Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-06 / 156. szám, csütörtök

Dávid Üjsztrah nagysikerű hangversenye JÜNIUS ELSEJÉN, szombaton este a bratislavai h ang verseny közönségnek ünnepe volt. Dávid Ojsztrah -- hirdetik a falragaszok, és erre a névre mindenkinek megdobban a szive, aki a muzsikát szereti. A Szlovák Filharmóniának sajnos Látták, kérem... ;.. hogy hétfőn milyen szép júniusi este volt, azt mondhatnám, idén az első meleg alkonyat. Az emberek végre levethették kabátjaikat, a gyerekek ujjatlan, színes ruhácskáikban, mint a pillangók keringtek a Dunaparton, játszadoztak, bicikliztek, természetesen a futball sem marad el ilyenkor és egy-egy gólkiáltás megremegteti még a Múzeum öreg falait is. Fagylaltzacskók a kezekben, léggömbök, terefere, kacagás... szóval szép júniusi alkony volt... Ég a kikötő! — hallatszik egyszerre a kiáltás, mit száz torok visszhangoz. A kikötő kőpárkányánál egy pillanat alatt összetömörül az előbb még jókedvűen hömpölygő tömeg. A rakodópályán aznap kirakott nagy mennyiségű szálfa alól feltört a láng és mint a börtönből kiszabadult sátán, öltögette piszkosvörös, hatalmas nyelveit az ég felé. Csípős füst, kátrányszag, koromeső terjeng a levegőben. Recseg, ropog, nyög a fa, mozdulatlan teste, mint egy letepert áldozat tűri a megsemmisülést. Nem úgy az ember.'A bútorraktár veszélyben — hallatszik és a következő pillanatban a kikötőből óriási vízcsövet dobnak át a kőkorláton és kapcsolják be a Múzeum pincéjének csapjába. Kik ezek a civilek? A kikötő munkásai, hivatalnokai és az üzemi tűzoltók intéznek támadást az ellenség ellen, de még meg sem indul a vízsugár, már sikító jelzéssel megjelenik egy tűzoltó-autó, a másik, a harmadik. Mint egy gyorsított filmen, leírhatatlan tempóban tekerik szét csöveiket és már ötfelé lövel a vízsugár és oltja a tűz mérhetetlen szomját. Izzadtan, vizesen, fáradhatatlanul intéz a tűzoltóság rohamot; a bútorraktár közvetlen közelben, még egy röpke pillanat és belekap a láng. Ki fog győzni? Két cső odairányul, a láng hátrál és alattomosan, az óriási farakás alatt a másik oldalon tör elő, de nem menekülhet, a csöveket irányító kezek elől és alig pár perc után csak a perzselt, megfeketedett szálfák, a vízben úszkáló üszökdarabok füstje mutatja meg, hogy mi várt volna a kikötő milliós értékeire, ha ... ... a bratislavai tűzoltó alakulat 17 derék tűzoltója Šuján főhadnagy vezetésével, közösen a Dunahajózási Társaság üzemi tűzoltóival, pillanatok alatt meg nem jelenik és megerősítésükre meg nem érkezik a Patronka-i és a Óubravka-i önkéntes tűzoltó egyesület készültsége. Med'vedová Júlia, Koch János vagy Zajíček Pál? Nem, mind egyformán kivették részüket az ellenség legyőzéséből és kormos arccal, csuromvizesen, fáradtan, de mosolyogva nézték a jólvégzett munka után, ahogy a gyerekek lelkesen megtapsolták őket, a hivatásukat szerető embereket — a tűzoltókat. Simko Margit csak egy estére sikerült megnyernie a világhírű szovjet művészt, és így emberek százait érte csalódás, sokan, nagyon sokan nem hallhatták azok közül, akik szerették volna hallani. Hangversenytermünk erre az estére szűknek bizonyult. A pódiumon rögtönzött ülőhelyek, a falak mentén állóhelyeken szoronganak — az arcokon ünnepélyes, boldog várakozás. Dávid Ojsztrahról nem könnyű feladat írni. őszintén bevallom: zavart és elfogódott vagyok, mert Ojsztrah művészetét nem lehet szavakkal megközelíteni. De azt hiszem mégis el kell mondanom mindazoknak, akik ezen az estén helyszűke miatt nem lehettek jelen, és azoknak is, akik csak lapunk hasábjairól kísérhetik figyelemmel zenei életünket, mit jelentett számunkra Ojsztrah hangversenye. A szovjet hegedűművész neve ma fogalom az egész világon. Írhatnám róla azt is: nagyszerű, csodálatos, utolérhetetlen — a szuperlatívuszok tökéletesen ráillenek, ez mind igaz, de valahogy ugyanakkor kevés is. Inkább így mondanám: a nap süt, a virág illatozik, a patak csobog, a madár énekel, Ojsztrah meg ... hegedül. Hegedül, mert ez a sorsa és rendeltetése. Hegedül, mert a négy húr egyetlen kifejezési formája. Hegedül, mert azért született, hogy a saját lelkén keresztül a zene legnagyobbjainak tiszta szellemét játssza bele a világba embertársai gyönyörűségére. MAGASRENDŰ MŰVÉSZETÉT nem is próbálom boncolni vagy részletezni. Ojsztrah ma befejezetten tökéletes. Minden mű eszményi tökéletességében kerül ki az ujjai alól. Hangszerének zengését, ezt a nemes, komoly hegedűhangot senki sem tudja megközelíteni. Lényéből az igazi nagyság szerénysége sugárzik. Óriási zenei múlt áll mögötte, és játéka mégis friss, szinte harmatosan érzékeny. Hubermannról olvastam egyszer, hogy játékának frisseségét tudatos módszerrel őrizgeti. Nagy hangversenykörútjai után három-négy hétig nem is 'nyúl a hegedűjéhez. Ez a csodálatos spontanietás is Ojsztrah művészetének elleshetetlen titkai közé tartozik. De a titok nyitjához végeredményben azt hiszem könynyen eljuthatunk: az átélés friss melegét gazdag művészlelkének kiapadhatatlan forrásából meríti. Dávid Ojsztrah nem „interpretál" a szó általános értelmében. Érzései gazdagon ömlenek hegedűjéből, a rövidéletű előadémúvészetben valósággal teremt, alkot a szemünk előtt. HA KÖSZÖNETÜNK nem U jut el hozzá, mégis köszönjük neki ezt az estét és hálás örömmel fejet hajtunk művészi nagysága előtt. Vlagyimir Jampolszkij nagyon szépen, értelmesen, finom "alkalmazkodással kísérte. HAVAS MÄRTA A Koppenhága—Tokió repülőgéputazás: Az órák zűrzavara A Skandináv Légiforgalmi Társaság (SAS) 13 000 lóerős Global Express repülőgépe kedden délelőtt 11 óra 30 perckor indul Koppenhágából az Északi-sarkon át Tokióba. A földrajzilag különleges jellegű útvonal teljesen felforgatja az utasok elképzeléseit az idő múlásáról. Koppenhágából a gép északnak repül. Az utasok Norvégia felett ebédelnek, a vacsorát valahol az Északi-sark környékén tálalják. Az Északi-sarkot a gép rendszerint 21 óra tájban éri-el és irányváltoztatás nélkül száguld tovább Alaszka felé. Éjfél után egy-két órával az utasokat hajnalpír ébreszti, a távolban feltűnnek a füstölgő alaszkai tűzhányók és a Yukon folyó is. De a világosságnak pár óra múlva vége szakad és a gép újra sötétben halad. Sok utas, aki már olvasott valamit a sarkvidéki hosszú éjszakákról és rövid nappalokról azt hiszi, hogy már elmúlt a szerdai nap és pár óra múlva, valószínűleg csütörtök hajnalban elérik az első leszállóhelyet. Persze vannak, akik ezt nem hiszik és várják a leszállást, hogy ott majd megtudják az igazságot. Közben teljesen besötétedik és a gép megérkezik Amchorageba. Az utasok első kérdése rendszerint az, hogy mi van ma: még szerda vagy már csütörtök? A repülőtéren megnyugtatják őket; nincs még szerda, még kevésbé csütörtök. Egyelőre kedd van, kedd este 19 óra a helyi idő szerint. A vitát azután a repülőtársaság dönti el, amely mindig a Greenwich-i idő szerint számolja az időt. Mivel az indulás óta 17 és fél óra telt el (7200 kilométet tettek meg), tehát szerda reggel 5 "óra van — és a nagyobb nyomaték kedvéért reggelit szolgálnak fel. A gép négy órával később újra elindul. Vak sötét van, a lakosság alszik, a helyi órák éjfél felé járnak. De az utasok most már vigyáznak. A gép saját ideje szerint délelőtt 9 óra van. Az idő eseménytelenül telik, az égbolton szikrányi fény sem látszik. Délután 14 órakor hivatalosan közlik, hogy a gép áthaladt a nemzetközi dátumvonalon. Mivel a gép keletnek repül, egy napot törölni kell. Mostantól fogva tehát, ma nem szerda van, hanem csütörtök. A sötétségnek azonban nincsen vége és az utasok kezdenek elbóbiskolni. Egyszerre csak — a repülőgép órája szerint 22 órakor derengeni kezd. A gép gyorsan halad célja felé, rohamosan világosodik és mire a repülőgép órája éjféli 12-öt mutat, fényes napsütésben megérkeznek Tokióba. Tulajdonképpen most már a péntek kezdődne a gépen, de erről szó sincs. Az utasok kiszállnak és megtudják, hogy csütörtök van, mégpedig reggel 8 óra. Harminckét és fél óra alatt 13 000 kilométert tettek meg. Ez alatt háromszor látták a napot az égen és 24 órát vesztettek életükből. Visszajövet már kárpótolják őket, mert nyugat felé haladva egy napot kétszer kell számítani a dátumvonalon. Ha tehát, például, keddi napon reggel 8-kor indulnak el Tokióból vissza Koppenhágába, 32 órás út után, tulajdonképpen szerdán 16 órakor kellene megérkezniök. De mivel a keddi napot a dátumvonalon való nyugati irányú áthaladásnál kétszer kell számítani, a naptár szerint még kedden (16 órakor) érkeznek meg Koppenhágába. Látszólag 8 óra alatt tették meg a harminckét órás hosszú utat. Vietnamban is vannak pionírok éppúgy, mint nálunk és itt éppoly boldogok a gyerekek, ha viselhetik a pirosszínü pionírkendőt. Arcuk, mosolyuk világosan tükrözi ezt. CSONTOS VILMOS: Csen d esed j elek el siratások Csendesedjetek el siratások, Kín-vermet magamnak már nem ások. Kiegyenesítem derekamat, S oda lépek, ahol vad áradat Tördeli a gátat, — megmarkolom Ásóm nyelét, s míg gyöngyét homlokomon Lassan pergeti: lássatok engem Hasonlónak ahhoz, ki betelten Az idők erejével, — érezi, Hogy szükség van rá, hogy kell a kéz, mely A gátba tartó-cölöpét veri! Csendesedjetek el siratások, Kiértem a ködből, s íme: látok! Virágos a föld és madár dalol, Gyümölcs kandikál a lomb alól, És a falusi házak fehéren Sütkéreznek már új nyári fényben ... S egy hajításnyira a falutól, — Mint néhány óriási darutoll, — Fiatal jegenyék lombosodnak: Téglát raknak le ott szorgos kezek, S képe dereng fel új házsoroknak! Csendesedjetek el siratások. Érintik arcom már a kalászok. A föld ízét és illatát érzem, S hogy gyönyörködjön, azért e kéts zem! Könny, sóhaj, többé ne ejts meg engem, Ringass el valóság szerelemben Öh, sorsom! Oly jó most élni, lenni! A napsugártól megrészegedni, A föld ízétől megizmosodni, És maradék búmat elfeledve A barázdák közt új dalt dalolni! OOOOOOOOOOOOOOOOO OOO0OOOOO00000OOOOOOG0OOOOOOOOGOOOOOOOOOOOOOOO0OP30OQ ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Ahol a „szabadság bajnokai" az urak A Literárni Noviny irodalmi hetilap 1 gújabb . zámában Eslanda Ro'oeson, a világhírű néger énekes, Paul Robeson felesége érdekes cikket írt. Megemlíti, hogy május 6—8-án New Yorkban az Amerikai Írók Ligája megtartotta az írók első nemzeti konferenciáját, amelyen több mint négyszázan vettek részt a liga 3600 tagja közül. A konferencia célja egyrészt az volt, hogy az írók közelebbről és személyesen megismerkedjenek egymással. A konferencia ennél fontosabb célkitűzése az irodalom egyes elvi jelentőségű kérdéseinek megvitatása, elemzése volt. Sokat beszéltek az írók helyzetéről Amerikában és az irodalmi szabadság kérdéséről. A többi között John Mason Brown, ismert író, publicista és kritikus igen nyíltan beszélt arról, hogy a hivatalos nézetektől eltérő véleményeket elnyomják. Az országban a megfélemlítés eszközeit alkalmazzák azokkal szemben, akik az igazságot fel akarják tárni. Artúr Miller drámaíró bátor szóval elítéli John Forster Dulles diplomáciáját és politikáját, amely szerint az íróknak be kell kapcsolódniok a hidegháborúba. A többi között Miller kijelentette: „Az írott szó küldetése nem az, hogy támogassa a magas politikát, hanem az, hogy az igazságot hirdesse". 2 6 ÜJ szó 1952; július 6. Langston Hughes néger költő és publicista éles szavakkal bírálta a néger szerzők elleni hajszát. „Nekem kisebb az érvényesülési lehetőségem mint önöknek, mivel a néger írók egész életükben a fekete listán szerepelnek, csak azért, mert négerek. Ismeretes önök flott az, hogy országunkban vannak olyan könyvtárak, amelyek néger szerző könyvét még ajándékként sem fogadják el? A cenzúra nálunk az arcbőr színének megkülönböztetésénél kezdődik. Sok ezer női klub és más szervezet van nálunk, amelyben nem adhat elő néger szerző még ha az év legnagyobb könyvsikerét is jelentette volna müve. Ma Amerikában kb. egy tucat nagynevű, sokat író és igazán kiváló néger író van. Nem furcsa-e önöknek, hogy közülük legalább a fele külföldön él, messze népétől, problémáitól és alkotó tevékenysége forrásaitól? Miért? Azért, mert az alabamai egyetem néger hallgatója, Atherina Lucy felé dobott kövek őket is megsebezték. Montgomery árnyéka ráborul rájuk is és Kink néger lelkész, a Montgomery városkában lezajlott néger sztrájk vezetőjének házára dobott bombák az ő testüket is marcangolják. Az iskolákoan New Yorktól New Orleansig a faji üldözés és megkülönböztetés uralkodik és ez őket is sújtja. Az egyik ilyen író mielőtt elutazott volna külföldre, utolsó találkozásunkkor ezt mondta nekem: „Nem akarom, hogy az én gyermekeim a faji megkülönböztetés légkörében növekedjenek". A vita további során az írók a cenzúra kérdéseivel foglalkoztak. Beszámoltak arról, hogy hány könyv, film és színmű kerül fekete listára és hányféle más formában jut érvényre a hivatalos cenzúra. A konferencia részvevői egyhangúan tiltakoztak ez ellen. Keveset tudunk az amerikai irodalmi életről, ezér.t jó az ilyen kis szemelvény is ahhoz, hogy még jobban, még világosabban láthassuk: hiába kürtöli tele a világot az Amerika Hangja és a Szabad Európa különféle szabadságjogok követelésével, mindez csak szólam, mindezzel csak lázítani akarnak, a rideg tény az, hogy az imperializmus, a reakció mindig és mindenütt a szabadság elnyomója, még akkor is, ha a szabadság bajnokának köntösében lép fel. A. Fagyejev jegyzeteiből A Novij Mír szovjet irodalmi havilap 2. száma részleteket közölt Alekszander Fagyejev író jegyzeteiből. Mivel a jegyzetek egy része érinti azokat a kérdéseket, amelyek az utóbbi időben az irodalmi viták központjában állnak, az alábbiakban egy részletet közlünk a Novij Mírban megjelent anyag alapján. Fagyejev 1950. április 22-én írt jegyzeteiben a következőket olvashatjuk: „A költészetben Nyekraszov neveltje vagyok. De ha egész életemben csupán Nyekraszovot olvastam volna, bizonyára szellemileg nem érezhettem volna teljes kielégülést. Én e lelki kényszer hatására Nyekraszov mellett olvasom Lermontov Démonját, Goet.he Faustját és Byron Child Haroldját. Végeredményben nekem az teljesen mindegy, hogv miként nevezték ezt a múltban, vagy miként nevezik ezt ma, realizmusnak avagy romantizmusnak, a fontos az, hogy az igazságról szóljon az írás, fontos az, hogy lelkem minden költői húrja rezegjen, rezonáljon. Ez nemcsak az én lelkem tulajdonsága, hanem minden, a még legkisebb mértékig kifejlődött emberi személyiség tulajdonsága is. És a jelenlegi szovjet ember lelki szükséglete még sokkal nagyobb és sokoldalúbb, mint a múltban bárkinél is volt. Ha ma N. Gribacsov torkunkra teszi a kést és azt kívánja, hogy csak az ő Nyedogonov műveit olvassuk, hogy csak ez a szocialista realizmus és mindaz, ami ehhez nem hasonlít az még romantizmusnak sem nevezhető, hanem az egyszerűen formalizmus, ördögtől való valami, akkor a ma emberének joga van ezt válaszolni neki: „Menjen valahová az ilyen szocialista realizmussal, akkor sokkal kedvesebb számomra a régi realizmus és a régi romantizmus, mivel a lelkem szabadabb." N. Gribacsov és mások, akik épp oly tehetségesek és a költészettel kapcsolatban éppoly szűkkeblűek, nem értik azt, hogy a szocialista realizmus nem szűkítheti le a költészet, a költői kifejezésmód lehetőségeit, hanem ki kell szélesítenie azt a régi realizmussal és romantizmussal ellentétben. A szocialista realizmus a költészetben teljes mértékben teret nyújt a „romantikus", sőt a „szimbolikus" forma számára is, ha az igazat mondja. A fent nevezetitek Majakovszkijt hívják tanúul és a költészet első szocialista realistájának nevezik, elfeledkezve arról, hogy költészetében túlsúlyban volt a konvenciós „romantikus" forma. Ez azonban nem gátolta abban, hogy ne váljon a költészet, első szocialista realistájává." G. I.