Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-11 / 70. szám, hétfő

A ssoeialista tábor egysége a szocializmus építésének előfeltétele A Seinteia szerkesztőségi cikke A nemzetközi kommunista mozgalomban az utóbbi időben erőteljes elméleti és gyakorlati jellegű alkotó tevékenység bontakozott ki. Lezajlott az SZKP XX. kongresszusa. e világszerte nagy visszhangot kiváltó esemény, amelynek történelmi jelentőségét az egész világon elismerik. Az SZKP XX. kongresszusa mélyrehatóan elemezte korunk valóságának legújabb és legfontosabb időszerű kérdéseit s új, hatalmas elméleti és gyakorlati értékű tudományos téziseket dolgozott ki. erőteljes lendületet adva az egész munkásmozgalomban a marxi-lenini eszméken alapuló alkotó gondolkodás fejlődésének. Lezajlott a Kínai Kommunista Párt kongresszusa, amely nemzetközi érvényű téziseinek gazdagságával jelentősen hozzájárult a marxizmus-leninizmus fejlesztéséhez. Megtartották kongresszusaikat a tőkés országok legnagyobb kommunista pártjai — a Francia Kommunista Párt és az Olasz Kommunista Párt, amelyeken megvitatták a békeharc, a demokráciáért és a szocializmusért folyó harc fő kérdéseit ez országok körülményei között. Eleven alkotó tevékenység folyik a többi testvérpártoknál is. Megemlíthetjük Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Bolgár Kommunista Párt dokumentumait. a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB VIII. plenáris ülésének határozatait. A kommunista és munkáspártok világosan elemezték a magyarországi eseményekhez vezető belső és külső tényezőket. Pártunk életében az utóbbi évben szintén fontos események történtek. Megtartották az RMP II. kongreszszusát, amely szocialista építésünk nagyszabású programját jelölte ki. lezajlott a KV 1956 márciusi plenáris ülése, amely megvitatta az SZKP XX. kongresszusának tanulságait, valamint az RMP KV 1956. júliusi és decemberi plenáris ülései, amelyeken megvitattuk a szocialista építésnek és a nép életszínvonala emelésének alapvető problémáit. a szocialista demokrácia fejlesztésit, a dolgozó tömegek egyre szélesebbkörű bevonását' 'az "állami- és gazdasági vezetés munkájába, stb. A jelenlegi korszak méltán kerül be az egyik leggazdagabb korszakként a marxizmus-leninizmus fejlődésének történetébe. Maga az élet bizonyította be. mennyire meddőek az imperializmus ideológusainak jóslatai, amelyek szerint a marxizmusleninizmus „elavult" és „holt dogmává'" változott. Soha még ennyire nem állott világosan mindenki előtt a marxi—lenini tanítás örökké elevenen ható fiatalsága, az a képessége, hogy tudományosan elemezze és megmagyarázza a társadalmi élet legújabb jelenségeit és megmutassa a társadalmi fejlődés helyes útját. Ez az alkotó tevékenység jut kifejezésrr a kommunista és munkáspártok között lefolyt véleménycserékben is. amelyeknek az a céljuk, hogy gazdagítsák a közös tapasztalatokat, a marxi—lenini eszmék megingathatatlan alapján szorosabbra vonják e pártok közti, a munkásosztály összes szervezetei közti kapcsolatokat, erősítsék a szocializmus pozícióit. A most lezajló vita keretében nemrégiben egy cikk jelent meg a Borbában „Lojális szocialista vita, vagy elvtelen polémizálás?" címmel, amely azt a célt tűzi maga elé, hogy szintén hozzájáruljon az ezirányú tevékenységhez. A fentiek fényében azonban meg kell mondanunk, hogy nem érthetünk egyet a Borbá-nak azzal a felfogásával, amely szerint mindazokat akik nem helyeslik a jugo6zláv elvtársak bizonyos nézeteit, az jellemezné. hogy „nem tesznek semmiféle komoly erőfeszítést az időszerű kérdések elemzésére", „rendszerint skolasztikus, holt érveket" használnak fel. „menekülnek a valóságtól", „félnek az újtól" vagy „képtelenek až újat meglátni": hogy „szimplizmus" jellemezné őket stb., stb. Igy jellemzi a lap a jugoszláv cikkírók téziseire válaszoló anyagokat, jóllehet ezek között sok olyan van. amely a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szempontjából létfontosságú, mélyreható marxi—lenini elemzéseket és értékes eszméket tartalmaz. „Másrészt — hangoztatja a Borba a jugoszláv elvtársak anyagaira utalva — vannak lelkiismeretes kísérletek a szocializmus előtt álló problémák elvi elemzésére". . Ha azonban _ elfogadnék ezeket a szempontokat. _ ez .azt .jelentené, hogy jelenleg a munkásmozgalomban csak a jugoszláv cikkírók és teoretikusok, vagy pedig azok, akik teljes egészében magukévá teszik álláspontjaikat, az egyedüliek, akik alkotó módon g<on dolkodnak. s a marxizmus fejleszté se az ő monopóliumuk volna. A kommunista és munkáspártok valamennyi országban a kommunistákra jellemző szerénységtől mindig arra törekedtek, és az erőteljes alkotó tevékenység jelenlegi szakaszában méginkább arra törekszenek, hogy hozzájáruljanak a marxizmus—leninizmus közös kincsestárának gazdagításához. Természetesen Jugoszláviában i« erőfeszítések történnek,, kutatások folynak a szocialista épités formáinak és módszereinek területén, s ezeket a gyakorlati eredmények tükrében figyelmesen kell tanulmányozni. De nem tekinthetjük jogosnak egyes jugoszláv cikkíróknak azt a hajlamát, hogy magukat tüntetik fel az alkotó marxizmus egyedüli hordozóinak és így tagadják más pártok hozzájárulását és tapasztalatait, azt a képességüket, hogy alkotó módon tudnak gondolkozni. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk arra, hogy nem helyeseljük azokat az éles kitételeket, amelyek a vita során egyes jugoszláv cikkírók, valamint más kommunista és munkáspártok cikkírói részéről egvaránt elhangzottak. Az ilyen hangnem károsan hat ki a helytelen szempontok kiküszöbölése és a marxi—lenini elvek tódomborítása érdekében folyó gyümölcsöz'

5 véleménycserékre, károsan hat ki a baráti kapcsolatok megerősödésének ügyére és a nézeteltérésre okot adó kérdések elvtársias megoldására. Ami bennünket illet, nem akartuk és nem akarjuk semmiképpen a véleménycserét éles -olémiává változtatni. noha a megvitatott kérdések tartalmát tekintve komoly fenntartásaink és észrevételeink voltak és vannak sok olyan szemponttal szemben, amelyeket egyes jugoszláv elvtársak cikkeikben. vagv beszédeikben hangoztatnak. Szükségesnek véljük azonban véleményt nyilvánítani néhány kérdésben. annál is inkább, mert egyes újabban megjelent anyagok, mint például K. Popovics elvtársnak, a JSZNK külügyminiszterének, a Szkupstinában elmondott beszéde, a Borba cikke és más cikkek a szocializmust építő népek szempontjából, a béke ügye és a világ társadalmi haladásának szempontiából alapvető fontosságú, lényeges dolgokat vetnek fel. Elsősorban magáról a szocialista országok egységének eszméjéről van szó. A mai korszak fő jellemvonása, hogy a szocializmus kilépett egyetlen ország keretéből és a kapitalista rendszerrel szembenálló világrendszerré vált. A szocializmus világrendszerének létrejötte napjaink objektív valósága. a jelenkori társadalom fejlődéstörvényeinek megnyivánulása. Ebben rejlik e rendszer legyőzhetetleneégének forrása — ellentétben a tőkés rendszerrel, amelyet a történelem törvényei elkerülhetetlenül pusztulásra ítélnek. A szocialista országok magától értetődően szüntelenül fejlesztették és erősítették egységüket és szolidaritásukat, kölcsönösen segítették egymást a szocialista építésben és a nemzetközi imperializmus agresszív akciói elleni védekezésben. A Borba cikke szerint azonban a szocialista tábor országait csupán „látszólagos'", „nem reális!", „gépies egység

1' fűzi össze. A Borba azt irja, hogv e „nem reális egység" reális egységgé változtatása olyan kérdés, amelynek megvalósításához „még hosszú időre van szükség" stb. Nyíltan meg kell mondanunk a jugoszláv elvtársaknak: a tényeknek ilyenszerű beállítása elferdíti a valóságot. Korántsem arról van szó, hogv „megteremtsük" és még hozzá „hosszú idő múlva" a szocialista tábor egységét! Ez az egység megvan s az évek folyamán megszilárdult, megacélozódott a közös erőfeszítések során kiállta a sok megpróbáltatást, a különféle ellenségek számos támadását. bebizonyította rendíthetetlen ereiét és életképességét A legutóbbi időszak, a legreakciósabb erők támadásának időszaka va lóságos tűzpróbának vetette alá a szocializmus országainak egységét. Ez az egység ismét bebizonyította erejét és életképességét, ismét meddőnek bizonyult a reakciónak a szocialista tábor felbomlásába vetett reménykedése. Aki tagadja a szocialista országok reális és mélyreható egységét, az a nyilvánvaló tényeket tagadja. A szocialista .tábor egységének és testvéri szolidaritásának alapját olyan tényezők alkotják, mint az államrendszer közös .jellege — amelyben a munkásosztály tölti be a vezetőerő szerepét — a nemzeti függetlenség é6 a nép forradalmi szocialista vívmányai megvédésének közös érdeke, a. szocialista építés és a békevédelem céljainak egysége, a marxizmus—lenirizmus közös ideológiája. A szocialista országok fejlődésével, a szocializmus világrendszerének megszilárdulásával egyre szélesebb övezetet fogott át a szocialista országok egysége: kialakult a szocializmus világgazdasági rendszere, a szocialista tábor közös piaca, kibontakozik a szocialista nemzetközi munkamegosztás, az előnyös kooperáció minden egyes szocialista ország és az egész szocialista tábor hasznára. Ezek a tényezők léteznek, hozzátartoznak napjaink kétségbevonhatatlan valóságához, ahhoz az alapvető, közös érdekekre épült reális és szerves egységes, amely szoros szálakkal fűzi össze a szocialista országok nagy testvéri családját, élükön a Szovjetunióval. A Szovjetunió köré tömörült szocialista országok annak a ténynek a méltányolásából indultak ki, hogy a Szovjetunió — a munkások és parasztok első állama, amelynek testvéri internacionalista segítségével kivívták szabadságukat — 40 év óta építi a szocializmust. Ezekben az években a Szovjetunió hatalmas világtörténelmi jelentőségű tapasztalatokra tett szert és ezekkel gazdagította az egész nemzetközi munkásmozgalmat. A Szovjetunió fejlett szocialista gazdasággal, mérhetetlen erőforrásokkal rendelkező gigantikus hatalommá vált, olyan állammá, amelyet a kapitalizmusban ismeretlen és megvalósíthatatlan gazdasági fejlődési ütem jellemez. A Szovjetunió szilárd elhatározása, hogy elősegíti a többi szocialista ország gyors fejlődését s egyben minden erejét latba veti, hogy megvédje a szocialista országokat az imperializmus erői részéről fenyegető esetleges támadás veszélyétől. A Szovjetunió hatalmas szerepet tölt be a nemzetközi kapcsolatokban: óriási tekintélyre tett szert a népek körében azzal a politikájával, hogy tántoríthatatlanul védelmezi a népek békéjét és szabadságát, hogy küzd a gyarmati elnyomás ellen. A szocialista tábort alkotó országok népei jól tudják, hogy testvéri egységük, szolidaritásuk, barátságuk és szövetségük megszilárdítása nélkül képtelenek lettek volna ellenállni az imperialista hatalmak szervezett nyomásának, nem tudták volna sikeresen megvédeni forradalmi vívmányaikat és kifejleszteni a szocialista építést. Az imperialista agresszív körök, élükön az Egyesült Államokkal, éppen ezért összpontosított támadást intéztek a szocialista országok egysége ellen s mindenekelőtt a szocialista országok és a Szovjetunió baráti kapcsolattá ellen. Ezek a körök fenyegetőzésekkel, rágalmazásokkal, zsarolással s a kizsákmányoló osztályok maradványaira, ügynökeik és kémszolgálataik aknamunkájára, a soviniszta, nacionalista elemekre, a maradiságra támaszkodva megpróbálták és minden úton-módon ma is megpróbálják megbontani a szocialista országok szolidaritását, hogy azután egyenként leigázhassák őket. Semmit sem támadnak propagandájukban olyan dühödten, egyetlen téren sem tesznek annyi erőfeszítést s nem költenek annyit, mint a szocialista országok egységének aláaknázására. Ügy véljük, hogy ezzel a jugoszláv elvtársaknak is számot kell vetniük. A jugoszláv sajtóban sokat foglalkoznak a magyarországi eseményekkel. De nem fordítanak kellő figyelmet atra a tényre, hogy s horthysta— fasiszta ellenforradalmi erők a vblt párt és államvezetés súlyos hibáit kihasználva a többi között elsősorban arra törekedtek, hogy Magyarországot elszakítsák a szocialista országok családjától. Az ellenség jól tudta, hogy ha nem sikerül Magyarországot elszakítania a testvéri országoktól, akkor nem számolhatja fel az ország függetlenségét és a nép szocialista vívmányait. És épp?n a szocialista táborhoz tartozó országok egységének, a Szovjetunióval való baráti kapcsolataiknak köszönhető, hogy meg lehetett akadályozni egy olyan fasiszta reakciós | pénzelése, gazdasági zárlat, rágalmazó propaganda —, amelyhez ne folyamodtak volna az imperialista hatalmak, hogy megakadályozzák a népi demokratikus rendszer megteremtését, majd pedig megszilárdulását. Tudjuk, hogyan szervezték meg az amerikai imperialista körök fegyveres intervencióikat a nekik nem tetsző guatemalai demokratikus rendszer felszámolásáért. Láttuk, hogyan léptek fel Anglia és Franciaország imperialista uralkodó körei, amikor Egyiptom államosította a Szuezi-csatornát. Nyíltan szólva, rá kell mutatnunk arra, hogy az agresszor országoknak a csatorna kihasználásával szerzett profitjait nem is lehetett összehasonlítani azzal a profittal, amit az angol, amerikai, francia, német, olasz és más monopóliumok évtizedeken át szereztek a jelenleg szocializmust építő országok kizsákmányolásából. Naivitás lenne azt hinni, hogy az imperialista hatalmak másként jártak volna el a szocialista országokkal, mint Egyiptommal, és hogy inkább „kesztyűs" kézzel bántak volna velük, mint Port Saiddal. Mind Románia, mind pedig a többi szocialista ország esetében csakis a szocialista országok egységének, az őket az erős szocialista táborban egyesítő szolidaritásnak tulajdonítható, hogy az imperialista hatalmak nem merték és nem merik országainkat megtámadni. A jelenlegi szakasz e történelmi tanulságai piég inkább érvényesek most, amikor a reakciós imperialista körök fokozzák tevékenységüket. Lehet-e „egyoldalú tézisnek" vagy illuzórikusnak tekinteni az Egyiptom elleni agressziót, Nyugat-Németország gyors ütemű újrafelfegyverzését, amerikai katonai támaszpontok létezését és atomfegyverrel ellátott egységek létesítését a szocialista államok körül, a magyarországi ellenforradalmi puccskísérlet megszervezését, az „Eisenhower-elvet", a kapitalista országok kommunista pártjai és munkásszervezetei ellen indított, fasiszta támadásoktól kísért fékeveszett kampányt? K. Popovics elvtárs úgy állítja be a dolgokat, mintha a nemzetközi küzdőtéren két, célkitűzéseiben azonos, hasonló „tömb" létezne s figyelmen kívül hagyja korunk alapvető és elvitathatatlan valóságát, nevezetesen azt, hogy a nemzetközi életben különböző és egymással ellentétben álló két vonal nyilvánul meg. Az egyik vonal a nemzetközi feszültség enyhítésére és az államok közötti együttműködés fejlesztésére irányul, az egyenlőség, a függetlenség tiszteletbentartása és az államok belügyeibe való be nem avatkozás elvei alapján. Ezen a vonalon haladnak következetesen külpolitikájukban a szocialista országok. Mint ismeretes, más, nem szocialista országok is támogatják ezt a vonalat. Az ezzel ellentétes másik vonal a nemzetközi kapcsolatokban fennálló feszültség enyhülésének megakadályozására, háborús kalandok szervezésére, a népek elnyomására és leigázására irányul. Ezen a vonalon haladnak az imperialista körök. Popovics elvtárs beszédében hangsúlyozza, hogy a világban „eluralkodott a politikai kérdések katonai-stratégiai szempontból való tárgyalásának módja, a gazdasági és katonai hatalomnak és az ezen alapuló politikának magasztalása annak érdekében, hogy érdek- és befolyási szférákra osszák fel a világot". Popovics elvtárs azonban elmulasztja pontosan megnevezni, hogy kikre jellemző ez a cselekvési mód, kik akarják a vitás politikai kérdéseket fegyverek és „erőpolitika" útján megoldani', kik szorgalmazzák a hidegháborút — és kik harcolnak a népek érdekeivel ellentétes eme politika ellen, kik harcolnak állhatatosan a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a béke megvédéséért és megszilárdításáért. De lehet-e egyáltalában egy kalap alá venni a szocialista tábor országait — amelyek világosan és határozottan leszögezték, hogy a béke védelmének vonalán haladnak — az agresszív imperialista körökkel, amelyek ellenséges politikát folytatnak a béke és a szocializmus érdekeivel szemben? Így aztán amolyan mesterséges ködféle keletkezik és ebben a ködben már nem lehet megkülönböztetni, hogy kik a béke és a szocializmus hivel, kik pedig az ellenségei. (Folytatása következik.) magyar állam kialakulását, amelynek éle összes szomszédai ellen — köztük Jugoszlávia ellen is — irányul. A szovjet nép fiai ismét vért áldoztak a magyar nép szabadságának megvédéséért. Érthetetlen, hogy a Borbában megjelent cikk szerzői és más jugoszláviai teoretikusok 5s vezető káderek miért nem látják meg a dolgoknak ezt az oldalát, amikor a magyarországi eseményekről beszélnek. Ellenkezőleg a Borba nyíltan viszszautasítja azt a cikkében „igen egyoldalúnak" nevezett tézist, amely szerint „a szocializmust a reakciós erők offenzívája fenyegeti és ezért a szocialista országok és a kommunista pártok még szorosabb összefogására lenne szükség egymás között és a Szovjetunió körül". A Borba azt állítja, hogy a szocialista országok egysége csak „tömb"-egység, és hogy az egység kifejezése csak idővel szabadulhat meg „tömb"-jellegű tartalmától. K. Popovics elvtárs, a Szkupstina előtt mondott beszédében, ugyanezen eszme mellett foglalva állást, igyekszik egyszerűen katonai tömbnek minősíteni a szocialista országok történelmileg kialakult közösségét. Meg kell itt említenünk, hogy K. Popovics elvtárs terjedelmes beszédében sehol sem különbözteti meg a szocialista tábor országainak békés építő célkitűzéseit az imperialista hatalmak által szérvezett tömbök agresszív célkitűzéseitől. Mit jelent ez? Mindenekelőtt azt jelenti, hogy képzeletbeli, illuzórikus, vagy másodlagos fontosságú, elhanya golható tényezőnek tekintik azt a szocialista országok népeit fenyegető veszélyt, amely abból fakad, hogy az imperialista reakció nem tud megbé külni a szocialista országok létével, és minden úton-módon igyekszik csapást mérni függetlenségükre, a dolgozók szocialista forradalmi vívmányaira. Másodsorban katonai tömb jelleget tulajdsnítanak a szocialista tábornak. Minthogy azonban az összes békeszerető államok, elsősorban a szocialista országok ellenzik a világnak katonai tömbökre való felosztását, ebből az következik, hogy elleneznünk kellene a szocialista tábor létét és az e tábor országait egyesítő szolidaritást is. Harmadsorban mind a Borba álláspontja, mind pedig K. Popovics elvtárs álláspontja szerint a szocialista országok egységének alapjai a nemzetközi feszültség jelen pillanatában folytatott állampolitikával kapcsolatos konjunkturális, időleges jellegű tényezőkre korlátozódnak, figyelmen kívül hagyva ennek az egységnek állandó alapvető tényezőit. Ügy véljük, hogy itt már nem a marxizmus alkotó fejlesztéséről, vagy valamilyen építő tapasztalatcseréről van sző, hanem olyan felfogásról, amelyet mi helytelennek és károsnak tartunk, mert ez a felfogás tagadja magának a szocialista országok politikájának az alapját: ezeknek az országoknak az egységét, amelynek erősítéséért harcoltunk és eltökélten harcolunk ezután is. Napjaink problémáinak tárgyalásakor egyes jugoszláv elvtársak nem veszik figyelembe, hogy jelenleg két világrendszer van: a szocialista világrendszer és a kapitalista világrendszer. A szocialista országok egységének szüntelen erősítését nemcsak közös célkitűzéseik teszik szükségessé, hanem az említett objektív valóság is. A különböző társaialmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséről szóló lenini elvhez híven, békében kívánunk élni a kapitalista országokkal. Ezeknek az államoknak a vezető körei azonban nem nézik jó szemmel szocialista országainkat; viszont nekünk sem tetszik az ő rendszerük, amely a dolgozók kizsákmányolásán alapszik. Minthogy azonban sem a mi államainkat, sem pedig a kapitalista államokat nem lehet más bolygóra költöztetni, egy pusztító háború helyett kölcsönösen el kell fogadnunk a békés egymás mellett élés szabályait. A szocialista országok azt kívánják — s az emberiség érdekei megkövetelik —, hogy a két rendszer közötti harc békés verseny keretében folyjék. Jól tudjuk azonban, milyen gyűlölettel igyekezett a világimperializmus még csírájában megfojtani a munkások és a parasztok első államát — a szovjet államot. Saját tapasztalatainkból tudjuk, milyen szemmel nézte az imperialista burzsoázia a többi szocialista ország megszületését; ami Romániát illeti, nem volt olyan harci eszköz — a „történelmi" pártok segítségével szervezett összeesküvések, felforgató akciók és kémtevékenység ÜJ SZO 1957. március 11.