Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-12 / 162. szám, szerda

A pártéfet lenini normáinak betartása minden pártszervezetre érvényes Farkasd utcái üresek, csendesek. A falu apraja az iskola udvarán az óraközi szünetet kihasználva labdázik és énekel hol magyarul, hol szlovákul. Szüleik és felnőtt testvéreik a határban szorgoskodnak, egyelik a cukorrépát, ápolják a kapásokat. Bartos Pált, a falusi pártszervezet elnökét keresve a tágas, sokmilliós értékű gazdasági épületekkel borított udvaron Takács Lajossal, Szabó Ferenccel és a szövetkezet villanyszerelőjével, pártonklvüliekkel és több párttaggal beszélgetve megállapíthattuk, hogy az emberek igyekeznek megérteni a körülöttük, hazánkban és a nagyvilágban lejátszódó eseményeket, véleményt alkotnak róluk és elmondják nézeteiket. Politizálnak. Különösen sok szó esik a járási nemzeti bizottság és a Helyi nemzeti bizottság intézkedéseiről, a határozatok megvalósításáról. Előfordul az is, hogy egyes emberek helytelen nézeteket hangoztatnak. Az ilyen helytelen nézet talán tájékozatlanságból ered, de lehet, hogy éppen az ellenséges zavartkeltő „tájékoztatás" idézi elő. Vannak még, akiknek érdeke a közös munkával elért eredmények, sikerek kicsinyítése, akik nem szívesen látják, hogy a falu magyar és szlovák dolgozói egyetértésben azon fáradoznak a szövetkezetben, hogy szervezettebb és eredményesebb legyen a munka. Vannak, akiknek nem fér a bögyükbe, hogy a magyar és szlovák dolgozók elvtársiasan segítenek egymásnak az új családi házak, tűzhelyek felépítésében és nacionalizmust szeretnének becsempészni az egy célért harcolók tudatáha. Világos tehát, hogy még az eredmények sem beszélnek mindig önmagukért. Szükséges tehát a párt politikáját megmagyarázni és léptennyomon védeni. S kire vár elsősorban ez a feladat, ha nem a kommunistákra? Persze a párt politikájáról, a kongresszus határozatairól sok szó esik a gyűléseken, értekezleteken. Ez nagyon fontos, de nem elég. Többet kíván a párt tagjaitól. Álljanak ki a párt politikája mellett munkahelyükön, de ne tegyék félre a politikát akkor sem, ha elhagyják munkahelyüket vagy otthonukat, hiszen a politika át- meg átszövi egész életünket. Tehát a kommunistának mindenütt ott kell lennie. Ha nehéznek is látszik, ha némelykor nem is kényelmes, a kommunista ne érezze magát a vonatban egyszerű utasnak, a sportpályán egyszerű szurkolónak, hanem a párt harcosának, aki magyaráz, nevel. S ha kell leleplezi, sarokba szorítja a haladást fékező nézetek képviselőit. A faluban nemcsak a sikerek félremagyarázásával találkoztunk, hanem azzal a visszhanggal is, amelyet a nehézségek leküzdése kelt az emberekben. A még meglevő bajok lát- I tán egyesek türelmetlenné válnak, ! bizalmatlankodnak. A kommunisták is látják a nehézségeket, mégis képesek arra, hogy bizakodást öntsenek az emberekbe, mert a párt felvértezi őket előrelátással és az összefüggések megértésével. Sajnos nem minden párttag áll ki következetesen a ; párt politikája mellett; elsősorban azok nem, akik lebecsülik látókörük bővítésének fontosságát, a pártoktatáson való részvételt. Márpedig a kommunistának sokat kell tudnia, hiszen nem mindig népszerű dolog kiállni a párt politikája mellett. Vannak elengedhetetlen intézkedések, amelyek átmenetileg áldozatokat követelnek és vannak helyes intézkedések, amelyeket egyesek szűk személyes érdekből túllépnek, kárt okozva az egésznek, a kollektívának. Persze a kommunistának ilyenkor ki kell állnia a párt politikája mellett, annak megvalósításáért, És ha az intézkedések helyességét nem is érti meg mindjárt mindenki, az őszinte és igaz hang, a türelmes elvtársi beszélgetések hatására az emberek meggyőződnek a párt igazáról, mert a dolgozók érdekeit szolgálják. Természetes minél következetesebben betartjuk a pártélet lenini normáit, annál gyümölcsözőbb az agitáció. A CSKP országos konferenciája, óta a pártszervezetekben sokat fejlődött a párton belüli demokrácia. A tagság él a kritika jogával, s egyre jobban megvalósul a személyre való tekintet nélküli bírálat. A falu kommunistái és pártonkívüli dolgozói is sokkal bátrabban mondják el véleményüket pártunk politikájának egyes kérdéseiről a helyi viszonyokra vonatkozóan is, ami feltétlenül helyes és jő eredményeket hoz a szövetkezet fejlődésében, a falu építésében és szépítésében. Ez a felelősségérzet jutott kifejezésre a pártbizottság, a szövetkezeti vezetőség és a nemzeti bizottságokba való választásoknál is. De azt is tapasztalhattuk, hogy a párton belüH demokrácia, a bírálat fejlődése mellett erősen elmaradt a demokratikus centralizmus betartása, annak fejlődése. Ismeretes, hogy pártunk és általában a kommunista pártok szervezeti felépítésének vezérelve a demokratikus centralizmus. Pártunk alapszabályzata leszögezi, hogy minden pártszervezet, üzemi és falusi egyaránt önállóan határoz a helyi kérdésekben, ezek a határozatok azonban nem lehetnek ellentétben a felettes szervek határozataival. E kettő együtt egységet alkot. S ennek megsértése, az egyik oldal erősítés a másik rovlsára, akarva, akaratlanul a párt egységét, cselekvési erejét, ütőképességét gyengíti. Az utóbbi években sok becsületes dolgozóval erősödtek a falusi pártszervezetek. De a nagy dolgok megoldásánál látni, hogy egyeseknek menynyire hiányzik a marxista-leninista tudás. Utalok Máté Ferencnek az egyik pártértekezleten tett kijelentésére: „Talán a járási pártbizottság akar nekünk parancsolni?" De sok fáradozás és harc veszhet kárba, ha a párttagok nem eléggé képzettek. Máté elvtársnak, aki különben becsületes, szorgos szövetkezeti tag, jobban kellene ismernie pártunk alapszabályzatát. A demokratikus centralizmus ugyanis magába foglalja, hogy a demokratikusan megválasztott felsőbb szerv határozatokat hoz a pártmunka különböző területén és ezeket minden párttagnak a maga munkaterületén kötelezően a legjobb tudása szerint végre kell hajtania. Az a véleményünk, hogy a pártszervezet bizottsága a párton belüli demokrácia, a tagok jogainak érvényesítése mellett kevés gondot fordít a kötelességek ismertetésére, azok teljesítésére. Ez az oka a centralizmus gyengülésének, a pártfegyelem lazulásának. Találkoztunk olyanokkal is, akik jóformán alig beszélnek a határozatok teljesítéséről, túlságosan csak a jogokat hangsúlyozzák. Olyan nézeteket vallanak, hogy nem kell olyan szigorúan venr

; a párthatározatok végrehajtásáért való harcot. Természetesen nem fogalmazták ezt meg ilyen kereken. De egy sor kisebb és nagyobb jelenség arra mutat. Márpedig a pártszervezet csak akkor erős, egységes, élvezi a dolgozók bizalmát, ha tagjai fegyelmezetten végrehajtják a pártszervezet és a felsőbb szarvek határozatait. Kereken és határozottan mondja meg tehát a pártbizottság a fegyelmezetleneknek, hogy a pártunk egységére úgy keíl vigyázni, rŕífňt a szemünk fényére. Er>-e kötelez az önként vállalt fegyelem. A kisebb, vagy nagyobb fegyelmezetlenségek fékezik a szövetkezet még gyorsabb fejlődését, a még szebb gazdasági eredmények elérését, rést nyitnak az ellenségnek, lazítják a párt és a tömegek kapcsolatát, a pártszervezet belső egységét. Egyes elvtársak azt hiszik, ha erősítik a pártban a centralizmust és a fegyelmet, csorbul a párton belüli demokrácia. Ennek az ellenkezője igaz. A laza fegyelem aláássa és sérti a párton belüli demokráciát. A demokratikus centralizmus következetes betartása kötelessége minden pártszervnek és pártszervezetnek. A fegyelmezetlenség nem korlátozódik csak a pártmunka egyik vagy másik szakaszára. Olyan ez mint a méreg, ha nem küzdünk ellene, megfertőzi a pártmunka egészét. Kihat a pártdemokráciára is. Mindenki előtt világos, hogy a taggyűlések felületes előkészítése egyben a pártdemokrácia megsértése is. Kevesen gondolnak azonban arra, hogy ez a pértfegyelem súlyos megsértése is. Bartos Pál, a falusi pártszervezet elnöke szerint a pártoktatáwn való részvétel is gyenge. Az oka nem lehet más, mint a fegyelmezetlenség. A párthatározatok semmibevétele. Most, a Pártoktatási Év befejezése és az új előkészítése idején határozottan meg kell mondani azoknak, akik nem vettek részt rendszeresen a pártoktatáson, hogy a kommunistának kötelessége szakadatlanul fejleszteni politikai és szaktudását. Különösen meg kell követelni ezt a vezetőktől, agitátoroktól, nem utolsó sorban a nép bizalmából megválasztott nemzeti bizottság kommunista tagjaitól, akiknek legfőbb feladatuk, hogy napról napra meggyőzzék a tömegeket a párt politikájának helyességéről. Az olyan vezető, aki nem szívesen tanul, akinek nehezen megy a munka, az előbb-utóbb képtelenné válik feladatainak elvégzésére. Az SZLKP kongresszusa újból felhívta a figyelmet arra, hogy a párt vezető szerepe és a demokratikus centralizmus érvényesülésének egyik fő feltétele a kollektív vezetés elveinek érvényesítése, ami elképzelhetetlen a tagok aktív részvétele nélkül, y Erdösi Ede Q J 01L VMM IE Z lim.Tf Egy irodalmi előadásról és még egyről-másról A Csemadok bratislavai helyi csoportja nemrégen a Központi Nemzeti Bizottság (volt Prímáspalota) kistermében ismeretterjesztő estet rendezett. Az esten dr. Csanda Sándor egyetemi tanár tartott előadást „A szlovákiai magyar irodalom az 1930-as években — Sellyei József" címmel. Érdekes jó előadás volt. Dr. Csanda gazdag tárgyismerettel ecsetelte Selylyei József életét és munkásságát. Bemutatta az 1930-as évek korviszonyait és egy körképet festett Sellyeinek — e jelentős szlovákiai magyar paraszt írónak — az akkori idők különböző politikai és irodalmi eszmeáramlataihoz való viszonyáról. Látszott, hogy előadását több éves kutató munkája során gyűjtött anyagból állította össze, s olyan adatokat hozott, amelyek az irodalomban jártasabbak előtt is ismeretlenek voltak. (Sellyei kenyérgondjai, politikai harcai, levelezése Gaál Gáborral, Móricz Zsigmonddal, stb.). Előadásával tehát sokat nyújtott Sellyeit, valamint az 1930-as évek szlovákiai magyar irodalmát jobban és kevésbé ismerőknek egyaránt. A kérdés csupán az: mennyien voltak, akik meríthettek érdekes, színvonalas, ismeretekben gazdag előadásából? Hát bizony kevesen! A Bratislavában élő magyarok közül mindössze 25—30-an jöttek össze. Ezek közül is vagy tizen tizenöten a Csemadok úgynevezett „törzsvendégei": a szervezet vezetői, aktív tagok, „megrögzött" csemadokisták voltak. Hasonló részvétellel találkoztunk a Csemadok előbbi ismeretterjesztő összejövetelein: a Kovács Lajos által — Bratislava történetéről szóló — két részben megtartott előadáson, az előadással egybekötött városnézésen és a többi előadásokon is. Es kevesen keresik fel a Csemadok helyi szervezetének igazán jó helyen (a város központjában: Jesenského 10.) levő helyiségeit és még kevesebben vannak, akik a szervezet munkájából kiveszik részüket, aktívan dolgoznak. Pedig mennyire másképp^ is lehetne! Mennyivel többen jöhetnének egy-egy összejövetelre, és mennyivel többen járhatnának rendszeresen a Csemadokba. Hogy ez nincs így, gondolkodóba ejt és az alábbi sorok elmondására késztet. Bratislavában vannak különféle fokú magyar iskolák, itt jelennek meg a magyar újságok. Ezek szép számú magyar értelmiséget ölelnek fel. Ugyanakkor sok — az előbbihez viszonyítva jóval több — magyart találhatunk, akik munkásként dolgoznak Bratislava különböző üzemeiben. Szóval „anyag" van. Lehetne kikkel és kiknek dolgozni. Hogy nem megy, nézzük meg, kik a hibásak? Mikor esténként eljárok a Csemadokba és ugyanazt az öt-tíz ismert arcot, a különböző ismeretterjesztő összejöveteleken pedig szinte kivétel nélkül az ismétlődő részvétlenséget látom, arra gondolok: rossz a szervezés, nem értesítik az itt élő magyar dolgozókat, mikor mit rendeznek, nem kapcsolják őket a Csemadokba, nem hozzák tudomásukra a szervezet terveit, célját. Ez is igaz. Vannak hibák a szervezés terén. Sok esetben nem elég gyorsak és nem elég mozgósítók a meghívók. Az is megtörtént, hogy írásbelileg gyűlésre hívták a tagokat — a gyűlésterem megnevezése nélkül. Máskor a dátum „íródott el". Jogos bírálat illeti ezért az illetékeseket. Amint azonban az utóbbi időben meggyőződtem, nem a szervezésben van a döntő hiba. Az utóbbi időben javult a szervező munka. A legutóbbi előadásról például értesítést kaptak a magyar dolgozókat foglalkoztató üzemek, meghívták az iskolákat, s az előadás tárgyköréről és időpontjáról értesítés jelent meg az Oj Szó hasábjain is. A részvétlenség mégis hasonló volt az előbbi összejövetelekéhez. Ezek után tálán nem téves, ha azt mondjuk: A hiba elsősorban azokban keresendő, akik közömbösek, akik nem járnak sem a Csemadokba, sem ennek ismeretterjesztő előadásaira, és semmi téren nem keresik a kapcsolatot a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületével, amely kultúregyesület pedig — a még kívülállókat is beleértve — a miénk: csehszlovákiai magyar dolgozóké. Kifogás hallik: nem olyan a szervezet élete, mint szeretnők, az ember nem találja meg az érdeklődésének megfelelő köröket, nincsenek jó szervezők, vezetők, stb. stb. Igaz! Sokkal, de sokkal jobb lehetne a szervezet élete, sokkal, de sokkal több ember találhatná meg az érdeklődésének megfelelő köröket, s az sem vitás: jobb szervezők, jobb vezetők is lehetnének. Azonban: kik a hibásak? Azok-e, akik tesznek valamit, de cselekvésük meghaladja erejüket, vagy azok, akik bírnának, de nem tesznek semmit?. Ügy-e, hogy az utóbbiak? Mennyi tehetséges, kultúrára szom-> jas magyar dolgozó van e város üzemeiben: Mennyi jó osztályösztönű, magával egészséges népi kultúrát hozott fiatal van a főiskolákon és — nem utolsó sorban — mennyi a kulturális életet és a különböző érdekköröket közvetlenül szervezni és irányítani tudó ember van az egyes szerkesztőségekben és más helyeken. Kik járnak közülük a Csemadokba ? Kik láthatók a különböző összejöveteleken? Egy-két kivétellel senki. Valahogy egyesek elkényelmesedtek és mivel nem kukorékolnak az ember fülébe, mivel nem nógat senki és semmi, hát jól van minden úgy, ahogy van. No meg az a tudat, hogy van valami, lehet belőle kapni, azt szüli, hogy nem kell. Ne lenne csak! Mennyire kellene akkor előadás is, kultúregyesület is, meg mind az, ami ma meg van, csak nyúlni kell érte, el kell venni, élvezni kell. Ahelyett, hogy támogatnánk formájában népi, tartalmában szocialista kultúránkat, érdeklödéstelenségünkkel elszigetelődünk. De vajon most ,és idővel még jobban, ki érzi meg ennek a kárát? A reakció? Aki látni se szeretne minket? Aligha! Megérezzük elsősorban mi és velünk együtt mindazok, akik magasan kultúrálttá akarják tenni az épülő szocialista társadalmat. Ezek után azt hiszem joggal kérdezhető: Jól van ez így? Ugy-e, hogy nincs? BALÁZS BELA I Kulturális é \&é¥fllíreT{ Az Orbis könyvkiadóvállalatban megjelent A cseh színház történetének II. kötete, melynek szerzője a 4 évvel ezelőtt elhúnyt Jan Vondráček professzor. Az 500 oldalas kötet 1846ig foglalkozik a cseh színművészet történetével. A Tanningo Appel nevű dán könyv- | kiadóban Yens Kruuze szerkesztésében megjelent A gyermekkor birodalma című gyűjtemény, melynek első kötete neves dán írók gyermekkori emlékeit, második kötete pedig a világirodalom nagyjainak, köztük Benvenuto Cellininek, Jean Jacques Rousseaunak, Mark Twainnek, Rabindranath Thagorenek, Stephan Zweignek gyermekkori emlékeit tartalmazza. Június 25.—július 7. napjaiban az ország minden részéből 11500 fiú és lány vesz részt az ifjúsági alkotási verseny Ostraván rendezendő központi fordulójában. A közeljövőben több dokumentumfilm hagyja el a bratislavai stúdiót. Befejezés előtt állnak a Nálepka.kapitány és Dallal az Egyenlítő vidékén című dokumentum-filmek, mely utóbbi a Lúčnica délamerikai vendégszerepléséről készült. Film készül még Vincent Hložník államdíjas rajzolóművész életművéről is. Jaroslav Pogran rendező fijmje a goralok vidékét és életét ürökíti meg. Kubenko a gyermekek tüdőbaját kezelő szanatóriumok életéből készít filmet. A Dal a Vágról c. dokumentum-filmje megörökíti , az utóbbi években épült vízi villanySramfejlesztő telepek nagy művét. Štefan Uher rendező Tragédiák címmel a ros6z útra tévedt, félrenevelt gyermekek problémáját viszi filmre. Az Editori ruiniti nevű olasz könyvkiadóvállalat kiadta Vjera Panova: Évszakok című könyvét olasz fordításban. Joseph von Baky bécsi rendező Puskin: Pályafelvigyázó című elbeszélésének dramatizálása után Gerhart Hauptmann: Hänscheli, a kocsis című drámáját vitte a vászonra. eniesócsa is készülődik Az elmúlt hónapokban különösen sokat beszéltünk, vitatkoztunk énekkaraink problémáiról. A karvezetők Bratislavában március végén megrendezett aktíváján, valamint a Csemadok országos közgyűlésén elhangzott beszámolók arról tanúskodnak, hogy énakkari mozgalmunk — ha nem is mérföldes lépésekkel — de határozottan halad előre. Az ez évben rendezett járási, kerületi és központi dal- és táncünnepélyek sokban hozzájárulnak énekkari mozgalmunk kiszélesítéséhez és javításához. Aránylag még mindig kevés énekkarunk van. Jelenleg azon kell fáradoznunk, hogy a meglevő énekkarok művészi színvonalát emeljük, továbbá mindenütt, ahol megvan rá a lehetőség, újabb énekkarokat alakítsunk. Sok esetben hallottunk már olyan kijelentéseket, hogy faluhelyen nem lehet énekkart szervezni, de ha esetleg sikerülne is megszervezni, ez csak télen tud működni, mert nyáron a földművesek nem érnek rá énekelni. Ezwfcet a nézeteket szeretném megcáfolni. Ma már vannak falusi énekkaraink, sőt a jobbak közé tartoznak, működnek, dolgoznak, énekelnek nyáron is. A nemesócsai énekkar, melyhez a napokban ellátogattam, csak januárban alakurt. Tizenkét taggal kezdték. Első fellépésük a Csemadok évzáró közgyűlése alkalmából volt. A siker nem maradt el. Az első fellépés után az énekkar már 22 tagot számlált. A nemesócsai vegyeskar főleg földművesekből áll, s ma már 48 taggal dicsekedhetik. Hetente kétszer próbálnak. Nagy lelkesedéssel tanulnak és énekelnek. A nyári munkaidő ellenére a tagok szép számmal jelentek meg a próbán. Vendégh Lajosné például délután 16 sor répát egyelt és mégis pontosan megjelent a próbán. Molnár József Nagymegyeren dolgozik, s egyenesen a vonatról jött a próbára. Még több ilyen és hasonló példát hozhatnánk fel, Győri Vince és József, Kis Vince, Soós Lajos; Tóth Imréné, Cafrankó Emilla, kik mindketten többgyermekes családanyák, fáradságot nem kímélve, tanulnak, dalolnak, mert szeretik a zenét, a népdalokat, s mert jól érzik magukat az énekkarban. Ez a titka az énekkarok fejlődésének. Jó vezető mellett vidám közösségben termékeny munka folyik. Teleki Miklós, az énekkar karnagya biztosíték számunkra. Meg vagyok győződve róla, hogy rövid időn belül jó énekkart fog kinevelni Nemesócsán. A nemesócsai énekkar azonban nemcsak kórusműveket tanul. Próba közben előkerülnek a régi népi táncok* Az énekkar idős tagjai. Vince bácsi, Lidi néni, eljárják a „padegattát" a rezgőt, a vadast, a csóktáncot. A fiatalok elhatározták, hogy a tél folyamán gyűjteni fogják a népi hagyományokat. Ennek alapján egy népi együttest akarnak alakítani, amelynek keretén belül az énekkar mellett tánccsoport is működik majd. Még csak annyit szeretnék mondani a nemesócsai lelkes énekesek nek, hogy nézzenek szét maguk körül. A népdalok még ma is élnek a faluban, csak fel kéne kutatni őket. Bartók 1910-ben Nagymegyeren, Lajtha László 1916 körűi egyenesen Nemesócsán gyűjtött. Ezeket a gyűjtéseket is fel lehet, sőt fel kéne használniuk. Remélem, hogy a somorjai kerületi népművészeti ünnepélyen már ezeket a dalokat is megszólaltatják. Viszontlátásra Somorján! (A. T.) 0