Új Szó, 1957. április (10. évfolyam, 91-119.szám)

1957-04-14 / 104. szám, vasárnap

N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov az albán kormányküldöttség • tiszteletére ebédet adott Moszkva (ČTK) N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának első titkára április 12-én a moszkvai nagy Kreml palotában az Al­bán Népköztársaság kormány- és pártküldöttségének tiszteletére ebé­det adott. Az ebéden N. A. Bulganyin, Mehmet Sehu, Enver Hodzsa és N. Sz. Hrus­csov beszédet mondott. Az ebéd rendkívül szívélyes és ba­ráti légkörben folyt. Ünnepi ülés Moszkvában Jan Amos Komanský munkásságáról Moszkva (ČTK) — A híres moszkvai Csajkovszkij-hangversenyterem pén­tek este ünnepi ülés színhelye volt, amelyet Jan Amos Komenskynak, a nemzetek nagy tanítója művei együt­tes kiadásának 300. évfordulója alkal­mából rendeztek, Hatalmas portréja díszítette az emelvény hátterét, ahol az elnöki asztal mellett helyet foglal­tak az ünnepi ülés szervezőinek kép­viselői — az OSZSZSZK Pedagógiai Tudományos Akadémiájának, a Szov­jetunó Kulturálisügyi Minisztériumá­nak, a Külfölddel Való Kulturális Kapcsolatok Össz-szövetségi Társasá­gának és a Szovjetunió Szláv Bizottsá­gának képviselői. Az elnökségi asztal mellett foglalt helyet még Jarornir Vo­šahlík, a Csehszlovák Köztársaság szovjetunióbeli nagykövete, valamint a csehszlovák pedagógus és író kül­döttség tagjai. Az ENSZ főtitkárát meghívták Budapestre Budapest (ČTK) — A magyar kül­ügyminisztérium sajtóosztálya április 13-án közölte, hogy Mód Péter, a Ma­gyar Népköztársaság ENSZ-beli állan­dó képviselője április 12-én megláto­gatta Dag Hammarskjöldöt, az ENSZ főtitkárát. Hivatkozott a magyar kor­mány tavalyi meghívására és közölte az ENSZ főtitkárával, hogy Budapes­ten látogatását bármikor szívesen fo­gadják Zsenminzsipao: A nép soraiban felmerült ellentétek megoldásáról Peking (ČTK) — Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság elnöke február 27-én a legfelső állami értekezlet bővített ülésén beszámolót tartott „A nép soraiban uralkodó ellentétek helyes megoldásának kérdéséről". Mao Ce-tung március 12-én a propagandisták országos értekezletén beszédet mondott, amelyben az ideológiai harc egyéb kérdésein kívül a nép sorai­ban felmerült ellentétek helyes értelmezéséről és megoldásáról is beszélt. A Kínai Népköztársaság több városában, értekezleteket hívták össze, amelyeken részt vettek a lakosság valamennyi rétegének és a polvt'kai szervezetének tagjai, és Mao Ce-tung beszámolójáról és mindazon prob­lémákról vitáztak, amelyek összefüggnek a nép soraiban előforduló ellentétek helyes megoldásának kérdésével. A Zsenminzsipao ezeket a vitákat pozitívan értékeli. Zsenminzsipao április 13-i szá­mában „Hogyan oldjuk meg a nép soraiban felmerült ellentéte­ket" címen vezércikket közölt. Ve­zércikkének bevezető részében az osztálytársadalom ellentéteiről ír, amelyek a reakciós psztályok meg­döntésével oldódnak meg. Értékeli ezután azokat a sikereket, amelyeket a kínai nép a reakció elleni harc­ban, valamint az űj társadalom épí­tésében ért el és így folytatja: Ez nem jelent annyit, hogy a szo­cialista társadalomban az emberek között nincsenek ellentétek. Ellen­kezőleg. A szocialista társadalom fejlődésének folyamatában sor kerül­het a termelési erők és a termelési viszonr°k között a gazdasági és politikai rendszer minden ágazatában olyan jelenségekre, amelyek nincse­nek teljes összhangban. Ez annyit jelent, hogy mindig felmerülhetnek ellentétek. Ilyen ellentétek lehetnek a nép soraiban a haladó és a maradi egyének között, a helyes és helyte­len gondolkodású és álláspontú em­berek között, valamint a tömegek és vezetőik között. Itt főképpen a néptömegek és veze­tőik közötti ellentétek kérdéséről sze­retnénk szólani. Miért merülhet fel köztük ellentét? Ezt az állam életében elfoglalt nem egyforma helyzetük idézi elő. A néptömegek közvetlenül részt vesznek a termelésben, főképp a fizikai munkában és általában csak nehezen érvényesítik jogaikat az igazgatásban. Ez a helyzetük azt idézi elő, hogy a kérdések megítélésében nagyon köny­nyen részleghelyzetből indulnak ki, viszonylagosan könnyen helyeznek súlyt a pillanatnyi és részlegérdekekre és aránylag nehezen értik meg az egész helyzetet és az egész szocialista építés­ben előforduló nehézségeket. A vezetők viszont érvényesítik az igazgatás jogát és csekély mértékben vesznek részt a fizikai munkában. Szokás szerint az ál­talános érdekeket és messzemenő táv­latokat tartják szem előtt és aránylag könnyen hagyják figyelmen kívül a néptömegek konkrét helyzetét és égető szükségleteit. Országunk néptömegei és a vezetők között felmerülő jelenlegi ellentéteket főképp a vezetők munkájának bürokra­tikus stílusa okozza. Egyes vezetők nem értik meg a nép körében uralkodó hangulatot és nem hallgatják meg a tömegek nézetét, halasztgatják annak a munkának elvégzését, amelyet el kell és el lehet végezni. Avégből, hogy megoldást nyerjenek a néptömegek és a vezetők között fennálló ellentétek, szükséges elsősor­ban komolyan és határozottan leküz­deni a vezetők között a bürokratizmus megnyilvánulásait. Hogy hatékonyan leküzdhessük a bürokratizmust, a tö­megekre kell támaszkodni és bővíteni a nép demokratikus életét, hogy a tö­megek megerősíthessék a vezetők fe­letti ellenőrzést. A szocialista átalaku­lásokban elért győzelmekre való te­kintettel az ország tömegeinek túlnyo­mó többségét már megszervezték és növekedett aktivitásuk is az állami és a kollektív ügyek irányításában. Ez kedvező előfeltétel a nép demokratikus életének további demokratizálásához és kibővítéséhez. Ilyen körülmények kö­zött a földműves termelőszövetkeze­tekben, az ipari szövetkezetekben, az állami vállalatokban, az állami- magán vegyesvállalatokban, a hivatalokban és az iskolákban mindenütt aktívan kell bővíteni a demokratikus életet, tökéle­tesíteni és javítani a demokratikus rendszert és magasra fejleszteni a munka demokratikus módszereit. így például fontos, hogy a szövetke­zetek tagsági gyűlései és értekezletei, az üzemek munkásai és alkalmazottai képviselőinek értekezletei rendszere­sekké váljanak, hogy a tömegek a szö­vetkezetek és üzemek ezen értekezle­tein olyan légkört teremthessenek, hogy valóban szabadon fejthessék ki véieményüket és érdekükben álljon né­zeteik kimondása. A vezetőknek e né­zeteket nemcsak meg kell hallgatniok, hanem rendesen valóra is kell válta­niok. Különös fontosságú, hogy a ve­zetők amennyiben hibát követtek el és a tömeg bírálatot gyakorolt, becsü­letesen és határozottan ismerjék be hibájukat a tömeg előtt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hiba őszinte beis­merése egyáltalán nem jelenti a tekin­tély elvesztését. Hogyha a tömegek rendes, demok­ratikus életet élnek, és a vezetők aktív módon fognak közeledni a tömeghez, jóban és rosszban osztozni fognak a tömeggel, akkor, ha az objektív felté­telek némileg rosszabbodnak is, köny­nyen megoldhatók lesznek a tömegek és vezetők közötti ellentétek. Hogy teljesen megoldhatók legyenek a tömegek és vezetők közötti ellenté­tek, szükséges, mindegyre fokozni az ideológiai és politikai munkát a nép tömegei között és mindinkább fejlesz­teni a néptömegek politikai öntudatát. Egyes vezetők a nép közötti eszmei, politikai munkát, gyakran adminisztra­tív rendeletek egyszerű kiadásával vál­tották fel. Gyakran kívánják, hogy a tömegek ezt, vagy amazt végezzék, azonban nem mondják meg, miért kell a tömegnek azt úgy csinálnia. Néha egyoldalúan a dolognak csak kedvező oldalát hangsúlyozzák és elhallgatják a nehézségeket, oly annyira, hogy a tö­megek néha becsapva érzik magukat, vagy pedig hangsúlyozzák a nehézsége­ket és nem mutatnak rá annak előnyei­re, ami a tömegekben borúlátást vált ki. Sok eszmei zűrzavart okozott a mun­kások, a parasztok és az értelmiség között az, hogy a vezetők lebecsülték az ideológiai-politikai munkát. Az ideo­lógiai zűrzavar a néptömegek és a vezetők közötti ellentéteket még bo­nyolultabbá teszi. Hogy a tömegek eszmei-politikai ne­velését intenzívebbé tehessük, szük­séges, hogy a vezetők gyakran szólja­nak a tömeghez, helyesen magyarázzák meg a fontos világeseményeket és az ország belpolitikai kérdéseket és fő­képp, hogy helyesen magyarázzák meg a tömegeket közvetlenül érintő problé­mákat. A tények azt bizonyítják, hogy minél többet törődnek a vezetők a bürokra­tizmus leküzdésével, a tömegek eszmei és politikai nevelésével, annál kisebbek az ellentétek a nép soraiban és annál könnyebben oldhatók meg. Ellenkező­leg minél erősebb a vezetők bürokra­tizmusa, vagy minél gyengébb a töme­gek ideológiai és politikai nevelése, annál nagyobbak a nép soraiban felme­rülő ellentétek. Ha szorgalmasan fo­gunk törekedni a bürokratizmus letö-< résére, és fokozzuk a tömegek ideoló­giai és politikai nevelését, akkor lehet­séges lesz a néptömegek és a vezetők közötti ellentéteket idejében megolda­ni és a nép egysége, főképp a néptöme­gek és a vezetők közötti egység to­vábbra is mindinkább megszilárdul. A Zsenminzsipao vezércikkének be­fejező részében így ír: „Pártunk egybeforrott a nép széles tömegeivel. Ez a kapcsolat súlyos harcban született és szilárdult meg, amelyet a párt hosszú időn át a néppel együtt vívott. Pártunk egyúttal érté­kes tapasztalatot szerzett a nép sorai­ban felmerült ellentétek helyes megol­dására. Pártunk a múltban a tömegeket az elnyomók megdöntésére vezette és győzelmesen oldotta meg a nép és ellenségei között fennálló ellentéteket. Ha pártunk a jövőben legyőz minden elbizakodottságot és elhamarkodottsá­got és egybeforr a tömegekkel, hatá­rozottan küzd a bürokrácia és a munka más hibás módszerei ellen, akkor bi­zonyára minden nehézség és a szocia­lizmus építésének útján felmerülő minden akadály leküzdésére vezetheti a tömegeket és helyes módszerekkel, sikeresen oldhat meg a nép soraiban felmerülő minden ellentétet. Az indonéz külpolitikában nem lesz változás Dzsakarta (ČTK) — Szubandrio <íj indonéz külügyminiszter április 12­én, hivatala átvételekor kijelentette, hogy elődjének, Abdulganinak füg­getlen külpolitikáját szándékozik folytatni. Hozzátette, hogy az aktív, független külpolitika, amit meg akar valósítani, az indonéz nép érdeké­hez fog igazodni. A cikk befejező részében azt mondja, hogy „legelőnyösebb volna a dolgozó népnek, ha egyedül irányí­taná a gyárakat és vállalatokat". A Priveredni Pregled folyóirat szer­kesztő elvtársai nem akarnak semmi egyebet, mint kísérletet tenni arra, hogy a munkás önkormányzat és a munkástanácsok juaoszláv rendszerét a dolgozóknak a gazdaság irányításá­ban való részvétele egyedüli helyes módszereként igazolják. Érthető beszéd Vannak egyes dolgok, amelyek a vitát néha nehezebbé és homályosab­bá teszik. Ismeretes, hogy a marxiz­mus-leninizmus bizonyos terminoló­giát teremtett, és hogy nyílt, világos beszédet használ a helyzet és ese­mények megítélésében. Elvárhatnánk, hogy a vita során a jugoszláv elvtársak ezen a közös marxista-leninista nyelven fognak be­szélni, amelyben a dolgokat igazi nevükön lehet nevezni. A vitát ép­pen az nehezíti meg, hogy egyes ju­goszláv elvtársak a bel- és külpolitikai események elemzésében és a „sztá­linizmus" elleni küzdelmükben olyan messze mennek, hogy rendszerint mellőzik az olyan alapvető lenini fo­galmat, mint amilyen a proletárdikta­túra, az osztályharc, vagy az impe­rializmus. És amennyiben az ilyen fogalmak az egyes cikkekben megjelennek, ak­kor az oly módon történik, amellyel egyáltalán nem lehet egyetérteni. A Nasa Sztvarnoszt című folyóiratban megjelent egyik cikkben Druzssztvo i organizácija (A társadalom és szer­vezet) címen R. Radkovics azt igyek­szik bizonyítani, hogy valamennyi tár­sadalmi átalakulással együtt azóta, hogy Marx, Engels és Lenin, a tu­dományos kommunizmus megalapítói kidolgozták a munkásosztály tanítását, az alapvető átalakulások (a cikkíró nem mondja meg világosabban, mi­lyen átalakulásokról van szó) befo­lyása alá kerülnek olyan elvek is, mint például a pártról, a proletárdik­tatúráról, az osztályharcról és a pro­letár internacionalizmusról szőlő taní­tások. Emellett a cikkíró már előre kiköti, hogy ezeket az átalakulásokat és el­hajlásokat nem lehet tévutaknak és revizionizmusnak nevezni. Amikor azonban nemzetközi viszonylatban Ir az osztályharcról, durva szofizmához folyamodik. Nézete szerint nem mar­xista az az állítás, hogy a szocialista és kapitalista tábor országai közötti ellentét a jelenlegi társadalom alap­vető ellentéte. Ellenkezőleg azt állítja, hogy ez az ellentét másodrangú jelenség, hogy teljesen „politikai" jellegű (emellett ezt a fogalmat nyilvánvalóan a bur­zsoá újságírás közönséges értelmében veszi), és nem a mai társadalmi fej­lődés két társadalmi rendszerének nemzetközi viszonylatban folyó harca alapvető tárgyi törvényszerűségének megnyilvánulása. Ezért a kiutat nem a szocializmusnak a kapitalizmussal, sem a proletariátusnak a burzsoáziá­val folyó harca által megszabott fő ellentétek megoldásában, hanem „a társadalmi alakulat belsejében", kü­lönösen „az állam és a közvetlen ter­melő közötti" ellentétek bizonyos ke­resésében látja. Minden marxista előtt világos, hogy azoknak a problémáknak és ellenté­teknek, amelyeket a proletárdiktatúra old meg a kommunista társadalom felé vezető úton, teljesen más jelle­gük van, mint a kapitalista államok­ban mutatkozó ellentéteknek a munka és a tőke, a tőke és a szocializmus között. Mi belső problémáink megol­dásában mindig tekintettel leszünk arra, hogy a nemzetközi szocialista mozgalom fő feladatai semmi esetre se szoruljanak háttérbe, amint arra törekszik az említett cikk szerzője. Ügy véljük, hogy az ilyen cikkek, amelyek a fogalmakkal való játékkal az osztályharc konkrét megnyüvánu­lásaitól az elvont tartalom nélküli filozofáláshoz fordulnak, határozottan nem segítik elő a szocializmus ügyét sehol a világon. A gyakorlatban csak­is opportunizmust és a burzsoázia előtti kapitulációt eredményezhetnek. Mert hiszen tudjuk, hogy éppen az a kemény és kérlelhetetlen igazság, amellyel a marxista-lenini tan lelep­lezi az emberi társadalom törvény­szerűségeit, teszi lehetővé a proleta­riátusnak, hogy áttekintést nyerhes­sen és hatékonyan küzdhessen a régi társadalmi erők ellen. Hiszen az imperializmus mindig imperializmus marad és a világ pro­letariátusának a legrosszabbak leg­rosszabbját jelenti. A jugoszláv sajtő írásai és egyes jugoszláv vezetők be­szédei szerint azonban a világot és Jugoszláviát távolról sem annyira az imperialista veszedelem, mint „a sztá­linizmus" bizonyos veszedelme fe­nyegeti, aminek a jugoszláv sajtó nagy része szerint kétségtelenül a szocialista tábor több országában be­vezetett politikai rendszert tekintik. E tézisek hirdetését nem lehet másnak, mint az osztályharc teljes mellőzésének tekinteni. Ennek a cikknek nem az a célja, hogy részletesen elemezzen minden jugoszláv nemzetközi politikai kon­cepciót. A szocialista sajtó ezekkel kapcsolatban világos álláspontra he­lyezkedett Kocsa Popovics, a Jugosz­láv Szövetségi Népköztársaság állam­titkára utolsó expozéjának kommen­tárjaiban. Kocsa Popovics expozéjá­ban a szocialista tábor felfogását és Jugoszláviának a szocialista országok­kal való kapcsolatait úgy szövegezte, ahogy marxista-léninista szempontból elfogadhatatlan és nehezen egyeztet­hető össze a szocialista internaciona­lizmus elveivel. Említsük még meg azt is, hogy V. Begovics utolsó cikke a Borbában ma­kacsul ismétli a magyarországi ese­mények olyan értékelését, amely éles ellentétben áll a magyar kommunisták és más kommunista pártok értékelé­sével, ami csakis azt a hatást vált­hatja ki, hogy ez arra irányuló törek­vés, hogy elkülönüljenek más kom­munista pártoktól ily alapvető kérdés­ben. Még egyszer a proletár internacionalizmusról Jelenleg nem nehéz észrevenni az imperializmusnak a szocialista tábor egységének aláásására és a szocialista országok gyengítésére irányuló törek­véseit. Ismeretesek a különféle össze­esküvések, felforgató akciók mint az imperialista hadseregek előkészületei és az imperialista katonai támaszpon­tok gondos elhelyezése a szocialista országok köré. A világ valamennyi szocialista erőinek kötelessége küz­deni ez ellen és tetteikkel kölcsönös szolidaritást és segítséget nyújtani. A proletár internacionalizmus elvének e tekintetben különösen meg kellene nyilvánulnia a szocialista országok nemzetközi kapcsolatainak, tehát Ju­goszlávia és a szocialista tábor or­szágai kapcsolatainak terén is. E fon­tos kérdésekről azonban a Borba idé­zett cikke egyáltalán nem tesz emlí­tést. Nézzük csak, hogy a jugoszláv politikai gyakorlatban e szempontból hogyan fest a német kérdés megoldá­sával szemben elfoglalt álláspont. Nem titok, hogy Nyugat-Németor­szágban sietve szervezik a militaris­ta erőket, olyan erőket, amelyek Európára és különösen Jugoszláviára oly sok fájdalmat, pótolhatatlan kárt és nyomorúságot zúdítottak. Tudjuk, hogy a „Bundeswehr" eszmei tartal­ma a szocializmus elleni gyűlölet ál­talában, mint ahogy azt számtalan­szor kijelentette az utóbbi időben Strauss nyugatnémet hadügyminiszter. Ezen erők képviselőjét, a hírhedt Speidel tábornokot nemrégiben az Északatlanti Tömb közép-európai szá­razföldi erői főparancsnokává nevez­ték ki. Ez a határozat, éles tiltakozást váltott ki csaknem minden európai ál­lamban. Azonban az újságírók érte­kezletén a Jugoszláv Szövetségi Nép­köztársaság külügyi államtitkárságá­nak képviselője (vagyis annak az államnak képviselője, ahol a náci tá­bornokok a legszörnyűbb bestialitáso­kat követték el) Speidel tábornok kérdésében így nyilatkozott: „Hogyha az ilyen szervezet helyesnek tartja a volt hitlerista tábornokot parancs­nokká kinevezni, ez a szervezet és a tagállamok dolga." Van-e e nyilatkozatnak valami köze a proletár internacionalizmushoz? Né­zetünk szerint nincs! Ügy véljük, hogy aktívan küzdeni a militarista, revansista erők szervezése ellen ter­mészetes szükség és teljes mérték­ben megfelel a proletár internaciona­lizmusnak. Hasonlóképpen azt hisszük, hogy az olyan égető kérdésben mint ez, a nyílt színvallást a Borba nem tekintheti jugoszlávellenes kampány­nak. Ami szintén az alapvető kérdésekhez tartozik A szocialista szolidaritás elveit te­vékenységünkben következetesen ér­vényesítve, a Német Demokratikus Köztársaságot, mint önálló és függet­len államot elismertük és vele élénk politikai-, párt-, és más gazdasági kapcsolatokban vagyunk. Az NDK kétségkívül szocialista állam, amely­nek munkás-parasztkormánya van. Gyárait nagyobbrészt államosították, a nagybirtokosok földjét a parasztok I között osztották szét. Az NDK kor­mánya elnyomja a revansizmust, be­tiltotta a fasiszta szervezeteket. A jugoszláv elvtársak az utóbbi időben gyakran beszéltek a proletár internacionalizmus jelentőségéről. „A tevékenység internacionalizmusa — mondotta novemberben M. Todoro­vics —, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Végrehajtó Tanácsának tagja —, elsősorban következetes harc a szocialista erők és elemek fejlesz­téséért ..." Igen. Ezzel teljes mértékben egyet­értünk. Az NDK-nak, mint szocialis­ta államnak elismerését és a diplomá­ciai kapcsolatok felvételét vele jelentős nemzetközi támogatásnak te­kintjük a szocialista erők és elemek fejlesztésében. A jugoszláv elvtárs­sak azonban — annak ellenére, hogy az állam vezető ereje az NDK-ban ugyanúgy, mint Jugoszláviában a kommunista párt — eddig nem tar­totta szükségesnek, hogy ezzel az ál­lammal kicserélje diplomáciai kép­viselőit. Másrészről Jugoszlávia élénk diplo­máciai kapcsolatokat tart fenn a szö­vetségi köztársasággal, ahol ma ismét militarista erőket szerveznek és a kommunista pártot jogtalanul betil­tották. Hangsúlyozni akarjuk, hogy különb­ség nélkül valamennyi állammal való együttélésre, a kapcsolatok kibővíté­sére törekszünk. Annál inkább köteles ségiinknek tartjuk, hogy nemzetközi­leg, politikailag támogassuk a most fejlődő szocialista államot, különösen olyan földön, mint amilyen Német­ország. Ügy véljük, hogy ez a pro­letár internacionalizmus jelentős gya­korlati példaképe. Hogyha német kér­désben bevezetett jugoszláv gyakorlat a szocialista országok és kommunista pártok közötti „egymás mellett élés" elméletének megvalósítása, amely ál­ítólag a proletár internacionalizmus korszerű magyarázata — akkor ez további bizonyíték arra, hogy az ilyen elmélet nem az igazi proletár inter­nacionalizmus „megújhodására", ha­nem felszámolására vezet. Ilyenek az egyes problémák, ame­lyeket meg lehet vitatni, megoldani és megmagyarázni, és amelyek a jelen helyzetben felmerülnek", hogyha azo­kat marxista-leninsta szemszögből nézzük. E fontos kérdések megvita­tása, amelyek az ideológia szférá­jában gyökereznek, egyáltalán nem jelenti az államok belügyeibe való avatkozást. Ez határozottan előnyö­sebb, mint ipéldául annak „értékelé­se", hogy a Csehszlovák Köztársaság­ban lassan végezzük-e a decentra­lizációt stb., mint ahogy ez gyakran előfordul a különböző jugoszláv fo­lyóiratokban. A mi dolgozóink azonban gazdasá­gunk menetét nem értékelik bizo­nyos elvont mérlegelések, jhanem az elért eredmények alapján, amelyek különösen az anyagi- és kultúrális színvonal emelkedésében örvendete­sek. A jó eredmények nem azért vannak, mert a Csehszlovák Köztár­saság már azelőtt is ipari állam volt, mint ahogy azt igyekeznek magya­rázgatni sikereinkkel kapcsolatban a felületes megfigyelők, hanem első­sorban azért, mert a mi céltudato­san irányított szocialista gazdasá­gunkban többszörösen növekedett a termelés és tetemesen emelkedett a nemzeti jövedelem. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szolí3 tényeken nyugvó vita a ju­goszláv elvtársakkal sok kérdést megmagyarázhat és hogy az alkotó bírálat, a szövegezés érthetősége és világossága hozzájárulhat a közele­déshez, amely országaink népeinek érdeke. JAN ROHOZECKÝ ÜJ SZÔ 1957. április 1L 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom