Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-04 / 35. szám, hétfő

PÁRTÉLET Hr A fii feladat a szövetkezeti gazdálkodás fejlesztése A kopčanyi kommunisták példát mutatnak A szovjet tanítók munkáját AZ EGÉSZ LAKOSSÁG TÁMOGATJA A BRATISLAVAI KERÜLETBEN a falusi pártszervezetek évzáró taggyű­lései általában helyesen a mezőgaz­dasági termelés fejlesztésére, minde­nekelőtt új szövetkezetek alakítására és a szövetkezetek megszilárdítására fordították figyelmüket. A kerület­ben nagy feladatok várnak megoldásra a második ötéves tervben: a mező­gazdasági termelést 30 százalékkal, emellett a búza hektárhozamát leg­alább 21,8 százalékkal, az árpa hek­tárhozamát 21,2 százalékkal, a kuko­rica hektárhozamát 20,8 százalékkal, a cukorrépahozamot 18,5 százalékkal, a burgonyáét 20 százalékkal, a rétek­ről összegyűjtött széna hozamát 36,1 százalékkal kell emelni. A párt megköveteli tagjaitól, hogy mindenekelőtt ők harcoljanak pár­tunk politikájáért a falvakon és biz­tosítsák azt. A fő feladat a szövetke­zeti gazdálkodás fejlesztése. A sike­res munkához szükséges, hogy a kommunisták példát mutassanak a többi dolgozóknak és pontosan telje­sítsék kötelességeiket, főleg, hogy va­lamennyi párttag és tagjelölt minden erejével harcoljon a szövetkezet meg­szilárdításáért. Gyakran megtörténik, hogy nem minden kommunista vesz részt az EFSZ-ek megalakítása előtti agitációs és szervező munkában. Ezt a tényt a Štefanovi falusi pártszer­vezet is megállapította, ahol a kom­munisták egy része nem támogatta kellően a falusi pártszervezet törek­vését. Az évzáró taggyűlés megálla­pította, hogy az EFSZ-ben levő párt­csoport is gyengén dolgozott. A párt­csoport vezetője nem teljesítette kö­telességét, nem hívta össze a csoport ülését, sőt gyakran még a falusi párt­bizottság határozatával sem törődött. Habár a bizottság tudott erről, nem tett kellő intézkedéseket a hiba ki­küszöbölésére. így történt aztán, hogy az egész év folyamán egyetlen szö­vetkezeti tagot sem vettek fel a párt­ba. Nem elég a szövetkezetet csupán megalakítani. Gondoskodni kell jó gazdasági alapjáról és fejlődéséről is. .Ezért a kommunistáknak nem tehet közömbös a szövetkezet munkájának eredménye, munkaszervezése, a szö­vetkezeti tagok munkafegyelme. A szövebkezet erejének alapja a tagok elégedettsége és munfcalelkesedése, mely a jól szervezett munkából és a szövetkezet jó eredményeiből szüle­tik. A Moravské Lieskové-i falusi pártszervezet évzáró taggyűlése fel­fedte a szövetkezet gazdálkodásában levő hibákat. A szövetkezet nyolc hó­napig nevelt sertései csak 80 kg-os súlyt értek el. Nem gazdálkodtak helyesen a baromfinevelésben sem, mert az egy tojásra átszámított költ­ségek 5 koronát tettek ki. Ezek ko­moly hibák voltak, melyek elégedet­lenséget keltettek a szövetkezeti ta­gok soraiban és ezért az évzáró tag­gyűlés gondosan megtárgyalta a hibák kiküszöbölésének módját. A nagymegyeri járási bögellői fa­íusi pártszervezet évzáró taggyűlésén is kellő gondoskodás nyilvánult meg a szövetkezet fejlesztésének kérdé­séivé! kapcsolatban. A vitában javas­rat hangzott el, hogy hívják meg a szövetkezetbe a nyárasdi szövetkezet elnökét, aki beszámolna tapasztala­tairól és elmondaná, hogyan biztosí­tották a jó munkaerkölcsöt, hogyan értek el magasabb hektárhozarookat és az állatok nagy hasznosságát és ezzel együtt a munkaegység magasabb értékét. AŽ ÉVZÄRÔ TAGGYŰLÉSEKEN a kommunisták általában mélyrehatóan elemezték a mezőgazdaság feladatai­nak teljesítésével összefüggő kérdé­seket. Sok helyütt azonban, habár helyesen értékelték a helyzetet, nem tudtak konkréten rámutatni a további felladatok teljesítését biztosító mód­szerekre. A taggyűléseken elhangzott beszámolók egy része ezen a téren gyenge volt. Kitűnt, hogy egyes já­rási bizottságok, pl. a galántai, nem nyújtottak elegendő segítséget a párt­szervezeteknek a beszámolók kidolgo­zásánál. Ezek a beszámolók azután kevéssé taglalták a szervezet mun­kájának hibáit, nem világították meg kellőképpen a második ötéves terv feladatait. Például a diószegi falusi pártszervezet beszámolójában az EFSZ eredményeivel részletesen foglalkoz­tak, azonban az állattenyésztésben felmerülő hibákról és azok okairól csak felületesen szóltak. ŰJ szö 1957. február 4. A földműveseknek a szövetkezeti gondolat számára való megnyerésénél az állami gazdaságok is nagy szere­pet játszanék. Nem csupán azzal, hogy nemesített vetőmagot termesztenek és tenyészállatokat nevelnek, hanem főleg a gazdálkodás megszervezésével, a legkorszerűbb agro- és zootechnika i módszerek érvényesítésének széleskö­rű alkalmazásával, Az évzáró taggyű­lések kimutatták, hogy ezen a sza­kaszon is sok mindent keli pótolni és helyrehozni. Például a nagymegye­ri járási Trávniki Állami Gazdaság kommunistái foglalkoztak a tehenek tejhozama növelésénél felmerülő bal­sikerek okaival. Megállapították, hogy a hiba a teheneknek tejhozam szerin­ti hiányos osztályozásában rejlett. A sertéshizlaldában dolgozó elvtársak rámutattak erra, hogy a gazdaságban nem szenteltek kellő figyelmet a hízó­sertések gondozásának, ami fenye­getheti a jövő évi beadás teljesítését. A szeredi gazdaság pártszervezetének évzáró taggyűlésén folytatott vitában kitűnt, hogy habár a gazdaság a pénz­ügyi gazdálkodás'terén egyike a leg­jobbaknak, az idén a tejbeszolgálta­tást csupán 97 százalékra teljesítet­ték és nem érték el a tervezett hek­tárhozamokat sem cukorrépából, sem kukoricából. Ennek legfőbb oka, amint az Kósa elvtárs felszólalásából kitű­nik, hogy a gazdaságban elhanyagol­ják a szocialista munkaverseny fej­lesztését. Néhány probléma felvetése megmu­tatja, hogy az állami gazdaságokban a lehető leghatározottabban meg kell szüntetni a hibákat. Váljanak az álla­mi gazdaságok példás gazdaságokká, hogy szemléltetően megmutassák az egyénileg gazdálkodó földműveseknek, a szövetkezeti tagdknak, hogy milyen eredményeket hoz a jól szervezett szocialista nagyüzemi termelés. A SZÖVETKEZETI MOZGALOM fej­lesztésének eddigi tapasztalatai meg­mutatták, hogy sok üzem, mely véd­nökséget vállalt a szövetkezetek fe­lett, jelentős anyagi, de főleg szerve­zési és politikai segítséget nyújtott a szövetkezeteknek. így értékelték pl. a dióspatony! falusi pártszervezetben a Trenííni Élesztftipar Üzem védnöki tevékenységét. Helyenként azonban a falvakon élő párttagok úgy vélik, hogy a védnökségi üzem mindent elvégez helyettük, mint pl. a skalicai járási kátovi falusi pártszervezet, ahol az egész agitációs munkát a védnökségi üzemre, a Járási Ipari Kombinátra hagyták. Meg kell azonban említe­nünk az általános hibát az évzáró taggyűlésekkel kapcsolatban, éspedig azt, hogy kevés pártszervezet foglal­kozott mélyrehatóbban a védnökségi üzemek 1956. évi ténykedésének elemzésével. Ez arra mutat, hogy ed­dig még sok formaiság mutatkozik ebben a kérdésben, és sok helyütt helytelenül értelmezik a szövetkezetek felett vállalt védnökség jelentőségét. Bizonyára már sokan hallottak a skalicai járási kopčanyi szövetkezeti tagokról. A kommunista szövetkezeti tagok az évzáró taggyűlésen a máso­dik ötéves tervben kitűzött termelési feladatok fokozásáról beszéltek. A gyűlés világosan megmutatta, hogy intenzíven gazdálkodni a gépesítés segítségével csupán nagyobb földte­rületeken lehet, nem pedig keskeny földcsíkokon. Arra a következtetésre jutottak, hogy segíteni kell más szö­vetkezetet és elhatározták, hogy véd­nökséget vállalnak a radošovcei EFSZ felett. Hosszú éves tapasztalataikkal segítenek a szövetkezet megszilárdí­tásában és fejlesztésében. A kopóanyi kommunisták a skalicai járási párt­bizottság aktivistái lesznek és a jövő­ben segítenek a falusi pártszerveze­teknek a szövetkezetek megalakításá­nál és fejlesztésénél. BEFEJEZÉSÜL még egyszer rá kell mutatni a kerület mezőgazdasági ter­melésének fejlesztésénél a második ötéves tervben előttük álló nagy fel­adatokra. E feladatok teljesítése meg­követeli az összes falusi pártszerve­zetek, minden párttag és tagjelölt aktív munkáját. Meg kell javítani és intenzivebbé tenni a földművesek kö­zött végzett politikai-agitáciöc mun­kát, hogy minden földművest meg­nyerjünk a szövetkezeti gazdálkodás­nak. A még egyénileg gazdálkodó földművesek megnyerése szövetkezeti taggá azt jelenti, hogy alapvetően megszilárdítjuk a szövetkezeti nagy­üzemi termelést, a kerületben meg­teremtjük a mezőgazdaság nagy fel­adatai teljesítésének feltételeit. tfajerjzkjr j. „A szovjet iskola növendékeinek nevelését az igazi szocialista haza­fiasság szellemében irányítja. Növe­li a gyermekekben a tiszteletet nem csupán szovjet hazájuk iránt, de arra is neveli őket, hogy más népe­ket, munkájukat és kultúrkincseiket is tiszteljék. Ez valóban a béke is­kolája." Így beszélt élményeiről a falusi tanítók küldöttségének mind a tíz tagja, akik most tértek vissza a Szovjetunióból. A Szovjetunióban megismerkedtek a szovjet tanítási módszerekkel az alsóbbfokú Iskolákban. Tartózkodá­Szombaton, február 2-án Starjf Smo­kovecen tartották meg a Csehszlovák Vöröskereszt szlovákiai bizottságának III. plenáris ülését. Tavaly Szlovákiában a Csehszlovák Vöröskeresztnek 16 783 egészségügyi őrsége és 305 csoportja működött. A Csehszlovák Vöröskereszt egészség­ügyi dolgozói tavaly 355 686 embernek Búda Ferenc surányi levezőnk városuk fejlő­déséről ír. Elmondja, hogy Surány­ban nagyarányú az építkezés. Kü­lönösen az utolsó három év alatt építettek sokat, 96 ház már fel­épült, 40 pedig most van befejezés előtt. A város szépítésére is nagy gon­dot fordítanak, 1200 facsemetét és sok virágot ültettek el az utcák mentén. Körülbelül két hektáron parkot is létesítettek és megkezd­ték a főtér rendbehozását. — Megjavították — írja még töb­bek között levelezőnk — a város gőzfürdőjét, ugyanakkor a mozihe­lyiséget és több közszükségleti cik­ket árusító üzletet. Mindebben nagy érdemei vannak a nemzeti bizottság­nak, amelynek minden tettét a város lakosai igényeinek kielégítése veze­ti. Pintér István a2 Ipolysági Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Iskola tanulója szerkesz­tőségünkbe küldött levelében a pe­reszlényi tűzoltók évzáró gyűléséről írt. — A gyűlésen — írja levelezőnk — több problémával foglalkoztunk. Megegyeztünk abban, hogy minden tűzoltónak ügyességre és szaktu­dásra kell szert tennie. Ezt a veze­tőség úgy akarja elérni, hogy vasár­nap reggelenkint gyakorlatra hívja a tűzoltókat. Pintér István levelében elmondja, még, hogy községükben az elmúlt években egyetlen tüzeset volt csu­pán. A fiatal tűzoltók lelkes mun­kával eloltották a tüzet, mielőtt elha­rapódzott volna. Ezért a munkáju­kért a pereszlényi tűzoltók dicséretet kaptak. Szőcs Boldizsár Nádszegről „Aminek minden trak­torista örülne" címmel írt szerkesz­tőségünknek beszámolói munkah^­suk folyamán megtekintették a moszkvai és leningrádi körzet I. és II. fokú iskoláit. Mindenütt, még a legtávolesőbb falvakban is olyan ta­nítókkal találkoztak, akik nagy sze­retettel úgy végezték nevelési külde­tésüket, hogy a gyermekekből sok­oldalúan képzett polgárokat nevel­jenek a szocialista államnak. Ebben az egész szovjet lakosság támogatja őket. A tanítók arra törekednek, hogy a gyermekek a tanórák kereté­ben elvégezzék a meghatározott tan­anyagot. Szabad idejükben a szülő­föld megismerésére tanítják őket. nyújtottak segélyt és 1511172 órát dolgoztak le. Az önkéntes véradók száma 15 217-re emelkedett. Az ülés végén a részvevők határo­zatot fogadtak el, melyben meghagy­ják a szlovákiai Vöröskereszt szervei­nek, hogy tevékenységüket a Vörös­kereszt szervezeteinek megszilárdítá­sára irányítsák, főleg az üzemekben. íyének problémáiról. Dicséri a Zetor Szuper-35 típusú traktort és meg­jegyzi, hogy ilyen gépekkel minden traktoros szívesen dolgozik. Többek között még ezeket írja: — A galántai gépállomás trakto­ristái szeretik gépeiket, és örömmel dolgoznak velük. Télen azonban olyan traktorral dolgozni, amelyen nincsen bódé, nemcsak kellemetlen, de ve­szélyes is. A traktoros könnyen át­fázhat. Ezért szükséges, hogy a traktorokon bódé legyen, a galántai gépállomásra azonban a mai napig nem jöttek meg ezek a bódék. Hogy a KNB hibás-e a szétosztásban, vagy a galántai gépállomás nem kéri e szükséges dolgokat, nem tudom. Azért örülnénk, ha választ kapnánk arra, hogy miért kell a traktoro­soknak télen is bódé nélküli trak­torral dolgoaniok? Pócos Károly arról ír, hogy Hajnácskőn nincsenek szórakozóhelyek, pedig a községnek körülbelül 1500 lakosa van. Az egyetlen 4x5 méteres helyiségből áHó vendéglő sem megfelelő. Ebben a „vendéglőben" van vagy három­négy asztal, melyek mindig foglaltak. Különösén vasárnap, mikor kártya­asaták dúlnak az asztalok körül. Legtöbb esetben fiatalok kártyáznak, természetesen pénzre megy a játék. A fiataloknak a CSISZ-ben • vagy a Csemadokban lenne a helyük. — Hajnácskő idősebb lakosai — írja levelezőnk — szórakozni sze­retnének. A szórakozásra azonban nincs megfelelő hely. Ezért fordulunk az illetékesekhez és kérjük, imtéz­A csehszlovák" kormányküldöttség visszatért Jugoszláviából Szombaton, február 2-án a késő esti órákban Belgrádból hazatért a cseh­szlovák kormányküldöttség dr. Franti­šek Kahudának, az iskolai és kulturális ügyek miniszterének vezetésével. A küldöttséget a prágai pályaudvaron Václav Houzky finomgépipari miniszter üdvözölte a csehszlovák kormány kép­i viseletében. Az üdvözlésnél jelen volt Marko Nikezics, a Jugoszláv Szövetsé-. gi Népköztársaság prágai nagykövete. A NAPOKBAN megkezdik a prágai Magyar Kultúra Vencel-téri helyisé­geinek átépítését. Az átépítés idejére a Magyar Kultúra a Myslbek pavilon kiállítási csarnokaiba költözik. A köl­tözködési és egyéb munkálatok miatt a Magyar Kultúra 1957. február 10-ig zárva tartja helyiségeit. A magyar nyelvtanfolyamok február 10-ig ugyan­csak szünetelnek. (jó) A KÖZPONTI SZAKSZERVEZETI TANÁCS nemzetközi osztályának meghívására kedden, február 5-én 200 magyar gyermek étkezik Buda­pestről Szlovákiába. Kilencven fiú és lány Topoľčiankyba megy, 110 gyer­meket a Tatranské Lesná-1 Detský Rajban helyeznek el. 1862-ben nyílt meg Moszkvában az első nyilvános állami könyvtár. Ak­koriban 28,512 könyvre és körülbe­lül 1000 kéziratra rúgott a könyvtár anyaga, 1917-ben már 1 millió kö­tetet meghaladó anyagot tanulmá­nyozhattak az érdeklődők. A moszkvai ..Lenin" könyvtár 15 milliót jóval meghaladó könyv- és kéz'ratgyűjteménye 200 kilométert kitevő polcokon foglal helyet. Na­ponta több mint 3000 olvasó látogat­ja a könyvtár nyolc hatalmas, min­den kényelemmel berendezett olva­sótemiét. » * # Az Egyesült Államok Arizona nevű tagállamában tizenhat négyzetkilo­méternyi területen elvarázsolt erdő terül el! De a nagy fatörzsek, az egymás mellett álló, égnek törö fia­tal fák, a ledőlt faóriások — csu­pa kő. A tudósok megállapítása szerint a haimadkor elején pusztító vízözön öntötte el és sokáig víz alatt állt az erdő. A vízáradat feloldotta a környező hegyek mésztartalmát, amely beette magát a fatörzsek szerkezetébe és valósággal elkövesí­tette azokat. Közben a tájék ismét megváltozott. A történelemelőtti Idők földgyűrődései maguk alá temették a viz alatt álló erdőt, amely a föld­rétegek nyomása alatt teljes egé­szében megkövesedett. Tlz és tíz­ezer esztendő telt el, míg a megkö­vesedett erdő egy újabb földcsu­szamlás folytán napvilágra került. zék e!, hogy megfelelő szórakozási helyük legyen, Stromp András Szepsibőí arról a vitáról számol be mely lapunk egyik cikkének olvasása után folyt le a tornaújíalusi község irodájában. — A községben — írja Stromj András — harmadik típusú egységes földművesszövetkezet működik, éí mind a CSISZ, mind a Csemadoi eredményesen dolgozik. A tevékenj kultúrmunka eredményeképpen a ta­gok a múlt évben gramofonos rádiói vásároltak 50 darab lemezzel. Je­lenleg filmvetítőt szeretnének venni A kultúrigények tehát megvannak s ezek még tovább emelkednek. Saj­nos, kielégítésükre nem nyílik eléc lehetőség, mert a községben nincser kultúrház. Terv szerint azonban jö­vőre a kultúrház Is felépül. Sólyom László losonci levelezőnk röviden, tömörer ír. Arról számol be, hogy a másodilj ötéves terv végéig a losonci járás­ban is sok minden megváltozik. — Elkészül — írja — a vtzveze­tékhálózat, melyre több mint 50 évf vár a város lakossága. Ugyanakkoi kultúrház, Iskola, gazdasági épületei és lakóházak épülnek. Polichno köz­ségben január 27-én adták át hiva­tásának a kultúrházat. Február 5-ér Tőrincsen gyúl ki a villany, február­ban pedig a pilai polgárok teszi! félre a petróleumlámpát. Ezután 8u­dina, Tuhár, Lentvora és a többi köz­ségek követJwnwJc. 1960-ra a losonc járás egyetlen községe sem lesz vil­lanyvilágítás nélkül. Amint mai levélszemlénkből látható, levelezőink Ismét különbSzt tárgykörű levelekkel keresték tel szerkesztőségünket. Lehetőségeinkbe: mérten a megjegyzéseknek szívesen adunk helyet lapunkban. Jelenleg s nemzeti bizottságokba történő választások előkészületei folynak. Sze­retnénk, ha levelezőink legközelebb ezekről az előkészületekről szóli beszámolókkal keresnék fel szerkesztőségünket és megírnák, hogyan éi kik érik el ebben az akcióban a legszebb eredményeket. Megerősítik a Csehszlovák Vöröskereszt szervezeteit az üzemekben Ilyen ember a mi titkárunk Ha vateki bemegy a Bácskái Helyi Nemzeti Bizottság irodájá­ba, meleg baráti fogadtatásban tészesül. Cseledák János, a helyt nemzeti bizottság titkára, rend­szerető ember, fiatalok, idősek egyaránt szeretik. Az utcán is elbeszélget a választók, a falu problémáiról. Érdekli őt a falu éle­te. szívügyének tartja a falu fej­lődését, jövőjét. Cseledák bácsi régi párttag, becsületes harcosa a szocializmusnak. Megfontolt ta­nácsaival nagyban elősegíti egy­séges földmüvesszövetkezetünk fejlődését. Ott található minden szövetkezeti és a tömegszerveze­tek gyűlésein és meggyőző sza­1 vakkal igyekszik megmagyarázni a felmerülő kérdéseket. Élete azelőtt tele volt keserű­séggel, sok éven át robotolt. Am a felszabadulás neki is meghozta a boldogabb, jobb életet. Ami­kor traktoros volt, megmutatta, hogyan kell a lánctalpas traktor­ral dolgozni, hogyan kell az épí­tőmunkába bekapcsolódni. S most, mint a helyi nemzeti bizottság titkára, ismét példás munkát vé­gez. Sürög-forog a faluban, ta­nácsot kér, tanácsot ad. Már megkezdődtek a választási elő­készületek, s ő aktívan tevékeny­kedik mert, szem előtt tartja a falu érdekeit. Cseledák elvtárs 54 éves, de munkáját fiatalos lendülettel vég­zi. Sokan példát vehetnének ró­la. Ifíés Bertalan, Bacska,

Next

/
Oldalképek
Tartalom