Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-09 / 159. szám, vasárnap

Tiltakozások a tömegpusztító fegyverkísérletek e!!en " BERLIN (ČTK) — Cassel, nyugatné­met város városi tanácsa plenáris ülésén határozatot hozott, amelyben követeli a nukleá­ris fegyverkísérle­tek azonnali be­szüntetését. Stutt­gartban a Baden­Württemberg-i pol. gárok képviselői gyűlést tartottak, amelyen kijelentet­ték, nem vonulnak be katonai szolgá­latra a nyugatné­met Wehrmacht­ba. Marburgban a szakszervezeti kül­döttek tiltakoztak az atomfegyverkí­sérletek, valamint az amerikai bom­bák elhelyezése el­len a Német Szö­vetségi Köztársaság területén. A bré­meni kikötőmunká­sok a lakosságot a militarizmus és az atomfegyverkezés A tokiói egyetem mintegy 25 ezer diákja mújus 17-én A szovjet államférfiak finnországi tartózkodásána k második napja Ä Szovjetunió és Finnország közti kapcsolatok továbbfejlesztéséhez megvannak a legkedvezőbb kilátások Helsinki, Č^K. — N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnö­ke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének tagja június 7-én reggel J. K. Paasikivi finn elnök sírjára koszorút helyeztek el. 10 óra 30 perckor kezdődött a tanácskozás N. A. Bulganyin, N. Sz. Hruscsov, valamint V. J. Szukszelainen és más finn államférfiak között. elleni harca szőlí- tüntetett a hidrogén fegyverkísérletek betiltásáért. tották fel. NEW YORK. Krisna Menőn, India nemzetvédelmi minisztere június 6-án televíziós közvetítés során kijelentet­te, hogy a nukleáris kísérletek puszta regisztrálása Nagy-Britannia és az USA javaslata szerint tulajdonképpen csak hitelesítené az atomfegyverek al­kalmazását. KAÍRÖ. Nasszer egyiptomi elnök június 6-án közölte a japán küldött­séggel, hogy támogatja a japán köz­véleménynek az atomfegyverkísérletek (Pan Asia Photo News felvétele) beszüntetésére irányuló törekvéseit. Kijelentette, hogy Nehru ez évi jú­liusi egyiptomi látogatása folyamán ez ügyben közös egyiptomi-indiai nyilat­kozatot adnak ki. LONDON. A brit lapok június 7-i számukban foglalkoznak azzal a hírrel, hogy dr. Paulingot a szenátus belső biztonsági albizottsága elé idézték. Dr. Pauling a kétezer amerikai tudós tiltakozó kampányának kezdeményező­je a nukleáris fegyverkísérletek ellen. A baráti és őszinte szellemben folyt beszélgetés során eszmecserét foly­tattak a két országot érdeklő kérdé­sekről. Elhatározták, hogy az egyes kérdések részletesebb megítélése és a tevékenység új formái áttanulmá­nyozása végett három bizottságot ala­kítanak: a két ország közös kapcsola­tainak bizottságát, amelybe a többi kö­zött helyet foglal J. Virolainen finn külügyminiszter és A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere; a kul­turális kérdések bizottságát, amelynek vezetője J. Virolainen, Finnország kül­ügyminisztere és N. A. Mihajlov, a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisz­tere és a kereskedelmi bizottságot, amelynek élén Tuominen finn állam­titkár, P. N. Humikin helyettes külke­| reskedelmi miniszter áll. j A tanácskozásokon megvitatták a [ nemzetközi helyzetet és megállapítot­ták, hogy mindkét állam hozzá akar járulni a béke megőrzéséhez és Finn­ország semleges és békés külpolitiká­A Szovjetunió segíti az arab országok gazdasági fejlődését Beirut (ČTK) - Az as Sijasa libano­ni lap közölte Maurice Szakernek, po­litikai szemleírójának cikkét, amely az USA beavatkozásáról szól az arab or­szágok belügyeibe. Szakér hangsúlyoz­za, hogy az USA mindig támogatta a Bagdadi Paktumot és végül gyakorla­tilag tagja is lett a paktu&iak. Az Egyesült Államok az arab országok egységének megbontására törekszik, megszervezte a jordániai összeeskü­vést, éles belpolitikai válságot idézett I országoknak. elő Libanonban és ármánykodik Szíria ellen. A cikk rámutat arra, hogy az Egye­sült Államok attól tart, hogy az arab országok együttműködnek majd a Szovjetunióval, amely együttműködés nagyjelentőségű az arab országok gaz­dasági fejlődésére. M. Szakér rámutat arra, hogy a z USA nem tilthatja meg az araboknak, hogy a Szovjetunióval jó kapcsolatokat tartsanak fenn, mert ezek a kapcsolatok előnyösek az arab jávai a békés feltételek további fej­lesztésére törekszik, főképp Észak­Európában. Ugyanaz nap délelőtt N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov városszemlét tar­tottak. Ebéd Után, amelyen részt vett V. J. Szukszelainen, Finnország miniszterel­nöke és más finn államférfiak, a szov­jet vendégek Tapiola vlroskába utaz­tak, amely Helsinki közelében épült. Megtekintették az itt felépített város­negyedeket, az óvodát és az egyes la­kásokat. N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov kíséretükkel a finn parlamentbe men­tek, ahol fogadást tartottak. A parla­ment épülete előtt K. A. Fagerholm, a parlament elnöke üdvözölte a szovjet államférfiakat. N. A. Bulganyin válaszában a többek között ezeket mondotta: A Szovjetunió és Finnország szom­szédok. Ezért a kölcsönös barátság ápolása és a bizalom közöttünk külö­A XXVI. nemzetközi nagyvásár Poznanban Csehszlovákia harmadik helyen külföldi ültél közilit Ma már huszonhatodízben nyílnak meg a poznani nagyvásár kapui. Lengyelországon kívül a nagyvásáron még további 31 szocialista és kapitalista állam vesz részt. Ez a képviselet lehetővé teszi, hogy a nagyvásár hozzájáruljon a kereskedelmi kapcsolatok kibővítéséhez az egyes országok között és megismertesse a külföldet a népi demokrati­kis Lengyelország gazdasági sikereivel és növekvő kiviteli lehetősé­geivel. A legnagyobb kiállító' állam termé­szetesen maga Lengyelország, amelý a nagyvásáron 12 ezer kiállítási tárggyal szerepel. Emellett azonban Lengyelor­szág részvétele kisebb lesz mint az előző években, mert Lengyelország a külföldi résztvevők javára lemondott a kiállítási terület bizonyos részéről. Meginog a hidegháború egyik alappillér e Az „embargo" VÉGNAPJAIT EL: Mi az embargo 1951-ben a koreai háború idején az Amerikai Egyesült Államok rákény­szerítette a nyugati világra, hogy szün­tesse meg kereskedelmi kapcsolatait a népi Kínával, mert az a koreai népet támogatta hősi szabadságharcában. 207-féle áruból álló jegyzéket állítot­tak össze, ezeket stratégiai árunak minősítették, ami annyit jelent, hogy Kínába juttatásuk Kína katonai és stratégiai erejét növeli — és ezért ti­los. Az ilyen gazdasági zárat embargó­nak nevezik. Igenám, a koreai háborúnak már négy éve vége van, de Amerika nem volt hajlandó az embargót enyhíteni. A kapitalista világban egyre erősödött azon üzleti körök nyomása, akik ér­telmetlennek és károsnak tartják az amerikai parancs betartását és ha al­kalom kínálkozott, meg is kerülték, meg is szegték azt. Különösen Anglia, Japán és Nyugat-Németország gazda­sági érdekeit sújtotta ez a hideghá­borús politika. Anglia megbontja az embargót Az egyre sürgető angol kérelemre Amerika némi enyhítést ígért, de mindez csak ígéret maradt. A NATO tanácsa mellett külön kínai bizottság foglalkozott a kérdéssel, Eisenhower elnök a bermudai találkozón változta­tást ígért Angliának, de végülis Anglia megúnta a sok hitegetést és május 30-án az angol kormány bejelentette, hogy az amerikai tilalom ellenére a Kínai Népköztársasággal bővíti keres­kedelmi kapcsolatait. Persze nem jó­szívűségből tette ezt, sem pedig a kí­nai rendszer iránti rokonszenvéből, erről szó sincs. A gazdasági nehézsé­gek, a szűkülő világpiac és a félté­kenység, hogy esetleg Japán és Nyu­gat-Németország megelőzi e hatalmas piac megszerzésében, késztette az an­gol kormányt e lépésre. Azt is meg kell említeni, hogy az embargo még nem szűnt meg, csak alapjaiban megingott, mert Anglia egy csomó árucikket nem hajlandó még a népi Kínának eladni. Az azonban biz­tos, hogy nem sokáig, mert a kapita­lista verseny rákényszeríti erre, és ha mégis kitart, akad más kapitalista or­szág, amely előzékenyebb lesz. Az angol lépés visszhangja A kapitalista világban élénk vita fo­lyik áz angol lépés következményeiről. Kisi japán miniszterelnök ugyan saj­nálkozását fejezte ki „a szabad világ kereskedelmi egységének" megbontása felett, de a japán üzleti körök ujjong­va fogadták az embargo elleni lázadást és minden bizonnyal Japán Angliának egyik legjelentősebb versenytársa lesz a kínai piacon. Anglia másik riválisa valószínűleg Nyugat-Németország lesz. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint rö­videsen kereskedelmi és üzletembe­rek népes csoportja utazik Kínába, hogy tanulmányozza a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének lehetősé­geit. De Ausztráliában, a skandináv ál­lamokban és a világ más részén is ésszerűtlennek tartják a kereskedel­mi korlátozásokat. Norvégia elsőként követte Anglia példáját és a Times jelentése szerint a NATO úgyneve­zett kínai bizottságában az embergot védő USA-t már csak Törökország, Görögország és Kanada támogatja a tizenöt tag közül. Ez a tény minden­nél többet mond. Eisenhower igyekszik jó arcot vágni a megváltoztathatatlan­hoz Még fel sem ocsúdtak Washing­tonban a tajva"/ problémákból, az angol döntés hideg zuhanyként érte a Fehér Ház urait. A chicágói Chica­go Sun and Times szerint: „A kom­munista Kína elleni embargo politi­kájában az USA elszigetelődött és a formózai (tajvani) események után ez minden bizonnyal arra kényszeríti Eisenhower kormányát, hogy teljesen átértékelje a népi Kína iránti poli­tikáját." Bár túl optimista ez a nézet, mégis magvas, mert Eisenhower legutóbbi sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy a kommunista országokkal foly­tatott kereskedelemnek lehetetlen sokáig útját állni. Washingtoni diplo­máciai körökben úgy értékelik ezt a kijelentést, mint egy „kísérleti lég­gömböt", amelyet az elnök azért en­gedett fel, hogy megismerje a köz­vélemény válaszát, mert az elnök állítólag hallgatólagosan támogatja a 'kongresszusban az embergo meg­szüntetését követelő szenátorokat. A legnagyobb örömmel az amerikai üzleti körök fogadták az angol kez­deményezést és határozott lépéseket várnak a kormánytól. A tajvani ese­mények és az angol határozat azt bizonyítják, hogy a Kínai Népköztár­saság elszigetelése helyett az ame­rikaiak távolkeleti politikája srigete­lődik el, ha sürgősen nem változtat eddigi merev álláspontján. Ez pedig nem lesz könnyű dolog, mert Ame­rika továbbra is támogatja Csang Kaj-seket, aki most az embargo bu­kásán bosszankodik és azt parancsol­ja hadihajóinak, hogy tegyék lehetet­lenné a külföldi kereskedelmi hajók befutását kínai kikötőkbe. így hát az embargo végnapjait éli, s könnyen lehet, hogy nemsokára csak egyet­len támogatója marad: Csang Kaj­sek. Sz. B. Mivel a lengyel kiállítási tárgyak szá­mára a teljes területnek csak 25 szá­zalékát irányozták elő, Lengyelország csakis azt állítja ki, amit azonnal, vagy a legrövidebb időn belül szállíthat. A legnagyobb figyelmet a gépipari ké­szítményeknek szenteli. A szocialista tábor országai közül a legnagyobb kiállítási területtel Cseh­szlovákia rendelkezik, amely az összes külföldi résztvevők közül a III. helyen áll. A Teohnoexport teljes ipari üzem­nek modelljeit, így pl. jéggyár, húskom­binát, téli-stadion modelljét mutatja be. Sok kiállítási tárgyat mutat­tak be a cementgyárak, az élelmiszer­ipar és a légi technika készítményei­ből. Bemutatják a nyolchengeres kom­presszort, amelyet a ČKD Sokolovo gyárt és amely a maga nemében a világ leg­nagyobb gyártmányai közé tartozik. Fi­gyelemreméltó a magas teljesítményű centrifuqális ventilátor. A Strojexport megmunkáló gépeket. Diesel-motoro­kat és szivattyúkat állít ki. A Motokov személy- és tehergépkocsikkal, trakto­rokkal és motorbiciklikkel szerepel a kiállításon. A kiállításon részt vesznek más kivi­teli társaságaink is. A poznani nagyvásárral egyidejűleg tartják a II. nemzetközi könyvvásárt, amely a frankfurti nagyvásár mellett a második legnagyobb vállalkozás Európában. A könyvkiállitáson 39 cég jelentette be részvételét, amelyek minteov 700 könyvkiadó vállalatot kép­viselnek. Csehszlovákia is részt vesz a nagyvásáron. A sátrakban több mint 20 ezer könyvet állítanak ki. Különféle szakkönyvek, elsősorban értékes tudo­mányos szakkönyvek, publikációk és albumok szerepelnek a kiállításon. A külföldi kiállítókon kívül j nemzet­közi könyvvásáron 33 lengyel kiállító is részt vesz. Z. Razzia Franciaországban az algériaiak ellen Párizs (ČTK) — A francia rendőr­ség június 7-én Párizsban és Fran­ciország egész területén folytatta a felszabadító harcban való részvétellel gyanúsított algériaiak tömeges letar­tóztatását. Gilbert Jules belügymi­niszter kijelentette, hogy e rendőr­akciókat a következő napokon is foly­tatják majd. Csupán Párizs körzeté­ben hetven algériait tartóztattak le. A Reuter hírügynökség jelentése szerint az algériaiakat az a veszély fenyegeti, hogy Algériába deportál­ják, ahol Lacosta miniszter hírhedt rendőrszervei kihallgatási módsze­rének vetik alá őket. nősen fontos és múlhatatlanul szüksé­ges. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a szomszédos államok között kölcsönös tisztelet, megértés és barátság ural­kodik, nyugodtabban, nagyobb bizton­ságban élnek. A jó szomszédok kölcsö­nösen támogatják egymást, szükség esetén egymás segítségére sietnek. Szükséges azonban megállapítani, hogy a jó baráti kapcsolatok nem jönnek létre maguktól, hanem azokat kölcsö­nös egyezménnyel, jóakarattal kell megteremteni, s ha nyíitan kell beszél­nem, be k?!l ismernem, hogy az or­szágaink között fennálló kapcsolatok távolról sem voltak mindig barátiak. Ez ellenkezett a két állam érdekeivel. Maga az élet meggyőzően mutatta, hogy a Szovjetunió és Finnország nem­zeteinek érdeke megköveteli a két or­szág közötti barátságot és együttmű­ködést. A két fél törekedett a szovjet­finn kapcsolatok javítására, aminek, amint ismeretes, meglett a kellő eredménye. Ezzel kapcsolatban meg kell említe­nünk, hogy az országaink käzôtti jó kapcsolatok helyreállításában nagy ér­deme van az elhunyt J. K. Paasikivi kiváló finn államférfinek, a Szovjetunió nagy barátjának és U. K. Kekkonnen­nek, a Finn Köztársaság elnökének. Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak önöknek azért, hogy lehetővé tették, hogy válaszolhattam K. A. Fa­gerholm parlamenti elnök üdvözlő be­szédére. U. K. Kekonnen, a Finn Köztársaság elnöke június 7-én palotájában N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Miniszter­tanácsa elnökének és N. Sz. Hruscsov­nak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége tagjának tiszteletére vacso­rát rendezett. Nyugat-Németország súlyos milliókat fizet a megszállásért Bonn, (ČTK) — A nyugatnémet külügyminisztérium képviselője június 7-én jelentette, hogy Nyugat-Német­ország a megszállással kapcsolatos kiadásról szóló új egyezmény értel­mében az Egyesült Államoknak, Nagy­Britanniának, Franciaországnak, Dá­niának, Hollandiának és Belgiumnak 1.2 milliárd márkát fizet, ezen orszá­gok nyugat-németországi megszálló egységei fenntartásáért. Ez az új egyezmény nem zárja ki a megszálló hatalmak további követe­léseit, amelyeket a NATO harmadik cikkelyének alapján terjeszthetnek elő. Bonni politikai körök rámutatnak arra, hogy az új egyezmény szerint az USA-nak Nyugat-Németországtól 325 millió imáPkát kell kapnia. Azon­ban már ma teljesen bizonyos, hogy az USA az új egyezmény aláírása után a szövetségi kormánytól további 325 millió márkát fog követelni. Nuri Szaid lemondott Begdad, (ČTK) — A Reuter hírügy­nökség tudósítása szerint Nuri Szaid, iraki miniszterelnök június 8-án be­adta kormánya lemondását. A lemon­dás okát egyelőre nem közölték. Fai­sal király azonban előreláthatólag is­mét Nuri Szaidot bízza meg az új kormány összeállításával. Nuti Szaid 1954 szeptemberétől állt a jelenlegi iraki kormány élén. r RÓMÁBAN e napokban folynak a tárgyalások Ausztria Kommunista Párt .ja és az Olasz Kommunista Párt küldöttségei között. A tárgyalásokon a két állam közötti kapcsolatokat vi­tatják meg. (ČTK) JOSZIP BROZ TITO, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke jú­nius 7-én fogadta Clement Attleé volt brit miniszterelnököt, akinek tiszte­letére ebédet adott. Lord Clement Attlee több napos látogatás után Bel­grádból repülőgépen Londonba uta­zott. (ČTK)­SUKR1 KUVALTI, Szíria elnöke jú­lius 7-én délelőtt Kairóba, Egyiptom fővárosába érkezett. A repülőtéren Nasszer elnök fogadta. (ČTK) PEKINGBEN június 7-én véget ért a népi demokratikus országok vasút­ügyi minisztereinek II. értekezlet". A csehszlovák küldöttséget Antonín PospíšU közlekedésügyi miniszter ve­zette. OJ SZÓ 1957. június 9. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom