Új Szó, 1957. június (10. évfolyam, 151-180.szám)
1957-06-02 / 152. szám, vasárnap
1 Ä termelés hatásos pártellenőrzéséért B úgnak a gyalugépek, szaporodnak ez elkészült fényes szekrények a „Sloboda" bútorgyárak lévai üzemében. A dolgozók maguk is gyönyörködnek minden elkészített darabban. Olyan ízléses, jó minőségű erős bútor mindegyik, hogy nemcsak a vevőnek, de a látogatónak is öröme telik benne. A szakmáját igazán szerető munkásnak talán nincs is nagyobb öröme, mintha szép, jó minőségű munkán dolgozhat. Különösen öröm ez a munka a korszerű gépekkel berendezett, tágas új csarnokokban. A régi épületeknek bizony már a nyomát is alig látni. Idősebb szakemberek és fiatalok egyaránt magukénak tartják az üzemet. Felelősséget éreznek munkájukért, a szocializmust építő terv sikeréért. Az üzem sok kommunistája azzal érdemelte ki a dolgozók megbecsülését, hogy igyekeznek' átadni tudásukat a többi dolgozóknak. A munkások megismerik bennük az új embert, aki nem rejti véka alá tudását, tapasztalatait, nem félti másoktól sikereit, aki saját érdekeinél előbbrevalónak tartja az üzem javát. Ilyen embernek ismerték a dolgozók Vida Tibor furnírozót, Pavel Feranski fényezőt, Ján Valovičot és másokat. Az üzem kommunistái tudják, hogy csak akkor várhatnak a pártonkívüliektől jobb munkát, több önfeláldozást, nagyobb fegyelmet, ha mindenekelőtt maguk mutatják meg, hogyan kell kommunista módra eredményesen, hatékonyan dolgozni. Szinte szemmel láthatóan nő az üzemi pártszervezet vezető szerepe, tekintélye. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a pártszervezet fiatal tagjelöltekkel való erősödése. Jancso János elvtárs, az üzemi pártszervezet elnöke büszkén mutatta a már jóváhagyott és a legújabb felvételi kérelmeket. A pártszervezet tagjai ott vannak az emberek között, megismerik őket beszélgetéseik során. Felfigyelnek a legjobbakra, segítik szakmai és politikai fejlődésüket, s ezek soraiból erősítik a pártszervezetet, hogy eredményesen végrehajthassák az SZLKP kongresszusa által megjelölt feladatokat. Az üzemi pártszervezet egyik legfontosabb feladatának tekinti állandóan ellenőrizni a műhelyek és részlegek munkáját. Persze anélkül, hogy a pártszervezet ellátná az üzem gyakorlati gazdasági tevékenységéért közvetlen felelős igazgató munkáját. A pártszervezetnek ugyanis tudnia kell, mi történik az egyes üzemrészlegeken, műhelyekben. Idejében fel kel! tárnia a hibákat, a gazdasági vezetők mulasztásait, fejlesztenie kell a bírálatot és önbírálatot. így az üzemi pártszervezet kezében hatékony fegyverré válik az üzem tartalékainak és a termelés lehetőségeinek alapos, sokoldalú ismerete. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy a termelés pártellenőrzését az egész üzem dolgozóinak támogatásával a lehető leghatásosabbá tegyék. A z üzemi pártszervezet bizottsága most azon fáradozik, hogy minden dolgozó értékelje és mérlegelje a munkában mutatkozó eredményeket, a hibákat pedig csírájában feltárja és megakadályozza továbbfejlődésüket. Az üzemi pártszervezet — okulva az előző évek hibáiból — következetesen harcol az elbizakodottság ellen. Az elmúlt években ugyanis a pártbizottság gyakran egyoldalúan értékelte a gazdasági vezetők munkáját. Csak az eredményeket figyelte és elhallgatta a hibákat. A sikerek feletti tetszelgés egészségtelen légköre lett úrrá az irodában és a műhelyekben is. Az üzem teljesítette a termelési tervet. Az üzem vezetőjét dicsérték, példaként emlegették a többiek előtt, ugyanakkor az üzem munkájában több komoly hiba mutatkozott. Kevés gondot fordítottak az önköltség csökkentésére. Például csak azért, hogy az előirányzott villamos áramot felhasználják, üresen járatták a gépeket. Az üzemi pártszervezet gyengén végezte a termelés ellenőrzését, nem bírálta a hibákat, elnézte az üzemvezető hiúságát, könnyelműségét. Ha a pártgyűlésen egyesek rámutattak az üzemvezető valamilyen hibájára, ennek az lett az eredménye, hogy utána az üzemvezető nem törődött a kommunisták véleményével. Nagyképű lett és kijelentette, hogy több esze van, mint az egész üzem dolgozóinak együttvéve és ténykedése a továbbiakban csupán vezető vonalon nyilvánult meg. Teljesen megfeledkezett arról, hogy a jó vezető egyúttal nevelő is. A pártbizottság, de főleg a járási pártbizottság közbelépése azonban hozzásegítette a pártszervezettől elszakadt kommunista vezetőt ahhoz, hogy felismerje saját hibáit. Az üzemi pártbizottság ebben a kérdésben hozott határozatát a tagok alaposan megvitatták, amit kétségtelenül növelte az üzemi pártszervezet szerepét, felelősségét a gazdasági vezetés s a termelés . ellenőrzésében. Ismételten kiemelték annak szükségességét, hogy a hibákat idejében fel kell tárni és ezekre figyelmeztetni kell a gazdasági vezetőket, főleg pedig az üzemvezetőt, hogy semmi ne akadályozza a CSKP KB februári ülése és az SZLKP kongresszusa határozatainak valóra váltását. A termelés pártellenőrzésének az a célja, hogy minden párt- és kormányhatározat teljesítve legyen. Világos, hogy ezt nem érhetjük el egyedül az üzem igazgatójának, vagy vezetőjének beszámoltatásával, hanem csak akkor tudjuk teljesen feltárni a még ki nem használt tartalékokat, ha a felülről és alulról történő ellenőrzést helyesen párosítjuk, ha maguk a dolgozók segítik vezetőjüket. A termelés pártellenőrzése csakis ilyen feltételek között lesz teljesen hatásos. A z üzemi és járási pártbizottság funkcionáriusaival, de főleg az üzem vezetőjével, Imrovics Györggyel való beszélgetésünk során megállapítottuk, hogy az üzemvezető még nem áll hivatása magaslatán. A bírálatot csak egy-egy odavetett mondattal ismeri el. „Igen, felelős vagyok a mulasztásokért", ezzel a semmitmondó kijelentéssel intézi el az önbírálatot. Ez pedig kevés. Kevés még akkor is, ha magában komolyan veszi saját felelősségét. A munkát csak az viheti előre, ha mélyen elemzi, összefüggéseiben tárja fel a hibákat és a következményeket. Természetesen nincs szükség semmiféle melldöngetésre, de a kommunista ne féljen a tagok elé állni, megmutatni a pártbizottságnak, honnan származott a hiba, mi volt az okozója és hová vezetett. Ebből tanul igazán a pártbizottság, ez fejleszti magát a vezetőt is, s így lehet a mulasztásokat és hibákat kijavítani. Egyetlen vezető sem mondhatja magáról, hogy nem tévedhet. Bármily tapasztalt és képzett legyen is, mégis csak ember, akinek a figyelme nem terjedhet ki mindenre, s ezért döntése egyoldalú lehet s előbb-utóbb durva hibákat követ el, ha a döntés előtt nem hallgatja meg a párt, a tömegszervezetek véleményét. A z üzemvezetés és a gazdasági tevékenység ellenőrzése nem áll ellentétben az egyszemélyi vezetés elvével. Ellenkezőleg, a pártellenőrzés az egyszemélyi vezetés megszilárdítására irányul. Javítja az üzemi fegyejmet, a közös vagyon iránti felelősségérzetet. A gyár igazgatója felelős vezetője a vállalatnak, a termelés előrelendítéséhez, hatékonyabbá tételéhez azonban a gazdasági vezetőnek feltétlenül támaszkodnia kell az üzemi pártszervezetre, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi szervezetére és a többi tömegszervezetekre, szorosabbá kell tenni kapcsolatát az üzem dolgozóival, megszívlelni kezdeményezésüket. Az SZLKP kongresszusa a termelés további fellendítésének, hatékonyabbá tételének feladatát tűzte a pártszervezetek elé. E feladat megvalósítása megköveteli az üzemi pártszervezet munkájának minden irányú megjavítását. Ha az üzemi pártszervezet eredményesen egybekapcsolja a politikai nevelőmunkát a termelési kérdések megoldásával, újabb sikereket érnek el az ötéves terv teljesítéséért folyó harcban. Erdősi Ede A BRATISLAVAI ZENEI TAVASZ két zongorahangversenye Zenei Tavaszunk harmadik hetében eddig főleg a zongoráé volt a szó. Kedden este Hajmássy Imre zongoraművész mutatkozott be nálunk. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány sort szentelek életrajzi adatainak, mert Hajmássy Trnaván született és zene' tanulmányait Bratislavában, Németh-Šamorínsky, Eugen Suchoň és Kafenda professzoroknál kezdte. Innen a budapesti Zeneakadémiára került, később pedig Salzburgban Eldy Neynél folytatta tanulmányait. A zongoraművésznő azonban 1943-ban elhagyta Ausztriát és Svájcba költözött. Hajmássy ekkor Wiesbadenbe ment. Az ambiciózus fiatal muzsikus felkereste Walter Giesekinget, a zongorajátszás német mesterét, aki tanítványává fogadta. Ettől kezdve felfelé ível Haj-mássy karrierjeA műsor első számát, Mozart kedves, hangulatos B-dúr szonátáját ízlésesen és finoman játszotta, bár néhol lehetett volna derűsebb, elevenebb is. Beethoven c-moll szonátáját egyéni felfogásban, gondolkodóan interpretálta, de egészben véve nem az igazi Beethoveni hallottuk. Harmadik műsorszámát, Liszt Variációit egy Bach téma fölött bravúros technikával játszotta és kihozta a Bachtéma szépségeit. Érdekesen összeállított műsora második részében Debussyt, Ravelt és Kodályt szólaltatta meg. A francia impresszionistákat stílusos értelmezésben adta elő, a három Debussy Praeludiumban megéreztette a francia zeneköltő sajátos hangulatait, tűnődő, elmerengő, hol színdús, hol fátyolos képfestését. Műsorát Kodáily gyönyörű Marosszéki táncaival fejezte be. Hajmássy Imre kissé tartózkodó, zárkózott egyéniség benyomását teszi (bizonyos mértékig a két szonáta kiválasztása is erre vall) és ilyen a játékmodora is. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a hallgatóság — noha a művészt sűrű tapssal jutalmazta, amit néhány ráadással, többek között egy szép Soarlatti szonátával köszönt meg — nem tudott igazán fölmelegedni. A hét folyamán még egy ismeretlen fiatal zongoraművész lépett a hang versenydobogóra.-A közönség szeretettel üdvözölte Zenei Tavaszunk első szovjet vendégét: Mihail Voskresensikijt. A csütörtök esti hangverseny a modern zene jegyében zajlott le. A mű sor első száma Frank Martin hárfára, Időszerű kérdésekről A nemzeti bizottságok legfontosabb segítőtársai a nőbizottságok. Asszonyok, lányok, a 1 szocializmus, a boldog jövő építésének lelkesedéstől fűtött harcosai; szövetkezeti tagok, családanyák, munkásnők, értelmiségi dolgozók, akik mindennapi munkájuk mellett, háziasszonyi, anyagi kötelességük teljesítése közben tudtak és tudnak időt szakítani a köz javára, a mindannyiunk érdekében végzett hasznos tevékenységre. Röviddel a nemzeti bizottságokba való győztes választások után, még ebben a hónapban sor kerül az új nőbizottságok megválasztására. A nemzeti bizottságok jó munkája szempontjából nagy jelentősége van ennek a választásnak. Az elmúlt évek tapasztalatai, ezer és ezer példa bizonyítja, bogy a jól működő nőbizottságok a helyi, városi és körzeti nemzeti bizottságok legfőbb támaszai, a nemzeti bizottságokra háruló feladatok valóra váltásának legjobb segítői. Nemegyszer bebizonyosodott, kiváltképpen a falvakon, hogy ahol senki sem tudott eredményt elérni, ott sikeres volt a nőbizottság tevékenysége. Nem egy földművesszövetkezet megalakulása, s2övetkezetek sikeres fejlődése fűződik nevükhöz. Emlékezzünk például a veletyi nőbizottságra és a példájukat követő sok más falu aktív, lelkes aszszonyaira. Kik voltak a legtöbb helyen a városok és falvak szépítése mozgalmának lelkes szervezői ? A nőbizottságok. Mozgósító munkájuk nyomán, következetes harcuk eredményeként megszépültek a helységek, új parkok, gyermekjátszóterek, bölcsődék, óvodák létesültek, megjavultak az egészségügyi viszonyok, a lakosság ellátása. Ötéves fennállásuk alatt a nőbizottságok a legtöbb helyen kitartó munkájukkal bebizonyították, hogy nemcsak igyekeznek, hanem tudnak is eredményesen dolgozni. Tagadhatatlan azonban az is, hogy sok esetben nem értékelik kellően a nőbizottságok igyekezetét, lebecsülik a nők képességeit, Egyes nemzeti bizottságok és pártszervezetek még nem értették meg azt a nagy szerepet, amelyet a nőbizottságok és általában a nők betöltenek politikai és társadalmi életünkben. Ezeknek a címére meg kell mondanunk, hogy a nőbizottság segítségét nemcsak akkor kell igénybevenni, ha „szorít a cipő" és a sürgős kampányfeladatokat nélkülük nem tudják megoldani, hanem igenis rendszeresen be kell vonni őket a munkába és meg kell velük tanácskozni a város és a falu ügyeit, az élet felvetette kérdéseket. Figyelembe kell venni javaslataikat és észrevételeiket, fel kell használni segítségüket. A gyakorlat fogja bebizonyítani, hogy ahol ezt eddig nem tették meg és a jövőben megteszik, ott a nőbizottság munkája, ha eddig még nem érte el a kellő színvonalat, a jövőben fel fog lendülni. A nőbizottság okra nagy feladatok hárulnak, tevékenységük sokrétű és kihat az ország egész életére. Hiszen ma már a nők politikai és gazdasági életünk valamennyi szakaszán érvényesíthetik és érvényesítik is tehetségüket, rátermettségüket. Az ország lakosságának jó felét kitevő nők nagymértékben kiveszik részüket az építőmunkából, a politikai tevékenységből A földművelésben dolgozóknak több mint a fele nő. Az iparban, egészségügyben, iskolákban, kereskedelemben a nők tíz- és százezrei dolgoznak. A nőbizottságok felelősségteljes feladatainak megfelelően minden helyen nagy gondossággal kell előkészí teni a nőbizottságok tagjainak megvá lasztását. Gondosan válasszák ki a jelölteket azok sorából, akik eddigi tevékenységükkel bebizonyították képességüket, keressenek további rátermett nőket, akik tudnak és akarnak áldozatot vállalni a köz érdekében, vonják be a munkába a fiatalokat is, főleg a CSISZ legaktívabb tagjait. Olyanokat kell javasolni, akik a jövőben tovább' tudják fejleszteni a nőbizottságok munkáját, akik a nemzeti bizottságok aktíváinak leghasznosabb tagjai lesznek és teljes mértékű segítséget fognak nyújtani a nemzeti bizottságoknak az új akciós programtervek valóra váltásában. A pártszervezetek és szervek, a kommunisták soha ne feledkezzenek meg róla, hogy egyik fontos feladatuk a nők körében végzett politikai munka fejlesztése, a nők minél nagyobb számban való bekapcsolása a politikai és társadalmi munkába. Ebben a munkában a legnagyobb segítséget a jól dolgozó nőbizottság jelenti. Ennek tudatában vegyék ki részüket a pártszervezetek a nőbizottságok választásának előkészítéséből és az új nőbizottságok munkájának támogatásából. $ (8-iy csembalóra, zongorára és két vonóskarra írt Kis Koncertszimfóniája volt. Honegger után Frank Martin a második svájci zeneszerző, aki a fesztivál keretén belül szóhoz jut nálunk. Kompozíciója nem annyira belső tartalmával, inkább a három szólóhangszer és a vonóskarok kellemes színes hanghatásaival kapja meg a hallgatóságot. A szólóművészek — Štefan Németh-Šamorínsky (csembaló), Michal Karin (zongora) és Jaroslav Klika (hárfa) — szépen kidolgozott összjátékukkal igen jó teljesítményt nyújtottak. A második szám meglepetést tartogatott számunkra. A hirdetett Chopin Koncert helyett Dimitrij Sosztakovics II. Zongoraversenyét hallottuk. A mű még jóformán melegen került el hozzánk. Moszkváiban is •csak néhány héttel ezelőtt volt első előadása, ahol a zongoraszólót Sosztakovics fia játszotta. Egy nagyszabású zeneművet először végighallgatni mindig érdekes élmény. Bár első hallásra a részletek bizonyos ifokig elsikkadnak, a hallgató inkább 'a teljes hatást érzékeld. Az első benyomás alapján megállapíthatjuk: Sosztakovics II. Zongoraversenye sikerült alkotás. Az első tétel friss, élénk ritmusai után felcsendül a második tétel meleghangú kantilénája, a hangulati ellentét nem téveszti el hatását. A szellemesen pergő harmadik tételben a mozaikszerű zenei gondolatok eleven képpé szövődnek. A zongoraszólót Mihail Voskresenskij játszotta. A Prágai Zenei Tavaiszon is ezzel a műsorral szerepelt. Az alig huszonkét esztendős fiatalember kedves, közvetlen lényével az ielső pillanatban megnyerte a hallgatóság rokonszenvét. Néhány taktus után világosan éreztük: ez a fiatal művész a nagyok közül való. Technikai felkészültsége elsőrendű, billentése tiszta, nagyon kifejező, temperamentumos játéka friss, meleg, érzékeny. A közönség viharosan ünnepelte. A fiatal művész, sajnos, kissé fukar volt, a lelkes tapsot csak egy ráadással köszönte meg, de az az egy hárommal is felért. Rachmaninov kompozícióját hallottuk csodálatosan szép előadásban. Különös feszültséggel telített játéka áradó érzéseket sejtetett. Mihail Voskresenskij új csillag a pian istá k egén és azt hiszem, sokat fogunk még hallani róla. A műsort Leoš Janáček Szimfoniettája zárta be. HAVAS MARTA h-H* K Csütörtökön összeült a nemzetgyűlés egészségügyi bizottsága és megtárgyalta az orvostanhallgatók felvételének és nevelésének kérdéseit, továbbá az orvosok gyakorlati foglalkoztatását. A bizottság tárgyalt a fakultást kórházak jobb ellátásának szükségéről és főleg különleges rendszer bevezetéséről ezekben a kórházakban és klinikákban, amelyek főleg orvosnevelésre és orvosi kutatásra irányulnak. Egy amerikai cigarettagyárban megkezdték a papír nélküli cigaretták gyártását. A cigarettadohányt vékony dohánylevelekbe töltik. Karlovy Vary, t'stí nad Labem, Plzeň és České Budejovice kerületekben 1300 dolgozóra van szükség az állami gazdaságok, a GTÄ-k és EFSZek megerősítésére. Május 30-ig a szlovákjai kerületekből 860 dolgozó költözött a határvidékre családjaikkal együtt. Bratislavában május 31-én megtartották a szlovákiai sörgyárak minőségi versenyét. Az elsőséget a bratislavai Nyugatszlovákiai Sörgyárak nyerték 3 sörfajtával. A. P. Mareszjev, B. Polevoj: Egy igaz ember története című könyvének hőse résztvesz a Terezinben ma sorrakerülő fasizmus és háború elleni tüntetésen. A Szovjetunióban megkezdték a gyermekbénulás elleni hatékony gyógyszer tömeges gyártását. Felhívás Az Üj Ifjúság június 11-i számában nagy nyári verseny indul. Egy képekkel gazdagon illusztrált cikkben a verseny részvevője könnyen felismeri annak az elrejtett városnak vagy helynek a nevét, melyhez ifjúsági mozgalmunk valamely nevezetesebb eseménye fűződik. A rejtvény szerencsés megfejtői között számos értékes díjat, így motorkerékpárt, 14-napos társasutazást a Szovjetunióba, kerékpárt, karórát, stb. sorsolnak ki. A versenyt olvasóink, különösen a fiatalok figyelmébe ajánljuk. Legrégibb receptek. — Pekingben a császári könyvtár rendezésénél felfedezték a világ legrégibb orvosi recept-gyűjteményét. A gyűjtemény az időszámítás előttti 2145. évből származik és szerzője Sen Nung császár. A könyv 236 előírást tartalmaz különféle betegségek elleni gyógyszerek elkészítésére vonatkozólag. A Szovjet Nők Fasisztaellenes Bizottságának meghívására pénteken délután a Csehszlovák Nők Bizottságának hattagú küldöttsége Moszkvába utazott. A küldöttség 14 napig marad a Szovjetunióban. A Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének Szlovákiai Bizottsága felhívja a magyar vöröshadsereg tagjait, akik 1919-ben részt vettek a manvarországi forradalmi harcokban. valamint azokat a harcosokat, akik 1917—1921-es években a Szovjetunióban a vörös hadsereg oldalán harcoltak, továbbá ezek élő családtagjait, hogy jelentkezzenek a Fasisztaellenes Harcosok Szlovákiai Bizottságának titkárságán, Bratislava, Štúrova 6/a. Ez csak azokra vonatkozik, akik eddig még nem jelentkeztek. A jelentkezés nagyon fontos a felsoroltak szociális biztosítása szempontjából. Üj higanylelőhelyre bukkantak a Zelezník és Alsósajó mellett Keletszlovákiai Vasérckutató dolgozói. Higanyt keresnek a prešovi kerületben levő Merníken egy elhagyott bánya környékén, ahol azelőtt már egy francia társaság is higanyt fejtett. A szovjet elektrofiziológusok leningrádi konferenciájukon megtárgyalták az agymegbetegedések, főleg daganatok fontosabb diagnosztikájának új módszerét. Az orvosi kísérleti intézet bemutatta a konferencia résztvevőinek az agy bioelektrikai potenciálját jelző új, figyelemreméltó szovjet szerkezetet. Mágneses sakktábla. — A sakkozók örömmel üdvözlik a mágneses sakktáblát, amelyről a sakkfigurák még függőleges helyzetben sem esnek A frýdlandi OPK gyártja ezt az újdonságot és látja el külföldi és belföldi piacokat. A sakkfigurák alsó részén mágneses lemezek vannak, a sakktábla alatt pedig keramikai máaneses köcök veaasfe