg Ho apát. íme egy dal a sok közül: ' Ho elnök úgy tart a néppel, mint a végtagok a testtel, mint az ágak, mint a fatörzs, összenőtt a gyökerekkel. XUAS DIEN vietnami költő A verseket fordította: Pefrík József Szarka István: • A NÉVTELEN LEVÉL Ágnes éppen csak hogy átlépte a ház küszöbét, máris kezdte magáról leráncigálni a hétköznapi gúnyát. Vizet loccsantott a lavórba, megmosta kezét, arcát, aztán friss, tiszta ruhát vett elő a tompa fényű ruhaszekrényből. A lefüggönyözött ablakon keresztül beszűrődik a hazatérő csorda kolompjának hangja. Ágnes vasal, ropogósra keményített kötényt köt maga elé, utána a tükör elé lép. Formás, napbarnította arc pillant rá vissza. — Szép vagyok — gondolja magában — és mégis ... Neki más kell... Mélyet lélegzik a szoba hűs, birsalmaillatú levegőjéből. Elfordul a tükörtől s izgatottan a megvetett ágyhoz lép. Mélyen a vánkosok közé túr, kicsit motoz, míg ráakad az összegyűrt levélre. Pillanatokig tűnődik, habozik. Már fejből tudja tartalmát, de mégis... Nem tud ellenállni, újból elolvassa. — Megcsal, becsap — röppen fel ajkáról a harag, az elkeseredés. A konyhában hajlotthátú, ráncos arcú asszony a vacsora elkészítésével bíbelődik. Az anyós. A kis unoka szüntelenül körülötte lábatlankodik. Tejet kér, jó meleg, friss tejecskét. A nagymama azonban szelíden félretolja lábatlankodó unokáját, réveteg tekintete a szoba ajtajára tapad, mely mögött a menyecske készülődik. Az anyóst már napok óta nyugtalanítja Ágnes viselkedése. A víg kedélyű, tréfás kedvű menyecske egyik napról a másikra szótlanná, ingerié6 ÜJ szö 1957. július 20. kénnyé mit. Ajkáról eltűnt a mosoly. Karcsú, büszke dereka is megroggyant, mintfia óriási terhet cipelne. Ágnes gyorsan elkészült az öltözködéssel. Pirosbabos kendő alá szorította gesztenyeszínű haját. Kiöntötte a móidóvizet és tétova mozdulattal megállt anyósa előtt. — Mama, ha késnék, fektesse majd le a gyereket. Az anyós úgy tesz, mintha csak most venné észre Ágnes készülődését. Végigméri, aztán így szól: — Ágnesképi, hová készülsz éjszakára? A menyecske hallgat. Szégyenében legszívesebben elfutna, elrohanna, de nincs hozzá ereje. Gyötrődve halkan zokog, és mintha támaszt keresne, átkarolja a vén asszony csontos, aszott vállát. — Nem szeret, megcsal — jajdul fel. — Kicsoda, gyermekem? — képed el az öreg szüle. — A fiam? — Ő... Szeretőt tart. — De, Ágneském, hogy mondhatsz ilyet? — Tudom ... Érzem ... Hirtelen köténye zsebéhez kap. Érdesen zizzen a papír, a levél. Ágnes elkapja a kezét, mintha izzó parázshoz ért volna. Köténye sarkával letörli arcáról a könnyeket, majd türelmetlen mozdulattal hirtelen szabadulni akar a reszketeg kéz öleléséből. — Nem! — csattan erélyesen az öregasszony szava. Amíg meg nem mondod, hová készülsz, egy tapodtat sem ... A menyecske az erélyes szó hallatára megdöbben és mintha tétovázna ... — Csak nem mész a fiam után leskelődni? — folytatja az anyós keményen. — De, az uram után megyek. Hirtelen sarkon fordul és a kapu felé indul. Egy pillanatra még visszafordul és most már szokatlanul keményen kiáltja: — Ha igaz... Soha többé be nem teszem ide a lábarfi! Az ördög bújt bele ebbe az asszonyba,^sopánkodik az anyós, amikor Ágnes mögött nyikorogva becsapódik a kátrányos kiskapu. Már alkonyodott. Szürke félhomály uralkodott a határban, amikor Ágnes mögött elmaradt a falu utolsó háza is. A langyos nyárvégi szellő simogatta a felszántott tarlót és Ágnes arcáról is letörölte á könnyet. A menyecske egy pillanatra megállt. Tétován hátratekintett, mintha üldötóktöl tartana. Pillanatokig állt így, némán, mozdulatlanul, aztán hirtelen jobbra fordult. Neki a meredek dombnak, amelyre fehérre taposott gyalogút kapaszkodik fel. Melle zihált, arcáról apró patakocskában folyt a verejték, mikor a domb tetejére ért. Máskor pihenni szokott a kapaszkodó után, de most nem volt türelme a megálláshoz. Félt. Talán ha a józan eszére hallgat, vissza is fordul, de hangosan dobogó szíve mást parancsolt. És Ágnes ment. Könnyű kartonruháját lágyan fodrosa a szél. Nem nézett se jobbra, se balra, csak a fehéren kígyózó útszalagot követte. Gyötrődött. Arra gondolt, hogy az ura már több mint két hete majdnem minden estéjét ebben a faluban tölti. Alig hogy befejezi szövetkezetükben a munkát, máris motorbiciklire pattan és megy. Azt mondta, segítenie kell a szomszéd falunak a szövetkezet megalakításában. Álmosan, kedvetlenül bújt elő a hold. Apró felhőrongyokkál törölte ki szeméből az álmot. Ágnes már a faluban járt, tolvaj módjára osont végip a kihalt, poros úton. Feltűnt, hogy majdnem minden ház ablaka sötéten ásítozik. Lefeküdtek volna már? Lehetetlen!... De akkor? Gyűléseh volnának talán? v Mezítlábas gyerek trappolt el Ágnes mellett, hirtelen utánafordult. — Hé, fiam! A gyerek megáll. — Mondd csak, hol van a gyűlés? — Az oskolában — válaszol pihegve és aztán továbbiramodik. Az iskola tágas ablakain keresztül széles sugárban ömlött a fény a kert orgonabokraira. Ágnes az egyik bokor védelme alatt pillantott a terembe. Sokan voltqk ott. Meglett férfiak, asszonyok szorongtak a szűkreszabott padokban. Béla egy

v asztál mellett ült, előtte papírok. Szavai, a nyitott ablakon keresztül az izgalomtól remegő asszonyhoz is eljutottak. — ... Egyszóval már vannak anynyian, hogy bátran megkezdhetik... Válasszanak vezetőséget... Ha holnap estig valaki meggondolná a dolgot, jelentkezzen Sármány elvtársnőnél. Nála lesznek a belépési nyilatkozatok. Holnap este újból eljövök. Ágnes megtántorodott a bokor mögött. A Sármány név a szívébe mart. Látta, amint férje az asztal sarkára könyöklő szőke asszonyra pillantott. „Jelentkezzenek Sármány elvtársnőnél". — csengtek még mindig fülében a szavak. — Ez volna hát az a ... A menyecske nem merte tovább folytatni gondolatmenetét. Tekintete lángolt. Ha szemmel ölni lehetne, Sármány Kató nyomban holtan rogyna össze. — Hisz ha legalább különb volna nálam. Tehén ... Közönséges tehén — sziszegte. Sokáig gyűlölettől égő szemmel figyelte a szőke, piros arcú asszonyt. Hirtelen rádöbbent, hogy már ismeri valahonnan ... Igén, a tarlóról — cikázik át agyán a határozott felismerés. Marokszedő lányok voltak mind a ketten, ö Béla után, amaz pedig vala-' mi történt? mi távolabbi faluból való legépy után szedte a markot. Igen, ő az... Akkor Boros Katinak hívták. Még akkor vékonyabb volt és a kaszása csapta neki a szelet. Azt hívták Sármánynak ... ö volna hát az a nő.. i Ő és Béla ... Hirtelen elszégyelte magát, hisz • olyan rendes lány volt... Most meg hogy kerül oda az asztalhoz? Tálán ő is... kommunista, vagy valami funkciós? ... Röpke félóra sem telt bele, s a gyűlés véget ért. Ágnes egészen a bokorhoz lapult. Nem akarta, hogy észrevegyék. Szíve a bizonytalanságtól a torkában vert. Béig utolsónak hagyta el a termet. Vele jött Kató is. Ágnes hallotta, amint a szőke asszony vacsorára hívja Bélát. Barátságosan azt is megjegyezte, hogy már a férje is otthon van, egy kicsit eldiskurálhatnának... Béla nevetve hárította el a meghívást. — Kibírom hazáig, egyszer már szeretnék korábban hazajutni. Vár Ágnes meg a kisfiam, mostanában alig vagyok szegénykéimmel... Forró hullám öntötte el Ágnes testét, Szeretett volna felkiáltani, sírva lerogyni a bokor aljára, egyszerre sírni és kacagni... Béla siet haza, hozzám, a kisfiához... siet... siet... szeret — dobogta egyre hangosabban repeső szíve. Az öröm mámorából a motorbicikli búgása térítette magához. A fényszóró sugara mintha léket vert volna a sötétségben. Béla átdobta lábát a gépen, a motor pufögni kezdett, Ágnes nagy izgalmában felsikoltott. — Béla, állj, állj meg, az istenért! Működésbe lépett a fék. — Ki az? ... mi történt? — Én vagyok, Béla... Ágnes! — kiáltotta segítségkérőén. Béla meghökkent. Homlokát kiverte a verejték. Szája reszketett, hangja remegett aylzg alomtól. Ágnes! Te..., hogy kerülsz ide,