Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-15 / 105. szám, hétfő

Hazánk minden gazdasága a nép javát szolgál

ja VÁLASZTÓK ÉS JELÖLÍTK agymácséd ... Késő délután a helyi nemzeti, bizottság irodáján nagy a sürgés-forgás, az emberek kézről-kézre adják a kilincset. Egymás után jönnek az agitkettősök s Lancz Lajos, a helyi nemzeti bizottság titkára mindegyikkel szót vált, * magyarázza a teendőket. Bobály Márton, a helyi nemzeti bizottság elnöke kiegészíti, s az agitátorok feladatuk teljes tudatában hagyják el a helyiséget — mennek a választókhoz. — Este gyűlés lesz — fordul hozzám Lancz. — Járási és kerületi jelöltünk életrajzával és munkájával ismertetjük meg a választókat. Élő szóval Amíg az agitátorok a választókat, látogatták, addig a helyi nemzeti bizottságon az elért eredményekről beszélgetünk. Az elnök és a titkár elmondják, hogy a jelölteket a helyi nemzeti bizottságba már bemutatták, a választóknak, s a lakosság bizalommal van irántuk. Az új jelöltek között ott vannak a bevált, régi tagok is, mint például Kovács János, Petro György, Tuska Mátyás, Gál Bertalan stb., akik eddig is becsületesen, odaadón teljesítették kötelességüket. — Milyen agitációs munkát fejtenek ki? — Hát, mi azt gondoljuk, hogy jót. — mondja a titkár mosolyogva. — Különben majd este meggyőződhet róla. A fő súlyt a személyes agitációra fektetjük. Negyven agitkettösünk van. Többnyire párttagok, Csemadok- és CSISZ-tagok. Amikor az egyes választókörzetek jelöltjeit ismertettük a választókkal, ők gondoskodtak a gyűlések látogatottságáról. Persze a választ óbizott

ság és a tanácstagok is agitáltak. Nem egyszer jártunk a választókörzetekben! — Az agitációs központnak munkaterve van. — szól közbe az elnök. — Pontosan betartjuk, Sokat segítenek a tanítók is, bekapcsolódnak az agitációs munkába Madarász Károly, Nagy Ernő, Tatarkó János..., s ami a legfontosabb, szívvel-lélekkel dolgoznak. Terv és valóság Az agitációs központ munkaterve az agitátorok feladatán kívül magába foglalja még azokat az eseményeket, amelyek a választásokig lezajlanak. Hogy mit jelent ez a valóságban? — A faluban nincsen állandó mozi. hm gondoskodtak róla, hogy hetenként egyszer-kétszer filmeíőadás legyen. Május elsejének méltó megünneplésére és a választásokra a CSISZ és a Csemadok helyi szervezetei kultúrműsorral készülnek. Készül a tánccsoport és a színjátszó csoport is. A Csemadok műkedvelői Homolya László Az utolsó vándor című vígjátékát tanulják. — Madarász Károly tanítja be, a Klecs Sándor, a Nemzeti Front jelöltje. szerző is meg szokott bennünket látogatni — mondja Lancz Lajos. Már megy elég jól, rövidesen elő is adhatjuk. Igen. A helyi nemzeti bizottság titkára magát is beleérti. Neki is jut ,tt szerep, s ami figyelemre méltó: van ideje, hogy szerepet tanuljon. Most a nemzeti bizottságok dolgozóinak fel kell gyűrniük az ingújjat, hogy a választásoknak sikert biztosítsanak. Mi ennek a titka? — Igazán nem titok. Megosztják a munkát, széleskörű aktívával dolgoznak, s a munka könnyebben megy, nagyobb sikert ér el, s bár sokszor késő estig ég a villany a helyi nemzeti bizottságon — a szereptanulásra is jut idő. Szépül a falu Aki azt gondolná, hogy Nagymácsédon csak ötbe tett kézzel ülnek az emberek, az bizony tévedne. Mert mit csináltak a múlt vasárnap! — Dolgoztak! Az utakat javították. A szövetkezeti tagok, a traktorállomás dolgozói és az egyénileg gazdálkodó parasztok kilencvennyolc köbméter kavicsot hordták szét az utakra. Ott dolgozott Gál Titus, Kubica Lajos, Forgács Gyula, Forgács Lajos — és így sorolhatnám a neveket egész nyolcvanhétig. Ennyien szorgoskodtak. No, és a fiatalok? — A helyi nemzeti bizottság előtt egy pár évvel ezelőtt libatanya volt. A múlt évben gondolták egyet: ott park lehetne — és munkához látták. A helyet feltöltötték, és a helyi nemzeti bizottság bekerítette. S most tizenkét fiatal, a hatvan évhez közeledő Takács Adolf vezetésével felásta. Huszár Mária, Kovács Zsuzsa, Tartoth Ferenc... és a többiek, falujukat szépítették. Klecs Sándor A 37-es választókörzet választói a szövetkezet nagytermében jöttek össze. Hogy milyen érdeklődést tanúsítanak az emberek a választások iránt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a terem kicsinek bizonyult. No meg az agitátorok sem jártkáltak hiába. Százhetvenen hallgatják türelmesen Takács Jánosnak, Bugyi Sándort a kerületi nemzeti bizottságba jelölik. a járási nemzeti bizottság küldöttjének szavait. Ö ismerteti a jelöltek életrajzát. — A Nemzeti Front Klecs Sándort jelöli a Galántai Járási Nemzeti bizottságba. Galántán született 1907-ben. Munkáscsaládból származik, az anyja mosással kereste meg a mindennapi kenyeret. Húsz éves korában kitanulta a kőműves szakmát. Később kitartóan harcolt a munkások jogaiért. Mint szakszervezeti funkcionárius részt vett sztrájkok szervezésében š ezért üldözték. 1043-ban az erdélyi gyűjtőtáborba hurcolták. Sokat szenvedett, sanyargott. Volt idő, amiko.- Bratislavába járt munkába, gyalog. Gyalog indult; Nyitrára, onnan Zvolenba munka után. S a jobb életet, amiért harcolt a felszabndulús után megérte. Szorgalmasan bekapcsolódott az építőmunkája s mint régi harcost megválasztották a járási nemzeti bizottság elnökévé. Funkcióját mindmáig becsületesen betölti. , Bugyi Ignác Bugyi Ignác nagymácsédi lakos. A Nemzeti Front a kerületi nemzeti bizottságba jelöli. Fiatal 1932-ben születeti. Szegény munkáscsaládból származik, apja vasmunkás volt. Öten vannak testvérek s a múltban megérezte a nyomort. Már tizenkét éves korában dolgozott. A felszababgdulás új korszakot^ nyitott életében. Egy ideig Trenöinben dolgozott a „Hydrostavon". Aktívan bekapcsolódott a szakszervezeti munkába, majd amikor visszatért szülőfalujába, a CSISZ helyi szervezet elnöke lett. Az EFSZ-ben dolgozik, mint csoportvezető. Mint párttag és szövetkezeti tag, munkáját becsületesen végzi s arra törekszik, hogy a szövetkezet megszilárduljon. Klecs Sándor és Bugyi Ignác bírják a nép bizalmát. A jelenlevők lelkesen fogadták jelöltjeiket. Beléjük helyezték bizalmukat, mert meggyőződésük, hogy a nép érdekét fogják szolgálni. S május 19-én büszkén, ünnepélyesen és egységesen rájuk szavaznak. KEREKES ISTVÁN Nagykeszi a fejlődés útján Amikor Nagykeszi község választói három évvel ezelőtt megválasztották a nemzeti bizottság tagjait, a fejlődés mellett döntöttek. Az új tagok ígérték: — lesz villany a községben, tovább emelkedik a mezőgazdasági termelés és szocialista falu Lesz Nagykesziböl. A nemzeti bizottság beváltotta ígéretét és az új program a további fejlődés programja. Célul tűzte ki, hogy a szövetkezet — amely már magában foglalja az egész falut — 1960-ig búzából 28 mázszás, árpából 27 mázsás, szemeskukoricából 35,5 q-ás és cukorrépából 300 mázsás hektárhozamot érjen el. Emelik az állati termékek termelését is. Több lesz a hús és a tej. Tehenenként 2200 literre akarják emelni az évi tejhozamot. Huszonnéggyel emelik a fejőstehenek állományát. Természetesen a termelés fokozásával növekszik a munkaegység értéke is, amely 1960-ban előreláthatólag — a természetbeni járandósággal együtt — már meghaladja a 33 koronát. A mezőgazdasági termelés fokozása mellett a nemzeti bizottság komoly feladatokat tűzött maga elé a község fejlesztését illetően is. így a legközelebbi években kultúrház épül a községben, rendezik az utcákat, a házak előtt betonozzák majd a járdákat s az utak mentén 1250 fát ültetnek ki a községben. Hamarosan bevezetik a villanyt a távolabb eső helyekre is és a sportolók számára öltözőket építenek. (a) Jó munkájáért jelölték A kőműves szakmát édesapjától örökölte. De igazi szakképzettségre a gyakorlat, az élet tanította meg. Szalma Lajosról van szó, aki jelenleg a zselízi Járási Építkezési Vállalat igazgatója. Nevével ám nemcsak a vállalat hivatalos iratain, hanem kint az életben, falvakon, egyéb építkezéseken is találkozhatunk. Munkástársai szeretik, mert közvetlen, őszinte, olyan ember, aki viszonozni tudja a megbecsülést. Rendkívül készséges és jó szervező. Hétéves működése alatt igen jó hírnevet szerzett a vállalatnak. Mivel tudjuk, hogy az építkezési üzemekre komoly feladatok várnak, megkérdeztük milyenek a terveik? — A mi munkánk — módja — a lakásegységek, családi házak építésében, mezőgazdasági épületek kivitelezésében és apró, családi házak javításában, szerelő munkák elvégzésében merül ki. A Járási Építkezési Vállalat ezt a tervét az év első negyedében 116 százalékra teljesítette. Tavaly viszont egész évi előirányzatukat már december 10-én teljesítették éspedig 108.8 százalékos eredménnyel. Jó munkájuk elismeréséül a vállalat dolgozói a KNB tanácsa' helyi gazdálkodásügyi osztálya részéről kitüntetésben részesültek. Hogyan érték el ezeket a sikereket? Szalma Lajos erre a tőle megszokott higqadtsággal és őszinteséggel felel: — A mi eredményeink nem választhatók elt munkásaink és mestereink szorgalmától, kezdeményezésétől. Ezenkívül a sikert annak tulajdonítom, hogy különösen az utóbbi évek folyamán nagyarányú gépesítést hajtottunk végre a vállalatnál. (Ez lehetővé tette többek között, hogy a lakosságnak is végezzünk szolgálatokat.) A lakosságnak nyújtott szolgálatok — elárulhatjuk ' — ez idén még nagyobb méreteket öltenek. Bevezetik a magánlakások építését oly módon, hogy a megrendelők a kész épület kulcsát kapják kezűkhez. Kiszélesítik a villanyszerelő-festő-bádogos munkák elvégzésére a csoportokat, hogy a megrendeléseket aránylag gyorsan végrehajthassák. Ezek lennének nagy vonalakban a Járási Építkezési Vállalat tervei és feladatai, melyek megvalósításának gondjai Szalma Lajos vállára nehezednek. E feladatok megvalósítását, noha részben kötelességeiből is erednek, szívesen vállalja, mert tudja: amit tesz, azt mind a közjólét, a nép érdekében cselekszi. Efcek után nem véletlen, ha az 195,7—1960-as választási funkciós időszakra a KNB-ba jelölték. Választókörzetének lakosai, akár szülőfalujában Kétyen, akár Kuralanyban, Nagyölveden és Farnadon örülhetnek ennek a jelölésnek, mert olyan nemzeti bizottsági tagról van szó, aki minden kényelme lemondásával mindig kész segíteni és eljárni választói érdekében. Szombath. A. Új kórház Považská Bystricán Szlovákia egészségügyi berendezései ez idén 1498 ággyal gazdagodnak, amelyekből a kórházakra 775 jut. A kórházi ágyak száma a Banská Bystrica-i Kerületi Nemzeti Egészségi ügyi Intézetben 84-el, Rimaszombaton 50-el, Trenčínben 45-el gyarapszik és más kórházak is kapnak új ágyakat. Nagy jelentőségű a vágbesztercei új kórház megnyitása ez év májusában. A Pov. Bystrica-i új kórházban öt új osztály nyílik meg, a többi osztály a régi kórház épületében marad s valamennyit össze kötik a rendelőkkel. Egy levél fényképmásolata fekszik előttem a szepsi agitációs központ anyagából. Régen íródott, ezerkilencszázharmincegyben. Ötvenhat kuszált aláírás, ötvenhat nyomorban sínylődő apa munkától kérgos reszkető keze fogta meg a tollat, bízván abban, hogy az urak méltányolják kérésüket. A levél, melyet a szepsi közjegyzőségnek címeztek, minden sora vádol, minden betűje segélykérés. Az elkeseredett, éhségtől agyongyötört szegény emberek, mikor papírra vetették kérésüket, még nem tudták, mindez csupán falrahányt borsó, s hogy az urak ellen egyetlen és legjobb orvosság az összefogás, a harc a nagybirtok, a töke ellen. S hogy a levél mégis megíródott, ezt a végső elkeseredettség, a tanácstalanság, a nyomor diktálta, szükségszerűség váltotta ki a sok vihart átvészelt emberekben. íme a szóbanforgó levél szószerinti szövege: TISZTELT KÖRJEGYZŐSÉG! Alulírott Jánok község zsellérjei és földmunkásai borzalmas helyzetbe kerültünk ez évnek elemi csapásaival. (Az urakat csöppst sem sújtotta az elemi csapás. — Szerk.) Megélhetésünk nincs, családunk éhhalállal van fenyegetve. Tisztelettel felkérjük a csehszlovák hatóságot, hogy gyors segélyben részesülhessünk. Jánok, 1931. X. 6. Ötvenhat olvasható aláírás... Az ötvenhat közül találomra feljegyeztem néhányat, s elmentem Jánokra, bízŰJ szö 1957. április 15. ván, valakivel beszélhetek, aki annak idején aláírta a kérvényt. Elgondolásom nem volt meddő ábránd. A helyi nemzeti bizottságon Szemetko Gyula — aki nagyon fiatal gyerkőc lehetett még akkor — többeket ismert az aláírók közül. Az ő közbenjárásával aztán id. Stromp András bácsival, a kérvény, aláíróinak egyikével beszélgettem, sokat megtudtam a falu múltjáról, persze ai jeleméről még többet. Érdekes ez az ősz hajú, 77 éves ember. Kenyere javát már elfogyasztotta (keserű volt az a kenyér, ahogyan beszélgetés közben megjegyezte), inkább a jelenről beszél, mint a letűnt idők keserves napjairól. S hogy mégis pillanatnyilag felmerült emlékezetében a múlt, ezt azért tette, mert a levélre terelődött a szó. — Nyomorúságos élet volt. Harminc évig Sziklai méltóságos úrnál cselédeskedtem. Szűkön mérte, igen szűkön a kommenciót, de dolgozni kellett, mint epv baromnak. — A család? — Sokat éhezett.' A búza, amit kaptunk, nem futotta egész évre. Ha volt is, a szánktól kellett megvonni a falatot, hogy ruhára, lábbelire is teljen. Hányszor megtörtént: ősszel mázsánként 90 koronáért adtuk el a búzát, s télen, vagy tavasszal 190 koronáért vettük a lisztnek mázsáját, ha ugyan volt miből. Elkomorodik az arca. Mély sóhaj hagyja el ajkát. — Embertelen élet volt az akkori. Igaz, nem mindenki számára. Az uraknak jutott mindenre, dáridókra, nőkre, utazgattak külföldre, no, meg a jó ég tudja mi mindenre nem költötték, szórták a pénzt. Keserves munkánk gvümölcsét ők élvezték. — Mit tettek a segélykérés után, mit szóltak a járási hivatalban a levélre ? . Legyint egyet kérges kezével. — Még annyiba sem vették, hogy válaszoltak volna a levélre. Arra meg „nem futotta" idejükből, hogy kijöjjenek a faluba. Pedig csak néhány házba kellett volna betekinteniök, meggyőződhettek volna róla, hogy a mi falunkban nem sír, hanem ordít a nyomor... így beszél a múltról az 56 szenvedő egyike. Még többet is tudna mondani azokról a rettenetes időkről, hiszen a szegény emberhez nemcsak a harmincegyes esztendő volt kegyetlen, mostoha. A levél sorsáról meg aligha szerezhetett tudomást. Maga a körjegyző egészen másképp vázolta a helyzetet, amikor a jánokiak kérését a felsőbb hatóságokhoz továbbította. Igaz, azt nyíltan megírta, mert le sem lehetett tagadni, hogy a zsellérek alig kerestek 1—2 mázsa búzát az egész esztendő alatt, viszont a levélben huszonháromra „csökkent" a nyomorgók száma. Minden oldalról „ütötték" a szegény embert és ezért volt mostoha még soksok esztendő egészen addig, amíg el nem jött a felszabadulás boldog éve. Mit hozott Stromp Andrásnak az új, szabad élet, mit adott a népi demokrácia, ezt röviden így jellemzi: — Már 77. életévemet taposom, de olyan ruhám, mint most van, sohasem volt, vőlegénykoromban sem, ez pedig nagy szó! Kiegyenesedik hajlott dereka és a büszkeségtől, dicsekvéstől mentes őszinte szavak, mint sűrű zápor zúdulnak felém. — Nemrégen élünk ebben az új rendszerben, a szocializmusban, de hogy mennyit kapott a falu, meg minden lakója, azt az tudja legjobban, aki ismerte a múltat és tudja, mi a jelen. Most nem akarok az egész faluról beszélni, arról hadd szóljon Szemetko elvtárs, ő tagja a helyi nemzeti bizottságnak is, de annyit mondok, hogy a népből választott vezetők igazán a népet képviselik. Nem azért mondom ezt, mert a fiam is képviselő (tagja a Szlovák Nemzeti Tanácsnak), de mégis csak nagy dolog! Erre azért vagyok büszke, mert egyszerű ember fia is részt vehet az ország irányításában. És az is jó ebben a rendszerben, hogy olyan képviselőt választhatunk, akit mi jónak látunk, ismerünk, nem úgy, mint a múltban volt. — Ügy kezdte, hogy nem a faluról, nem általánosságban, hanem magáról, saját új életéről beszél és mégis ... — Hát igazán úgy mondtam, de nem csupán magunkra kell gondolni. Talán, ha nem volna szövetkezet, ^nnyire nem menne jól a sorunk. — Vannak itt egyénileg dolgozó parasztok is, azok talán nyomorognak? — Ah, s?ó sincs róia hiszen az egyiknek — nem jut az eszembe a neve — Spartakja is van. Csakhogy a szövetkezet mégis jobb. A sok gép megkönnyíti a munkánkat. Hát mit gondol az elvtárs, bírnánk a korombeliek úgy az iramot, ha nem volnának gépek a közösben. No, meg a gond is megoszlik, a munkát is jobban be lehet osztani. Ügy van, ahogyan Stromp bácsi mondja. A közös gazdálkodás t'ette lehetővé Jánokon is, hogy ma jól él a falu, nem szenved hiányt senki. Stromp András bácsi is az ő 77 éve ellenére a múlt esztendőben 700 munkaegységet szerzett. Egységenként 12 koronát kapott és természetben 3 kg gabonát. Emellett havi 240 korona nyugdíjat kap. Két disznót ölt az idén a család. Még kettő hízik, azokat állami felvásárlási áron beadják. Rádiója is van, aze'őtt, ahogy mondotta, csak a tekintstes úrnak volt. Ma 101 van belőle a faluban. Tizenöt jánoki motorkerékpár szalad az utakon, 5 házban mosógéppel mossák már a ruhát. Az agitációs központ kis falitáblája azt is elárulja, hogy a 170 házat számláló faluban a felszabadulás óta 30 új ház épült. Azt meg újra Szemetko elvtárs adja tudtunkra, hogy a község autóbuszjáratot, villanyt kapott, most épül egy új üzlethelyiség, május elsejére elkészül. Búcsúzunk Stromp András bácsitól. Kézszorítás közben újra eszembe jut egy pillanatra ajnúlt, s arra gondolok, hogy mennyit is dolgozott ez a kéz, hányszor feltörte a kaszanyél, és mégsem tudott annyit előteremteni, hogy ne a nyomor lakozzék évről évre a családban, hanem igazi emberi élet, öröm ragyogjon be a kis házikó ablakán. És ennek a kéznek kellett megfognia a tollat a legválságosabb időkben, hogy a már előre elveszettnek vélt úri segítségért esdekeljen ... Nem sokáig csaponghat a képzelet, mert Stromp bácsi búcsúzóul igy szól boldogan: — Szép ez az élet, a mi életünk, a dolgozók világa. Csak egy a baj. Az évek. Eljártak már felettem... Hej, de szeretnék még egyszer húsz éves lenni. MÉRY FERENC