Új Szó, 1956. december (9. évfolyam, 335-363.szám)

1956-12-13 / 347. szám, csütörtök

A Lúčnicával Olaszországban Az utazás Dél-Amerikából Európába már nem volt olyan érdekes és élménydús. Visszafelé már mint tapasztalt tengerjárók jöttünk és azt kívántlik, hogy minél hamarabb véget érjen az út. Ezúttal a Provence nevű húszezer tonnás francia óceánjáróval hajóztunk és az utazás egyhangúságát csak az szakította meg, mikor egy-egy kikötővárosban partot értünk. így megismertük Dakart, Barcelonát, Marseillet és végül Genovát. Dakarba sajnálatunkra estefelé értünk és mire kimentünk a partra, hogy megnézzük a várost, már teljesen beesteledett. Így is a rövid három óra alatt, mely rendelkezésünkre állott, sokat láttunk. A lakosságot legnagyobb részt négerek képezik, és mikor kimentünk a partra, azonnal nekünk estek. Emléktárgyakat kínáltak, taxikat ajánlották városnézésre, pénzváltók tolakodtak. Egyik igyekezett túlkiabálni a másikat, kabátujjunknál fogva ráncigálták, hirtelen azt sem tudtuk, hova forduljunk. Mivel meg akartuk nézni a várost, mely eléggé távol esett a kikötőtől, kiválasztottunk több csoportra oszolva egynéhány taxit és hosszabb alkudozás után (mely még útközben a gépkocsiban is folytatódott), bevitettük magunkat a központba. Itt újabb támadás lepett meg. Emléktárgyakat áruló suhancok ki sem engedtek szállni a kocsiból. Behajoltak az ablakon, orrunk alá dugták a sötétben még feketébbnek tünö elefántot, faragott isteneket ábrázoló szobraikat, elefántcsontból készült nyakláncokat, sót hogy bebizonyítsák a nyákékek eredetiségét, jó erősen a földhöz vágták. Mindent hajmeresztő árban kínálták, és befellegzett annak, aki érdeklődésből kezébe vette a kínált portékát. Nem akarták visszavenni és azonnal az érte járó pénzt követelték. A leggyorsabban az szabadult meg a holmiktól, aki egyszerűen lerakta a járdára és továbbsétált, ök azonban hozzánk csatlakoztak, visszahúztak kezünknél fogva, vállunkat veregették. A rendőröktől azonban igen féltek. Valahányszor feltűnt egy, már is szedték fi lábaikat. A városnézés során keresztülmentünk egy néger szegénynegyeden is. Szörnyű körülmények között laknák. Hajlékuk deszkákból, pléhekből tákolt, zsúfolt viskók padló nélkül, mindenütt szemét és mindezt kibírhatatlan bűz burkolja. Lakóik társalognak, tréfálkoznak, esetleg veszekedrn-9* rmk, vagy a járdán végignyúlva alusznak. Nem a legkellemesebb érzésekkel jártunk erre. A hajóra nem léptünk vissza üres kézzel. Majdnem mindenki vett valamilyen apróságot: fonott táskákat, tamtamnak nevezett apró dobokat, kezünket gyanúsan feketére festő ébenfából faragott isteneket. A hajón még egy fajta szórakozásban volt részünk. Együttesünk két leánytagja még San Salvadorban egyegy apró majmot vett magának. Az árusítóik állítólag valahonnan az Ama• zon-folyó környékéről hozták. Mind a két állat egészen fiatal volt, nem voltak nagyobbak egyhetes kismacskáknál, de máris igen önállóan viselkedtek, és vidám hancúrozásukon rengeteget mulattunk. Az út érdekesebb lett, mikor hajónk északkeletnek fordult és benyomult az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger találkozóhelyére, a Gibraltári-szorosba. Csökkent a sebesség, jobb oldalt feltűntek Afrika Atlasz hegységének zord csúcsai, baloldalt pedig Európa partjai. Valamennyien felmentünk a fedélzetre, hogy tanúi legyünk a két kontinens találkozójának. A hajójárat sűrűbb lett, minduntalan kisebb-nagyobb hajóval találkoztunk, sőt négy spanyol cirkáló is elvonult mellettünk, élesen hasítva a tengeráramlás képezte hullámokat. Elérkeztünk Gibraltár magasságába. A félsziget a délutáni nap fényében kitűnő tárgya lett fényképezőgépeinknek. Szemtanúi voltunk egy tengeri katonai gyakorlatnak is. így láttuk viszont Európát négyhavi távollét után. Barcelonában a spanyol hatóság r.em talmas palotáival, műemlékeivel. Igyekeztünk minél több helyet bejárni. Megnéztük Paganini szülőházát, majd a városházán őrzött híres Guadanini hegedűjét és összes kitüntetését. Elmentünk a Cimitero Monumentále Staglienoba, mely állítólag a világ legszebb temetője. Nagy területen, hegyoldalban fekszik és az egyes gazdag családok sírboltjai kisebb palotáknak számítanak. Hogy milyen Véletlen találkozások akadnak az életben, annak tanúságára szolgáljon a következő eset. Hárman vásároltunk egy üzletben. Az elárusítónő csak olaszul beszélt, de az Képünkön a római Colosseum épülete. engedett partra szállni, amin egyáltalán nem csodálkoztunk — nem vártunk más fogadtatást, mint az első találkozás alkalmával. Annál kiváncsiabbak voltunk a franciák földközitengeri kikötőjére — Marseillera. Nagy volt a nyüzsgés vízen, szárazföldön egyaránt. Már a kikötőben feltűnt a sok katona. Ott ácsorogtak a parton, figyelve a Provence kikötését, miközben tőlük nem messze katonai teherautókat, tankokat raktak játékszerként hatalmas hasú daruk üres gyomrú hajók belsejébe. Egyiptomba készülő agresszor hadsereget láttunk. November 6-án kötöttünk ki Genovában, innen indultunk Olaszország különböző városaiba — portyánk utolsó szakaszára. Másfél napig tartózkodtunk Genovában, de anélkül, hogy felléptünk volna. Nem sikerült színházat kapnunk, valamennyi más célra volt bérbeadva. Ezért az estét igyekeztünk minél jobban kihasználni. Több csoportra oszlottunk, aszerint, hogy kit mi vonzott és „megszálltuk a várost". Ez az este a miénk volt. Egyesek moziba mentek, mások körülsétálták a várost, egynéhányan pedig — akiket a zene vonzott — koncertre mentünk. A városnak a háború alatt megsérült és most koncertteremmé alakított operaházában önálló koncert keretében fellépett Arthur Rubinstein, a kiváló zongoraművész. Számunkra ritka véletlen volt, hogy aznap nem volt előadásunk és lehetőségünk nyílott elmenni a koncertre. A zongora hatvanhét éves mestere fiatalokat megszégyenítő módon játszott. Még mindig boszorkányos technikával adta elő Bach, Schu- I mann, Chopin, Debussy és Liszt mű- ' veit. A város elragadott bennünket haüzletben tartózkodott még egy középkorú férfi, aki felajánlotta, hogy majd tolmácsol angolul, vagy franciául. Beszédbe elegyedtünk vele és megtudtuk, hogy a júliusban tragikus körülmények között elsüllyedt olasz hajó — az Andrea Doria — első gépészmérnökéhez van szerencsénk. Természetesen kíváncsiak voltunk az esetre, ő pedig szívesen válaszolt kérdéseinkre. A hajó majdnem egészen új volt, csak négy éve szelte a tengert. Mikor vízre bocsátották, a harmincezer tonnás óriást elsüllyeszthetetlennek tartották. A szerencsétlenség az út utolsó éjjelén: az amerikai partok közelében történt. (Hogyan történhetett ez meg annak ellenére, hogy a svéd hajó a Stockholm is rendelkezett radar-készülékkel,, arról nem beszélt.) A.Stockholm a sűrű .éjjeli ködben merőlegesen fúródott bele az Andrea <Doria testébe a parancsnoki híd magasságában, és mivel mind a két hajó mozgásban volt, felszántotta az olasz óceánjáró oldalát. így a víz elárasztotta a kamrák háromnegyed részét. Az Andrea Doria menthetetlen volt. A szerencsétlenségnek mintegy ötven emberélet esett áldozatul. A többi utast sikerült megmenteni. Ezeket a Stockholm, s még két segítségre siető hajó vette fel. Az utolsó ember hajnalban fél hatkor hagyta el a fedélzetet, a hajó pedig délelőtt tizenegy óra körül merült a víz alá. Mikor megkérdeztük, hogy mennyi a kár pénzben, azt mondta, hogy nem lehet csak így számokban kífpjezni, mert nemcsak holt áru esett itt áldozatul. Máskülönben a jogászok még vagy hat évig fognak dolgozni az eseten — nekik is élniök kell valamiből. Farkas Zoltán A zágrábi balett sikeres bratislavai szereplése Hétfőn este a prágai és b tinói vendégszereplés után a bratislavai közönségnek is bemutatkozott a zágrábi horvát Nemzeti Színház balettje. Fran Lhotka, Jugoszláviában élő cseh származású zeneszerző „Ördög a falun" című fantasztikus népi bdettjét adták elő Pio és Pino Mlakarov koreográfiájában. A koreográfusok a témájánál fogva erősein népi motívumokon felépített balettmnuzs'kát sikeresen ültették át a tánc kifejező formájába, a tehetséges táncosok pedig magas színvonalon valósították meg azt, amit a zene és a koreográfusok előírtak. A zenei és táncmegoldásokban sok volt az újszerű, főleg a líriai jelenetekben, ahol meglepő volt a népi és a klaszsz'kus balett művészi összehangolása. Különösen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a főszerepekben táncoló Szonja Kastlová, akinek kecsessége nagy technikai felkészültséggel és líriai megjátszással párosult, valamint Zlatko Vozenílek, az ugyancsak kiváló képességű, Inagy tudású, fiata.1 táncművész. Egészen magas színvonalú művész a táncába rendkívül sok újszerű elemet vegyítő Ivica Sertic az ördög szerepében iés Nevenka Bidjinová, az ördögi asszony megelevenítője. Bidjinová mindéin porcikája a zenei mondanivalót tolmácsolja. Ugyanígy kiemelhetnénk sokalkat az epizód-táncosok közül is és egyöntetűen megdicsérhetjük az egész együttest, amelynek mindéin tagja kivette résziét a sikerből. Elismeréssel kell írnunk a zenekarról, amely Drago Savin vezényletével hibátlanul tolmácsolta Fran Lhotka temperamentumos melódiákban gazdag muzsikáját. A zágrábi horvát színészek méltán részesültek a bratislavai közönségnél lelkes és meleg fogadtatásban. A jugoszláv balettművészek kedd esti műsorának fénypontja Igor Sztravinszkij és Alex. Benoise Pjotruska c. tánckölteménye volt. Pétervár 1830, karnevál... A varázsló életet lehel bábuiba — Pjotruskába, a balerinába és a négerbe; a szerelem és féltékenység gombolyltja tovább a mese fonalát. Az alapmotívum a bábok emberi érzéseinek szinte vulkanikus kitörése. Sztravinszkij, a nagy modern orosz zeneszerző e művében mutatkozott be a zágrábi együttes balettje, zenekara, koreográfiája a legharmonkusabb, legegységesebb formában így nemcsak a zene érdeme az, hogy különösen egyes részeiben az alakítás megdöbbentő, lenyűgöző volt. De egyben a koreográfia hibájául róható fel, hogy nem tudta eléggé kihangsúlyozni a mese 'és a zene emberien meleg tónusait, amelyek átcsillámlanak — és nem véletlenül — Sztrav'nszkij kesernyés, gúnyoros alaphangján. A balettcsoport valamennyi tagja dicséretet érderrjl jól öaszehangolt, dinamikus táncáért. De újra külön kell szólnunk a Pjotruskát alakító Ivica Sérti érői, aki nemcsak bámulatosan erős táncával, hanem igen kifejező mimikájával is jelesre vizsgázott. A zágrábi belett ez nkívül bemutatta A háló és a Dinári körtánc c. (D. Scarlatti és J. Gotovnc zeneje) rövid két balettet, mindkettőt 0. Cintolesi koreográfiájában. A háló igénytelen, de kedves történetének megelevenítői közül ki kell emelnünk a Sziréln szerepét könnyed bravúrral táncoló Zl. Stepanovát, ezzel szemben a csoporttánc széteső volt. A Dinári körtánc ugyan elkápráztatott a népviselet csillogó szépségével és a tánc felszabadult, szilaj és méois harmo nikus kötetlenségével, de kifogásoltuk túlságos stilizáltságát. Külön kell megemlítenünk a díszletező munkáját, aki egyszerű és számunkra itt-ott szokatlan eszközökkel, stílusos hátteret teremtett. A közönség meleg szeretettel és lelkes tapssal köszönte meg a zágrábi balettegyüttes ajándékát: a szép művészi estét. (G. G.) MOJSZEJEVÉK CSEHSZLOVÁKIÁBAN K 1 özeit ismerőseim tudják rólam, hogy a labdarúgás művészete iránt nem viseltetem kellő megértéssel. Egyszerűen nem érdekel s mert még sohasem néztem végig mérkőzést, nem vagyok benne egészen biztos, de talán untatna is. Ebben a hiszemben éltem tegnapig, de tegnao este megtört a jég! Mióta alkalmam volt megtekinteni •> Szovjetunió népművészének, Igor AlexandroMojszejev „csapatának" nem várt és egészen rendkívüli teljesítményét, azóta megváltozott a véleményem és megfogadtam, hogy az ilyen „mérkőzésekre" a jövőben is feltétlenül elfogok .lárni. A prágai Kongresszusi palota nappali fényárDan úszik. Minden jegy elkelt, bár az óriási csarnokban a távolabbra eső helyekről alig látni a színpadra. A közönség csak az előadás első perceiben ü: fegyelmezetten a helyén, majd türelmét vesztve előretódul és ha állva is, de egészen közelről akarja üdvözölni rég nem látott kedvenceit. Szűnni nem akaró tapsviharral számtalans or félbeszakítja az egyes számokat és üymódon is kifejezésre juttatja elragadtatását a szovjet művészek iráht. Mojszejev népi táncegyüttese most látogatott el harmadszor Csehszlovákiába. Először közvetlenül a háború után, 1945-ben lépett fel hazánkban, majd 1947-ben a demokratikus ifjúság világfesztiválja alkalmával mutatta be kiváló képességeit, melyek az idők folyamán egvre művészibbekké váltak. A húsz évvel ezelőtt megalakult együttesnek mindössze harminc tagja volt. Műkedvelők közül választotta ki Mojszejev, az együttes művészeti igazgatója munkatársait, akik nemcsak szám szerint, hanem minőségben is egyre emelkedtek. Ma már százharmincan vannak és aki az együttes virtuózitásáról kíván meggyőződni, annak azt ajánlom, siessen, nehogy a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel ezt a választ kapja: „mindéin jegy elkelt". Az együttes Prágán kívül Csehszlovákia több városában is fellép. A bratislavai közönségnek e hó 18-án és 19-én lesz alkalma meggyőződnie arról, milyen óriási lépést tett meg utolsó csehszlovákiai fellépte óta ez a társulat a művészet létrájárt. Mojszejevék beutazták a Szovjetuniót és a njépi demokratikus államokon kívül Franciaországban és Angliában is nagy sikerrel vendégszerepeltek. Közben mindenütt tanulmányozzák a népi táncokat, zenét, összehasonlításokat tesznek, kiválasztott külföldi táncokkal gazdagítják műsorukat. Ezzel magyarázható hogy a táncegyüttes programján nemcsak a Szovjetunió köztársaságainak népi táncai szerepelnek, hanem nálunk például cseh és szlovák népi táncok is. A „Cseh szvitet" és a „Szlováík táncot" a mi Libuše Hyrtkovámk moszkvai tartózkodása alatt tanította be, Václav Kučera zenéjére. A hangulatos, élénk Cseh szvit ugyancsak megnyerte a prágaiak tetszését. Két táncos hihetetlenül ügyes összjátékával a rájuk borított fehér lepedő és lófej segítségével egy táncoló pejkó illúzióját kelti. Ugrál, kapálódzik, rugdal, mozdulatai groteszkek, fürgék és mégis ütemesek. A lovacska még egy harmadik táncost is elbír a hátán, aki időnként ráugrlk, nem riasztja vissza, hogy többször leveti a hátáról. A „Partizánok" táncszám sikere még nagyobb. A partizánok harcát mutatja be. A táncosok erőteljes mozdulatokkal, arckifejezósükke! ábrázolják a partizánok nehiéz, veszélyes életét, de ugyanakkor a tábori élet örömeit, fiatal szerelmes párok önfeledt perceit is. A partizánok súlyos harcokban legyőzik az ellenséget. A kirobbanó taps nemcsak a szereplőknek, a Nagy Honvédő Háború hőseinek is szól. Az orosz, bjelorusz, csuvasz, üzbég, azerbejdzsán, ukrán, moldva, baskír, tádzsik népi táncok közelebb visznek benlnüniket e népek lelkületéhez. Mint már említettem, engem a legjobban a futballmérkőzés ragadott meg. Két tökéletesen felszerelt csaDat, bíró, fotoriporter, néző, mind ott vannak a pályán. Harcolnak a labdáért, melyet sehol sem látuimk. A küzdelem hevében a játék eldurvul, az egyik játékos megrúgja a másikat. Parázs vita keletkezik. A sjérültet kiviszik a mentők a mezőnyről, megjelenik a milicista és hivatalos ténykedésbe kezd — persze ő is tancolva. A végén minden jóra fordul és az ellenfelek, mintha mi sem történt volna, a legnagyobb egyetértésben, diadalittasan állnak a fotoriporter lencséje elé, aki barátságos arcot kér. A csehszlovák-szovjet barátság hónapjának méltó ünneplése a szovjet vendégek fellépése. A szereplök, táncosok, zenészek teljesein eggyéolvadtak a közönséggel. Érezhető volt a levegőben a szívbeli feszültség, mely ezt a kapcsolatot megteremti, mely arra kényszeríti a közönséget, hogy elragadtatásában visszafojtsa lélegzetét, majd tombolva adjon érzelmeinek kifejezést, a művészeket pedig, hogy lelküket beleöntséik művükbe és maradandót alkossanak. N

em szeretihénk, ha Mojszejevék művészetében újra csak tíz év múlva gyönyörködhetnénk! Kardos Márta 1^^Mtujcálu hJadU A svéd király kiosztotta az 1956. évi Nobel-díjakat Gustáv Adolf, svéd király, december 10-én, Nobel Alfréd halálának 60. évfordulója alkalmából Stockholmban átadta az okleveleket és aranyérmeket az idei nyolc Nobel-díjasnak. A vegyészet terél.i az 1956 évi Nobel-díjat Sir Cyrill Norman Hinsshelwoodnak, az oxfordi egyetem tanárának és N. N. Semjonovnak, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája moszkvai fizikai-kémiai intézete igazgatójának adományozták, a vegyi reakciók mechanizmusa terén végzett kutatásokért. Az irodalmi Nobel-díjat Juan Ramon Jfmenez spanyol költőnek ítélték oda. Az idei fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat André Cournand professzor (New York), Dr. Werner Forsmann (Nemet Szövetségi Köztársaság) és Dickinson W. Richards professzor (USA) kapták " özösen. A fizikai Nobel-díjat három amerikai. William Shockley, John Bardeen és Walter H. Brattain kapta meg. A Parasztszerelem bemutatója Nyitrán A Nyitrai Kerületi Színházban a napokban bemutatták Miloslav Stehlík cseh drámaíró „Parasztszerelem" című drámáját. Kárpátukrajnai vendégek fellépései A napokban Prešovba érkezett a 72 tagú ungvári Kárpátukrajna Állami Ukrán Népi Együttes. A Kárpátukrajnai Állami Ukrán Népi Együttes Sninán, Bardejovban, Svitben, Kassán és Prešovban lépett fel. Hatszáz együttes az Ifjúsági Műalkotást Versenyben A CSISZ Központi Bizottságának kezdeményezésére szeptemberben megindult Ifjú6ági Műalkotás; Versenybe eddig hatszáz régebben és újonnan alakult ifjúsági együttes kapcsolódott be. Az együttesek szorgalmasan készülnek fellépésükre. A versenyben résztvevő együttesek száma a jelentkezés határidejéig, 1957. január végéig még növekedni fog. Mozart-kiállítás Teplicén A teplicei Kerületi Színház Smetana termében črdekes kiállítás nyílt meg „Mozart művének visszhangja Csehországban" elnevezéssel. A Szépirodalmi Könyvkiadó teljesítette tervét Az Állami Szépirodalmi, Zene- és Képzőművészeti Könyvkiadó munkatársai teljesítették évi tervüket, 547 művet adtak ki. Bibliográfusok szlovákiai értekezlete Bratislavában a biblográfusok kétnapos szlovákiai értekezletet tartottak, mely a bibliográfiai művek kidolgozásának módjával, valamint a tudományos-, műszaki és szépirodalom propagálásában való felhasználásával foglalkozott. Sz. M. Balasov, az OSZSZSZK ferdemes művésze vendégszerepelt a brnói Állami Színház Máhenről elnevezett drámai színpadán. Irodalmizenei műsor keretében Szergej Jeszenyin verse'ből adott elő. OJ szo 1956. december IX