Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-06 / 65. szám, szerda

Jaromír Dolanský elvtárs beszámolója a CSKP KB 1957. február 27. és 28-i ülésén (Folytatás a 3. oldalról.)' teleniil haladó technikával lássuk el, lehetővé teszi a szükséges tapasztalatok legszélesebb körű kicserélését mindazon fékező erők, korlátozások és elértéktelenedések nélkül, amelyeknek a technikai és tudományos haladás, valamint a technikai és tudományos találmányok főleg a monopolkapitalizmusban ki vannak téve. Nagyobb mértékben használhatjuk ki a szocialista társadalmi rendszernek ezeket az előnyeit, mert nagymértékben rendelkezésünkre állanak más objektív feltételek is, amelyektől a szocializmus előnyei felhasználásának foka függ: a termelőerők magas színvonala és a fejlett, széleskörűen kiterjedt szocialista termelési viszonyok a városokban és a fejlődő szocialista viszonyok a falvakon; mindez objektív lehetőséget ad nekünk a szocializmus előnyeinek teljesebb felhasználására a termelőerők fejlesztésében. Arról van tehát szó, hogy a termelőerők fejlesztésének ezeket az objektív lehetőségeit, amelyeket a szocialista rendszer alakít ki, teljesen va' lóra váltsuk, jobban és hatékonyabban használjuk ki az eddiginél. Mindnyájan közvetlenül mindennapi gyakorlati munkánkból tudjuk, mennyi tartalék rejlik a termelési berendezések kihasználásában, a tüzelőanyag és energia, a nyersanyagok és egyéb, anyagok felhasználásában, az anyagi, műszaki ellátás megszervezésében, mennyivel növelhetnénk és olcsóbbá tehetnénk a termelést, ha ezeket a rejtett és nyílt tartalékokat nagyobb mértékben tudnánk felhasználni; mennyi tartalék rejlik mezőgazdaságunkban a földek kihasználásában, mezőgazdasági termelésünk belterjességének növelésében, a gépesített eszközök felhasználásában, amelyeket mezőgazdaságunknak adunk, a termelés célszerű elosztásában, az éghajlati és a talajviszonyok alapján meghatározott termelésben, stb. és milyen lehetőségek nyílnak előttünk, ha fel tudjuk őket használni; mennyi anyagot és pénzt pazarlunk el feleslegesen nem gazdaságos és drága beruházási építkezésekre, pedig a beruházási építkezés nagyobbfokú hatékonyságának elérésével meggyorsíthatnánk a termelőerők fejlesztését és jobban kielégíthetnénk a lakosság szükségleteit, pl. a lakás- és iskolaépítésben; mennyivel jobban kihasználhatnánk országunk természeti és gazdasági feltételeit, ha megfontoltabban osztanánk el a termelőerőket; mennyire növelhetnénk a dolgozók részvételét az anyagi termelésben, amely az új értékek alkotásának egyedüli forrása, ha célszerűbben szerveznénk meg és irányítanánk e termelést és gazdaságosabban biztosítanánk a nem termelési terület szükségleteit; mennyi üzemzavart és veszteséget előznénk meg a termelésben és az egész népgazdaságban, ha megfelelő tartalékokat alakítanánk és készleteket létesítenénk főleg a hiányzó nyersanyagokban és anyagokban, sőt termelési kapacitásokban és olyan ágazatok teljesítményeiben, amelyek gazdaságunknak érzékeny, sőt létfontosságú idegszálai — mint pl. az energetika. Népgazdaságunk nagyobb fokú hatékonyságáért vívott harcunknak lényege és értelme a tartalékok sokoldalú feltárásában és leghatékonyabb felhasználásában áll népgazdaságunk valamennyi szakaszán, a vállalatokban, az állami és gazdasági kulcsszervek irányító tevékenységében, a termelésben és a nem termelési területen, országunkon belül és a szocialista világrendszer többi országaival való gazdasági együttműködés keretében. E harcunk eredményeinek vissza kell tükröződniök a társadalmi munka termelékenységének emelkedésében, a társadalmi termelés, a nemzeti jövedelem maximálisan hatékony megteremtésében és a nemzeti jövedelem maximálisan hatékony elosztásában. Hogy a kívánt eredményeket elérjük, szUkséges: Elsősorban — mégpedig haladéktalanul — sokkal erélyesebben harcolni mindennapi munkánk összes fogyatékosságai ellen, amelyek egészükben mérhetetlen lehetőségeket, CartaléKokat és forrásokat tartalmaznak; különös eréllyel kell harcolni a munka termelékenységének növeléséért, az önköltségek csökkentéséért, a gazdaságosságért, a terv összes minőségi mutatóinak teljesítéséért. Különösen a munka társadalmi termelékenységének növelésére kell törekedni és arra hogv a legnagyobb hatékonysággal, célszerűséggel legyen kihasználva az egész tár4

0 J SZO 1957, március 6, sadalmi munka, az élő és holt munka egész népgazdaságunk viszonylatában. Ugyanis nemcsak a kifejtett emberi munka hatékonyságáról van szó, hanem a múltbeli „holt" munka megtakarításéról és hatékonyságáról is, a nyersanyagokban, gépekben, energiában, stb. megtestesült munka megtakarításáról és hatékonyságáról. A munkatermelékenység növelésének döntő eszköze az új technika, elsősorban a villamosítás, a gépesítés, az automatizálás és a chemizálás bevezetésével és felhasználásával. A technika nagyobbfokú felhasználását a népgazdaságban nem szabad azonban úgy értelmezni, mint ahogy eddig gyakran tették, vagyis nem csupán új gépi beruházások igényléséről. hanem elsősorban az eddigi technika kihasználásáról van szó. A technika bevezetését és kihasználását nem lehet rövid lejáratú kampánynak tartani; amely segítséget nyújt a jelenlegi nehézségek megoldásában, hanem a munkatermelékenység tartós növelése alapvető feltételének kell tekinteni. Teljes figyelmet kell azonban szentelni a többi tényezőknek is, amelyek jelentős mértékben befolyásolják a munka termelékenységének növekedését. Meg kell javítani a munka megszervezését, jobban kell kihasználni a munkaidőt, csökkenteni a munkából való távolmaradásokat. A munkatermelékenység színvonalának szempontjából messzemenő jelentőségű a holt munkák megtakarítása, ami kifejezésre jut a termelési anyagköltségek csökkentésében, a műszakigazdasági normák megszilárdításában, a termékek minőségének és tartósságának növelésében, a selejt folytonos csökkentésével, az"alapvető és forgalmi alapok magasabbfokú kihasználásával. » Arról van szó, hogy a gépek és a berendezések elégtelen gondozása és karbantartása következtében ne csökkenjen üzemképességük, hanem maximális kihasználásukkal értékük a lehető leggyorsabban amortizálódjék. A rendelkezésünkre álló tartalékok kimeríthetetlenek. A munkatermelékenység növeléséért vívott harc a jelenlegi helyzetben is valamennyi dolgozó legfőbb feladata marad. alá kell vetni népgazdaságunk fő problémáit, amelyeknek fokozatos — hosszú tartamú — megoldása is segítségünkre van abban, hogy a döntő szakaszokon megteremtsük további források felhasználásának feltételeit, és ezáltal lényegesen magasabb színvonalra emeljük a gazdaság hatékonyságát. 3. Gazdaságunk irányítása színvonalának emelésével biztosítanunk kell, hogy a szocialista társadalmi rendszer előnyeit teljesen kihasználjuk a termelőerők fejlődésének támogatására, hogy gazdasági tevékenységünk összhangban álljon a szocializmus gazdasági törvényeivel és hogy a törvényeket helyesen alkalmazzák. Az óriási tartalékok, amelyeknek termelőerőink további hatalmas fejlesztésére való felhasználása teljesen lehetőségünkben áll, reális perspektíváját adják nemcsak összes jelenlegi nehézségeink leküzdésének, hanem céljaink teljes megvalósításának is. Nézzük meg közelebbről, hogyan kell e feladatokat biztosítani népgazdaságunk döntő ágazataiban. Az ipari termelés problémái Iparunk vezető helyzete a népgazdaságban és döntő része a társadalmi termelés és a nemzeti jövedelem kialakításában azt okozza, hogy az ipari termelés színvonala jelentős mértékben kihat az egész népgazdaság színvonalára mind a fejlődés ütemének, mind arányainak és struktúrájának szempontjából. A jelenlegi helyzet szempontjából első helyre kell helyezni a szén kérdését. A szénfejtésnek az utóbbi években való gyors növekedése ellenére és azon jelentős emelkedés ellenére, amelyre az idei terv is számít (a szénfejtés 1957-ben 4,6 millió tonnával növekedik, ebből a kőszénfejtés 1 millió tonnával, a barnaszén és lignit 3,6 millió tonnával) a szén az ipari termelés és az egész népgazdaság fejlődését akadályozó tényezővé válik nemcsak ebben az évben, hanem nyilvánvalóan a jövő években is. A szénhiány kedvezőtlen hatással van az összes többi ágazatok eredményeire, mert csökkenti kapacitásuk kihasználásának fokát és veszteségeket okoz. Ezért a maximális szénfejtés biztosítását, mégpedig közvetlenül és azonnal való biztosítását és a szénipar leggyorsabb fokú fejlesztését a jövő években is alapvető fontosságú dolognak tartjuk, első helyre állítjuk és ezt mindenáron biztosítanunk kell, tekintet nélkül azokra a nehézségekre és igényekre, amelyek ebből népgazdaságunkra származnak. Eddig azonban a szénfejtés terve teljesítésének eredményei ez év januárjában nem felelnek meg ennek a követelménynek. A tervezett fejtést csak rendkívüli vasárnapi műszakokkal érték el és nem teljesítették a szénfejtés terven felüli faladatát. A jelenlegi időben nem kisebb erőfeszítést kell tenni egész népgazdaságunkban a tüzelőanyagok gazdaságossága színvonalának jelentékeny fokozására, a maximális tüzelőanyagmegtakarítás elérésére, a kevésbé értékes tüzelőanyagfajták és más energiaforrások hasznosítására. E téren igényes feladatokat tűztünk magunk elé már az idei tervben is és e feladatokat nagy erőfeszítéssel minden téren biztosítani kell. Abból indulunk ki azonban, hogy a szénmegtakarítás feladatai teljesíthetők és még távolról sem merítik ki összes lehetőségeinket, ha ezt a dolgozók saját ügyükké teszik, amint ebben példával jártak elől az ostravai villanyművek technikusai és munkásai, akik határozott módon növelték a kevésbé értékes tüzelőanyagok fogyasztását, mégpedig 42 százalékról 64 százalékra és ezáltal jó minőségű feketeszenet takarítottak meg. Az energia- és szénfogyasztás gyors emelkedése és az a szükségesség, hogy minden áron a jövőre nézve is biztosítani kell a tüzelőanyag és energetikai alap tartalékait és a népgazdaság alapvető szükségleteinek az alapvető energiaforrások leghatékonyabb felhasználása alapján való fedezését, megköveteli, hogy megoldjuk országunk energetikai mérlege struktúrájának problémáját. A világfejlődéssel összehasonlítva, amely a nemes energiaforrások — a gáz, kőolaj és villany felhasználására irányul —, a mi energetikai mérlegünk még mindig 95 százalékban a szénre támaszkodik. Jóllehet nálunk a földgáz felhasználását, illetve a vízienergiának felhasználását természeti feltételek korlátozzák, ezeket a lehetőségeket mindeddig nem meríthettük ki kellőképpen és emellett állandóan szem előtt kell tartani, hogy az új energiaforrás — az atomenergia ipari felhasználásának új, széles távlatai nyílnak előttünk, amire rendkívül kedvező feltételeink vannak. E kérdés másik szempontja a szén gazdaságos felhasználása mind a kőszén, mind pedig a barnaszén terén, mert a szénnek a koksz- és a gáztermelésben, valamint a folyékony tüzelőanyagok termelésében való technológiai alkalmazása kivételével a szén túlnyomó részét tüzelésre használjuk fel. Nem tekintve már a kazánokkal való gazdálkodás nem kielégítő állapotát, a szén energetikai felhasználásának nem gazdaságos voltát kifejezi az is, hogy pl. a mozdonyokban való elégetésnél a szén kihasználási foka legfeljebb 10 százalék, a villanyművekben 20 százalék körül mozog és a legkorszerűbb berendezéseknél sem haladja meg nálunk a 29 százalékot. Ezzel szemben a szén felhasználásának jelentősen kedvező feltételeit érhetjük el a karbonizálással és a gázosítással (benzin, koksz és más vegyi termékek és gázok termelése), ahol a szén kalorikus felhasználása a 75—85 százalék között mozog, s ezenfelül csökkennek a szállításra fordított költségek is és megjavul a környezet higiéniája. Ilyen módon azonban nálunk a kőszénforrásoknak csak 39 százalékát dolgozzuk fel és az összes barnaszénforrásoknak csak mintegy 8 százalékát. Az energetikai mérleg struktúrája problémáinak megoldására és ezzel kapcsolatban a tüzelő és energetikai ipar fejlesztése optimális irányzatainak meghatározására, valamint olyan intézkedésekre, amelyek a különféle energiafajták és formák leghatékonyabb felhasználását biztosítják a fő fogyasztónál, nagy súlyt helyezünk mint hosszú tartamra §zőló tervezésünk egyik alapvető feladatára. A problémák másik komplexumát képezik a kohászati anyagok hatékonyabb felhasználásának kérdései. Ezeknek az anyagoknak a gépiparban való felhasználása nagyon alacsony és az anyagfogyasztás magas. A gépiparnak juttatott egész anyagmenynyiségből több mint 27 százalék tér vissza a kohászati termelésbe hulladék formájában. Az anyag alacsonyfokú felhasználását jellemzi a formába öntött acél kihasználása is, ebből látható a kohászatban való rossz kihasználás is; a gyakorlatban az egész acélnak 45 százaléka visszatér a kohókba újból való felhasználásra. Az ezen állapotot előidéző okok közül a legfőbb az, hogy a termelés növekedése elmarad a fogyasztás növekedésének üteme mögött, valamint a kohászati termelés meg nem felelő struktúrája, és végül elégtelen minősége. A kohászati termelés meg nem felelő struktúrája, főleg a lemez részaránya, nem teszi lehetővé strukturális változtatások megvalósítását a gépiparban sem. sem pedig a megmunkálás haladó technológiájára való áttérést és a konstrukciók súlyának csökkentését. A kohászati termelés struktúrájának minőségbeli hiányosságai közé tartozik elsősorban az, hogy kisebb arányban gyártják azokat a konstrukciós acélfajtákat, amelyek mangán és kova, esetleg más elemek hozzáadásával lehetővé teszik egyes gépi berendezések súlyának lényeges csökkentését. Ezeknek az acélfajtáknak a közlekedésben való alkalmazása pl. az NSZK-ban lehetővé tette, hogy a 60 tonnás vasúti teherkocsik súlyát 36 tonnáról 22 tonnára csökkentsék. A gépipari technológusok és a konstruktőrök eddigi hiányos együttműködése a kohászati technológusokkal és a kutató dolgozókkal azt okozta, hogy nem biztosították a kohászati és gépipari technológia összefüggését, jóllehet ebben mérhetetlen tartalékok rejlenek, amelyek lehetővé teszik a fogyasztás csökkentését a gépipar számos termelési szakaszán. Távlati szempontból tehát arról van szó, hogy a termelés ütemét összhangba kell hozni a fogyasztás ütemével, és a kohászati termelés választékának összetételét úgy kell megváltoztatni, hogy lehetővé tegyen strukturális változtatásokat a gépiparban, amelyek a leghatékonyabb összetételre vezetnének népgazdaságunk összes szükségleteinek szempontjából. Annál is inkább előtérbe kerül egyes közvetlen feladatok megoldása, amelyek e nehéz helyzetben elősegítik a gyenge pontok leküzdését. Sokkal nagyobb mértékben harcolni kell az eddigi anyagok minőségének megjavításáért, főleg hevített állapotban történő megmunkálással és egyéb berendezésekkel az acél minőségének javítására kell törekedni, főleg az értékek megszabott keretében. Harmadik komoly problémává válik a vegyiipar elmaradása, amely nem felel meg a többi ágazatok szükségleteinek. Biztosítani kell a vegyiipar részarányát a népgazdaságban és színvonalát fel kell emelni a fejlett iparú államok szintjére és így biztosítani a többi iparágak chemizálásának feltételeit. Jellegzetes példa a plasztikus anyagok termelésének helyzete. A plasztikus anyagok termelése a jelenlegi időben világszerte rohamosan fejlődik mennyiségben, sokféleségben és a népgazdaság összes többi ágazatára gyakorolt befolyásban. A plasztikus anyagok nagyjelentőségűek például mint kiváló minőségű és tartós textilfonalak a külső védőburkolatokban, nagyfontosságúak mint gépipari anyagok, mint külső burkok és mint fogyasztási árucikkek. Könnyű feldolgozásuk a préselési technika útján magas termelékenységű módszerrel, valamint mechanikai tulajdonságaik lehetővé teszik egyszerű konstrukciók szerkesztését és nagyon produktív termelést a klasszikus kohászati anyagok alkalmazása helyett. A plasztikus anyagok mennyisége és választéka nálunk korlátozott termelésük lassú realizálása miatt. A vegyiipar hatékonyságának lényeges növelése szempontjából két jelenség jellemző: a) a saját és az átvett kutatási eredmények lassú előrehaladása és realizálása, b) a beruházási építkezés állandó késedelmessége és költségességének növekedése. Erre hatással vannak a gépipari szállítmányok határidői és minősége is. A jobb, kölcsönös együttműködés mindkét ágazatának hasznára válna. Az említett fő strukturális, termelési, tüzelőanyag, nyersanyag és energetikai problémák megoldása nemcsak az ipari termelés hatékonyságának tartós növelésére vezető út, de egyben a nyersanyagalap és a feldolgozó ágazatok közötti aránytalanságok tartós, gazdaságilag előnyös kiküszöbölésének útja is. A népgazdaság hatékonyságának növeléséért vívott harcban rendkívül jelentős szerep hárul a gépiparra, egyrészt tekintettel az ipari termelés egész terjedelmében való nagy részére, másrészt azért, mert technikai színvonalával és az elkészített berendezések és gépek minőségével lényegesen kiveszi részét az egész népgazdaság hatékonyságának növeléséből. Ezenkívül a gépipari termelés, amelynek készítményei kivite2. Mélyreható tudományos elemzés lünk lényeges részét képezik', jelentős hatással van külkereskedelmünk eredményeire. Ezáltal a gépipar gazdaságunk kulcságazatává vált és' készítményeinek, valamint technológiájának aránylag bonyolult összetételénél fogva a leo~agasabb igényeket támasztja az irányítással és a szervezéssel szemben. Annak a ténynek, hogy a gépipar rohamos fejlődésével 1949-től sikeresen meg tudott oldani számos olyan feladatot, amelyek gazdaságunk felépítéséhez szükségesek, nem szabad figyelmünket eltéríteni attól, hogy a nehézgépipari termékek terén több éven át nem teljesítették a nyerstermelés és az árutermelés tervét és állandóan a legkomolyabb hiányosságok mutatkoznak a szállításokban. Nem szabad továbbá megfeledkeznünk arról, hogy csupán az 1956-os évben a gépipar éppen a beruházási kulcsszállítmányokban gazdaságunknak többi mint 500 millió koronával maradt adós és nem teljesíti a költségek és az akkumuláció tervét, valamint nem szabad szem elől tévesztenünk azt, hogy a legutóbbi évben lényegesen megsértették a bérfegyelmet, stb. A gépiparban nagy az anyagfogyasztás és magasak a gépipari készítmények árai. A gépipari vállalatok panaszkodnak termelési programjaik csekély stabilitására, megrendelőik pedig nehezményezik a gépipari kapacitások lassú alkalmazkodását a fogyasztáshoz. Mivel gépiparunk szorosan összefügg gazdaságunk összes többi ágazataival, ezek a hiányosságok mind közvetlenül, vagy közvetve kihatnak munkájukra és viszont a többi ágazatok hiányosságai kihatnak a gépipar munkájára. A szükségletek késedelmes feltüntetése, a beruházási irányelvek homályossága, a meg nem felelő minőség, választék és anyagszállítási határidő okozzák többek között ezeket a hibákat. Az elért eredményekre lényeges hatása van magának a gépipari termelés struktúrájának is. Tekintettel a népgazdaságunkban való szerepére, gépiparunknak természetesen abból kell kiindulnia, hogy a lehető legjobban biztosítsa termelésével a beruházási felépítés és a műszaki fejlődés alapvető szükségleteit, hogy az adott lehetőségek keretében eleget tegyen á szocialista országok szükségleteinek is, hogy biztosítsa belső piacunkat és az ország védelmének szükségleteit és hogy készítményeink kivitelével, amelyek egész kivitelünknek jelentős részét képezik, biztosítani tudja a megfelelő behozatalt is. Ezt a feladatot azonban nem szabad szorosan véve úgy magyarázni, hogy gépiparunknak kell szolgáltatnia mindazokat a készítményeket, amelyek szükségesek gazdaságunknak. Ez az eljárás hibás döntések forrása és ellenkezik a termelési programok szakosításának és stabilizálásának követelményével. A gépipari termelés struktúrájának kialakításában tekintetbe kell venni olyan alapvető mutatókat is, mint az anyag struktúrája, eredete és a költségekben való része, a bérek részaránya a költségekben, az optimális termelési sorozatok nagysága, a termelés megindításával kapcsolatos költségek, a meglévő kapacitások kihasználása, stb. E kérdések egymástól elszigetelt megoldása meghaladja egy ország erejét s emellett bennük nagyrészt a szocialista tábor legtöbb országának közös problémájáról van szó. A megoldás egyedüli lehetséges és szükséges útja a szocialista tábor összes országai együttműködésének további elmélyítése. Ezért fokozott érdekünk a szocialista országokkal való gazdasági együttműködés fejlesztése a gépiparban is, amely előtt küldöttségünknek a Szovjetunióban nemrégen folytatott tárgyalásai újabb széles lehetőségeket nyitnak. Világos, hogy a struktúrában eszközölt változtatásokat nem lehet egyszerre megvalósítani teljes mértékben és azonnal. Olyan folyamatról van szó, amelynek biztosítására előre meg kell teremteni a káderbeli, az anyagi és szervezési feltételeket, ha azt akarjuk, hogy gazdaságosan járjunk el. Mivel a hengerelt anyagokkal és kohászati termékekkel való ellátás gépiparunknak még mindig súlyos problémája, továbbra is elsősorban a gépipari készítmények súlyát kell lényegesen csökkenteni. Ha a gépipar szükségleteihez alkalmazkodik a kohászati anyag struktúrája, különféle szakaszokon 10—20 százalékos megtakarításokat érhetnek el, de vannak olyan gépek, sőt egész szakaszok, ahol az anyagok súlyának megtakarítása több mint 30 százalékot érhet el. A mezőgazdasági gépek Kutató Intézetének (Folytatás az 5. oldalon.) \