Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)

1957-06-21 / 171. szám, péntek

MAO CE-TUNG-nak, a Kínai Népköztársas

ág e

lnökéne

k beszéde a népen belüli ellentmondások helyes kiküszöböléséről (Folytatás a 4. oldalról) szenvednünk. Bárhol is lépjenek tel nehézségeket előidéző ellenforradalmárok, kemény kézzel ártalmatlanná kell őket tenni. Ha azonban az országot mint egészet vesszük, kétségtelenül nem nagy az ellenforradalmárok száma. Helytelen volna azt mondani, hogy még mindig nagy számban élnek szabadlábon ellenforradalmárok. Az ilyen nézet elfogadása szintén zavart idézne elő. 3. A mezőgazdasági szövetkezetek Hazánkban a földművelő lakosság száma több mint 500 millió, úgy hogy parasztjaink helyzetének nagyon jelentős befolyása van gazdaságunk fejlődésére és államhatalmunk megszilárdulására. Nézetem szerint a helyzet alapjaiban egészséges. A földművesszövetkezetek alakítása sikeresen véget ért, ami megoldotta országunk egyik fő ellentmondását — a szocialista iparosítás és az egyéni parasztgazdaság közötti ellentmondást. A szövetkezetek alakítása gyorsan ment végbe, úgy hogy egyes emberek aggódtak amiatt, hogy ennek valami kedvezőtlen hatása lesz. Egyes dolgok nem sikerültek, szerencsére azonban a hibák nem voltak súlyosak. A mozgalom egészben véve egészséges. A parasztok szívesen dolgoznak és tavaly az árvizek, aszályok és tájfunok ellenére is sikerült növelniök a lakosság élelmiszerellátása érdekében a növénytermelést. Egyes emberek azonban kicsiben kerekítenek tájfunt. Azt kiabálják, hogy a szövetkezeti gazdálkodás nem fog sikerülni, nincsenek semmilyen különös előnyei. Vannak-e a földművesszövetkezeteknek különös előnyei vagy nem? A mai gyűlésen szétosztott dokumentumok közül az egyik a Cunhua körzetben (Hupej-tartomány) levő Vankuofan szövetkezetre vonatkozik. Ajánlom, olvassák el. Ez a szövetkezet hegyes vidéken fekszik. Ez a vidúk a múltban nagyon szegény volt és attól a gabonasegélytől függött, amelyet a népi kormány évente szállít nekik. Amikor 1953-ban megalakult a szövetkezet, az emberek koldusszövetkezetnek nevezték el. Négy évi kemény harc után, amikor is évről évre jobban működött a szövetkezet, most a háztartások többségében gabonakészletek vannak. Ami sikerülhetett ennek a szövetkezetnek, az normális körülmények között sikerülni fog más szövetkezetnek is, akkor is, ha egy kissé tovább tart. Világos tehát, hogy jaem indokolt az a nézet, hogy a szövetkezeti mozgalom terén valami nincs rendben. Az is világos, hogy a szövetkezetek építése kemény harcot jelent. Az új dolgok mindig nehézségekbe ütköznek és növekedésük során, kedvező és kedvezőtlen időszakokat kell átélniök. Puszta képzelődés volna, ha azt hinnők, hogy a szocializmus felépítése nyugalmas hajózás és könnyű sikert hoz, hogy nem ütközünk nehézségekbe vagy kudarcokba, vagy nem kell óriási erőfeszítést kifejteni. Ki a szövetkezet megbízható híve? A szegényparasztok és a kisebb középparasztok túlnyomó többsége. Összesen a falusi lakosságnak több mint 70 százalékát teszik ki. A többiek is bíznak a szövetkezet jó jövőjében. Csak egy nagyon csekély kisebbség az elégedetlen. Azonban sokan nem elemezték ezt a helyzetet. Nem vizsgálták meg részletesen a szövetkezetek sikereit és fogyatékosságait és a fogyatékosságok okait. A képnek csak egy részét tekintik az egész helyett. És így egyes emberek körében miniatűr tájfun kerekedett akörül, amit úgy neveznek, hogy „különös előnyök nélküli szövetkezetek". Milyen sokáig tart míg a szövetkezetek megszilárdulnak és míg véget vetünk ezeknek az érveléseknek, ajpelyek szerint nincsen semmilyen különös előnyük? Ha számos szövetkezet valódi tapasztalatai alapján alkotjuk véleményünket, ez kb öt évig vagy egy kissé tovább is eltart. Mivel szövetkezeteink nagy része csak alig egy éve létezik, esztelenség volna ily rövid idő alatt túlságosan sokat várni tőlük. Nézetem szerint eléggé jól járunk el, ha sikerül a szövetkezeteket megszerveznünk az első ötéves tervben és megszilárdítanunk a második ötéves terv folyamán. A szövetkezetek szüntelenül szilárdulnak. Meg kell oldani még egyes ellentmondásokat, az állam és a szövetkezetek között, valamint magukon a szövetkezeteken belül és az egyes szöyetkezetek között. Ezen ellentmondások megoldásánál szüntelenül szem előtt kell tartanunk a termelés és az elosztás problémáit. Vegyük a termelési kérdéseket. Egyrészt a szövetkezeti gazdálkodást alá kell rendelni az egységes állami gazdasági tervezésnek, ezzel egyidejűleg azonban lehetővé kell tenni számára, hogy megőrizze akcióinak bizonyos szabadságát és függetlenségét, anélkül, hogy ez az egységes állami tervezés rovására, az állami politika, a törvények és rendeletek kárára volna. Másrészt a szövetkezetben minden egyes háztartás szabadon rendelkezhet a magánhasználatára kijelölt földdel és egyéb gazdasági vállalkozásokkal, amelyek magánigazgatásban maradtak, ennek azonban összhangban kell állania azon szövetkezet vagy termelő csoport általános terveivel, amelyekbe a háztartás tartozik. Az elosztás kérdésénél figyelembe kell vennünk az állam, a szövetkezet és az egyén érdekeit. Meg kell találnunk az állami adójövedelem, a szövetkezeti alapok akkumulációja és a paraszt személyes jövedelme közötti hármas kapcsolat megoldásának helyes módját és szüntelen figyelmet kell szentelnünk, e kapcsolatok rendezésének, úgy Tiogy az ellentmondások, mindjárt mihelyt felmerülnek, megoldást nyerjenek. Az akkumuláció szükséges az államnak és a szövetkezetnek, de ezt semmi esetre sem szabad túlzásba vinni. Mindent meg kell tennünk, ami erőnkben áll, hogy lehetővé tegyük a parasztoknak, hogy normális években a termelés fokozása alapján évről évre növeljék jövedelmüket. Sok ember azt állítja, hogy a paraszt élete nehéz. Igaz ez? Bizonyos értelemben igen. Ez azt jelenti, hogy országunknak az imperialisták és ügynökeik által való több évszázados kizsákmányolása és elnyomorítása következtében még mindig alacsony nemcsak a parasztok, hanem munkásaink és értelmiségünk életszínvonala is. Több évtizednyi intenzív erőfeszítésre van szükségünk ahhoz, hogy lépésről lépésre emeljük egész népünk életszínvonalát. Ebben az értelemben a „nehéz" szó helyes. Más szempontból azonban nem helyes így nevezni; ha azzal az állítással kapcsolatban mondom, amely szerint a felszabadulásunk óta eltelt hét év alatt a munkások élete megjavult, a parasztoké azonban nem. A valóságban — nagyon kevés kivétellel — a munkások és parasztok egyaránt jobban élnek, mint azelőtt, A felszabadulás óta a parasztok mentesültek a földbirtokosok kizsákmányolásától és termelésük évről évre növekedett. Vegyük pl. a lakosság élelmiszerellátását szolgáló növénytermékeket. 1949-ben az ország termelése csak valamivel haladta meg a 210 milliárd kint (egy kin — 604,79 g ( szerk. meqj.) 1956-ig a termelés valamivel meghaladta a 360 milliárd kint, ami csaknem 150 milliárd kinnel való emelkedést jelent. Az állami mezőgazdasági adó nem magas és csupán kb. évi 30 milliárd kint tesz ki. A parasztoktól rendes árakon- vásárolt gabona évente csak valamivel haladja meg az 50 milliárd kint. Ez a két összeg együtt több mint 80 milliárd kint tesz .ki. Ezenkívül e gabonának több mint felét a falvakon és a környező városokban adják el. Nyilvánvalóan nem lehet azt mondani, hogy nem javult meg a parasztok élete. Készek vagyunk arra, hogy az évek során stabilizáljuk a gabonaadő végösszegét és az állam által felvásárolt gabona mennyiségét, még pedig évente valamivel több mint 80 milliárd kinre. Ez hozzájárul a mezőgazdaság fejlődéséhez és a Szövetkezetek megszilárdulásához. Abban a kis számú falusi háztartásban, ahol gabonahiány van, ez a hiány megszűnik, kivéve egyes parasztokat, akik ipari növényeket termelnek. Igy tehá$ azután valamennyi parasztháztartásnak lesz élelmiszer-növény-készlete, vagy legalább is önellátóvá válik. Azután már nem lesz szegényparaszt, és az összes parasztok életszínvonala eléri a középparasztok színvonalát, vagy meghaladja azt. Nem helyes felületes öszszehašonlítást tenni a paraszt és a munkás átlagos évi jövedelme között és ebből azt a következtetést levonni, hogy az egyik túlságosan alacsony, a másik pedig túlságosan magas. A munkások termelékenysége sokkal magasabb, mint a parasztoké, s a parasztok létfenntartási költségei sokkal alacsonyabbak, mint a városi munkásoké. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy a munkásoknak az állam különös előnyöket nyújt. Azonban a munkások és egyes állami alkalmazottak fizetése még majdnem túlságosan magas, úgy hogy a parasztoknak okuk van arra, hogy ezzel elégedetlenek legyenek. Szükséges tehát rendezéseket végrehajtani a specifikus körülmények megvilágításában. 4. Az iparosok és kereskedők kérdése 1956-ban sor került a magániparnak és kereskedelmi vállalatoknak vegyes állami és magánvállalatokká való átalakulására, valamint szövetkezetek létesítésére a mezőgazdaságban és a kézművesiparban, ami részét képezi a társadalmi rendszerünkben folyó átalakulásoknak. Az a gyorsaság és zökkenőmentesség, ahogy ez végbement, szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy a munkásosztály és a nemzeti burzosázia közötti ellenmondást a népen belüli ellentmondásnak tartottuk. Teljesen, megoldottuk ezt az osztálybeli ellentmondást? Nem, még nem! Ehhez még sok időre van szükség. Egyesek azonban azt mondják, hogy a tőkések úgy átnevelődtek, hogy már nem sokban különböznek a munkásoktól, és további átnevelésre már nincs szükség. Vannak, akik oly messzire mennek, azt mondják, hogy a tőkések valamivel jobbak is a munkásoknál. Mások viszont azt kérdezik, vajon az átnevelés szükséges-e, miért nincs átnevelve a munkásosztály? Helyesek ezek a nézetek? Természetesen nem. A szocialista társadalom építésében szüksége van mindenkinek átnevelésre a kizsákmányolóknak és a dolgozó népnek is. Ki mondja azt, hogy a munkásosztálynak nincs erre szüksége? Természetesen a kizsákmányolók átnevelése és a dolgozó nép átnevelése két különböző dolog. Nem lehet egybekapcsolni. Az osztályharcban és a természet ellen vívott harcban a munkásosztály átneveli az egész társadalmat és egyben átneveli saját magát. Tovább kell tanulnia munkája közben és lépésről lépésre le kell küzdenie fogyatékosságait. Ezzel soha sem szabad felhagynia. Vegyük például saját magunkat, az itt jelenlevőket. Sokan közülünk minden évben bizonyos haladást tesznek, ez azt jelenti, hogy minden évben átnevelődünk. Nekem régebben mindenféle nem marxista gondolataim voltak. Csak később fogadtam el a marxizmust. Egy kevés marxizmust tanultam a könyvekből és így megvalósítottam a kezdeti gondolati átnevelést, azonban főleg az osztályharcban való hosszúéves részvételben nevelődtem át. És tovább kell tanulnom, ha totovább akarok haladni, mert másként lemaradok. Lehetnek-e a tőkések olyan bölcsek, hogy már nincs szükségük átnevelésre? Egyesek azt állítják, hogy a kínai burzsoáziának nincs már két oldala, csupán egy. Igaz ez? Nfem. Egyrészt a burzsoázia tagjai már vezető dolgozókká váltak a vegyes állami és magánvállalatokban, s kizsákmányolókból dolgozó emberekké, saját munkájukból élő emberekké lettek. Másrészt még mindig szilárdan megszabott kamatokat kapnak a vegyes vállalatokban levő beruházásaikból, vagyis még nem szakadtak el a kizsákmányolás gyökereitől. Közöttük és a munkásosztály között még mindig jelentékeny szakadék tátong az ideológia, az érzés, és az életmód terén. Hogyan lehet állítani azt, hogy jellegüknek már nincs két oldala. Még akkor is, ha már nem kapják szilárdan megszabott kamatjaikat és mentesülnek a „burzsoázia" elnevezéstől, még mindig jelentős ideig lesz szükségük ideológiai átnevelésre. Ha úgy vélnénk, hogy a burzsoáziának már nincs kettős jellege, akkor a tanulás és az átnevelés sem volna már szükséges a tőkéseknél. Meg kell azonban mondani, hogy az ilyen nézet nem felel meg iparosaink és kereskedőink valódi helyzetének, sem pedig annak amit többségük óhajt. Az elmúlt egynéhány évben többségük tanulni akart és észrevehető haladást ért el. Iparosainkat és kereskedőinket csak a munkában lehet alaposan átnevelni, együtt kell dolgozniok a hivatalnokokkal és munkásokkal a vállalatokban, és vállalatok legyenek átnevelésük fő központjai. Szükséges számukra az is, hogy tanulással megszabaduljanak egyes régi nézeteiktől. Szükséges volna, hogy a tanulás kötelező legyen számukra. A tanulmányi csoportokban való néhányhetes részvétel után számos iparos és kereskedő, miután visszatért vállalatába, azt látja, hogy a munkásokkal és az államalkotó elem többi képviselőivel már inkább közös nyelven beszél, tehát együttműködésük is jobb. Saját tapasztalatokból tudják, hogy jó, ha folytatják tanulmányaikat és átnevelődnek. Az épp most említett I az iparosok és kereskedők többségégondolat, vagyis hogy a tanulás és nek nézeteit. Csak kévésük gondolkoátnevelődés szükséges, nem fejezi ki | dik így. 5. Az értelmiség kérdése A népen belüli ellentmondások hahazánkban megnyilvánulnak értelmiségünk körében is. Az értelmiség többmilliós része, akik a régi társadalomban is dolgoztak, most az új társadalmat szolgálják. Felmerül tehát a kérdés, hogyan tehetnek a legjobban eleget az új társadalom szükségleteinek, és hogyan segíthetünk mi nekik. Ez is a népen belüli ellentmondások egyike. Értelmiségünk tagjainak többsége az elmúlt hét év alatt észrevehető haladást tett. A szocialista rendszer mellett fog'lalt. állást. Sokan közülük szorgalmasan tanudmányozzák a marxizmust és egyesek kommunistává lettek.' Számuk ha kevés is, szüntelenül növekszik. Természetesen még mindig vannak egyes értelmiségiek, akik szkeptikusan tekintenek a szocializmusra vagy nem értenek vele egyet, de ezek kisebbségben vannak. Kínánák annyi értelmiségire van szüksége, amennyit megnyerhet arra, hogy teljesítsék a szocialista országépítés óriási feladatát. Bizalommal kell lénnünk az értelmiség tagjaihoz, akik valóban szolgálni akarják a szocializmus ügyét, radikálisan meg kell javítanunk velük kapcsolatainkat és segítenünk kell nekik mindazon problémák megoldásában, amelyeket meg kell oldani, hogy így teljes mértékben kifejthessék képességeiket. Elvtársaink közül többen nem tudják'megtalálni áz értelmiséghez való helyes viszonyt. Kimérten viselkednek velük, nem tartják tiszteletben munkájukat, nem kívánatos módon beavatkoznak tudományos és kulturális ügyeikbe. Mindezeket a fogyatékosságokat ki kell küszöbölni. Értelmiségünk bizonyos haladást tett, ez azonban még nem ok arra, hogy elégedettek legyünk. Továbbra is át kell nevelődniök, fokozatosan meg kell szabadulniok a burzsoá világnézetektől és el kell sajátítaniok a proletár kommunista világnézetet, hogy így teljesen eleget tehessenek az új társadalom szükségleteinek és szorosan együttműködhessenek a munkásokkal és parasztokkal. Ez a világnézetbeli változás alapvető fontosságú, és mindeddig nem mondhatjuk, hogy értelmiségünk többségében ez már végbement. Reméljük, hogy értelmiségünk tovább fog haladni és munkájában, tanulmányaiban fokozatosan elsajátítja a kommunista világnézetet, jobban magáévá teszi a marxizmusleninizmust és azonosul a munkásokkal és parasztokkal. Reméljük, nem áll meg félúton vagy ami még rosszabb volna — nem esik vissza; mert ha ezt tenné, zsákutcába kerülne. Mivel megváltozott országunk társadalmi rendszere és a burzsoá ideológiai gazdasági alapja lényegesen megsemmisült, nemcsak szükséges, hanem értelmiségünk nagy számának lehetséges is, hogy megváltoztassa világnézetét. A világnézet gyökeres megváltoztatása azonban hosszú időt követel meg s ebben kitartással kell eljárnunk s nem szabad türelmetlennek lennünk. Egyesek habozni fognak míg ideológiailag elfogadják a marxizmust és a kommunizmust. Nem volna szabad túlozni abban, amit tőlük várunk. Amennyiben eleget tesznek az állam követelményeinek és törvényesen viselkednek, megfelelő munkaalkalmat kell adnunk nekik. Az utóbbi időben csökkent a főiskolások és értelmiségek körében végzett ideológiai és politikai munka, s egyes helytelen irányzatok tűntek fel. Egyesek nyilvánvalóan azt gondolják, hogy már nem szükséges a politikával, hazájuk jövőjével és az emberiség eszményeivel foglalkozni. Úgy tűnik, hogy a marxizmus, amelyért valaha úgy lelkesedtek, mintha kissé ki ment volna a divatból. Ha ez így van, meg kell javítani ideológiai és politikai munkánkat. A diákoknak és az értelmiségnek szorgalmasan tanulnia kell. A szaktárgyakon kívül tanulmányozniok kell a marxizmus-leninizmust, a jelenlegi eseményeket és politikai kérdéseket, hogy eszmeileg és politikailag fejlődjenek. Ha valakinek nincs helyes politikai nézete, olyan, mintha lélektelen volna. Az eszmei átnevelés a múltban szükséges volt és pozitív eredményeket hozott. Egy kissé azonban nehézkesen és sablonosan valósult meg, ami sértette egyes emberek érzéseit. Ez nem volt jó. A (jövőben az ilyen hibákat el kell kerülni. Mindazon hivataloknak és szervezeteknek, amelyekre ez vonatkozik, teljesíteniük kell feladataikat ideológiai és politikai téren. Ez vonatkozik a kommunista pártra, az ifjúság ligájára, az ezért a munkáért felelős kormányhivatalokra, főleg a nevelőintézmények vezetőire és» tanítókra. Iskoláinknak mindazok számára, akik nevelésben részesülnek lehetővé kell tenniök az erkölcsi, szellemi és testi fejlődést, úgy hogy mindegyikük kulturált, szocialista gondolkodású dolgozóvá váljék. Országunk felépítésének gondolatát kemény munkával és gazdaságossággal kell ter>« jeszteni. Gondoskodnunk kell arróí, hogy hazánk valamennyi fiatalja megértse, országunk még mindig nagyon szegény, s ezt a helyzetet rövid időn belül nem változtathatjuk meg gyökeresen, és csupán a fiatal nemzedék és dolgoZó népünk egyesült erőfeszítésével, saját kezünkkel építhetjük hazánkat néhány évtized alatt erős és viruló országgá. Igaz, hogy szocialista rendszerünk megteremtése eszményi jövőhöz vezető utat nyitott meg, de keményen, valóban igen keményen kell dolgoznunk, ha ezt az eszményt valóra akarjuk váltani. Egyes fiatal emberek azt hiszik, mihelyt létrejön a szocialista társadalom, már mindennek tökéletesnek kell lennie, s lehetőségük nyílik a már kész boldog élet élvezésére anélkül, hogy dolgoznának érte. Ez nem reális elképzelés. 6. A nemzetiségi kisebbségek kérdése A nemzetiségi kisebbségek hazánkban több mint 30 millió embert számlálnak. Annak ellenére, hogy Kína egész lakosságának csak hat százalékát alkotják, olyan területeket laknak, amelyek összesen az ország egész területének 50—60 százalékát ölelik fel. Ezért elkerülhetetlenül szükséges ápolni a kínai nemzet és a nemzetiségi kisebbségek között? jó kapcsolatokat. E kérdés megoldásánajk kulcsa a nagy kínai sovinizmus leküzdése. Ezzel egyidejűleg lépése-, ket kell tenni a helyi nacionalizmus leküzdésére mindenütt, ahol ezek a nemzetiségi kisebbségek körében előfordul. Sem a nagy kínai sovinizmus, sem pedig a helyi nacionalizmus nem vállhat a nemzetiségek közötti egység javára, s mindkettőt mint a népen belüli ellentmondást le kell küzdenünk. E téren már -bizonyos munkát végeztünk. A nemzetiségi kisebbségek lakta területek nagy részén jelentős javulás állott be a nemzetiségek közötti kapcsolatokban, azonban még sok problémát meg kell oldanunk. Egyes helyeken még mindig fennáll a túlságos nagy kínai sovinizmus és helyi nacionalizmus, ami megköveteli gondos figyelmünket. Hála annak az erőfeszítésnek, amelyet a különféle nemzetiségű népek az elmúlt néhány évben kifejtettek, a nemzetiségd kisebbségi területek nagy részén lényegében megvalósultak a demokratikus reformok és befejeződött a szocialista átalakulás. Mivel Tibetben a feltételek még nem érettek, a demokratikus reformok ott még nem valósultak meg. Azon 17 pontból álló egyezmény alapján, amely a központi népi kormány és a tibeti helyi kormány között jött létre, a társadalmi rendszer reformjának végüí is meg kell valósulnia. Nem szabad azonban türelmetlennek lennünk abban, hogy ez mikor következik be, ezt csak az döntheti el, hogy a tibeti nép nagy többsége és vezető közéleti képviselőik mikor tartják majd megvalósíthatónak. Most elhatározták, hogy Tibetben nem kezdik meg a demokratikus reformot a második ötéves terv idején és hogy ez megvalósul-e a harmadik ötéves tervben, ezt csupán azon helyzet alapján dönthetjük el, amely addig kialakul. 0 7. Általános tervezés, komplex mérlegelések és megfelelő intézkedések „Az általános tervezés és komplex mérlegelések", amelyekről itt említést tesznek, azok az általános tervezések és általános mérlegelések, amelyek hazánk 600 millió lakosának érdekében történnek. A terv előkészítésénél, a kérdések megoldásánál vagy a problémák mérlegelésénél abból a tényből kell kiindulnunk, hogy • (Folytatás a 6. oldalon)