Új Szó, 1957. július (10. évfolyam, 181-211.szám)
1957-07-18 / 198. szám, csütörtök
A LENGYEL IFJÚSÁG UTOLSÓ ELŐKÉSZÜLETEI A MOSZKVAI V1T-RE Varsó (ČTK) — A lengyel fiúkat és lányokat már csak 8 nap választja el a moszkvai úttól. Az 1200 lengyel küldött között a lengyel ifjúság minden rétegének legjobbjai vannak. A Szocialista Ifjúsági Szövetség 170 tagját küldi Moszkvába, akiknek nagy része fiatal fémmunkás, bányász, vegyi- és textilipari dolgozó. A falusi ifjúsági szövetséget a moszkvai találkozón a lengyel falvak 170 fiatalja képviseli majd, köztük az ifjú agronómusak népes csoportja. A Lengyel Ifjúsági Szövetség 80 diákján és 60 dolgozóján kívül a bélyeggyűjtők szövetségéből, a Lengyel-Szovjet Baráti Szövetségből, az eszperantó társaságból 50 fiatal megy még Moszkvába. A választott küldötteken kívül 240 ifjú sportoló és 350 művészeti dolgozó is részt vesz a VIT-en. Az együttesek közül a Slask nevű kiváló dal- és táncegyüttest választották ki, továbbá a gdanszki és lodzsi szatirikus színház diák-tagjait, valamint a resovszki, lovicsi és podhali népművészeti együtteseket. A lengyel küldöttek Varsóban találkoznak, ahol megbeszélik a lengyel küldöttség programjának minden részletét. A lengyel ifjúság többi része készül a zoknak a VIT-küIdötteknek fogadtatására, akik áthaladnak az ország területén. Picasso rajza a VI. Világifjúsági Találkozóra A nyugatnémet lapokat megvesztegetik a választások előtt Bonn (ČTK) — Amint az ADN sajtóiroda jelenti, a gazdasági együttműködés minisztériuma, melynek élén Blücher nyugatnémet alkancellár áll, július 16-án megerősítette, hogy a Marshall-terv alapjából 2,5 millió márka támogatást szándékoznak nyújtani a nyugatnémet kis- és közép napilapoknak. Blücher minisztériumának ezekre a terveire, amelyekkel a sajtót közvetlenül a szövetségi parlamenti választások előtt akarja befolyásolni, nemrégen Si.qfried Sänger, a Hamburger Briefe lap kiadója hívta fel a figyelmet. Július 22-én kezdődnek a tárgyalások a Szovjetunió és az NSZK között Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió külügyminisztériuma július 16-án közölte a Német Szövetségi Köztársaság moszkvai nagykövetségével, hogy a Szovjetunió egyetért a Német Szövetségi Köztársaság kormányának javaslatával, miszerint július 22-én a két ország kormányküldöttségei között megkezdik a tárgyalásokat. Az Osztrák Kommunista Párt Központé Bizottsága helyesli az SZKP KB hatérozatát Bécs (ČTK) — Az Osztrák Kommunista Párt központi lapja, a Volksstimme július 16-án közölte Ausztria Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozatát, amely e napokban tartotta meg plenáris ülését Bécsben. A határozat bevezető része leszögezi, hogy az Osztrák Kommu' nista Párt kongresszusa egyhangúan Bulgária Kommunista Pártjja Központi Bizottságának közleménye Szófia (ČTK) — Ez év július 11-én és 12-én Szófiában teljes ülést tartott Bulgária Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Az ülésen jelen voltak a Központi Revíziós Bizottság tagjai is. A Központi Bizottság plénuma Georgi Cankov elvtárs pártellenes magatartásáról tárgyalt és foglalkozott Dobri Terpesov és Janek Panov elvtársak pártellenes tevékenységével is. A vitában felszólaló elvtársak valamennyien élesen elítélték az említett elvtársak pártellenes tevékenységét. A plénum egyhangú határozattal kizárta Cankov elvtársat a párt Központi Bizottságából, mert frakciós tevékenységével rendszeresen aláásta a politikai iroda és a Központi Bizottság munkájának egységét és kollektivitását s a párt politikájával ellenkező irányvonalat érvényesített. A plénum egyhangölag kizárta a Központi Bizottság tagjai soraiból Terpesov és Panov elvtársakat azért, mert komoly figyelmeztetés ellenére is folytatták a Központi Bizottság, a párt irányvonala és egysége ellen irányuló tevékenységüket. A Központi Bizottságba ezután beválasztották Borisz Vapcarov, Ljubon Gerasimov, Mitko Grigorov, Miso Nikolov, Poncso Kubadinszki, Sava Dalbokov, Tano Colov és Todor Pavlov elvtársakat. A plénum elhatározta, hogy a Központi Bizottság politikai irodája tagjainak számát kilencről tizenegyre és a póttagok számát kettőről négyre emeli. Az NDK atomtudósai az atomfegyver-kísérletek betiltását követelik Berlin (ČTK) — A Német Demokratikus Köztársaság atomkutató és Atomtechnikai Intézetének dolgozói határozatukban felhívták a német lakosságot, hogy csatlakozzanak a Szovjetunió és az NDK népi parlamentjének követelményéhez, hogy azonnal szüntessék be az atomfegyverekkel való kísérletet, szüntessék be az atomfegyverek gyártását, tiltsák be használatukat és vezessék be a szigorú ellenőrzést. A határozat hangsúlyozza, hogy az NDK-ban nem szólítottak fel egyetlen tudóst sem az atomfegyverek fejlesztését célzó munkára. A tudósok rámutatnak arra a szörnyű sorsra, ami Németországot az atomháború esetén várná, és közlik, hogy az atomfegyverekkel való kísérletek veszélyeztetik az emberiség egészségét. Az NDK tudósai elítélik az USA-nak és Naov-Britanniának a londoni leszerelési konferencián elfoglalt állásoontját. Fasiszta provokáció Franciaországban Párizs (ČTK) — Július 15-re, hétfőre virradó éjszaka egy fasiszta csoport megtámadta a Francia Kommunista Párt szervezetének helyiségeit a Vienne megyében levő Poitiers városában. A l'Humanité ezzel kapcsolatban megjeqyzi, hogy az utóbbi hónapokban a fasiszták már két izben intéztek támadást a kommunista párt székhelye ellen e városban. Franciaország kárpótlást követel az SS-orvosok kísérleteinek áldozataiért Párizs (ČTK) — A francia kormány a bonni kormányhoz azzal a követeléssel szándékszik fordulni, hogy fizessen kárpótlást azon áltudományos kísérletek áldozataiért, amelyeket az SS náci orvosok végeztek a koncentrációs táborokban. Ezt a tényt Maurice Faure, a külügyminisztérium államtitkára jelentette be a Köztársasági Tanácsban feltett kérdésre, hogy milyen kárpótlást hajlandó a bonni kormány fizetni. Faure azt mondotta, hogy a nyugatnémet kormány ebben az ügyben még nem vállalt semmilyen kötelezettséget 4 ÚJ szö 1957 .július 18. annak ellenére, hogy a francia kormány ezt márt több ízben követelte. Ezzel kapcsolatban Párizsban emlékeztetnek arra, hogy 1956. június 21én nyolc nyugat-európai ország, amelyekben a német gyűjtőtáborok volt foglyai élnek, közös jegyzékben javasolta a bonni kormánynak, alakítsanak nemzetközi bizottságot, amely döntene az SS-orvosok kísérletei áldozatainak fizo»«>ndő kárpótlásról. A bonni kormány erre a jegyzékre csak 1957 február 21-én adott választ, amelyben elutasította az általános kárpótlást és sértő formában csak abba egyezett bele, hogy alamizsnát adjanak a különösen súlyos szenvedéseket kiállt foglyoknak. A Központi Bizottság politikai irodájának tagjaivá a plénum egyhangúlag megválasztotta Dimitri Ganov, Borisz Taszkov, Bojana Balgaranová elvtársakat, póttagjaivá pedig Dimitri Dinov és Mladona Sztojanova elvtársakat. Encso Sztajkov és Borisz Taszkov elvtársak más felelős tisztségbe lépnek, ezért a plénum felmentette őket a Központi Bizottság titkárának funkciója alól és erre a tisztségre Dancso Dimitrov és Sztanko Todorov elvtársakat, a Központi Bizottság tagjait választotta meg. helyesli ' a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának határozatait. E politika szellemében utasította el a Szovjetunió Molotovnak azt a kísérletét, hogy megakadályozza az államszerződés megkötését Ausztriával. A határozat további részében a Szovjetuniónak az utóbbi időben elért számos hatalmas sikerével foglalkozik. Az új születése — folytatja a határozat — sohasem megy akadály nélkül, a revizionizmus és dogmatizmus, a múlt szokásaihoz való megrögzött ragaszkodás elleni harc nélkül. Sajnálatraméltó, hogy olyan elvtársak, mint Molotov, Malenkov és Kaganovics, akik hosszú éveken át a párt élén álltak, nem tartottak lépést a fejlődéssel és megpróbálták frakciós módszerekkel a pártra kényszeríteni akaratukat, magukhoz ragadni a pártvezetést, hogy szuverén módon megváltoztassák a XX. pártkongreszszus által kitűzött politikai irányvonalat. Az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottsága, — mondja a határozat befejező része, — teljes mértékben egyetért a Szovjetunió Kommunista Pártjával abban, hogy a XX. kongresszus határozatainak megvalósítását biztbsítani kell. Az USA megszegte a koreai békeszerződést A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ pusztítás- és rettegés-iskolája tanulságából a szocialista államok vezetésével a világ emberiségének békevágya hatalmas aktív békemozpalomba csapott át. Különféle nemzetek, felekezetek állottak egy vonalba a háborús terveket szövő államokkal szemben. A világ közvéleményének meqnövekedett tekintélyét és erejét bizonyítja az is, hoqy követelésére az Eayesült Államok beszüntette Korea elleni háborúját. Ebben persze nagy szerepet játszott az a körülmény is, hoqy az USA zsoldos katonái még túlerővel sem tudták meqtörni a szabadsáqáért és fünoetlenségéért harcoló koreai népet. 1953. július 27-én tehát ünnepélvesen megkötötték a koreai békeszerződést. Az USA ezzel látszólaqosan lemondott koreai terveiről, megnyuotatta a viláa közvéleményét s alávetette manát minden feltételnek, melyet a szerződés támaszt. A többi között, hoav koreai haderejét nem foaia meaerősíteni. csupán az esetleg már hasznavehetetlen fegyvereket Dótolják maid ugyanolyan újakkal. Aláírtak azt is, hoqy aláveti maoát a semleoes államok bizottsáaa ellenőrzésének, s hooy tudósítiák azt minden esetleoes változásról. Mindezt csak látszólaaosan, csak szemfényvesztésként, mert íme, néov évvel a szerződés meakötése után, az eddioi meqszeaéseket követve, most eqyenesen felmondta a békeszerződés említett feltételeit. DULLES ÁLLAMTITKÁR máius 14-i sajtóért.ekPTletén kiielent.ette. hoav az Eayesült Állemok hatékonvabb fecivvereket szándékszik szállítani Koreába. Mivel ez a terv ellentétben áll a békeszerződéssel, men kellett okolnia. Nos, megokolta: ,.A békeszerződés már ötéves (tehát elayult) s azóta sok minden meavá'tozott. Az akkor korszerű feovverek naqy részét ma már nem qyártjuk, s íay az eddiqi ciyakorlat már nem felel meq a réai feqyverek pótlásában. Tehát a békeszerződés ..kiöregedett" s hasoníókérroen nem időszerű már a béke kérdése sem. Ezért kell iqnorálni az öt évvel ezelőtt elismert fegyverszüneti bizottságot is... Dullesnek ez a kijelentése azonnal végiggördült „a lépcsőzet" többi fokán. Wilson, az USA államvédelmi titkára még aznap olyan értelemben nyilatkozott, hogy Koreát valóban el fogják látni korszerű fegyverekkel, ugyanúgy, mint nyugati szövetségeseiket. Artúr W. Radford tengernagy, az USA vezérkari főnöke egyenesen elárulta az USA álláspontját: „Az USA kénytelen lesz új fegyverekkel ellátni koreai hadseregét — elvégre nem is akartuk, hogy a békeszerződés örökké tartson." így sorolhatnánk még számos idézetet, amelyek kis eltérésekkel, különféle stilizálásokkal egyhangúan azt jelentik, Amerika katonai támaszpontot akar létesíteni Koreában, tehát háborúra készül. Egyelőre persze a hCborúról még nincs szó. Most „csak" modern fegyverekkel akarják ellátni a koreai hadsereqet, és atomfeqyverekkel felszerelni a Koreában állomásozó amerikai csapatokat. Hogy minek, miért? Szerintük ez Korea népének legforróbb „váqya, érdeke, sőt életszükséglete" ... Li Szinman erőszakokkal sorozza hadseregébe Dél-Korea fiataljait, de azok nem jelennek meg a sorozó bizottság előtt. A katonaság fegyelme is megbomlott, s a jelentés szerint eddig több ezren megszöktek. NOS, ERRE ÉPlT az Egyesült Államok. Ebből vonja le azt a következtetést, hogy Dél-Korea népe háborús úton akarja Korea egyesítését. Ez különös logika! Egyébként a valóság más. Az USA terve: minél közelebb kerülni a Kínai Népköztársasághoz, és a Szovjetunióhoz. Ennek eléréséért nem átallja megszegni az öt évvel ezelőtt aláírt békeszerződést sem. Az Egyesült Államok ezen eljárása ellenszenvet váltott ki a világ közvéleményében. A Kínai Népköztársaság, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió kormányai már többször tiltakoztak ezen eljárás ellen és javasolták egy a koreai kérdéssel foglalkozó értekezlet összehívását. Ezek az államok képviselik mind a koreai nép, mind a világ közvéleményének, valamint a közbiztonságnak érdekeit. Ha az USA mindezzel szemben tovább folytatja Korea szerződésellenes felfegyverzését, és katonai akcióra készül, szükségszerűen kell, hogy vállalja a felelősséget az esetleges súlyos következményekért is. Az afgán király a Szovjetunióban Moszkva (ČTK) — Július 17-én reggel Taskentben a Szovjetunió területére érkezett Mohamed Zahir sah, afgán király. Az afgán király K. J. Vorosilovnak, a Legfelső Tanács Elnöksége elnökének meghívására látogatja meg a Szovjetuniót. Az USA szenátusa „polgári jogokról" szóló törvényt tárgyalja Washington (ČTK) — Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az USA szenátusa napirendjére túzte a „polgári jogokról" szóló törvényjavaslat programját, amelynek többek között az a célja, hogy a néger lakosságnak „biztosítsa" a választójogot, ami azonban az USA alkotmánya alapján már a rabszolgaság megszüntetése óta megilleti őket. Mint ismeretes, a választójogot eddig főleg az USA déli államaiban élő négerektől vonták meg. A hírügynökségek híreiből kitűnik, hogy a déli államok szenátorai és a faji egyenjogúság többi ellenzői minden erőfeszítést megtesznek, hogy megakadályozzák e törvény elfogadását, ami a valóságban csupán formális „biztosítékot" adna azokról a jogokról, amelyeknek gyakorlati elismerését és érvényesítését az USA egész haladó közvéleménye követeli. Az egyiptomi nemzetgyűlés összetétele Kairó (ČTK) — Az Egyiptomi Köztársaság nemzetgyűlésébe való választások eddigi eredményei szerint a 350 közül 341 képviselői hely betöltése ismeretes. A suani tartomlány három választókerületéből még nem érkeztek eredmények. További öt kerületben nem voltak választások, mivel nem javasoltak jelölteket. Ezbeki nevű választókerületben a választásokat ismételni kell, mert a jelölt hirtelen meghalt. A kairói lapokban közölt statisztikákból kitűnik, hogy képviselői mandátumot többek között 16 miniszter. 3 miniszteri altitkár, 46 ügyvéd, 46 földbirtokos és nagybirtokos, 40 községi bíró, az egyiptomi hadsereg és rendőrség 47 risztje, 30 kereskedő és vállalkozó, 20 orvos, 20 kormányalkalmazott, 15 ingatlantulajdonos, 12 mérnök, 8 közipazgatási tisztviselő és* 8 újságíró nyert. Körülbelül 10 kénv'ľilô más tisztviselői J és iparos rétegeket képvisel. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népe hazája újraépítésében a legutóbbi hónap folyamán nagy munkát végzett. Az építés első szakaszát 179,4 százalékra teljesítette. A munkások, katonák, diákok a legkülönbözőbb foglalkozású dolgozók valamennyien együttesen áldozatkészen segítenek, hogy hazájuk újraépítését meggyorsítsák. A phenjani pályaudvar épülete befejezés előtt áll. 1200 négyzetméternyi területet foglal el, több tágas váróterme, vendéglője, mozija, olvasóterme, postahivatala, borbélyműhelye és 80 ágyas szállodája van. Az épület előtt a parkot hozzák rendbe. jl Jléhány s orbenj A LENGYEL SAJTÓIRODA jelenti, hogy Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke csehszlovákiai látogatása után július 21-én hivatalos látogatásra Lengyelországba érkezik. (ČTK) KRISNA MENŐN indiai honvédelmi miniszter július 16-án rövid tartózkodásra Egyiptom fővárosába, Kairóba érkezett, ahol megbeszéléseket folytat Nasszer elnökkel. (ČTK) A KÖZPONTI OLASZ STATISZTIKAI HIVATAL közzétett adatai szerint Olaszországban növekszik a bűntettek száma. Az idei év három hónapja alatt 78170 bűntettet követtek el, vagyis 10 százalékkal többet, mint az előző év ugyanennyi ideje alatt. (ČTK) A FLENSBURGI tartományi bíróság július 16-án Rudoif Henschel munkást tízhavi börtönre Ítélte azért, mert Schleswig-Holsteinben a Norddeutsches Echot, az NKP illegális lapját és más tiltott sajtóterméket terjesztett. (ČTK) AZ ALGÉRIAI francia katonai törvényszék hétfőn halálbüntetésre ítélt további 10 algériait, köztük két aszszonyt azért, mert részt vettek az algériai nép szabadságharcában. (ČTK) FRANCIA EJTŐERNYŐSÖK egyes csoportjai, akiket azért szállítottak Algériából Párizsba, hogy részt vegyenek a július 14-i állami ünnepen rendezett katonai díszszemlén, hétfőn több párizsi negyedben hajtóvadászatot rendeztek az észak-afrikai munkások ellen. A Bastille téren, valamint az Északi pályaudvaron megtámadták az összes útjukba kerülő arabokat. Számos arab munkás megsebesült. A rendőrség tétlenül nézte a garázdálkodást. (ČTK) K. J. VOROSILOV, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke július 16-án a Kremlben fogadta Lewellyn A. Thompsont, az Egyesült Államok új szovjetunióbeli ' követét, aki átadta megbízólevelét. (ČTK) A MEXIKÓI SIEMPRE c. lap felhívást tett közzé, amely követeli a nevadai sivatagban végrehajtott nukleáris kísérletek beszüntetését. A lap rámutat, hogy az amerikai atomfegyver-kísérletek veszélyeztetik Mexikót, mert Mexikó északi részében rádioaktív esőt észleltek. (ČTK)