Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-06 / 156. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek I SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. június 6. csütörtök 30 fillér X. évfolyam 156. szám. Ki-ki a saját portáján Mostanában sok szó esik a faluban is a hatékonyságról, a többtermelésről. A szövetkezetekben meghányják-vetik e fontos kérdést: hogyan lehetne minél nagyobb termést elérni kevesebb költséggel, kisebb erőfeszítéssel. Üdvös dolog, hogy a falu népe, az EFSZ-ek tagjai magukévá tették ezt az ötéves terv sikeres teljesítése szempontjából fontos jelszót: hatékonyabban termelni, több mezőgazdasági terméket adni az országnak. Azt már a dolgozó parasztok túlnyomó többsége tudja, hogy a termelés növelésének egyedüli útja a nagyüzemi, gépesített gazdálkodás, s ha a földek hektárhozamának, az állattenyésztés hasznosságának, fokozásának módját vizsgálják, nem egyszer vetődik fel az óhaj: Adjon az állam még több gépet, s olyan gépet, amelyekkel a legigényesebb mezőgazdasági munkát is lehet végezni. Adjon az állam még több anyagot a közös istállók építéséhez, gépesítéséhez, megoldjuk a termelés növelésének legégetőbb kérdéseit. Van alapja a dolgozó parasztok egyre fokozódó igényességének? Jól látják szövetkezeteink, hogy a nagyobb hektárhozamok elérésének egyik döntő tényezője a gépesítés? A múlt évek tapasztalatai feleletet adnak erre. Ugyan ki állíthatná, hogy kézi erővel gyorsabban megy az aratás és kisebb a szemveszteség, mint ha aratógéppel vagy kombájnokkal takarítjuk be a termést? Azt sem mondhatja senki, hogy a kézzel végzett munka gazdaságosabb, kifizetődőbb a gépesített munkánál. Erre is rácáfolnak a szövetkezetek eddigi tapasztalatai. Miért kell mégis erről beszélni és megvilágítani azt, hogy a hatékonyság növelésének az útja nem csupán a gépesítéstől függ, s kiváltképpen nem a mezőgazdaságban. Természetesen a mezőgazdasági termelésben jártas ember igen jól tudja, hogy a nagyüzemi gazdálkodás nem képzelhető el a gépe, sítés állandó tökéletesítése, fokozása nélkül. Jól tudja ezt az állam, annak vezetői és a mezőgazdaság irányításával megbízott funkcionáriusok is. Ezért kap a falu, a mezőgazdaság évről évre több, tökéletesebb gépet. Csupán a múlt évben több mint hétezer traktort kapott a mezőgazdaság. Ez számban a fele annak, mint amennyit az első ötéves terv idején kaptak traktorállomásaink. Ezenkívül a múlt esztendőben több mint ezer kombájn, ezer vetőgép, csaknem 1500 burgonyaültetőgép, 435 répakombájn, 114 burgonyakombájn, 755 automata cséplőgép, 2200 teherautó és egyéb mezőgazdasági gép és szerszám gazdagította a traktorállomások gépparkját, könnyítette meg a szövetkezeti tagok munkáját- Az építkezések terén is sokat kapott a falu. Az 1956-os évben 950 új tehénistállót, 370 borjúistállót, 920 sertésistállót, 800 elletőt és 1600 tyúkfarmot adtunk át rendeltetésének. Nem lát az orránál tovább, aki mindezek után azt meri állítani, hogy az állam kevés anyagi segítséget nyújt az EFSZ-eknek. S még inkább csukott szemmel jár az az ember, aki nem tudja értékelni, hogy az állami költségvetésből az idén több mint 10 milliárd koronát fordítunk a mezőgazdaság fejlesztésére. Ennél kielégítőbb választ senki sem adhat azok részére, ak4k, ha a mízőgazdaság fejlesztéséről esik szó, mindig ugyanazt a lemezt teszik fel: „Adjon az állam segítséget, mindent elkövetünk a termelés fokozásáért", ahelyett, hogy körülnéznének saját portájukon s ott is keresnék a lehetőséget a gazdaságosság fokozására, a hatékonyabb termelésre. Hát milyen gazda az olyan, aki csak a „más kalapjával akar köszöngetni"? A hatékonyabb gazdálkodás megvalósításához csupán az állam segítségére támaszkodni, ez kevés. Meg kell találni a módot az olcsóbb termelésre a saját környezetben, tekintetbevéve a természeti adottságokat, termelési viszonyokat, a meglevő géppark gazdaságos kihasználásával. E téren még sok a mulasztás. Hány olyan traktorállomásunk van, ahol alig használják ki a gépeket két műszakban. Olyan szövetkezetek is akadnak még, amelyekben idegenkednek a gépi munkától. A csölösztői szövetkezetnek az ottlévő kísérleti állomás felajánlotta öntözőberendezését, hogy a szárazság idején öntözzék a cukorrépát. Nem került volna ez különösebb költségbe, vagy erőfeszítésbe, de az ajánlatot nem fogadták el. A következmény? Ezreket veszítettek azzal, hogy alacsony volt a cukorrépa termése, viszont a kísérleti telepen csaknem mégegyszer olyan nagy termést takarítottak be az öntözött területről. Ki károsodott? Nemcsak a szövetkezetesek, hanem az ország is, hiszen ha többet termeltek volna, több cukorrépát szállíthattak volna a gyárba is. A csölösztöiek esete bizonyítja, hogy ha elvetjük a kínálkozó alkalmat a hatékonyság fokozására, hiába tömi az állam mindennel a szövetkezeteket, kárba vész az. Ez az érem egyik oldala. Menjünk csak tovább s nézzük azt, mit tehetnek még szövetkezeteink, ha szakszerűen, az agrotechnika elveinek megfelelően gazdálkodnak. Itt a szénakaszálás ideje. Általában jó a termés, de ott, ahol tavasszal nem patópál úr ráérünk módján „gondozták" a rétet, s nem voltak restek trágyáiévei öntözni, 15—20 mázsával többet hordhatnak a csűrbe egy-egy hektárról. Ha már a kaszálásnál tartunk, hadd beszéljünk még egy igen jelentős kérdésről. Ahol a szénát a virágzás kezdetén kaszálják, igaz kevesebb lesz a mennyiség, a hektárhozam, mint ha a virágzás után kaszálnák, de tápértékben a virágzás kezdetén a lekaszált szénából egy hektárnál 1500—1800 liter tejet nyerünk. Ha pénzben akarjuk kiszámítani, akkor egy átlagos tejelésű tehénnél a tejért nyert összeg 4000 koronát tesz ki. Ennyi pénzhez úgyszólván ellenérték nélkül hozzájuthat minden parasztember, ha egy-két nappal előbb lekaszálja a szénát, mint ahogyan eddig szokásban volt. ' Ezek után világosan láthatjuk, hogy a hatékonyabb termelés a mezőgazdaságban sem csodákon, véletleneken alapszik. Ésszel, leleményességgel, szaktudással, közös erővel, a közös érdekek szem előtt tartásával sokra mehetünk. S ha a hatékonyságról beszélünk, ne gondoljunk csupán az állami támogatásra, hanem nézzen körül ki-ki a saját portáján, vizsgálja meg a lehetőséget arra, hogy kevesebb erőfeszítéssel és költséggel többet termeljünk, mert csakis így lesz több hús, zsír, liszt, vaj, tojás — így lesz magasabb az ország népének életszínvonala. A moszkvai VIT előtt A zvolení Bučina nemzeti vállalat üzemi szakiskolájának CSISZ-tagjai a VI. Világifjúsági Találkozót kötelezettségvállalással köszöntik. A fiatalok egyiíapos brigádmunkát dolgoznak le, melynek értékét a találkozón részvevő küldöttek anyagi segítségére fordítják. Vállalásuknak ezt a pontját már teljesítették is, s a munkabrigád jövedelmét, 630 koronát már el 'is küldték a szolidaritás alapjára. Vállalták, hogy az üzem védnöksége alatt álló Očován, a szövetkezet földjein 440 órát órát dolgoznak le !a nyár folyamán. Megfogadták továbbá, hogy mindnyájan elnyerik a „Világifjúsági Találkozó Sportjelvényét". Az előírt feltételek teljesítését már meg is kezdték, éspedig igen szép sikerrel. * * * A martini J. V. Sztálin gépipari üzemek fiatalsága a szolidaritási alapra eddig mintegy 2500 koronát gyűjtött össze. Az üzem 1. számú CSISZ szervezete 800, a 8. számú 1039, a 407 -es üzemrészleg fiataljai 500 koronát gyűjtöttek. Vállalták, hogy harmincan vesznek részt az egyéves szakiskolában, s kilencen jelentkeznek az öntők tanfolyamára. Vállalásukat meg is valósították, a tanfolyamra a jelentkezések már megtörténtek. A 8. számú szervezetben 39 egyéni és 2 kollektív vállalással, a 407-es üzemrészlegen 29 egyéni és 2 kollektív kötelezettségvállalással köszöntik az idei világifjúsági találkozót. Az üzemi CSISZ szervezet számos kollektív csoportja vállalta, hogy műszakokat dolgoznak le, amelyeknek jövedelmét a szolidaritás alapjára fordítják. (Tudósítónktól) I t" ELERKEZETT A SZÉNAKASZÁLÁS És A SILÔZÄS IDEJE. Az ozsgyáni szövetkezeti tagok is szorgalmasan tárolják a téli eleséget. Kaszálják a szálastakarmányt, gép segítségével silózzák az őszi keverékeket. Saját tapasztalatukból tudják, hogy csak úgy lehet eredményes a gazdálkodásuk, ha jó minőségű állatállománnyal rendelkeznek. Ehhez pedig mindenekelőtt jó és bőséges takarmányalapra van szükség. Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusa után ez a gondolat még jobban megérlelődött a szövetkezet tagjaiban, s most mindent megtesznek, hogy ne 'maradjanak üresek a silógödrök, legyen szálas- és abraktakarmány, hogy a párt határozata náluk is élő valósággá váljon. PéEdát vehetnek tőlük Á nagygéresi szövetkezetben jó a | tagság viszonya a közös iránt. A cukorrépa kapálásnál majdcsak, hogy összeszólalkoztak azon, hogy ki vállal nagyobb területet. Nem volt kivétel sem ifjú, sem öreg között. A 83 éves Csorna Julcsa és a 75 éves Balázs Eszter néni ugyancsak kiharcolták, hogy annyit kapálhassanak, mint a fiatalok. A két idős asszony fiatalos kedvvel kapálta a cukorrépát, a mi fehér aranyunkat. Bizony vannak szövetkezetek, ahol különösen az asszonyok még nem veszik ki részüket teljesen a munkából. Ezeknek ajánljuk, hogy vegyenek példát e két öreg aszszonytól. (Tudósítónktól) m TÖ88 OIDMXOI Falusi levelezőink írják Dolgozóink országszerte egyre jobban érdeklődnek az iránt, hogy a szocializmus építése hogyan halad hazánkban. Egyúttal beszámolnak eredményes munkájukról is. SZAMOLAY FERENC, Királyrévről azt írja, hogy már az ő szövetkezetük is kezd javulni. — Volt olyan időszak, hogy még fejni sem akar-. tak, és bizony nagy gond volt az is, hogy máról holnapra ki végzi el majd a munkiát az istállóban. — fyla már — írja — más a helyzet. A munkaverseny is megkezdődött. Braci Ambrus fejő négyszáz liter tejjel fej többet. Megérdemli,* hogy az újságban is megdicsérjék. Kiss Géza 22 borjút gondd%, amellett kocsis is, és ezt a munkáját is jól elvégzi. Továbbá arról tudósít, hogy a borjak naponkint 88 dekával gyarapodnak darabonkint.. HANCSOVSZKY KÁROLY, őrösről többek között azt is megírja, hogy az őrösi szövetkezetben jól halad a sorközi növényápolás és jó kukoricatermést várnak. — A tagok — írja levelében — vállalták, hogy hektáronkint 50 mázsa kukoricát törnek le. Csontos Bertalan csoportjainak tagjai vállalták, hogy ők ezt a tervet túlteljesítik és 54 mázsára számítanak hektáronként. Megemlékezik még arról is, hogy a traktorállomás ez idén még jobban segítette a szövetkezetet, mint tavaly, Erdélyi László, Horosz Bálint, Fekete Gábor traktorosok megérdemlik, hogy nevüket ^megismerje az ország — írja levelében. JESZTREBY ZOLTÁN Nagygéresről a cukorrépatermelésről ír. Tavaly 33 hektár cukorrépát vetettek, ez idén pedig 38 hektárt. Már be is fejezték az egyelést. Még a 82 éves Csorna néni sem sem maradt ki a munkából — írja levelében Jesztreby Zoltán. HOROSZ ÁRPÁD, őrösi levelezőnk szintén a szövetkezet munkájával foglalkozik levelében. Dicséri a rizstermelést. — Az őrösi szövetkezetben 35 heküáron termelnek rizst, amiből nagy jövedelme van a szövetkezetnek. A tavalyi jövedelemből rendbehozták a szövetkezeti irodát, új motort vettek, amellyel most vizet szívatnak. Ezenkívül megcsinálták 150 méter hosszú utat is. DURÁNSKY ÁRPÁD úszori levelezőnk a nagypakai szövetkezet kertészeti csoportjának munkájáról ír. Levelében megemlíti, hogy a szövetkezet kertészeti csoportja az elmúlt évhez viszonyítva 30 százalékkal több zöldséget ad be az idén. — Ez idén —írja — már több mint 80 000 korai karalábét adtak be az úszori zöldség- és gyümölcsbegyűjtő üzemnek. Csivre elvtárs, a kertészeti csoport vezetője és a csoport minden dolgozója azon igyekszik, hogy minél hamarább több, olcsóbb és jobb zöldséget tudjanak biztosítani dolgozó népünknek — írja levelében. MADOCSAI ANDRÁS, madari levelezőnk nagy megelégedéssel ír falujuk fejlődéséről — A szövetkezet telepén ez idén nagy befogadóképességű, korszerű magtár várja a termést. A falu közepén vörös téglás félkész épület áll. Aki erre jár, nem tudja megállni, hogy végig ne mérje ezt az épületet. Olyan jóleső érzés fogja el az embert, ha elhalad mellette és hallja az emberektől, amint büszkén mondogatják, hogy ez lesz az új nyolcéves iskola. Örül ennek a falu minden lakója, különösen pedig a gyermekek. Egy megfiatalodotf régi gyár VONATUNK ELHAGYJA KASSÁT, hovatovább egyre ritkulnak a házak. A kora reggeli napfényben fürdenek a Hradova hegytető fái, Téhány ligete, a fürge villamosok. Sodronykötélpálya alatt robogunk. A csillék a Bankó alatti bányából hozzák az értékes nyersanyagot a magnezitkohókba. Égy állomás, utána alagút, azután egy szűk völgy, csak a Hernád, a vasúti töltés és az országút. Aztán kiszélesedik, s már meg is érkeztünk Kostolanyba. Messziről idelátszik egy gyár hatalmas épülete, utunk célja — a J. Dimitrov Kémiai Üzem. Falai elárulják, hogy régi gyár, de már évekkel ezelőtt korszerűsítették, megfiatalították. Az üzem irodahelyiségében régi ismerősömmel, Bucsella Mihály főmechanikussal találkozom. Készségesen felajánlja, hogy együtt nézzünk körül a gyárban. — Valamikor, a tőkés világban ólomcsöveket és szuperfoszfátot termelt a gyár — mondja Bucsella elvtárs —, de ma már egyiket sem gyártjuk. Kénsavat és oxigént termelünk. A gyárnak régi, de a mostani termelőfolyamatnak megfelelő gépesítése olyan eredmények elérését tette lehetővé, amilyenekkel csak a köztársaság legjobb gyárai dicsekedhetnek. A kénsavgyártás részlegére látogatunk el először. ÉPPEN GENERÁLJAVlTÁS VAN az üzemrészlegen. Az üzem szakemberei végzik ezt a munkát. Most a kontaktkészülékek két mestere, František Múdry és Jozef Radaj szorgoskodnak a gépek körül, önként vállakoztak erre a munkára. Védő álarc van rajtuk, hogy a mérges gázok belélegzése kárt ne tegyen szervezetükben. Amint a gyár másik részlege felé megyünk, azt is megtudom, hogy a múlt hónapban fejezték be egy kemencét, amelyben tiszta ként égetnek. A gyár területén még több új épületet látni, amelyek a közelmúltban épültek. Jelenleg az új villanytelepet, a fürdőt és a zuhanyozót építik. Mindezek természetesen csak az első eredmények. A tervek szerint sok egyébre kerül sor, főleg a gépesítés és az automatizálás további tökéletesítésével. Az oxigéngyártás részlegén minden ragyog a tisztaságtól. A falak mentén sorakoznak a gépek, amelyekkel 4 évvel ezelőtt szerelték fel a műhelycsarnokot. Modern, automatikus gépi berendezés ez: szivattyúk, lúgtornyok, tisztítóberendezések s az elosztó, ahonnan eltávolodik az oxigén s a levegő cseppfolyóssá válik. Itt, a gépházban mindössze két ember van: Imrich Orlovský főgépész és a segédje. Több munkaerőre itt valóban nincsen szükség, hiszen az oxigén gyártását ez a korszerű gépi berendezés automatikusan végzi. A GYÁRÉPÜLET UDVARÁN teherautók hosszú sorára leszek figyelmes. Oxigénpalackokért jöttek. így van ez naponta. De nemcsak Kelet-Szlovákiát látja el az üzem oxigénnel, kisegítik ők az ostravai, kunčicei, tŕineci, brnói és a többi csehországi üzemeket is. Elbúcsúzom Bucsella főmechanikustól, hiszen már így is sok időt szentelt nekem. Nehéz és felelősségteljes munkája van, hiszen a gépi berendezés zavartalan működését az ő állandó ellenőrzése biztosítja. A vezetőkkel és technikusokkal való beszélgetésből megtudom, hogy az üzem dolgozói a termelés hatékonysága érdekében, a karbantartás jobb megszervezésében, a gépi berendezések további tökéletesítésében hoztak újításokat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40 éves évfordulója köszöntésére a kénsav termelését 8,77 százalékkal növelik, s az üzem össztermelését 6,4 százalékkal szárnyalják túl 257 ezer 600 korona értékben. A munka termelékenységét 4,1 százalékkal fokozzák, s a kénsavgyártás 1 tonnájának önköltségét 1 1/2 százalékkal csökkentik. A szocialista munkaversenyben a karbantartók közül František kolovrat áll az élen, aki feladatát mindig idejében és kiválóan teljesíti. Több, jól bevált újítása is van. A kénsavgyártás részlegén Adamko, Almássy. Jakubik, Tern és Rojkó érték el a legszebb eredményeket. Az oxigéngyártásnál Végső Jenő, az expedícióban Síolár kollektívája a legjobb. Laboratóriumunk is van, mely a gyártási folyamat állandó ellenőrzésének és tökéletesítésének színhelye. Az üzemi dolgozók lelkes munkája minden lehetőséget biztosít, hogy magas színvonalra emeljék az egyre inkább korszerűsített gyár termékeit. (mgy)