Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-31 / 90. szám, vasárnap

TSekem is kössönhető?" 99 A

város peremén csendesek esténként az utcák. Nincs ez másképp Bratislavában sem. A Juraj Dimitrov-üzem környékét övező utcák is kihaltak ilyenkor. Csak itt-ott látni hazaigyekvő, vagy a belvárosba induló embereket. A házak ablakaiból puha, meleg fények szűrődnek a szürkeségbe. Világosak az üzem kultúrházának ablakai is Xedd este volt. Hét óra felé járt az idő. A kultúrház bejárata felett napok óta új felirat hívja fel az emberek figyelmét, hogy itt agitációs központot létesítettek. A falon kisebb plakát hirdeti, hogy ma este dolgozó népünk szociális biztosításáról tartanak itt előadást. Nagy jelentőségű kérdés ez életünkben; a mi nemzeti biztosításunk egyike a legjobbaknak a világon, olyan előnyöket nyújt, amilyenekről a kapitalista országok dolgozói csak álmodozhatnak. Pártunk és kormányunk milliókat és milliárdokat fordít erre a célra. Helyes, hogy ezt a témát felvetik most, a választások előtt, itt az agitációs központban is. És mégis attól tartottam, hogy a környékbeli utcákból csak egynéhányan jönnek most ide. Azt hittem, hogy az ilyen előadásokat nem igen szeretik az emberek. Vajon mi újat mondhat az előadó? A nemzeti biztosítás előnyeit ismerjük. Sokan közülünk pedig természetesnek tartják, hogy a dolgozók államában a legmesszebbmenően kell gondoskodni a lakosok életszínvonalának emeléséről, a betegekről, az öregekről. S az agitációs központban meglepetés várt. Jól esik a kellemes csalódás. Több mint negyvenen gyűltek össze, idősebbek, fiatalok, nők és férfiak. A legtöbben ismerik egymást, a Dimitrov-üzem dolgozói. A

z előadás és a vita folyamán arra döbbentem rá, hogy az agitációs központban összegyűlt emberek nemcsak az előadás kedvéért jöttek el — bár érdekelte őket, amit a vita is igazol, a feltett kérdések egész sora, hiszen csak este tíz óra után széledtek széjjel az emberek, — hanem ennél sokkal felemelőbb, örvendetesebb jelenségre lehetett itt figyelmes az ember. — S ez pedig annak a tudatnak a kihangsúlyozása, hogy hazánkban a munkásosztályé a hatalom, ez minden győzelmünk és sikerünk alapja. És mennyire jól esett hallani a Dimitrov-üzem munkásaitól a határozott szót: a hatalom a mienk, felelősek vagyunk az ország sorsáért, a magunk életéért 1 Mert nem volt mindig ilyen életünk. Éltünk másképp is, amikor ... Gyulyás elvtárs, az üzem régi, idős munkása mondotta: — Mit kaptak azelőtt a munkások? Ha negyven-hatvan évet is ledolgoztak, a leggyakrabban kijátszották őket és nem kaptak semmit. A legjobb esetben alamizsnát nyomtak a kezükbe, és nyomoroghattak öregségükre. S amikor a paraszt, a földmunkás kidőlt a munkából, mije volt? Rászorultak hozzátartozóik, jóbarátaik segítségére. De az állami alkalmazottak, a hivatalnokok kaptak nyugdíjat. A munkásosztály, a földmunkások, a kisparasztság nem volt a burzsoázia kedvence. Ma a munkáshatalom mindenkiről egyaránt gondoskodik ... S az előbbi „mert"-et felváltotta a de szó. S ez a rövid szócska milyen nagy jelentőségű! — Az igaz, hogy nagy a különbség a múlt és a jelen között — mondotta Kamenický elvtárs, a Dimitrov-üzem munkása. — De azt nem engedhetjük meg, hogy a munkásosztály vívmányait, mint a nemzeti biztosítást is, egyesek felelőtlenül kihasználják. A mi részlegünkön is akad spekuláns, aki megtéveszti az orvost és egy-két hétre elmegy „betegszabadságra". A mi munkánk nem könnyű. Megtörténik, hogy egyszerre két ember munkáját is végzem. Ha néha gyengélkedem, mert nem vagyok már fiatal, nem futok azonnal orvoshoz. De az orvos utánunk jön és kérdezi: — Egészséges? Igen. És mégis előír valamit, vasbort vagy egyebet. Mondom neki, inkább egy nagy fiaskó igazi bort írhatna elő. Nevetünk egyet és tovább folytatjuk a munkát. Megteszek mindent, ami képességeimből és erőmből telik. Tudom, miért teszem. Azért! — és Kamenický elvtárs a falon függő transzparensre mutat. A jelenlevők már látták, olvasták is, de most újra elolvasták a feliratot: „Ebben az országban minden hatalom a néptől származik és a népet illeti!" — És azt a jót, amit az állam nyújt — folytatta Kamenický elvtárs — nem sültgalambként kapjuk. Kezünk munkájával teremtjük azt elő. És kérdezzük meg önönmagunktól és mindenkitől: az elért eredmények nekem is köszönhetők? Megtettem-e mindent társadalmunk érdekében ?! A kérdés elhangzott, az emberek elgondolkodtak és másnap tovább adhatták: — Kamenický munkás azt kérdezte tőlünk, hogy megteszünk-e mindent, ami erőnkből és képességünkből telik? Mert a becsületes munka nemcsak több jó, áldásos gyümölcsöt terem, hanem vele még jobban erősítjük a dolgozók hatalmát, a miénket! Az egyszerűnek induló előadás nem is fejeződhetett volna be szebben. A Juraj Dimitrov-üzem munkásainak agitációs központja teljesiti hivatását és bizonyítja, hogy a város peremén lakók is jól tudják, hogy mit jelent a dolgozók hatalma: nyugalmat, elégedettséget, örömet, békét. És ezért mindent megtesznek! A munkásosztály hű fiai mindenütt őrt állnak, buzdítanak és tanítanak. Petrőci Bálint A nemzeti bizottságok a dolgozók kezdeményezésének szervezői A központi választási bizottság e napokban tartotta meg Prágában első ülését. A választási kampány eddigi, előkészítési stádiumán már túljutott, s jelenlegi súlypontja a konkrét szervezési-technikai és politikai akciókban van. A Nemzeti Front javaslatai alapján a kerületi, városi, járási és helyi nemzeti bizottságok tanácsai már megalakították a maguk választási bizottságait, amelyek immár meg is kezdték működésüket. Folyamatban van a választók névjegyzékének öszszeáillítása, kijelölték már az egyes választási körzeteket is. A legfontosabb feladat most az, hogy a nyilvános választási gyűlések eredményét biztosítsuk, mert itt, ezeken a gyűléseken javasolja a Nemzeti Front a jelölteket. Kétszázezer nemzeti bizottsági tagot javasolunk, s maga ez a tény megköveteli, hogy alapos, gondos munkát végezzünk. De vajon milyen eredmény biztosítását kívánjuk? Azt, hogy a jelöltek népünk legjavából kerüljenek ki, akik megérdemelten élvezik a választók bizalmát! És mert népünk nem passzív szemlélője a történéseknek, hanem a nemz°ti bizottságok útján tervezője, irányítója és végrehajtója azoknak, nem is elégedhetik meg azzal, hogy majd csak a választások napján mondja ki döntő szavát. A népi kezdeményezés megnyilvánulásával mindennapi életünkben számtalanszor találkozunk a választási kampánytól függetlenül is. Többségünk például olyan házakban lakik, amelyek a házbizottságok igazgatása alá tartoznak. A házak, a lakások karbantartása, a kisebb-nagyobb javítások elvégzése kérdésébe a lakók gyűlésein mindnyájan beleszólunk. Hány értékes javaslat hangzott már el az ilyen szerény keretek között megrendezett gyűlésen is. Mily sok megvalósított, kitűnően bevált tanács szülőhelye volt egy-egy ilyen gyűlés. Vagy vessünk egy pillantást a helyi gazdálkodás egyéb munkaterületeire, amelyekkel kapcsolatban már oly sok bíráló szó hangzott el. Való igaz, hogy sem a kommunális építészet, sem a kommunális szolgálatok, sem pedig a lakásgazdálkodás körüli mai helyzet nem kielégítő s így javításra szorul. Am éppen az indokolt bírálat, a dolgozóink részéről elhangzott panaszok, a nép kezdeményezése a nemzeti bizottságokban hozta létre az oly erős lendületet vett Tábor—

Tŕebíč—Liptovský Mikulás-akciót, amely már számításba veszi a szolgálatok terén tapasztalt hibákat s országos méretű versennyé szélesedve igyekszik likvidálni mindazokat a fogyatékosságokat, amelyek mindennapi életünk sok apró-cseprő gondja közepette oly sok bosszúságot okoztak. A surányi járás például, amely e napokban fogadta el a Tábor—

Tŕebíč—Liptovský Mikuláš versenyfelhívást, máris alakítja a maga javítókarbantartó brigádját, amelynek segítségével az eddiginél lényegesen ovorsabban fogja kielégíteni a lakosság ilyen irányú szükségleteit. Mindnyájan tudjuk, hogy a mezőgazdaság szakaszán különösen szükséges a népi kezdeményezés felkarolása. Azt is mindnyájan tudjuk, hogy élelmiszer tekintetében országunk behozatalra szorul. Külföldről, igen messziről is hozunk be gabonaneműeket, húst, zsírt stb. Mindezért természetesen valutával kell fizetnünk, aminek nagy részét megtakarithatnók, vagy másra fordíthatnék, ha minden hazai lehetőségünket kihasználnánk a mezőgazdasági termelés terén. Mennyivel hatékonyabbá válik EFSZ-eink gazdálkodása is, ha a népi kezdeményezés tovább fokozódik, ha ott is nekilátunk a szervezési újításoknak, úgy, mint az ipari üzemekben! Mily sok ötlet, meglátás forrása a nép, amelynek minden egyes tagja hasznosíthatja tudását, tapasztalatait a nemzeti bizottságok útján. És most, a választások előtt bizonyára fokozottan fog megnyilvánulni a bírálat és a nép kezdeményezése. És ez helyes is. A Nemzeti Front bizottságai javaslatokat tesznek a jelöltek személyét illetően s a választókon múlik, hogy ezeket a javaslatokat elfogadják-e vagy sem. Dolgozóink, akik különösen az utóbbi hónapok jelentős bel- és külpolitikai eseményeivel kapcsolatban pártunk és a Nemzeti Front kormányának politikája mellett egy emberként álltak ki, most is kifejezik majd nézetüket a Nemzeti Front javaslataira vonatkozólag s ha a jelölt eddigi munkájában, jellemében nem látnak biztosítékot célkitűzéseik megvalósítására, ha a javaslat nincs összhangban dolgozóink érdekeivel a szocializmus építésével, — az ilyen javaslatokat nem fogják elfogadni. Mert népünk aktív tényezője sgés; politikai és gazdasági életünknek s a nemzeti bizottságok útján érvényesíti jogait, ezeken keresztül hallatja szavát, ezen az úton biztosítja a szocializmus építésének hatalmas feladatát. A nemzeti bizottságok feladata pedig. hogy a népi tömegek építő kezdeményezését felkarolja, megszervezze. Egységünk, politikai és gazdasági érettségünk hű kifejezője lesz bizonyára az a minden eddigit felülmúló lelkes tettrekészség is, amellyel dolgozóink a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulója alkalmából indított szocialista versenyt és kötelezettségvállalási akciót mindinkább előbbre viszik és kiterjesztik. A nemzeti bizottságokra ebben a vonatkozásban is hatalmas szervező munka vár, amelyet a választási kampány idején s a választások napján túl is sikerrel kell megoldaniok. Népünk tömeges kezdeményezésének helyes megszervezése, — ez az az út, amely a jólét állandó fokozásához, politikai és gazdasági tekintélyünk további emelkedéséhez vezet. P. M. A bratislavai főpályaudvaron történt — Kérek egy retúr gyorsvonat-jegyet Érsekújvárra! A vasúti pénztár ablakából a pénztáros visszautasítólag rámnézett és a jegyet dátumozva odaszólt: — Ott is van pénztár, váltsa meg ott a jegyét. A jegyek a betonlapon elém repüli tek. Meglepődve néztem. — Retúrjegyek? — Nem. — Retúrjegyet kérek. Ott valószínű| leg nem lesz időm a jegyváltásra. — Ne nehezítse a munkámat — szólt j rám idegesen. — Nem én nehezítem, hanem maga | könnyíti. Hiszen azért vannak retúrI jegyek, hogy az emberek vásárolják. A retúrjegyet végre sok felesleges j megjegyzés kíséretében megkaptam. A tízes számú vasúti pénztár előtt | már több hasonló jelenetnek voltam a • tanúja. Ugyanez a pénztáros volt an! nak az esetnek is a főhőse, amikor a reggeli 4 órás prágai gyorsról csaknem lemaradtak a bratislavai utasok. Már fél négytől ott álltunk az egyedüli szolgálatot teljesítő pénztár előtt. Eltelt 5 perc, 10, majd 20 perc, de az ablak mögött senki sem jelentkezett. Már hosszú sor kígyózott az ablak előtt. A vonat indulásáig alig volt néhány perc, amikor az emberek türelmetlenül és erélyesen dörömbölni kezdtek az ablaküvegen. Végre hosszú dörömbölés után álmosan és dühösen megjelent a pénztáros, Az embereknek durván visszafeleselve kezdte meg a jegykiadást. Ügy látszik, egyáltalán nem bántotta őt, hogy az utasoknak alig sikerült elérniök a már induló gyorsvonatot. . Jó lenne, ha a bratislavai főpályaudvar vezetősége felfigyelne ezekre a kellemetlen jelenetekre a 10-es számú pénztár előtt, hogy elejét vegye a további kellemetlenségeknek. —Gir— CXXXXJOOQOOOOOOOOOOOOOOOCCXX^ CXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJOOCOOCXXXXXíOCíXXJ Ä közelgő választások előtt sokat hall és olvas az ember a demokráciáról, a burzsoá és a népi demokráciáról s bizonyára mindenki elgondolkozott már a kettő közötti különbségen. A közelmúltban az európai polgári demokrácia „fellegvárában", Svájcban két olyan eset is történt, amelyek minden elméletnél világosabban mutatják meg a burzsoá demokrácia lényegét s így azt is, miben különbözik az a mi rendszerünktől. Mindkét eset feltűnést és megdöbbenést keltett a tőkés világban; hasznos, ha mi is megismerkedünk velük s elgondolkozunk rajtuk. A svájci demokrácia tényleg a legrégibb Európában. A három őskanton, Schwyz, Uri, Unterwalden szabad parasztjai már a XIII. század végén lerázták a feudális rendszer béklyóit s szabadságjogaikat, szövetségük függetlenségét a Habsburgok, a szavojai és burgundi hercegek ellen, hozzáférhetetlen hegyeik között védekezve, évszázadokon keresztül megvédték. A XIX. század polgári forradalmai mind hatottak a közben 22 kanton felbonthatatlan szövetségére gyarapodott polgári állam fejlődésére, de az 1874-ben elfogadott alkotmánnyal ez a folyamat megállt. Miutár közben, főleg az első és a második világháború folyamán, Svájc az európai burzsoázia mentsvára, tőkéinek felgyülemlő Helye lett, az ország régi szabadságintézményei s úgynevezett semlegessége ellenére az európai reakció központi bástyájává vált. A demokratikus és semleges homlokzat mögött a svájci kormány s intézményei valójában a legagresszívabb imperalista törekvések uszályhordozói. Két „semleges" állam, Ausztria és Svájc vitték a főszerepet a magyarországi ellenforradalom legnyíltabb támogatásában. De hogy a M OJ SZO GONDOLATOK A VÁLASZTÁSOK ELŐTT Ä SWAJCI DEM bacia 1957. március 31. svájci reakciónak benne van a keze minden más imperialista cselszövésben, terjedjen az ki a világ bármely tájára, azt mindennél szemléletesebben igazolja a legújabb berni botrány. Vasárnap délben halva találták lakásán a Svájci Szövetségi Köztársaság legfőbb államügyészét, Duboist. A legfőbb államügyész, akinek kezében összpontosulnak az összes államvédelmi és állambiztonsági szervek is, agyonlőtte magát. Már napokkal halála előtt hírt adtak egyes polgári lapok arról, — a többség természetesen hallgatott — hogy a berni egyiptomi követség feljelentésére vizsgálat indult a svájci rendőrség egyik tisztviselője ellen, aki hivatalos minőségében nemcsak lehallgatta hónapok óta az egyiptomi követségnek a telefonbeszélgetéseit Kairóval, hanem azoknak tartalmát közölte a francia követséggel. Mondanunk sem kell, hogy mindez az Egyiptom elleni francia-angol támadás idején történt. A svájci kormány s a francia követség — a bevett szokás -zerint cáfolt és tagadott. Ugyanakkor — az egyiptomiak követelésére, akik adatokat szolgáltattak — vizsgálatot indítottak, s annak vezetésével Duboist, a legfőbb államügyészt bízták meg. Ha valaha illett a mondás, hogy kecskére a káposztát, akkor ez ebben az esetben száz százalékban igaz. Amint kiderült, maga a főállamügyész szervezte meg, a francia kémszervezetekkel együttműködve, az egyiptomi beszélgetések lehallgatását s közlését az „illetékesekkel". Ugyanakkor intim kapcsolatokat tartott fenn a nyugatnémet Gehlen-szervezettel kommunistaellenes értesülések kicserélése céljából. Mindezt, az ősi svájci demokrácia legfőbb államügyésze végezte. A kérdés még csak az, hogy ezekért a szolgálatokért ő és famulusai mennyit kaptak. Az is titok egyelőre, miért nem sikerült a legfőbb államügyésznek a szokásos módon homokba futtatnia az ügyet. Lehet, hogy valamelyik kisebb cinkostárs a főállamügyészre „hivatkozott" a vizsgálat folyamán. Valószínűbb az, amit már a verebek is csiripeltek a fán, hogy Dubois úr „hadviselő félnek" tekinti magát a szuezi támadásban. Mert imperialista nézeteiből sohasem csinált titkot a svájci demokrácia első hivatalnoka. Két éve töltötte be Dubois magas állását. Ez alatt az idő alatt két ügyben szerzett magának „világhírnevet". Az egyik — mindnyájan emlékszünk még rá — a fasiszta gengsz-. terek gyilkos orvtámadása volt a berni román követség ellen. A főállamügyész úr megtett minden tőle telhetőt — természetesen a támadók védelmére. A svájci demokráciában úgy látszik ez a ügyész főhívatása. A másik sok port felvert ügy André Bonnard egyetemi tanárnak, korunk egyik legnagyobb hellenistájának üldözése volt minden eszközzel, amely a főállamügytsz rendelkezésére állott. A világhírű tanár egyetlen bűne az volt, hogy nem volt hajlandó gyalázni a Szovjetuniót. Á svájci polgári sajtó persze most meg van döbbenve. A Neue Zürcjier Zeitung „a svájci szövetségi állam fennállása óta előfordult legsúlyosabb és legfájdalmasabb esetről" ír és kö-^ veteli az eset „teljes felderítését". A krokodilkönnyek azonban aligha hatnak meg valakit, mert ugyanez a lap az előző három számában élesen tiltakozik a „svájci rendőrséget és egy idegen követséget gyanúsítgató híresztelések ellen". A l'Humanité, sőt a Monde is néven nevezik a gyermeket. Közlik, hogy a berni francia követség „kereskedelmi tanácsosa", Mercier, aki civilben a francia kémszervezet, az S D E C ezredese, a legközvetlenebb kapcsolatban állott a főállamügyésszel s vele együtt járt Párizsban is ennek a szervezetnek a tanulmányozására. Dubois svájci főáliamügyésznek az afférje, akinek hivatása az ősi svájci demokrácia védelme, félelmetesen hasonlít egy másik hasonló esetre, amikor az első világháború előestéjén a volt monarchia kémelhárító irodájának a főnöke. Redl ezredes öngyilkossága foglalkoztatta a világ közvéleményét. De a volt r"onar"hia legalább nem kérkedett azzal, hogv semleges s hogy Európa „legrégibb demokráciája". Dubois revolverének villanása talán fényt vet a svájci demokrácia másik hasonló esetére is, amit eddig — minden „demokratikus" intézmény együttes erőfeszítésével — sikerült többé kevésbé mellékvágányra terelni. A Rieser testvérek esetéről van szó, amely szintén többet mond a svájci polgári demokrácia lényegéről, mint száz kötet. A svájci kormány — a londoni svá^ katonai attasé, Hans Rieser ezredes közvetítésével — nagyobb számú Centurion harcikocsit rendelt a Vickers-Armstrong nagy angol fegyvergyárnál. Bár nem volt rá semmi szükség, az angol fegyvergyár — az attasé ajánlatára — az ezredes öccsét, Hubert Riesert megbízta svájci képviseletével s annak jutalék címén milliós összegeket fizetett ki. Mondani sem kell, hogy ebből a jutalékból jutott az ezredes úrnak is. A dolog — valószínűleg a versenytársak jóvoltából — kipattant s a svájci szövetségi kormánynak a közvélemény nyomására vissza kellett hívnia londoni attaséját. Aki azt hiszi, hogy felelősségre is vonták az ezredes urat, az persze mélyen téved. A svájci államügyészség — akkor még Dubois volt annak vezetője — nem talált semmi okot a Rieser ezredes elleni eljárás megindítására, mert annak ténykedése — értsd jutaléka — nem ütközik semmilyen svájci törvénybe sem. De hogy a felzúdult közvéleményt megnyugtassák, formálisan fegyelmi eljárást indítottak a jó üzleti szellemmel bíró ezredes ellen. Bár az affér a múlt év decemberében pattant ki, mind a mai napig nem sikerült semmi „terhelőt" sem találni a Rieser testvérpár ellen. A svájci demokratikus törvények tehát semmi kivetni valót nem találnak az állami hivatalnok-katona milliós jutalékában. Ugyanakkor azonban a svájci hitelezők egyesülete egészen a legfőbb bíróságig bujtott egy harminc frankos ügyet s elvi döntés formájában megnyerte azt. Miről volt szó? Egy pincérleány adós maradt ezzel az összeggel az egyik kereskedőnek. A kereskedő perelte s végrehajtást kért, amit azonban nem tudta': foganatosítani, mert a pincérléány havi fizetése nem érte el a létminimumot. Erre a kereskedő, inetve nevében a nitelezők egylete azt követelte, hogy a bíróság mondja ki, miszerint a pincérleány borravalói, illetve annak havi átlaga is beszámítandó a keresetbe. Nem nehéz kitalálni, a legfőbb svájci bíróság helyt adott a keresetnek s az átlagos borravaló beszámítása alapján elrendelte a végrehajtást. Mindehhez nem kell kommentár. Azonban jő, ha az ősi svájci demokrácia esetleges bámulői elgondolkoznak ezeken az eseteken... ~ e - c