Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-14 / 73. szám, csütörtök

€ kukorica laní tá gy suoeg KUKorica írta: Kónya József a sa AZ ÖREG DOKA István felveszi bekecsét, fejébe nyomja báránybörös süvegét, előkeresi görbe botját és kifelé indul. Felesége, született Pásztor Eszter, csak a szeme szögletéből dob feléje egy-egy pillantást, de úgy tesz-vesz a tűzhely körül, mintha nem is venné észre az ura készülődését. Kevés szó esik az öreg házaspár között, hiszen egy hosszú életen át annyira összeszoktak, hogy mondott szó nélkül is megértik egymást, de most, midőn Dóka már a kilincset fogja, az asszonyból kibuggyan a kíváncsiság: — Hova megy, kigyelmed? — A határba — mosolyog rá az öreg, mire ezernyi apró ránc jut öszsze a szeme szögletében, aztán kilép az udvarra. — Maradatlan, mint a gyermek — pattog magának Eszti néne. — Mi keresni valója van a határban, hiszen már a farát is alig húzza?. .. De hát nincs nyugta ... Még mindig nem tud egyhelyben ülni... Dóka István meg csak megy, hajtja őt a kíváncsiság. A nap megifjodva szórja sugarait az akácfasoros utcára, az égbolton fecskék villóznak, a Tabi-gyerek már lerúgta a cipőit és mezítláb vágtat az utcán, a galambősz öreg mégis fázósan burkolódzik bekecsébe és báránybörös süvegét nem cseréli fel könnyebb fejfedővel. A napos oldalt keresi, mert fázik. Nem kívülről. Belülről. Az öreg embert nem fűti már sem szenvedély, sem munkakedv. — Hova, hova, Pista? — kérdi tőle Dudás János, aki a ház előtt sütkérező unokájára vigyáz. — Okosodni — felel titokzatosan Dóka és csak apróz tovább. — Hogyan értsem azt? — Kíváncsi vagyok arra a keresztes-fészkes ültetésre — lassít le, de nem áll meg. — A fiam azt mondja, hogy ügyesen megy vele a kukorica vetése. — Megvoltunk mi keresztes-fészkes ültetés nélkül is — bölcselkedik Dudás, aki világéletében ellensége volt minden újításnak. — Persze hogy meg —, veti oda a tipegő öreg. — Rádió nélkül is megvoltunk, oszt ha elromlik, mégis csak beküldőm a városba megjavíttatni. Nem akar Dudással vitába szállni, mert ebédre vissza szándékozik térni, nehogy az asszony zsörtölődjék, ha meg talál késni. Az utcán csak gyerekféle hancúrozik és hozzá hasonló, munkaképtelen öregek üldögélnek. Aki munkabíró, kint van a határban. Szent György hetében vagyunk. Ilyenkor kerül a földbe a kukorica, bab, tök és minden fagyra kényesebb vetemény. A faluvégi kereszt előtt leveszi fejéről a báránybörös süvegét, sebtében megkukul a Názáreti felé és szófukaron köszönti: — ... csértessék ... MEGLETT FÉRFI korában Eszti nénének kellett őt a templomba kényszerítenie, de hogy már a kilencedik keresztet hordozza a vállán, bölcs meggondolásból összeköttetést keres a túlvilágiakkal, mert ugyan onnan még nem jött vissza senki, de mit lehet tudni és miért sütögessék az embert a fakanálfülű angyalok a pokolban, ha nem muszáj, no nem igaz? Az alsó malom körüli pázsiton kislibák csipegetik a zsenge füvet. Egyik ilyen kis pamutgombolyag nagy munkában van. Belekapaszkodik egy fűszálba és oly nekibuzdulással húzzarángatja a szakadni nem akaró füvecskét, hogy hanyatvágódik, amikor az végre elszakad. Dóka elmosolyodik a libácska túlzott igyekezetén és ballag tovább. Ismeri a határ minden fáját, bokrát, határkövét, hiszen itt élte le egész életét. Egyenesen a Törökhajtás felé tart, ahol azt az újdonságot próbálják ki. Midőn az országútról befordul a dülőútra, megáll és rosszallólag csóválja a fejét. — Ejnye, ejnye! — motyogja, aztán leveszi báránybörös süvegét és valamit szedegetni kezd bele az útról. Bogya Vince, a szövetkezet zootechnikusa, a Sári-torok felől figyeli őt. Azért jött ide, hogy megnézze, mikor lehet a marhát a _ patakmenti legelőre kihajtani. Nem tudja elképzelni, hogy Dóka mi a csodát szedegethet, hát keresztülvág a legelön és ráköszönt az aggastyánra: — Jó munkát! Mit szedeget, István bátya? — Kukoricát —. hangzik a kurta felelet, és Dóka bátyó nagyot nyögve térden vonszolja magát egy tyúklépéssel odébb. Bogya elmosolyodik. Elgondolja, hogy minden öreg embernek van valami bogara. Itt néhány szem kukoricáért töreti öreg térdeit a rögökkel, otthon meg annyi van nekik, hogy a tavalyi részesedésből még az idei sertéseiket is kihizlalhatják. János fia meg a menye tizenöt mázsánál is több kukoricát kaptak. — Sose törje magát, István bátya, hiszen van maguknak otthon elég! Dóka ráveti szelíd, kék szemét Bogyóra és csendes korholással csak ennyit mond: — Te is csak olyan vagy, Vince, mint a többi — és szó nélkül szedeget tovább. A ZOOTECHNIKU S megsainálja a bogaras aggastyánt, és ő is hozzálát a kukoricaszedegetéshez. Ha már anynyira ráéhezett erre a maroknyi kukoricára, hát csak teljék benne öröme! Kettesben szavorábban megy a munka. Mire a Törökhajtáshoz érnek, megtelik a süveg. A keresztes-fészkes ültetésre átalakított vetőgépek a tábla másik végén járnak, hát leülnek pihenni a szekérre, melyen a vetőmagot hozták ki a táblára. Az öreg Dóka homlokán "nönavözik a veríték. Boana akaria in mondini neki, hogy öntse azt a kevéske kukoricát valamelyik zsákba és tegye fejére a süvegét, de meggondolja magát, mert István bátya az összeszedett magot úgy szorítja a kebléhez, mint valami nagy kincset. — Megfázik a báránybörös süveghez szokott feje — gondolja. — Majd még kórházba kerül a kapzsisága miatt. A vetögépek megérkeznek. Mialatt a lovak kissé kifújják magukat, Dóka István az egyik vetőgéphez totyog, beleszórja a süveg kukoricát, aztán jóságos szelídséggel inti a kocsisokat: — Vigyázzatok a magra, kedveseim! Végig szórtátok vele az utat. Nem szabad a közös vagyont tékozolni. Amint szelíd, vékonyka, reszkető hangján oktatja az embereket, Bogya Vince véleménye hirtelen megváltozik. Szégyenli, hogy kapzsisággal vádolta meg öt. Mennyi emberszeretet, mennyi bölcsesség, mennyi józan paraszti meggondolás fér egy süveg kukoricába! Szinte dicsfényt lát Dóka István izzadt homloka körül: a szelíd, megtört fényű szeméből pedig oly lenyűgöző, jóságos emberszeretet árad, hogy szeretne hozzálépni és megkérni öt, hogy adja áldását rá. A többiek is megilletődve néznek a galambősz aggastyánra, csak Piri• Feri nem érti meg a süveg kukorica tanítását. — Megesik ilyesmi a legjobb akarat mellett is, István bátya — veti ellen. — Kirágódik útközben a zsák és elszóródik a mag. — Tudom, fiam — oktatja öt az öreg. — De vigyázni kell. Ha magadnak gazdálkodnál, biztosan felszedetnéd a családoddal, de hát ez csak közös ugye? Gondold el, hova jutnánk, ha egyik a magot bitangolná el, a másik a marhák eleségét, a harmadik a tojást dézsmálná meg... A szövetkezetet egymás segítésére alapítottuk, fiam, nem egymás károsítására. Erre aztán Piri Feri se tud ellenvetést. A kocsisok megtöltögetik a vetőgépeket maggal és nekiindulnak újabb kerülőnek,^ az öreg Dóka pedig azzal a jóleső érzéssel kocog hazafelé, hogy ez a nap sem múlt el haszontalanul felette. Ha már munkával nem tud segíteni, legalább tanítással segít. Dóka István rfta már ott nyugszik az igricebokrokkal körülvetett kakukkfüves temetőben. Eszti néni váltig hangoztatja, hogy kukoricaszedegetés közben hült meg, de lehet, hogy ez nem is igaz, csak hát eljárt felette az idő. DE HAT VALÓJÁBAN meghalt-e a jóságos öreg? Az ember nem akkor hal meg, amikor utolsót dobban a szíve, hanem amikor már nem emlegeti őt senki. Az öreg Dóka Istvánt pedig még igen sokáig fóliák emlegetni F első dárdon is, másutt is, mert ránk hagyta a süveg kukorica tanítását. Hans Swarowsky és Michal Karin hangversenye Mai beszámolómban ajtóstul rontok a házba, azzal kezdem, ami a legszebb volt. Az est nagy élménye. Hans Swarowsky, osztrák dirigens, a „Bécsi Szimfonikusok" első karmestere. Mint ember rokonszenves és megnyerő, mint karmester tnagaskultúrájú művész. Kialakult egyéniség. Zenekarvezetése sokoldalú. Ha kell selymesen lágy, ha kell parancsoló. De minden kifejezésében életteljes és művészi. A műsor első száma Johannes Brahms „Variációk egy Haydn-téma fölött." Brahms a zeneiroSalom erős és nagyon érdekes egyénisége. Gondolatmenete mélyenjáró, költészete szavak nélkül is érthető. Előadásra kerülő kompozíciója a legművészibb szimfonikus variációk közé tartozik. A dallamgazdagságból finoman csendül ki az alapgondolat. Haydn ezt a témát Szent-Antal korálnak nevezte. Brahms csodálatos melegséggel variálja Haydn széphangzású motívumát. Ebben a nűvében szinte „daloló zenekart" teremt. Ján Cikker „Koncertinója" következik. Az egytételes zongoraverseny a szlovák szimfonikus zene egyik büszkesége. Cikker ig42-ben komponálta ezt a fiatalos életkedvet árasztó lendületes művet, amely azóta európai nagyváro. sok hang\ersenytermeit is bejárta; nagy sikerrel játszották Bécsben, Berlinben, Londonban és más városokban. Hans Swarowsky hívására Cikker mester is megjelent, a közönség melegen innepelte. Michail Karin, a Szlovák Filharmónia szólistája szépen, komolyan átgondolt játékával megérdemelt sikert aratott. Technikája fejlett, jő az oktávtechn'kája is, akkordjai biztosak, pianői különösen szépek, könnyedék, finoman kidolgozottak. A Fzünet után következő szám Kodály Zoltán „Galántai táncok" című zenekari kompozíciója. Kodály Zoltán szívvel-lélekkel magyar, zenéje ízig-vérig magyar zene. Művészetének forrása a nép, a népd|l és általában a dal. Népdalai, népi táncai: a magyar néplélek zenei kifejezője. Kodály szereti a szép hangulatokat. Zenei formái meglepően tiszták, világosak, természetesek, ritmikájuk üde és változatos. Hans Swarowsky ezzel a műsorszámmal remekelt. Mi jellemezte? Halk, tiszta poézis és robbanó temperamentum. Mintha néha egy árnyalattal temperamentumosabb lett volna, mint Kodály maga, aki inkább álmodozásra hajlamos lélek. A műsor utolsó száma Richard Strauss „Till Eulenspiegel vidám csínyei" című szimfonikus költeménye. Strauss nagyerejű zenekarral dolgozik. Muzsikája bizarr. szélsőséges, merész, sőt vakmerő. Rit-í mikája lüktetően eleven. Till Eulenspiegel vidám csínyeit többször kell hallani ahhoz, hogy az ember megértse és követni tudja a cselekményt. Mert ennek a műnek cselekménye van, fanyar gúnnyal, és maró szatírával elmondott szellemes történet: Till a piacon vidám fintorral felborítja a kofák kosarait. Majd vándorprédikátor alakjában találkozunk vele, aki barátcsuhában is a javíthatatlan tréfafaragó marad, de végül masa is megijed istentelen beszédeitől. Utoléri a szerelem végzete, de ezúttal ő kap kosarat, és sértett haragját a filisztereken tombolja ki. Altalános megrökönyödés, Till csibészes füttyszóval kereket old. De sorsát senki sem kerülheti el, őt is eléri a kigúnyolt világ büntető keze. Bíróság elé állítják, az ítélet, szinte a szót hallja az ember: halál. A helyszínen felhúzzák az akasztófára, egy szusszanás, pár furcsa trilla — vége. És ezzel vége a szép hangversenynek is. De a közönség még nem mozdul, őszintén lelkes ovációban részesíti a kedves bécsi vendégművészt. Még egy szó a filharmóniáról. Hans Swarowsky lendülete magával sodorta a zenekart, minden egyes játékost külön-külön, amiből megkapóan szép összjáték született. Havas Márta A halhatatlan garnizon A breszti erőd védőinek filméposza. K. Szimonov, a film Szövegkönyvírója méltó emlékművét állít Baturin őrnagynak és társainak, akik a hitleritfák hitszegő támadásai után 1911 emlékezetes júniusi hajnalán utolsóig kitartottak a tönkrebombázott breszti erődben és nem adták fel a szovjet haza legyözhetetlenségébe vetett hitüket. A film története a ''áború utolsó napjaiban kezdődik, amikor Kondratyjev' ezredes, egy páncélos alakulat parancsnoka felszabadit egy németországi hadifogolytábort, ahol Baturin és társai kezdeményezően felkeltek náci rabtartóik ellen. A két régi jóbarát egymásra ismer és a múlt távlatából megelevenednek előttük ama dicső napok képei, midőn a szovjet nép — harcosok és védelemre szoruló polgárok egyaránt — a hazaszeretettől ihletett hősiesség példaképét mutatták. A rendezőnek, Z. Argrotiyenkonak érdeme, hogy ez a filméposz nem a megszokott katonai tárgyú film, hanem ettől sokkal több. A ,film sikerét elősegíti neves színészek: N. Krjucskov, V. Jemeljanov, A. Csemodurov és mások alakítása. —N— Szőlőkaró De furcsák így meztelen, szőlő nélkül a domb alatt, nem várva soha sajnálatra — glédában, mint a katonák — állnak dacosan, hallgatag, görcsös fejüket meg se hajtva ... És mégis futó pillanatra sajnálom őket, bús szegények, meddő anyák, öreg legények, kik mindig a más terhét hordják. Tavasztól őszig kecses indák, kövér levelek mögé bújnak, takarva fájó árvaságuk... Nincsen népük, nincsen családjuk, csak karók már, vénülő szolgák, gyermekkoruk a szú megrágta. Ha szőlőfürt bársonyos bőre hozzájuk ér, remegnek tőle, szívükből buggyan régi emlék: lombos karjukat hogy emelték valamikor fel az égre! Ozsuaíd Árpád r A Vöröskői Állami Múzeum értékei Sokáig, nagyon sokáig ostromolták a viharok a vöröskői vár vén falait, amíg a történelem kikerülhetetlen törvényszerűsége elsodorta a vöröskői Pálffy grófok sokágú koronáját. Ma múzeum ez a vár, a nép tulajdona, ahol gyönyörködhetünk régi mesterek remekeiben. De a gyönyörködésig hosszú az út. Mert nemcsak a grófi korona hullott darabokra, hanem sajnos, a rendkívüli értéket képviselő bútorokat is kikezdte az idő. művet mutatja. Fortúna a szerencse istenasszonya tenyerén tartja a császári koronát, amelyet az osztrák sas is segít tartani. Fortúna alakjától balra látható a földgömb és Ámor, jobbra a PSlffy-címer, és a grófi korona. Ebből' az utóbbi motívumból következtetjük, hogy a láda a XVI. sz. második feléből származik, mivel a Pálffy-család Ferdinándtól kapta a grófi címet, A restaurálás munkája nagyon nehéz volt. A hiányzó lábak elkészítését hosszú kortörténeti kutatás előzbútorait a romantikus, keskeny, bra"tislavai Bástya-utca egyik régi házában restaurálják. A Bástya-utca 5-ben dolgozik a 63 éves Doroszinyi József műbútorasztalos és faszobrász, akit negyvenhét esztendős szakmai gyakorlat segít művészi tevékenységében. Ahogy az öreg mester mondja, a munkához nemcscx szaktudás kell, hanem szeretet is. Kell az a tudat, hogy népünknek dolgozunk, hogy a népnek akarjuk megmutatni a szépet, a vésővel bánni tudó kez'1: ügyesséjavítás előtt.. A múzeumlátogató nem tudja, milyen hatalmas munka, amíg egy-egy kopott, töredezett, szúrágta ládát szorgalmas és ügyes kezek újjáalkotnak. A képek a Pálffy grófok • volt tulajdonát képező renaissanceládát mutatják. Az egyik képen tisztán látható az idő és a szú pusztítása. Hiányzanak az oldal-kariatídok és a lábak, megsérültek Fortúna és Ámor alakjai. A másik kép a restaurált mmSmMšrnMm ... javítás után mm te meg. Ki kellett keresni a megfelelő faanyagot, aminek színe és erezete megegyezik a láda többi részeivel. Nagyon alapos munkát kívánt a vasveretek elkészítése, nehogy stílus-ellenesek legyenek. A féregmentesítés (szú-ütás) és a megfelelő pác, a hiányos és töredezett kariatídok pótlása sok száz munkaórát igényeltek. Csak a szakemberek tudják, hogy a Vöröskői Állami Múzeum értékes gét. Dorszinyi mester a néhai éhező, vergődő, rongvos inasgyerek igazi művész. A Vöröskői Állami Múzeum legszebb darabjai ott várják megújhodásukat a Bástya-utcai ház évszázados falai között. Mihálka Gyula, 0 J S ZO 1957. március 14. 7