Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)
1957-02-21 / 52. szám, csütörtök
A fiatal moszkvai képzőművészek Szergej Sztákin, Mihail Rojter a moszkvai Világifjúsági Találkozó résztvevőinek gyönyörű albumokat állítanak össze a szovjet nép életét szemléltető művészi rajzokból. Az új lengye! zejm első ülése Varsó (ČXK) — Február 20-án 16 órakor jöttek össze a lengyel szejm képviselői első ülésükre. A szejm 459 képviselője közül 457 vett részt az ülésen, mivel az egyik képviselői mandátum nincs betöltve, a wieluni képviselő pedig meghalt és eddig nem választották meg utódját. A Lengyel Egyesült Munkáspárt 237 képviselővel, az Egyesült Néppárt (földműves párt) 118, a Demokrata Párt 59 képviselővel szerepel az új szejmben, 63 képviselő pártonkívüli, közülük 13 a katolikus mozgalom híve. Az ülés napirendjén a következő pontok szerepelnek. 1. az Államtanács megválasztása, 2. a szejm alelnökének megválasztása, 3. a mandátum-bízottság megválasztása, 4. a szejm tárgyalási rendjét kidolgozó bizottság megválasztása. A lengyel szejm első ülése iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozik. A sajtó képviselői közül mintegy 200 lengyel és külföldi újságíró vesz részt az ülésen. A francia szenátus elfogadta Speidel kinevezését Párizs (ČTK) — A francia szenátusban február 19-én a kommunista szenátorok javaslatára megkezdték Haas Speidel volt hitlerista tábornok a NATO közép-európai szárazföldi erői főparancsnokává való kinevezéséről szóló vitát. A kinevezés ellen több szenátor felszólalt. Egyes szenátorokra a kormány nyomást gyakorolt, hogy ne folytassák a vitát. Bourghés-Maunoury honvédelmi miniszter azon gyenge érvelése után, hogy Speidel középeurópai főparancsnoki tisztségében mégiscsak alárendeltje Valluy francia tábornoknak, a szenátus 167 szavazattal 82 szavazattal szemben elhatározta, hogy a vitát nem folytatja. A nyugati hatalmak új mesterkedése a Szuezi-csatorna kérdésében Nyugat-Németországban revansista Csehszlovákia-ellenes társaságot alapítottak München (ČTK) — Az ADN sajtóiroda közlése szerint Münchenben e napokban áltudományos társaságot alapítottak, amelyet „Collegium Carolium"-nak neveznek. A társaság feladata állítólag „a Kelet tudományos kutatása". A valóságban azonban — amint azt az ADN hangsúlyozza — a prágai Károly Egyetem átvett eredeti elnevezése alatt revansiszta társaság rejtőzik, amelynek az a hivatása, hogy „ideológiailag indokolja" a nyugatnémet militaristáknak a csehszlovák határment! terület újolagos megszerzésére irányuló terveit. Washington, (ČTK) — A Szuezi-csatorna tisztítási munkálataival kapcsolatban újból előtérbe kerül a nyugati hatalmak azon törekvése, hogy kezükbe ragadják a csatorna fölötti uralmat és megvonják Egyiptom jogait. A Francé Presse hírügynökség jelentése szerint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Norvégia képviselői február 19-én átadták Dag Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának a csatorna hajózása után sának új tervét. A terv szerint Egyiptom meg lenne fosztva a díjak felétől, mivel a csatornán áthaladó hajók csak a hajózási díj felét fizetnék ki Egyiptomnak, a másik felét^az USA-ban helyeznék el a Nemze Bank megújítási és fejlesztési sí Iájára, amely mint ismeretes, az amerikai töke befolyása alatt áll. Hammarskjöldöt megkérték, hogy ezt a tervet ^dja át Egyiptomnak. A kezdeíei az. sM járó díjfizetés „ideiglenes" módosítá- I ményezés Nagy-Britanniától ered. A „Kis Európa" Európa ellen Párizs (ČTK) — A hat nyugat-európai ország minisztere és külügyminiszterei a nyugati sajtóügynökségek közlése szerint öt óráig tartó tanácskozás után február 19-én este megegyeztek, hogyan fogják a tervbevett európai közös piacba bekapcsolni a tengerentúli francia területeket. Franciaországnak sikerült elfogadtatni azt a javaslatot, hogy a közös piac tagállamai ötéves próbaidőben részt vesznek a tengerentúli francia területek beruházásaiban. Öt év múlva új egyezményt kötnek. A miniszterelnökök keddi ülése a DPA nyugatnémet hírügynökség közlése szerint „a kemény taktika" jegyében folyt. Az értekezlet több részvevője elsősorban a Franciaország és Nyugat-Németország álláspontjai között uralkodó ellentéteket hangsúlyozta. A tanácskozásokon beállott nehézségek miatt a miniszterelnökök értekezletét szerda délelőttre kellett halasztani. A szerdai ülés után közölték, hogy a hat nyugat-európai ország miniszterelnökei elvben megállapodásra jutottak a közös piac és az Euratom létrehozásában, ami a népi demokratikus országok és a Szovjetunió ellen irányuló nyugat-európai koalíció megteremtését jelenti. Az európai közös piacra és az Euratomra vonatkozó szerződések csak az egyes tagállamok parlamentjeinek jóváhagyása után lépnek érvénybe. A kapitalista országok sajtója ezzel kapcsolatban az utóbbi napokban arra figyelmeztetett, hogy a szerződések megkötésében még további és kétségkívül nagyobb nehézségek merülnek fel a részvevő országok parlamentjeiben a szerződések vitájában, valamint azok gyakorlati megvalósításában. A Biztonsági Tanács Kasmírról tárgyal New York (ČTK) — Február 18-án a Biztonsági Tanács két ülést tartott a kasmíri kérdésről, amelyeken Pakisztán, a Szovjetunió és Columbia képviselői szólaltak fel. A Biztonsági Tanács az USA, NagyBritannia, Ausztrália és Kuba határozati javaslatait tárgyalja. A határozati javaslat hangsúlyozza Kasmír és Dzsamma demilitarizálásának és az ENSZ úgynevezett ideiglenes fegyveres erői behívásának szükségességét ezen országok területére. Columbia küldötte pőtjavaslatot terjesztett elő, amely azonban nem változtatja meg a határozati javaslat lényegét. A. A. Szoboljev, a Szovjetunió küldötte a délelőtti ülés végén tolmácsolta a Szovjetunió álláspontját, és előterjesztette a szovjet módosító javaslatokat. A. A. Szoboljev rámutatott arra, a Szovjetunió úgy véli, hogy a kasmíri kérdésről már maga Kasmír népe döntött, mely területét az Indiai Köztársaság oszthatatlan részének tartja. Egyes államok azonban — hangsúlyozta a szovjet küldött —, nem akarnak beletörődni azokba az átalakulásokba, amelyeket Kasmír az utolsó években átélt. Továbbra is nagy zajt csapnak az úgynevezett kasmíri kérdés körül, hogy kierőszakolják azon határozat revízióját, melyet maga Kasmír népe elfogadott. Ez a beavatkozás egyáltalán nem járulhat hozzá e területen a helyzet normalizálásához és teljes ellentétben áll mind a kasmíri nép, mind az indiai és pakisztáni nemzeti érdekekkel. A. A. Szoboljev a továbbiakban állást foglalt a kasmíri népszavazás ellen és rámutatott arra, hogy a határozati javaslatban szükségtelen utalni a pakisztáni küldöttség azon véleményére, hogy az ENSZ katonaságát küldjék Kasmírba. Az ENSZ alapokmánya világosan megszabja, hogy az ENSZ fegyveres erőit csakis az agresszió elhárítására, a nemzetközi béke felújításának érdekében lehet felhasználni. Természetes, hogv az alapokmány nem határozza meg az ENSZ haderőinek alkalmazását a kasmíri népszavazás erőszakos megrendezésének érdekében. A. A. Szoboljev a szovjet küldöttség nevében pótjavaslatot terjesztett elő az USA, Nagy-Britannia, Ausztrália és Kuba határozati javaslatához. Ezen pőtjavaslatnak, mint mondotta, az a célja, hogy kiküszöbölje a határozati javaslatból azokat a cikkelyeket, amelyek a közvetlen érdekelt felek egyikének árt. Mivel K. Menőn indiai küldött betegsége miatt nem vehetett részt a Biztonsági Tanáés ülésén, a kasmíri kérdés vitáját másnapra halasztották. Az ENSZ politikai bizottsága folytatja ciprusi vitáit New York (CTK) — Fébruár 19-én az esti órákban az ENSZ politikai bizottsága tovább folytatta a ciprusi kérdés vitáját. Elsőnek Serrano, a Fülöp-szigetek küldöttje szólalt fel, aki javasolta, hogy a Ciprus szigeti béke és rend megteremtése érdekében dolgozzon ki a küzgyülés statútumot az ideiglenes ciprusi kormány részére, mely megfelelne mind a görög, mind a török lakosság érdekeinek. NIncsics, jugoszláv küldött a két görög határozati javaslat mellett foglalt állást, amelyek a ciprusi lakosság önrendelkezési jogát és vizsgáló bizottság megszervezését követelik a ciprusi kérdésben. A kajjadai küldött azt állította, hogy a közgyűlésnek „nincs joga Ciprus ügyeibe beavatkozni" és az érdekelt felek közötti közvetlen tárgyalások mellett foglalt állást. Noble brit küldött megint megpróbálta megcáfolni a görög küldött nyilatkozatát, hogy a brit hivatalos közegek a sziget török lakosságát törvényellenes tettekre ösztönzik és aztán a görög kormányt vádolják a zavargások miatt. Averoff görög külügyminiszter erre azt válaszolta, hogy szükségesnek tartja nyilvánosságra hozni azokat a dokumentumokat, amelyek Ciprus szigetén a brit hivatalos közegek kegyetlenkedéseit bizonyítják. Az ülés 20-án folytatta vitát NÉHÁNYSORB Á~RT^ RIO DE JANEIRÖBAN, Brazília fővárosában összeomlott a Szövetségi Takarékpénztár 11-emeletes épülete és mintegy 50 személyt maga alá temetett. A ház törmelékei 35 járókelőt megsebesítettek. (ČTK). Az indiai választások előtt India pártjainak választási programja •ndíai Nemzeti Kongresszusi Párt A nemzeti kongresszus soraiban a : nemzeti burzsoázia, a nagybirtokosok, ; az értelmiség, d- egyúttal a munká- ; sok és parasztok képviselőit is magában foglalja. A núlt választásokon a kongresszusi párt a parlamentben 363 mandátumot és az államok törvényhozó testületeiben 2247 helyet nyert. Az indiai nemzeti kongresszus január elején jóváhagyott választási programjában a társadalom szocialista tipu-ú építésének eddigi politikáját hirdeti. Gazdasági téren továbbra is fejleszteni kívánja a nehézipart, mégpedig összhangban a mezőgazdasági és a kisipari termeléssel. A magánvállalatokat csak abban tz esetben kívánja államosítani, ha az a tervezés szempontjából múlhatatlanul szükséges és ha az illető vállalatok stratégiailag fontosak. A magánipart a terwei összhangban támogatásban kell részesíteni, a kizsákmányolást meg kell szüntetni és a jövedelemben fennálló egyenetlenségeket folyamatosan ki kell küszöbölni. A kongresszus politikájának a célja a mezőgazdaságban az, hogy belterjes gazdálkodást vezessen be szövetkezeti alapon és ezzel emelje a mezőgazdasági termelés színvonalát. A külpolitika terén a kongresszus ismét a békés egymás mellet élés öt elvét hirdeti. Elitéli a katonai tömböket és állást foglal £ baráti kapcsolatok mellett minden országgal. A kongresszusi párt a választási kampányban az új társadalmi rend eléréséhez vezetó békés utat hangsúlyozza. India Kommunista Pártja India Kommunista Pártje, amely Nagy-Britannia gyarmatosító uralma idején illegtlitásban voľ a múlt választásokon jelentős sikert aratott, ft, parlamentben 41 mandátumot, az * * választásokat 1957. Az indiai parlamenti választásokat 1957. február 25-től március 12-ig tartják. India történelmében ez a második választ;, a központi törvényhozó testületbe. India lakossága első ízben az 1951. év végén választott. Az indni parlament népi gyűlésének 500 képviselőjét és az egyes államok törvényhozó testületeinek 3102 tagját kell megválasztani. A múlt év végén érvénybe lépett új beosztás szerint az Indiai Köztársaság 14 államból és 6 közvetlenül a központi kormány által igazgatott területből áll. India lakossága mintegy 380 millió, ebből 190 millió a szavazó. A népi parlamentbe való választásokon részt vesz az Indiai Nemzeti Kongresszusi Párt Inidia Kommunista Pártja, India Népi Szocialista Pártja és a Dzsan Sangh (Népi Szövetség) Párt. államok törvényhozó testületeiben 200 mandátumot szerzett. A mostani választásokon a párt több mint. 700 jelölttel lép fel. A legutóbbi öt évben a párt tagjainak száma 50 000-ről 125 000-re emalkedett. India Kommunista Pártja támogatja az ország külpolitikáját és a kormány haladó szellemű belpolitikai intézkedéseit. A kommunista párt erélyes intézk déseket követel, amelyek kiragadnák India gazdaságát az ángol tőke kezéből. Állást foglal a nehézipar előnyben részesített fejlesztése és teljesmérvű államosítása mellett. A választási manifesztum elismeri, hogy a hazafiasan gondolkodó indiai kapitalisták az ország fejlődésének jelenlegi időszakában jelentős mértékben hozzájárulhatnak a gazdaság fejlesztéséhez. A párt a mezőgazdaság terén követeli a nagybirtokos földtulajdon felszámolását és a föld átadását a parasztoknak. A szociális joKť'ka terén India Kommunista Pártja követeli a munkanélküliség felszámolását, a nők teljes egyenjogúsítását, beleértve az azonos munkáért járó azonos munkabért s a nők teljes örökösödési jogának elismerését. A manifesztum megállapítja: A párt fokozza harcát India és a brit nemzetközösség szövetségének megszüntetéséért. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy hozzájáruljon a felszabadító mozgalomhoz Goában és arra fog törekedni, hogy a kormány e kérdésben határozott intézkedéseket foganatosítson. A manifesztum a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a párt töre-kedni fog a baráti kapcsolatok felvételére India és Pakisztán között. Amig a nemzeti kongresszusi párt nem köt választási szövetséget más pártokkal, India Kommunista Pártja valamennyi demokratikus erő közötti egység megteremtésére törekszik, az államok törvényhozó testületeineií megválasztásánál. India Népi Szocialista Pártja India Népi Szocialista Pártja a harmadik párt, ame'ynek összindiai jellegét elismerték. A pártnak a parlamentben 34, az államok törvényhozó testületeiben 220 tagja van. E párt gazdasági politikájának előterében a parasztokat állítja és széleskörű mezőgazdasági reformot követel, amely a földet azok kezére jut J tatná, akik megművelik. A szocialista párt olyan adó bevezetését követeli, amely a gazdagokat, a nagyjövedelmű és nyereségű vállalatokat és egyéneket sújtaná. Síkraszáll a bankok ál-; lamosításáért, az ipari mpnapôliumoič megszüntetéséért és a kis üzemek támogatásáért. Követeli a kormány határozottabb fellépését Goa kérdésében és követeli az Injiia és a brit nemzetközösség közötti kapcsolatok felszámolását. Egyes nézetek arról tanúskodnak, hogy a szocialista párt nem következetes politikájában. Dzsan Sangh (Népi Szövetség) Ez a legjelentéktelenebb párt. Á parlamentben mindössze két képviselője van. Elnevezésével ellentétben semmi köze sincs a néphez, szélsőséges jobboldali párt. E párt konzervatívizmusa annyira messzemenő, hogy nemcsak a szociális reformokat, hanem a naptár-reformot, a tizes pénzrendszert, a mérlegek mázsa rendszerét is bírálja. Reakciós irányzatából ered az az álláspontja, hogy ellenzi India jó kapcsolatait a Szovjetunióval, Kínává! és a szocialista tábor más országaival. * * * így fest India politikai színtere röviddel a második parlamenti választások előtt. India népe az első és mostani választások közötti időszakban politikai téren jelentősen előre haladt. A sajtó kommentárjai egyetértenek abban, hogy a választásokon az indiai nemzeti kongresszus pártja gyöz. A kommunista párt az ország második legnagyobb pártja. Adzsoj Ghos, a párt főtitkáta a február 9-1 lucknowi sajtóértekezleten kijelentette, hogy a kommunista ellenzék megerősödésének kilátásai a választásokon „kecsegtetők", és hogy a párt lényegesen megszilárdítja pocícióját. M. M. TOKIÓBAN közös szovjet-japán bizottság tanácskozik a halászat kérdéseiről. Az ülések a kölcsönös magértés és eqyüttműködés szellemében folynak. (ČTK) AZ ÚJ KlNA sajtóiroda közlése szerint Pekingben megalakították Taivan békés felszabadításának bizottságát. A bizottság elnökségében helyet foglal Csan Csin-csun volt kuomintangista tábornok és sok volt magasrangú kuomintangista tisztviselő. (ČTK) A NYUGATNÉMET kormány a hadikártérítésre vonatkozó egyezmény értelmében kötelezte magát, hogy 1957. április 1-től 1958. március 31-ig Izraelnek repülőterek építésére gépeket, speciális vasúti kocsikat és hadianyagot szállít. (ČTK). HUGH CUMMINGOT az USA eddigi indonéziai nagykövetét az amerikai külügyminisztérium titkos osztályának főnőkévé nevezték ki. Cumming egy időben az USA moszkvai nagykövetségén teljesített szolgálatot és tisztséget töltött be a NATO főtitkárságában is. (ČTK). A NÉMET DEMOKRATIKUS Köztársaságba egyre többen térnek vissza azok, akik az NDK-ból ,,Az arany Nyugatról" hangoztatott hamis jelszavakkal félrevezettetve Nyugatra mentek és most csalódottan visszatérnek. 1957. januárjában 37 százalékkal magasabb volt a visszatérők száma, mint 1956. decemberében. (ČTK). MACEDÓNIA Gyurgyevistye falujában február 18-án hatalmas tűzvész pusztított. A falu 85 háza közül 67 teljesen leégett. A kárt 30 millió dinárra becsülik. (ČTK). A PÁRIZSI postaalkalmazottak több mint 60 százaléka nem dolgozott február 20-án. A dolgozók anyagi helyzetük javítását követelik, mert a szükségleti cikkek ára folyton emelkedik. A sztrájkot a francia szakszervezeti szövetségek is támogatják. (ČTK). AZ IRAKI KORMÁNY az országból kiutasította az egyiptomi tanítók egy csoportját, akik Irakban mint pedagógusok működtek. A tanítók Kairóba érkeztek. Az egyiptomi lapok beszámoltak arról, hogy a tanítókat az iraki hatóságok üldözték. (ČTK). IZLAND szigetén február 19-én c kereskedelmi tengeri hajózás alkalmazottjai bérsztrájkot kezdtek. (ČTK). OJ szo 1957. február 21.