Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)
1957-01-29 / 29. szám, kedd
# Nem ipolyviskiekről lesz szó = Országjárás közben, ha az ipolysági járásba mégy, s érdeklődsz a járás szövetkezeteiről, legtöbbször ez a válasz: „Menj Ipolyviskre, az járásunk legjobb szövetkezete." Ez igaz, s nem fér hozzá kétség, hogy a szövetkezeti mozgalom megindulása óta az ipolyviski szövetkezet nemcsak járási, de országos viszonylatban is az élenjárók közé verekedte fel magát. Múlt évi eredményeik sem kisebbek az előbieknél, sőt a munkaegység értéke, beleszámítva a természetbenieket is, 47 koronát tesz ki. No de vigyázzunk, megint csak megfeledkeztünk valamiről. „Nem ipolyviskiekről lesz szó" ez a cím, s ismét ezzel kezdjük az Írást? Hűen tehát a címhez Igen, ez a helyénvaló, hiszen az >olysági járásban a viskin kívül még 3k jó szövetkezet van. A járás 33 özsége közül 28-ban honosodott már leg a közös gazdálkodás gondolata, uszonnyolc község dolgozó parasztsáa az új utat választva veszi ki részét c országépítésből, a mezőgazdasági ü-melés fellendítésének nehéz, de álísos munkájából. Hiszen azzal, hogy :ekben a községekben már évek óta ibbet terem a föld, vastagabban csu>g a zsákba a szem, nemcsak jobban a dolgozó paraszt, hanem hazafias jtelességének is könnyebben tesz eleit. A sokból többet adhatsz, a keísből még keveset is nehezen. És az olysági járás dolgozó parasztjai jó •szágépítők akarnak lenni, s annyit carnak adni az államnak, a köznek, nennyit a fejlődő haza, a második éves terv feladata megkíván. A sok övetkezet közül hadd szóljon ez az ás az ipolyságiak és a felsőszemeréek múlt esztendei munkálkodásáról jövőbeni terveikről. 20 koronát terveztek egységenként , 24 lett belőle Örömmel és könnyen írod le ezeket a ámokat, hiszen ez a legékesebb bizoútéka, kifejezője annak, hogyan szoriskodtak a múlt évben az ipolysági övetkezetesek, miként használták fel közös gazdálkodás nyújtotta lehetőgeket mind saját, mind az állam jara. Nos, az évzáró közgyűlés felelet adott mindenre. Feleletet adott ar, hogy az az út, melyen az ipolysáäk is haladnak, a legjárhatóbb a dolző paraszt részére. Arra is választ a beszámoló, hogy azok az ered5nyek, amelyek a múlt évben szülétí, szívós munka árán jöttek létre, jrt ne gondolja ám senki sem, hogy ipolysági szövetkezetben már gombomásra működik minden úgy, ogyan a vezetőség akarja. Emberek, sból, vérből való, érző, gondolkodó íberek dolgoznak itt is, úgy mint az szág bármely más munkahelyén. S az íberek nem egyformák, még csak m is egyformán gondolkodnak. És bizony nemegyszer veszi rossznéven egy-egy tag, ha a csoportvezető jobb munkára serkenti. „Nem kell nekünk ispán, parancsolgató, az a világ már elmúlt" — mondják ilyenkor. Hát persze hogy nem kell és úgy, ahogyan tudja ezt mindenki a szövetkezetben, tudja a csoportvezető is, de hát vannak mégis olyanok, akik a közösben munka nélkül szeretnének sok pénzt keresni. Csak az a jó, hogy ilyen már nem sok van az ipolysági szövetkezetben. Akik nevelhetők, azokkal foglalkoznak, akik pedig egyáltalán nem szándékoznak megérteni az idők szavát, azoknak kiteszik a szűrét a szövetkezetből. És hogy ez az eljárás a leghasznosabb, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a múlt évben jól munkálkodtak és a természetbeni jutalmak értékét is beleértve 32 korona jutott egy munkaegységre. A jövő tervei Csak néhány hektárral kevesebb a földterületük az ötszáznál. Az évzáró közgyűlésen elhangzott beszámoló szerint múlt évi tervüket reálisan állították össze, a tagok megjegyzéseit, hozzászólásait tekintetbe vették. A jövedelem a múlt évben csaknem 1 millió 600 ezer korona volt. Ebből fedezték a gazdaság költségeit, ami 520 000 koronát tesz ki, és gondolva a jövőre, 107 ezer koronát az oszthatatlan alapra, 53 ezer koronát a szociális és 7500 koronát a kulturális alapra helyeztek el. A zárszámadás sikeres volt. A jövőben azonban az eddiginél sokkal nagyobb részt vállalnék az országépítésből. A kormány levelének megvitatása után elsőrendű dolognak tartották a távlati terv összeállítását és lelkesen készülnek a kongresszusra, hiszen a múlt évben sok-sok tapasztalatra tettek szert a szövetkezeti gazdálkodásban. A jövő terveiről is beszélhetnek, mert az ötéves terv követelményeinek megfelelően, a helyi adottságokat tekintetbe véve, minden téren fokozni akarják a mezőgazdasági termelést. Hogy csak néhányat említsünk: búzából az 1956-os 24 mázsás hektárhozamot 1960-ban 30 mázsára növelik. Kukoricából már nem harmincat, hanem 44 mázsát termelnek 1960-ban minden hektáron. Persze a terv csak terv maradna, ha nem tudnák a mód-* ját, hogyan lehet a földek hektárhozamát fokozni. Elsősorban is — mert ez a földnek éltető ereje — megfelelő mennyiségű istállótrágyát kell biztosítaniok. Ezt az állatállomány kibővítésével érik el és élve az állam nyújtotta lehetőségekkel az eddigi, évi 12 vagon műtrágyakészlettel szemben 1960-ban már 17 vagon műtrágyát szórnak a földekre. Nagy és szép tervek ezek, de teljesíthetők olyan szövetkezetben, amelynek sok oly kiváló tagja van, mint Fógel György, Jakab Lajos, Dudás Mária, Rostásné, Tóth Ilona és még sorolhatnánk néhányat, hiszen mindannyian egy célért dolgoznak, a békés jólét megteremtéséért. És ha a megértés mindennapi dolog lesz ebben a szövetkezetben, akkor az ipolyviskieknek is lesz mitől tartaniok, mert méltó versenytársra akadnak az ipolyšágiakban. iz üzletvezetőtől függ r dolgozók jobb kiszolgálása \ belkereskedelem nagy erőfeszítécet tr.sz, hogy az üzletekben jobi szolgálják ki a fogyasztókat, mint 3ig tették. Habár e téren már lésgesen megjavult a helyzet, még ndig sok az olyan üzlet, ahol a ki>lgálás nem kielégítő. Ezt tapasztuk legutóbbi riportkörútunkon is. glátogattunk Bratislavában néhány álin téri élelmiszerüzletet. Két etben a kiszolgálás teljesen elégen volt. Az egyik üzletben a ki:atban nagy mennyiségben kiállított npótból kértünk egy üveget, de n volt szerencsénk, „Nincsen" t a válasz. Amikor az eladót arra yelmeztettük, hogy a kirakatban i elég belőle, és hogy adjon ezekel egy üveget, kijelentette, hogy i kirakathoz bizony nem nyúl. Hiába it az a figyelmeztetésünk, hogy a •eskedelmí minisztérium rendelkee értelmében a kirakatokban csakolyan árut lehet kiállítani, amely üzletben raktáron van. Dgy másik üzletben meg az eláruínő egyáltalában nem tudta, hogy kért áru raktáron v^n, holott az a con láthatóan nagy mennyiségben t kirakva. És mit szólt ehhez az üzletvezető? Amikor őt a fiatal elárusítónő elégtelen kiszolgálására figyelmeztettük, az volt a válasza, hogy ő nem tehet róla. Küldjön neki a Zdroj igazgatósága jobb elárusítónőket. Természetes, hogy az üzletvezető e felfogása nem helyes. Fiatal munkaerőkről van itt szó. akiket ki kell oktatni, hogyan és miképpen kell a dolgozókat jól kiszolgálni. Az üzletvezető szakember és kötelessége, hogy jó kollektívát neveljen magának. Ha ennek a feladatának naponként csupán 10 percet szentelne, akkor bizonyára eredményt ér el rövid időn belül. Minden üzletvezetőnek olyan kollektívája van, amennyire foglalkozik vele. Könnyű arra a helytelen álláspontra helyezkedni, hogy az igazgatóság küldjön jobb erőket és akkor jobb lesz a kiszolgálás. Az üzletvezetőnek tudnia kell, hogy a fiatal és új munkatársak egynéhány heLi vállalati elméleti oktatása nem elegendő arra, hogy tökéletes eladók legyenek belőlük. Az üzletvezetőnek kötelessége munkatársait hibáikra figyelmeztetni és ezzel a fogyasztók jobb kiszolgálását biztosítani. (K) A felsőszemerédi EFSZ 450 hektáron gazdálkodott a múlt esztendőben. A jó példamutatás eredményeként azonban ez a földterület az idén 500 hektárra növekedett, mivel új tagokkal gyarapodott a szövetkezet. A járásban ez a közös gazdaság azok közé tartozik, amelyek ugyan nem érték el a munkaegységeknek tervezett értékét, de joggal mondhatjuk, hogy kisebb hibáktól eltekintve megállták a helyüket a múlt esztendőben. Ügy tervezték, hogy 20 korona lesz a munkaegység értéke, de a zárszámadási kimutatás szerint csak 19 korában állapodhattak meg. Ennek az oka, hogy helytelenül terveztek, s olyan kiadásokra került sor, amelyre nem számítottak. A munkák elvégzésére 27 000 munkaegységben állapodtak meg az év elején, de csaknem 30 ezret használtak fel. így érthető, miért nincs összhangban a munkaegységek értéke a tervezettel. Az ellenőrzés hiánya Sok esetben a vezetőség hibájából egyes időszerű munkákat nem végeztek el a maga idejében. Ez főképpen azzal magyarázható, hogy az elnök, a vezetőség, a tagok, a csoportvezetők nem fordítottak megfelelő gondosságot az ellenőrzésre, több munkát, pl, a talaj előkészítését és a vetést nem végezték el idejében. Ennek következménye, hogy búzából 23 mázsa helyett (ennyit kellett volna a terv szerint hektáronként betakarítani), csak 20 mázsa termést értek el hektáronként. Hasonló hibákat követtek el az ellenőrzésnél az állattenyésztésben is. E téren csupán a sertéstenyésztésben mutathatók ki szép eredmények. Ha a sertésetetök is olyan könnyen pazarolták volna a takarmányt, mint a szarvasmarhák etetői, bizony* még enynyi pénz sem jutott volna a munkaegységekre. No de ebből is tanultak a felsőszemerédiek és az évzáró közgyűlésen a vita alapján elhatározták, hogy a jövőben másként cselekednek majd, hiszen a zárszámadás tükrében megláthatták: a szövetkezetet maguk a tagok tehetik gazdaggá, s ha becsülettel helytállnak a munkában, az elsősorban az ő javukat szolgálja és a falu jó hírnevét öregbíti. M. F. DE JÓ IS IGY ÉLNI T~lzerkilencszázötvenhét január rí. 13-a. Ezer. a napon is •*—' ugyanolyan szomorú téli időjárás köszöntött Palócra, mint az előző napokon. Néha havas esö esett, néha fütyörésző szél osont el a kis dohányszárító felett, melyet erre a napra rögtönzött kultúrházzá varázsoltak az ügyes kezű lányok és legények. Nagy ünnepre készültek. A szövetkezet évzáró közgyűlésére. Még nyolcat sem mutatott az óra, de már innen is, onnan is jöttek az ünneplőbe öltözött emberek. Pszota Sándor a szomszédos Tósnyárasdról indult el. Itt él ő négy apró gyermekével, feleségével. Csak hát a pálóci szövetkezetben dolgozik. Így látta jónak pár évvel ezelőtt, amikor beiratkozott a szövetkezetbe. Szapora léptekkel vágott neki az útnak. Szíve mélyén valami nagy-nagy örömet s egyúttal büszkeséget is érzett. Mert jól kivágta a rezet a múlt évben. 589 munkaegységet írtak a javára, amiért csak előlegképpen 7657 koronát meg 24 mázsa gabonát kapott. Pontosan kilenc órakor kezdődött az évzáró közgyűlés. Boros József, a szövetkezet elnöke nyitotta meg, majd beszámolt a tagságnak a múlt évben végzett munkáról. Szorgalmasan — lelkesen dolgoztak a palóciak. Gabonaneműekból 28—32 mázsás hektárhozamokat értek el s az állattenyésztésben is tovább öregbítették jó hírnevüket. 44 401 liter tejét adtak a kötelező beadáson felül az ország népének. Jó munkájuk eredménye nem maradt el. Az alig háromszáz hektáros szövetkezet 429 226 koronát oszthatott szét most tagjainak a ledolgozott munkaegységekre. Ezenkívül az oszthatatlan alapra 103 800, a szociális alapra 44 209, a kultúralapra pedig 29 487 koronát helyeztek. Az évzáró közgyűlés vidám táncmulatsággal folytatódott. Nótára nyíltak az ajkak, táncra perdültek a derék szövetkezetesek. Pszota Sándor „bukszája" csak úgy duzzadt a százasoktól. 8246 koronát kapott most egyszerre. Meleg ruhát, mosógépet, rádiót vesznek — peregtek gondolatai. A házat már az elmúlt években rendbehozta — így arra már nincs gondja. — De jó is így élni!... Közösen dolgozni, közösen osztozni a jövedelemből — mondotta örömében. Mert ő tudja talán a legjobban a múltból, hogy hová vándorolt akkor sok-sok ember kezemunkájánaK haszna. Bizony csak egy ember, a nagyságos úr zsebébe. Most pedig, amióta a nép az úr az országban, azóta évről évre láthatják munkájuk eredményét. S ha összehasonlítja az 1957-es év januárját a húsz évvel ezelőttivel, — akkor döbben rá, mennyit is változott élete azóta. Kis vityillóban laktak. Rendes bútorról még csak álmodni sem mertek. Tüzelő, munka nélkül vészelték át a telet. A községi bíró hetenként egyszer 10 koronás blokkot nyomott édesapja kezébe, hogy vegyenek a boltban egy kis élelmiszert. A reménytelen, kilátástalan élet azután a háború vérzivatarába torkollott. A háború nyomait most is érzi. Reumája van, mint sok-sok embernek, akiket a lövészárkokba kergettek a régi világ urai, hogy védjék a tőkések, földbirtokosok hatalmát. Csakhát elszámították magukat. Mert Pszota Sándor, meg a többi jogfosztott nem úgy forgatta a fegyvert a kezében, ahogy azt az urak szerették volna. Ügy forgatták, hogy megszülethettek a felszabadulás utáni évek napjai, amikor is gazdájává váltak azoknak a földeknek, melyeket azelőtt csak egy ember mondhatott a magáének, amikor saját maguk élvezhetik munkájuk gyümölcsét. Az idő a késő éjszakai órákba hajlott. Bokáznak, ropják a táncot a szövetkezetesek. Poharaikat jól végzett munkájukra ürítik s csillogó szemmel kutatják a jövőt. Még előbbre akarnak jutni a jólét útján. Merész, de teljesíthető terveket állítottak fel. — Az 1960-as évben a jelenlegi 27 koronás munkaegység helyett 30 koronát akarunk elérni — mondja Boros Jószéf elnök. Szavaira ismét összecsengnek a poharak, jelezve, hogy Pálócon nagy az összefogás, s amit terveznek, azt végre is hajtsák. Farkas Kálmán. Fiatal bányászain k a bányászutánpótlásról A Varga-teiepen. Rozsnyó új városrészében van ez a hatalmas modern épület — a munkaerőtartalékok szakiskolája, a vájártanuló-intézet. Itt, a gömöri vasércbányák szívében teljesíti ez a szakiskola nagy feladatát — a bányászutánpótlás nevelését. A bányaüzemekben országszerte egyre több szakmunkásra van szükség. A sok fiatal munkásnak, aki toborzással kerül a bányába, nincsen szakmai képzettsége, éppen azért csak hosszú idő múlva válik jó bányásszá. Sok esetben nem is lesz mindegyikükből vájár. Ezért van szükség a bányászutánpótlás nevelésére, a bányákban gyakran előforduló szakmunkáshiány leküzdésére. Itt, ebben a vájériskolában jó kezekben van ezeknek a 15—18 éves fiúknak, az utánpótlásnak nevelése. Jó elméleti oktatók és gazdag tapasztalatokkal bíró idősebb vájárok foglalkoznak a vájártanulókkal. S hogy ennek az elméleti és gyakorlati oktatásnak milyen eredményei vannak, azt mutatja a szeptemberi bányásznap tanévzárása, amelyen Szlovákia legjobb tanulójaként Matyi Gézát itt tüntették ki szakmájában elért kiváló eredményeiért. De nem ő volt az egyedüli, aki kitüntetésben részesült. Ugyanúgy elnyerte Čudek Pavol is a munkaerőtartalékok iskoláinak példás tanulója jelvényét. Matyi Géza, aki földműves család gyermeke, már a jáchymovi bányákban dolgozik, ahová önként jelentkezett. Bátyját is itt képezték ki kiváló vájárrá, s az iskolában elért szép eredményeiért jutalmul Varsóba utazhatott a világifjúsági találkozóra. Három évig tart itt a tanulás, melynek eredményes elvégzése után mint kiképzett bányászok lépnek munkába a fiatalok a bányaüzemekben. Egyesek, a tehetségesek, tovább tanulnak, hogy műszakiakká képezzék magukat. A hároméves oktatás kezdetén az elméleti, később a gyakorlati ismeretek elsajátítása van túlsúlyban. Mert a fiatalok külön tanulóbányamezőben sajátítják el a mesterség gyakorlati részét. Munkájukat megfizetik, már itt alkalom adódik kereseti lehetőségekre;, amelyek az állami katalógus szerűit a normálbérek 80 százalékát is elérhetik. Sokszor elhangzik a panasz, hogy a vájáriskolát végzett fiatalok közül többen otthagyják a bányát, „lemorzsolódnak". Ez bizony gyakran megtörtént a múltban, sőt napjainkban is előfordul. Az okot Nagy János elvtárs, az intézet igazgatóhelyettese világította meg. — A .bányászüzemekben nem mindenütt törődnek ezekkel a fiatalokkal — mondotta. — Nem áll melléjük senki, nem foglalkoznak velük. Megtörténik az is, hogy segédmunkára rendelik őket hosszabb időre, ahol nem tudnak továbbfejlődni és nem is kereshetnek képzettségüknek megfelelően. Ez történt Ostraván is, ahová 50 végzett növendékünk nagy örömmel ment dolgozni. Ott sem törődtek vejük, vezetőt nem adtak melléjük, s bizony az ilyen bánásmód előbbutóbb elkedvetleníti a fiatalokat. Otthagyják a bányát. Rudňanyban és Jáchymovban is találkoztunk hasonló nemtörődömségg el. Elvétve akad csak olyan példa, mint a Slovinky bányaüzemben. Ott a szállás vezetője, Oravec László állandóan a fiúikkal van, oktatja, neveli őket, s munka után együtt sportol és szórakozik velük. A bányaüzem vezetőségének is nagy érdeme van abban, hogy Slovinkyben olyan jól érzik magukat a Rozsnyón végzett fiatal vájárok. A vájériskolában kevés a bányászgyerek. A környék bányászcsaládjaiból kevesen jelentkeznek, a legtöbben — mintegy kétharmada a tanulóknak — földműves, napszámos és gyári munkáscsaládból iratkoztak be az intézetbe. A bányászapák, akik a múltban mostoha körülmények között dolgoztak a föld mélyén, nem látják a bányaüzemek technikai fejlődését, a gépesítést. Még ma is nehezen adják beleegyezésüket, ha fiaik a bányászatot választják életpályául. Pedig köztudomású, hogy a bányászgyerekekből válnak rövid idő alatt igen ügyes, szorgalmas és fegyelmezett bányászok. Minden 15 éves fiúhoz a vájáriskolában egy mester van beosztva, aki együtt dolgozik a fiatalokkal, együtt foglalkozik velük s oktatja őket a bányászmunka számtalan gyakorlati fogására. A gyakorlati oktatásnál a bányában egy üzemi vájár is velük dolgozik. S ezek a fiúk, akik nagyobbára Kelet- és Dél-Szlovákia járásaiból, a királyhelmeci, kaposi, trebišovl járások falvaibóí jöttek ide Rozsnyóra azzal az elhatározással, hogy bányászok legyenek, jól megállják helyüket, közülük sok kiváló tanuló tűnik ki. A múlt évben végzettek közül nyolcan folytatják tanulmányaikat Selmecbányán. De legtöbben dolgozni mennek az iskola elvégzése után. Munkahelyeiken jól beválnak és szépen keresnek, mint Paroben Milán Alsósajón, Cuper László Slovinkyben. Mindketten kiváló tanulók voltak, s most kiváló bányászok. A bányaüzemek munkásszállásain együtt vannak a fiatalok. Korlátok nélküli élet ez itt, azért kell gondoskodni arról, hogy legyen mellettük valaki, aki útmutatásaival, tanácsaival segíti őket az üres órák ésszerű felhasználásában, ä meglevő lehetőségek kihasználásában, a sportban, a kultúrcsoportok tevékenységében, kirándulásokban, S ami még fontos volna: jó lenne, ha az intézetből évente kétszer-háromszor meglátogathatni őket valaki a bányaüzemekben. Mert számosan vannak a rozsnyói vájáriskola végzettjei közül Rudňanyban, Siovinkyn, Alsósajón, a gömöri és szepesi vasércbányákban s egyebütt. Egykori oktatóik, nevelőik személyesen győződnének meg arról, hogyan élnek volt tanítványaik, hogyan dolgoznak, mivel töltik szabad idejüket. Sajnos nincs rá lehetőség, nincsen rá fedezet. Pedig a fiatal bányászokról való gondoskodás ezzel is előbbre jutna, ami nagymértékben hozzájárulna a jövő termelési faladatainak elvégzéséhez. (mgy) Oj szu r 1957. január 30. MICHAL ŠIEM R