Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-15 / 46. szám, péntek

A nemzeiközi helyzet és a Szovjetunió külpolitikája (Folvtatás az 5 oldalról.) ezzel teljes felelősséget vállalna azo­kért a 'következményekért, amelyek ebből reá származhatnak. Az atomfegyverek eltiltása helyett tehát a hivatalos amerikai körök olyan úton haladnak, amely fokozza az atomháború veszélyét. És nézzünk egy további tényt. Mig a Szovjetunió az atomfegyverekkel folytatott kísérletek betiltását java­solja. az USA kormánya ezt eluta­sítja. Semmivel sem jobb a helyzet az USA-nak a szokásos típusú fegyver­zetek korlátozásához elfoglalt állás­pontja terén sem. Nem hajlandók lé­nyegesen csökkenteni a fegyveres erők létszámát mindaddig, míg nem nyernek megoldást a vitás nemzet­közi problémák, közöttük Németor­szág kérdése is. Ez az álláspont azon­ban azt jelenti, hogy a leszerelés egész problémája zsákutcába került, mert a nagyhatalmak fegyveres erői létszámának radikális csökkentése va­lóságban a világot most kettéosztó fő politikai problémák rendezésének nagy jelentőségű előfeltétele volna. A leszerelés kérdésében teendő leg­közelebbi lépésekkel kapcsolatban hangsúlyozni kell az Egyesült Nem­zetek Szervezetének felelősségét. Va­laki nyilvánvalóan hajlandó azt .hinni, hogy az ENSZ küldetése kimerül a leszerelési probléma megtárgyalásá­nak szervezésében. Ez azonban nagy hiba, amelynek gyökerei mélyen a népszövetség káros gyakorlatába nyúlnak. Annak, hogy az ENSZ sike­resen teljesíti-e küldetését, egyedüli kritériuma nem a leszerelés problé­májáról folytatott végnélküli tárgya­lás, hanem az, hogy milyen konkrét, pozitív eredményeket érnek el a le­szerelés kérdésében. Nem lehet már tovább halogatni a leszerelés prob­lémájának megoldását. Az idő nem vár. Az ENSZ szervezete nem telje­síti küldetését, ha nem éri el azt, hogy az 1957-es év lényeges haladást jelentsen e kérdésben. Egy másik láncszem, amelynek megragadásával jelentős mértékben megszilárdulna a béke, az európai és ázsiai kollektív biztonság biztosítása. Felesleges szavak nélkül is világos, mily mélységesen és sürgetően szük­sége van Európának a kollektív biz­tonságra, hiszen nincs benne egy ál­lam sem, nagy avagy kicsi — amely­nek ne volna létérdeke az egészeuró­pai kollektív biztonsági rendszer megteremtése Az is ismeretes, hogy senkinek sincs kifogása az ellen, hogy ebben a rendszerben részt vegyen az USA is, jóllehet nem európai ország. Az európai biztonság biztosításáról már több éve folyik a vita a külön­féle nemzetközi konferenciákon és a sajtóban. Ezen idő alatt különböző oldalakról számos konkrét javaslatot terjesztettek elő. E tapasztalatok ta­nulmányozása megmutatja, hogy ha meg van a jóakarat, ki lehet dolgoz­ni e probléma megoldásának olyan tervét, amely valamennyi fél számára elfogadható. Ebből következik, hogy eljött az ideje annak, hogy valóban egyesítsék törekvéseiket mindazok, akik a már régen akut probléma megoldását óhajtják, akik az európai béke szi­lárd biztosítékainak, az összes európai államok megbízható gazdasági együtt­működése nélkülözhetetlen feltételei­nek megteremtését óhajtják. Épp úgy eljött az ideje annak is, hogy további kezdeményező lépéseket tegyenek az ázsiai és a Csendes-óceá­ni kollektív biztonság biztosítására. Ma már aligha tagadhatja valaki, hogy az ázsiai és afrikai államok, amelyek részt vettek a történelmi bandungi konferencián, értékes hoz­zájárulást nyújtottak az egész világ békéjének megszilárdításához. A ban­dungi konferencián kihirdetett elve­ket egyre nagyobb mértékben elisme­rik és támogatják. Az ázsiai országok szolidaritása több kérdésben kétség­telenül előkészítette az ázsiai kollek­tív biztonság hatékony rendszere megalakításának talaját. Ezzel kapcsolatban újból teljes ko­molysággal hangsúlyozni kell az Indiai Köztársasaság és a Kínai Népköztár­saság kormányfői azon gondolatának fontosságát, hogy az ázsiai és a Csen­des-óceáni országok kössenek kollek­tív békeszerződést és ezzel helyette­sítsék az ott fennálló katonai tömbö­ket. Nem kell kételkednünk abban, hogy ha e kérdés megoldása kizárólag az Ázsiában és a Csendes-óceán térv ségében fekvő államcktól függnek, akkor a világnak e részében már ré­gen megteremtették volna a sokoldalú kollektív biztonsági rendszert. Biztosítani kell a békét a Közel-Keleten Főleg a közel-keleti biztonság biz­tosításának kérdésével kell foglalkoz­ni. Ki merészelne kételkedni e kérdés rendkívüli fontosságában és időszerű­ségében? Ezt megerősíti a háború utáni események egész lefolyása. Most, amikor a világ tanúja lett az Egyiptom elleni brit-francia-izraeli agressziónak és amikor kihirdették az Eisenhower-doktrinát. ez a kérdés ha­laszthatatlanná vált. A nyugati államok befolyásos kö­reinekképviselóiki jelentették, hogy sze­rintük a közel-keleti államokat fenye­gető veszély a Szovjetunióból szár­mazik Ez az imperialisták tipikus propagandamódszere: annál hango­sabban lármáznak a Szovjetunió állí­tólagos beavatkozásáról a Közel-Kelet ügyeibe, minél fokozottabban avatkoz­nak be ők maguk ezekbe az ügyekbe a hirhedt gyarmati rendszer felújítá­sára és e térségben uralmuk megerő­sítésére törekedve. A Szovjetunió és az USA kapcsolatainak megjavításáért A Szovjetunió új javaslatai Képviselő elvtársak' A Szovjetunió ! kormánya tegnap az USA, Nagy-Bri­tannia és Franciaország kormányainak azt javasolta, hogy dolgozzák ki és fogadják el „A Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kor­mányainak a Közel- és Közép-Kelet békéjéről és biztonságáról, valamint e térség országai belügyeibe való be nem avatkozásról szóló deklarációjá­nak fő elveit."' A Szovjetunió követelte és követeli a tartós béke nélkülözhetetlen bizto­sítását és a bizalom légkörének meg­teremtését a Közel- és Közép-Kelet térségében. A Szovjetuniónak nincse­nek háborús támaszpontjai és nem is szándékszik ilyeneket létesíteni, sem pedig más koncessziókat szerezni a Közel- és Közép-Kelet-i országokban azzal a céllal, hogy nyereségre tegyen szert, és nem szándékozik ,e térség­ben privilégiumokat szerezni, mert mindez összeegyeztethetetlen a szovjet külpolitika elveivel. A Szovjetuniónak őszinte érdeke ez országede nemzeti függetlenségének megszilárdítása, gaz­daságuk felvirágoztatása és az, hogy a Közel- és Közép-Keleten a Szovjet­unió határainak közvetlen közelében béke és nyugalom honoljon. A szovjet kormány úgy véli, hogy a nagyhatalmak — a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország — az ENSZ Biztonsági Tanácsa állan­dó tagjainak közös erőfeszítésével biztosítani lehetne e térség tartós és szilárd békéjét. Ezért a szovjet kormány javasolja az Amerikai Egyesült Államok, Nagy­Britannia és Franciaország kormá­nyainak, kötelezzék magukat, hogy közel- és közép-keleti politikájuk­ban a következő "elveket fogják követ­ni: 1. A Közel- és Közép-Kelet béké­jének megőrzése, a vitás kérdéseknek kizárólag békés eszközökkel, tárgya­lások útján való rendezése alapján, 2. Közel- és Közép-Kelet országai belügyeibe való be nem avatkozás, ezen országok szuverenitása és füg­getlenségének Jíszteletben tartása, 3. Minden kísérlet elutasítása, amellyel ezekef az országokat a nagy­hatalmak katonai tömbjeibe akarná­nak bevonni, 4. A Közel- és Közép-Kelet orszá­gai területén levő külföldi támaszpon­tok felszámolása és a külföldi csapa­tok kivonása e területekről, 5. A Közel- és Közép-Kelet orszá­gainak való fegyverszállítás közös elutasítása. 6. A Közel- és Közép-Kelet országai gazdasági fejlődésének támogatása minden politikai, katonai vagy egyéb olyan feltételtől függetlenül, amely összeegyeztethetetlen ezen országok méltóságával és szuverenitásával. Természetes, hogy az ilyen deklará­cióhoz szabadon csatlakozhatna bár­mely állam, amelynek érdeke a béke és a biztonság és kapcsolatait a Kö­zel- és Közép-Keleti országokkal, az említett elvek szellemében óhajtja kiépíteni. A szovjet kormánynak nem volna kifogása az ellen sem, ha az USA, Nagy-Britannia, Franciaország ás a Szovjetunió kormánya önálló, tartal­milag azonos deklarációt terjesztene elő a Közel- és Közép-Kelet országai­hoz fűződő kapcsolatairól a fent emlí­tett elvek alapján. A' Szovjetunió kormánya reméli, hogy ezt a kezdeményezést, amely a Közel- és Közép-Kelet békéjének megszilárdítására irányuló őszinte tö­rekvésből indul ki, az USA, Nagy-Bri­tannia és Franciaország kormánya tá­mogatni fogja. Egyiptom igazsága és néhány gazdasági probléma Ami a brit-francia-izraeli agresszió I európai, ázsiai, közel- és középkeleti következményeinek kiküszöbölését il- • állam harcol a békéért és semleges­0 J SZO 1957. február la, leti, a leghalaszthatatlanabb kérdés az izraeli csapatok kivonása Egyiptom területéről. Vajon ki előtt nem vilá­gos, hogy Izrael állam kormányára és protektoraira hárul minden felelősség azokért a következményekért, ame­lyekkel az egyiptomi terület egy ré­szének további megszállása járhat? A Szovjetunió kormánya támogatja Egyiptomnak azt az igazságos követe­lését, hogy teljes mértékben kárpó­tolják az okozott károkat. A szovjet emberek mindig ellenezték és ellenzik Egyiptom elidegeníthetetlen jogainak azáltal való megnyirbálását, hogy a Szuezi-csatornát kivegyék Egyiptom szuverenitása alól és a csatornát külföldi igazgatóság alá helyezzék ilyen vagy amolyan formában. A jog és az igazság e kérdésben teljesen Egyiptom oldalán van. A Szuezi-csa­torna szabad hajózásának kérdését ki­zárólag az érdekelt országok közötti tárgyalások oldhatják meg Egyiptom szuverenitásának tiszteletben tartása és a csatorna minden használója igaz­ságos érdekeinek megfelelő mérlege­lése alapján. A jelenlegi nemzetközi helyzet egyik fontos vonása, hogy egyre több Ezzel kapcsolatban természetes, hogy újból visszatérünk ahhoz a kér­déshez amelynek fontossága minden­ki előtt nyilvánvaló, mégpedig ahhoz a kérdéshez, hogyan fognak tovább t'ejlődni a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok kölcsönös kapcso­latai. Van egy olyan dajkarnese, ame­lyet bizonyos külföldi körök terjesz­tenek, amely szerint a szovjet-ame­rikai kapcsolatok normalizálása állí­tólag nem lehetséges azért, mert a két országot megoldhatatlan problé­mák választják el egymástól. A va­lóság azonban jól ismert, hogy álla­maink évtizedekig békében és barát­ságban éltek. Kivéve a fiatal szovjet köztársaság elleni külföldi interven­ció időszakát, az USA és a Szovjet­unió sohasem viselt háborút egymás ellen. Franklin Delamo Roosevelt, az USA elhúnyt elnöke hangsúlyozta, hogy nemzeteink között „több mint száz éven át mindkét fél számára előnyös barátság szerencsés hagyománya ál­lott fenn". Ezt a hagyományt akkor kezdték megsérteni, amikor az USA uralkodó köreiben egyre jobban ter­jedtek a világuralmi törekvések, ame­lyek kizárják az egyenjogú nemzet­közi együttműködést. A szovjet kormány továbbra is úgy véli, hogy legyen a Szovjetunió és az USA szociális rendszere bármennyire eltérő, sok fontos probléma van, amelyekben nemzeteink érdekei meg­egyeznek. Az amerikai és a szovjet embereknek egyformán érdekük a bé­ke megőrzése és a békés együttmű­ködés fejlesztése. Ezért javasoltuk az Egyesült Államoknak, kössön a Szov­jetunióval baráti szerződést. E javas­latunk óta már egy év telt el, de vá­laszt még mindig nem kaptunk és ez bizonyára nem véletlen. Az Egyesült Államokban vannak befolyásos körök, amelyeknek érdekük, hogy súrlódáso­kat szítsanak országaink között. Nem azonosítjuk ugyan e köröket az ame­rikai néppel és meggyőződésünk, hogy az egészséges, józan eszű és megíté­lésű amerikai nép előbb-utóbb győ­zedelmeskedik azon körök önző né­zetei felett, amelyek az amerikai­szovjet kapcsolatok feszültségének kiélezésére törekszenek. Az utóbbi években bizonyos élénk­ség állott be a Szovjetunió és Kanada kölcsönös kapcsolataiban mind gazda­sági téren, mind a tudományos-tech­nikai és kulturális csere terén, A két ország kereskedelmi kapcsolatainak fejlődésében jelentős szerepe volt az 1956 februárjában Ottawában aláirt szovjet-kanadai kereskedelmi egyez­ménynek. Kétségtelen, hogy mindkét fél óhajára a Szovjetunió és Kanada kölcsönös kapcsolatai továbbra is ked­vezően fejlődhetnek. Ha e kérdéshez a béke megszilárdí­tásának és a nemzetek közötti keres­kedelmi együttműködésnek szempont­jából közelednénk, megvolnának a gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődésének lehetőségei a Szovjetunió, Argentína, Mexikó, Uruguay és a töb­bi latin-amerikai országok között. Óhajtjuk, hogy kapcsolataink ezekkel az országokkal fejlődjenek. A Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország közös érdekei ségért, vagy pedig a béke és a sem­legesség felé kezd hajlani. Ezek az államok nem tagjai agresszív célokat követő zárt katonai csoportosulások­nak. Ezért nem véletlen, hogy a „hi­degháború" hívei és az „erőpolitíka" irányvonalának védelmezői mindenféle rágalmakat szórnak a semlegesség politikájára. A Szovjetunió kormányának véle­ménye szerint jelenleg különös fi­gyelmet kell szentelni egyes gazda­sági problémáknak, elsősorban a vi­lágkereskedelem kedvező fejlődése előfeltételei megteremtésének. Itt az ideje, hogy gazdasági világkonferen­ciát hívjanak egybe. Ez a konferencia a következő kérdésekről tárgyalhatna: a nemzetközi kereskedelem további fejlődése, és nemzetközi kereskedelmi szervezet létesítése az ENSZ kereté­ben; nemzetközi gazdasági együttmű­ködés a kevéssé fejlett országok füg­getlen népgazdasága megteremtésének támogatására és egyes pénzügyi problémák. Nem kétséges, hogy gaz­dasági világkonferencia megrendezése kedvező hatással volna nemzetközi kapcsolatokra. A nagyhatalmak megegyezéséért Képviselő elvtársak! Mindenki tud­ja, hogy a béke és a nemzetközi biztonság fenntartásáért a fő felelős­séget azok a nagyhatalmak viselik, amelyek részt vettek a fasiszta hor­dákat szétzúzó és ezáltal a civilizációt megmentő történelmi koalícióban. Ha e koalíció tagjai, a nagyhatalmak kö- j zött helyreállnak a bizalom és a jó kapcsolatok, akkor az emberiség meg­könyebbüléssel lélegzik fel abban a tudatban, hogy most már a békét nem fenyegeti semmi komoly veszély. A Szovjetuniói szem előtt tartva ezt, kész kedvezően megítélni minden kezdeményezést, amely megkönnyíte­né a kölcsönös megértés megterem­tését az Egyesült Államok, Nagy­Britannia és Franciaország között. E téren kell, hogy figyelmet keltsen Eisenhowernek, az USA elnökének január 21-i nyilatkozata, amel" azt mondja: „Minden más háttérbe szorul és jelentéktelennek tűnik fel egy do­loggal szemben: azzal, hogy haladást kell elérni a jobb, kölcsönös megér­téshez vezető úton ..." Eisenhower elnök hangsúlyozta, hogy főleg „az oroszokkal és az orosz kormánnyal való nagyobb kölcsönös megértésre, valamint olyan egyezményekre gon­dol, amelyek alapján mi mindnyájan bízhatunk az oroszokban". Nem lehet figyelmen hagyni Lloyd úrnak, Nagy-Britannia külügyminisz­terének nyilatkozatát sem, aki egy nappal Eisenhower előtt azt mondotta: „újból a nemzetközi feszültség eny­tésére kell törekednünk, olyan eny­hülésre, amilyet kilenc hónappal ez­előtt értünk el... Annak ellenére, hopy be kell ismernünk, hogy vannak okok a nyugtalanságra, amelyek a világ számos területének helyzetéből származnak, úgy vélem, hogy vannak nagy lehetőségek is, amelyeket ki kell használni." Egyet értünk azzal, hogy vannak ilyen nagy lehetőségek és azokkal él­ni kell, A Szovjetuniónak és Nagy-Britan­niának épp úgy mint a Szovjetunió­nak és Franciaországnak számos kö­zös ügye és közös érdeke van. Ha vannak vitás kérdések — és bizony vannak ilyenek — mi akadályozza, hogy közös erőfeszítéssel el ne érjük e kérdések megoldását? Nagy-Britan­nia és Franciaország jogos érdekei mindenesetre kétségtelenül megér­tésre találnak a szovjet népnél és a Szovjetunió kormányánál, ha ezek az államok megfelelő megértést tanúsí­tanak a Szovjetunió érdekei iránt. Az utóbbi időben Franciaország szá­mára nagyon időszerűvé vált az al­gériai probléma. Állásfoglalásunk e kérdésben teljesen világos. Ügy véljük, hogy minden egyes nemzetnek elidegeníthetetlen joga van nemzeti szabadságra, függetlenségre és önrendelkezésre. Ez teljes mérték­ben érvényes Algéria népére is. Nem tagadható azonban, hogy bizonyos, a történelem folyamán keletkezett kap­csolatok lehetővé teszik, hogy az al­gériai problémát mind az algériai, mind a francia nép érdekeinek meg­felelően oldják meg. Miért nem hasz­nálták ki eddig e lehetőségeket? Miért vált az algériai kérdés égető, nemzet­közi problémává ? A francia nép ebben nem bűnös. Erre elsősorban és főleg azért került sor, mert a francia uralkodó körök hosszú időn keresztül nem voltak hajlandók az algériai kérdés megol­dását a korszellemnek és a nemzetek érdekeinek megfelelően keresni. E kérdésben folyatott politikájuk a va­lóságban csupán arra vezetett, és ve­zet, hogy egyre jobban kiéleződik az amúgyis komoly algériai helyzet. Az USA monopolistái, akik sokoldalúan érdekeltek az események ilyen fejlő­désében, egyúttal kihasználják a fran­cia kormány hibáit és túlkapásait ar­ra, hogy fokozottan behatoljanak Észak-Afrikába. Az algériai probléma Franciaország­tól konstruktívabb politikát követel meg, olyan politikát, amely tekintetbe veszi az algériai nép nemzeti érdekeit és fügegtlenségre való jogát. Az al­gériai problémának ebben a szellem­ben való rendezése kétségtelenül elő­segítené a nemzetközi helyzet javulá­sát. A szovjet és a német nép barátságának jelentősége Aligha szükséges részletesen meg­indokolni a szovjet és a német nép közötti tartós baráti kapcsolatok és békés együttműködés biztosításának különös fontosságát. Ez mindenki előtt világos. Ismeretes, hogy a Szov- ' jetunió és a Német Demokratikus Köztársaság közötti kapcsolatok a szi­lárd barátság alapján fejlődnek. A Német Demokratikus Köztársaság, amely felszabadult az imperialista monopóliumok nyomása és a milita­rizmus terhei alól, szilárdan halad elő­re a szocialista társadalom építésének útján. A Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolataink mérföldes távol­ságban vannak attól, amit a két állam érdekei megkövetelnének. A Szovjet­unió kormánya kész közeledni a Né­met Szövetségi Köztársaság álláspont­jához abban az esetben, ha a Német Szövetségi Köztársaság őszinte szán­dékot nyilvánít a Szovjetunióval való baráti együttműködés felvételére. Az ilyen együttműködés megterem­tésének útjába a militarizációs poli­tika és a nyugatnémet revansiista fegyveres erő megteremtésének aka­dálya áll. Értékeljük e politikát bár­mely oldaláról, szöges ellentétben áll a német nép nemzeti létérdekeivel. Minden további milliárd, amelyet a fegyverkezésre fordítanak, minden újonnan alakított hadosztály kétség­telenül súlyos terhet ró Nyugat-Né­metországra és bonyolulttá teszi kül­politikai helyzetét, fokozza más álla­mok, főleg szomszédai bizalmatlansá­gát és gyanúját. Mindez eltávolítja a Német Szövetségi Köztársaságot a német nép fő nemzeti problémájának — Németország egysége demokratikus békés alapokon való felújításának megoldásától. Általánosan ismert tény, hogy egyes külföldi erők minden téren egyre szorgalmasabb militarizációra buzdít­ják Nyugat-Németországot. Ezek az erők azzal számolnak, hogy ha sikerül Nyugat-Németországban nagy és erős militarista gépezetet kiépíteniök és azután azt működésbe hozniuk, ez lehetővé teszi egyeseknek, hogy kitér­jenek az űj világháború előkészítésé­ért és kiprovokálásáért való felelős­ségük alól, lehetővé teszi számukra, hogy valahol messze rejtőzködjenek és a visszavágó csapásokat a német népre hárítsák. Korszakunkban azon­ban nem lehet és nincs is olyan tá­voli és elérhetetlen hely, ahová ne érne el az igazságos visszavágás bün­tető keze. A dolognak magvát tehát a követ­kező kérdés képezi: Miért égesse meg Nyugat-Németország a kezét ilyen vagy amolyan uszítók érdekében? Ma­gának a német népnek történetéből levont tanulság vajon nem követeli-e meg, hogy Németország sohase térjen többé vissza az agresszív politikához, a nemzetközi kalandok útjához? Va­jon férhet-e bármely kétség is ahhoz, hogy ha a Német Szövetségi Köztár­saság ismét erre az útra lép, minden bizonnyal mindenét elveszti és sem­mit sem nyer? A Szovjetunió Német Szövetségi Köztársaság-beli nagykö­vete február 8-án Adenauer szövet­ségi kancellár úrnak átadta Bulganyin elvtársnak, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökének üzenetét, amely né­hány elgondolást tartalmaz a Szovjet­unió és a Német Szövetségi Köztársa­ság közötti kapcsolatok további fej­lődéséről. Hangsúlyozzuk, hogy a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság érdekei megkövetelik, hogy a kölcsönös kapcsolataikban for­dulat álljon be, a kölcsönös bizalmat­(Folytatás S fc oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom