Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)

1957-05-10 / 129. szám, péntek

LÉPJÜNK EGYET ELŐRE! Aki figyelemmel kiséri a cseh és a szlovák sajtót, megfigyelhette, milyen féltő szeretettel veszik körül a prá­gai és a bratislavai központi lapok a kerületi színházakat. Rendszeresen beszámolnak életükről, munkájukról, írnak gondjaikról, figyelemmel kísé­rik bemutatóikat, részt vesznek azo­kon és segítőleg bírálják a vidéki dramaturgiát, rendezést, egyesek és az egész együttes játékát, regisztrál­ják fejlődésüket, esetleg egy helyben topogásukat. A színházi szakemberek­nek a sajtón, tehát a nyilvánosságon keresztül való támogatása még na­gyobb jelentőséget nyer most, amikor a színházak a nemzeti bizottságok ha­táskörébe kerültek. A napokban Olomoucban jártam és bár más dolgom volt, kihasználtam az alkalmat és részt vettem az ottani ke­rületi színház bemutatóján. Hacsatur­ján világhírű balettjét, a Gajánét ad­ták elő. Bátran mondhatom, hogy vi­lághírű, mert még aki nem nagy zeneértő, az is ismeri a mester szívet­leiket felderítő kard-táncának pezs­dítő muzsikáját. A pompásan sike­rült bemutató talán túlnőtt a házi ünnepség keretén, mert Rudolf Ma­charovský, a színház koreográfusa és rendezője akkor ünnepelte művészi pályafutásának 30 éves jubileumát. Nem szándékszom most sem a ba­lett tartalmát ismertetni, se a zené­jét, a kiváló szólótáncosak, a balett­és zenekar teljesítményét méltatni, hiszen az örmény, kurd, orosz és ukrán táncokat felölelő balett a na­pokban a bratislavai Nemzeti Színház műsorára került és olvasóink egy ré­szének alkalma van gyönyörködni benne. Különben is Kassán már évek­kel ezelőtt játszották. Kellemes meg­lepetésemre arról szeretnék számot adni, hogy mennyi kiváló színházi szakember, a Színiakadémia tanárai, színházak művészeti vezetői, karmes­terek, táncosok, színházi kritikusok vettek részt a bemutató előadáson és milyen kedvező visszhangja volt a fő­városi sajtóban. A bemutató után alkalmam volt el­beszélgetni a prágai érdeklődőkkel, Reimoser professzorral és másokkal. Szóba került természetesen a Komá­romi Területi Színház is. Közismert tény, hogy A. M. Brousil, a Színiaka­démia rektoťa, a Karlovy Vary-i Nem­zetközi Filmfesztiválok főrendezője szlovákiai látogatásakor szívesen megtekinti a komáromiak játékát és már többször elismerőleg nyilatkozott művészetükről. Ez azonban nem elég Mások is szívesen részt vennének szín­házi berkekből, cseh újságírók közű! a komáromi bemutatókon. Nem tudják mikor van, mit játszanak, nem kap­nak meghívót. Dicséretes ez az érdek­lődés, ne hagyjuk a jövőben elsik­kadni. A szlovákiai magyar színját­szás nem kizárólag magyar, vagy leg­feljebb szlovákiai esemény. Kulturális tevékenységüket kissé merészebben kell kiemelnünk a provincionalizmus szorító zubbonyából. Van mivel büsz­kélkednünk. Bár magam is — sajnos — csak Az anya figyelemre méltó előadását láttam, úgy hailom, hogy a Néma levente előadása magas szín­vonalú művészi esemény. Élmény annak, aki látta. Tegyen a Komáromi Területi Szín­ház igazgatósága egy további lépést előre, hasznosítsa a cseh színházi vi­lág érdeklődését, hogy a legközelebbi, forrónak ígérkező színházi estén a szlovák és magyar érdeklődőkön kí­vül a cseh színházi szakemberek is megjelenjenek. Mindnyájunknak csak előnyére lenne. SZILY IMRE Járási irodalmi értekezlet Dunaszerdahelyen Dunaszerdahelyen a JNB kultúrügyi oszálya és a Csemadok-szervezet já­rási irodalmi értekezletet rendezett, amelyre több mint száz könyvtárost, tanítót, és más kultúrmunkást hívtak meg. Az értekezleten értékes előadást tartottak a Bratislavai Pedagógiai Fő­iskola magyar szakos tanárai három könyvről. Dr. Turczel Lajos előadásában ele­mezte és értékelte Mikszáth Kálmán „Két választás Magyarországon" című regényét. A fő hangsúlyt arra fektet­te, hogy megértesse a hallgatókkal a múlt választások valóságát, a kortes­kedést. a hazugságot. A hallgatók, akik a könyvet eddig talán csak ér­dekessége és szórakoztató volta miatt olvasták, most mélyebben megértették és megtalálták mondanivalója össze­függését a jelennel is. Hasonlóan ta­nulságos volt Vadkerti Katalin elő­dása, aki Ján Kalinčiak, „Restuaráció" című regényét elemezte, hozzáértéssel rajzolva meg a könyv tárgyának tör­ténelmi hátterét is. A harmadik könyv, amelyről dr. Csanda Sándor tartott előadást, Peter Jilemnický „Garammenti krónika" cí­mű regénye. Énnek a tartalma ugyan nem függ közvetlenül össze a válasz­tásokkal, azonban mégsem volt feles­leges beszélni róla, mivel olyan tör­ténelmi eseményről szól, amely hoz­zájárult ahhoz," hogy jelenünk ilyen lehessen. Az értekezlet az előadások után vi­tával folytatódott, amelyen sokan fel­szólaltak. Közülük említésre méltó például Kiss Mihály felszólalása, aki mint a múlt választások tanúja, szem­léletes és érdekes párhuzamot vont a múlt és a jelen választások között. Arra kérte a csehszlovákiai magyar írókat, igyekezzenek ébren tartani az emberek tudatában a múltat, és hason­lítsák össze a mával, hogy a mát en­nek alapján mélyebben tudják érteni és szeretni. Az értekezleten legjobban egy idős asszony, Szalai Matild felszólalása ra­gadott meg mindenkit. Szalainénak nem volt lehetősége tanulni, azonban úgy éreztem, ő az életben többet ta­nult mint egyesek az iskolákban. Elő­ször egy kis szelet papírosról olvasta mcndanivalóját, de aztán félretette azt, és szabadon beszélt életéről, mun­kájáról a szövetkezetben és arról a meggyőződéséről, amely harminc­negyven nehéz, munkás évén át ala­kult ki benne. Ezek a felszólalások tanulságosak voltak mindenki számá­ra, de különösen sokat adtak a tizen­egyéves iskola diákjainak és más fia­taloknak, akik jelen voltak, A vita után Egri Viktor néhány szó­val kidomborította a három könyv időszerűségét és jelentőségét napjaink­ban, majd megkérte a résztvevőket, ha visszatérnek falvaikba, adják to­vább a lakosoknak mindazt, amit az értekezleten hallottak és tanultak. P. J. SÉTA A DUNA PARTJÁN Simul lábunk alatt a zöld pázsit, aranysugárban fürdet a nap, fénylő tükör most a Duna fodra s felette szép kék az ég-kalap. Virágillatot röpít a szellő s a légben madárének lebeg. Virágtól dús ágai a fáknak ránk édes mosollyal intenek. A holnap szép tervét szőjük, fonjuk életünk tavaszának reggelén. — Szívünkben rózsabimbók fakadnak s virágba szökken száz meg száz remény. Sándor Károly Romeo és Júlia Shakespeare örökszép tragédiáját filmesítette meg az angol filmgyár­tás. A két legtekintélye­sebb veronai család: a Capuletik és a Montec­chik ádáz gyűlölete és örökös viszálykodása festi alá a két film két főszereplőjének, a két fiatalnak, Capuleti Jú­liának és Montecchi Ró­meónak tragikus szerel­mét. Shakespeare a tra­gédia megtörténte után a doge személyén ke­resztül fejezi ki éles bí­rálatát a két kevély, makacs nemessel szem­ben: Íme lássátok en­gesztelhetetlen gyűlöle­tetek és bosszúvágyatok gyümölcsét — a két szerelmes fiatal letarolt életét! Hálás, de nehéz fel­adat Beethoven életé­nek megfilmesítése. Grandiózus mű illik a nagy zenetitán emléké­nek megörökítéséhez, s ezért az osztrák film­gyártás vállalkozása kü­lönösebb anyagi lehető­ségek hiányában kocká­zatos volt és kudarcot vallott. Shakespeare műveit színpadon vagy filmen megörökíteni nagy mű­vészet, nagy művészi igényeket támaszt a rendezővel és a színé­szekkel szemben. Hogy az angol filmgyártás a legjobbakat szemelte ki a Romeo és Júlia meg­filmesítésére, azt a film sikere is bizonyítja. Megragadja a nézőt a bájos Júlia kecses alak­ja, romlatlan, üde, fiatal lelkivilága, melyben ne­mes érzései szárnyra kapnak és a két család közötti régi gyűlölködés fölé emelik. A szeretni vágyó és kora ifjúságá­ban bohó Romeo alakja, később szerelme szenve­délyének tüze a néző Eroica A film a fényképezési technika tökéletlenségé­től (túlnyomóan sötét képek) eltekintve töre­déket mutat csak be abból, ami Beethoven életében a legfontosabb — zenealkotásából és forradalmi géniuszának megnyilatkozásából a zeneirodalomban. Ezen­elé varázsolja az ifjúról alkotott shakespearei el­képzelést. A néző együtt érez a szerelmesekkel, akik áldozatul esnek családjaik konokságá­nak, s halálukkal pe­csételik meg szüleik rei­békülését. A két szerelmes sze­repét elragadó bájjal és élethűen alakította L. Harwey (Romeo) és S. Shentall (Júlia). Egyedül Tibald alakításában ki­fogásolhatjuk, hogy nem fejezte ki eléggé a het­venkedő, verekedő, sö­tétlelkű lovag jellemét, félelmetes alakját, mint azt a szovjet balett film­ben láttuk. A film kitű­nő rendezésének érdeme Renato Castellanit illeti. kívül a rendezés hibája, hogy a filmben nem a Beethoven-életrajz­regényekből ismert ze­nei óriást látjuk. A film nem tükrözi vissza híven Beethoven korának és a kor nagyjainak szellemét. A nagy zeneköltő emlé­ke maradandóbb értékű filméposzt kívánt volna. Incselkedés az ördöggel Jan Drda államdíjas író megfilmesített szati­rikus mesejátéka az em berek gyöngeségeit: a álszenteskedést, a fenn héjázást és egyéb rossz tulajdonságokat, pécézi ki. Célba vesz mindenkit: az önző remetétől a szájhős erdei rablóig, a királykisasszonyig és a perszonifikált ördögöket sem kíméli: emberi tu­az lajdonságokkal ruházza fel őket. Kétfajta ördög­gel találkozunk: maradi és modern ördöggel, aki „új módszerekkel" igyekszik leikecskéket szerezni a „sátán biro­dalmának." A film hőse a fene­gyerek Kabát Martin, obsitos katona, aki sen­kitől sem fél és „rendet akar teremteni ördögök és emberek között", hogy mindenki bizton­ságban élhessen. Közben mátkáját is megtalálja. A film rendezője, Jo­sef Mach államdíjas, vissza tudta adni Drda finom humorát és szatí­ráját, mellyel szívderí­tőén vidám jelenetekben gúnyolja ki gyöngesé­geinket. A prágai Nemzeti Színház felújí­totta K. Čapek Fehér kór című anti-' fasiszta darabját. A Bhavans book university könyv­kiadóban megjelent A. D. Pusalker „Az époszok és puránok kutatása" című könyve. A könyv nagy ^feltűnést keltett Indiában s a Hindustan Ti­mes és a Pen című lapok nap- je­lentőséget tulajdonítanak e tudomá­nyos munkának méltatásaikban. A könyvpiac válságáról számolnak be a spanyol lapok. A Diarió Mon­tagnes megjegyzi, hogy a spanyol dolgozók kénytelenek kevés pénzüket élelemre és ruházatra költeni. Érté­kes irodalmi művekre már nem fut­ja, mert azok igen drágák. A lapok katasztrofálisnak jellemzik a helyze­tet, midőn a spanyol dolgozó a spa­nyol nyelven megjelenő aránylag olcsó amerikai comicsok vásárlásával kénytelen kielégíteni könyvszomját. A dramaturg tiltakozik Érdekes szópárbaj zajlott le az el­múlt hetekben a Kultúrny život ha­sábjain J. Bobok, a jótollú színikriti­kus és J. Rozner, a bratislavai Nemzeti Színház drámai együttesének drama­turgja között. J. Bobok egyik cikké­ben igen tárgyilagosan elemezte a színház játéktervét, az idény folya­mán eddig előadott darabokat és arra a megállapításra jutott, hogy a dra­maturgiai terv összeállításából hiány­zik a koncepció. Bobok foglalkozva az előadott dara­bokkal, — amelyek egy-két kivételtől eltekintve tényleg csak átlagos, vagy átlagon aluli színvonalúak — különö­sen azt bírálta, hogy a színház a re­pertoár összeállításánál nem ad a kí­vülálló szakemberek szavára. Bobok cikkéhez, amellyel nagy vo­nalakban egyetértünk, hozzáfűzhetjük még azt, hogy míg a kerületi színhá­zak egymásután mutatják be a drá­maírás világklasszikusainak műveit, addig a Nemzeti Színház, amelynek, mint Szlovákia első színházának ez egyik fő feladata lenne, teljesen meg­feledkezik erről. Ez annál is inkább szembeütköző, mivel sajnos ebben a színházi idényben Szlovákiában csak három eredeti hazai darabot mutattak be. Bobok kritikájára J. Rozner válaszolt a Kultúrny život 15. számában. Ogy látszik a bírálat érzékeny ponton érin­tette, mert visszautasítja Bobok cik­kének minden szavát, ahelyett, hogy igyekezne jobban körülnézni a saját portáján és rendbehozni azt, amiben a dramaturgia kétségtelenül nem ár­tatlan. Még ennél is meglepőbb cikké­nek hangja, Maró gúny, irónia van szinte minden sorában; a sértett sért­hetetlen hangja ez. Olyan hang, amely ŰJ szö 1957. május 10. semmiképpen sem alkalmas bármily kérdés eredményes megvitatására. Bizonyára sokan hasonló hangú vá­laszt vártak. De ez nem következett be. Éppen ezért élvezet olvasni J. Bo­bok válaszát a Kultúrny život május elsejei számában. Fenntartja benne első cikkében kifejtett véleményét és igen udvarias, de határozott hangon, Roznertől eltérően minden sértegetést és személyeskedést mellőzve, a többi között megállapítja: „Nem válaszoltam volna Rozner cikkére, mivel leközlé­séig úgy vélekedtem, hogy a Nemzeti Színház repertoárjának hibáit és fo­gyatékosságait nagyrészt a véletlen és a körülmények összejátszása okozta. J. Rozner cikke azonban meggyőzött arról, hogy valami másról van szó, mégpedig a játékterv célzatos összeál­lításáról. Ez már véleményem szerint sokkal komolyabb dolog, mivel az ilyen játékterv pártfogolása nyilvánvaló ko­moly tévedés." Cikke zárórészében J. Bobok ezt ír­ja: „J. Rozner cikkében ironikusan és gúnyolódva beszél. Irányvonala védel­mére azonban nem hoz fel egy érvet sem. Számomra ez teljesen érthető: Nincsenek ugyanis sem érvei, sem he­lyes irányvonala. Távol áll tőlem, hogy Rozner szemé­re vessem cikkének hangnemét.. . Csak attól félek, hogy fennhéjázó és felületes hangja a Nemzeti Színházban gyakorolt dramaturgiai tevékenységét is jellemzi". Lehet, hogy e vita után — amelyben véleményünk szerint J. Bobok a győz­tes — a közeli napokban kezdődő Szín­házi Aratás fog pontot tenni. Hiszen a kerületi színházak legjobb darabjaik­kal jönnek el Bratislavába és váloga­tásuk tanulságos lehet még J. Rozner számára is. Szlovák kritikusok Egri Viktor új művéről Egri Viktor, államdíjas drámaírónk Ének a romok felett című színmüve legutóbbi komáromi bemutatójáról az Oj Szón kívül kritikát közölt a Pravda és a Práca is. A Pravda a többi között kiemelte a mű lirizmusát, szép költői nyelvét, a darab romantikus színezetű központi gondolatának mélyenszántó szenten­ciáit. A kritikus rámutat arra, hogy az alapgondolat — az elpusztított ország újjáépítése — ma már nem hathat olyan mozgósítólag és időszerűen, mint ahogy közvetlenül a háború utáni években hatott volna. Kifogásolja azt is, hogy történelmi szempontból a szerző egyes helyeken eszmeileg hi­bátián mondanivalót nem megfelelő személyek szájába tesz. A cikkíró hosszadalmasnak tartja a dráma beve­zető részét és nem eléggé dinamikus­nak a zárójelenetet. Hangsúlyozza, hogy ezek a hibák még jobban kidom­borodtak a rendezés fogyatékosságai következtében. így nem jut teljes mértékben kifejezésre a darab drámai és költői mondanivalója, a színészek pedig a szilárd vezetés híjján több­nyire véletlenszerűen formálták meg szerepüket. A bíráló kiemeli Konrád József, Fa­zekas' Imre és részben Ferenczy Anna alakítását, végül pedig megállapítja: „A komáromi magyar együttes to­vábbfejlődésének alapvető kérdése megmutatkozott ezen a jól látogatott premieren: Elsősorban feltétlenül szükség van egy kiváló állandó rende­zőre, aki nevelné az együttest, rend­szeresen foglalkozna vele a színészi technika alapvető fogyatékosságainak kiküszöbölése érdekében... Ez élet­bevágóan fontos kérdés az egész együttes számára." A Práca hangsúlyozza, hogy a darab figyelemre méltó irodalmi mű, mivel színházainkban ritka a jó eredeti ver­ses dráma. Ez a cikk is érinti az idő­szerűség kérdését, de kifejezetten alá­húzza, hogy a mű mondanivalója a mához is szól. A cikk írója megemlíti, hogy a drá­ma felépítésének van néhány kompo­zíciós hibája, de mélyebb elemzésbe nem bocsátkozik, mivel — véleménye szerint — ezek a hibák a pozitívu­mokhoz viszonyítva kevésbé jelentő­sek és tapasztalt dramaturg, rendező, fejlettebb együttes kiküszöbölheti őket. A továbbiakban foglalkozik a ren­dezés hibáival, hangsúlyozza ugyanak­kor, hogy a komáromi színház együt­tese tehetséges és törekvő.' A szerep­lők közül kiemeli Ferenczy Annát és Hatvani Lászlót. Az írás ezekkel a szavakkal zárul: „A mű, amelyet eddig eredetiben csu­pán a MATESZ mutatott be, fordító­jára és más színházakban való bemu­tatására vár..." Érettségi előtt Az Učiteľské novínyban Juraj Kou­ton az évzáró vizsgák és az érettségik igen fontos problémájával foglalkozik. Iskoláinkon ebben az utolsó negyedév­ben éppen ezekre a kérdésekre össz­pontosul a fő figyelem. Ezzel kapcso­latban igen komoly feladatok állnak tanítóink előtt. Elsősorban a tanterv által előírt anyagot kell átvenniök és ezen kívül ismételni kell az elmúlt évek, vizsga­kérdésekkel kapcsolatos anyagát is. Természetesen főleg azzal az anyaggal kell foglalkozni, amelynek elsajátítá­sában fogyatékosságok voltak. Ki kell küszöbölni az ismétlésnek még ma is gyakran alkalmazott helytelen formá­ját, hogy csupán a vizsgakérdéseket veszik alapul. A tanítónak ehelyett ar­ra kell törekednie, hogy tanítványai összefüggéseiben megértsék és elsa­játítsák az egyes tantárgyak anyagát. A cikkíró a továbbiakban az érett­ségik és írásbeli vizsgák előkészítésé­nek kérdésével foglalkozva hangsú­lyozza az írásbeli dolgozatok mélyre­ható elemzésének fontosságát. Az írásbeliket távolról sem elég csupán nyelvtani szempontból értékelni, bár e téren is nem egy tanítónál még ko­moly hiányosságokkal találkozunk. Az idei iskolai évben kéť hét áll a tanítók rendelkezésére ahhoz, hogy behatóbban elemezzék az írásbeliket és ennek alapján a jövőben ki tudjak küszöbölni az egyes tanulók ismétlődő hibáit. A tanítónak igen lelkiismeretesen kell felkészülnie a vizsgakérdések ki­választására is. A tanulóknak a vizsga során nemcsak gépiesen reprodukál­niuk kell a tananyagot, hanem bizony­ságát kell adniok annak is, hogy ér­tik az összefüggéseket, gondolkodnak és nem csak „magolnak". Sok függ az érettségi kérdések megszövegezésétől is. A kérdésnek nem szabad túl sokat felölelnie, mert különben a tanuló válasza nem lesz eléggé konkrét. Nem egész egy hónap választ el minket az érettségiktől és alig két hón-^ íz évzáró vizsgáktól. Ezekre a vizsgákra nemcsak a tanulóknak, ha­nem a tanítóknak is szorgalmasan kell készülniök. G. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom