Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-24 / 83. szám, vasárnap

MADARÁSZ JÓZSEF: A PORULJART ISZÁKOS Í .. TUDOD KOMÁM, az úgy volt, hogy az öreg Boros bácsi, aki erdőkerülő a Tisza vagy a Hernád mentén, a mes­terségénél csak egyet szeretett jobban: a bort. — Jó a bor reggel, jó a bor délben, jó a bor este, sőt még éjszaka is — mondogatta az öreg meg­megcsillanó szemekkel, annak jeléül, hogy bizony már két­három liter lefolyt az általa csapnak nevezett gégén. Olyan­kor aztán lophatta a fát, aki csak akarta, sőt még ó maga mutogatt, hogy melyiket vi­gyék. Természetesen másnap már semmire sem emlékezett, s ő maga ment keresni az ál­tala odaajándékozott fát a gyanús személyekhez. Így ment ez nap nap után, s ki tudja hová nem fejlődött volna a dolog, ha a véletlen nem jön közbe valami, ami örökre el­vette kedvét az állandó része­geskedéstől. Ott kezdem, hogy a felesége elhatározta: tehenet vesz. Mé­giscsak jó, ha van az ember­nek tehene, az unokáknak is kell a tej. Boros néni addig beszélt, míglen Boros bátya magához vette a pénzt, útnak indult a szomszéd faluba, mi­vel hallotta, van ott valami el­adó tehén. Kinézte a legjobb fejőstehe­net. A gazdasszony kifejt előt­te 10 liter tejet. „No ez derék tehén — mo.i­dogatta az öreg Boros —, megveszem. Tenyerébe csapott az eladónak, kifizette az árát, azután nekiültek az áldomás­nak. A hatodik liter bor után a tehén volt gazdája útbaiga­zította és útnak indította az öreg Borost. — No, gyere lelkem, — biz­tatgatta maga után a tehenet. Ugyancsak megörül majd az asszony. Mire megérkezett falujába, úgy érezte, hogy a bor üdvös ereje kissé elpárolgott a fejé­ből. Üt ja a kocsma előtt veze­tett; nem állhatta meg, hogy az ablakon be ne pislantson. Ott ült már. veres orrával a komája is. Hozzákötötte hát a tehenet az állás karfájához, az­tán szépen betántorgott a kocs­mába. — Egy litert a javából, kocs­máros úr — rendelkezett az öreg, majd a koma mellé le­telepedve nekiláttak a nedű­nek. — De jó kedve van Boros bátya — szólt hozzá a kocs­máros. Tálán csak nem a fő­nyereményt ütötte meg ? — — Barátja az erénynek, va­lóban a főnyereményt ütöttem meg, mert olyan kitűnő tehe­net vettem, hogy ezután napi 30 liter tej lesz a háznál. Szép tehén, jó tehén. Tekintetével a tehenet ke­reste, s mivel maga körül se­hol sem látta, jónak látta meg­jegyezni: ott van kint a kocs­ma előtt, megnézhetik. A kocsmáros meg a sógora kimentek a tehenit megnézni. Elég sokáig voltak kint, s mi­kor visszajöttek, nagyot ne­vettek. Az öreg Boros még egy litert bevett, azután el­kezdett készülődni. A kocsmá­ros, a sógor, no meg a koma kikísérték az ajtóig, s ott el­búcsúztak tőle. Az öreg Boros ügyet sem vetett a tehénre, eloldotta a kötelet, s ide-oda tántorogva elkezdte vezetni maga után. Amint eltűnt a láthatárról, a három ember a kocsmában olyan nevetésben tört ki, hogy majd megpuk­kadt. AZ ÖREG LASSAN haza­ténfergett. Már esteledett. Da­lolva lépte át a kaput, már messziről kiabálva: — Hej, asszony, hozd ki azt a sajtárt, fejd meg a tehenet, de tüstént. Ha nem lesz tíz li­ter tej, akkor ne adj vacsorát. Az asszonu lassan előcammo­gott, hozta a gyertyát, meg a sajtárt. Még a szomszédok is átjöt­tek a nagy lármára: mindenki látni akarta azt a csoda te­henet, amily annyi tejet ad. Az asszony előkereste a fejőszéket, aztán leült a tehén alá, hogy megfejje. Alighogy leült, ré­mülten ugrott fel és kiabálni kezdett! — Ember, mit vett maga, hiszen ez nem tehén, hiszen ez ökörtinó, — közben olyan keserves huszármiatyánk félét húzott az öregre, hogy az alig állt a lábán. — Részeg disznó, kiabált az asszony. Elmegy fe­jőstehenet vásárolni, aztán ökröt vett helyette ... Csúffá teszi magát vénségére. — Hallgass asszony, előttem fejték meg ezt az ökröt, vagy mi az istencsudáját, no csak vigyázz! Értesz is te a fejés­hez. Majd én megfejem. S ez­zel cHáült az ökörnek. — Ku­tya teringette ... Te asszony ... Ez csakugyan ökör. Hogy a ragya verje meg, aki eladta, no maid adok én neki. Még most azonnal vissza viszem —, s a szomszédok nevetése és az asszony szitkozódása között vezette vissza az ökröt. — No gyere beste lelke, hogy a gazdád... És hasonlóan cif­rázta az öreg. Mire azonban újból a kocsma elé érkezett, alább szállott a haragja. Az ökröt kikötötte a karfához, az­tán ismét betért a kocsmába, hogy új erőt szedjen a to­vábbi útra. — Rettenetesen mérges va­gyok — kezdte bevezetőül az öreg Boros. Képzeljétek el, az a piszok ember ökröt adott el fejőstehén helyett. Nézze meg korcsmáros úr, itt a passzus, itt van ni beleírva, hogy ve­restarka tehén. Az asszony majd kivert vele. No, ez már mégsem járja. — Hát Boros bátya — mon­dotta a kocsmáros, vigye csak vissza, aztán mossa meg ala­posan a fejét annak a cudar embernek. Az öreg szépen beszedegette az esedékes liter bort. Míg azt iszogatta, a kocsmáros, a só­gor, no meg a koma kimentek megcsudálni a- ökörré változott tehenet. Kisvártatva mosolyog­va bejöttek. Boros bácsi már szedelőzködni kezdett: bizony olyan rózsás volt a hangulata akkorra, hogy nem igen bírta •xilna már megkülönböztetni a tehenet a szamártól. Elköszönt. Fogta az ökör láncát és húzta, maga után, vezetgette, ló so­kára érkezett vissza a tehén eredeti gazdájához. Berúgta köszöntésképpen a kaput, majd nekiesett az ablaknak és teljes erejéből verni kezdte. — Hé... — kiáltotta. — Nyissák ki az ajtót. Adok én magoknak, csak jöjjenek ki. — A HÁZIAK kijöttek a nagy lármára. Az öreg Boros azon­ban szóhoz sem hagyta jutni őket. — Mit adtak el magok nekem tehén helyett? Engemet akarnak becsapni? Hol a tehe­nem, adják elő azonnal vagy csendőrt hívok. — Nem tudták elképzelni a há­ziak, mi van az öreggel, nem zavarodott-e meg hirtelen. Lámpát gyújtottak, s a lámpa világánál megállapították, hogy a tehén csakugyan tehén és nem ökör. Bizonyság gyanánt a gazdasszony egy félliter te­jet ki is fejt. — No tehén-e vagy ökör? Az öreg Boros nagyon rös­telte a dolgot. Nem is tudott szóhoz jutni. Megfogta a tehén láncát és azt sem mondotta, hogy jó éjszakát, húzta a te­henet maga után. Egész úton morgott magában: — Ennek az átkozott bor az oka. Nem iszom többet! Szavát meg is tartotta, egé­szen addig, amíg újból be nem ért a falujába. Az idő már éj­félre járt. A kocsmában még pislogott a lámpa. Fogadalom ide, fogadalom oda, az öreg Boros olyan szomjúságot érzett, mikor a kocsmát meglátta, hogy netovább. Ojból kikötötte llllllllllllllllllllllllHÍSI1lllltllllllllllll:9;J!li:tD'!lľ' Kehéz problétrát oldottak meg sikerrel a gottwaldovi filmesek A gottwaldovi filmműterem dolgozói a világon elsőnek ve­zették be a 16 mm-es kes­keny színesfilmek címezését. A keskeny színesfilmet eddig sehol sem látták el címfelira­tokkal. Egyedül Svédországban kísérleteztek a címfelírások be­vésésével a színes filmanyagba, ámde ez csökkentette a film­másolatok technikai értékét. František Horáček, a gottwal­dovi filmműterem kísérleti osztályának vezetője munkatár­saival együtt ^megoldotta ezt a problémát és optikailag, (ént segítségével másolja rá a ^".felírásokat a keskeny szí­nes filmszalagra. a tehenet a korláthoz, azután belépett az ivóba. — Adjon már egy fél li­tyit, az Isten áldja meg, úgy kiszáradt a szám a gyaloglás­ban. — Mindjárt hozom Boros szomszéd — ajánlkozott kész­ségesen a kocsmáros. Nem áll­hatta meg, hogy meg ne kér­d zze az öreget, hogy hát az ökröt visszavették-e? — Ne is kérdezze, kocsmá­ros, szomszéd. Mikorra odaér­tem, akkorra az ökör vissza­vedlett tehénnek. Már én csak amondó vagyok, hogy ez a te­hén nem jó szerzet. — Hát erre már én is kí­váncsi vagyok, — mondotta a kocsmáros és a sógor kísére­tében ismét kimentek megnézni a varázstehenet. Kisvártatva • isszajöttek. — Nem láttuk jól, sötét van, fekete a tehén. — E&en, — hümmögött dz öreg Boros, — éjjel minden fekete. A zárórát már erősen túllép­ték, az öreg Boros azonban fá­radhatatlanul oltogatta égő szom ját. Utoljára a kocsmáros, meg a sógor kivezették, kezébe ad­ták a tehén láncát, aztán el­köszöntek tőle. Csendben tén­fergett haza. Az asszonyt már nem akarta felkelteni. No majd megörül reggel. Gyufát sem gyújtott, csak úgy a sötétben kötötte be a tehenet. Azzal ő maga is bement a házba, s csak úgy ruhástól végigdőlt a díványon. Pár pillanat múl­va a jól végzett munka tudatá­ban már aludta is az igazak ál­mát. Nagyon furcsákat álmo­dott. Legédesebb álmát a fe­lesége kiabálása zavarta meg. — Hogy az istennyila csapja meg azt a szédült fejét, — cif­rázta az asszony — mit vett maga megint. Nézze meg az ember, lovat hozott haza tehén helyett. Az öreg egy pillanat alatt kijózanodott. Rohant az istállóba, majd kővé meredt, amikor meglátta, hogy egy sánta ló éktelenkedik a tehén helyén. — No, asszony, ezt már te vidd vissza. — Viszi a mennydörgős is­tennyila. Idehozta a falu csúf­jára ezt a sánta lovat, vigye is vissza. Az öreg Borost most már komolyan kezdte az eset fog la'.koztatni. Pokrócot tett a ló hátára, gondolván, hogy fel­nyergelve viszi vissza. Nyer­gelését a kisbíró zavarta meg, éppen akkor érkezett a háza elé. Dobolt a kisbíró, majd hi­vatalos hangon rákezdte : — Közhírré tétetik. Értesít­jük a lakosságot, hogy az éj­jeli órákban ismeretlen tette­sek ellopták Soma Gábor ven­déglős lovát. A tolvajok a ló helyett egy verestarka tehenet kötöttek az istállóba. Akár szándékosan, akár véletlenül cselekedte ezt valaki déli 12 óráig szolgáltassa vissza és vi­gye el a tehenet. Ellenkező esetben a hatóságot értesítjük. Az öreg Borost majdnem ki­lelte a hideg. Az is furcsának tűnt előtte, hogy a kisbíró se­hol ,sem dobol máshol, csak az ő háza előtt verte meg a do­bot és mintha mosolygott is volna hozzá. Felült a lóra és a ' kertek felől, ahol még senki sem jár ilyenkor, megközelítet­te a kocsmáros istállóját. S csodák csodája, ott találta a tehenet. Gyorsan elvégezte a cserét, aztán usgyi haza. — No csakhogy hazaértem, — mondogatta magában — le­galább nem látott senki. Verje meg a ragya azt a ronda bort. Az volt az oka mindennek. Lo­vat vezettem el a tehén he­lyett. AZ AZONBAN nem fért sehogysem a fejébe, hogy a korlátja a kocsma előtt van, az istálló meg a ház mögött, ho­gyan kerülhetett akkor mégis a tehén a ló helyére. Azóta azonban szentül tartja a fo­gadását. Nem iszik. A kocsmá­rossal ha néha találkozik az utcán, mindketten mosolyognak. Boros bácsi azon moso'yog, milyen ügyesen vitte haza a lo­vát, hogy a kocsmáros a mai napig sem tudta meg. A kocs­máros pedig azon mulat, ho­gyan sikerült Boros bácsit ez­z a ki tréfával megmenteni az alkohol ragadozó karmai közül, mert Boros bácsi egyéb­ként igen rendes ember. KULTURÁLIS HÍREK A Csemadok szervezetei a tornaijai járásban a farsang ideje alatt 17 községben szor­galmas munkát fejtettek ki, hogy esténként szórakoztassák a falu dolgozóit. Bemutattak 17 darabot, közte három zenéset. (S. L.) A Nagy lány c. új olasz film Duse Eleonorának, a nagy olasz tragikának életét örökíti meg. Az idén lesz 100. évfordulója Duse Eleonora születésének. A clochemerlei munkanélküliek, a címe Fernandel francia ko­mikus legújabb filmjének. A forgató könyvet Gabriel Ctie­valier, a már megfilmesített Botrány Clochemerle-ben szer­zője írta. A „20-th. Century" Fox amerikai filmtársaság 12 hittu­dományi tanácsadót és egy szép papnövendéket keres Jé­zus életéről szóló új filmjéhez, amely az utóbbi idők legköltsé­gesebb filmje lesz. Ősszel Berlinben megnyílik a Huszita Forradalmi Mozgalom elnevezésű prágai kiállítás. Egy­idejűleg Prágában A középkori német városok fejlődése elne­vezéssel német történelmi kiál­lítás nyílik. A magyarországi Európa könyvkiadó Hemingway Akikért a harang szól és a Búcsú a fegyverektől című műveit még az idén megjelenteti. Ismerkedjünk a cseh népművészettel Prágában a Vencel téren tekinthetők meg a szlovákiai népművészet remekei. Nemrégiben Iratislavában, a Mo­lotov-utcán nagyszerű berendezett üzlethelyiség nyílt meg, ahol a cseh népművészet alkotásai kaphatók. A népművészet hajlékában AHOL A KERÁMIA KÉSZÜL Szlovákia keleti részén húzó­dik meg az 1600 lelket szá­moló Pazdics (Pozdišovce) köz­ség. Takaros, ízléses népi mo­tívumokkal díszített házai szin­te elvesznek a reggeli ködben Miért érdekel bennünket ez a kis község? Lakóira vagyunk kíváncsiak, akik a mai napig megőrizték az ősök művésze­ételt és egy Rhenes forintot le tevén tisztességesen trac­tálni a Társaságot tartozik." Megtudjuk, hogy a község fazekasai a Szirmay család jobbágyai voltak, de nagy ki­váltságokat élveztek és sza­badoknak számítottak. Eredeti­leg csak használati tárgyakat: cserépedényeket, korsókat ké­I19HS19H& H pl •F * jk ^ j pite; WBr 'TJľMtjHiK f' tét, ápolják a már négyszáz éves hagyománnyal bíró nép­művészeti ágat — a kerámiai fazekasipart. Ma a község haj­dani urainak, a nemes Szir­mayaknak kastélyában dolgo­zik a kerámiaipari termelő­szövetkezet, továbbfejlesztve az apákról fiúkra öröklődő művé­szi érzéket, művészi formákat. De pillantsunk kissé vissza. A község több száz éve fenn­áll és a hagyomán szerint mái­négyszáz évvel ezelőtt német fazekasok telepedtek itt le és megteremtették a mai virágzó kerámiai ipar alapjait. A fazekas céhről szóló első írott emlékeket a szlovákiai múzeumokban lelték fel. Itt látjuk például alapszabályait, melyek lengyel, cseh és magyar nyelven írattak és így kezdőd­nek: „In nomine. Jesu. Mi alább meg írtak Pazdicsi Hellysígnek örökös Földes Urai adjuk tud­tára mindenekk az kiket illet ez Levelünk rendiben hogy ezen T. Nemes Zemplény Várgyében Pazdics nivő Hellységben la­kozó Jobágy Fazekas Mester Embereinek alázatos Instantiá­jokra s kérésére alább meg írt rendeléseket aprobáltuk, roboráltuk és confirmáltuk, kikis következnek e szerint. Primo Mindenek előtte, ha ki az mi Mestersígünkben kíván bi állani az egy Hordó Sert, hat szítettek, amivel a földművelő nép és az uraság szükségleteit elégítették ki. Apáról fiúra szállt a művé­szi hagyomány. Nyáron földet műveltek, ősszel, a termés be­takarítása után nekiláttak a munkának. Tavasszal kiszárí­tották, kiégették az agyagedé­nyeket és mehettek a kirako­dóvásárra árulni. A krónika megemlíti az ala­pító híres mesterek nevét: Kristowczik János, Král István, Mucskulik János, Csenszarik István stb. A kerámiai ipart házi ter­melés keretében űzték min­den családban és maguk gon­doskodtak termékeik értékesí­téséről. így folyt ez egészen 1947-ig, amikor hivatásos művészek, különösen Kováčiková szob­rászművésznő felkarolták a pazdicsi kerámiai ipart és szer­vezni kezdték a fazekasokat. 1948 februárja után 37 fa­zekas tömörült össze és ala­pította meg a kerámiai kisipari termelőszövetkezetet és vetet­te meg a mai üzem alapjait. Akkor még mindegyikük maga gondoskodott a kitermelt áru eladásáról. 1949. fordulatot je­lentett életükben, mert a szö­vetkezet anyagi ellátását át­vette a Népművészeti Központ, s ezzel fizetett alkalmazottak­ká váltak, és megrendeléseket eszközöltek. Érdeklődünk Pollaško elv­társtól, a szövetkezet egyik vezető dolgozójától, mi mindén került ki a nép fiainak ügyes keze alól. — Elsősorban művészi, dí­szítésű használati tárgyakat és apró kerámiafigurákat ké­szítünk. Csupán hamutartóból 350 fajtát gyártunk, rendsze­rint állatkák figuráival kom­binálva. Nagy kelendősége van a művészi kivitelű vázáknak, különösen Csehországban és a külföldön. — Hogyan ? Külföldön is is­merik a pazdicsi kerámiaipar termékeit? — Bulgáriába, Angliába, Ausztriába, Egyiptomba, Bel­giumba, stb. kértek mintaárut, s egyedül Bulgáriával 27 000 korona értékű üzletet kötöttünk. Érdekelnek jövő terveik és termelési technológiájuk. — Különleges iszapos agya­got fejtünk községünk közelé­ben, mely nagyon alkalmas a kerámiai ipar céljaira, csak, sajnos, nagyobb figurák készí­tésére nem alkalmas, mert tö­rik. Az agyagot megőrlik, vizezik és kétszer áthengerlik, majd a pépszerű anyagot köbökbe rak­ják a pincékben. Innen visz aztán minden keramikus ma­gának anyagot. Fazekaskoronggal dolgoznak. A megformált nyers mintát szikkadni hagyják, majd kifes­tik és kiégetik. — Milyen festékanyagot hasz­nálnak? — Agyaggal kevert burelt. Kék, barna és piros színnel dolgozunk. A nyers árut öt villanyke­mencében és két házikemen­cében szárítják ki. A jövőben bővíteni és modernizálni kí­vánják berendezésüket. A szövetkezet dolgozói nor­mára dolgoznak. Van úgy, hogy 1800 koronát is megkeres ha­vonta egy dolgozó. A jövőben új művészi formák keresésére akarják ösztönözni a szövetke­zet harmincnégy alkalmazott­ját azzal, hogy a legjobb mes­tereket továbbképeztetik, és rávezetik őket a művészi al­kotás továbbfejlesztésére. Lőrincz László

Next

/
Oldalképek
Tartalom