Új Szó, 1957. május (10. évfolyam, 120-150.szám)
1957-05-05 / 124. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1957. május 5. vasárnap 30 fillér X. évfolyam 124. szám. HÁROM BARATIALLAM PARLAMENTJÉNEK KÖZLEMÉNYE A Csehszlovák Köztársaság Nemzetgyűlésének, a Lengyel Népköztársaság Szejmjének és a Német Demokratikus Köztársaság Népgyülésének elnökségei közös konferencia összehívásában egyeztek meg, melyen megtárgyalják a jelenlegi nemzetközi helyzet kérdéseit. A konferencia május 9-én kezdődik Berlinben. Az első lépést megtettük A termelés hatékonyabbá tételében megtettük az első lépést. Ezt kijelenthetjük már most, a pártunk Központi Bizottságának határozata óta eltelt két hónap után. A hatékonyság kérdése dolgozóink körében nagy visszhangra talált, s ez nagy kötelezettségváilalási mozgalomban jutott kifejezésre. A kötelezettségvállalások alapján feltételezhetjük, hogy ez idén legalább 47 ezer tonna fémet takarítanak meg üzemeink dolgozói. Nagy jelentősége van a tüzelőanyag, épí T tőanyag, villamos áram stb. megtakarításáért folyó mozgalomnak is. Mindenekelőtt azonban ki kell emelni, hogy a figyelmet üzemeinkben most elsősorban a gyártmányok minőségének javítására összpontosítják. Az első pillanatban nagy és szép eredménynek tudható be, figyelmeztetnünk kell azonban, hogy ez a termelés lehető legnagyobb hatékonyságához vezető utunkon csak az első lépést jelenti. Első lépésről azért beszélünk, mert nem minden üzemben és nem minden dolgozó értette még meg pártunk Központi Bizottsága februári határozatának mérhetetlen fontosságát. Ezt abból is láthatjuk, hogy egyes üzemekben, amikor azt kérdezzük, mit tettek a termelés hatékonyabbá tételére, azzal a felelettel találkozunk, hogy más fontos tennivalók miatt e kérdés még nem került napirendre. Az ilyen vezető dolgozóknak meg kell mondani, hogy nincsen olyan feladat, amely népgazdaságunkban ma fontosabb lenne, mint a termelés hatékonyabbá tétele. Minden cselekvés fő vezérfonala kell, hogy legyen ez a kérdés, mert nélküle nem birkózhatunk meg az idei feladatokkal. Az elmúlt két hónapot első lépésnek kell tekintenünk azért is, mert több olyan üzemünk van, ahol bizonyos strukturális változásokra várva a nemzetgazdaság irányításában, feleslegesnek tekintik, vagy lekicsinylik az üzemben a kismértékben végzett módosításokat, a gazdaságosabb munka iránti igyekezetet. Ezt a kérdést feltétlenül meg kell válaszolnunk. A gazdaság irányításában tett minden meggondolatlan, elkapkodott változtatás nehezen pótolható károkat okozhatna. Ez nem jelenti azt, hogy az irányítás kérdéseinek megoldásával ne foglalkoznánk. Legjobb szakembereink megbízatása, hogy megvizsgálják a termelés és a népgazdaság irányításának, pénzellátásának operatív tervezésének, az építészetnek kérdéseit. De várhatunk arra, hogy megfelelő intézkedések jöjjenek „felülről"? Vegyük például az anyagtakarékosságot. Milyen kimeríthetetlen lehetőségek nyílnak ezen a téren. Gépiparunk évente körülbeiül 1 600 000 tonna anyagot használ fel. Azonban az egész anyagból nem lesz gép. Tízezer tonnákra számíthatjuk a huliadékanyagot, ami természetesen pénzbe kerül. Hogy ez így van, azt a K—1000 típusú kotrógép példája bizonyítja. E gép elkészítéséhez 1137 000 kilogramm anvagra van szükség. És nézzük meg a kész gép súlyát. A kész gép 882 000 kilogrammot nyom. A hulladék mennyisége éppen két gőzmozdony elkészítésére elegendő. Az önköltségek csökkentésében örvendetes eredményekre tehetnénk szert, ha többet foglalkoznánk a termelés minőségének megjavításával. A fent használt „örvendetes eredmények" kifejezést úgy is értelmezhetjük: sok millió korona. Miért? Azt az alábbiakban példán mutatjuk be. A nehézgépipar szürke öntvényeket készítő öntődéiben tavaly 22 ezer tonna selejtet könyveltek el. De itt már nemcsak anyagról, hanem a befektetett munkáról is szó van. Hasonló példákat említhetnénk az építészet, kohászat, bányászat szakaszán is. Ezekről a tényekről nehezen állíthatná valaki, hogy csakis és egyedül objektív nehézségek okozták. Azt az elméletet, amely szerint „az alapvető kérdések megoldásáig várni kell", megdönti már „első lépésünk" is: a dolgozók kezdeményezése. Itt van például a közlekedésben felhasznált szén kérdése, öt évvel ezelőtt a vonaton szállított 1000 tonna rakomány egy kilométerre országos átlagban 106,6 kilogramm szén eltüzelését követelte. Akkor megállapítást nyert, hogy ezt a normát nagyon „kemény ceruzával írták", és, hogy ezt aztán már igazán nem lehet tovább szilárdítani. Nézzük meg mozdonyvezetőink mai normáját: országos átlagban a norma 89,5 kilogramm szén ezer tonna egy kilométerre való szállítására. Nem kell nagyon keresnünk azokat a mozdony-brigádokat, amelyek kötelezettségeket vállaltak további szénmegtakarításra. Ilyen brigádjaink ma már nagy számban vannak. Hasonló lehetőségek minden iparágazatban, minden üzemben, vállalatban vannak. Ahol nem használják ki ezeket a lehetőségeket, ott az okot a hibák takargatásában kell keresnünk és ott a dolgozók jogosan bírálják a fennálló helyzetet. Foglalkoznunk kell a túlórák kérdésével is. Több üzemünk eredményeinek szépséghibája, hogy túlórák segítségével érték el őket. Túlórákkal növekszik a termelés — az igaz. De milyen áron? Annyi ez, mintha betartanák a rendes munkaidőt, de több munkaerőt alkalmaznának. Sőt, ami még ezen felül is fennáll: a politikai szempontból káros hatás. Az emberek jogosan mondják, hogy a munkaidő lerövidítése éppen csak a túlórák számának növelésében mutatkozik meg. Természetes, túlórák nélkül gyakran nem lehetünk meg, de a túlórákat természetes dolognak tekinteni semmi esetre sem szabad! Pártunk Központi Bizottságának februári határozata a termelés hatékonyságának növeléséről nem néhány hónapra szóló kampányfeladat. Mindennapi munkánk, igyekezetünk adja meg igazi tartalmát. Ez a munkánk pedig kitűzött feladataink teljesítéséhez, népünk életszínvonala további emeléséhez vezet. Szeretettel köszöntjük A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG kormányküldöttségét Szlovákia földjén A Lengyel Népköztársaság kormányküldöttsége Szlovákiába való elutazása előtt ellátogatott a VItkov hegyen levő Nemzeti Emlékműhöz. Itt a kormányküldöttséget Viliam Široký miniszterelnök, Václav Dávid külügyminiszter, Bohumír Lomský vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, Adolf Svoboda, Prága főpolgármestere és Richard Hradec, a miniszterelnökségi hivatal vezetője fogadták. Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke gyászzene hangjai melíetí koszorút helyezett az ismeretlen har-í cos sírjára. Ezután a küldöttség többi tagjaival és kíséretével együtt ä, Klement Gottwald Mauzóleumba menti ahol szintén koszorút helyezett el, j A lengyel kormányküldöttség megtekintette Prága nevezetességeit A Vítkov hegyen levő Nemzeti Emlékmű megtekintése után a lengyel kormányküldöttség Józef Cvrankiewicz, a Minisztertanács elnöke vezetésével megszemlélte Prága nevezetességeit. Ütjük a Ján Želivský utcán, a Sztálin körúton, a Vencel téren át a Köztársaság terére és innen a V. I. Lenin Múzeumba vezetett. A múzeumból a lengyel vendégek a prágai Várba mentek, megtekintették a Vladislav-termet, a Szt. Vitus székesegyházat és Prága látképét. A sétát az Övárosházán fejezték be, ahol Adolf Svoboda, Prága főpolgármestere üdvözölte őket. Este a lengyel kormányküldöttség tagjai Józef Cyrankiewiczel a Minisztertanács elnöke vezetésével részt vettek a Prágai Nemzeti SzfrH házban Fibich „Šárka" c. operájának díszelőadásán. Éjjel a lengyel kor-í mányküldöttség Ostravába utazotť, s ott megtekintett néhány üzemed Vendégeink szombaton este Bratislavába érkeztek Szombaton, május 4-én baráti látogatásra Szlovákiába érkezett a Lengyel Népköztársaság kormányküldöttsége Józef Cyrankiewicznek, a Minisztertanács elnökének vezetésével. A testvéri szomszéd országból érkezett becses vendégek bratislavai tartózkodásuk során találkoznak Szlovákia Kommunista Pártja és a szlovák nemzeti szervek vezető tényezőivel, ellátogatnak a munkások és szövetkezeti tagok közé s megtekintik Szlovákia fővárosának nevezetességeit és építkezéseit. Szlovákia dolgozó népe őszinte örönw mel és annak tudatában üdvözli a baráti ország képviselőit, hogy ez a láto-í gatás is hozzájárul a népeink közötti további együttműködéshez és szövetn séghez, mely a proletár nemzetközH ség nemes elvein alapszik. Közlemény a kormány üléséről Jóváhagyták az EFSZ-ek módosított mintaalapszabályzatát A kormány május 3-i ülésén megtárgyalta az egységes földművesszövetkezetek III. országos kongresszusa tárgyalásainak eredményeit és az összes EFSZ-ekre kiható érvénnyel jóváhagyta az EFSZ-ek mintaalapszabályzatát a kongresszus által jóváhagyott kiegészítésekkel és módosításokkal. Az EFSZ-ekbe való beiépés szempontjából a korhatárt 16 évről 15 évre szállították le és megszabták, hogy az EFSZ-ek gondoskodjanak a szövetkezeti ifjúság politikai és szakképzettségéről, szükség szerint biztosítsák számára a megfelelő élelmezést és elszállásolást. Azt az ifjúságot, mely a kötelező iskolalátogatás befejezése után tartósan a szövetkezetben dolgozik, ugyanolyan elvek alapján fogják jutalmazni, mint a szövetkezeti tagokat. Az EFSZ-ek mintaalapszabályzatának jelentős módosítása az élő és holt leltár megfizetése. Az átadott élő és . holt leltárt és az EFSZ-tagtól átvett j gazdasági épületeket becslésnek vetik alá és az átvételi ár 20 százaléka a szövetkezeti tag köteles betétjeként a szövetkezet oszthatatlan alapjában marad. A fennmaradó részt, vagyis az élő és holt leltár átvételi árának 80 százalékát a szövetkezet évi részletekben fizeti a tagnak. E célra á taggyűlés határozata alapján minden évben tiszta pénzjövedelmeinek legkevesebb 2 százalékát és legfeljebb 10 százalékát tartalékolja. Ha Q' (Folytatás a 2. oldalon.) Egymillió watt teljesítményű turbina A brnói Klement Gottwald Gépgyárban most folynak a munkálatok az első millió watt teljesítményt elérő gázturbina prototípusán. A turbinát ott használhatják elsősorban, ahol földgázlelőhelyek vannak. A turbina fordulatszáma 7500 percenként és egy óra alatt 48 tonna levegőt szív fel. (E. Bican — ČTK — felv.) A komáromi hajógyár CSISZ-tagjai egymillió koronát takarítanak meg A komáromi hajógyár ifjú dolgozói mind bekapcsolódtak a termelés hatékonyságának emeléséért és a terv idő előtti teljesítéséért folyó versenybe. Üjítójavaslatokkal kötelezettségvállalásuk szerint félmillió koronát akarnak megtakarítani az üzemnek. A vállalások nagy részét már teljesítették. A II. szektorban dolgozó CSISZ-tagok komplex csoportja a feladatok idő előtti teljesítésével 4400 koronát takarított meg, egy másik csoport az olajvezeték elkészítése határidejének lerövidítésével 640 koronát takarított meg, az 5. szektorban dolgozók is már teljesítették 3200 korona megtakarítására irányuló kötelezettségvállalásukat. Hegedűs Lajos géptervező, ifjú CSISZ-tag egymaga 16 újítójavaslatot adott be. Közülük 8 javaslatot már megvalósítottak, s ezekkel évente 181000 korona megtakarítást ' érnek el. A szakemberek előzetes becslése szerint további újítójavaslatainak megvalósításával kb. félmillió koronát fognak megtakarítani. Most a komáromi hajógyár ifjai új felajánlást tettek: további egymillió koronát takarítanak meg a szocialista munkaverseny jobb szervezése és újí* tójavaslatok alapján. További vörös zászlók adományozása A Központi Szakszervezeti Tanács titkársága az 1957. 1. negyedévi országos szocialista munkaverseny eredményeinek a miniszter kollégiumában és a Szakszervezeti Szövetségek K. B. elnökségében végzett kiértékelése alapján elhatározta, hogy a kormány és a Központi Szakszervezeti Tanács vörös zászlaját ado-J mányozza: A Prágai Teplotechna nemzeti válla-i latnak, a Bratislavai Hydrostav Vállalatnak, a Spišská Nová Ves-i bányáknak, az Üsti n/Labem-i Építészeti Közlekedési Vállalatnak és a bratislavai Orava Gépjárműjavító Vállalatnak. HH MM MI MHHHMMH Ht HMHHHMMHHH Gót a Latorca partján Nagyobb hatékonyságot akarnak elérni az állami kereskedelemben A kassai Zdroj I. kereskedelmi vállalat dolgozói csatlakoztak a nyitrai kerület üzemeinek felhívásához és egész vállalati felajánlást tettek a kereskedelem hatékonyságának növelésére. A Nagy Október 40. évfordulójának tiszteletére adott 49 kollektív és 142 egyéni kötelezettségvállalásban fejezték ki a fogyasztóknak nyújtott szolgálatok megjavítására, a kiskereskedelmi forgalom emelésére, a tervezett gazdasági eredmények túlteljesítésére és az elárusítóhelyek fennálló anyagi-műszaki alapjának jobb kihasználására irányuló eltökéltségüket. A kiskereskedelmi forgalom tervének az elkövetkező három negyedévben 2 millió 375 ezer koronával való I túlteljesítését, többek között a kávé, gyümölcsmustok, vaj és más élelmiszercikkek nagyobb mennyiségű eladásával, tej, péksütemény és élelmiszerek házhozszállításával akarják elérni. A kiskereskedelmi hálózatnak az új lakóházak környékén való kiterjesztésével 120 000 korona forgalomemeléssel számolnak. A kiskereskedelmi forgalom túlteljesítésére irányuló törekvésben az átlagbérek és a munkatermelékenység emelkedése | közötti helyes arány megőrzésére is gondolnak. A kassai Zdroj I. kollektívája a munka hatékonyságának emelésére irányuló versenyre hívta fel az öszszes szlovákiai állami kereskedelmi dolgozókat. A Latorca balpartján védőgátat építenek. Az új qát 800 méter hosszú lesz. Az építők az első negyedévi tervet 115 százalékra teljesítették. J. KnJii. ÍCTKI. felv.