Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-10 / 41. szám, vasárnap

Ősbemutatója, Í8Í9 Ôtä több mint egy évszázadon át szinte megszakítás nélkül „futott" Lili nfi, Szigligeti bűbájos bohózata — ott, ahol magyar szóból értettek az emberek. Sikeresen vészelte át a változó korok múló divatjait. Százegynéhány évi késedelemmel — miután előzőleg a megfilmesítése tömegsikernek bizonyult — „befutott' Liliomfi a prágai Komédia Színház színpadán is. Éppen egy esztendeje, 1956. február 17-én volt a bemutatója és azóta is műsoron van. És most Kanoszszát járunk, amiért az örömteli, derűs perceket, jó szórakozást biztosító előadásra — bár láttuk és tetszett — nem figyeltünk fel és nem írtunk róla, kýi járjanak Kanosszát azok is^ akiknek erkölcsi kötelessé(júk lett volna az elmúlt években — különösen amikor Kossúth-díjjal tüntették ki — Barta Lajos életmüvével, nevezetesen csehszlovákiai működésével foglalkozni. Milyen alkalom szülte ezt a gondolatomat? f art a Lajos Szerelem című színmüvének folyó év február elsején volt a prugat Komédiában a bemutatója. Addig is, míg hivatottabl toll méltatja az egyi legidősebb magyar drámaíró, a századeleji magyar drámai realizmus úttörőjét és kiváló művelőjét, szögezzük le, hogy Barta Lajosnak ez azért is kijár, mert Magyarország felszabadítása előtt hosszú éveket töltött hazánkban, főleg Kassái, Bratislavában és Prágában. Mindig a haladás oldalán állt és nagy érdemei vannak a cseh és szlovák irodalom magyar népszerűsítésében „Egy fanyarkás házassággal végződik az egész. Már kilombosodtak a vágyak, a csírák és rügyek feszítő viszketése megszűnt, és arról lehetne szó, hogy azok, akik élni készülnek, éljenek is. Íme, itt leng előttünk három leány. Kevélyen és készen, mint három kövér napraforgó, de a fullasztó aszály megperzseli őket, és lehullanak porba, mint nyár végén a vasúti sínek mellett a fekete-sárga virágok, melyek tányérjában drága, illatos olaj van. Ki törődik ezzel? Az élet gondos magvető. Holnap is így lesz, egy forró szél elsodorja majd a magvakat f újra kizsendül a természet. De mi, aki., emberek vagyunk, nem értjük meg a termékenység fájó céltalansagát és Barta Lajos, aki köitö, megáll e látvány előtt csodálkozni, szomorkodni és mosolyogni. Alakjai: mártírok ... És figurák ... Hiszen a magyar vidéken vagyunk. Az éle* „feltételes BARTA LAJOS PRÁGAI „SZERELME" megállóhelyén", ahol semmi sem történik... EZT IRTA Barta Lajos müvéről a Világban Kosztolányi Dezső, a lehelet finomari cizellált magvas színibírálatok mestere, aki — egykori hírlapíró társainak tanúsága szerint néha délután háromtó' éjfélig csiszolta, fogalmazta egy-egy kritikáját, amíg úgy érezte, hogy kifejezte magát. Vajmi kevés újat tehet ehhez a mai újságíró. Legfeljebb azt, hogy ma már tudjuk: Barta műve nemcsak bemutatója, megértése az életnek, több annál: cselekedet, állásfoglalás. ábrándjaikat. Az elmaradt kisvárosi élet groteszksége, a nagy és viharzó szenvedélyek majdnem tragikus reménytelensége, s valantí kesernyés humorral átszőtt poézis ötvözete ez a darab. Benne van Barta Lajos gazdag élet- és emberismerete, írásainak csapongó szenvedélye. A dráma elmerült világot, Szalay nyugalmazott kataszteri mérnök és családja idejétmúlt lelkivilágát vetíti elénk, olyan személyeket elevenít meg, akiket a jórészt f 'atal színészek sohasem láttak, de akik a nézőtéren ülök jó részének még ismeröA három nővér: Nelli (I. Kačirková), Lujza (N. Jiránková) és Böske (J. Koulová). Állásfoglalás egy tűrhetetlen, sei voltak. Lassan ébred AekíSátástalan társadalmi forma dermeier foteljében délutáni ellen, mely lassan, mint az ar- szunyókálásából a mama. Ezzel zén, színtelenítette, ölte az mdul a cselekmény. Vaskosan embert, különösen ha lánynak fanyar, céltudatos figura a született. legidősebb Szalay lány, (Irena Mindez akkor, 1913-1914- Krčírková) ez akisvárosi „vénben, amikor a darab története lány", akit „már megcsípett a lejátszódik, jelen időben fel- dé

r"- Erényessécjt egészséges, <ett kérdés volt, ma: régmúlt, őszinte dühkitörések kísérik, történelem. A korabeli Nellik, <

N

i™ Jiránková) mélyen Lujzák és Böskék — ma már aterzett es gondosan formait nénik. S mert ritka esemény iátéka megérdemelt sikert arat. Prágában a magyar bemutató Odaadása, feltétel nélküli sze(a felszabadulás óta csak Bit- relm

e- gáttalan bánata és csenrian, a Hadsereg és a Realista de

s beletorodese szwhezszóló. Színház adtak elő magyar szín- A kis Bösk

e (

J

a™ Koulová) műveket, a rádió a János vi- szeles, friss, gonoszkodó, szetézt, most tárgyalnak Katona relmes, jó lélek. Bánk bánjának színreviteléröl), A darab legnagyob

b ét Ä, trilnk' Ä é

s ^gnehezebb szerepét, a és kivételesen frfeftk kies t fc

j.

jjé ütöm

t adótisztet Radorészletesebben a szerző fiatal- vm Lukavskf játssza Ezt a kori muverol. burleszk határán mozgó figuVidéki nyugdíjas tisztviselő rát egy-két gyengébb pillanatcsalád pislákoló, eseménytelen tói eltekintve mértéktartóan é'etének halk tragikomédiája és méqis hallatlanul mulatsáez a darab. Három nővér sze- gosan oldja meg. Megkapóan relméről, vergődéséről, a pártá- kellemes benyomás jellemzi ban maradás ellem keserves v. Boček vidéki szatócsát, kiküzdelméről szól. A szerény t út túlzott Fr. Miška, a tehajlékban szövögetik Csehov metkezési vállalkozó„ Jirí Vršhősnőinél sokkal köznapibb fala, a fiatal Biky, az életnek fiékilendülö csélcsap fiatal köitö erepében hiteles, temperamentumos. A szülök, a szerelmes tisztecske, a lakásadónő beilleszkednek az előadásba. A szereposztás azt bizonyítja, hogy a színészsk lelkesen, szinte kapva-kaptak a múltnak ezen a sablontól, egyszerűsítéstől mentes, életszerű drámai képén. Mégis az a véleményünk, hogy a rendező (Bed rich VrbsJcjj) a mii szellemétől eltérő felfogásban, kissé a bohózat felé állította be a darabot. Nagyon igényesek lennénk, ha a rendezőtől a darab magyar levegőjét, az alakok tipikus magyarságát kérnénk számon? Hisz a Szerelemből a magyar valóság, kedély, fanyarság, pajkosság oly elevenen, sokszínűen áramlik. Talán mert a Szerelem londanivalói elvesztették szoros aktualitásukat, azért túloz a rendező. Feltétlen sikert akart és a külső, bohózati jelleg hozzákeverésével elérte, hogy a közönség az átlagosnál sokkal, de sokkal jobban szórakozott, helyenként mutatott. Nem kívánjuk elmarasztalni a rendezőt. Felfogás dolga a rendezés. Mi a színház egész együttesével örülünk annak, hogy e kitűnő mű etnyerte a bemutató közönségének tetszését és ha jóslásokba akarnánk bocsátkozni, azt jövendölhetnénk, hogy a darabnak tartós sikere lesz. A szerző Ízes magyar nyelve átültetésének nehéz feladatát Jar Lichtenstein végezte. Egy-két kifejezést szerintünk még megváltoztathatna. Szo orkásan gondolunk arra, hogy Barta Lajosról, erről a nyugtalan, szenvedélyesen figyelő, sokat látó íróról, akinek annyi eredeti közölnivalója volt a mi hazai életűnkről és akit annak idején forró és fenntartás nélküli örömmel fogadtak a legkiválóbb kortársak, — hogyan tudtunk annyira megfeledkezz, hogy Prágában szinte a felfedezés — és nem az újrafelfedezés — üdítő légköre csapta meg orcánkat. A 79. évében járó Barta Lajos bátyánkat töltse el elégtétellel.. hogy a prágaiak felismerték művében a csehov-han* gulatot. Vétkeztünk Barta Lajossal szemben. Ezúttal megkövetjük. Es üzenjük neki — ha már a prágai bemutatón személyesen nem vehetett részt, a sikert nem élvezhette, — a mi keblünk feszült az örömtől. Es mert Barta Lajos a miénk is, müvét megbecsüljük, a rossz időkben együtt szenvedtünk, most együtt vigadhatunk vele. Ez a mi baráti üzenetünk Barta Lajosnak, az örökifiú harcostársnak. SZILY IMRE A szabadság nagy dalnoka Moszkva Puskin tere, előtérben a költő szobra Százhúsz évvel ezelőtt, 1837. február 10-én halt meg' párbajban az oroszok legnagyobb költője, Alekszander' Szergejevics Puskin. Puskin nagyot és maradandót alkotott. Lírai müvei, ro- j mantikus tárgyú költeményei és regényei, drámai a klasz- * szikus orosz irodalom gyöngyszemei. Ha nem alkotott volna j többet az Anyeginnál, neve akkor is örökre beíródott volna í az irodalomtörténetbe. Ez a páratlan — versben megírt í regény — örök érdemet szerzett szerzőjének. Magában I foglalja a világirodalom legművésziesebb szerelmi levelét, t Tatjána levelét Anyeginhoz. Puskin az Anyeginban a le-1 tűnő nemesi réteg lelki arculatát rajzolta meg: a müveit, j világot járt,, nemzete felvirágoztatásához minden képesség- i gel bíró Anyegin jellegzetes alakja a nemesi osztálynak | Nem Iát életcélt, önző, a bálozásban, a semmittevésben éli ~ ki magát, megcsömörlik, s mikor egy kéznyújtásra van előtte a szerencse, boldogsága, úri pökhendiségge! elveti azt, de mikor évek múltával rádöbben balgaságára, más boldogtalansága árán is képes lenni visszaszerezni azt, amit örökre elvesztett. Tatjánában viszont Puskin megrajzolja az állhatatos, hűséges orosz asszony mintaképét. Puskin azzá vált, amivé akart: Népem szívébe zárt, ott folytatódik éltem, Mert ahhoz szólt dalom, mi benne nemesebb. Mert zord napokban a szabadságról beszéltem, És szántam azt, ki elesett. (L. L.) Y

'adimír Mináč új könyve — „VÁLASZÚTON" — novellák gyűjteménye. Tartalmuk szerint szövetkezeti novellák, melyek a hamleti létmonológ — lenni vagy nem lenni? — kordeterminálta parasztváltozatát variálják: belépni vagy nem belépői?! A kor ém embere mindenütt és minden v'szonylatban válaszút előtt áll. A saiBBzt a föld embere Is. A változatlanság, a maradiság örök látszatú érvét igazában csak a paraszt mondhatja: „A föld nem változik" Százados makacssága egyformán és egyszerre kapaszkodik a földbe és az érvbe. Hiába változik körülötte a világ, ő csak a földet, csak a földet látja: „mert a földben bízhatsz, az hem csal meg soha". És mégis megcsalja: kizsákmányolja — túlmunkával mint Kompán Janót a „Sziklás". Az első világháború katonája, a hivatalosan is halottá nyilvánított Kompán Janó, évek múltán, váratlanul megjött olasz hadifogságból. Bátyja közben kitúrta mindenből, a földéhes, földszerelmes Janónak csak a határ legterméketlenebb, sose művelt darabja jutott, a Sziklás. Micsoda keserves munka volt müvelhetővé, termékennyé tenni ez ember-ellenséges, munkazsarnok földdarabot és életet, magot, 'kenyeret kihúzni belőle! A termelőszövetkezetben könnyebb lenne a dolga, de ő csak a maga földjében bízik, mely a végén mégis megcsalja. A föld és embere földébségében, életmuszájlban utolsó verejtékig dolgoztatja övéit, és csak amikor lánya e túlmunka következtében meghal, döbben a valóságra és „Lelke mélyéről felbukkannak" barátjának, a szövetkezeti embernek szavai: „A föld nem minden, az ember előbbrevaló". Ennek az első n -vellának önmagából fakadó £-s felszínre hozott emberi mélységét ér igazát a novellagyűjtemény többi darabja nem éri el. A „Válaszúton" IRODALOMRÓL - KÖNYVEKRŐL Szövetkezeti novellák öreg Sindliárja szintén a megdönthetetlennek látszó föld-érvbe kapaszkodik: „Nekünk gazdáknak az élet törvénye — a föld". De a földet nyúzó ló — gyenge és a székár fája szuvas, a baktatén csődöt mond a rozzant alkotmány és eltörik. Most aztán hordhatják fel a tetőre a hátukon a trágyát! Sindlíár fia, Paló, ez elkeser'tő ponton lázad fel: „nem akarok így élni. Fiatal vagyok... így azonban nem vagyok se élő, se halott. Eltemetett a 'félvékás földje" ... és elszaladva, otthagyja az öreget, akit egyedül, magárahagyottan kénytelen motyogni az egyetlen lehetőséget: Mi lenne, ha..." Tudjuk, Paló után az öreg is belép majd a szövetkezetbe, de azért valami kellemetlen íz lopakodik belénk: Palő túlkegyetlenü rohant el és kissé embertelenül hagyta magára — a válaszúton — apját, öregebb, tehetetlenebb munkatársát! A

„Bánat" című novellában egy kis fiú körtedézsmálása halállá nehezül: a gyerekcsiny egy vén, fogatlan módos gazda fukárságának lesz halálos áldozata. Ez a halál'-s áldozat teszi aztán látóvá a szemeket és ver szét hazug családi kötelékeket. farizeus aazdaq házasságot és old meg helyzeteket és a temetés szinte manifesztálón hoz össze, hajt össze embereket egy szintre: „erős, közös, megtisztító bánatra". Az „Ítélet": bírósági tárgyalás, melyen a szövetkezetbe befurakodott „Misinka úr", a régi kiskirály volt dolgai lelepleződnek: pénzimádat, pénzhalmozás embertelenséget Apja és fia egy fából vanncl faragva: „kemény és szigorú gazda volt. Soha nem beszélt ember módjára, mindig csak ordított. Egész vagyonát maga harácsolta össze a háború alatt csalással és szíve keménységével". Tanúk vádolnak: ar egyik szegény arra kérte, hogv másállapotos feleségét ne küldje a kazal tetejére, de a peíyvásokhoz... (végig dolgozni kell a szülés előtt állónak is, mert

: aki nem dolgozza végig a cséplést, az csak a bér egynegyedét kapja meg)... de „Misinka úr" hajthatatlan: az állapotos asszonyt ott érik a görcsök és ott a helyszínen' meghal. Csoda, ha az asszony férje leüti Misinka urat, és csoda ha egy évet kap érte? És csoda, ha emlékező és emlékeztető szavai most vádként merednek? Az író tárgyalási jegyzőkönyvet sztenografál. A „Bukfenc" a kártevő, rontő funkcionárius portréja: karrierdeterminálta. élettől, néptől, valóságtól, idegen, üreslelkű emberek nagyra felfújt farizeusmunkája, látszataktivitása sok hűhója semmiért, melynek árát azonban végül is a dolgozók és az egész közösség fizetik meg. Ez az elbeszélés: leleplező riport, a novella hangfekvésébe áttéve. Az árva „Lelenc Marika" históriája, ki szerénységével és tudásával, igyekezetével és emberségével kinő a szövetkezeti kicsinyesség és irigység légköréből — túl simán, túl iskolásán van megalkotva: pedagógiai novella, amikor a hangsúly kifejezetten a jelzőn van. Már az eddig elmondottakból Is kitűnik, hoay Mináč novellái egyenetlen értékűek és új könyve egészében nem éri el regényeinek vitathatatlan szintjét. Mi ennek az oka? Novellagyűjteményben a téma egyvonalúsága már egymagában is nehezéket és így művészi veszél/t jelent: ami egy-két novellában megkapón hatott volna, az bőségben — a helyzet- és problémaazonosság ismétlődésében — elszürkül, íqv aztán nem csoda, ha egy-két novella a döntő pontokon csak magyarázni és megállapítani tud: „az első év nehéz volt, egyesek ki is ugrattak, de Vincó vasakarata lassan meghozta gyümölcsét". Vagy ez c visszaütő és visszaható, levegőben lógó szólam: „De messze vagytok ti még a r öntudatosságtól! No, hiába néztek rám, nem vagytok öntudatosak". Mináčná

1 szerencsére csak egy-két ilyen elcsúszást jegyezhetünk 'el: novellái nem súrolják a sematizmus határát. Mináč elsősorban regényíró. Hogy itt és most nem éri el regényel színvonalát, annak valószínűleg a novella műfaji idottsága is az oka. A novella terjedelmi rövidsége sűrít, és jelen esetben ez hozza a törést: az átváltás problematikus veszélye nagyobb, mert az átváltás lehetősége kisebb. A regény terjedelme és belső törvénye ugyanakkor hívja, kívánja és megengedi a lassú, da hitelesebb kiérést. A novellában az érvnek átütőnek és hirtelenül lecsapón, meggyőzőnek kell lenni. Ha jól emlékszem, a német Paul Heyse választott, a novella lényegének, kifejezésére — Bocaccio egyik novellája után — a „Falke", „sólyom" meghatározást. Ilyen adottság mellett a töprengő-novellftk sora és sorsa eleve megnehezül, és Mináč esetében a téma egyenvonalúsága e kölöncöt még fokozottabban is erősíti. Vladimír Mináč regényeit három év előtt példaképül állítottam fiatal íróink okulására. Mináč — novelláskönyvével — kihangsúlyozott hibái ellenére is — ugyancsak példamutatás maradt: író, aki nem erőltet és nem forszíroz, aki nem görcsösödtít és nem laposodik. Novellái, szövetkezeti orob'émái nem fúlnak ei felületes könnyítésbe és egyformán, úgy ösztönösen, mint tudatosan kerülik az olcsó propaaanda ízt és szokványt. Igaz írásmű e buktató felelőtlenségeket kiveti magából. Csak így születhetnek aztán például a természetnézésnek ilyen vetületed: „Az úton porfelhő kavargott, óriás szörnyetegként hömpölygött a házak között, átugrott • kapukon és kerítéseken, milliónyi ap-: ró homokszemet vágott az ablakhoz. A kocsma előtt a szél letépte a kolorádobogár-plakátot, felkapta, á magasba röpítette, majd a földhöz vágta megint, s csattogtatta, mint nagy szárnyakat. A fák hajladoztak a szélrohamban, a sudár fiatalok ruganyosan, engedékenyen, az öregek vonakodva, kelletlenül, koronájuk kihívón zúgott, ősi harcukat vívták a viharral". Fák, vihar, szél, szellő csend: Mináč látja, hallja, tudja mivoltukat. Művész: „De a nyári este csendes volt és nyugalmas. Csak lentről, a kocsma felől ütődött tompa zsivaj « füléhez, a hangok elvegyültek és összefolytak a patak, halk, békés csobogásával. Az esti szellő éppen csak meglebbentette a faleveleket, nem is; fújt, alig suhant, csak játszodozott, mint csendes, jó gyermek lefekvés előtt". E

1 stílusmutatóval egyszerre és egyben, a fordító — Havas Márta — dicséretét Is kimondottuk, A J. Krejča-tervezte címlap: artisztikus keretbe foglalt művészi tájkép. Csak egy baja van: nem keresztút! A faluba-futón egyetlen egy út húzódik végig a képen, ami így persze nem fejezheti ki Mináč novelláskönyvé nek lényegét: « válás zutat! FABRY ZOLTÄN OJ SZÓ 1957. február 10. 7