Új Szó, 1957. március (10. évfolyam, 60-90.szám)

1957-03-16 / 75. szám, szombat

A harmincas években történt, amikora f ojtop^.

ô gazdasági válság egyre több munkáskezet ítélt tétlenségre. Megviselt arcú földmunkásasszony kereste fel a Munkás kiadóhivatalát. — Az előfizetési díjat jöttem kiegyenlíteni — mondta magyarázóan. — Felszólítást küldtek, hogy fizessük ki a hátralékot. A kiadóhivatal személyzete szívélyeJ>en invitálta: — Tessék, elvtársnő! A „személyzet" kifejezést nem úgy kell érteni, hogy összesereglett a kiadóhivatal számos alkalmazottja. Akkoriban bizony egyetlen elvtárs látta el az összes teendőket. Főnök, gépírónő és még sok más minden volt egy személyben. — Csakhogy... — és a látogató zavartan próbálta kibogozni a kezében szorongatott kis szatyrot. — Ne haragudjék, elvtárs ... Egy fillérünk sem volt a háznál. Néhány tyúkom van, hát tojást hoztam be a piacra, de senkinek se kellett. Fogadja el a tojást az előfizetésre! Megkönnyebbülten fellélegzett, hogy ilyen egyszerűen sikerült megoldania a bonyolultnak látszó feladatot és mintegy mentegetőzésül sietve hozzáfűzte: — Az emberem a lelkemre kötötte, hogy fizessem ki a mi újságunkat. Nem tud meglenni nélküle. Ki tudna közel harminc év után Visszaemlékezni, hogyan könyvelték el ,a kiadóhivatalban ezt a bevételt? Magát a történetet akkor senki sem jegyezte fel, mégis fennmaradt, mint derűs jelképe annak a ragaszkodásnak, amely az olvasókat a Munkáshoz fűzte. Az előfizetők zömének nemegyszer okozott fejtörést, hogy a szűkre szabott háztartási költségvetésből az újságra is teljen és sokszor lemondtak a legszükségesebbről, mert a laptól nem akartak megválni. De a Munkás olvasójának lenni nemcsak anyagi áldozattal járt. Gyakran követelt bátor kiállást. Munkáltatók, hajcsárok, hatóságok sehol sem nézték jó szemmel, ha valakinek a kezében kommunista újságot láttak, s voltak üzemek, majorok, ahol ez főbenjáró bűn volt, üldözéssel, sőt elbocsátással fenyegetett. De a Munkás ide is eljutott. Dugdosva, kézről kézre jártak a gyűrött példányok, elmosódott rajtuk a nyomdafesték, mire visszakerült eredeti tulajdonosukhoz. Az újság elterjedtségét a példányszámmal szokták mérni. Hamis képet nyerne, aki ebben az esetben megelégedne az egyszerű számadatokkal. A Munkás példányszáma sohasem volt nagy. Befolyásától és népszerűségétől mégis féltek az akkori idők hatalmasai, mert rémítette őket azoknak az eszméknek meggyőző igazsága, amelyeket a Munkás hirdetett. Az is a lap sajátosságaihoz tartozott, hogy az előfizetők legtöbbjének néha féltucatnyi „albérlője" is volt az újságra. A cikkek az olvasó legbensőbb érzéseit fejezték ki. A mai olvasónak talán feltűnik, hogy állandóan előfizetőkről írunk. Valóban aránylag kevés példányonkénti vásárló volt abban az időben, ami a polgári „sajtószabadsággal" függött össze, Hol is vehette volna meg az érdeklődő a Munkást? Az újságbódékban rendőrségi nyomásra nem tették ki a kommunista újságokat, s később hivatalosan is betiltották a kommunista sajtó árusítását a vasútállomásokon és a trafikokban. Lelkes kommunisták önfeláldozó munkája segített leküzdeni ezt a nehézséget is. önkéntes terjesztők árusították a lapot az üzemekben és a falvakon, öt-tíz példányt rendeltekés önzetlen szorgalmuk nélkül nehéz elképzelni a Munkás fejlődését. A kassai kommunista ifjúmunkások egyidőben valóságos falujárást rendeztek a Munkással. Vasárnap reggelenként újsággal megrakodva szerteszéledtek a környékbeli falvakban és házról házra járva terjesztették. Jó „rikkancsok" voltak! Sok leleményesség kellett ahhoz, hogy elhárítsuk a lap további megjelenését fenyegető egyre nyomasztóbb akadályokat, mert a kapitalista állam mindent megtett, hogy belénk fojtsa a szót. Különösen a cenzúrával és a gyakori elkobzásokkal volt baj. Az elkobzás azt jelentette, hogy a rendőrség a nyomdában lefoglalta és elcipelte a kész újságokat, és ha mégis kijutott néhány példány, azokat távirati utasításra a postahivatalok tartották vissza. Ez nemcsak nagy anyagi veszteségeket okozott (az egész példányszámot újra kellett nyomatni), hanem az olvasók is később kapták kézhez a lapot. Szerkesztőség, kiadóhivatal és a lap sok barátja vetekedett égymással, hogy kijátssza az üldözőket. Amikor a Munkás még Kassán jelent meg (a lap sok szép emléke a kassai munkásmozgalommal, a Munkás bölcsőjével függ össze), kihordók kézbesítették az előfizetőknek. A kihordók — többnyire munkásasszonyok voltak — kevés fizetségért, de sok lelkesedéssel végezték munkájukat. Valóságos haditanácsokat tartottak a nyomda előtt, amikor a kész példányokra vártak, s haditerveket szőttek, hogyan előzzék meg a rendőröket. Kilesték, merről jönnek a rendőrök, hogy más űton kikerülhessék őket. Ha ez sem használt, gyermekkocsikkal jelentek meg, s féltő gonddal babusgatták a kocsi mélyén fekvő — Munkás-példányokat! Az 1929. évi nagy földmunkássztrájk idején — a Munkás akkor már Gstravában készült — kettőzötten dühöngött a cenzúra. Ha nem kobozták el a lapot, egyszerűen „elsüllyesztették" a postán, hogy ne juthasson el a földmunkásokhoz. Ebbe nem lehetett belenyugodni. A párt kihasználta a képviselők mentelmi jogát (a képviselők csomagjait nem volt szabad a rendőrségnek átkutatnia). A párt Ostravába összpontosított több képviselőt. Néhány cseh képviselő elvtárs is jött segíteni. A Munkás még nyomdaszagú, friss példányait sietve kofferekbe csomagolták, és már vitték is a sztrájkterületre. A rendőrség nagyon csodálkozott, hogy sem a nyomdában, sem a postán nem találta meg a keresett újságokat. Jurán elvtárs, a brnői munkásmozgalom öreg harcosa, még a felszabadulás után is a karját tapogatta, ha arra terelődött a szó, hogy valamikor mint képviselő kofferekben szállította a Munkást Szlovákiába. — Alaposan teliraktatok azzal a kommunista méreggel — mondogatta. — Még melós koromban sem izzadtam annyit, mint amikor a magyar elvtársak lapkihordója voltam. — De túljártunk az eszükön! — tette hozzá hamiskás mosollyal. — mk — liiiiiiliiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitMütM "imiitiľ A Munkás műhelytitka ~ 1L ví,— í: Ebben a fejezetben nem lesz szó a | modern újságtechnika vívmányairól. Ma már szinte hihetetlen, milyen szerény körülmények között készült a Munkás. Már a kommunista párt napilapja volt, amikor Kassán a Kovács utcai, majd a Kazinczy utcai Munkásotthon egyik helyiségében húzódott meg a szerkesztőség. Ostravában még ennyire sem jutott. Az egyetlen helyiségen testvériesen megosztozott a Pravda szerkesztőségével, amelynek szintén csak fél szobával kellett beérnie. Szinte azt mondhatnánk, hogy ez elég is volt, mert a Munkás szerkesztősége majdnem mindvégig — két tagból állott. Sőt, az sem volt ritkaság (ha például az egyiket bebörtönözték), hogy egy szerkesztő készítette az egész napilapot a vezércikktől kezdve az apró hírekig. Csak rövid ideig, 1926— 27-ben, dolgoztak hárman a szerkesztőségben és ez már valóságos luxusnak tűnt. A nyolcórás munkaidőt a szerkesztőségben természetesen nem tartották be. Megfeszített munkát kipánt az újság mindennapos előállítása. E szigorú „szisztemizációt" nem előírások követelték meg, hanem a lap állandóan nehéz anyagi helyzete. Rendkívül gazdaságosan és lelkiismeretesen kellett bánni minden fillérrel, a munkások, zsellérek és kisgazdák adakozásaiból összegyűlt pénzzel. A pártnak Szlovákiában nem volt saját nyomdája, s elsősorban a nyomdaköltségek kiegyenlítésére kellett törekedni, nehogy a kapitalista nyomdavállalatok beszüntessék a nyomást. Hírszolgálatra már egyáltalában nem futott a költségvetésből, a Csehszlovákiai Távirati Iroda híreit, vagy külföldi lapokat előfizetni, tudósításokat honorálni — megvalósíthatatlan terv maradt. Bizony mindenféleképpen kellett ügyeskedni, hogy a Munkás „le ne maradjon" valamilyen nagy eseményről. Ez különösen a napilap első éveiben volt nehéz, amikor még rádió sem létezett. Volt azonban a Munkásnak olyan hírszolgálata, amellyel egy polgári lap sem „konkurrálhatott". Mindent tudott a munkások és kisgazdák életéről, až üzemekben és falvakon lejátszódó egyéni tragédiákról és tömeges küzdelmekről. Ha valahol munkásokat bocsátottak el, vagy leszállították a béreket, ha hajcsárok gorombáskodtak a dolgozókkal, ha végrehajtó járt a faluban, ha bárhol igazságtalanság érte a szlovákiai magyar népet — a Munkás megtudta és hírt adott róta. Ezt a felkészültséget, amely a dolgozók között megbecsülést és elismerést szerzett a lapnak, a munkás- és parasztlevelezők százainak köszönhette. Nemcsak kommunisták, hanem pártonkívüli munkások és kisgazdák is természetesnek tartották, hogy a Munkáshoz forduljanak, egyetlen újságjuk volt, ahol meghallgatták és megszólaltatták őket. — Abból a számból, amelyben levelem megjelenik, küldjetek címemre legalább öt példányt — szokták írni. — Terjeszteni fogom, hogy mások is felismerjék a dolgozók igazságát. Valóban a dolgozók igazságának apostolai voltak a gyárak és falvak levelezői! Nagyban az ő érdemük is, hogy a Munkás oly sok dicsőséget szerzett az elnyomás és kizsákmányolás elleni évtizedes harcában. Ha a Munkás nem támaszkodhatott is a modern újságtechnika vívmányaira, jól kezelte a kommunista újságkézbesítés becsületes eszközeit. A Munkás úgy érzett és gondolkodott, úgy szólott az olvasókhoz, mintha maga is kékzubbonyos munkás volna. Ezért szerették és tisztelték a szocializmusért küzdő magyar dolgozók. Nemcsak újságnak tekintették, hanem odaadó. h» és megbízható harcostársnak, (-ov) A „PfcfeS Hmkte" é» táÄ ikti-mr^i mtéfomtéé libastíkw ** wm&i Atí* sfaÉmt* wx&mm *> m$sm • «fyftMáM mm '•Wűb je&st m fos*** : mwkkúm Atékssu Alwfcav ; mmy&mt mumtfttfit ; jelest, isi : omyi é* Ä m*M : : At mM * tM&tsxti 4» ka*.

1 í Ä«J Mrfí Ä „Medtaí®^ pMusm* mm wéthutä pefat&sí m&tte*. „ksstárwai" fest* *ctiM Msrt mtk ;»«*»&» * <á#» ***té*m füméH** l Ai mm&í& mát : aÉte&Mfc v&vm sst&s smím-t** \ Ht is *$< : ÄÄjf fü^t iHl «ÍT£GM*«T &&& EG? ÍSNSS frhäexmo* Mtimmés-ík Wvit j*t«.1s»*V *»ársw hsmm fessír* tev&G&^kimtik, %&tm toasaetlísJ mmi uttá, ík <t kzcá* *üatwi* mi&mdmMém *«ä»t«t Ü«$ vxftmk ÄSCÍIÉ « . ŕíífeeés* á'<$e

m m&ké. * bmrtk^ tíNNasai «*fefcéi»«* Sfcs tmteeis*** Ä mrmmintá, mé* ÜtkimMm m*ek, skft mr-% « mmto mír A *Mwfatir .itM&mm. mim m téü. mH m » t*mZ<i*waáth* Umo

m, f* ttrwvkéK**' í*. Htmtwk s lm* 8 k^ssíÄ^ľrs h-t* Cí t s <?xkmrm* l -b - » *xm< * feľS^äí^*^ ' ^Íhi-Mí wmiééi! r^U^? * . • t-e&ík t J&mtóNfer" #*»»! mm-'; m i-* feá» A .jPáfizsi Munkás" üdvözlete a jubiláló Munkáshoz A 30 éves jubileumát ünneplő Munkás ünnepi számának első oldala Sajtóperek — kobzások A Kassai Munkás napirenderi tartotta a Rimamurányi Rt. korompai gyárában uralkodó állapotokat. Ostorozta a ružomberoki Mautner textilbáró lelketlen kizsákmányolását. A Kassai Munkás terjesztése ezekben az üzemekben majdnem lehetetlen volt. Ezért a vonat ablakából dobták ki az arraváró munkásoknak hetenként az újságot. Visszatérő témája volt a lapnak a „kutyaszövetség". Ezt a nagyon jellemző elnevezést az építőmunkások adták az építőiparosok szövetségének. Ugyanis a munkaadók lapjának fejlécén egy karóhoz láncolt kutya volt ábrázolva. A megkötött kutya az építőmunkásokat akarta jelképezni és arra utalt, hogy úgy kell őket pórázon tartani, mint a leláncolt kutyát. Életharcot folytatott a Kassai Munkás a klerikálisok ellen, akiknek Kassán nagyon erős befolyásuk volt. Főként a püspökség lapjával, a Felvidéki Újsággal voltak a Kassai Munkásnak politikai vitái. Egy érdekes momentumot kell feleleveníteni. Az egyik bányában súlyos szerencsétlenség történt, több halálos áldozattal és sebesülttel. A Felvidéki Ojság a bányaszerencsétlenségről beszámolva azt itta, hogy a szerencsétlenség „az Isten ujja", mert az Oristen nem tűrheti a folytonos sztrájkokat, lázításokat, izgatást a fennálló rend ellen. A Kasai Munkás nem maradt adós a cikk írójának. „Törjön le az Isten Ujja" cím alatt azt írta, ha az ártatlan áldozatok kiontott vére az Isten ujját dicséri, úgy „törjön le az Isten ujja". Az ügyészség istenkáromlásért perbe fogta a cikk íróját. Az egész ország szervezett munkássága és haladó polgársága érdeklődéssel nézett az esküdtbíróság ítélete elé. A szerzőre várható ítélet szükségessé tette, hogy Budapestről dr. Fényes Samu ügyvéd lássa el a védelmet. Dr. Fényes, aki jónevú író és publicista volt, csak néhány percig beszélt. Körülbelül így: „Esküdt uraim! A bányász leszállt a föld mélyébe, hogy magának és családjának megszerezze a betevő falatot. A vállalat gondatlansága következtében elpusztult. Erre azt mondani, hogy ez „Isten ujja", infámia és ha ez az „Isten ujja" lenne, úgy én is azt mondom, amit a cikk írója: „Törjön le az Isten ujja". A rövid védőbeszédnek az esküdtekre lenyűgöző hatása volt. Eredmény: I vádlottat az é5* küdtszék felmentette. Természetesen nem minden sajtóper Végződött hasonló eredménnyel, amit a Kassai Munkás ellen indítottak. A i óvadék többször kimerült, amit pótolni kellett. De az áldozatkész munkásság filléreiből mindig jutott erre is< Ha a cenzor valamit kifogásolt, újból be kellett mutatni a levonatokat. Ilyenkor a cenzúráit rész helyett a fehér foltot nem szabadott semmivel sem kitölteni. Volt oldal, amelyen csaknem csupa fehér folt tátongott. Az elkobzás mindig nagy károkat okozott. Az előírások szerint az összes példányt kl kellett nyomtatni, nem volt szabad abbahagyni a nyomást. Rendszerint akkor koboztak, amikor már kinyomtak valamennyi példányt. Az önfeláldozó nyomdászok sokszor megbízható elvtársaknak adták ki a kifogásolt lapokat, akik villámgyorsan továbbították és terjesztették őket. Ilyenkor a rendőrség egész apparátusát mozgásba hozta. A lapot kiszedték a vonatból, telefonon, sürgönyileg értesítették az egész csendőrségi és kopó hálózatot. Volt idő, amikor Masaryk elnök személye szent és sérthetetlen volt. Éppúgy Baťa, a cipőkirály ellen sem lehetett büntetlenül írni. Egyszer a Munkás olyan cikket hozott, amelyben „T. .G. Batáról" írt. Természetesen ez ürügy volt az elkobzásra. (T. G. ugyanis Masaryk kereszt- és előneve volt.) Egy másik alkalommal Dérer szociáldemokrata miniszter neve után — nem tudni a szedő jóvoltából-e vagy véletlenül — az „i" betű kiesett, így a címe „gazságügyi miniszter" lett. Sok hasonló ok miatt kobozták el á kommunista pártsajtó lapjait. Jellemző, hogy azon idő alatt, amíg a Munkást Ostravában nyomták, háromszor iltották be egy hónapra. 1927-ben 310 számból 25 számot, 1928-ban 228 számból 52 számot, és 1929-ben 192 számot koboztak' el. Tehát az utóbbi évben gyakorlatilag majdnem minden számot elkoboztak. A szerkesztőket pedig 1927-ben kétszer, 1928-ban ötször, 1929-ben hatszor fogták perbe. OJ SZO p1957. március 16. Az olvasók és a párttagok szeretete