Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-21 / 171. szám, péntek
Mao Ce-tungnak, a Kínai Népköztársaság elnökének beszéde a népen belüli ellentmondások helyes kiküszöböléséről Peking, 1957. június 20. (ČTK) — Az Üj Kína hírügynökség június 18-án teljes szövegében nyilvánosságra hozta Mao Ce-tungnak, a Kínai Népköztársaság elnökének a kínai Államtanács 11. bővített ülésszakán, február 27-én elmondott, A népen belüli ellentmondások helyes kiküszöböléséről című alábbi beszédét: A fő téma, amellyel foglalkozni kívánok, a népen belüli ellentmondások helyes kiküszöbölésének kérdése. A nagyobb áttekinthetőség érdekében ezt a problémát 12 fejezetben taglalom. Megemlékezem a köztünk és ellenségeink között fennálló ellentmondásokról is, ezt a vitát azonban elsősorban a népen belüli ellentmondásokra összpontosítjuk. 1. Az ellentmondások két különböző fajtája Országunk sohasem volt olyan egységes, mint ma. A burzsoá demokratikus és a szocialista forradalom győzelme, valamint a szocialista országépítésben elért sikereink gyorsan megváltoztatták a régi Kína arculatát. Most még világosabb jövendő tárul elénk. A nemzeti széthúzás és zűrzavar népünk által gyűlölt napjai örökké a múlté. Haszázmilldós népünk a munkásosztály és a kommunista párt vezetésével egységes egészet képez, és belekapcsolódott a szocializmus építésének nagy művébe. Táborunk biztos győzelmének alapvető zálogát áz ország, a nép és különféle nemzetiségeink egysége képezi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy társadalmunkban nincsenek ellentmondásod. Naiv volna úgy vélni, hogy nincsenek már semmiféle ellentmondások. Az ellentmondások megoldása érdekében szembe kell néznünk az objektív valósággal. Az ellentmondásoknak két fajtája létezik: a köztünk és az ellenség között fennálló, valamint a népen belüli ellentmondások. Az ellentmondásoknak ez a két fajtája teljesen különböző jellegű. Ha az ellentnwÄssoknak ezt a két fajtáját helyesen akarjuk értelmezni, elsősorban világosan ki kell fejtenünk, mit jelent a „«4p" és „a nép ellensége" fogalom. A „nép" fogalma különféle országokban különféle jelentőségű és minden egyes országban más-más jelentőségű a különböző történelmi időszakokban. Vegyük például a mi országunkat. A japán agresszió ellen folytatott ellenállás idején a japán agresszióval szembenálló valamennyi osztály, réteg és társadalmi csoport a nép kategóriájába tartozott, míg a japán agresszorok, Kína árulói és a japánokat támogató elemek a. nép ellenségeinek kategóriáját képezték. A felszabadító háború időszakában az Egyesült Államok imperialistái és talpnyalóik, a bürokratikus kapitalisták és a nagybirtokosok osztályának tagjai, valamint az ezen két osztályt képviselő kuomintang-reakciósok voltak a nép ellenségei. Az összes többi osztály, réteg és társadalmi csoport, amelyek szembehelyezkedtek ezzel az ellenséggel, a nép kategóriájába tartoztak. A szocializmus építésének jelenlegi időszakában a nép kategóriájába tartozik minden osztály, réteg és társadalmi csoport amely egyetért a szocialista országépítéssel, támogatja azt és ennek érdekében dolgozik, ugyanakkor pedig minden szociális csoport és erő, amely szembehelyezkedik a szocialista forradalommal, ellenséges álláspontra helyezkedik és meg akarja akadályozni a szocializmus építését — a nép ellensége. A köztünk és az ellenségeink között létező ellentmondások antagonisztikusak. A népen belüli, a dolgozók közti ellentmondások mem antagonisztikusak, ugyanakkor a kizsákmányolók és a kizsákmányolt tömegek közötti ellentmondások amellett, hogy antagonisztikusak, nem antagonisztikus jellegük is van. A népen belüli ellentmondások mindig léteztek. Tartalmuk azonban változó a forradalom egyes időszakaiban és a szocializmus építése idején. A Kínában ma létező ellentmondások, amelyeket népen belüli ellentmondásoknak nevezünk, magukban foglalják a munkásosztály keretén belül a parasztságban, az értelmiség körében levő ellentmondásokat, a munkásosztály és a parasztság közti ellentmondásokat, a munkásosztály és •a Darasztság, másrészt pedig az értelmiség közti ellentmondásokat, a munkásosztály és a dolgozók töbhi rétege, másrészt pedig a nemzeti burzsoázia közti ellentmondásokat, a nemzeti burzsoázia keretében fennálló ellentmondásokat stb. Népi kormányunk olyan kormány, amely következetesen a nép érdekeit és a népet szolgálja. Ennek ellenére vannak még ellentmondások a kormány és a tömegek között. Ezen ellentmondások közé tartoznak az állam, a kollektíva és az egyének érdékei közötti ellentmondások, a demokrácia és a centralizmus közötti ellentmondások. Ellentmondások vannak azok között, akik vezetnek és akiket vezetnek. Ellentmondások fejlődnek ki az állam bizonyos funkcionáriusainak bürokratikus eljárásából és a tömegek iránti viszonyából. Mindez a népen belüli ellentmondások körébe tartozik. Általában azt mondhatjuk, hogy a népen belüli ellentmondások fölött a nép érdekeinek alapvető egysége uralkodik. Országunkban a munkásosztály és a nemzeti burzsoázia közötti ellentmondás — népen belüli ellentmondás. A kőztük fennálló osztályharc lényegében népen belüli osztályharc. Ez a nemzeti burzsoázia országunkban betöltött kettős jellegének következménye. A burzsoá demokratikus forradalom éveiben a nemzeti burzsoázia forradalmi jellegű volt, de mint az érem másik oldala, tapasztalható volt az ellenséggel való kiegyezés irányzata is. A szocialista forradalom időszakában a nemzeti burzsoázia egyrészt kizsákmányolja a munkásosztályt, hogy haszonra tegyen szert, másrészt azonban támogatja az alkományt és hajlandó elfogadni a szocialista változásokat. A nemzeti burzsoázia eltérő az imperialistáktól, a nagybirtokosoktól és a bürokratikus kapitalistáktól. A kizsákmányolók és a kizsákmányoltak közötti ellentmondás, vagyis a burzsoázia és a munkásosztály közötti ellentmondás antagonisztikus jellegű. Azonban Kína mai konkrét feltételei közepette az ilyen antagonisztikus ellentmondásokat helyes megoldás esetén nem antagonisztikus ellentmondásokká lehet változtatni és békés úton lehet őket megoldani. Ha azonban ezeket az ellentmondásokat nem kezeljük helyesen, ha nem folytatjuk az egység szüárdításának, a nemzeti burzsoázia bírálásának és nevelésének politikáját vagy ha a nemzeti burzsoázia nem fogadja el ezt a politikát, akkor a munkásosztály és a nemzeti burzsoázia közötti ellentmondás a köztünk és az ellenség közti antagonisztikus ellentmondássá változhat. Mivel a köztünk és az ellenség között, valamint a népen belül levő ellentmondások jellegüknél fogva egymástól eltérőek, kezelésük módja különböző. Röviden kifejezve az ellentmondás első fajtájánál arról van szó, hogy választóvonalat húzzunk köztünk és az ellenség között, míg a másik ellentmondásnál a feladat az, hogy megkülönböztessük, mi a helyes és mi a helytelen. Igaz, hogy a köztünk és az ellenség között lévő választóvonal megvonásánál is különbséget kell tennünk a helyes és a helytelen között. Így például, amikor megítéljük, hogy kinek van igáza, nekünk-e, vagy a hazai és kü'.fötdi reakciósoknak, az imperialistáknak, feudálisoknak és bürokratikus kapitalistáknak, akkor ez egyben a helyes és a helytelen közötti különbségtételt is jelenti. Azonban ez a kérdés teljesen más jellegű, mint a helyes és helytelen kérdésének népen belüli meghatározása. Nálunk a nép demokratikus diktatúrája van, amelyet a munkásosztály vezet és amely a munkások és parasztok szövetségén alapul. Mit szolgál ez a diktatúra? Első feladata az, hogy az országban elnyomja a reakciós osztályokat, elemeket és azokat a kizsákmányolókat, akik szembehelyezkednek a szocialista forradalommal; elnyomja mindazokat, akik megkísérlik szétverni szocialista országépítésünket. Ez anynyit jelent, hogy itt a köztünk és az országon belüli ellenség közti ellentmondásokat kell megoldanunk.- így például diktatúránk keretébe tartozik börtönbe vetni és elítélni bizonyos ellenforradalmárokat, egy bizonyos időszakra megfosztani a nagybirtokosokat és a bürokratikus kapitalistákat a választás jogától és a szólásszabadságtól. Ügyszintén a törvény és a rend betartása, valamint a nép érdekeinek biztosítása érdekében érvényesíteni kell a diktatúrát a rablókkal, szélhámosokkal, gyilkosokkal, gyújtogatókkai, zavartkeltőkkel és más mihasznákkal szemben, akik komolyan zavarják a közrendet. E diktatúra második feladata az, hogy a felforgató tevékenységgel szemben és esetleg a külső ellenség támadásával szemben megvédje országunkat. Ha "ilyen támadásra sor kerülne, ezen diktatúra feladata megoldani a köztünk és az ellenség között mutatkozó külső ellentmondást. Diktatúránk célja úgy védeni népünket, hogy békében élhessen és Kínát korszerű iparral, mezőgazdasággal, tudománynyal és kultúrával rendelkező szocialista országgá építhesse. Kinek kell ezt a diktatúrát végrehajtania? Természetesen a munkásosztálynak és vele együtt a munkásosztály által vezetett népnek. A diktatúra nem irányul a nép ellen. Hiszen a nép nem gyakorolhatja a diktatúrát önmagával szemben és egyik rétege sem nyomhatja el a másikat. A törvényt megszegő népi elemek ellen a törvény szerint járnak el, azonban ez elvben eltér a nép ellenségei elnyomására irányuló diktatúra gyakorlásától. Ami a nép körében érvényesül, az a demokratikus centralizmus. Alkotmányunk meghatározza, hogy a Kínai Népköztársaság polgárai szólás-, sajtó-, gyülekezési- és társulási szabadságjogokkkal rendelkeznek, joguk van felvonulásokat, demonstrációkat szervezni, megvan a vallásszabadság stb. Alkotmányunk meghatározza azt is, hogy az állam szerveinek a demokratikus centralizmust kell szem előtt tartamok, a tömegekre kell támaszkodniok és hogy az állami szervek dolgozóinak a népet kell szolgálniok. Szocialista demokráciánk a szó legszélesebb értelmében vett demokrácia, amilyen nem létezik egyetlenegy tőkés országban sem. Diktatúránkat a nép demokratikus diktatúrájának nevezzük, amelyet a munkásosztály vezet és amely a munkások és parasztok szövetségén alapul. Azt mondhatjuk, hogy a demokrácia a nép körében érvényesül, s ugyanakkor a munkásosztály, amely szövetségben áll mindazokkal, akik polgári jogokkal rendelkeznek, elsősorban a parasztokkal, diktatúrát gyakorol a reakciós osztályokkal, elemekkel és mindazokkal szemben, akik szembehelyezkednek a szocialista változásokkal és a szocialista prszágépítéssel. Politikai szempontból polgári jogoknak tartjuk a szabadságot és a demokratikus jogokat. Ez a szabadság azonban irányított szabadság, s ez a demokrácia központilag irányított demokrácia, nem pedig anarchia. Az anarchia nincs összhangban a nép érdekeivel és kívánságaival. Országunkban egyesek örültek, amikor bekövetkeztek a magyarországi események. Ügy hitték, hogy valami ilyesfélére sor kerül Kínában is, hogy az emberek ezrei az utcákon tüntetni 'fognak a népi kormány ellen. Az ilyén remények ellentétben álltak a tömegek érdekeivel és ezért nem is nyerhették el a tömegek támogatását. Magyarországon a hazai és a külföldi ellenforradalmárok által félrevezetett emberek rétege elkövette azt a tévedést, hogy a népi kormány ellen irányuló erőszakos akciókhoz folyamodott, ami kárára volt mind az államnak, mind a népnek. Sokáig fog tartani, míg helyrehozzák a többhetes zavargások által okozott károkat. Országunkban voltak másfajta emberek is, akiknek a magyarországi eseményekkel kapcsolatos álláspontja ingadozó volt, mivel nem ismerték a vi» lágban fennálló igazi helyzetet. Ügy vélték, hogy népi diktatúránkban túlságosan kevés volt a szabadság, és hogy a nyugati parlamentáris demokrácia több szabadságot nyújt. Azt kívánták, hogy fogadjuk el a két párt nyugaton érvényesített rendszerét, aho! az egyik párt a kormányban van, a másik párt pedig a kormányon kívül. A két pártnak ez a rendszere azonban nem más, mint a burzsoázia diktatú-' rája fenntartásának eszköze, mely semmi körülmények között sem biztosíthatja a dolgozó emberek szabadságát. Tény az, hogy a szabadság és a demokrácia nem létezhet elvontan, csak konkréten. Az osztályharcos társadalomban a kizsákmányoló osztályok szabadon kizsákmányolhatják a dolgozókat, ugyanakkor a dolgozók szabadon nem választhatják a kizsákmányolástól való mentességet. Ott, ahol demokrácia van a burzsoázia számára, nem lehet demokrácia a proletariátus és más dolgozók számára. A kommunista pártok egyes tőkés államokban legálisan létezhetnek, azonban csak addig, amig nem veszélyeztetik a burzsoázia alapvető érdekeit. Ha túllépik ezt a határt, nem engedélyezik legális létüket. Azok, akik elvont értelemben követelik a szabadságot és a demokráciát, a demokráciában célt, nem pedig eszközt látnak. A demokrácia néha célnak tűnik, valóiában azonban csak eszköz. A marxizmus arra tanít minket, hogy a demokrácia a felépítmény részét képezi és a politika kategóriájába tartozik. Ez annyit jelent, hogy végeredményben a gazdasági alapot szolgálja. Ugyanez érvényes a szabadságra is. A demokrácia és a szabadság is viszonylagosak, nem pedig abszolútak és a specifikus történelmi feltételek alapján érvényesülnek és fejlődnek. Népünk keretén belül a demokrácia a centralizmussal, a szabadság a fegyelemmel párosul. Ez az érem két ellentétes oldala, ellentétes és egyben egységet képező, s nem szabad egyoldalúan egyiket sem kihangsúlyoznunk a másik kárára. A népen belül nem lehetünk meg sem szabadság, sem fegyelem, sem demokrácia, sem centralizmus nélkül. Demokratikus centralizmusnak a demokrácia és a centralizmus egységét, valamint a szabadság és a fegyelem egységét jelenti. Ilyen rendszerben a nép széleskörű demokráciának és szabadságnak örvend, ugyanakkor azonban be kell tartania a szocialista fegyelmet. A nép ezt világosan érti. Mi az irányított szabadság és a központilag irányított demokrácia hívei vagyunk és semmi esetre sem vélekedünk úgy, hogy a népen belül a helyes és helytelen megítélésével kapcsolatos ideológiai kérdések megoldásában a nyomás módszerét kell alkalmazni. A helyes és helytelen megítélésével kapcsolatos ideológiai kérdések adminisztratív úton-módon avagy nyomással való megoldására irányuló bármiféle kísérlet nemcsak hatástalan maradna, hanem káros is. Adminisztratív utasítással nem szüntethetjük meg a vallást és nem kényszeríthet jük a népet arra, hogy ne legyen vallásos meggyőződésű. Nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy mondjanak le az idealizmusról és éppen úgy nem kényszeríthetjük őket arra, hogy higyjenek a marxizmusban. Az ideológiai, valamint a népen belüli ellentmondások kérdéseinek megoldásánál kizárólag demokratikus módszereket, a vita, a bírálat, a meggyőzés és a nevelés módszereit alkalmazhatjuk, nem pedig a nyomás, parancsolgatások módszereit. Az emberek annak érdekében, hogy hatékonyan folytathassák munkájukat, tanulmányaikat és helyesen elrendezhessék létüket, azt kívánják, hogy kormányuk, a termelésben és a nevelő kulturális szervekben levő vezető tényezők megfelelő és kötelező utasításokat adjanak ki. Egészséges észjárás szerint adminisztratív utasítások nélkül nem lehetne betartani a törvényt és a rendet. A népen belüli ellentmondások megoldásában az adminisztratív utasítások és a meggyőzés, valamint nevelés módszerei kölcsönösen kiegészítik egymást. A közrend betartása érdekében kiadott adminisztratív utasításokat a meggyőzés és a nevelés útján kell érvényesíteni, mivel sok esetben az adminiszttlv utasítások önmagukban hatástal anok lennének. 1942-ben kitűztük a jelszót: „Egység — bírálat — egység' 1, mely a népen belüli ellentmondások megoldásának ezernyi demokratikus módszerét jellemzi. Ez tehát annyit jelent, hogy az egység utáni törekvésekből kell kiindulnunk és az ellentmondásokat a bírálat és a harc segítségével úgy kell megoldanunk, hogy új alapon új egységet érjünk el.' Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a népen btfuli ellentmondások megoldásának ez a helye* módszere. 1942-ben ezt a módszert a kommunista párton felmerült elienin,ondások, elsősorban a dogmatikusok és az egyszerű tagok, a dogmatizmus és a marxizmus közötti ellentmondások megoldására használtuk fel. A párton belüli harc egyik időszakában a „baloldali"' dogmatikusok a „kérlelhetetlen harc és a kíméletlen csapások"' módszerét alkalmazták. Ez a módszer rossz volt. Ehelyett a „baloldali" dogmatikusok bírálása során úi módszert alkalmaztunk: az egység utáni törekvésekből kiindulva bírálattal és érveléssel akartuk megmutatni, mi a helyes és mi a helytelen és ezzel úi alapon új egységet akartunk elérni. Ezt a módszert alkalmaztuk az 1942 évi „helyrehozása kampányban''. Néhány évvel később, amikor 1945-ben Kína Kommunista Pártjának VII. kongresszusa ülésezett, ezt az utat követve a párt egységet ért el, és biztosítottuk a népi forradalom nagy győzelmét. A lényeges az, hogy az egység utáni törekvésekből induljunk ki. Az egység utáni ezen szubjektív törekvések nélkül az a veszély fenyeget, hogy a kibontakozott harc kicsúszik a kezekből. S vaion akkor nem volna-e ez ugyanaz, mint a „kérlelhetetlen harc és a kíméletlen csapások'"? Létezne akkor még a pár, t egysége? Éppen ez a tapasztalat vezetett minket az „Egy ség — bírálat — egység'" jelsző megszövegezéséhez. Más szavakkal ezt mondhatjuk: „Tartsátok szem előtt a múlt figyelmeztetéseit, hogy a jövőben körültekintőbbek legyetek", és „gyó^ gyítsátok a betegséget úgy,® hogy megmentsétek a beteget". Ezt a módszert pártunkon kívül is alkalmazzuk. A háború idején nagy sikerrel érvényesítettük a japánellenes harc támaszpontjain a vezető helyeken levő emberek és a tömegek közti kapcsolatok, valamint a hadsereg és a civil lakosság, a tisztek és a legénység, a hadsereg különféle egységei és a kádérdolgozók különféle csoportjai közti kapcsolatok megoldásában. Ez a módszer érvényesült pártunk történe,tének előző időszakaiban is. 1924-bein kezdtük meg délen forradalmi fegyveres erőink és támaszpontjaink kiépítését és ettől az időtől kezdve mindig alkalmaztuk ezt a módszert a párt és a tömegek, a hadsereg és a polgári lakosság, a tisztek és a legénység és egyáltalán az emberek közti kapcsolatok megoldásában. Az egyetlen különbség az, hogv a Japán elleni háború időszakában ezt a módszert sokkal célszerűbben alkalmaztuk. Az ország felszabadítása után az „Egység — bírálat — egység'" jelszavához kapcsolódó módszerhez igazodtunk a többi demokratikus párt az ipar} és kereskedelmi körök iránti kapcsolatainkban. Feladatunk most az, hogy ezt a módszert továbbfejlesszük és mind jobban alkalmazzuk a népen belül. Azt kívánjuk, Tioov műiden gyárunk, szövetkezetünk, kereskedelmi vállalatunk, iskolánk, kormányhivatalunk, közéleti szervünk, röviden hatszáz millió lakosunk ezt a módszert alkalmazza a saját sorainkban fennálló ellentmondások kiküszöbölésében. Normális körülmények között a népen belüli ellentmondások nem antagonisz.tiku.sak. Ha azonban nem oldjuk meg őket helyesen, vagy engedünk az éberségből, antagonisztikusakká válhatnak. Szocialista országban az ilyen irányú fejlődés rendszerint csak helyi és ideiglenes jellegű, mivel kiküszöböltük az embernek ember által való kizsákmányolását és a nép érdekei lényegében fedik egymást. A magyarországi események idején tapasztalható jelentős terjedelmű antagonisztikus akciók annak számlájára írhatók, hogv hazai és külföldi ellenforradalmi elemek működtek közre. Ezeknek az akcióknak ugyancsak ideiglenes és rendkívüli jellegük volt. Ilyen esetekben a szocialista országokban levő reakciósok, kapcsolatban az Imperialistákkal felhasználják a népen belüli ellentmondásodat, hogy meg(Folvtrtás a 4. oldalon.)