Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-01 / 151. szám, szombat
A francia dolgozók a nép érdekeinek megfelelő kormányt követelnek Párizs (ČTK) Pierre Pflimlin, a népi köztársasápi párt képviselője folytatja tárgyalásait az egyes politikai pártok képviselőivel. A párizsi lapok többsége május 31-én aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a válság elhúzódik, és hogy Pflimlin mindeddig nem adott végleges választ a köztársasági elnöknek, •lfogadja-e a kormányalakításra kapott megbízatását. A „Combat" hangsúlyozza, hogy a pénzügyi és gazdasági válság napról napra éleződik, és hogy Franciaország júniusban nem lesz képes eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. A lap egyben csodálkozását fejezi ki afölött, hogy az ország ilyen rendszerrel egyáltalán fennállhát. — Ugyanakkor, amikor a parlament politikai csoportjai a kulisszák mögött tárgyalásokat folytatnak, melyek célja a kormányválság megoldása^ a francia demokratikus közvélemény és a munkásosztály mind nyomatékosabban olyan kormány megalakítását követeli, amelynek programja és politikája megfelel a nemzet túlnyomó többsége akaratának és érdekeinek. Az Altalános Szakszervezeti Szövetség elnöksége nyilatkozatot adott ki, amelyben támogatja a nép azon követelését, hogy olyan kormányt alakítsanak, amely képes volna kielégíteni a dolgozók kívánságait és a választók akaratának megfelelő politikát folytatna. A Szovjetunió gazdasági versenye az USÄ-val Á szovhozok az ötéves terv végéig megelőzik az USA-t a munkatermelékenységben a gabonatermelés terén Moszkva (ČTK) — A szovjet szovhozok az utóbbi években olyan szorosan közelítették meg gabonatermelésben az USA munkatermelékenységének színvonalát, hogy a szovhozok dolgozói tanácskozásán a közelmúltban új feladatot tűztek ki: az ötéves terv végéig a szovhozok a mutatóban elsőségre akarnak szert tenni a világon. A feladat teljesen reális. A szovjet ipar minden lehetőséget megad a feladat teljesítésére. A Szelszkoje Hozajsztvo c. lap közlése szerint a szovhozok többsége már ebben az évben a magas teljesítményű mezőgazdasági gépek új típusait alkalmazza. Minden szovhoznak lehetősége lesz teljes mértékben gépesíteni a mezőgazdasági munkákat. A szovhozok dolgozóinak értekezlete óta nem múlt egy hét sem és a szovjet lapok a lelkes kötelezettségvállalások egész soráról számolnak be. Az „Okte" lettországi szovhoz minden százhektárnyi föld után 110 mázsa húst és 437 mázsa tejet termel lényegesen csökkentett önköltségek mellett. A legértékesebbek az önköltség csökkentésére irányuló kötelezettségvállalások azokban .a szovhoSok-ban, amelyek a munkatermelékenység terén az elsők között voltak. Ezek közé tartozik Gigant-nevű szovhoz, amelyben már tavaly minden mázsa búza termelésére csupán 43 percnyi munkát fordítottak. SZÉLJEGYZETÜNK: A gyermekek élete a kapitalista országokban 'A prágai VI. egészségügyi gyermekközpontban a gyermekbénulás elleni oltáskor egyes gyermekek köszönetet mondtak az orvosnak. Talán maguktól köszöntek, talán a tanítónő vagy anyjuk figyelmeztette őket erre. Az a tény, hogy a gyermekek az oltást megköszönték, mindenképpen arra mutat, hogy népünk megbecsüli azt a gondoskodást, amellyel népi demokratikus államunk törődik a gyermekekkel. Ez a gondoskodás annál is inkább kimagaslik, hogy ha az ember a különböző forrásokból megismerkedik a gyermekek életével sok kapitalista országban és azok gyarmatain. * * * így például Brazíliában az egy éven aluli gyermekek 20 százaléka és az öt éven aluli gyermekek 50 százaléka meghal. A brazíliai Sao Paolo város „Uateraso" textilgyáraiban 14 éves gyermekek naponta 10 órát lehetetlen egészségügyi feltételek mellett dolgoznak. A gyermekek legnagyobb része rövid időn belül tüdőbajt kap. Az olasz dolgozók nyomorúságos helyzete arra kényszeríti gyermekeiket, hogy a tanulást abbahagyva szüleik segítségére legyenek a kenyérkeresetben. Az olasz iskolaügyi miniszter,jelentése szerint Dél-Olaszországban a gyermekeknek csak 37 százaléka fejezi be a népiskolát és mindössze 19 százalék jár iskolába 14 éves koráig, tekintet nélkül arra, hogy az oktatás 14 éves korig törvényesen kötelező. * * * Sok spanyolországi családban a kis gyermekek is kénytelenek dolgozni, hogy a család megélhessen. Katalánia textil- és üveggyáraiban tíz-tizenkét éves gyermekek is dolgoznak. Az építkezéseken olyan nehéz terhet hordanak, amely meghaladja erejüket. Munkájukért az őket megillető bérnek csak negyedét kapják. * * * A Dél-Afrikai Unió tizenegyezer iskolás gyermeke közül 84 százalék naponta csak egyszer jut ételhez, 15 százalék kétszer étkezik naponta. A gyermekek többsége nem ismeri a húst és a tejet és jobbára kukoricán él. * * * Chilében a népiskolába járó gyermekek 70 százaléka 3—4 év múltán kénytelen abbahagyni a tanulást, mert a szülők nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy tovább taníttathassák őket. * * * Kanadában a közéo skolákat évente százezer diák hagyja el, mert nincs biztosítva megélhetése. -])Lemondott Laosz kormánya Vientiane (ČTK) — A laoszi Vientianebol érkező hírek szerint Szouvanna Phouma, Laosz miniszterelnöke május 30-án beadta kormánya lemondását. A lemondás oka az, hogy a laoszi parlamentben a kormánynak viharos vita után 13 szavazattal 11 ellenében bizalmatlanságot szavaztak. A bizalmatlansági szavazást az idézte elő, hogy a parlament többsége nem volt megelégedve a kormánynak a Pathet Lao fegyveres csapatokkal szemben folytatott eddigi politikájával. Az emberiség félelemnélküli jövőt illlllllllili i^ és békét követel A Csehszlovák Sajtóiroda nemzetközi ankétja az atomfegyver-kísérletek következményeiről Amint már közöltük, a Csehszlovák Sajtóiroda több kérdést intézett világhírű tudósokhoz, vajon az emberiséget valóban veszélyezteti-e a radioaktív por mennyiségének növekedése, továbbá hogyan és mikor nyilvánulnak meg a következmények az emberi szervezetben és hogy a világ valamelyik tája megmenekülhetne-e az atomveszedelemtől. A tudósoknak feltették azt a kérdést is, milyen intézkedéseket ajánlanak a fenyegető atomveszedelem elhárítására. A legutóbbi napok és órák eseményeinyei kifejezően megerősítik a nemzetek ellenszenvét a további veszedelmes atomfegyverkezéssel szemben és ennek következtében az atomháború politikusai előtt újabb nehézségek tornyosulnak. Ennek ellenére május 31-én a kora reggeli órákban a Reuter hírügynökség világgá kürtölte: „Nagy-Britannia ma megvalósítja második hidrogénbombájának robbantását, amely az elsőnél sokkal nagyobb." A alábbiakban a tudósok további válaszait közöljük, melyeket a Csehszlovák Sajtóiroda ankétjének keretében adtak. Dr. John Desmond Bernal (Nagy-Britannia) 1938 óta a londoni egyetem Birkbeck-kollégiumában a fizika professzora. Tudományos munkáját Cambridge-ben a strukturális kristalográfia lektoraként kezdte. Később a kristalográfiai intézet igazgatója lett. A tudományos dolgozók világszövetségének alelnöke. Bernal professzor kijelentette: „El kell érni az atomfegyverek betiltásáról szóló egyezményt." Bernal professzor hangsúlyozza, nem fér kétség aziránt, hogy fennáll az atomsugárzásból eredő veszedelem, bár a ki nem elégítő kutatásra való tekintettel a veszedelem "mérve még nem ismeretes teljes mértékben. A szükséges intézkedésekkel kapcsolatban az a nézete, hogy minden országban aktivitást kell kifejteni azirányban, hogy a közvélemény síkra szálljon a kísérletek betiltásáért és főképp azért, hogy tárgyalások útján elérjék az atomfegyverek betiltására vonatkozó egyezményt. Alekszander Ivanovics Oparin (Szovjetunió) Oparin akadémikus kiváló szovjet biológus és szakértő a növénytani biokémiában. 1929. óta a moszkvai egyetem tanára. A. N. Bach-al együtt 1935-ben megalapította a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának keretében működő A. N. Bach Biokémiai Intézetet. 1946-ban ezen intézet igazgatója lett. 1949 óta a Szovjetunió Tudományos Akadémia biológiai szekciójának titkára. A Lenin-renddel és a Munka Vörös Zászlójának Érdemrendjével tüntették ki. A békevédők szovjet bizottságának tagja, az Orosz SZSZSZK Legfelső Tanácsának képviselője és a Tudományos Dolgozók Világszövetségének alelnöke. Oparin akadémikus kijelentette: „Be kell tiltani a tömegpusztító fegyvereket." Oparin akadémikus bevezetőben hangsúlyozza, hogy a Csehszlovák Sajtóiroda kérdéseire elsősorban mint biológus válaszol. Megerősíti a rádioaktív stroncium 90 negatív hatásának lehetőségét az ember egészségére és az organizmus életképességére. Főképpen az veszedelmes, hogy a stroncium 90 azon elemekhez tartozik, amelyek nagyobb mennyiségben halmozódnak fel az élő szervezetben, mint e szervezetet körülvevő környezetben. Ebből arra a következtetésre jut: Nem lehet csupán gépiesen azokból a koncentrációkból kiindulni, amelyek körülvesznek. Bár e téren ismereteink még korlátozottak, ez a tény nagy figyelmeztetést jelent. A veszedelem nagyobb, mint feltételezhető a környezetben levő koncentrációk alapján, amelyek az atomfegyverek robbanásai következtében alakulnak ki. Oparin akadémikus véleménye szerint az ország egyes részeinek helyzete a stroncium 90 hatására való tekintettel csak nagyon szüntetni." csekély eltérést mutathat. Azonnal be kell szüntetni az atomfegyverekkel való kísérleteket és a továbbiakban teljesen be kell tiltani a tömegpusztító fegyvereket — mondotta a hírneves szovjet biológus. „Meg vagyok győződve arról, hogy az atomháború kirobbanása a világ bármely táján még korlátozott mértékben is károsan hatna az egész emberiségre." Dr. Ivan Thoralf Rosenquist (Norvégia) kiváló tudós, geológus, az oslói Geotechnikai Kutatóintézet igazgatója, a Tudományos Dolgozók Világszövetségének tagja. 63 norvég tudományos dolgozóval együtt nemrégen közös levelet intézett a norvég kormányhoz azzal a kéréssel, hasson oda, hogy az atom- és hidrogénfegyverekkel való kísérletezést betiltsák. Dr. I. T. Rosenguist professzor kijelentette: „Be kell következnie a politikai feszültség enyhülésének." Azokról a kérdésekről, amelyeket dr. Sohweitzer felszólítása magában foglal — mondja a norvég professzor —' már hosszabb idő óta vitáznak Norvégia biológiai, orvostudományi, vegyi, geofizikai és fizikai tudósai. A tudósok legtöbbje tudatában van a jelenlegi helyzet komolyságának Kutatóink legnagyobb része már most kifejezte azt a készségét, hogy támogatni fogja a Schweitzer felhívásában foglalt alapgondolatokat. Ismereteink ma még nem elegendők arra, hogy teljes bizonyossággal megállapíthassuk, milyen terjedelemben és hogyan fognak megnyilvánulni a káros következmények. Rosenguist professzor főképp azokra a lehetséges következményekre figyelmeztet, amelyek a még meg nem született nemzedékeket sújtanák. Nyilatkozatának Ijpfejező részében tiltakozik az ellen, hogy a tudomány vívmányaival visszaéljenek, ami az emberiség veszélyeztetésére vezet és hangsúlyozza: „Be kell következnie a politikai feszültség enyhülésének és a nukleáris fegyverkísérleteket be kell Nagy-Britannia nem hajlandó kártérítést fizetni Egyiptomnak Róma (ČTK) — A római-egyiptomibrit pénzügyi tanácskozásokon részvevő brit küldöttség képviselője május 30án közölte, hogy a tárgyalások első része véget ért és hogy a két küldöttség hazautazik, hogy kormányainak jelentést tegyen. A tárgyalásokat később folytatják. A küldöttségek több tagja ezalatt Rómában nvcad, hogy megvitassa az elintézetlen mellékkérdéseket. A Reuter hírügynökség tudósítója megbízható hírforrásokból közli, hogy a brit küldöttség nem volt hajlandó tekintetbe venni Egyiptom igényeit az agresszió által okozott károk megtérítésére. A brit küldöttség állítólag kijelentette, hogy a brit kormány nem vállal semmi felelősséget az Egyiptomírja, hogy a tanácskozás ezen a kérdésen gyakorlatilag megfeneklett. * * * Kairó (ČTK) — Az A1 Ahram egyiptomi lap május 30-án vezércikkében foglalkozik a római tárgyalásokkal. Hangsúlyozza, hogy Egyiptom visszautasító álláspontja a kár meg nem térítése ügyében és a támadó fél azon követelése, hogy Egyiptom fizessen kártérítést neki, aligha vezet kielégítő megoldáshoz. A lap kifejti, hogy Egyiptom a nemzetközi jog szerint igényelhet kártérítést. A lap egyúttal kiemeli, hogy az ENSZ közgyűlése csaknem egyhangúlag egyetértett azzal a határozattal, amely elítélte az Egyipnak okozott károkért. A tudósító azt I tom elleni agressziót. V. Pessi beszámolója Finnország Kommunista Pártjának Xi. kongresszusán Helsinki (ČTK) — Finnország Kommunista Pártja XI. kongresszusának május 29-i ülésén Ville Pessi tartott beszámolót Finnország Kommunista Pártja Központi Bizottságának tevékenységéről. A szónok a nemzetközi helyzetet jellemezve rámutatott arra, hogy az egyik részen kiéleződtek az ellentétek az imperializmus táborának országai között, míg a másik oldalon megszilárdult a szocialista tábor országainak- egysége. Pessi megállapította, hogy az imperialista tábor gyengülését gazdasági téren is meg lehet figyelni. Ezzel szemben a szocialista tábor országai gazdasági téren is fejlődnek. A kommunista társadalom alapjait kiépítő Szovjetunió az ipari termelés terjedelmében az USA-án kívül minden kapitalista országot túlszárnyalt. A magyarországi eseményekkel kapcsolatban Pessi hangsúlyozta, hogy a nemzetközi reakciónak nem sikerült megbontani a szocialista tábor országainak egységét. A szónok ezután részletesen foglalkozott a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán kidolgozott fontos alaptézisekkel és hangsúlyozta azok óriási jelentőségét a kommunista pártok tevékenységére. Országunk hivatalos irányvonala — mondotta Pessi — a barátság politikájának ápolása Finnország és a Szovjetunió között, amely politika mellett pártunk kezdettől fogva állást foglalt. Ez a politika a Finnország és a Szovjetunió közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésre támaszkodik. A szónok ezután elemezte Finnország gazdasági helyzetét. Rámutatott a dolgozók életszínvonalának romlására és a nagytőkések nyereségének növekedésére. Ville Pessi részletesen foglalkozott a pártkérdésekkel is. Hangsúlyozd, növekedtek a párt szervezeteire és tagjaira háruló munkakövetelmények. Utalt a Szovjetunió Kommunista Pártjának a személyi kultusz felszámolására irányuló intézkedései nemzetközi jelentőségére. Nagy figyelmet szentelt a munkásosztály egységének. Pessi beszédének befejező részében kifejezte azt a meggyőződését, hogy Finnország Kommunista Pártjának XI. kongresszusa megszabja a pártmunka fő feladatait és formáit, amelyek segítségével elmélyíti a pártnak, mint a dolgozó tömegek képviselőjének és szervezőjének tevékenységét. Budapest (ČTK) — Május 30-án este repülőgépen a Magyar Népköztársaság fővárosába érkezett a Francia Kommunista Párt hattagú küldöttsége R. Guyotnak, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai irodája tagjának vezetésével. A küldöttség tagjai G. Ansart, a FKP KB politikai irodájának tagja, J. Dubois aszszony, F. Grenier, G. Marchais és L. Lanternier, a Központi Bizottság tagjai. A Francia Kommunista Párt küldöttségét a repülőtéren Marosán, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Vezetőségének titkára, a végrehajtó bizottság tagja, Tömpő I. és Aczél, a Központi Vezetőség tagjai fogadták. Május 31-én délelőtt megkezdődtek a tanácskozások a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Vezetőségének képviselői között. A franciák Algériában félmillió embert gyilkoltak meg Kairó (ČTK) — Dr. Lamire Debaghin, a nemzeti felszabadítás algériai frontja vezetőinek egyike a kairói május 30-1 sajtóértekezleten kijelentette, hogy Algéria népe felszólít minden békeszerető népet, hogy Franciaországot kényszerítse az algériai gyilkos, akciók azonnali beszüntetésére. Debaghin ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy a francia gyarmati egységek az algériai háború kezdete óta Algériában félmillió polgári személyt öltek meg. Debagljin szerint az algériai nemzeti felszabadító hadsereg egységei ellen folytatott harcban elesett minden francia katonára húsz meggyilkolt algériai asszony, gyermek vagy öreg ember jut. Mhétiy sorban A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÄCSÄNAK meghívására a Burmai Szövetség parlamenti küldöttsége a közeljövőben a Szovjetunióba látogat. (ČTK) A MAGYAR NÉNPKÔZTÄRSASÁG elnöksége a nemzetgyűlést június 3ra összehívta. A parlament ülésén megvitatják az 1957. évi gazdasági tervet és költségvetést. (ČTK) AZ ENSZ leszerelési albizottságának további ülését június 3-án tartják. (ČTK) A SZUEZI-CSATORNÄN május 30án 44 hajó haladt át. A Reuter hírügynökség e hírhez hozzáfűzi, hogy ez volt a legforgalmasabb nap azóta, hogy a Szuezi-csatornán a közlekedést újra megindították. (ČTK) GÖRÖGORSZÁGBAN május 28-án kezdődött „az atomfegyver-kísérletek elleni tiltakozás hete", amelyet a görög diákszervezetek rendeznek. (ČTK) ADENAUER, nyugatnémet kancellár kíséretével együtt május 30-án Washingtonból hazatért Boraiba. A DPA hírügynökség tudósítása szerint a bonni külügyminisztérium szakemberei már hazatérőben dolgoztak a washingtoni tárgyalások eredményeinek elemzésén, amiről Adenauer a legközelebhi napokban fogja tájékoztatni az Északatlanti Tömbben részvevő szövetségeseit és az újságírókat. (ČTK) KATMANDÜBAN, Nepál fővárosában 500 küldött részvételével május 29én kezdődött 'Nepál Kommunista Pártjának második kongresszusa, amelyen kijelölik a párt taktikai irányvonalát a választás előtti időszakban. (ČTK) ÚJ SZÔ 1957. június