Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)
1957-03-18 / 77. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÄRTJÁNÄK NAPILAPJA 1957. március 18. hétfő 30 fillér X. évfolyam, 77. szám, Kína űj irányt követ a kohóipar építésében Peking (ČTK) — A kínai ipar élenjáró dolgozóinak pekingi országos értekezletén az acél- és vaskombinátok építésének új irányvonaláról tárgyalnak. Elhatározták, hogy a második ötéves terv folyamán hozzáfognak a kis- és középkohászati üzemek építéséhez, amelyeket arányosan helyeznek szét az ország egész területén. A kis- és középüzemek előnye az, hogy hamarabb készülnek el és előbb termelhetnek. Milyen pályát válasstoh ? A nagykaposi járásban is megtört a jég Mezőgazdasági dolgozóink között mostanában esik a legtöbb szó a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérésről. Az EFSZ-ek III. orszákos kongresszusa előkészületei során a prešovi kerület kis- és középparasztjai is mérlegelik a közös gazdálkodás jelentőségét és előnyeit. Egyes járásokban már több szövetkezetet alakítottak az év eleje óta — kivéve a nagykaposi járást. Az elmúlt napokban azonban örömteljes hírt adtak a nagykaposiak. Megalakult ebben az évben az első új szövetkezet Vysokán. Az új szövetkezetbe 15 egyénileg gazdálkodó kapcsolódott be 25 taggal. Az új EFSZ 178 hektár mezőgazdasági területen már a tavaszon megkezdi a közös gazdálkodást a III. típusú gazdálkodási rendtartás szerint. A vysokai szövetkezetesek már határozott célkitűzéssel indulnak. A termelést főként az állattenyésztés, a zöldség és az ipari növények termelésére rendezik be. A nagykaposi járás kollektivizálása továbbfejlődésének a vysokai új szövetkezet a megindítója ebben az évben. Remélhetőleg példáját a többi egyénileg gazdálkodó községek parasztjai is követik s a lemaradást a szomszédos járásokkal szemben mielőbb behozzák. A kékkői bányász ok 10 000 tonna szenet adtak terven felül Az utóbbi napokban a kékkői szénbányák minden üzeme teljesíti feladatát. Az év elejétől a tervteljesítés 112,2 százalékot tesz ki. Május 1. tiszteletére vállalták, hogy a munka ünnepéig 17 ezer tonna szenet fejtenek ki terven felül. A felajánlást jól teljesítik: eddig 10 257 tonnát adtak terven felül népgazdaságunknak. Munkájuknak nagy lendületet ad a vállalaton belüli verseny, amelyben a Bukovec-bánya tartja az elsőséget. Ha van bőven takarmány hektárhozamát 2,5 mázsával növelik. Nagyobb hozamot érnek el a kukoricából, burgonyából és a takarmánynövényekből is. Ebben az évben hektáronként legUább 500 mázsa takarmányrépát, 550 mázsa silótakarmányt és 55 mázsa jó minőségű szénát akarnak kitermelni. Már néhány éve foglalkoznak kenúertermesztéssel s ezen a téren gazdag tapasztalatokra tettek szert. Ogy tervezik, hogy az eddigi 36 mázsás átlag helyett 70 mázsás termést érnek el. Krajcsovics Ferdinánd, Galánta. A brit hajógyárakban 200 ezer munkás sztrájkot London (ČTK) — A szakszervezetek és a munkaadók között több napig tartó sikertelen tanácskozás után március 16-án Nagy-Britannia hajógyáraiban dolgozó 200 000 munkás sztrájkba lépett. A jövő héten a hajógyárak és kikötök sztrájkoló munkásaihoz csatlakoznak még a brit gépipari dolgozók is, úgyhogy becslés szerint a sztrájkoló munkások száma eléri majd a 21/2 milliót. Ilyen nagy mérvű sztrájk a brit ipar legfontosabb ágaiban már 30 éve nem volt. Macmillan brit miniszterelnök magához kérette MacLeodot, a munkaügyi minisztert, hogy értekezzék a sztrájk folytán bekövetkezett helyzetről. A brit dolgozók 10 százalékos munkabéremelést követeltek, amivel legalább részben szerették volna kiegyenlíteni az állandóan emelkedő létfenntartási kiadásokat. A szakszervezetek rámutatnak arra, hogy a hivatalos statisztika szerint a legutóbbi tíz évben a kiskereskedelmi árak 70 százalékkal és az élelmiszerek árai kétszeresükre emelkedtek. Ugyanabban az időben a munkások bérét mindössze 60 százalékkal emelték. A hajógyárak nyeresége csaknem 20 százalékkal emelkedett és a hajógyárakhoz érkezett fokozott megrendelések lehetőséget adnak e társaságoknak, hogy még nagyobb nyere-« ségre tegyenek szert. A kajali szövetkezeti tagok nagy súlyt fektetnek a gazdasági állatok hasznosságának növelésére. Már tavaly is megfelelő előfeltételeket teremtettek ahhoz, hogy elegenuö takarmányuk legyen. Szántóterületük 18%-án évelő takarmányokat, lucernát termesztenek. Saját nevelésből egészítik ki a fejőstehenek és az anyakocák állományát. A tehenek gondozóinak jutalmazása az állatok hasznosságához igazodik. Ezek az intézkedések tették lehetővé azt, hogy a kajali szövetkezeti tagok az EFSZ-ek III. kongresszusa tiszteletére kötelezettséget vállalhattak, amely szerint az év végéig állami felvásárlásra 5WC4 kg marhahúst, 6476 kg sertéshúst, 43 215 liter tejet, 28 807 tojást és 210 kg gyapjút adnak A felsőszeli EFSZ-ben lényegesen növelik a növénytermelést és az állattenyésztést. A hektárhozamot főleg azzal akarják növelni, hogy jól előkészítik a talajt, csakis jó minőségű magot vetnek s nem sajnálják a műtrágyát sem. Mindent megadnak a talajnak, amire csak szüksége van. A III. országos kongresszus tiszteletére kötelezték magukat, hogy a tervezett 26 mázsa helyett 29 mázsa búzát termelnek hektáronként s az árpa A?besz?cemen'et exportálunk A Nyitra melletti mlynáricei azbesztcement-üzemből ebben az évben 630 000 négyzetméter azbesztcement-terméket szállítanak külföldre. Nyugat-Európába és a tengeren túlra ez idén már 48 ezer darab azbesztcement deszkát küldtek. A legutóbbi szállítmányt — 11 vagont — Ceylonba irányították. S. Petráš, (ČTK) felvétele. FONTOS LEPES A kassai kerületben ebben az évben a Talajjavítás és Vízgazdálkodás Kerületi Igazgatóságának közreműködésével a kerület 20 vízgazdálkodását teljesen felújítják. 1955-től, amikor a volt vízgazdálkodási szövetkezetek megszűntek, a mezőgazdaság eme fontos szakaszán bizony nem sokat tettek annak ellenére, hogy az állami költségvetés komoly összegeket irányozott elő erre a célra. Tavaly például az egész kerületben 1 millió 982 ezer koronát adtak ki vízlevezető-, öntöző-csatornák karbantartására és más vízszabályozási munkákra. Ebben a7 évben ez az összeg több mint 5 és fél milliót fog kitenni. — ki— Új módszerekkel a termelés hatékonyságának növeléséért A bártfai EFSZ, mint ismeretes, egyike a legjobbaknak a járásban. Gazdasági eredményeiről nemcsak a bártfai járásban, hanem az egész prešovi kerületben sokat beszélnek. A haladó módszerek alkalmazása egész sor hasznos eredményt hozott a szövetkezet gazdaságosságának növelésében. Hogy gazdálkodásuk még hatékonyabb legyen, elhatározták, hogy ebben az évben áttérnek a háziállatok vitamindús szálastakarmányokkal való etetésére. Ez azt jelenti, ho.gy a lóhere és a réti füvek egy részét már virágzás előtt lekaszálják, amikor még legtöbb bennük a tápérték s az így nyert takarmánnyal etetik a növendék szarvasmarhát és sertéseket. Ez a módszer hozzájárul a fiatal állatok gyorsabb és egészségesebb fejlődéséhez. Állattenyésztésük további fejlesztése érdekében az anyasertések nevelését fabódékban valósítják meg a fejlettebb szövetkezetek példája nyomán. Ezt a nevelési módszert azért vezetik be, mivel ez a módszer mind az anyasertések, mind a malacok nevelésénél sokkal higénikusabb E amellett jóval kevesebb az önköltség. A bártfai szövetkezetesek jól gazdálkodnak. Ezt nemcsak a tavalyi munkaegység 32 koronás értéke igazolja, hanem eddigi eredményeik is. Állattenyésztésük bővítése és megszilárdítása érdekében ebben az évben 15 anyasertéssel többet tartanak, vagyis a meglevő harmincat negyvenötre emelik. Ez az intézkedés is bizonyítja a bártfai szövetkezetesek kezdeményezését a nagyobb gazdaságosság eléréséért. (Tudósítónktól) A napokban nyílt meg Bratislavában a Szlovák Múzeum helyiségeiben a Milyen pályát választok? című kiállítás. A kiállítás egyúttal szemléje a műszaki alkotás versenye eredményeinek. A munkaerőtartalékok szakiskoláinak tanulói sok érdekes modellt, tanulási segédeszközt és újítást mutatnak be a kiállításon. Képünkön egy Zetor Super lánctalpas traktor modelljét láthatjuk. L. Roller (ČTK) felvételét A mű szaki-termelési és pénzügyi terv jó öss zeállítása lehetővé teszi a nagyobb feladatok teljesítését Á prešovi Krížik Dukla-üzem dolgozói a múlt 'évvel szemben ez idén 20%-kal nagyobb feladatokat teljesítenek anélkül, hogy növelnék a dolgozók létszámát. A feladatok nagyságával uzámoltak már eddig is és most, az irányszámok kézhezvétele után hozzálátnalf a terv szétlrásához az egyes részlegedre és negyedévekre. Megmutatkozott, hogy az eddigi tervteljasítés sikšfes volt, mert januárban a nyerstermelSsi tervet 105, és februárban 108°/«ira teljesítették. Az egy*s részlegeken a dolgozók megvitatjuk a feladatokat, amelyek az iránysz4mc kból rájuk hárulnak és a műszaki-termelési és pénzügyi tervei március 20-ig összeállítják. A terv megkívánja a munkatermelékenység 12%-os növelését. Ezt a műszaki szervezési intézkedések valóraváltásával, további gépesítéssel és a futőv szalagok nagyobb méretű automatizálásával érik el. Több helyen bevezetik a ciklusos munkamódszert és összehangolják az egyes részlegek munkáját. Azzal, hogy az üzem dolgozóival vitatják meg elsősorban a rájuk háruló feladatokat, lerakják az idei terv teljesítésének legfőbb alapjait. Aki idejében vet, gazdagon arat Levelek a tavaszi munkákról Egymás után érkeznek a levelek szerkesztőségünkbe, melyekben szövetkezeti tagok, állami gazdaságok dolgozói arról számolnak be, hogy milyen szorgalommal végzik a tavaszi munkákat. Iparkodnak, hogy a mag minél előbb a földbe kerüljön, minél nagyobb legyen a hektárhozam, hisz ez az érdeke az államnak, a szövetkezeti tagoknak. Értékes felajánlások az EFSZ-ek III. kongresszusa tiszteletére Az EFSZ-ek III. országos kongresszusa tiszteletére tett szocialista ajánlások egyre nagyobb méreteket öltenek. A bardejovi járás szövetkezetei ebben a mozgalomban ugyancsak jelentős helyet foglalnak el. A lukovi szövetkezeti tagok a kötelező beadáson kívül 45 mázsa marhahúst, 169 mázsa sertéshúst, 42 ezer liter tejet, 47 ezer tojást és 200 mázsa gabonaféleségeket adtak közélelmezésünk részére. A bardejovi EFSZ 279 mázsa sertéshúst, 80 mázsa marhahúst, 66 ezer liter tejet, 55 ezer tojást és 100 mázsa terményt, a Vyšná Polianka-i EFSZ pedig 122 mázsa sertéshússal. 25 mázsa marhahússal, 25 ezer liter tejjel, 12 ezer tojással és 26 mázsa gabonafélével gazdagítja népünk közellátását. — Tudósítónktól — IPOLYSÁGRÓL ÍRJÁK A tavaszi napsugár a pereszlényi szövetkezeteseket is kicsalta a határba. A mai napig 83 hektár búzát, 10 hektár őszi árpát és 20 hektár rozsot műtrágyáztak meg. A tavasziak alá már 30 hektárt készítettek elő és március 11-én megkezdték a vetést. Ezen a napon 7 hektárt vetettek be, s a vetést tovább folytatják. A kertészet is megélénkült. Fél hektáron ültették el a korai krumplit és egy hektáron zöldségféléket. Ehhez az eredményhez nagymértékben hozzájárultak a szövetkezet asszonyai is. Pintér István, Ipolyság. DICSERET ILLETI ŐKET A vágsellyei szövetkezet kertészeti dolgozói ígéretet tettek, hogy a járás területén ók adnak elsőnek friss zöldséget a dolgozók asztalára. Szavukat be is tartották. Március 13-án nagy mennyiségű salátát, karalábét és retket vittek a piacra. A kertészet tagjai így akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy szövetkezetük az idei gazdasági évet a tavalyinál is nagyobb eredménnyel zárja. Hankó József, Vágsellye. LEMOSSAK A SZÉGYENT A gelei és a budafai szövetkezetesek a múlt évek során igen rosszul gazdálkodtak. Nem volt megértés a tagok között, ezért az eredmények is olyanok voltak, hogy pirultak értük. Az idén azonban változtatni akarnak a helyzeten. ígéretet tettek, hogy lemossák a szégyent. Hogy mennyire komolyan veszik ígéretüket, erről az a szorgalom tanúskodik, ahogyan megkezdték a tavaszi munkákat. Már mind a két szövetkezetben elvégezték az ősziek ápolását. A budafaiak 70 hektár földet készítettek elő vetés alá. Grünfeld Zoltán, Szarva. NÄNAI HlR Az Állami Gazdaságik Nánai Igazgatóságához tartozó újm ílori gazdaságban február utolsó napjaiban megkezdték az őszi szántások slmítózását és a műtrágya szórását. Repülőgép segítségével eddig több mint 500 hektárt szórtak meg műtrágyával. A tavaszi vetéseket és a zöldségfélék ültetését, illetve vetését is megkezdték má r- Nagy József, Nána, ÉLED A HATÁR Megindult az élet, népes lett az alsószecsei határ is. A jó munka nyomán öt hektáron tavaszi búza, 100 hektáron tavaszi árpa került a földbe. Szórják a műtrágyát. A kertészek is kivonultak már, megkezdték a palánták kiül« tetését. Nagy feladat teljesítésére vállalkoztak az alsószecsiek. Az EFSZ-ek országos konferenciája tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy 44 vagon vetőmagárpát termelnek — 10 vagonnal többet, mint a múlt esztendőben. 250 mázsa aprómag, abból 150 mázsa répamag termesztését határozták el. Az állattenyésztési csoport vállalta, hogy terven felül 150 mázsa sertéshúst és 36 000 liter tejet ad be. A kertészeti csoport 150 000 korona értékű zöldségfélével akar többet termelni, mint tavaly. Henzsel Mihály, agronómus JÖ MUNKÁT VÉGEZTEK A SZERELŐK A tornaijai traktorállopiás dolgozóit jól felkészülve érte a tavasz beköszöntése. A szerelők jó munkát végeztek, a kerekes traktorok javítását 139 százalékra, a lánctalpasokét 128 százalékra teljesítették. A javítók versenyében a magasabb tervteljesítésért Kulik László és Pobory Ferenc kerültek az élre. Kulik László még fiatal javító. A téli javítások idején hét traktor és két teherkocsi generáljavítását végezte el. Munkaszeretetét a CSISZ üzemi szervezete is értékelte és jó munkáját vándorzászlőval jutalmazta meg. Pobory Ferencet is dicséretben részesítették a jó munkája elismeréseképpen. Susányl István, Tornaija.