Új Szó, 1957. január (10. évfolyam, 1-31.szám)

1957-01-16 / 16. szám, szerda

V. V. KUZNYECOV: A béke megőrzéséhez és megszilárdításához vezető utat kell választani New York (ČTK) — Az ENSZ köz­gyűlésének politikai bizottsága január 14-én megkezdte a XI. ülésszak napi­rendje egyik legfontosabb kérdésének — a leszerelés problémájának megtár­gyalását. vitában elsőnek Lodge, az USA kép­viselője szólalt fel. Utána V. V. Kuz­nyecov, a Szovjetunió küldöttségének vezetője emelkedett szólásra és rész­letesen elemezte a leszerelés problé­Az e kérdéssel kapcsolatos általános i máját. V. V. Kuznyecov beszéde V. V. Kuznyecov, a szovjet küldött­ség vezetője beszédének elején rámu­tatott, hogy ha az ENSZ megegyezést érne el a leszerelés kérdésében és a lázas fegyverkezés megszüntetésében, ez a legjelentősebb mértékben hozzá­járulna a nemzetközi feszültség enyhí­téséhez, a béke megőrzéséhez és meg­szilárdításához. Ezután emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió kormányának 1956. november 17-i javaslatai a le­szerelés problémájának valamennyi kérdésére vonatkoznak. E javaslatok a közvélemény széleskörű támogatá­sára találtak, amely jogosan látja ben­jítik a megegyezés elérésének új ked­vező lehetőségét. Jóllehet az Egyiptom elleni katonai akciókat megállította az egyiptomi nép hősies ellenállása — mondotta Kuz­nyecov a továbbiakban —, megállította a támadókat a világ közvéleménye, amely elitélte az agressziót és megál­lította őket a békeszerető erők egy­séges fellépése, elhamarkodott dolog volna azt hinni, hogy ezek után már nem fenyegetnek újabb háborús konf­liktusok. Az úgynevezett közel- és közép-keleti program, amelyet most az USA hirdet, ellenkezik az ENSZ alapelveivel és céljaival és nyilvánva­lóan az imperialista expanzió program­'ja, amely komolyan veszélyezteti a vi­lág e részében a békét és biztonságot. A szovjet küldött továbbá rámutatott az Eisenhower-doktrína imperialista jellegére és hangsúlyozta, hogy ha ezt a tervet a gyakorlatban megvaló­sítják, ez kétségtelenül kiélezi a hely­zetet a Közel- és Közép-Keleten, va­lamint az egész világon. A Szovjetunió képviselője hangsú­lyozta továbbá, hogy azok a sikerek, amelyeket a békeszerető országok a feszültség enyhülésében és a nemzet­közi együttműködésben elértek, riadal­mat okoztak az imperialista erők kö­rében, amelyek attól félnek, hogy ilyen körülmények között véget kell vetniök a lázas fegyverkezésnek, pedig ez a fegyvergyáros-monopóliumok arany­bányája. Ha a jelenlegi helyzetben, — amikor olyan fegyverek vannak, mint az atom- és hidrogénbomba, a nagy tá­volságra menő bombázó repülőgépek, interkontinentális rakéták, — világhá­ború törne ki, akkor ez összehasonlít­hatatlanul súlyosabb veszteségeket okozna emberéletben és anyagi érté­kekben, mint az előző két világháború. Az államok ma két út között vá­laszthatnak. Az első, hogy beszüntetik a „hidegháborút", lemondanak az „erőpolitikáról", megszüntetik a lázas fegyverkezést, végrehajtják a leszere­lést és megteremtik a különböző gaz­dasági és szociális rendszerű államok békés egymás mellett élésének előfel­tételeit. A másik út az, ha tovább foly­tatják a lázas fegyverkezést, a „hideg­háborút", egyes államok ellenséges el­szigeteltségben lesznek más államoktól; ez az út páratlanul súlyos és pusztító háborúra vezet, amely az egész világra mérhetetlen szenvedést hozna. A nemzetek érdekeinek szempont­jából egyedül azt az utat lehet válasz­tani, amely a béke i megőrzéséhez és megszilárdításához vezet. Ebben a helyzetben a leszerelés kér­dése különös jelentőséget nyer. V. V. Kuznyecov ezután megállapí­totta, hogy az ENSZ leszerelési bizott­sága elé terjesztett javaslatok között van a kérdéseknek olyan csoportja is, amelyről megegyezést érhetnek el, ha mindegyik fél hajlandó a megegye­zésre. Ez eddig nem sikerült elsősor­ban azért, mert az USA, Nagy-Britan­nia és Franciaország képviselői csö­könyösen kitértek minden megegye­zés elől a leszerelés kérdésében. A Szovjetunió arra törekedve, hogy meg­kezdjék a leszerelési program gyakor­lati megvalósítását, több ízben konst­ruktív javaslatokat terjesztett elő, közeledett a nyugati hatalmak állás­pontjához és elfogadta javaslataikat. Azonban minden egyes alkalommal, amikor úgy túnt, hogy minden lehető­ség megvan a megegyezésre, a nyugati hatalmak kitértek a megegyezés elől. így történt ez a fegyveres erők és a szokásos típusú fegyverzetek színvo­nalának megállapításánál is. A Szovjetunió képviselője ezután rá­mutatott arra, hogy tarthatatlan a nyugati hatalmaknak az a kísérlete, hogy a lázas fegyverkezés beszünteté­sét számos politikai probléma megol­dásától tegyék függővé. A Szovjetunió nem keveset tett több égető politikai probléma megoldása érdekében. Haj­landó a jövőben is aktívan elősegíteni a még nyílt politikai problémák meg­oldását. Nem a Szovjetunió hibája, hogy számos nemzetközi probléma még mindig megoldatlan. \ Az az ártalmas és veszélyes politika azonban, amellyel egyes hatalmak a leszerelési megegyezést a nemzetközi politikai problémák megoldásától teszik függővé, az ENSZ-t tétlenségre ítéli olyan időben, amikor a nemzetközi helyzet kiéleződése még nagyobb erő­feszítést követel meg a leszerelésről való megegyezés érdekében. A Szovjetunió képviselője ezután ki­fejtette a szovjet kormánynak a le­szerelésre tett javaslatait, amelyek fontos hozzájárulást jelentenek a nem­zetközi feszültség enyhüléséhez. A Szovjetunió kormánya javasolja a Szovjetunió, az USA, Kína, Nagy-Bri­tannia és Franciaország fegyveres erői létszámának lényeges csökkentését, mégpedig két szakaszban. Az első év­ben a Szovjetunió, az USA és Kína fegyveres erőit 2,5 millió főre, Nagy­Britannia és Franciaország fegyveres erőit egyenként 750 000 főre csökken­tenék, a második évben a Szovjetunió, az USA és Kína fegyveres létszámát 650 000 főre csökkentenék, emellett az összes többi államok legfeljebb 150—200 000 főnyi hadsereggel rendel­keznének. Ennek megfelelően kell csökkenteni a fegyverzetet is. Ojból emlékeztetni kell arra, hogy mindeze­ket a színvonalakat annak idején a nyugati hatalmak javasolták. A szovjet kormány továbbá javasol­ja, hogy két éven belül megvalósítsák a nukleáris fegyverek eltiltását, be­szüntessék gyártásukat, betiltsák al­kalmazásukat és megsemmisítsenek minden atom- és hidrogénbombakész­letet. Első lépésként a nukleáris fegy­verekkel folytatott kísérletek azonnali beszüntetését javasolja. A szovjet kormány továbbá azt javasolja, hogy az 1957-es évben az USA, a Szovjetunió, •Nagy-Britannia és Franciaország egy harmadával csökkentsék a német terü­leten elhelyezett állomásokon levő fegyveres erőik létszámát. A szovjet kormány javasolja, hogy 1957-ben lényegesen csökkentsék az USA-nak, Nagy-Britanniának és Fran­ciaországnak a NATO tagállamai te­rületén elhelyezett fegyveres erői lét­számát, valamint a varsói szerződés tagállamaiban elhelyezett szovjet csa­patok létszámát. A szovjet kormány javasolja, hogy két éven belül megszüntessenek min­den külföldi területen levő katonai Az ENSZ politikai bizottsága a leszerelésről tárgyal támaszpontot. A szovjet kormány ja­vasolja, hogy két éven belül csökkent­sék az államok katonai kiadásait a fegyverkezés csökkentésének, a nuk­leáris fegyverek eltiltásának és a kül­földön levő katonai támaszpontok meg­szüntetésének megfelelően. Az előterjesztett javaslatok a lesze­relési egyezményből származó kötele­zettségek szigorú és hatékony nemzet­közi ellenőrzésének felállítását bizto­sítják. A Szovjetunió meg van győződve ar­ról, hogy a most javasolt leszerelés programjának megvalósítása megnyit­ná az utat a fegyveres erők és vala­mennyi típusú fegyverek teljes felszá­molásához; az államok csak olyan létszámú milíciát (rendőrséget) tarta­nának fenn, amely elkerülhetetlen a belső biztonság és a határok védelme szempontjából. Végiíl a szovjet kormány újból Java­solja, hogy a NATO tagállamai és a varsói szerződés tagállamai kössenek meg nem támadási szerződést. A szovjet kormány valamennyi le­hetőség célszerű felhasználása érdeké­ben támogatta a svájci elnöknek a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és India kormányfői ér­tekezletének összehívására tett javas­latát. Az USA kormánya és rögtön utána Nagy-Britannia és Franciaország kor­mányai elutasították a svájci elnök ja­vaslatát. Most a nyugati hatalmakon van a sor — mondotta V. V. Kuznyecov. — A szovjet küldöttség elvárja, hogy a Szovjetuniónak e fontos lépését meg­felelően értékelik, mint konstruktív hozzájárulást a leszereléshez. Eljött az ideje — mondotta — hogy az ENSZ közgyűlése speciálisan a le­szerelés kérdésével foglalkozzék s kü­lönös figyelmet szenteljen ennek a kérdésnek. V. V. Kuznyecov ezután határozatot terjesztett elő,, amely javasolja a köz­gyűlés külön ülésének összehívását a leszerelési probléma kizárólagos meg­tárgyalása céljából. Ilyen ülés kétség­telenül a leszerelés problémájára for­dítaná az általános figyelmet és jelen­tősen elősegítené e kérdés leggyor­sabb megoldását. A szíriai összeesküvést Nyugatról irányították Damaszkusz (ČTK) — Damaszkusz­ban január 8-a óta bírósági eljárás folyik azon összeesküvés 47 részve­vője ellen, amelynek célja Szíria kor­mányának megdöntése volt. Eddig 8 vádlottat 'hallgattak iki. Az eljárás eddigi folyamatából az derül ki, hogy az összeesküvést hosz­szú ideig gondosan készítették elő és a szálak az USA-ba, Nagy-Bri­tanniába és Irakba vezetnek. Munir Adzslani képviselő, volt is­kolaügyi és igazságügyminiszter ki­hallgatásánál bebizonyosodott, hogy az összeesküvést a .többi között ame­rikai körök Is pénzelték. Csou En-laj Wroelawban Vamsó (ČTK) — A lengyel sajtóiro­da közlése szerint a kínai kormány­küldöttség Csou En-lajnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnöké­nek vezetésével január 14-én Krak­kóból Wroclawba utazott. A vonat a kedves vendégekkel Katowiczeban, Kedzierben és Opoliban hosszabb ideig állt, ahol a helyi lakosság kí­nai barátainkat szívélyesen üdvözölte. Wroclawba érkezve a kínai kor­mányküldöttség felkereste a legna­gyobb lengyel vagongyárat, e „Pafa­wag"-ot. Az üzem dolgozói Csou En­lajt, a Kínai Népköztársaság Állam­tanácsának elnökét és a küldöttség töfobd tagjait igen szívélyes fogad­tatásban részesítették. Izrael nem hajlandó kiüríteni a Sfnai-félszigetel Tel Aviv (ČTK) — A Lamerhav iz­raeli lap közlése szerint Izrael kor­mányának január 13-i ülésén végle­gesen elhatározták, hogy az izraeli katonai csapatok nem hagyják el a S inai-félsziget déli részén elterülő Sarm as-Sejha térséget, amíg Izrael­nek nem nyújtanak az Akabi-öbölben való hajózást biztosító kezességeket. Izrael kormánya kijelentette, hogy meg fogja gátolni az egyiptomiak visszatérését Gaza körzetébe és nem ért egyet azzal sem, hogy ezt a te­rületet az Egyesült Nemzetek Szer­vezete eíllenőrizza Szpisák Endre kommunista maradt A hidasnémeti határtól Miskolcra, Borsód megye székvárosába vezető út egyhangú, enyhén dombos vidéken ha­lad. Nem egészen húsz kilométernyire a székvárostól fekszik Szikszó. Az a körülmény, hogy első ízben utazom keresztül egy járási székhelyen, arra vezetett, hogy legalább egy pttlanatra megállják és beszélgessek az elvtár­sakkal a Magyar Szocialista Munkás­párt járási bizottságán. Röviden jellemezték a járást. A leg­közelebbi ipari munkahely Miskolc és a diósgyőri Lenin Üzemek, vagypedig ellenkező irányban ugyanilyen távol­ságra az edelényi szénbányák. Ezért a lakosság többsége mezőgazdasággal foglalkozik, és különféle ipart űz. A Magyar Szocialista Munkáspárt szikszói járási bizottságán találkoztam Szpisák Endrével, aki a járási titkár­hoz jött, hogy tanácsot kérjen tőle. Szpisák Endre egy asztalos fia. Nem­régen nősült meg. Abban az időben már funkcionáriusa volt a Magyar Dolgozók Pártiának, amelybe 1945-ben lépett. A párt megbízásából a szikszói járási tanácsban dolgozott 1956 októberétől egészen december elejéig. Akkor a provokátorok, kalandorok és fftsiszták egy csoportjának, mely Budapestről a nép igazságos haragja elől menekült, sikerült Miskolcon tüntetéseket elő­idéznie. Ebben az időben Szpisák End­re már a Magyar Szocialista Munkás­párt rendes tagja volt. A decemberi miskolci tüntetések folyamán a reakció Miskolcon és a megye más városaiban arra törekedett, hogy megfélemlítse az embereket. Amikor ez nem sikerült a férfiaknál, a nőknél igyekeztek célt érni. Az ellenforradalmárok maradvá­nyai Szikszón olyan híreket terjesz­tettek, hogy mindazok, akik jelentkez­tek a Magyar Szocialista Munkáspárt­ba, szerepelnek abban a névsorban, amelynek alapján mindnyájukat meg­gyilkolják. Ezt hamarosan megtudta Szpisák Endre felesége is. Valaki el­hitette vele, hogy férje a névsorban az elsők között szerepel. Szpisák fe­lesége elsősorban két gyermekükre gondolt, ezért felfigyelt a beszédekre, bár először nem akart hinni a híresz­telésének, de minél többet hallotta, annál jobban meggyökeresedett benne az a gondolat, hogy gyermekei elveszt­hetik apjukat.' Rettegni kezdett férje életéért. Amikor Szpisák Endre este haza­tért, feleségét sírva találta. Es elkez­dődött a rimánkodás: „Az égre kérlek, mondj le funkciódról a járási tanács­ben és lépj ki a pártból. Minden kom­munistát meg akarnak ölni. Hisz tu­dod, hogy Miskolcon megint elkezdő­dött ..." De a kommunista Szpisák Endre nem azok közül való, aki megijed min­denféle szóbeszédtől. Nem engedett, bár 'felesége napokon át zaklatta ót, rrág szakadás állott be a házasságban. — Mintsem, elváljak a párttól, in­kább a feleségemtől válok el — így gondolkodott Szpisák Endre. Ezt az el­határozását azonban nem valósította meg, mert arra gondolt, hogy két gyermek apja, és hogy tulajdonképpen az ő boldog életükért lett a kommunis­ta párt tagja és funkcionáriusa. Törte a fejét, hogyan oldja meg a kérdést. Feleségének szüntelen siránkozásától pattanásig feszültek idegei. Mégis igye­kezett kitartani, mert meg volt gyö­zódv% róla, hogy az idő segítségére lesz. ' Egy nap azonban észrevette, hogy pártigazolványa nincs a helyén, a ka ­bátzsebében. Meghökkent, de mindjárt gondolta, hová lehetett. Azonnal sza­ladt, s meggyőződött róla, hogy va* lóban felesége volt az, aki igazolvánxját kivette zsebéből. Az asszony állandóan azon töpren­gett, hogyan „mentse" meg férjének, gyermekei apjának életét. Annak el­lenére, hogy a helyzet ismét megnyu­godott, egyik éjszaka csendben felkelt és kivette a pártigazolványt férje zse­béből, eldugta és másnap reggel a járási bizottságra ment vele azzal, hogy férje küldi, nem akar többé a párt tagja lenni... Ezzel a Szpisák Endrével találkoz­tam a Magyar Szocialista Munkáspárt szikszói járási bizottságán. Azért jött, hogy a járási titkárnak elmagyarázza esetét. Szavait így végezte: „Ne legyek ember, ha nem lehetek kommunista. Az asszonynak is meg kell ezt értenie. Az már az én gondom, hogyan ma­gyarázom meg neki. A párt ereje nap­ról napra növekszik, és ez elég lehe­tőséget ad nekem arra, hogy meggyőz­zem feleségemet, hogy mint rendes kommunistának éppen őérte és a gyer­mekekért kell a pártban dolgoznom. J. NEUHORT Varsói tudósításunk ] A lengyel nemzetgyűlési választások előtt 0 J szo 1957. január 13. Budapest, január 11. Aki ma Varsóba érkezik, mindjárt magával ragadja a város élénk for­galma. Ezt az élénk életet, a fokozott aktivitást nem annyira a nagy város forgalma teszi — hisz az utóbbi napokban benzinhiány miatt a legtöbb hi­vatal és intézmény autóját üzemen kívül helyezték — hanem az emberek élénksége, a sürgés-forgás, ami számunkra is jól ismert választások előtti időkből. Lengyelországban a szejmbe (nemzetgyűlésbe) való választásokra már most vasárnap, vagyis néhány nap múlva kerül sor. A választók naponta több gyűlést tartanak jelöltjeikkel. Ezek a választási gyűlések nagyon láto­gatottak, az emberek megállnak az utcákon, hogy elolvassák a választási plakátokat vagy megnézzék a jelöltek fényképeit. Ez az érdeklődés nemcsak Lengyelországra szorítkozik, erről tanúskodik az a tény, hogy az utóbbi na­pokban 80 külföldi újságíró érkezett Varsóba, s elsősorban Nyugatról. legképtelenebb rágalmakat terjeszti róluk. Rá kell mutatni azonban, hogy a reakció távolról sem egységes. Egy része, eddig nyilvánvalóan a nagyob­bik, arra törekszik, hogy közvetlenül a választások ellen támadjon és a Lengyel Egyesült Munkáspárt ellen. A ; reakció azonban más célokat is követ. A választások utáni időre gyűjtögeti erejét, hogy azután a szejmben a lengyel, nép vívmányainak megnyir­bálására, mindazon intézkedések kor­látozására összpontosítsa erejét, ame­lyek a dolgozók javát szolgálják. Ez megítélhető abból a vitából, amely szüntelenül a szejm feladata körül forog. Ebben a vitában olyan irányza­tok mutatkoznak, hogy nem kell el­ismerni a párt vezető szerepét, hanem mindenek fölé a szejmot kell helyezni. összemérik erejüket A választások iránt nemcsak a dol­gozók tanúsítanak fokozott érdeklő­dést. Egyre növekszik a reakció akti­vitása is. Ennek a kommunisták és az összes becsületes lengyel polgárok egyre jobban tudatára ébrednek. A reakciónak csak egy kis része lép fel nyíltan a lengyelországi szo­cialista rendszer ellen. Az ellenséges erők sokkal inkább arra összpontosít­ják erejüket, hogy befeketítsék mind­azt, amit a* lengyel nép az utóbbi 12 év folyamán alkotott, igyekeznek két­séget ébreszteni a szocialista út he­lyességével szemben. Ez természetesen nem könnyű, mert az emberek tud­ják, mi volt a helyzet az első világ­háború után és milyen ma Lengyel­ország élete. A reakció nagy figyelmet szentel a hazafiak soraiból kikerült jelölteknek, elsősorban a Lengyel Egyesült Mun­káspárt jelöltjeinek. Igyekszik befe­ketíteni őket a választók szemében. A Különböző érdekek A helyzetet bonyolulttá teszi, hogy egyes fogalmakat bizonyos emberek különféleképpen értelmeznek. Sok szó esik pl. a demokratizálásról. Ogy tű­nik fel azonban, hogy nagyon gyakran a demokratizálást, az igazságot és az ehhez hasonló fogalmakat eléggé el­vontan értelmezik. Erről meggyőződ­tem különféle beszélgetések során. Azt a kérdést, hogy miért és kinek a számára, melyik osztálynak, gyakran figyelmen kívül hagyják, mintha ez nem is volna fontos. Emellett — erről magunk is meg­győződtünk — a különféle társadalmi osztályok és rétegek különféleképpen értelmezik a demokratizálást. Vasár­nap pl. részt vettünk egy választási gyűlésen. A munkások a jelölttől ilye­neket kérdeztek: miért van a jelöltek között oly kevés munkás? (a 723 je­lölt közül csak 4 százalék a közvetle­nül termelésben dolgozó munkás). Egy másik megjegyezte, hogy a jövő szejmnek a szabadságolások kérdését úgy kell megoldania, hogy a fizikai munkát végző dolgozóknak ugyan­olyan hosszú szabadságuk legyen, mint a szellemi dolgozóknak. Másképp kép­zeli el a demokratizálást az iparosok rétege, akik a magánipar támogatását óhajtják. Nem egységes e nézetekben a falusi lakosság sem. A párt azonban egyre jobban hang­súlyozza, hogy a demokratizálás csak olyan lehat, amely a munkásosztály és a többi dolgozók javát szolgálja. Megszilárdul a nép ereje A Lengyel nyíltan beszél Egyesült Munkáspárt a .lengyel nemzettel. Épp úgy, ahogyan nyíltan megmon­dotta, miben rejlettek a múlt hibái, nyíltan megmondja azt is, hogy mit kell tenni az életszínvonal emelésének érdekében. Fellép az anarchizmussal szemben, amely a reakciót szolgálja és amely tért hódított számos nemrégen lezajlott vitában. A múlt napokban közzétették a mezőgazdasági politika alapelveit. Oj­ból nyíltan kimondják, hogy az állami beadásokat tovább fenntartják. Vizs­gálat tárgyává teszik azonban a me­zőgazdasági üzemek igazságosabb meg­terhelését. A párt megalkuvás nélkül lép fel a külpolitika kérdéseiben. Ez a nyílt beszéd kedvező visszhangot kelt a dolgozók körében. Erről ma­gunk is meggyőződtünk azokon a vá­lasztási üléseken, amelyeken részt vettünk. A Lengyel Egyesült Munkáspárt minden erőfeszítést megtesz arra, hogy sorai szilárdabbak legyenek és tagjai­nak figyelmét a megoldott kérdésekről azokra a problémákra irányítja, ame­lyek még megoldásra várnak. „A pár soha sem engedi — mondotta Gomulki elvtárs a hétfői ülésen — hogy Len gyelországban a reakció jusson hata lomra." Mi is mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a lengyel nép nem adja a reakció kezére azokat a vívmányokat, amelyek annyi vérébe és szorgalmas munkájába kerültek hanem szilárdan megőrzi és megsok­szorozza minden elért eredményét vívmányát. a. JJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom