Új Szó, 1957. február (10. évfolyam, 32-59.szám)

1957-02-17 / 48. szám, vasárnap

Egy riport MET TMJMJtOZA Delet harvn ózna': a nyárasdi toronyban. Az autóbuszra várók a büf­éében telepednek meg. Kényelmesebb ott a várakozás, mint a sáros, lucskos járdán. Egy korsó sör sem esik rosszul így ebéd után. Ezt magamról tudom, hisz engem is ez a gondolat csaloga­tott a falatozóba. Már a pohár fenekére szorult a sör habja, amikor az üvegen keresztül egy ismerős alak, egy ismerődnek vélt arc rajzolódik elém. Ismerős az idegen­ben ... Idegenben? Nem, mert három évvel ezelőtt már jártam a faluban. Az ismerősnek vélt ismeretlen a bü­fé elé ér. Belép ... Ügy látszik, eltévesztette az utat. Egyenesen az autóbusz megállóhoz tart. Megáll az egyik telefonoszlop rpellett, arccal a büfé felé. Gondolatban, emlékeim képtárában turkálva ballagok keresztül az úton. Ismerem, biztos, hogy ismerem. Az emlékezés máris szárnyakra kap. Egy darabig csapong, mint kalitkából szabadult madár míg megtalálja a he­lyes irányt, aztán egy udvarban ér földet. Tá as az udvar, közepén meg­feketedett kútágas búslakodik. Távo­labb trágyadomb, körülötte tyúkok ka­pirgálnak. A kút kávájának támasz­kodva nagyokat hallgat a gazda. Egészséges, barnapiros arcára izzadság­gyöngyöket csal az augusztusi nap. Feltűrt ingujjával próbálja felszárítani az apró patakokat. Olyan, mintha nem is három év sza­ladt volna el azóta. Tisztán látom a ráncokba száladó homlokot, az idegesen mozgó szájat, amint lenszínüre rágja a sárga bajusz lecsüngő végét. Hallani vélem már azt az egyetlen árva szót is, amellyel pon­tot tettünk a beszélgetés után. — Kiléptem! Ezt mondta akkor Gól János. Most újból összehozott a véletlen. Alig egy lépésre vagyok hozzá. Mint ismerőst szólítom meg. — János bácsi! Miért nem ugrik be egy kuplcára? Meglepetten néz rám. Vizenyős kék szemében ott ül a kérdés. — Te ki vagy? Honnan ismersz? Ügy tetszik, mintha egy kicsit meg­rántaná a vállát, amikor megszólal. — A szagát se bírom az italnak. — Utazik? — Pódatejedre. — Tartson velünk. A mi útunk is arra visz. Gépkocsink kereke alól messze fröcs­csen a sár. János bácsival már mint jó ismerősök beszélgetünk. Közösen próbáljuk visszaidézni azt az augusi­tusi délutánt, amikor az öreg gémes­kút árnyékában először váltottunk szót. Köpköd a gondolat, szárnyra kél az emlékezés. — Kilenc gyereket neveltem — mondta akkor János bácsi. Gondolhat­ja, nem volt könnyű az élet. Gürcöl­tem én is, gürcölt a család is. Hajnal­tól vakulásig dolgoztunk, csakhogy tudjunk valamit szerezni... János bácsi más földjén, az urasági tarlón, a répaföldeken ismerte meg, mi a kenyérkereset. Később feleségét is odavitte nászútra. Kakasszólástól lám­pagyújtásig túrták a más földjét. Mi­nél nehezebb volt az életük, minél job­ban sújtotta őket az úri zsarnokság, annál mélyebb gyökeret vert benne a gondolat, szerezni, földet venni, hogy önálló, a maga gazdája lehessen. — Volt olyan tavasz, amikor az asz­szonnyal tíz hektár cukorrépát egyel­tünk ki. Ősszel meg tizenkettőről szedtük fel a termést. Abban az idő­ben napvilágnál alig láttam a falut. H rom évtize es rongyoskodás­nak, verejtékes munkának az eredmé­nye volt az a tíz hold, amivel János bácsi a közösbe lépett. Drága volt ez a föld. Drága, mert a rögöket évtize­dek során verejtékükkel tapasztgatták össze. A rögökből lettek a holdak, az önállóságot, a „magam gazdája va­gyok"-ot jelentő holdak. János bácsi a közösben is megtar­totta a régi „tew.pót". Nem szívlelte a hanyagságot, nem tűrte a dologta­lanságot. Cifrákat mondott, ha a tár­sak, a tagok csúcsmunkák idején so­káig húzták a lóbőrt. Ha . az istállók előtt elszórt szénát látott, felszedte. Ogy szokta azelőtt is, míg nem szö­vetkezett, így tesz most is. — Egyesek azt gondolták, ha már szövetkeztek, dolgozni sem kell, akkor is csőstül hull az áldás. Ha szóltam, baj volt, nem akarták megérteni, hall­gatni meg nem tudtam. A hibákra fi­gyelmeztettem a vezetőséget is. Ebből lett aztán a baj. A tagok kémnek, spiclinek neveztek. Ezerkil encszá zöt venhár o m tavaszán, nyarán a reakció is nagyon nekigyűrkozött a munkának. Hamis híreket terjesztettek a faluban. János bácsi fülébe is azt súgták: — tliába gürcöltél egész életedben. Nem vagy már gazda. Oda a tíz hold, oda a jószág. Lépj ki. Talán még nem késő. Visszakaphatod a földet. János bácsi csak mosolygott az ilyen „jóakaratú" tanácson. A reakció szava termőtalajra talált. Aratás után felbomlott a rend. Először csak szórványosan, aztán tizen, hú­szan, később már ötvennél is többen kérték vissza a földet. János bácsi csak várt, maradt. Már hetven körül tartott a kilépők száma. János bácsi még mindig ma­radt. Nem hitt a szövetkezet szétesé­sében. Egyszerre újból szárnyra kelt a hír:' Gaál János spicli. Azért nem is lép ki. Spicli, spicli, spicli hallotta még ál­mában is, Gaál János a vádoló szava­kat. Nagyon fájt neki a szó. Marta, égette. A vak düh, a megbántott ön­érzete adta kezébe a tollat. Gaál János kilépett a szövetkezet­ből. Egymás után maradnák mögöttünk a sáros kilométerek. Ott kígyózik már előttünk a száraz sima betonút. A tör­ténetünkben is egy új fejezet kezdő­dik. Oj, de folytatása annak, ami után három évvel ezelőtt a mohos kútágas tövében pontot tettünk ... János bácsi idegesen dobol az ütés támláján. Tompa fényű szeme elméláz­va szegeződik előre. — Rosszul tettem akkor — mondja halkan. Többre megy az ember a szö­vetkezetben ... Egy kicsit resteltem is a dolgot... De hát szégyen ide, szé­gyen oda, az ember mégis csak a jobb­hoz ragaszkodik. Rövid csend következik. János bácsi az elmaradozó tájat kémleli. Gondosan végigsimítja dús bajuszát. — Negyven mázsa termést, meg har­mincezer koronát kaptam kézhez ... János bácsi ezt a jövedelmet az 1956-os évre érti. Tavaly mint gyalog­munkás dolgozott. A családja is szor­galmasan járt munkába. Amint látjuk, az eredmény nem is maradt el. — Kell is a pénz! Építkezni szeret­nénk. Űj bútor sem ártana ... Ismerősöm már mosolyog. Homlo­kán, szeme körül összefutnak a ráncok. — Amikor először beszélgettünk, nagyon el voltam keseredve. Megírtam azt a papírt... A földem is vissza­kaptam. Külön utakon jártam, de va­lami mégis csak visszahúzott. Éreztem, hogy vissza kell mennem. Féltem, hát­ha vissza sem fogadnak. De amint lát­ja, nem utasítottak el... engem, se a többit se. A párás messzeségből lassan kibon­takoznak Pódatejed szélső házai. János bácsi mozgolódik. 'Amikor kezet szorí­tunk, félig komolyan, félig tréfásan megjegyzi. — tn csak amondó vagyok, nem rossz találmány az a szövetkezet. Ha valaki becsületesen dolgozik, soha nem üresedik meg sem a kamrája, sem a pénztárcája. Az sem kismiska, hogy évről évre magasabb a munkaegységek értéke. Ügy kell annak lenni, és úgy is van ott, ahol olyan emberek szövetkeztek, mint maga Gaál János bácsi. A Sajó völgyében A Sajó balpartján, a gömöri mészkővonulat völgyében, Pel­sőc és Gömörhorka szomszédságában találjuk Lekenyét. Cserjével benőtt domb tövében húzódik meg a mind­össze 105 házból álló falucska. Vasárnap reggel a kis község kul­túrházában ott találtam a falu szor­galmas embereit. Eljöttek, hogy érté­keljék a múlt esztendő közös munká­jának eredményeit, még a gyerekek is behúzódtak a fal mellett nyújtózó hosszú asztal mellé. Együtt örülnek a szülőkkel. Az asztal mellől Halász János bácsi, a szövetkezet elnöke emelkedik fel, hogy ismertesse a múlt gazdálkodási év eredményeit. Elismerő hangon mond köszönetet a traktorállomás dolgozóinak, ugyanilyen hangon nyilatkozik az üzemi munká­sokról is, akik nyáron segítettek a szövetkezetnek. Halász bácsi, pár hó­nap kivételével, a szövetkezet megala­kulása óta elnöke a közösségnek, jogos büszkeséggel jelenti ki: — Szövetkezetünk teljesítette az állam iránti kötelességet. A munka­egységre tervezett 16 koronát teljes egészében kifizették. A vezetőség megválasztása ünnepé­lyes keretek között zajlott le. Halász bácsit újra megválasztották elnöknek. Ezután következett a gyűlés fény­pontja, a részesedés kiosztása. Látom az asztalon a borítékokat, százasok la­pulnak bennük. Megkezdődik a pénz­osztás. Figyelem a neveket. na, T. Beke István 6788 korona, Beke Bertalan 6548 korona, Takács Imre 6934 korona. Itt látom a vendégek között Kovács bácsit is, a takarékpénztár tisztviselő­jét. Azért jött, hogy megkímélje a tagokat a fáradságtól, és helyben át­vegye a pénzt azoktól, akiknek pilla­natnyilag nincs szándékukban azt el­költeni. Ahogy látszik, nem jött hiába, mert 45 000 koronával búcsúzott el. Közben megjelennek a fehérköté­nyes menyecskék, kezükben poharak és szilvóriumos üvegek. Csordul a gyöngyöző ital, pecsenye- és kolbász­illat tölti meg a helyiséget. Csörög a tányér, koppan a borospohár, s köz­ben szétnyílik a színpad függönye, ahof a helybeli zenekar tagjai húzzák a talp alá valót. M íg szól a zene, a mellettent ülőkkel elbeszélgetek a szö­vetkezet fejlődéséről. Megtudom, hogy 1952-ben alakították a szövetkezetet. A rákövetkező esztendő nem jól si­került. De 1954-ben már 9 koronát és 1955-ben 12 koronát fizettek, most pe­dig 16 koronát munkaegységenként. Szövetkezetünk vezetősége meghívta a szomszédos Melléte község egyes gazdáit is az évzáró gyűlésre. Ugyan­is Melléte az egyedüli a járás terüle­tén, ahol még nincs szövetkezet. Nem tudom, mi ütött beléjük, de nem jöt­tek el. Pedig kiszámíthatták volna, hogy például Ferenc Sándor, aki egye­dülálló nőtlen fiatalember, a szövetke­zet állatgondozója, egyedül 2040 ko­Ferenc Sándor' 6606 korona, Kucse­rák István 6634 korona, Halász István rónát keresett havonta a szövetkezet­Szarka István 7213 korona, Szűcs István 7036 koro- ben. Veres Zoltán. Tizenkétmillió ötszázhetvenkétezer koronát takarítottak meg A bratislavai Béke-üzemben 1951-től — amikor az üzemet megemlíteni legfrissebb újításukat, Az újítómozgalom gyors kibontako­zását nagyban előremozdította a kü­lön e feladattal megbízott osztály megszervezése és az újítómozgalom helyes propagálása. Hasonlóképpen amelyen még csak most kísérletez­nek. Eszerint a lúg regenerálásához az eddig használt textilszövettel szem­ben üvegszövetet ajánlanak, mely a berendezés teljesítményét tízszeressé emelné. Az önköltséget ezzel az újí­tással kb. 250 ezer koronával csök­ka jobb megszervezésében rejlik. Ez- kentenék. zel évente 17 325 koronát takarít meg. Budai József, Végh Péter' Az üzem 1055.— korona jutalmat adott és Kapusiak Mihály kollektívá­Ottovának. jának legérdekesebb újítása a fonó­Dorčik Vilmos mérnök egyike gé p ek alkatrészeinek gumiréteggel megalapították és üzembehelyezték —, az újítómozgalom ál landóan és egyre fokozottabban szélesbedett.- A múlt év vé géig az aktív újítók száma elérte a százötvenet, akik ésszé rűsítéseikkel és újításaikkal eddig 12 572 000 koronát takarí tottak meg. nagý befolyással volt a szakszervezet a legaktívabb újítóknak a Béke-üzem- való bevonása. Ezek a gépek ugyanis Az első siker Ezekben a napokban magas kitüntetésben részesültek a ligetfalusi Mata­dor gyár dolgozói. A gumigyárak közötti országos versenyben az 1956-os év második felében elért termelési sikerekért „kiváló export-üzem" címmel tüntették ki a Matador gyárat. Ez a kitüntetés számukra annál inkább ér­tékesebb, mert 1954 óta, amikor a versenybe bekapcsolódtak, ez az elscí komoly siker, melyhez a gyár valamennyi dolgozója hozzájárult. A kitün­tetést és a velejáró 20 000 korona pénzjutalmat e hó 13-án adta át ünnepé­lyes össz-üzemi gyűlésen a Vegyiipari Minisztérium főosztályának igazgató­ja, Pripäl elvtárs. A jelenlevő 350 munkás közül ez alkalomból sokan elismerő oklevelet és pénzjutalmat kaptak a jó munkáért. így például Bobrik mérnök 1500 koronát vett át a munkában elért jó eredményekért. Huszár Ladislav üzemrészleg-vezető külön kétszáz korona jutalomban részesült. Az üzem dolgozóinak a Motokov külkereskedelmi vállalat képviselője is külön köszö­netet mondott elsősorban a külföld részére gyártott árucikkek kiváló mi­nőségéért, és szállítási határidő lerövidítéséért, mely oly fontos tényező a külkereskedelemben. Ez alkalomból az üzem dolgozói kifejezték azon meggyőződésüket, hogy a jövőben újabb sikereket érnek el a termelésben. Az ünnepélyes gyűlés második felében az üzemi klub esztrád-csoportja szórakoztatta a jelenle­vőket. H. S. mellett működő újítási bizottság ak tív munkája is. Ez a gondos szerve­zés és a helyes vezetés eredményez­te, hogy az 1951. évi 194 ezer korona értékű 19 újítással szemben 1956 vé­gén 193 újításuk volt, amelyeknek ér­téke 2136 000 koronát tett ki. A Béke-üzemben összesen 849 újí­tást adtak be, ezek közül 305-öt va­lósítottak meg és ezek be is váltak. A következőkben a legjobb újítókat mutatjuk be. Františka Ottóvá újítási ja­vaslatával csökkentette a kordselyem­hulladékot. Az újítás lénvege a mim­ben. Mint szakmailag képzett ember, vegyiszerek párájának vannak kitéve javaslatait a részletekig kidolgozza, s . g s a gyors rozsdásodás következté­Frantlška Ottóvá így nagyban megkönnyíti azok be­vezetését. Üjító munkásságában főleg a hőerő és a nyersanyag megtakarí­tását tartja szem előtt. Sok értékes újítási javaslatot adott már be egye­dül is, a legértékesebbeket azonban munkacsoportjával együtt dolgozta ki. Ebbe a csoportba tartozik Hrivnák Mihály is,' aki a műselyem előállítá­sához szükséges, külföldről behozott anyagnak, a kénkarbidnak regenerá­lásán dolgozik, hogy a drága anyagot kekké, kétszer, vagy esetleg többször is fel lehessen használni. Ennek az újítás­nak megvalósításával 719 ezer koro­nát takarítanának meg. Ezenkívül ja­vítanák a munkahelyek egészségügyi viszonyalt is. Hrivnák Mihály ezért az újításért már eddig 21 ezer korona jutalmat kapott. Az újítások, amelyeket Dorčik mér­nök és csoportja együttvéve beadtak, az üzem számára kétmillió korona megtakarítást jelentenek. K u ž 1 i k elvtárs csoportja a leg­nagyobb figyelmet az anyaggal való takarékoskodásnak és a gépesítésnek szenteli. Legjobb újítási javaslatuk a finn cellulózéból készült dobozok fel­használása. Ezzel annyi nyersanyagot nyertek, amelyből évente 113 ezer korona értékű műselymet állíthatnak elő. A csoport az újításért 3332.— korona jutalmat kapott. Érdemes még ben hamar romlanak. Az új bevonó­anyag nemcsak jobb, de olcsóbb is az eddiginél. A nyersanyagon, a munka­béreken, továbbá a gépek használati idejének meghosszabításával 2 218 000 koronát takarítanak meg. Az újítók 45 ezer korona jutalmat kaptak az üzemtől. így válik a Béke-üzem dolgozóinak kezdeményezése és munkakedve érté­J. SLUKA. Jozef Kužlík. Dorčik Vilmos Budai József, Végh Péter és Kapusiak Mihály.

Next

/
Oldalképek
Tartalom